Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-02-02 / 5. szám

Világosságot hirdetni Csel. 26, 22—32. Jézus Krisztusról tesz bizonyságot Pál apostol Fesztus helytartó, Agrippa király. és testvére, Bernicé előtt. Bizony­ságtétele mélyen benne gyökerezik Mózes és a próféták taní­tásában, jövendöléseiben. Tőlük elkezdve és saját életpál­yáján is igazolva, mutatja meg, hogy Jézus Krisztus az, akit Isten népének és a pogányoknak is világoságul adott. Erről bizonyságot tenni, ezt hirdetni kicsinyek és nagyok előtt az élet minden helyzetében — ezt tekinti Pál apostol élete, szolgálata céljának. Ezzel Pál apostol egyúttal minden keresztyén élet és szolgálat célját határozta meg. Krisztus által megragadottan és megvilágosítva Róla, mint világ világosságáról bizonysá­got tenni, világosságát hirdetni és hordozni az élet minden területén. E világosság az, amely felfedi és elűzi a bűn sötét­ségét és megvilágosítja az utat, amelyen Isten tetszésére és ember üdvére járni lehet. A mi, Krisztus által elhívott életünknek is ez a célja és szolgálata. Hirdetni és hordozni a Krisztustól nyert vilá­gosságot. Az élet kicsiny és nagy kérdéseiben, egyes embe­rek és nagy emberi közösségek előtt erről a világosságról kell bizonyosságot tennünk szóval és élettel. Ezért terjed túl feladatunk az egyéni megszentelődésért folytatott harcnál a népek elnyomása, kizsákmányolása és a háború bűnös lehe­tősége ellen vívott küzdelemig és ezért van helyünk és szolgálatunk azok között, akik jót munkálnak, emberek meg­elégedésén, meggyógyulásán, népek felemelkedésén és az egész Világra kiterjedő békén fáradoznak. A világosság szolgálatában elmondott keresztyén bizony­ságtétel, igehirdetés és a világosságot hordozó keresztyén élet előbb vagy utóbb meghozza gyümölcseit egyének és közös­ségek életében. Erre kérjük Isten áldását Hatvanad vasár­napján. Mezősi György ISTENTISZTELETI REND . Budapesten, 1964. február 2-án Deák tér de. 9 (úrv.) Hafenseher Károly de. 11. (úrv) Kaldy Zoltán tin. 6. dr. Kéken András Fasor de. tfél 10. Koren Emil de. 11. Koren Emil du. 6. Harmati Béla Dózsa György út de. fél 10. Harmati Bé­la Üllői üt 24. de. fél 11.. Kará­csony Sándor u- de. 9. Rákóczi út 57, b de. 10 (szlovák) de. 12. Thaly Kálmán u. de. 10. Szirmai Zoltán de. 11. (úrv.) Rédcy Pál du. 6 Szirmai Zoltán Kőbánya de. 0. (úrv.) Veöreös Imre Utász u de. S. (úrv.) Takács József Vajda Pé­ter u. de. fél 12. (úrv.) Veöreös Imre Zugló de 11. (úrv.) Detre János Rákosfalva de. 8. Boros Ká­roly Gyarmat u. de. fél 10. Detre János Fóti út de. 11. Káposzta La­jos Váci út de 8. Káposzta Lajos Frangepán u. de. fél 9. Gádor András Üjpest de. 10. Blázy La­jos Pesterzsébet de. 10. Soroksár Újtelep de fél 9. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota JVlAv telep de. 8. Rákospalota nagytemplom de. 10. Rákospalota kistemplom du. 3. Rákosszentmi­hály de fél 11. Karner Ágoston Sashalom de. 9. Karner Ágoston Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákosbegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. tfél 3. Bécsikapu tér de. 9. Schreiner Vilmos de. 11. Várady Lajos este 7. Schreiner Vilmos Torockó tér de. S (úrv.) de. fél 9. Várady Lajos Óbuda de. 9. Fülöp Dezső de. 10. (úrv.) Fülöp Dezső XII., Tarcsay V. u. de. 9 Cscngődy László de. 11. Csengődy László du. fél 7. Csen- £ődy László Budakeszi de. 8. Ruttkay Elemér Peslhidegkút de. tél 11 Ruttkay Elemér Kelenföld de. 8. Uzon László de. 11. (úrv.) Uzon László du. 6. dr Rezes.sy Zoltán Németvölgyi út de. 9. dr. Rezessy Zoltán Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert Budafok de 11. Visontai Róbert Csillaghegy de. fél 10. Csepel de 11. (úrv.) — ROSSZ ORGONÁÉRT villa­mosított hair.óniumot adnánk. Cím a kiadóban. '— 50 éves egyedülálló férfi kán­tori szolgálatot vállalna lakásért Nagybudapesten. Cím a kiadóban. — Bundák divatos átszabása, szőrmekucsmák Somogyi szűcs­nél, Bp. V., Kossuth Lajos u. 1. udvarban. evangélikus elet A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyhá2 Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 342—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074 Előfizetési ára egy évre 60,— Ft Csekkszámla: 20412.—Vili. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott INDEX 25211 64.0355/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest HÍREK — Hatvanad vasárnapján az oltárterítö színe: zöld. A vasár­nap oltári és délutáni igéje: Lk 8, 4—15; szószéki alapigéje: Csel 26, 22—32. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Február 2-án, vasárnap reggel fél 8 órakor evangélikus vallá­sos félórát közvetít a Petőfi- rádió. Igét hirdet: KÖKÉNY ELEK Budapest-rákospalotai lelkész. — A KELET-BÉKÉSI EGY­HÁZMEGYE lelkcszi munka­közössege január 28-án ülése­zett Békéscsabán. A munka- iilésen Nagybocskay Vilmos, dr. Gubcsó András cs Kiss György lelkészek, Mckis Ádám esperes tartottak előadást, il­letve beszámolót. — A MAGYAR BIBLIA- TÁR.SULAT elmúlt évi műkö­déséről és bibliafordító munká­járól ad hírt az ÖPD (Öku­menischer Pressedienst). Géni­ben megjelenő sajtótájékoz­tatója. — HARMONIUM javítás, romos felújítása, zongora hangolás, javí­tás. Vidékre utazom. Pokorny Ká­roly. Üjpest. Rózsa u. 59. — NAGY HANGERÖSSÉGÜ, le­hetőleg lábpedálos harmóniumot keresünk megvételre. Cím: Evan­gélikus Egyház, Soltvadkert. — VILLAMOS fújtató orgoná­hoz, vagy harmómumhoz eladó. Cím a kiadóban. Ilii 11 ltl!líl!lilil!l!lrtl|i|lilllllilllil |i|1illlllllllllllllll!IHIIII!lllllllll A FINNEK MÉG EGY TEOLÓGIAI FAKULTÁST AKARNAK A finn lutheránusok 1963. évi nagygyűlése beadvánnyal fordult a finn kormányhoz, hogy a Helsinki-i egyetemen kívül egy másik finn egyet3- men is létesítsen teológiai fakultást. Jelenleg a Helsinki-i állami egyetemen és Türku- ban képeznek ki teológusokat és noha több lutheránus teo­lógiai hallgatót képeznek ki, mint a világ bármely más fakultásán, mégsem képesek a szükségletet, ^kielégíteni. — HALÁLOZÁS. Erdélyi Pál, az Evangélikus Élet hűsé­ges olvasója, 92 éves korában, Rábcakapiban január 9-én az Úrban csendesen elhunyt. „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg.” \ — özv. Urbán Arnoldnc szül. Stiegler Emma, 1963. decem­ber 12-én Sopronban elhunyt. A megboldogult a Budapest- angyalföldi, majd az érdi evangélikus egyházközségnek volt fáradhatatlan tagja. „Ki­visz engem a világosságra, meglátom az Ő igazságát.” IlltmilllllllllllllllUil I l:ITIilII:llllllli| I l lállll lílil r: ; il TM NAPRÖt-NAPRA VASÁRNAP: ZSOLTÁROK 37,7; JAKAB 8. — Ezek a vasárnapok egyre közelebb visznek bennünket az Isten szere- tetének nagy ünnepéhez. Ne legyünk passzívak a naptári ünnep közeledésekor, hanem várjuk az Úrnak eljövetelét. II. Korinthus 11,21—12,9; Zsoltárok 95. HÉTFŐ: ZSOLTÁROK 34,2; FIL. 4,4. — Templomhoz közeledve először csak a tornyot látjuk, majd közelebb érve egyre élesebben rajzolódik ki előttünk a torony tetején levő kereszt. Máté 13,10—17; Márk 6.30—44. KEDD: ZSOLTÁROK 29,2; JELENÉSEK 5,11—12. — Áld­juk az Úrnak nevét, hogy újra közeledhetünk a kereszthez, s hétről-hétre egyre élesebben és hatalmasabban - rajzolódik ki szemünk előtt a Golgothai kereszt. Márk 11,15—19. 27,33. — Márk 6,45—56. SZERDA: ZSOLTÁROK 34,5; KOLOSSÉ 1,12—13. — „Örömmel adjunk hálát az Atyának, aki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részesedésre a világos­ságban. Ö szabadított meg minket a sötétség hatalmától.” Márk 6.1—6 Márk 7,1—13. CSÜTÖRTÖK: V. MÓZES 6,16-, GALATA 6,7. — A ke­reszthez vezető úton ne tévelyegjünk, hanem „toronyirányt” menjünk. Lehet, hogy ez az út veszélyes és fáradságos, de időben hamarabb. Az idő is sürget bennünket, mert az Ür eljövetele elközelgett. Márk 4,26—29; Márk 7,14—23. PÉNTEK: ZSOLTÁROK 116,1—2; JÄNOS 11,41—42. — Ezen a Hozzá vezető úton a segélvkiáltást meghallja az Ür. így adott hálát az Atyának Jézus Krisztus is: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.” I. Korinthus 2,1—5; Márk 7,24—30. SZOMBAT: I. KIRÁLYOK 18,21; MÁTÉ 6,24. — Jézus Krisztus, a mi közbenjárónk által a mi hálaadásunk is eljut az Atyához. Ö azonban tudomásunkra hozza azt is, hogy a mi menetelünk nem az egyenes úton halad, s ezért teszi fel a kérdést így: Meddig sántikáltok még kétfelé? Zsidók 1—8. Márk 7,31—37. Káposzta Lajos HÉTRÓE—HÉTRE A juhok nagy Pásztora Zsoltárok 95:7—8 Ezt a zsoltárt a nagy őszi örömünnepek alkalmával éne­kelték a jeruzsálemi templom főkapujához kígyózó kanyargós hegyi utakon a zarándokok. A zsoltár alaphangja a hivő lei­kéből előtörő, áradó, ujjongó életöröm. A keresztyén hitnek és életnek mindig kísérője és velejárója az öröm, amely az Isten előtti ujjongásbán jut kifejezésre. Pál apostolnál is gyak­ran, még élete viszontagságai közepette is megszólal ez a hit­ből fakadó öröm, melynek tápláló forrása Krisztus magváltói munkája. Heti igénk szerint örömünk alapja az, hogy Isten hűséges pásztorunk, mi pedig a nyája vagyunk. Isten nem messze fe­lettünk álló hatalmasság, aki hideg közönnyel szemléli az em­ber sorsát, hanem gondviselő Isten, akinek éppúgy gondja van népére, mint ahogyan a pásztornak gondja van a nyájra. Isten pásztor, aki a rászorulónak segítségére siet, s övéinek gondjá- ban-bajában, kisértéseiben és az élet útvesztőiben biztos pont. Az újszövetség népének öröme még fokozottabb, mint az ótestamentum népéé, mert számunkra Krisztusban láthatóvá, nyilvánvalóim és kézzelfoghatóvá lett Isten pásztoroló szere- tete.Krisztus ezt mondja: Én vagyok a jó Pásztor. Idézzük fel az akkori keleti pásztor képét. Odaáll az akol ajtajához, s szorgos és éles szemmel fürkészi bárányait. Amelyiken sérü­lést lát azt kampós pásztorbotjával kifogja, s magához húzza cédrusolajjal és illatos fehérszurokkal keni felhorzsolt lábait. Az eltikkadtakat friss vízzel élesztgeti, biztatja és bátorítja a fáradtakat, s a gyengéket vállon hozza haza. Aggódik, bíbelő­dik egyesekkel. Él hal a nyájért. így pásztorai, véd, oltalmaz, gyógyít Krisztus születésünk pillanatától életünk alkonyáig. Igéje hirdetésével nevel a helyes keresztyén életre, igaz em­berségre. Az élet és a bűn harcában megfáradtakat szent tes­tével és vérével táplálja. S végül örök üdvösséget ad. A nyáj a Pásztort követi és nyomdokain jár. Ha Isten Krisztusban megmutatott és nekünk adott szeretetétől átfor­rósodik a szivünk, akkor képesek vagyunk az egymást pászto­roló szeretetre. Ügy várják az emberek ezt az oltalmazó sze­retet. ... Felborult házaséletek romjain ezt halljuk: Csak egy kis szereletet és megértést vártam. Bíróság előtt a fiatalkorú vádlottak ezt a vádat mondják; Engem nem szeretet soha sen­ki. A csendes szeretetszolgálatot végző keresztyén a halott- támasztónál, a prófétánál, nagyobbat tesz s jobb érzése tá­mad, mintha az egész világ ünnepelné. Az egyház népe — ha Krisztus nyája akar lenni — hallja a Pásztor szavát és enge­delmesen követi! Matuz László ,i miMmimmimimmmmimimmi n ii rurer n 1m mum mi m mi mm A híd előt-f De váratlanul ránktörhet a baj! De hamar jajba fúlhat a kacaj! De könnyű pára a múló elet! De füstté válhat remény, ígéret! De nem tarthat itt semmi hatalom, Ha ránk fúj titkos, őszi fuvalom. Mindezt magamon éreztem minap, Mikor már láttam a sötét hidat, Amelyen átmegy mindenki végül, Akár lázadoz, akár kibékül. — Én nyugodt vagyok: mert ha itt válók, Atyám hív, s nála hazatalálok. Szalay Mihály BIZALOM ÉS SZERETET — Kérem szépen, legyenek elnézőek velem. Szeretném magam szépen kifejezni, de nem tudom. Csak egyszerű sofőr vagyok. Vagy aho­gyan utasaim neveznek: a vezér. Ha autóról kérdeznének, akkor olyan előadást tudnék tar­tani, hogy csodálkoznának. — Különben hadd mutatkozzam be. Lajos vagyok1'. Így egyszerűen. A vezetéknevem nem is fontos. Amíg együtt leszünk, hívjanak csak így. Lassan már magam sem tudom, hogy mióta ülök a volán mögött. Talán tizennyolc éve — ha nem csal az emlékezetem. A sze­mélyautót sose szerettem. Inkább a teher­autót. Ott érzi igazán az ember, hogy a kocsi­nak súlya van. Egy jó erős kanyarnál aztán feszül minden izom. — Évek óta hűséget esküdtem egy Ikarus 55-ösnek. Remélem, nem lesz hűtlen hozzám. Ez aztán a kocsi! Lehet, hogy van a világon ennél jobb és szebb is, de mi annyira össze­szoktunk, hogy el nem cserélném semmi más­sal! — Ezzel a kocsival járok. Hol kiránduló­itat, hol iskolásgyerekeket, hol turistákat szál­lítok. Hát, kérem, a bizalom, az valami nagy dolog! Volt már erről eddig is fogalmam, de a bizalomnak az igazi nagyságát csak most nyáron tapasztaltam meg. Figyeljenek ide, elmondom. — A r Keletitől indultunk egy kis tátrai ki­rándulásra. Utasaim közül senki sem járt még ott. En már jó néhányszor megtettem ezt az utat kocsival, nekem már nem jelentett különö­sebb élményt. De az utasaimnak! Ha látták volna, hogy milyen izgalomban foglalták el helyüket. Negyvennégy izguló felnőtt ült mö­göttem. Olyanok voltak, mint negyvennégy fékevesztett gyerek. Szorongó érzéssel, min­dent látni akaró vággyal. És nem szabad el­felejtkezni arról sem, hogy kis vásárlási láz is hevítette őket. — Mielőtt elindultunk, arra kértem őket, bízzanak bennem. Ödaviszem őket, ahot a legtöbbet és legjobbat, lehet vásárolni és ha tolmácsra lesz_ szükségük, szívesen a rendel­kezésükre állók. Megnyugtattam őket. hogy jó előre mindén el van intézve, nyugodtan gyö­nyörködhetnek az útban. — így indultunk el. A közös út, a közös élmények lassan feloldották utasaim merev­ségei és alig haladtunk vagy száz kilómé­tért, már hangos csevegést hallottam ma­gam mögött. Ezt már szeretem! Így érzem jól magam! Az egyenletesen duruzsoló motor, csevegő utasok és a vezér a kormánykerek mellett. — Két napig nem is volt semmi baj. Gyö­nyörű időnk volt és a vásárlásokon is túl vol­tunk. így már minden figyelem a festői vi­dékre összpontosulhatott. Valami turista- szállót kellett megtalálnunk a Fátra rengete­gében. Kissé elidőztünk ap úton a fényképé­szek kedvéért és bizony már jócskán benne voltunk az éjszakában, amikor elindultunk szálláshelyünkre. A megadott helyen elkés­tünk és tovább irányítottak bennünket. Ma­gam sem tudtam, hová. Sosem jártam ezen a hegyi úton. Utasaim a sok élménytől elfá­radva csendben aludtak. Nagyon halkra állí­tottam a rádiót és elindultam a megadott úton. — Kérem, ez az éjszaka valami borzalmas volt! Nem vagyok félős és nem szoktam a magam árnyékától megijedni. Végigharcoltam egy dicstelen háborút, volt hol megedződnöm. De ez mégis sok volt. Egyik falu kocsmájá­ból felszedtem két embert, akik vállalkoztak arra, hogy megmutatják a utat. Nekivágtunk. Reflektorom fénye csak sziklákat világított meg. Jobbra rettenetes sötétség. Tudtam, hogy szakadék szélén járunk. Se korlát, se védő­fal. Semmi. Vezetőim erre hoztak, mert erre rövidebb az út. Igaz, az út közepén elmond­ták, hogy errefelé ilyen nagy autóbusz nem szokott járni, és az út. ideiglenesen veszélyes­sége miatt le is van zárva. De ezt már csak akkor mondták, amikor, ha akartam, sem tud­tam volna visszafordulni. — Nem vagyok kegyes ember, de míg a kormányt jobbra-balra csavartam, hogy a szűk úton megpróbáljam elkerülni a végzetet, csendben imádkoztam. Nem is annyira mago­mért, mint a mögöttem csendben szunyókáló útitársaimért. Otthon család, gyerek várja őket S egy elhibázott mozdulat és soha nem ébrednek fel álmukból. Meg a k£csiézt ia imádkoztam. Egy kilazuló csavar, egy repedés valamelyik gumitömlőn és mindennek vége! — Izzadtam, csörgött rólam a verejték. Ke­zeim remegtek, a fékek csikorogtak. Az uta­sok nyugodtan aludtak. Negyvennégy utas csendben pihent. Rámbízták magukat, az éle­tüket. És a negyvennégy szív bizalma segí­tett akkor a kormánykeréknél, hogy a kocsit úgy tudtam vezetni, hogy az utat szerencsé­sen megtettük. Amikor kiértünk és végre pi­henőre térhettek útitársaim, akkor éreztem csak, milyen nagy dolog az életben a bizalom. Én pedig megfordítottam a kocsit és ugyan­azon az úton visszavittem a két önként je­lentkezett kísérőnket a falusi italboltba. Az­tán újra vissza utasaimhoz. Azon az éjszakán háromszor tettem meg azt az utat, amelyet úgy érzem, fényes nappal nem lett volna bá­torságom ilyen nagy kocsival megtenni. És higgyék el, hogy amikor fáradtan ágybadől- tem, szívem nemcsak a fáradságtól és kime­rültségtől dobogott hevesebben, hanem attól az érzéstől is, amit akkor megismertem: a bizalomtól. — Másnap reggel, amikor továbbmentünk, rágyújtottam kedvenc nótámra és néhány másodperc múlva már velem együtt énekel­tek a tegnapi fáradságot kipihent utasok. Majd széjjel nem daloltuk a kocsit! — „Már minálunk babám, már minálunk babám...” — zúgott a nóta. — Attól az éjszakától kezdve már nem uta­saim voltak, akik mögöttem ültek, hanem ba­rátaim, akik nemcsak munkám szakismerete miatt bízták magukat rám, hanem megérez- tem azt is, hogy szeretnek. Bizalom és szere­tet! Maguk, akik ismerik ezeknek a szavak­nak a jelentőségét, mondják el nagyon sok­szor. Mert ez a legfontosabb. A szeretet és a bizalom. Ezek nélkül nem lehet dolgozni. És erre van minden embernek szüksége! — Igaz, még el sem mondtam, hogy úti- társaim szere tetér öl hogyan bizonyosodtam meg. — Ha babonás temek, azt kellene monda­nemi, tudtam, hogy ezen az úton valami baj fog érni. A tatai útelágazásnál elütöttem egy ronda fekete macskát. — Utolsó reggel, már hazafelé jövet, a ko­csit törölgettem. Utasaim még aludtak, vagy a sátortábort körülvevő erdőrengetegben gyö­nyörködtek. Én a kocsival voltam elfoglalva. Kocsimtól nem messze egy teherautó parkí­rozott a lejtőn. Vezetője bizonyára aludt még valamelyik sátorban. Amint ott törölgettem a kocsit, egyszerre csak zajra lettem figyel­mes. Hirtelen hátrapillantottam és megláttam, hogy vak szemeivel felém rohan az a teher­kocsi. Annyi erőm még volt, hogy hirtelen a kerekek alá vessem magam, aztán egy nagy csattanást hallottam és többre nem emléke­zem. Amikor visszatértem a kábulat világá­ból, már pokrócon feküdtem. És ott volt szin­te hiánytalanul körülöttem minden utas. Egyik a fejemet fogta, másik vízzel kínált, a harma­dik rendőrért futott, a negyedik a mentőknek akart telefonálni. Ekkor éreztem, hogy sze­retnek. Nemcsak egy bajba jutott szerencsét­len voltam, hanem társuk és barátjuk. Fel­ajánlották égés? délelőttjüket, lemondtak új élmények gyűjtésétől, csak azért, hogy én pi­henjek. Kérdem én, mi volt ez attól a sok ismeretlen embertől, akiket akkor láttam elő­ször s talán utoljára is, ha nem szeretet?! — Kutyául éreztem magam egész úton. Többször le kellett szállnom a volán mellől, mert elsötétült előttem minden. Néhány lé­pést sétáltam és újra késbevettem a volánt. Csak énekelni nem volt kedvem. Levegőt is alig kaptam. De az utasok mintha ezzel is erősíteni akartak volna. Helyettem is énekel­tek. — „Már minálunk babám, már minálunk babám...” — Amikor késő éjjel a Keletiben elväfc tunk egymástól és az utasok a hozzátartozók gyűrűjében eltűntek szemem elől, leültem egy pillanatra az üres kocsiban. .Fejem zúgott, levegőt venni alig tudtam, de valami szokat­lan boldogság melegsége mégis végigfutott rajtam. Valami ilyet gondoltam akkor: milyen jó is embernek lenni! Szeretnek és biznpk bennem! És ez minden kitüntetésnél többet éri — Csak ennyit akartam a bizalomról és í szere tatról elmondani. ~~ Karner Ágoston

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom