Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-02-02 / 5. szám

AZ „IDEGEN" GYERMEK A TIZENKÉT ÉVES JÉZUS TÖRTÉNETE (Lukács 2,41-52) úgy indul, mint egy hétközna­pi történet. József és Mária, a názáreti ácsmester-házaspár évpnként elzarándokolnak Je­ruzsálembe, hogy más kegyes zarándokok seregével együtt ott üljék meg a Pá&ka ünne­pét, részt vegyenek a templom — az egyetlen Izraelben! — ün­nepi szertartásain, bemutassák a törvényben előírt áldozatot. Mikor kisfiúk tizenkét éves lesz, magukkal viszik őt is az ünnepre, mert a törvény sze­rint ebben a korban válik a fiúgyermek teljes jogúvá val­lási dolgokban, — ettől az idő­től kell megtartania a törvény minden rendelkezését. Jeru­zsálemből hazajövet a gyer­mek elmarad Szüleitől. Eleinte nem nyugtalankodnak: bizo­nyosan valamelyik ismerős zarándokcsoportnál lesz. Hi­szen néha több száz főnyi csa­patokban vándoroltak az ün­nepi zarándokok Jeruzsálembe s az akkor 50 000 lakosú város lélekszáma néha háromszoro­sára dagadt. Ekkora sokada- lomban bizony nem könnyű egy gyermeket megtalálni. Aggódva kereste Jézust Jó­zsef és Mária, ennyit mond a kurta híradás. Aki szülő, tud­ja, mennyi kín, bénult rémü­let és lázas aggódás van e mö­gött a rövid mondat mögött. Milyen érthető és milyen jo­gos a szemrehányó szülői kér­dés: Fiam, miért tetted ezt ve­lünk? — A „nagy bánat”, az édesanyai és' az apai szív min­den szeretete benne remeg ezekben a szavakban. S talán kissé a haragé is. Most meg kellene rázni ezt a gyereket: Hogy tehettél ilyet? De ezt a haragot bizonnyal elnyomja a megtalálás öröme: „Az én fiam elveszett, de megtalál ta- tott.;. A szívtépő aggoda­lomnak nincstenek könnyei; a lánggal felcsapó indulatnak, a mindent feloldó örömnek in­kább. Az a forró hullám akkor elmosott mindent, a szörnyű órákat s a megtalálás döb­benetét is. Hiszen mindent inkább vártak, mint ezt a ké­pet: a nagytemplom iskola- csarnokában ül a kurtainges gyermek, S körülötte Izrael ősz vénei beszélgetésbe merül­tem A gyermek arcán valami nem evilági fény s a bölcs mesterek szemében zavart ál- mélkodás. Ez a csodálkozás fogja majd el másfél évtized múlva hallgatóit, „mert nem úgy tanítja őket, mint az írás­tudók, hanem mint akinek ha­talma van” (Mát. 7,28; János 7,15). SZOKATLAN A KÉP, ám ínég különösebb a gyermek válasza. „Miért kerestetek? Hát nem tudjátok, hogy az én Atyám dolgaival kell foglal­koznom”? Minő hideg fény, idegenség csap ki ebből a vá­laszból? Ez a gyermek, az ő gyermekük? Az engedelmes, jó gyermek, aki édesanyjának vi­zet hoz a kútról, fát aprít a kemencébe, s’ kertet gyomlál, kisepri a názáreti ácsműhelyt, K ügyetlen kis kezébe először próbálja a vonókést belefogni. Gyenge kezét feltöri még a balta, s nem jól áll még ben­ne az ácsirón. Jobban szeret játszani künn a réten, fogócs- kázm Názáret gyermekeivel. Gyermek egészen és igazán. S most mégis olyan más, olyan idegen. A tizenkét éves Jézus törté­netének éppen ez az üzenete. Ez az egészen és igazán gyer­mek, ez a valósággal ember­fia názáteri Jézus, Mária gyer­meke, s József kis ácsinasa, — még valami, valaki egészen más is. Az Atya, a mennyei Atya gyermeke. Nem úgy, mint minden ember, hanem valami egészen páratlan és rendkívüli módon. Ludwig Hofacker, a múlt század egyik nagy igehirdetője a tizenkét éves Jézus történetének ezt az üzenetét így fejezte ki: „A mindenható Isten dicsőségé­nek tükörképe, akinek minden lábai alá vettetett, mennyen és földön, időben és örökké­valóságban, az én Uram és Is­tenem, az Uraknak Ura és' ki­rályoknak királya — egyszer itt járt a földön, mint tizenkét éves gyermek”. JÉZUS NEM VOLT ŰGY- NEYKZETT „CSODAGYER­MEK”. A jeruzsálerni templo­mi jelenet után azt olvassuk róla Lukács evangélista hír­adásában, hogy visszatért szü­leivel Názáretbe s engedelmes gyermekük volt, mint azelőtt is, mindenben, s gyarapodott értelemben és testi fejlődésé­ben. Vagyis növekedett és fej­lődött, mint minden gyermek, annak rendje és módja szerint. Az volt a csodálatos ebben a gyermeki életben, hogy éppen így, mint Mária gyermeke, egyúttal és egyszerre rendkí­vüli módon az Atyaisten gyer­meke is volt. „Azokban kell lennem, amik az én Atyámé”, — így hangzik szó szerint fe­lelete álmélkodó szüleinek. S ha azt kérdezzük, hogy mik azok, amik az ő Atyjáé, azt keli felelnünk: Isten igéje. Ügy is mondhatjuk: az Atyá­val való állandó beszélgetés. Ez a soha meg nem szakadó beszélgetés az Atyával, ez a tökéletes engedelmesség, ez a fiúi odaadás, ez az egység tet­te őt azzá, akinek később ta­nítványai hite felismerte: Is­ten Fiává. Bibliát olvasó emberekben bizonyára nemegyszer felötlik a kérdés: Miért nem találunk ennél az egy történetnél, a ti­zenkét éves Jézus jeruzsálerni templomjárásának történeté­nél többet, egyebet is a Bib­liában Jézus gyermek- és if­júkoráról? Nos, erre azt kell felelnünk: azért nem találunk többet és azért találjuk éppen ezt a történetet, mert ebben benne van minden, amit ne­künk Jézus gyermek- és ifjú­koráról tudnunk szükséges. 3 ez éppen az, hogy Jézusnak volt gyermek- és ifjúkora. Valóságos ember volt, tehát megszületett s növekedett, fel- serdült ifjúvá, majd felnőtt férfiúvá érett. Végigjárta az emberi élet fejlődésének foko­zatait; odaadta az életét éret­tünk nemcsak abban az érte­lemben, hogy meghalt éret­tünk a keresztfán, hanem úgy is, hogy élte ezt az emberi éle­tet érettünk. NINCSEN SEMMI LÁTVÁ­NYOS EBBEN az emberi élet­ben — ez éppen benne a cso­dálatos. Nem a legendák aranyfü&tös világa ez, hanem a munkás, szürke názáreti hét­köznapoké. Ezekbe a hétköz­napokba villan bele a jeruzsá- lemi jelenet. Csoda-e, ha Má­ria és József nem fogták fel annak érteimét? Csak a szí­vükben őrizték a különös ké­pet, a gyermeket a templom bölcsei között, s a még fur­csább szavakat az Atya dolgai­ról, amiket mondott nekik. S őrizték és nevelték a gyerme­ket, aki az övék s mégsem egé­szen, egy kissé mindig idegen. Egyszer beteljesedik majd a jövendölés: Mária szívét át hatja a fájdalom éles kardja (Lukács 2,35). A gyermek fel­nő s már nem lesz többé az övé. „Kicsoda az én anyám, és az én testvéreim? ... Aki cselekszi az Isten akaratát...” (Márk 3,31—35), Elhagyja övéit, hogy az egész világé lehessen, Mert azért jött, hogy szolgál­jon és életét adja váltságul sokakért. Groó Gyula A vegyesházasság kérdésének kezelése az ökumenikus gondolkodásmód próbaköve Római katolikus részről az utóbbi időben két jelen­tős nyilatkozat hangzott el a vegyesházasság kérdé­sében. Nyilatkozott Frings (Köln) és Doepfner (München) bíboros. A nyilatkozatokkal kapcsolatban egy interjú során Hugo Schnell (Hannover) egyházi főtanácsos — a Németországi Egyesült Evangéíikus- Lutheráns Egyházak egyházi hivatalában a római katolicizmussal foglalkozó ügyek előadója — többek között az alábbiakat mondotta: Kérdés: A különböző fele- kezetűek közötti vegyesházas­ság kérdésében való római katolikus állásfoglalást gyak­ran tekintik úgy, hogy az Rónia „ökumenikus érzületének pró­baköve”. Egységes-e vala­mennyi protestáns egyház ab­Távlrat Makariosz érsekhez A Keresztyén Békekonferen­cia nevében J. L. Hrornádfka, a békemozgalom elnöke az alábbi táviratot küldötte Ma­kariosz érseknek: „A Keresztyén Békekonfe­rencia nevében aggodalmamat fejezem ki az országéiban ki­alakult helyzet mi?,tt. Böl­csességet kívánok Önnek min­den veszély legyőzéséhez. Köztársasága függetlenségének javára, népének jólétére és az egész világ békéjére. Tisztelettel J. L. Hromádka professzor, elnök” közös szolgálat lehetőseiéiért! A Katolicizmus Bizottság közleménye A Keresztyén Békakonferencia Katolicizmus Bi­zottsága a Magyarországi Egyházak ökumenikus Taná­csának meghívására 19ö4. január 21—2J-íg Budapes­ten gyűlt össze sító ülésre. A Bizottság elnöke dr. Pákozdy László Márton professzor (Debrecen) lett; helyettese Ernst Burdach lelkész (Bonn), titkáraként Günter Wirth íólektor (Berlin) működött. Dr, Bariba püspöknek a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa gyülekezetei nevében mondott meleghangú üdvözlő szavai, valamint többek között dr. Pákozdy professzor, dr. A. Molnár professzor (Prága) és H. G. Schweigert lelkész (Wiesbaden) referátumai után a Bizottságnak a Német Szövetségi Köztársaságból, a Német Demokratikus Köztársaság­ból, Hollandiából, Csehszlovákiából és a Magyar Nép- köztársaságból jelenlevő tagjai megbeszélték azokat a problémákat, amelyeknek foglalkoztatnlok kell a Keresztyén Békekonferenciát, különös tekintettel a II. Vatikáni Zsinat eddigi ülésszakaiban és a „Pacem in terris” eneiklikában jelentkező fejleményekre. A vitában szó volt a teológiai kérdések lehető pon­tos elemzéséről, és annak a ténynek társadalmi követ­kezményeiről is, hogy a katolikus egyház egyre inkább „átalakulásban levő egyháznak” ismeri fel magát. Ez elemzések eredményeképpen a bizottság munká­jának irányvonalául ajánlották a Keresztyén Béke- konferencia Munkabizottságának, hogy egyaránt ha­tározott figyelmet szenteljen a katolicizmus béke­törekvéseibe való párbeszédes bekapcsolódásnak és a teológiai különbségek és ellentétek felől folytatott vitának. A Bizottság tagjainak véleménye szerint a párbe­szédnek nem utolsó sorban az olyan lényeges mozza­natok felkutatását kell szolgálnia, melyek megnyit­ják a közös vagy párhuzamos bizonyságtétel lehető­ségeit. Ilyen lehetőségként említették meg a Bizott­ságban a krisztocentrikus teológia és az antropológia összefüggéséről folytatott párbeszédet, valamint a ke- resztyérusógnek a világért, különösen a világ béké­jéért végzendő szolgálatát. A tanácskozások eredményét — tekintettel annak a II. Keresztyén Béke-Viiággyűlós előkészítésében való nagy jelentőségére — a Keresztyén Békekonferencia Munkabizottságának szóló ajánlásokban és a Bizott­ság további munkaprogramjában foglalták össze. wHiányzik a szabadság“ Mans Kiing római katolikus teológiai tanár, a tübingeni teológiai fakultás dékánja, afci teológiai szakértőként vesz reszt a II. Vatikáni Zsinaton, múlt év folyamán több elő­adást tartott Amerikában. Egyik előadásában, amejyet a minnesotai Coliegeviü Szt. Jánosról elnevezett apátságá­nak templomában 2500 hall­gató előtt tartott, kijelentette, hogy a katolikus egyházon be­lül „hiányzik a szabadság” és ezért maradtak vissza a pro­testáns teológia munkássága mögött annyi területen. Ezek a területek különösen az írásmagyarázat, a dogmatör­ténet és az összehasonlító val­lástudomány. „Hai azt tapasztaljaik, hogy a katolikus sajtó sokszor unalmasabb és kevésbé tisz­tességes mint a világi sajtó, akkor ennek nem a katolikus kiadók képzelőerejének vagy nagykorúságának a fogyaté­kosságéban kell okát keresni, hanem isimét csak abban, hogy nincs elegendő szabad­ság” — mondta a svájci szár­mazású tübingeni rk. teoló­gus. „Minél tágabb teret en­ged a katolikus egyház saját kertében a realitás számára, vagyis minél több szabadsá­got biztosít a gondolkodás, a beszéd, az írás és a cselekvés számára, annál inkább tud kö­zeledni a tőle elszakadt test­vérekhez.” Előadásával kapcsolatban kérdésekre is válaszolt. A Mária-tannal kapcsolat­ban hangoztatta, hogy Máriá­nak, mint Jézus édesanyjának jelentős helye van az egyház­ban, tisztelete azonban az el­múlt századokban túlzásba ment. „A Fiú végtelenül na­gyobb mértékben jelentős, mint az anya.” A Szentírás és a hagyomány viszonyáról azt mondta: „Az egyháznak szüntelen arra kell figyelnie, amit Isten a Szent- írásban mond. A kánoni jog sajnos sokszor fontosabbá vált az evangéliumnál.^ KIS TÜKÖR Legutóbb arról szóltunk, hogy Izrael éleiében hogyan alakult ki a királyság intézménye. Két királyról emlékezünk meg. Most Dávidról, agy másik alkalommal pedig Salamon­ról. Dávid Izrael második királya. Neve azt jelenti, hogy sze­retett, kedvelt. Kr. születése előtt 1000 körül élt és uralkodott- Ifjúsága idején atyja nyájait őrizte. Később Saul. király udva­rába került, mint lantjátékos. A király eleinte nagyon szerette Dávidot, idővel azonban királyi hatalmát féltette tőle. A népe előtt már akkor ismertté vált « neve, amikor a füiszteusok vezérét, Göliáthot parittyával legyőzte. É győze­lemnek köszönhette, hogy a király lánya, Mikéi lett. a fele­sége, a király fia, Jonathan pedig barátságával ajándékozta meg. Pályája egyre jobban ível felfelé, a hadseregben ezredesi rangot kap. Ahogyan hírneve egyre jobban emelkedik, a ki­rály haragja is nő ellene. Menekülni kénytelen. Először Sá­muelnél keres menedéket, majd Abimélek pap nyújtott szá­mára oltalmat. Ezért Abimélek életével fizet. Saul két alkalommal volt Dávid foglya, de Dávid nem bántotta, mert úgy tekintett rá, mint aki az Űr felkentje. 'Dávid menekülés közben kisebb hadsereget szervez és neve úgyis ismertté vált, mint aki az elnyomottak védője. Érdekes, hogy Saul fia, Jonathán, Dávidot jobban szerette, mint saját családja tagjait. A Gilboa hegyén vívott nagy csata után — e csatában Saul és fia Jonathan is elesnek — Dávid lesz a király. Eleinte csak Júdának a királya, de később egész Izrael királya lesz. Izrael minden ellenségét legyőzi, a filiszteusokat, Moábot, Szí­riát, Ammont. Jeruzsálemet teszi fővárossá. Keleti kényelem­mel és pompával berendezett palotát építtet. Templomépítésre is gondol, de a templomot fia, Salamon építtetheti csak meg. A frigyládát a fővárosba viteti. Megszervezi az istentiszteleti rendet. A léviták számára külön szolgálati szabályzatot dol­goztat ki. Uralkodásának második szakaszában sok bűn tapad a ke­zéhez. A biblia nemcsak azt mondja el Dávid uralkodásáról, ami szép és jó volt, hanem azt is, ami életében fogyatékossá­got jelentett. Ember volt Dávid is! Szerette a művészi lantjátékot, maga iá sok zsoltárt űrt. Izrael népe méltán hitte, hogy a világot megváltó Messiás csak Dávid ivadékai közül származhat. rat«» ban, amit e téren a Zsinattól elvárnak, vagy „a vegyeshá­zasság klasszikus országának” sajátosan német reménységé­ről van-e itt szó? Felelet: A római katolikus vegyesházasság-jog az ökume­nikus korszakban tisztára anakronizmus. Nem lehet va­lamennyi keresztyén egységé­nek igézetében élni és ugyan­akkor a vegyesházasságot egy olyan jog alá görbeszteni, amely ellenreformátori szel­lemet lehel és egyenesen pro­vokálja a felekezetkösi vi­szályt. Vitathatatlan, hogy ép­pen a vegyesházasságban ta­lálkoznak a felekezetek egy­mással olyan közvetlenül, mint sehol másutt. Ezért lát­juk mi abban, ahogyan a ve­gyesházasság ügyét kezelik, az ökumenikus érzület mély­ségének és komolyságának döntő próbáját. Már ma kí­nálkoznak lehetőségek —« a jelenlegi dogmatikai és egy- ■jogi alappozíciók sérelme nélkül — a fennálló vegyes- házasság-jog megváltoztatásá­ra. Hogy legalább ezeket a le­hetőségeket merítsék ki tel­jesen, az nem kizárólagosan német reménység. Más orszá­gokban és kontinensen is az­zal a várakozással tekinte­nek a Zsinatra, hogy az vég­rehajtja az elviselhetetlen ve- gyesházassáni rendelkezések revízióját. Kérdés: December elején a Lutheránus Egyházi-hivatal „megelégedéssel” üdvözölte a kölni érseknek a katolikus egyház érvényben levő vegyes­házasság-joga elleni fellépé­sét. Frings bíboros a Zsinaton többek között követelte: Ha­tálytalanítani kellene azt a kánoni rendelkezést, amely szerint a vegyesházasság, ha evangélikusoknál történt az esketés, nem érvényes házas­ság. Két héttel később a VELKD egyházvezetősége azonban már kifogásolta a ka­tolikusok „érthetetlen vonako­dását” a vegyesházasság-.jog „elengedhetetlen revíziója” dolgában. Mi okozta ezt a han­gulat változást? Felelet: Frings bíboros biz­tató fellépését a Zsinaton, 1963. december 8-án kijózanító ma- gyarázgatágok követték, ame­lyeket Doepfner bíboros tar­tott egy zsinati beszámoló ke­retében. Miután mindjárt lát­szott, hogy ő elhatárolja ma­th gát a haladástól, a müncheni zárdatemplomban tett kije- ti leütését szükségszerűen úgy kellett érteni, mint céltuda­tos figyelmeztetést a jogosulat* lan reménységekkel szemben, Nyilvánvaló ellenállás volt ez a vegyesházasság-jog mélyre­ható revíziójával szemben, S ennek kiábrándulást kellett kiváltania! Kérdés: Frjngs és Doepfner bíborosok nyilatkozatai között csak néhány hét telt el. Véle menye szeri ni mi történhetett ez alatt az idő alatt? Felelet: Elhibázott volna különleges belső események­re következtetni. Kétségtelen, hogy mindkét bíboros azt a nézetet képviseli, hogy a jö­vőben is a katolikus esküvőt és a katolikus gyermekneve­lést kell megkövetelni. Mégis érvelésükben fontos és rend­kívül figyelemre méltó kü­lönbségek vannak, Frings bí­borosnál felismerhető valami erős vizsgálódás az iránt a lelkipásztori kényszerhelyzet iránt, amelynek — ha amel­lett mereven kitartanak —■ a jelenlegi vegyesházasság-jog­hoz kell vezetnie. Ezért ő ke­resi a lehetőségeket, hogy ezeken a nehézségeken köny- nyítsen. Ilyen lehetőségek pe­dig mindenképpen adva van­nak. Magánál a tridenti for­ma-előírásnál — amely sze­rint annál a házasságnál, amelyet lelkész előtt kötöttek nem isteni jog normájáról, ha­nem az egyház által megálla­pított normáról van szó. Olyan normáról tehát, amely a mindenkori helyzetet tartja szem előtt s ezért ez a jog változó. A müncheni zárda- templom,ban elhangzott meg- nyilaikozésbél ezzel szemben nagodMomból születő biz­tosításnak az a szelleme szólal meg, amely azt hiszi, hogy a saját híveit törvényeskedö rendelkezésekkel és egyházi büntetésekkel lehet és kell megóvni attól, hogy más egy­házak hívei őket megfertőz­zék. Mégis, valami más az, ami Doepfner bíborosnak a hozzá­szólásában tulajdonképpen a nyugtalanító. Ez pedig az, hogy ebben a megnyilatkozásban a vegyesházasságot összekötik a katolikus egyház önértelmezé­sével. Ezáltal olyan dogmati­kai tehertétellel sújtják a ve­gyesházasságot, amely a ré­gebbi gyakorlatnak semmi­képpen meg nem felel. Esen az úton lehúzzák a redőnyt a vegyesházasság-jog mélyreha­tó megváltoztatása előtt s vég­eredményben a jelenlegi hely­zetében merevítik meg. Kérdés: Frings bíboros szil­veszteri beszédében kijelentet­te: Sem a pápa, sem a püspök nem mentesíthetik a vegyes­házasságban élő katolikus fe­let a gyermekek katolikus val­lásban történő nevelésének lelkiismereti kötelezettsége alól. Hogyan ítéli meg ön e kijelentést? Felelet: Ez a nyilatkozat, amennyiben ebben a formájá­ban hangzott el, ugyancsak döntő jelentőségű, Az hogy a gyermekek katolikus vallás­ban való nevelését valamiféle isteni parancs írná elő — ki­zárva minden kivételt —, ed­dig mindenesetre nagyonis vi­tatott volt, S ezt ma sem ke­zelik semmiképpen kizárólago­san a római katolikus gyakor­latban. Amennyiben a kölni véleményt alapelv rangjára emelnék, mi teljesen új hely­zet elé kerülnénk, Ez # ve­gyesházasságról való feleke­zetkösi beszélgetést évekre visszavetné. A vegyesházasság- jog valóságos revíziója szá­mára aligha állhatna akkor még rendelkezésre mozgástér. Kérdés: Doepfner bíboros úgy véli ugyan, hogy számíta­ni lehet arra, hogy történnek „újrafogalmazások az egyházi házasság-jogon belül”. De nem kell-e azzal számolni, hogy a vegyesházasságot nem „engedik meg” katolikus eske­tés és annak világos biztosíté­ka nélkül, hogy a gyermekek katolikus nevelést kapnak. Várbató-e, hogy ilyenfajta ve­gyesházasságok esetén kato­likus részről mégiscsak „türel­mesek” lesznek? És ez eset­ben érdekes-e még egyáltalán az evangélikus keresztyének számára egy „új megfog alma- zás”? Felelet: Az ilyfajta fogai- mi nüanszok valójában nem csekély szerepet játszanak á belső fcatolikus eszmecserék­ben. Ezek feltárják azokat a nehézségeket, amelyekkel ma­ga a római katolikus egyház találja magát szemben egy új tájékozódás esetén. Be rámu­tatnak a fermális-kazuisztikún gondolkodásmód határaira és kétesértékűségére is. Minket nem a megváltoztatott kifeje­zések, hanem a viszonyok ér­zékelhető megváltozása érde- hel. Ha felismerik g változás szükségességét, akkor a. ve- gvesházasság-jogot gyökerei­től, elhatározód», újra és elő­remutatóim kell kidolgozniok. A római katolikus egyháznak tisztában kelt lennie azzal, hogy nem intézheti el köny- nyedén a vegyesházasság-jog új orientációját. Kis könnyíté­sek hahozó és halogató nyúj­tása és néhány szépséghiba ki­küszöbölése többé már nem felelhet meg a követelmények­nek, Ily módon a fennálló ve- gyesházasság-jog huzamosan nem tartható fenn tovább. Ti­lalmai és figyelmeztetései máf most elvesztették hatékonysá­gukat és egyre súlyosabb te­hertétellé válnak Róma szá­mára. Márcsak azért is átfogó újra rendezést kívánunk, mert a vegyesházasság-jog a m,i hí­veinket is terhelt és ezért az nem tekinthető csupán belső katolikus ügynek. B. L Hétről — hétre címen kapható as Evangélikus Egyház áhítatoskönyve Kötve; 12 — Ft Kapható a Sajtóosz­tályon, Budapest VTÍ1. Pus­kin H. 1?. 4 «*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom