Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-02-02 / 5. szám
A H. VATIKÁNI ZSINATRÓL NYITOTT SZE Részletek Káldy Zoltán püspök MMEL körleveléből A Szentírás és a A Déli Egyházkerület püspöke KÁLDY ZOLTÁN, az újesztendő elején körlevélben fordult egyházkerülete lelkészeihez. Szívbeli kívánságát fejezte ki, hogy Jézus neve az új év elején, de annak minden egyes napján is bizodalmunk és reménységünk legyen. A körlevélből az alábbiakban néhány olyan részletet közlünk, mely alkalmas arra, hogy bemutassa olvasóinknak, hogy az egyház vezetősége milyen átgondolt céltudatossággal végzi az egyházkormányzást és használja fel erre eszközül a püspöki körleveleket is. FELELŐSSÉG ÉBRESZTÉSE A BÉKÉÉRT Az úi év mindig új tervek készítését teszi szükségessé és lehetővé is. Átgondolt, tervszerű életfolytatás jellemzi azokat, akik aa időt drága ajándéknak, felelősségre kötelező kincsnek tekintik. Terveink akkor válnak átgondoltakká, ha figyelembe vesszük a világ mai helyzetét, a népek közötti bókét, az elnyomott gyarmati és félgyarmati sorban élő népek felemelkedését, a különböző fajú, vallású és kultúrájú népek és emberek békés egymás mellett élését elősegítő erők egyre hatékonyabb megnyilatkozását. Szolgálatunknak ezekkel a nagy nemzetközi kérdésekkel való összefüggését a Keresztyén Békekonferencia eddig is nagy mértékben tudatosította. Ezért igyekeztünk annak legfőbb eredményeit minél többek számára hozzáférhetővé tenni. Ebben aiz évben fokozottabb figyelemmel fordulunk a Keresztyén Békekonferencia munkája felé, mert a nyár elején kerül sor Prágában ai IX. Keresztyén Béke- Világ gyűlés megrendezésére. A Viléggyűtés témáival nemcsak egyházi sajtónkban szeretnénk már előre foglalkozni, hanem az LMK (lelkészt munkaközösségek) keretében is. Gyülekezeti munkánk végzése közben keressük meg mindig az alkalmat a Keresztyén Békekonferencia munkájának, Világgyűlést előkészítő tevékenységének ismertetésére, az érdeklődés és az iránta megnyilvánuló felelősség ébresztésére! Az előttünk álló feladatok is arra késztetnek, hogy tervszerűen végezzük szolgálatunkat. A gyülekezeti munka el- tervezése tulajdonképpen már kora ősszel megkezdődött. Ügy gondolom, most inkább arra kell tervet készítenünk, hogy miként lehetne munkánk színvonalát emelnünk. Arról kell tehát gondolkoznunk, hogy a jó papot közmondásosan jellemző „holtig-tanulást” miként hozzuk az általánosságok világából a konkrétumok világába. Következőket kellene figyelembe venni: Jó hogyha nyitott szemmel kísérjük figyelemmel az egyházi ólet és a közélet aktuális eseményeit is. Szükséges, hogy a napilapok, az egyházi lapok es kiadványok friss anyagát állandóan nyilvántartsuk. Legtöbb lelkészünk ezek mellett valamelyik irodalmi, természettudományi ve<gy egyéb folyóiratot, hetilapot is olvassa rendszeresen, sőt többekhez jutnak el külföldi teológiai szakfolyóiratok is. Az aktualitások mellett azonban szükséges, hogy valamely tárgykörben rendszeresen képezzük magunkat. Tervet kell tehát készítenünk arra, hogy melyek aaeik. a könyvek, amelyeket az év folyamán áttanulmányozunk. Nem minél több könyvben végzett felületes tallózásra gondolok, hanem elmélyült, kritikával tanulmányozó, összefüggéseket kereső olvasásra . . . Különösen a fiatalokat ne tartsa vissza az alapvető „standard”-művek olvasásához szükséges kitartó munkától az az aggodalom, hogy mások hány olyan könyvre hivatkoznak, amelynek ők még a címét sem hallották. A benyomásszerzés bizonyos témakörben még nem tudás! A teológiai impresszióknak is lehet jelentősége munkánkban, de csak akkor, ha szolid ismeretekkel rendelkezünk. NÉPÜNK ÉS EGYHAZUNK A NEMZETKÖZI ÉLET VÉRKERINGÉSÉBEN Aki nyitott szemmel kíséri az eseményeket, biztosan észre vette, hogy miként kapcsolódik bele népünk és egyházunk a nemzetközi élet vérkeringésélje. Megnőtt és szinte évről évre nő tekintélyünk a nemzetközi életben. A vélemények kicserélése mind szélesebb felületen és mind mélyebbre ható kérdésekben folyik a külföldi evangélikus egyházakkal és más testvér- egyházakkal is. Ha egy evangélikus lelkész csupán turistaként, tehát nem hivatalos küldetésben jár külföldön, hazánkat és egyházunkat képviseli valamilyen formában. Ugyanez a helyzet, amikor idehaza kerülünk kapcsolatba külföldiekkel. Magatartásunkat, viselkedésünket sokszor más embert meghaladó figyelemmel kísérik. Jó azért, ha különböztetni tudunk az őszinte nyílt beszéd és a feltűnést kereső fecsegés; a fegyelmezett tartózkodás és a bizonytalankodó visszahúzódás között. A nyelvtanulás NEMZETI ÉS EGYHÁZI ÉRDEK Évelői tervezgecéseink során a külföldi kapcsolatok megerősödése most elsősorban mégsem magatartásunk kérdésére, hanem egy szürkébb, de szolgálatunk színvonalával ismét szorosam összefüggő kérdésre irányítja a figyelmet. Ez a nyelvtanulás. Nemzeti és egyháizi érdeik, hogy ne maradjunk nyelvileg elszigetelA. Q. Morton skót lelkész számológép segítségével kísérli meg bizonyítani egy múlt századbeli teológus feltevését Pál apostol leveleivel kapcsolatban. F. CH. Baur tübingeni teológiai „tanár, azt állította, hogy Pál apostol levelei közül csak öt, nevezetesen a Római, a, két Korinthu- si, a Galáciai és a Filemonhoz írt levél szerzője az apostol, Morton a mondatok hosszúsága és alapvető fogalmak és szavak számárnak ep'bevetésé- ből véli kideríthetőnek Baur állításának igazát. Egy genfi napilapban, a Journal de Genéve-ben Leen- hardl professzor foglalkozott a kérdéssel. Rámutatott, hogy statisztikai módszerek alkalmazása a bibliatanuknányo- zássaj kapcsolatban elég régi- keletű. A számológép felhasználását örömmel kell üdvözölni. A gép alkalmazása azonban megnöveli a hibaforrásokat. A számológép ugyanis csak olyan kérdésekre tud válaszolni, amelyeket felteszünk neki. Válaszait csupán azoknak az információknak a segítségével adja meg, amelyekkel mi láttuk el A kérdés- feltevésben és az adatézolgálA zsoltár azok sorába akar hívni, akik „szívvel, szájjal, lélekkel” dicsérik az Urat. Erre a magasztaláéra bőségesen van okunk. Az Űr csodálatos és hatalmas. Ö a teremtője a mennynek és földnek: a mindenség - nek. Kezében vannak a föld mélységei és a hegyeknek magasságai. Gondviselő Atyja mindeneknek. Öltözteti a mezők liliomait, fejünk hajszálai is mind számon vannak tartva. Hatalmának és fenségének látása és tapasztalása imádatra és térdre kényszerít. De különösképpen magaszta- lásra indít az a tudat, hogy az ő legelőjének népe, az ő kezének juhai vagyunk. Nem mi választottuk őt, hanem ö tett bennünket népévé, üdvösségszerző kegyelme és szeretete által. Ez egyedüli szilárd fundamentuma üdvösségünknek. Ő kötött szövetséget népével és Ő akar elvezetni az Ö nyugalmának helyére.” Teremtő munkája és üdvösségszerző akarata ugyanabból az erőből fakad. De Isten magasztalása és dicsérete nem csupán színlelés. tek. Számtalan példa mutatja, hogy idehaza is el lehet sajátítaini valamelyik külföldi nyelvet. Nyelvtudását külföldön csak az tökéletesítheti, aki mér valamennyire vitte idehaza. Felnőtt emberre nem „ragad” csak úgy „magától” a nyelv. A kiváló nyelvérzékkel rendelkezőknek is meg kell tanulniuk a nyelvtant és be keli gyakorolniuk a szavakat. Kérerri tehát mindazokat, akik valamelyik modern nyelvben vitték már valamire, hogy tanuljanak tovább, ha csak napi két sízóval is, de rendszeresen gyarapítsák ismereteiket. Aki még csak a kezdet kezdetén érzi magát — és eddig mindenki eljutott közülünk — határozza el, hogy legalább a szótár segítségével tudjon könyvet olvadni. A hangsúlyt most a modem nyelvekre tettük. Ez nem jelenti természetesen a számunkra különösen fontos klasszikus nyelvek elhanyagolását. Ismét a fiatalokhoz szeretnék elsősorban fordulni. Ha legalább prédikációra készülésükkor előveszik az eredeti szöveget, akkor nemcsak a Szenti rás megértésében gazdagodnak meg, hanem frissen tartják, gyarapítják sok fá- radtsággaj megszerzett nyelv- ismeretüket is. Túl egyszerű ás hétköznapi feladatnak látszik mindaz, amit a helyes olvasásra és kitartó nyelvtanulásra buzdítás szándékával elmondottam. Munkánk színvonalának emelkedése azonban éppen a naponként megtehető, egyszerű, de előre eltervezett feladatok hűséges elvégzésétől függ. Pál apostol és a számológép „]er dicsérjük Istent!" Zsolt 95, 1—8. tatásban viszont közrejátszik a statisztikus előítélete. Minden szerzőnek van sajátos szóhasználata és stílusa, de ez sem állandó, időközönként megváltozhat. Nem tudja a számológép figyelembe venni azokat a körülményeket sem, amelyek egy írásos mű elkészítésekor közrehatottak. Pál apostol koréban pl. ismeretlen volt a szellemi tulajdonjognak mai fogalma. Végül arra hívta fel a figyelmet Deenhardt professzor, hogy különbséget kell tenni egy-egy bibliai könyv szerzője és a könyv egyházi tekintélye között. „A keresztyén egyház nem várta meg a modern történ etkri ti ka,i kutatások eredményeit, hogy ezek segítségével értékelje a különböző iratokat. Az iratok szerzőségét nem cserélte össze azok tartalmi tekintélyével. A négy evangélium szerzőjét nem ismerjük. Semminemű aláírás sem biztosít a szerzők hitelessége felől. Mégis nagy tekintély részesei. Sok naivitás kell annak feltételezéséhez, hogy a keresztyén hit alapjait egy-egy billiai könyv szerzőségéivel kapcsolatos kétség megingathatja.* üres szavak sokasága? Nyilván az, ha nem áll mögötte engedelmességünk! Istent dicsérni csak az engedelmesség útján lehet. Az Ürnak engedelmes ember látja meg a célt, ahová öt Isten ■vezetni akarja. Ebben az engedelmességben tudja mondani, hogy mind jó, amit Isten túszén. Odáig eljutni nem mindig könnyű. Sok kísértéssel, keserűséggel, lemondással jár. Nem mindig egyezik tervünkkel. szándékunkkal, elképzelésünkkel. A pázsitos legelő nem mindig az akol körül van. Hosszú út vezethet odáig. De az úton hangzik a pásztor szava, hívogató és figyelmeztető szava. Ezért áll a gyülekezet nyitott szívvel az Or előtt. A megkeményített szív a maga útját keresi, mint Izrael népe Meribánnál. De ez a veszedelem útja. Ez szolgáljon egyúttal figyelmeztetésül is! Mart elveszíthetjük a „nyugalom helyére” való eljutásnak lehetőségét. (Zsid. 4,8.) Ezért hív a Mester is (Mt 11.28) és ne keményítsük meg szívünket. Flíegensehnee Frigyes Dogmatörténeti háttér AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ és a római egyház közötti hitbeli különbség nem csupán az egyes szertartásokban, eltérő vallási szokásokban, vagy külsőségekben nyilvánul meg. A reformációt sem azért indította el Isten, mert a 16. század egyes egyházi visszaélései ellen indult mozgalom. A különbség egészen mélyreható, a keresztyén hit értelmezésének alapvető eltéréseiből faltad. Ezt azonban nem úgy értjük, mintha olyan eltérésekről lehetne szó, amelyekben mindkét félnek egyformán igaza volna, hanem úgy értjük, hogy az Isten igéjéhez való következet«« hűségről vagy pedig az igétől való függetlenné válás magatartásáról van szó. A keresztyén Mt lényegét illető, legdöntőbb kérdés az Isten igéjéhez, az Isten kinyilatkoztatásához való viszony kérdése. A KÖZÉPKOR FOLYAMÁN alakult ki az a nézet, hogy az Isten igéjének helyes magyarázatára és értelmezésére hivatott legfőbb és kizárólagos szerv: a főpapság, a hierarchia, illetve ennek legfőbb vezetője, a pá.pa. így tehát a Szentírás és az /egyszerű hivő •közé odaáll egy magát tévedhetetlennek hirdető főpapság, hierarchia, amely önmagát tekinti hivatottnak annak eldöntésére, hogyan kell értelmezni a Szentírás tanítását. Ez a megoldás emberi tekintélyt helyezett ítélő bíróul az Isten igéje fölé, örökös kiskorúságra kárhoztatta Krisztus híveit, nélkülözhetetlenné tette a főpapságot és a pápát annak eldöntésében, hogy az egyszerű, hivő hogyan értse Isten kinyilatkoztatását. LUTHER ÉS A REFORMÁCIÓ elemi erővel tiltakozott az ellen, hogy bármiféle emberi tényező odaállítsa magát Isten és a hivő ember közé, s önmagának tulajdonítson tévedhetetlen szerepet Isten kinyilatkoztatása értelmezését illetően. A lutheri reformáció tanítása kiemelte, hogy a Szentírás egyrészt. forrása, másrészt zsinórmér. kéke, próbaköve minden igaz keresztyénségnek. Ez azt jelenti, hogy egyfelől az .igaz keresztyénséget csak a Szentírásból ismerhetjük meg, másfelől pedig a Szentírás szolgál legfőbb zsinórmértékül, amikor annak megítéléséről van szó, hogy valamely tanítás vagy életgyakorlat joggal tart-e igényt a keresztyén jelzőre, vagy nem. Ez azt jelenti, hogy a Szentírás áll az egyház fölött, s az egyház mindenestől az Isten igéjének való engedelmeskedés jegyében él. Az Is-ten kinyilatkoztatásának van alávetve az egyház, hozzáméri minden tanítását és életjelenségét. A LUTHERI KERESZ- TYÉNSÉG tanítása szerint tehát nincs szükség semmiféle külső tekintélyre Isten és az ember viszonyában. Aki a Jézus Krisztusban való hitben megtalálta a Szentírás helyes megértésének és magyarázatának kulcsát, az nem szorul sem a főpapságnak, sem a pápaságnak a magyarázatára és közbenjárására. Nincs szükség a Szentíráson kívü’ álló hagyománynak vagy bármiféle emberi tényezőnek a közbejöttére. Evangélikus eleink nyomdokain fenntartjuk azt a meggyőződést, hogy a Szentírás önmagának legjobb magyarázója. Minél hívebben magyarázzuk a Szentírást önmagából, annyival inkább beigazolódik evangélikus egyházunk hitvallásos tanításának írásszerűsége. A lutheri keresztyénség nem emberi tekintélyek szava alapján fogad el valamit a Szentírásból, mintha lelki kiskorúságban élne, hanem azt mondhatja, amit a sarná- riabeliek mondottak a samá- riai asszonynak: „Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy minden bizonnyal ez a világ üdvözítője, a Krisztus” (Jn. 4,42). A RÓMAI EGYHÁZ nem fogadta el a lutheri reformációnak ezt a figyelmeztetését, hanem továbbra is ragaszkodott a főpapság és a pápaság közvetítő hatalmához Isten és ember között. A reformációval szemben a tridenti zsinat (1545—1583) merevítette meg a római katolikus egyház álláspontját A kinyilatkoztatás problémájának tárgyalásakor volt néhány protestáns irányban is megszólaló hang. Nachianti chiozzai püspök szerint a Szentírásban minden megvan, ami az üdvösségre szükséges. Vele szemben azonban óriási többség állott. A reformáció alapvető tételével szemben, amely szerint a Szentírás a keresztyén hit és élet egyedüli zsinórmértéke, a tridenti zsinat kimondta, hogy van „szenthagyomány”, mint a Szentírástól független és vele egyenlő rangú hitiorrás. A TRIDENTI ZSINAT a hagyománynak két formáját különbözteti meg. Az egyik az isteni hagyomány, amelyet Isten közvetlenül, kinyilatkoztatás formájában ad, de nem a Szentírásban adta át megőrzés és terjesztés végett az egyháznak, a kinyilatkoztatás szervének, anélkül, hogy írásra ihletné őket. A hagyomány másik formája az egyházi, az apostoloktól, vagy az apostolok utáni egyháztól eredő hagyomány. Ez azon a reménységen alapszik, hogy az útnak indított szent- hagyományt az apostolok utáni egyház is mindig hűen meg fogja őrizni. A dogma így szól: „A szent zsinat... mind az Ó-, mind az Újszövetségnek valamennyi könyvét, minthogy az egy Istien a szerzője mindkettőnek, hasonlóan a hitre és erkölcsre vonatkozó hagyományokat, mint amelyeket vagy az Üdvözítő, vagy a Szentlélek közölt élőszóval, és a katolikus egyház folytonos utódlással őriz, egyenlő kegyelettel és tisztelettel fogadja és értékeli.” Ezt azzal az érveléssel támasztják alá római katolikus részről, hogy az apostoli utódlás hézagtalan nemzedéklánccal köti össze a jelenlegi tanító egyházat a hagyományi kinyilatkoztatás első szerveivel. A tanító egyházat rendelte Isten arra, hogy a hagyományi kinyilatkoztatást a maga egészében fenntartsa, terjessze és diadalát biztosítsa, azért a hagyományt elsősorban a római katolikus egyház élő tanításából lehet meríteni. A római egyház tanításának viszont a legfőbb szerve a pápa, tehát végeredményben a pápaság szabi a meg a.szentbagyományt AZ EGYHÁZ REFORMÁCIÓJÁNAK útját ezzel elvágta a tridenti zsinat. Luther mindvégig azért küzdött, hogy Isten igéje álljon a keresztyén élet középpontjában, minden emberi hozzá toldás, pápai kiegészítés nélkül. A tridenti zsinat nemcsak szentesítette a •korábbi gyakorlatot, hanem Lutherrel és az evangélikus egyházzal egyenesen szembefordulva, kiemelte a pápaság kezében lévő szenthagyomány tanítását azzal, hogy azt dogmává tette. Ezzel ellenállt annak, amire Isten éppen Luther Mártonon és a reformáción keresztül figyelmeztette az egyházat. Dogmatörténetileg éppen a tridenti zsinat határozatára adott választ az evangélikus egyház, amikor az Egyezség Könyvében megvédelmezte a Szentírás elsőségét. AZ EGYEZSÉG KÖNYVE, amely az evangélikus egyház hitvallási iratait tartalmazza (1580), erről így tanít: „Hisz- szük, tanítjuk és valljuk, hogy az egyetlen alap- és zsinórmérték, amely szerint meg kell ítélni és vizsgálni minden tanítást és tanítót, egyedül az Ö- és újszövetségi Szentírás prófétai és apostoli irataiban található, amint meg van írva: Az én lábamnak szövétne* ke a te igéd, és ösvényemnek világossága (Zsolt 119,105), Szent Pál szerint: De ha szinte mi, vagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok, Gál 1,8.” Az evangélikus egyháznak egydül a Szentírásra tekintő* tanítása és a katolikus egyháznak a kinyilatkoztatás kettős forrásáról szóló dogmája: kibékíthetetlen ellentétet jelentenek, méghozzá éppen a legdöntőbb kérdésben. A tridenti zsinat a szenthagyományról szólő dogma megalkotásával olyan útra lépett, amelyen nincs megállás. Ha a szenthagyomány letéteményese végső soron a pápa, akkor kimondható- vá lett a tévedhetetlenség dogmája, de a Mária szeplőtelen fogantatásáról és testi menny- bemeneteléről, aminek a Szentírásban semmi alapja és nyoma nincs, szóló dogma is. A szenthagyomány egyre mész- szebb kerül a Szentírástól s annak középpontjától, a Jézus Krisztustól, akit háttérbe szorít Mária, a társmegváltó. A tridenti zsinat utat nyitott a teológiai spekulációnak, amelyben minden állítható, mert az egyetlen zsinórmértéktől, a Szentírástól elszakadtak. A MÁSODIK VATIKÁNI. ZSINAT munkájának megértéséhez mindezekre szükség van, hiszen a római egyház tanítása önmagét köti meg, a mostani csakis a korábbi zsinatokhoz és dogmához való hűség jegyében tanácskozhat, azoktól el nem térhet. Ezt igazolják a második vatikáni zsinat munkálatai a Szentírás és a szenthagyománf tanítását illetően. (Folytatjuk) Szerkesztőségi Munkabizottság Zsoltárokat találtak Heródes erődítményében Masadéban (Izrael), Heredes egykori sziklaerödjében, a Holt-tenger közelében egy kézirat tekercset találtak, amely a 81—85. zsoltárokat tartalmazza. Ebben az erődben a zsidók még három évig ellenálltak a rómaiaknak, miután Titus Krisztus után 70-ben Jeruzsálemben lerombolta a templomot. A leletet egy expedíció fedezte fel, amely már két hónapja végzett ásatásokat. A londoni „Observer” egyik tudósítása szerint ez a lelet az első olyan bibliai irattekercs, a második templom idejéből (Krisztus előtt 515-től Krisztus után 70-ig), amelynek keletkezési ideje vitathatatlan, Masada erődjét Krisztus után 73-ban a rómaiak megszáliták és lerombolták. Az erődben egy másik irattekercset is találtak, ez azonban nem bibliai tartalmú. A zsoltár kéziratrészlet csaknem azonos a hagyományos héber biblia megfelelő zsoltárával, míg a nem bibliai tárgyú másik kézirat stílusa és kifejezésmódja hasonlít azokhoz a leletekhez, amelyeket a Holt-tengér vidékén és barlangjaiban találtak. Tizenhét ezüstérmét is találtak az első zsidó felkelés idejéből (67—70. Kr. u.). Sok további lelet arra mutat, hogy az eddig ismert legrégibb zsinagóga egyik taraiét ásták ki, az egyetlent, amely a második templom idejéből származik. Heródes palotájának a maradványai most teljesen szabr-ylok. Alaposabb vizsgálat után kitűnt, hogy amit először pincének tartottak, nem más, mint egy fürdő, amelyhez lépcsőfokok vezetnek alá. OROSZ ORTHODOX KÜLDÖTTSÉGET HÍVNAK MEG A DÁNOK A dán lutheránus püspökök január 7-én Koppenhágában elhatározták, hogy dániai látogatásra meghívják v- orosz orthodox egyház küldöttségét. ALAN PATON KÉRÉSE Alan Paton, az ismert dél- ajrikal író, a dán, a norvég és a svéd kormányhoz fordult azzal a kéréssel, utasítsák az Egyesült Nemzetekben működő delegációikat, hogy azok tegyenek kezdeményezést egy különleges vizsgáló bizottság létrehozására, a dél-afrikai helyzet kivizsgálása céljából. k V
