Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-07-28 / 30. szám

Ax E fessus i Levél:

Az új üdvtörténeti helyzet

»A békesség evangéliomát hirdette a távolvalóknak és a közelállóknak.” (Olvasd: 2, 11—22.)

KRISZTUS HALALA ÉS FELTÁMADÁSA új üdvtörténeti helyzetet teremtett: Iz- ráel népe mellé odasorakoztatta a többi népeket is, a kö- zelvalókkal együtt menetelteti a „távolvalókat” is a Krisztusban hivők seregében. Nem is olyan magától értetődő dolog volt ez, sem az akkori gyülekezet, sem a mai egyház számára! Az akkori zsidókból lett keresztyéneket megbotránkoztatta Pál apostolnak az a kijelentése, hogy az „ígéret népe” nem kizárólagos örököse az isteni ígéreteknek, a mai keresztyének pedig nem tudnak, vagy nem mernek megbirkózni azzal a gondolattal, hogy Izráel népét „közelvalók- nak” nevezi az apostol.

Nem lehet kitörölni a világ- történelemből, hogy Isten különleges utat jelölt ki Izráel számára, hogy ezzel a néppel szövetséget kötött és reá bízta ígéreteinek a sáfárlását. Ennek a népnek, mint gyülekezetnek az életében készítette elő az idők teljességét, hogy Krisztusban üdvösséget készítsen az egész világnak. S Izráel akkor élt vissza ezzel a szuverén isteni kiválasztással, amikor előjogokat és evilági megbecsülést követelt ennek alapián magának. Amikor megfeledkezett arról, hogy a kiválasztás nem érdeme ennek a népnek, hanem küldetése és sorsa! „Nem azért szeretett titeket az Űr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok; Hanem mivel szeretett titeket az ÜR...” (5. Móz. 7, 7—8.).

Isten kegyelmi kiválasztása volt ez, s enélkül nem ígéret, hanem ítélet.

De Krisztus eljöttével az is nyilvánvaló lett, hogy nincsenek első- és másodrangú keresztyének, nincsenek előnyben és hátrányban részesítettek, nincs zsidó meg görög ... hanem ti mindnyájan egyek Vagytok a Krisztus Jézusban. (Gál. 3, 28.) Megtörtént az a csoda, hogy a távolvalókból közelvalók lettek, mert Isten Fia áthidalta a távolságot a kettő között. „Krisztus a mi békességünk!” — aki lerontotta a közbevetett választófalat és eggyé tette az egész emberiséget. Krisztus óta Isten közelségének a terében él az egész emberiség és mindenki számára érvényes az a béke, amelyet Krisztus teremtett meg Isten és a világ között!

ALIGHA TUD MA A KERESZTYÉNSÉG magasztosab- bat és nagyszerűbbet hirdetni Krisztus keresztjéről, mint hogy benne és általa ledőltek az emberi válaszfalak: ledőltek a faji és népi válaszfalak is, amelyek annyi szenvedést hoztak az emberiségre és hoznak még ma is mindenütt, ahol vagy a „közelvalók” értik félre Isten igéjét, vagy a „valamikor távolvalók” botrán- koznak meg Isten kiválasztásának a dicsőségén! Hiszen az eggyé levést Krisztusban, a Krisztus testében — ahogyan Pál apostol mondja —, a ke- resztyénségnek hinnie kell minden időben. A hit romlott meg, vagy gyengült meg a keresztyénséghen mindenkor, amikor a „válaszfalak” hirdetőjévé, vagy elnézőiévé vált. Krisztus kereszthal ólának a válaszfalakat ledöntő, az emberek és Isten között békét teremtő értelme és jelentősége sikkad el. ha nem tudunk Pál apostollal együtt imádkozni és harcolni azért, hogy a faii megkülönböztetés, a nemhivés a békében és minden vele ióró rossz következtetés mielőbb rossz emlékké legyen az emberiség életében és történetében, a keresztyén- rég és a világ viszonyában is.

EZT AZ ŰJ ÜDVTÖRTÉNETI HELYZETET csak a hit szemével tudjuk látni így, mi keresztyének is. Krisztus új helyzetet teremteti halálával. Űjjáteremtett mindeneket önmagában! A zsidókat is minden törvényükkel és körüime- téltségükkel együtt. Mert a nekik adott törvény még nem az „Istennek ereje, amely üdvösséget ád”. A Krisztus evan

görögnek egyaránt. (Róm. 1, 16.) A törvény a maga módján és csak Izráelnek arról beszélt, hogy ez a nép minden bűne ellenére Istené. A kiengesztelés áldozatát Krisztus hozta meg a kereszten és most „ö általa van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához”. Ez a kiengesztelés, a testté lett Ige, megszüntette Izráel történeti és üdvtörténeti előnyét és valósággá tette az Atya ígéretét: „Vedd, ami a tiéd, és menj! Én pedig ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint néked. Avagy nem szabad-e nekem a magaméval azt tennem, amit akarok? Avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?” (Mt. 20, 14—15.)

Martin Luther King válaszol

Most ők mindnyájan Isten épületének és eljövendő szent templomának az épületkövei, amelyben a szegeletkő, az alapkő és betetőzője maga Jézus Krisztus. Mi mai keresztyének is ennek az isteni épületnek vagyunk a téglasorai. Ennek a szent templomnak az új köveit formáljuk, faragjuk és illesztgetjük bele az épülő — ma még láthatatlan templom falaiba. Ebben a munkában nincsenek előbb érkezett és későn érkezett munkások. Mindenkinek a munkája akkor értékes Krisztus szemében, ha hűségesen és lankadatlanul dolgoznak. Ha hittel és reménységgel végzik munkájukat! Ha az apostolok és a próféták által megkezdett alapra építenek! Ha hisznek ennek a templomnak a végső formájában: az egy keresztyén anya- szentegyhazban! Or. Pálfy Miklós

KÖZTUDOMÁSÚ, hogy Luther King amerikai néger lelkész az ottani négerek egyenjogúságáért folytatott küzdelem egyik vezető egyénisége. Nyolc egyházi személyiség, hat protestáns, egy római katolikus és egy rabbi nyilatkozatban szemére vetette, hogy „nem bölcsen és nem a kellő időpontban” cselekedett, amikor élére állt a birminghami (Alabama) négereknek és vállalta annak az akciónak a vezető szerepét, amely végül is elodázhatatlanná tette az amerikai úgynevezett „néger-kérdés” megoldásának ügyét. A napilapokban számos hírt olvashattunk erről a küzdelemről, amit húszmillió egyesült államokbeli néger állampolgár folytat azért, hogy ne másodrendű állampolgárok, hanem hazájuk minden tekintetben megkülönböztetés nélküli,

KEDVESKEDJÜNK

•n

ÍGY NEM EGÉSZEN HELYES ez az idézőjelbe tett szó. Még két másik szó is kapaszkodik beléje a Római Levél 15. részének első versében, ahol ez áll: „ne magunknak kedveskedjünk”. A következő versben viszont már ezt olvassuk: „mindenikünk az ő felebarátjának kedveskedjék.” Tehát mégiscsak kedveskedjünk ...

Ezt próbálta meg a kis negyedik osztályos Labonc János is. Tavasz volt. Özön tulipán. Minden utcasarkon árulták. János iskolábamenet vett — saját pénzén! — egy csokrot. A tanító néni mindéin tízpercben, mikor visszajött az osztályba, egy újabb szál tulipánt talált az osztálykönyv tetején. János hősiesen hallgatott. Ügy érezte, ez is hozzátartozik a kedveskedéshez. Eljött az utolsó tízperc. A tanító néni már nem állhatta tovább. Ki akarta deríteni a tettest. Az osztály azonban előbb derítette ki. Nagy igyekezettel újságolták egyszerre: Judit néni, mi láttuk Jánost reggel, amint bement a vécébe, felkapaszkodott a víztartóhoz és abba dugta el a tulipánokat. Onnan hozta be szálanként. János nem tiltakozott. Lesütötte szemét, de az arca tüzelt. Kicsit büszke volt az ötletességére, mert a kedveskedéshez fantázia is kell...

A kedveskedés — ha rászánjuk magunkat — öröm. Azért öröm, mert figyelmünk középpontjából kikerül tulajdon énünk, s figyelmünk a másik felé fordul. A kedveskedést figyelemnek, vagy figyelmességnek is szokták nevezni. Kinyílik a szemem, észre veszek valamit, szívesen hozok áldozatot, ötletek pattannak elő fejemből, belső feszültség tölt el, mert vámom kell türelemmel, viszont mikor eljön, meg kell ragadnom az alkalmat. Ez mind együtt jár a kedveskedéssel.

„A kedveskedéssel ünnepet vihetünk be a másik ember életébe” — mondta egykori kedves tanítómesterem — Járosi Andor. Számára ez életprogram volt. Felesége írta róla egy megemlékezésben: „Talán senki se tudott any- nyiszor és úgy ajándékozni, szép és nagy alkalmakat keresni és találni, mint ő. A hétköznapokat megszentelni, kiemelni, tartalmat adni nekik, fénylő örömöket szerezni mindenkinek, aki körülötte él... (egy költözés éktelen zűrzavarában, a félig kész lakásba ő előrement, hogy egy bőröndben a legértékesebb dolgokat felvigye és biztonságba helyezze. Mikor én is felértem, a bőrönd a nyitott ajtóba állítva, a lakásban villanyszerelők, idegen emberek, ő sehol. Nagykésőre azután előkerült egy gyönyörű cserép nyíló virággal — februárban! —, mert az új lakásban virággal akarta fogadni a családot.)” Mikor megtudta, hogy bázeli tanulmányútam alkalmával a Hebelstrasseban, egy múlt század elején élt német költőről elnevezett utcában lakom, hamarosan megszerezte s megküldte nekem egyik éppen akkor újonnan kiadott könyvét. Kolozsvárról

gélioma adja ezt zsidónak és Bázelba.«

HOGY MIT JELENT „kedveskedni”, a családi életbe és a barátok közé ünnepet bevinni, arra kitűnő példa maga Luther. Többször kellett eltávoznia övéitől. Érdemes elolvasni ebből a szempontból leveleit. Hogy beleéli magát a kisgyermek világába, mikor Koburg várából, életének egy nagyon válságos szakaszán, 1530-ban, levelet ír Jánoskának. Mennyi incselkedés, másikkal való törődés, figyelem tölti el azokat a szinte naponta írt leveleket, amelyeket Eislebenbe utazásakor, közvetlen halála előtt ír a beteg Luther feleségének. A kedveskedés modorrá (nem modorossággá!) és stílussá is válik.

Nehéz kedvesnek lenni jókedv nélkül. A kulturált kedélyű ember tud kedves lenni. De van-e ahhoz, hogy figyelmesek, kedvesek legyünk mindig időnk, hangulatunk, energiánk? Meg nem is lehet mindig, mindenkihez kedvesnek lenni. Természetellenes erőlködéssé is válhat az állandó kedveskedni akarás. Csakhogy kívül angyalnak tessem, pokollá teszem belül, önmagambain az életet. Ez a pokol egyszer feltör, mint a lefoly- tott forrás. Emlékezem egy ilyen „angyal” kitörésére. Ember szeretnék lenni végre — mondotta keserűen —, ember! Ha „gazember” is, de ember.

Jézus ezen a ponton nagyon

világos és határozott. Nyíltan megmondja, hogy a „gaz-emberség” útján nem jutunk igazi emberséghez. Mind jobban elburjánzik a gaz és mind kevesebb marad az emberségből. Miért meri Jézus azt mondani, hogy tagadja meg magát az ember? Nem válók természetellenessé, ha a magamnak kedveskedés ösztönével szembeszállók és nem magamnak kedveskedem? Erre a kérdésre elméleti feleletet nem lehet adni. Meg kell próbálni Jézus követését, ö maga a kedves ember. Amikor tanított, gyógyított és végül meghalt érettünk, nem önmagának kedveskedett. Beleélte magát a mi helyzetünkbe. Mindenben hasonlóvá lett hozzánk. Szolgáló formát öltött. (Fii. 2.) Azért támasztotta fel az Atya őt, hogy ne csak eszménykép, szép, de utánozhatatlan példa legyen számunkra, hanem megdicsőülten, fel- támadottan is velünk éljen és értünk éljen — hit által. Emberség hit által azt jelenti, hogy Jézus kedvességéből élni, erőt és ihletet meríteni. Amikor őt követjük, elveszítjük kellemetlen, magunkkal törődő, magunknak kedveskedő természetünket, elveszítjük a „gaz-emberség” mindenféle formáját és igazi emberele, kedves emberek leszünk. Nem önmagunkban! — általa, benne.

Benczúr László

fiz iszlám misszionálni akarja Európát

Június végén Zürichben I következőkben tájékoztat az

egy mecsetet avattak fel. A felavató ünnepségen Sir Mu- hammed Zafrulla Khan, aki az Egyesült Nemzetek Szövetsége közgyűlése tagja és a zürichi városelnök, dr. E. Landolt is megjelent. A mecset az Ahmaddiyya-misszió, egy iszlám szekta részére épült. E missziónak a feladata nyugati keresztyén népek között különleges feladat elvégzése.

A mecset felépítésének költségei zömét Pakisztánban gyűjtötték.

A bázeli teológiai profesz- szor, dr. E. Baumgartner a

Ahmaddiyya-misszdó feladatáról. Két lényeges pontban különbözik az iszlám eredeti tanaitól a nevezett misszió. Az egyik, hogy a „szent hábo- rú”-t nem kell fegyveres erőszakkal folytatni, amint ez a Koránban áll, hanem békés úton is elérhető a cél. A második: Krisztus személyét

érinti. Az Ahmaddiyya-misz- szió megalapítójának tanítása szerint Jézus nem szenvedett kereszthalált, hanem Kasmírba sikerült szöknie, ahol természetes halállal halt meg. Sírja Sringar-ban még ma is megtalálható.

IMÁDKOZZUNK

János 12, 44—50.

Jézus Krisztusunk! Magasztalunk Téged, hogy önmagadon túl az Istenre mutattál. Alázatos személyeden keresztül az élő egy igaz Isten, a Te Atyád és a mi Atyánk, ragyogott fel. A Benned való hit Hozzá kapcsol, mindenek kegyelmes Urához.

Kérünk Téged, add, hogy hívő szívvel merüljünk el a Te szemlélésedbe, hogy földi életed ablakán át megnyíljék előttünk az Isten nagysága, szeretete, hatalma és üdvözítő terve.

Köszönjük Neked, hogy az egész világ megtartására jöttél. Bocsásd meg egyházadnak, hogy sokszor ki akart rekeszteni egyeseket vagy csoportokat irgalmad köréből. Egyre jobban tanulgatjuk a leckét arról, hogy szeretetednek nincs korlátozó határa, s atyai szíved egyforma jósággal fordul minden ember felé a világon, vallására, világnézetére, társadalmi helyzetére vagy bőrének színére való tekintet nélkül.

Istenünk, tégy bennünket is egyetemes megtartó szereteted eszközeivé. Ne engedd, hogy bárkit megítéljünk. Indíts arra, hogy szóljuk a Te szavadat, vigyük másokhoz a Te igédet, s a többit bízzuk Reád. Nyisd meg szemünket az emberek testi és lelki ínségének, az emberiség kérdéseinek és feladatainak meglátására, hogy lankadatlan erővel dolgozzunk nemcsak mások üdvösségéért, hanem az emberi jólétért is.

Terjeszd ki védő kezedet a népek fölé, hogy múljanak a viszályok és növekedjék a béke. Ajándékozz meg minél többeket a Jézus Krisztusba vetett hittel, hogy megragadhassák e földi élet felelős folytatása közben az örök életet, amelyet készítettél Jézus Krisztus által. Ámen.

egyenjogú és egyenrangú pol gárai lehessenek.

King lelkész a „Christianity and Crisis” című ismert egyházi lapban válaszolt szemrehányásra. Válasza

olyan jelentős és oly tanulságos, hogy jónak látjuk azt olvasóinkkal ismertetni.

„önök sajnálják, hogy Bir- minghamban tüntetésekre ke rült a sor. Sajnálattal nélkülözöm azonban nyilatkozatukból annak megértését, milyen körülmények között került sor ezekre a tüntetésekre... Sajnálatos, hogy ezek a tüntetések most Birminghamban megtörténtek; még sajnálatosabb azonban, hogy a fehérek politikai és gazdasági hatalma ebben a városban nem tett lehetővé más választást az ottani négerek számára.

Minden erőszaknélküli akcióban négy alaplépés van: 1. A fennálló igazságtalanságok számbavétele, 2. Tárgya lások, 3. önvizsgálat és, 4. a közvetlen akció. Birmingham- ban mindezeket a lépéseket végigjártuk.

Nem lehet tagadni azt a tényt, hogy a faji igazságtalanságok ezt a várost a szakadékba kergetik. Közismert rendőrségének durvasága, ugyanígy ismert a törvények részrehajlása a négerekkel szemben. Birminghamban több büntetlen bombamerényletet követtek el négerek házai és templomai ellen is, mint bármely más városában országunknalc. Ezek kemény, durva tények. Ilyen körülmények között próbáltak a négerek vezetői tárgyalni a városi tanáccsal. A politikai vezetők azonban makacsul vonakodtak komoly tárgyalásokba bocsátkozni. Szeptemberben azután alkalom adódott arra, hogy a gazdasági élet vezetőivel értsünk szót. E tárgyalásokon az üzletemberek bizonyos ígéreteket tettek. Így megígérték, hogy megszüntetik az üzletekben a megalázó faji megkülönböztető jelzéseket. Ezekben az ígéretekben bízva Fred Shuttlesworth lelkész és az „Ala- bamai Keresztyén Mozgalom az Emberi Jogokért” c. mozgalom vezetői elhatározták, hogy egyelőre elállnak minden tüntetéstől. Hetek és hónapok múltak el azonban s mi kénytelenek voltunk megállapítani, hogy szószegés áldozatai lettünk. Semmi sem változott.

Mint már annyiszor a múltban, csalódtunk reménységeinkben. Nem maradt számunkra más, mint az, hogy egy közvetlen akciót készítsünk elő. amelyben személyesen is kiállunk, hogy ügyünket a helyi és az országos szervek leíkiismerete elé vigyük.

Tisztában voltunk vállalkozásunk nehézségeivel. Ezért elhatároztuk, hogy önvizsgálatot tartunk. Munkacsoportokban tanulmányoztuk az erőszaknélküliséget s mindig újra felvetettük a kérdést: El tudjátok viselni, hogy üssenek és nem fogtok visz- szaütni? El tudjátok majd viselni a börtön megpróbáltatásait?”

Bizonyára azt kérdezik: „De hát miért van közvetlen akcióra szükség? Ülősztrájkokra. felvonulásokra. A tárgyalás nem célravezetőbb út?” Teljesen igazuk van, amikor tárgyalásokat javasolnak. Éppen ezt akarjuk a közvetlen akcióval elérni. Az erőszaknélküli közvetlen akció olyan válságot teremt, és olyan termékeny feszültséget támaszt, amely kényszeríti az eddig makacsul vonakodó várost a tárgyalásokra. Az akció olyan sürgőssé teszi a feladatot, hogy nem lehet többé elodázni.

FESZÜLTSÉGRŐL beszéltem az imént, s ez talán meg- botránkoztatóan hangzik. Én azonban nem félek ettől a szótól. Eleget küzdöttem az erőszakos feszültségek ellen. Itt azonban építő, erőszaknélküli feszültségről van szó, amely előrevisz. Ahogyan Szókratész is szükségesnek tartotta, hogy a gondolkodásban feszültséget teremtsen, hogy az emberek felszabaduljanak a mesék és féligazságok bilincséből s eljussanak az önálló gondolkodás és tárgyilagos ítéletalkotás világába — így kell felismernünk az erőszaknélküli nyugtalanság megteremtésének a szükségességét, amely meghozza a társadalomban azt a helyzetet. amely az embereket segíti a faji előítéletek mélységeiből felemelkedni a megértés és testvériesség magaslataira. Ezért az a közvetlen akció célja, hogy olyan válságos helyzetet teremtsen, amely megnyitja a tárgyalások útját. Ezért egyetértünk a tárgyalások szükségességében. Éppen elég sokáig tartott a mi szeretett Délvidékünkön a tragikus időszak.

NYILATKOZATUKBAN azt mondják, hogy akciónk nem szerencsés pillanatban történt. Barátaim, azt kell önöknek mondanom, hogy egyetlen erőfeszítést sem tettünk a polgári jogok érdekében, úgy, hogy ne ragaszkodtunk volna a törvényességhez és az erőszaknélküliséghez. A történelem annak a hosszú és tragikus élettörténete, hogy a kiváltságos csoportok nagyon ritkán adják fel önként hatalmi előnyüket... Fájdalmas tapasztalatunk, hogy a szabadságot az elnyomók nem ajándékba adják, azt az elnyomottaknak kell követelni. Meg kell vallanom, hogy még sohasem vettem részt valamely közvetlen akcióban, amely „időszerű” lett volna azok menetrendje szerint, akik maguk nem szenvedtek a faji megkülönböztetéstől. Évek óta csak azt az egy szót hallom „várni”. A négerek nagyon is jól ismerik ezt a szót. Azt jelenti, hogy „soha”. Olyan, mint egy csillapítószer, amely pillanatnyilag megnyugtatja az idegeket, hogy azután később annál biztosabban megszülje a csalódás torzszülött gyermekét. — Igaza van egy tekintélyes jogásznak. aki azt mondotta, hogy a túlsóké halogatott igazság megtagadott igazság. Ázsia népei rakétatempóban törnek a politikai függetlenség célja felé, amíg mi még mindig postakocsi tempóban vánszorgunk, hogy valamely kávéházban megihassunk egy csésze kávét.

Azt vélem, könnyen beszélnek várakozásról azok, akik még soha nem érezték a saját bőrükön a faji megkülönböztetést. Ha azonban azt kellett volna látnotok, hogy a a csőcselék meglincseli szüléiteket, vízbe fojtja testvéreiteket, ha láttátok volna, hogy gyűlölködő rendőrök fekete testvéreiteket szidalmazzák, rugdalják, esetleg meg is ölik, ha azt kell látnotok, hogy a húszmillió néger nagy része nyomorog egy jólétben élő társadalomban, ha elnémultok, amikor meg kellene magyaráznotok hatesztendős kislányotoknak, hogy miért nem mehet a szórakozó parkba, amit éppen most hirdetett a televízió s látjátok szemében a könnyeket, amikor meghallja, hogy ezt a szórakozóhelyet feketék nem látogathatják, ha azt kell látnotok, hogy mint fejlődik ki zsenge lelkében a kisebbrendűségi érzés és a fehérek iránti tudatalatti keserűség, ha ötéves kisfiátok választ vár arra a kérdésre: „Apa, miért bánnak a feketékkel a fehérek olyan gyalázatosán?” —, ha utazás közben éjszakáról éjszakára a kocsitokban kell aludjatok, mivel a motelben nem adnak szobát, ha napról napra megaláznak benneteket a „színeseknek” — „fehéreknek” — feliratokkal, ha az a nevetek,- hogy „nigger”, vagy esetleg „Boy”, vagy éppen „hallja maga”, ha feleségetek és édesanyátok sohasem kapja meg azt a megszólítást, hogy „Asz- szonyom”, ha nappal nem hagy nyugton és éjjel álmatlanná tesz a tudat, hogy négernek születtél s ezért mindig lábujjhegyen kell járnod s nem tudhatod, mit hoz a következő pillanat, ha gyötör az aggodalom és az irigység a szerencsésebbek iránt s nyomaszd annak tudata, hogy végeredményben senki vagy —. akkor talán megértitek,- hogy miért nem tudunk tovább várni. Eljő a pillanat,- amikor kicsordul a pohár s az emberek nem engedik magukat tovább elnyomni. Rémé* lem uraim, hogy meg fogják érteni jogos és elkerülhetetlen türelmetlenségünket.”

így fejezi be válaszát Martin Luther King lelkész. Ügy véljük, megrendítő szavaihoz nincs hozzátenni való.

Közli: Groó Gyula