Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-07-28 / 30. szám

Ezs. 55, 1—3. Mit meg nem adunk, hogy testi-lelki szomjúságunkat és éhségünket kielégítsük. A testi éhség és szomjúság ma — hála Isten gondviselésének és békés életünknek — könnyen kielégíthető. Bűneinkben érkezik hozzánk Isten hívó szava és így imádkozhatunk: Isten irgalmazz nekem, bűnösnek! Isten az éhezőknek bőséges lakomát készít. Ez a kegyelem lakomája, melyben maga Jézus elégít meg, akinek teste és vére az úrvacsora szentségében ma is valóságos étel és ital bűneink bocsánatára. Ez Isten Krisztusban kötött szövetségé­nek ajándéka számunkra, aki azzal elégít meg, hogy önmagát adta értünk, bűnösökért. A páratlanul tiszta és ártatlan életet odaáldozó szeretet: Jézus. Ez az, amire mi keresztyének vá­gyakozunk. Emberi viszonylatban is a legnagyobb dolog a sze­retet, amely meg tud bocsátani, könyörülő és irgalmas. Ebben még mindig nagyon gyarló kezdők vagyunk. Jézus kegyelmes szeretete a legnagyobb szeretet. Ö szerzett nekünk bűnbocsá­natot és helyezett vissza az istenfiúságba. Mindez Krisztusban ingyen a mienk, mert úgy sem tud­nánk más módon hozzájutni. Az, hogy a kegyelem eledelére szorulunk, mélyen megaláz, de egyben fel is emel. Ezért en­gedjünk az irgalmas Istennek, aki minden éhségünket és szomjúságunkat túláradó bőséggel kielégíti, hogy mint általa megelégítettek, ingyen kegyelemből elnyert javaival szolgál­hassunk mindeneknek. Visontai Róbert VWWTVTTVTTTYVTWTVTTVVTTVT'rVWTVTTTYVWTTTrTTTVTT'fYTTrrTVr' ISTENTISZTELETI REND HÍREK — Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnapon az oltár- térítő színe: zöld. A vasárnap oltári igéje: Ézs 55, 1—3; szó­széki igéje: Jn 12, 44—50. Dél­után szabadon választott ige. • — KITÜNTETÉSEK. Há­rom nyugdíjas igazgató-taní­tót, akik evangélikus iskolák­ban tanítottak, kitüntetésben és jutalomban részesítettek. Weltler János nyugdíjas győ­ri igazgató-tanító gyémánt dip­lomát kapott, Gats Sándor nyugalmazott soproni és Ne­mes István nyugalmazott sop- ronbánfalvai igazgató-tanító­kat aranydiplomával tüntettek ki. — SZÓRVÁNYNAK ajándékba adnánk egyszerű kis falraakaszt- ható oltárt olajfestménnyel együtt. Cím a kiadóba. — LAPUNK MÜLT HETI SZÁMÁHOZ egy-egy OTP csekklapot mellékeltünk azzal, hogy az esedékes előfizetési dí­jakat olvasóink befizessék. Szerettei hívjuk fel ezúton kedves olvasóink figyelmét az előfizetési díjak befizetésére. Technikai okokból minden új­ságban található csekklap, akik másúton rendezték elő­fizetésüket, kérjük ne tekint­sék zaklatásnak a mellékletet. * MEGVÉTELRE keresem Remé- nyik Sándor összes versei című könyvet. Cím: Oros Istvánné, Rá­koshegy, Kölcsey utca 45. — KÉT GYERMEK MELLÉ keres idősebb nőt mémökházaspár. Cím a kiadóban. — 580x260 bútorfal két ajtóval eladó. Vigyázó Ferenc u. 4. 4. II. 11. Nagyné. KIS TÜKÖR András apostolt mutatjuk most be olvasóinknak. Már szóltunk a három oszlopapostolról. András kisebb volt, mint a nevezetes három. De nagyobb a többi nyolcnál! Péternek édes testvére. Érdekes, hogy Jézus Andrást nem vitte magával sem Jai- rus lányának Jeltámasztásához, sem a gecsemánéi kertben való imádkozáshoz. Andrásnak nem fájt, hogy mások túlszárnyalják. Nem elégedetlenkedik, nem zúgolódik. Nyugodt, csendes ember. Legfőbb jellemvonása a szelídség és az alázatosság. Budapesten. 1963. július 28-án Deák tér de. 9. (úrv.) Trajtler Gábor de. 11. (úrv.) dr. Kékén András du. 6. dr. Kékén András Fasor de. 11. Harmati Béla du. 6. Harmati Bélá Dózsa György út de. fél 10. Harmati Béla Üllői út 24. de. fél 11. Grünvalszky Károly Ka­rácsony Sándor u. de. 9. Grünval­szky károly Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) dr. Szilády Jenő de. 12. Grünvalszky Károly Thalv Kál­mán u. de. 11. Rédey Pál Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Vajda Pé­ter u. de. fél 12. Zu Kló de. 11. Rá­kosfalva de. 8. Gyarmat u. de. fél 10. Fóti út de. 11. Káposzta Lajos Váci út de. 8. Káposzta Lajos Frangepán u. de. fél 9. Üjpest de. 10. Blázv Lajos Pesterzsébet de. 10. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Pest­újhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rá­kospalota MAV-telep de. 8. Rá­kospalota NaKVtemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Kar­ner Ágoston Sashalom de. 9. Kar­ner Ágoston Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákoshegv de. 9. Rá­EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII.; Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 342—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074 Előfizetési ára egy évre 60.— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott INDEX 25211 633621/2 — Zrínyi Nyomda, Bp. Felelős: Bolgár Imre igazgató kosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11... du. fél 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Nagy István de. 11. (úrv.) Várady Lajos este 7. Nagy István Torockó tér de. fél 9 Várady Laios Óbuda de. 9. Vámos József de. 10. (úrv.) Vá­mos József du. 5. Vámos József XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Har­kányi László de. 11. Harkányi László este fél 7. Filippinyi János Pesthiaegküt de fél 11. Csengődy László Diana út de. fél 9. Csengő- dv László Kelenföld de. 8. dr. Re- zessy Zoltán de. 11. dr. Rezessy Zoltán du. 6. (úrv.) Uzon László Németvölgyi út de. 9. (úrv.) Uzon László Kelenvolgy de. 9. Visontai Róbert Budafok de. 11. visontai Róbert Csillaghegy de. fél 10. Cse­pel de. 11. USA-LELKÉSZEK AZ ATOMHATALMAKHOZ 44 vezető protestáns és orthodox lelkész az Egyesült Államokban közös nyilatko­zatban tiltakozott az amerikai nép nevében az atomhatal­maknál, hogy szüntessék be az atomfegyver gyártását és an­nak támogatását. A felhívást A. Pike, a kaliforniai protes­táns episzkopális egyház püs­pöke hozta nyilvánosságra. Az aláírók között 13 püspök, 18 vezető teológiai szeminá­riumi személy és 2 volt ame­rikai egyháztanács-elnök sze­repelt. A felhívás hangsúlyoz­za, hogy a világbékét nem szolgálja az atomfegyver gyár­tása, sem pedig az Egyesült Államok biztonsága nem rej­lik a fegyverek gyártásában. Róla prédikációt lehetne mondani I. Kor. 13, 4. alapján, ahol arról van szó, hogy a szeretet nem irigykedik. Az apostolok elsők szerettek volna lenni a mennyek or­szágában, András kivételével. 0 az az apostol, aki mintája a kis, eldugott községekben dolgozó lelkészeknek. András Keresztelő János tanítványa volt, időrendben Jé­zus első tanítványa. Tanúja annak a szép pillanatnak, ami­kor Keresztelő János Jézust megkereszteli a Jordán vizében. Nem sokat tudunk róla. De a biblia beszél egy helyen arról a diadalmas híradásról, melynek szószólója András: „Megtaláltuk a Messiást!” A diadalmas hírvivésben később ezt a szerény embert mások túlszárnyalják, mégis a tizenkettő közül először ő hitt a Jézus Krisztusban. Valahol azt olvastam, hogy András valószínű nem volt „ékesszóló” ember, nem értette a hatások titkát, de a jó hír, amit először ö vitt másokhoz, önmagában beszélt. Két tanítást ad ma az ő élete. Az egyik: a mieinket vi­gyük először Jézushoz. A másik: minden irigységet száműzve az életünkből, legyünk alázatos emberek. Ránk férne a több alázatosság! — HALÁLOZÁS, özv. Or- dódy Lajosné szül. Egressy Piroska Mária, jótékonyságban gazdag életét 102 éves korában Budapesten, 1963. július 13-án, csendesen befejezte. Az el­hunyt Kossuth Lajos feleségé­nek, Meszlényi Teréznek déd­unokahúga és evangélikus egyházunk áldottemlékű egy­házi énekköltőjének, Sántha Károly egykori sárszentlőrinci lelkésznek unokahúga volt. Áldozatkész segítője volt év­tizedeken keresztül budapest­FüIÖp Dezső zuglói templomunk építésének és befejezésének. „Aki hisz én bennem, ha meghal is él az.” (Jn 11, 25.) HALÁLOZÁS. — Szabó Ist­ván nyugalmazott kemenes- magasi evangélikus lelkész folyó évi július 13-án, 82 éves korában, a keszthelyi kórház­ban elhunyt. A temetési szer­tartást folyó évi július 15-én Hemád Tibor és Tóth János lelkészek végezték Gyenes- diáson. HÉTRŐI—HÉTRE Kinek szolgálunk ? Rom. 6, 19. Az ember életében mindig szolgál valakinek. Hat ránk a környezetünk, hat ránk embertársaink véleménye és mi sok­szor egészen tudatlanul is ehhez szabjuk életünket. Nincs em­ber, aki elmondhatná, hogy ő teljesen független mindezektőlj cselekedeteit önállóan határozza el és ebben nem befolyásolja senki. Testi életünkkel is szolgálunk valamit. Igénk is erről beszél, mikor azt mondja, tagjainkat oda lehet szánni tisztá- talanságnak és hamisságnak szolgáiul a hamisságra és oda lehet szánni az igazságnak a megszenteltetésre. Tagjainkkal is a hamisságot és a tisztátalanságot vagy pedig az igazságot szolgáljuk. Pál apostol itt embermivoltunk olyan területére mutat ró, ahol az embernek legtöbb a takargatni valója. Ezen a terüle­ten gondolkodnak úgy az emberek, hogy más a követelmény és más az élet. A követelményt teljesíteni úgysem lehet, mert testiségünk uralkodik rajtunk és mi testünk kívánságait igyekszünk teljesíteni. Szolgái szoktunk lenni testünknek és nem urai. Ha valami bajunk van, igyekezünk meggyógyulni, időt és semmi áldozatot nem sajnálunk egészségünk helyre- állításáért. És ez így helyes. A kérdés az, mennyire értékeli Isten? Ö is sokra. Igéjében, 1. Kor. 6, 19-ben ezt olvassuk; „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Lélek temploma, amelyet Istentől nyertetek és nem a magatokéi vagytok?” Isten igéje ilyen sokra értékeli testün­ket, akkor nekünk is így kell életünket alakítani. Ha testünk a Szent Léleknek temploma, akkor nem szánhatjuk oda tag­jainkat a tisztátalanságnak és hamisságnak. De hogyan szánhatjuk oda tagjainkat szolgáiul az igazság­nak, a megszenteltetésre? Hogyan lehetünk úrrá testiségünk fölött? Akit Krisztus felszabadított a bűn alól, az nem a bűn­nek, hanem az igazságnak a szolgája. Krisztus felszabadított bennünket testünk uralma alól is. Legyen az életünk ezen a területen is bűnt megtagadó, Istennek tetsző élet. Krisztus értünk hullott megtisztító véré kötelez erre. , Kiss Gyula j NÄPRÖE-NÄPO VASÁRNAP: II. MÓZES 4, 12; LUKÁCS 12, 11—12. — CsaJk hálát adhatunk Istennek azért, hogy napjaink minden problémái között is szól hozzánk és segít. Róma 6, 19—23? Zsoltárok 144. HÉTFŐ: JEREMIÁS 51, 6; JÁNOS 15, 15-----Isten hatalma el őtt csak rettegéssel állhatnánk meg, ha nem tudnánk, hogy; Isten hatalmát is javunkra fordítja. Márk 8, 13—21; Róma 9; 25—29. KEDD: I. MÓZES 3, 6-, JÁNOS 15, 14. — A bűnbe soha­sem egyedül megyünk, hanem társakat keresünk, felebará­tainkat is magunkkal sodorhatjuk. Jakab 3, 1—10; Róma 9,- 30—33. SZERDA: JEREMIÁS 39, 18; LUKÁCS 7, 14—15. — Ebből a mélységből csak Isten kegyelme menthet ki, Aki utána megy az elveszettnek. I. Kor. 6, 19—20; Róma 10, 1—11. CSÜTÖRTÖK: ZSOLTÁROK 51, 14; JÁNOS 16, 20. — Az, eltévedt ember segítségért kiált. „Uram, naponként kiáltok Hozzád, Feléd nyújtom kezemet!” Márk 9, 43—50; Róma 10; 12—21. PÉNTEK: ZSOLTÁROK 119, 36; LUKÁCS 12, 15. — Az Istennel való találkozás után „könnyű” bizonyságot tenni. Az ilyen ember tudja figyelmeztetni embertársait, hogy min­dig őrizkedjünk a kapzsiságtól, a mások becsapásától, a sze-' retetlenségtől és a békétlenségtől. Máté 10, 26—33; Róma Ily 1—10. SZOMBAT: JEREMIÁS 30, 12—17; LUKÁCS 5, 31. — — A kapzsiság, csalás, szeretetlenség és békétlenség, emberi együttélésünk legmélyebb sebei. Ezeket érezzük is életünkben: Jézus Krisztus orvosa bajainknak, Aki a teljes gyógyulást' hozza. I. Kor. 9, 24—27; Róma 11, 11—24. Káposzta Lajos VALLOMÁS Az alkonyati csend lepellel vonta be a tő tükrét. Ezernyi harang lágy hangja csilingel a part szélének ütődött fodrokban. A víz tükrét ficánkoló halak törik meg. Az országút lármája nem ér el eddig. Csend van. Pihen­tető és felkorbácsoló csend. Az alkonyati szél lágy simogatássál öleli át fejem fölött a ketté­betört fa még élő lombkoronáját. Mélyen bent a víz fölött ülök ezen a ki­mosott és kettébetört fán. Alattam a víz sze­líd hullámzása, messze előttem a partmenti nádas, ahogyan a vízben a fejenállást próbál­gatja. Gondolataimhoz szúnyogzenekar adja a kísérőzenét. Térdemen füzet, kezemben toll. Alkonyati gondolatok formálódnak szavakká és mondatokká. Már címe is van: Feledni. Szúnyograj köröz a papír felett és gyűlnek a sorok. Valami szomorú melódia hangjai csen­dülnek vissza a papírról. Feledni? Szörnyű szó! És elkezdtem a szót ízlelgetni. S mind keserűbb lett az íze. Nem, nem szabad ilyen nyers és fájdalmas szót leírni. Vajon mit is akarok kitörölni az emlékezetemből? A je­lent, amely körülvesz megoldásra váró fel­adatokkal? A múltat, amely a maga küzdel­meivel és megoldott leckéivel olyan messzi­ről mosolyog felém? El akarom felejteni Is­tent, akivel először diákkoromban találkoz­tam? Megáll kezemben a toll. A szúnyogok, mint­ha érezték volna a bennem dúló hangok és érzések csatáját, messzire elkerülnek. Távoli zümmögésük már csak tovatűnő emlék. Né­zem a csendesen fodrozódó vizet. A nap mindjobban alábukik a hívogató domb mögé. Csodás égi országútján elindul új tájakra, új emberek felé, akik talán szintén tele keser­ves tépelődéssel tőle várnak megoldást. De jó is nekik! Azoknak, akik most nem ismerked­nek a színskála sötétbe futó árnyalataival, melyek lomha fényükkel beterítik a terem­tett világ egy részét. Néhány elkésett madár hívogatja párját és az éjszakai csend átvette tisztségét. Menjünk ... Félbeszakadt az írás és a gondolat. Majd holnap. A világosban. De vajon a megkezdett dallamot be kell e fejez­ni? ... És érdemes-e arról írni, ami már a múlté?... A hajnal ugyanott talált. Az égi Mester most visszavarázsolta a nagy vásznon az este rákent színeket. A fekete mintha átbillent volna a mélyszürkébe, hogy aztán mind vilá­gosabb színnel teregesse teli ezt a szép vilá­got. A gyorsan tovatűnő felhők vörösben iz- zottak, a madarak felébredtek puha fészkeik­ben s hangos csiviteléssel elindultak, hogy énekszavukkal hirdessék tudatlan szívük minden háláját a teremtő Isten iránt. Jegyzetfüzetem most is velem van. De a toll még zárva. Vajon érdemes lesz az esti gondolatokat, a múlt visszatérő emlékeit folytatni? Nem. „Félbemaradt rímek, elakadt sorok.. Üj oldalt nyitottam jegyzetfüzetemben. És új cím született: Élni szép! Talán kissé sem­mitmondó és elcsépelt cím, de nekem tetszik. És ez a fontos. Mert a cím fedi azt, amit mondani akarok. Hogy kinek? Istennek és magamnak. És vajon nem kettőnk között volt a legerősebb a harc? Nem őt kerestem oly sokáig és nem tőle távolodtam el? És most talán nem ö volt az, aki megoldott minden kérdést? Mert a párhuzamosok találkoztak. Megvan. Igen, ezt kell megírnom. A párhu­zamosok találkozásának történetét. Mindig érdekelt a párhuzamosok problé- | mája. Számomra ez már nem matematikai ’ kérdés volt, hanem a hit kérdése. Hittem abban, hogy a párhuzamosoknak találkozniok kell. És én két párhuzamos között élek. Az egyik vonal az Isten vonala, aki a közelem­ben él, de akivel találkoznom kell, hogy erős legyek a hitben és életem tele legyen re­ménységgel. A másik vonal, amely Istennel párhuzamosan fut, a szerető embertársat jelentette számomra. Hosszú volt az út életemben, amíg meg­fejtettem a nagy talányt. És a párhuzamosok végül mégis találkoztak! Először Istennel ■találkoztam. Csendes le- győzetés volt ez. Ereztem bukásom a harc­ban, de olyan jó volt az az erő, amelyet ép­pen a vereség által nyertem. Akkor ráléptem arra az egyenesre. De valahogy úgy éreztem, nem elég biztos lépteim iránya. Mert a má­sik egyenes mintha távolodott volna tőlem. Isten-hitem akkor már meglepően közel ke­rült a párhuzamosok találkozásába vetett hit­tel. Egy vonal, egy kísérőtárs, egy élet nem lehet önmagával párhuzamos. Istent keres­tem és életem egyenese az Isten felé hajlott. Jó volt akkor? Megtaláltam az igazi nyugal­mat? Elszakadtam a másik egyenestől, amely pedig mellettem kell, hogy fusson, mert kü­lönben csalás az életem. Ekkor kezdtem el keresni a másik egye­nest. Az embert. S minél jobban közeledtem az ember felé, annál jobban eltávolodtam Istentől. A kérdések úgy viharzottak bennem, mint zsonglőr kezében a felröppenő golyó­zápor. Föl-földobott az élet új és új kérdé­seket és ezeket megpróbáltam elkavdosni. Néha földhözvágódtam. Letiport a élet. De találkoztam az emberrel. Ezzel a másik egye­nessel, amely sorsomul volt kijelölve. És megint csak egy egyenesen jártam. Az em­berszeretet útján. Az élet nagy porondján rossz artistaként játszottam. Féltem. Megrendült az egyenesek találkozásába vetett hitem. Ügy éreztem, hogy nem lehet ebben tovább hinnem. Vagy az Istent szeretem, vagy az embert. Csalód­tam az Istenben. Igen, csalódtam. Miért kel­lett mindannyiszor tőlem távolodnia, ahány­szor én szeretet után vágyódtam. Miért en­gedte, hogy a két párhuzamos közt hányód­jam? De csalódtam az emberi szeretetben is. Olyan sokat adtam és olyan keveset kaptam. Hát ez lenne az élet? Az elpazarolt szeretet soha vissza nem térő körforgása? És a pár­huzamosok egyre csak távolodtak tőlem. Már csak sejtettem az Istent és kerültem az em­bert. Egyedül voltam. Nagyon egyedül. De mi is volt ez? Boldogság? Élet? Ereztemt hogy ez nem lehet az igazi élet. Itt nincs napsugár és madárdal, nincs lendület és sikere Itt csak súly van, mélybehúzó, sötét súly. Így csak bolyongani lehet, de előre haladni nem. Ekkor már önmagommal is harcoltam. Le akartam magam gyűrni, lestem és vártam^ hogy jöjjön valaki, aki majd legyőz. Segítsé­get vártam. És közben lestem a tovatűnő párhuzamosokat... Ügy szerettem volna, ha elérhető közelségbe kerülnek! Jákob módjára áldásért küzdöttem az Ür- ral és Diogenes módjára kerestem az embert. Az Embert, akiben csatározásom győzelmi pálmáját kapom. És ekkor segítségül jött Ö. Az Isten. Hirtelen szűkülni kezdett a tér. Már láttam Isten arcán a szeretet mosolyát és közeledett felém valaki, aki visszatükrözte rám az Ö arcát. Így találkoztam a Szeretettel. Legyőzettem, hogy győztes lehessek. Vala­hogy olyan furcsa volt ez a találkozás. A pár­huzamosok nagy találkozása. Az ember arcát figyeltem és abban ismertem fel az Istent. Öfelé tekintettem és Isten egyenese közele­dett felém. A szeretet közelhozta hozzám Istent. És ekkor döbbentem rá a nagy és so­kat hallott igazságra: az Isten szeretet! És minden emberi szeretetben az Ő szeretetének az ereje lángol., Minden emberrel való talál­kozásban Vele találkozunk! És azóta a két párhuzamos egyenes már bennem él tovább. Szeretek és hiszek! És ezt nem lehet és nem szabad elfelejteni. Messziről érkeztem, hosszú harc volt az ára megérkezésemnek és ezt nem lehet elfeledni. A tó tükre felém mosolyog. A tegnapi sza­vak kellenek még? Nem. Kitépem azt a la­pot. Avró csónakot hajtogatok belőle és a vízre ejtem. Vidd, kedves víz, betűivel, gond­jaival, terhével együtt. És amikor elázik könnyeidtől, temesd el a mélybe a feledni akarás minden keresztjével együtt. Mert oly jó a párhuzamos egyenesek találkozásában élni! ... A nyári nap körülcsókolgatta a tóra hajló fán a messzibe révedező férfit... Kamer Ágoston

Next

/
Oldalképek
Tartalom