Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1963-06-09 / 23. szám
XXVIII. ÉVFOLYAM 33. SZÁM 1963. június 9. Ara: 1,40 forint KP. BÉRM BP. 78. A háromságon Isten ZAVARBA HOZ BENNÜNKET Aligha van még egy ünnepünk, amely annyira zavarba hozna ma bennünket, mint Szentháromság ünnepe. Az Isten szentháromságába vetett hit nem a legdöntőbb teológiai problémája ma a keresztyénségnek. Azt is őszintén el kell mondanunk, hogy még az ún. templomos keresztyének hitéletében és kegyességében is csak formális jelentősége van ennek a hitnek. De mit is kezdjünH vele? Van nyitja ennek a titoknak? A TELJESSÉG ÉS BŐSÉG ÜNNEPE Talán egy jó emberöltővel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy egyszerűen az Isten teljességének az ünnepeként ünnepeljük a Szentháromság ünnepét. Emlékeztessen bennünket Isten és kinyilatkoztatása kimeríthetetlen gazdagságára és bőségére, amely Pál apostol szavai szerint Krisztusban lakozott (Ef. 1, 7.), kegyelmének az elképzelhetetlen sokféleségére, amikkel « Szentlélek ajándékozza meg Isten gyermekeit. A SZENTHÁROMSÁG A MŰVÉSZETBEN Minden egyes korban megkísérelték a keresztyén művészek az isteni Szentháromságnak a titkát megjeleníteni. Néha károm emberi vagy akár angyali alakot látunk egymás mellett, akikről sokszor csak alig felismerhető utalásokból tűnik ki, hogy Isten három „személyét” jelentik. Leghíresebb ezek közül RUBLJOW (1422—23) szentháromsátg-ikonja, amelyen a művész a ruhák színében tüntette csak fel, hogy a Szentháromság Istent akarta szimbolizálni. A hangsúly azon van, hogy az Atya, Fiú és Szentlélek rangban nem különböznek egymástól: egyforma tisztelet illeti meg őket. Elég régi művészi kísérlet az is, hogy Krisztus megkeresz- telését e Szentháromság kinyilatkoztatásaként ábrázolják: Isten Fia a Jordán vizében áll. Fölötte a mennyből kinyúlik Isten keze és a magasból galamb képében ereszkedik a Fiúra c Szentlélek. A heilsbronni régi kolostor templomában viszont egy festmény így ábrázolja a Szentháromságot: az Atya haragjának a kardját suhogtatja meg a bűnös világ fölött, de Krisztus ott térdel az Atya előtt, puszta kézzel tartja vissza a kardot, az ítéletet. A kardon, összekötő kapocsként az Atya és Fiú között, ül a Szentlélek galambja. Mindezek a festmények a Szentháromság belső kapcsolatát akarják ábrázolni, csakúgy, ahogyan az egész keresztyén- ségben imádkozzék vagy énekelik a Szentháromság Isten dicséretét: Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentiéleknek. Ezt megelőzően azonban ez a szöveg így hangzott: DICSŐSÉG AZ ATYÄNAK A FIÜ ÁLTAL A SZENTLÉLEKBEN • Az az aggodalom változtatta meg ezt a himnuszt az előbbire a két ,fis”-sel, hogy esetleg nem egyforma tisztelet illeti meg akkor a Szentháromság három személyét Pedig ebben az Utóbbiban benne van az isteni szeretetnek a nagy mozdulata (Lélek), amellyel az Atya szerette a Fiút kezdettől fogva és amellyel a Fiú szeretve engedelmeskedett az Atyának. Mindez azonban csak a hit számára lesz érthető. És nem is azért mondjuk el, hogy a Szentháromság csodáját magyarázzuk és a kívülállókat meggyőzzük ennek igazságáról. Magunk miatt mondjuk el, akik tudjuk, hogy kettős kísértés fenyeget bennünket a Szentháromsággal kapcsolatban. Van Ugyanis egyfajta keresztyén kegyesség (jó értelemben!), amelyet csak Jézus Krisztus életének a történeti eseményei: születése, halála és feltámadása érdekelnek. A teremtést és Isten teremtett dolgait mellékesnek tartja. Talajtalanná válik a világban, amelyben benne él és amelyet reá bízott a Teremtő Atya. Van azonban egy másikfajta kegyesség is, amely viszont csak a teremtett világból kiáramló erőkből akar élni és táplálkozni s nincs valóságos kapcsolata sem a történelemmel, sem <r- megváltással, mint a Fiú müvével. A valóságos Istentől mindkét kegyesség nagyon messze ton. Attól az Istentől, aki ezt a világot megteremtette és valóságos emberként megjelent benne. A teremtés és megváltás kapcsolatát szakítjuk szét, pedig azok Isten szeretetében szo- tos egységet és egészet alkotnak. A vetés és aratás bibliai példázatán lehet ezt legjobban szemléltetni. Egy szem mag került bele ennek a világnak a szántóföldjébe. Ebből a magból valaminek ki kell nőnie, gyümölcsöt is kell érlelnie. És ugyanaz az Isten teremtette a földet is és a magot is, amelyet a földbe vetett, és ő teremt új élelet is Jézus által a világban, amelyben meg kell érlelődnie a gyümölcsnek. És éppen a Szentlélek, Isten Lelke az, aki a magot gyümölccsé érleli életünkben. Dr. Pálfy Miklós „Jézus Krisztus ma V) A Lutheránus Világszövetség negyedik nagygyűlésének a témája „Jézus Krisztus ma”. A téma azt jelenti, hogy nem a mi saját egyházunkkal, annak tanításával, vagy rendjével foglalkozunk elsősorban, hanem Jézus Krisz.us az első. 1. Jézus Krisztus. Amikor a téma Jézus Krisztusra mutat, a Szentírásnak és a reá épülő lutheri tanításnak a középpontját fejezi ki: „Solus Christus”. A meg- igazulásról szóló bibliai tanítás a lutheri keresztyétnség középponti tanítása, mert Krisztusra. mint az üdvösség egyedüli forrására mutat. Mikor a lutheri reformáció nagyjai a bibliai megigazulástan tisztaságáért küzdöttek, ezzel a Szentírás alapvető fontosságú bizonyságtevését védelmezték, amellyel — Luther Schmalikaldi Cikke szerint — valóban áll vagy bukik az egyház hűsége a Szemtírás- hoz. De nemcsak teológusok és lelkészek számára, hanem minden hivő keresztyén ember számára döntő fontosságéi személyes keresztyén életükben a hit által való meg- igazulás tanítása. Aki a hit belső küzdelmében részt vett, ahhoz Luther doktor egészen közel került, mert segítséget jelentett a „solus Christus” útjának felfedezésében. Ahogy a megigazulásról szóló tanítás mindenestől Krisztusra mutat, ugyanúgy érvényesül a lutheri írásér- telmezésben a krisztocentrici- tás. Szükségtelen kifejteni, mert annyira közismert, hogy az írásmagyarázatban is Jézus Krisztus, mint az üdvösség egyetlen útja nyer megvilágítást. A „sola scriptura” elve végeredményben a Krisztustól való függést, a kriszto- centricitást fejezi ki. Ezen az úton találkozik mindkét alapvető lutheri tanítás, mind a megigazulásról szóló, mind a Szentírásról szóló ebben a gondolatban: „solus Christus”. De ugyanezt lehet mondani a lutheri teológia többi tanításáról is. Mi azért vagyunk az evangélikus egyház tagjai, mert ez az egyház hirdeti legkövetkezetesebben. leghűségesebben Jézus Krisztust. Mert éppen Luthertől tanultuk a „solus Christus” tanítását. A „solus Christus” sokkal több, mint egy teológiai alaptétel vagy dogmatikai elv. Éppen Luther tanított meg „A keresztyén ember szabadságáról” című iratában, hogyan lehet a „solus Christus” valósággá a keresztyén ember életfolytatásában, az ember- szeretetben. A tiszta tan és a bizonyságtevő élet azonban csak ott jelenik meg a maga gyümölcsöző összefüggésében, ahol Krisztusé az első hely. Mind a teológia, mind az egyház, mind a személyes keresztyén élet problémái hamisan vannak feltéve, ha elfelejtjük a döntőt: Jézus Krisztust. Ezért annyira fontos a témában a hangsúlyt Öreá tenni, Jézus Krisztusra. 2. Ma A témának a másik része, amely a jelenre, az aktuálisra utal, is csak Jézus Krisztus felől érthető meg. Jézus Krisztus feltámadott, él és uralkodik. Az egyház az a hely, ahol erről az élő Krisztusról bizonyságot tesznek. Az egyházban vetődik fel az az alapvető probléma, hogyan lehet az egykori, a lezárt kinyilatkoztatás okmányát aktuálisan, az élő Krisztusról szóló bizonyságtétel formájában megszólaltatni. Kétségtelen, hogy a lutheri keresztyénségnek erős tradicionális jellege is van. A tradíció sokoldalúan segítheti az életet. Hiszen a múlt hatásai ma is érezhetők. De különbséget kell tenni tradíció és tradíció között. Van kritikátlan tradíció- átvevés is. A tradíció helyes értelmezése nem jelent terhet az élet számára, hanem erőt, amelyből az új fejlődés gyümölcse származik. Ebben az értelemben kell a lutheri „solus Christus”-t megértenünk. Ezen mindig azt a tradíciót kell értenünk, amely a Szentíráson alapul, ahogyan azt a reformációtól tanultuk. Ez azt jelenti, hogy nem az emberi, történelmi tradíciókon van a hangsúly, hanem a Szentírásban gyökerező, abból élő és ezért a jelenben is ható tradíción. Jézus Krisztus egykor régen elhangzott igéje így válik a jelenben is aktuálissá, jelenidejűvé. Elszakadna Krisztustól az, aki vele csak mint egykori, régi kortörténeti jelenséggel számolna. De elszakadna tőle az is, aki csak a jelent venné figyelembe és megfeledkezne őróla, Jézus Krisztusról. A ma azt az időpontot jelenti, amikor az ő szavát halljuk, amikor ő minket aktuálisan, élethelyzetünkben megszólít, hogy üdvözítsen. 3. Jézus Krisztus ma. A téma két részének az ösz- szekapcsolása, azaz „Jézus Krisztus ma” azt jelenti, hogy a hit a jelen és a modem élet minden kérdésével Krisztus elé járul, azokat az ő színe előtt tárja ki. Ma is Jézus Krisztus az első. A benne való hit alapján közeledünk a problémákhoz. Az egyház nem élhet két különféle problémakörben, mintha az egyik terület a hit belső körére vonatkoznék, a másik pedig a mai idők korkérdéseivel törődne. A kettőnek szervesem össze kell tartoznia. Az egyházban nem lehet Jézus Krisztus nélkül szólni. „Mert őbenne teremtetett minden ... mindenek őáltala és őreánézve teremtettek. Ö előbb volt mindennél és minden őbenne áll fenn.” (Kol. 1,16—17.) Ha mi azt mondjuk: „Jézus Krisztus ma”, ezzel mindazt mondjuk, amit ma Jézus Krisztus akar, ami vele van kapcsolatban az életben. De nem felejthetjük el, hogy Krisztus és a jelen úgy tartoznak össze, hogy Krisztus van az első helyen. Viszont Jézus Krisztust úgy ismertük meg, mint aki az emberért, a világért, a jelenért szolgál. „Jézus Krisztus ma” feladatot jelent a világ felé. Ismernünk kell a jelen pszichológiai, társadalmi, gazdasági, politikai törvényeit, amelyek korunkban hatást fejtenek ki, hogy meg tudjuk mondani az embereknek, merre vezet ma a Krisztus-követők útja. A „tiszta” evangélium hirdetése olyan igehirdetést jelent, amely telve van Jézus Krisztus tiszta emberszeretetével, s ezért az ember felé fordul, neki akar segíteni. Krisztusssal a világba menni a diakónia szolgálatát jelenti. Márpedig a szeretet- intézményekfoen megnyilvánuló diakóniát ugyanúgy, mint az egész emberiség békéjét, felemelkedését szolgáló diakóniát. Ahogyan Jézus Krisztus hordozza a világ bűnét és terhét, ugyanezt kell tennie az ő egyházának is. Az ember felé kell fordulnia, s minden szeretetével támogatni t és erősíteni kell az ember javát és előmenetelét. Ha Jézus Krisztustól tanuljuk az emberszeretet szolgálatát, akkor a ma élő egyháznak lehetetlen elmennie az emberiséget érintő döntő kérdések mellett. A Jézus Krisztus szeretetével kell védenünk az embert a tömeg- pusztító fegyverek csapásától, az ő szeretetével kell kívánnunk a fegyver nélküli világot, a leszerelést és mindazokat a lépéseket, amelyek ezt előkészítik és segítik. A Jézus Krisztus szeretetével kell sík-' rászállnunk az emberek védelméért, az emberek egyenjogúságáért, a gyarmati elnyomás megszüntetéséért, a szegénység, a nyomor, a munka- nélküliség, az írástudatlanság, az elmaradottság felszámolásáért. „Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid. 13, 8). ő ma is ugyanazzal a szeretettel hajol az emberhez, mint inkarnációja idején. Ahogy akkor megbocsátotta a bűnöket, hirdette a szegényeknek az evangéliumot, gyógyította a betegeket, elhárította az emberek felől a bajokat, úgy fordul most is szeretetével a világhoz. Egyházának ezen az úton is követnie kell őt. Jézus Krisztus ma ugyanaz, aki volt és aki eljövendő, a világ megváltója, az ember megmen- tője. Az ő szeretetével kell az egyháznak a világban és a világért szolgálnia, s mindent megtennie az emberek üdvösségéért, a földi béke és felemelkedés sikeréért. Ctetekvá szudct Szentháromság vasárnapján lezárul az egyházi esztendő első féléve. Ilyenkor a hivő ember a hála hitvallásával néz vissza az ádventtel kezdődött ünnepi félév ajándékba kapott vasárnapjaira, ünnepeire és hétköznapjaira. Mindabban, amiben gazdagon és bőven része volt, a vele törődő, őt számontartó és megáldó Istent látja, Akiről így summázza emlékeit és élmér nyeit: — Isten Szeretet! Isten cselekvő Szeretet! Isten hűségein cselekvő Szeretet! Szentháromság ünnepén kár moly tartalommal telítődik meg az Apostoli Hitvallás három kezdő mondata: „Hiszek az Atyában... a Fiúban.-, és a Szentlélek Istenben.” Szentháromság ünnepén így emlékezünk vissza hálával és hittel Istenre, a cselekvő Szeretet három nagy eseményére^ a Karácsonyra, a Húsvétra és a Pünkösdre, az Atyára, a Fiú« ra és a Szentlélek Istenre. Szentháromság ünnepén élős szőr is úgy gondolunk hálás hittel az Istenre, mint AM megajándékozó Szeres tétünk! — Isten a „Mi Atyánk!” Aki öröktől fogva és mindörökké atyai szívvel van- hozzánk. Tőle kapjuk minden kincsünket: földi örömeinket és örök üdvösségünket. Az életet és az életünket, A világot és a világunkat. Otthonunkat és emberi szívók otthonát A munkánk megái- dását és feladataink felelősségét. Szentháromság ünnepén azután úgy gondolunk hálás hittel az Istenre, mint Aki megváltó Szeretetünk! —- Ilyenkor Jézus Krisztusra gondolunk, Aki megváltott a bűn borzalmából és a halál hatalmából. A Fiúra gondolunk, Aki engedelmesen és hozzánk való hűséggel vállalta érettünk és helyettünk az életünk döntő ügyének a bűnnek és halálnak elintézését Szentháromság ünnepén úgy gondolunk hálás hittel az Istenre, mint Aki m e g s z e ív telő Szeretetünk! — Hiszen az Ö mindennap újra cselekvő szeretete őriz meg a jó és igaz úton. Ö szenteli meg, teszi széppé a szívünket, szavainkat és gondolatainkat szeretetünket és szolgálatunkat. Ha ráhajolunk a szívünkre, ott is Vele találkozunk. Amikor elcsendesedünk az imádságban, ez a csend Tőle való. Amikor Igéje fölé hajolunk, minden megértett szót Ö hoz közel a szemünkhöz és minden bennünk megszületett szeretet az Ö szívéből való. Minden megtett lépésünk a jó és igaz úton — az Ö vezetése. Szentháromság ünnepe a mi számunkra nem a titkokon való tépelődés, hanem a hála hitvallása. Mi ezen az ünnepen nem kérdezünk, hanem hivő vaL lomással válaszolunk és igaz élettel felelünk Isten cselekvő szeretetére, amikor békés és bizakodó szívvel tovább megyünk az életünk feladatai felé az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek a nevében! (f.) Dr. Ottlyk Ernő IMÁDKOZZUNK János 17,6—11 Szentháromság ünnepén imádattal borulunk le lényed titka előtt, óh Isten. A mi gyarló emberi értelmünk és dadogó nyelvünk megpróbálta dogmába önteni 1600 évvel ezelőtt személyednek megfejthetetlen csodáját, de tudjuk, hogy lényed szétfeszíti az emberi hivő gondolkozás kereteit, nem férsz bele a mi agyunkba. Elfogadjuk hát alázatos hittel, amit kinyilatkoztattál magadról Jézus Krisztus által, s dicsőítünk Téged, mint egyetlen Istent és három személyt. Dicsérünk Téged, Mennyei Atyánk, akinek jósága, gondviselése kiárad reánk és minden emberre, az egész világra. Köszönjük Neked szeretetedet, bocsánatodat és irgalmas terveidet, amelyekkel szent cél felé vezeted az egész mindensé- get, benne az emberiséget és az egyházadat. Dicsérünk Téged, Megváltónk, Jézus Krisztus. Isten Fia, aki értünk lejöttél a Földre, elvégezted az üdvösség szolgálatát, meghaltál bűneinkért és feltámadtál útnyitóul az örök életre. Most pedig kegyelmes uralmad kiterjed mindenekre, míg el nem jössz, hogy befejezd művedet. Dicsérünk Téged, Szentlélek Isten, aki dolgozol emberi szívekben, és teremtesz hitet, szeretetet, reménységet a Jézus Krisztusról szóló evangélium által, hogy anyaszentegyházad bizonyságtevő és szolgáló szeretettel éljen a földön, mindenütt mindent megtéve az emberek javáért. Legyen hála Neked, Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy Isten, szereteted minden munkájáért. Tégy bennünket is szereteted eszközeivé a világban. Ámen.
