Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-03-10 / 10. szám

Dévai Bíró Mátyás Ä béke és a hidegháború Erfurti megjegyzések Lapunk olvasói már értesültek arról, hogy a Prágai Ke­resztyén Békekonferenciának a béke és hidegháború kérdései­vel foglalkozó állandó nemzetközi bizottsága az erfurti Ágos- ton-Kolostorban tartotta munkaülését február 11—13-ig, dr. Pálfy Miklós professzor elnökletével. A Bizottságnak Cseh­szlovákiából, Nagy-Britanniából, Ganábol, Hollandiából, Libé­riából, Lengyelországból, a Szovjetunióból, Magyarországról, a két német államból és Nyugat-Berlinböl jöttek össze a tagjai. A fenti ülésről ád az alábbiakban rövid tájékoztatást a 'bizott­ság elnöke. dévai bíró mátyás az elsők között hirdette a refor- máció tanításait Magyarorszá­gon. Az egyháztörténeti kuta­tók némelyike azt állítja, hogy Dévai Bíró Mátyás a Bíró ne­vet nem használta. Biztos ada­tunk van arra, hogy a magyar reformáció fáradhatatlan har­cosának nevét 1529. december 3-án, a wittenbergi egyetem anyakönyvébe így írták be: ^Matthias Biró de Way”. A nagy magyar reformátor a krakkói egyetem látogatása után ment Németországba és iratkozott be a wittenbergi egyetemre. A világhírű wit­tenbergi egyetemen, amelynek abban az időben Luther és Melanchthon is professzora volt, ismerkedett meg az új tanításokkal. És ezeket az új tanításokat, amelyek teljesen egybehangzóak voltak a szent­írással, úgy a szívébe fogadta, hogy azokhöz élete végéig hű­ségesen ragaszkodott. Dévai Bíró Mátyás nem elégedett meg azzal, hogy a reformáció gondolatait magáévá tette, ha­nem azoknak félelmet nem is- fnerő hirdetőjévé lett. Munkaterülete volt az egész ország! Már a mohácsi vész (1526) előtt az ország több vá­rosában megszólalt az új ta­nítás. (Sopron). A nagy nem­zeti csapás után pedig foko­zottabb mértékben kezdett ter­jedni faluról falura, városról városra! Dévai Bíró Mátyás szinte éjt nappallá téve hir­dette a tiszta evangéliumot! Budát és Kassát különös- éppen szerette! Wittenbergből hazatérve, Buda volt az első munkahelye. Azzal kezdte, hogy többé nem volt hajlandó misézni és az úrvacsorát két szín alatt vette. 1531-BEN BUDÁN KÉT IRATOT AD KI. Az egyik a „Szentek aluvásáról” szólt. Eb­ben a munkájában a katolikus, egyháznak azt a tanítását tá­madja, amely szerint a szen­tekben bízni kell, a szentek felesleges jócselekedeteiből az egyház üdvösséget biztosíthat másoknak, a szentek nevét se­gítségül szabad hívni és hoz­zájuk imádkozni kell. _ Dévai Bíró Mátyás a Szen­tek aluvásáról szóló híres munkáját Luther Mártonnak a „Búcsúról” írt munkája alapján készítette. Luther a hit tisztasága védelmében emelt szót a búcsú ellen és épipem a búcsú téves tanítása adott neki indítást a reformá­ció nagy munkájához. A másik, ugyancsak 1531- ben kiadott irata az üdvösség fontos kérdéséről szólt. Ez a lös „Kézikönyvecske” 52 tételt foglalt magában. Az 52 újsze­rű tétel olyan hatást váltott ki, hogy Szegedy Gergely fe- rencrendi barát szükségesnek tartotta, hogy „Censurae” c. könyvében válaszoljon rá. DÉVAI BÍRÓ MÁTYÁS EL- IiEN ÓRIÁSI * HAJSZA IN­DUL. Budán börtönbe zárják. innen kiszabadulva Kassára megy még 1531-ben. Kassán elfogják és Becsbe viszik. A kassaiak azonban nem feled­keztek meg reformátorukról. Az elhurcoltatás annyira fel­ingerelte és elkeserítette őket, hogy összejövetelekten és be­szélgetések alkalmával erősen követelték a domokos és fe- rencrendi barátok eltávolítását az országból. Ez a mozgalom olyan méretűvé vált, hogy a királynak kellett közbelépnie a szorongatott barátok megvé­désére. A kassaiak még a ki­rály közbelépésére sem enged­tek elveikből. Ez a magyará­zata annak, hogy 1533-ban a Szent Lórántról nevezett templomban beszüntették a misék tartását és a templom vagyonát közcélokra fordítot­ták. 1533 körül, tehát kereken 430 esztendővel ezelőtt, adja ki híres olvasókönyvét, nagyon részletes kátéanyaggal. A mű címe: „Orthographia Unga- rica.” Az első kiadás minden példánya elveszett, 1549-ben ,Krakkóban jelent meg a má­sodik kiadás. Rendkívül ér­dekes adat, hogy Dévai Bíró Mátyás a munka előszavában a szövegolvasásra is tanít, sőt ezen túlmenően a helyesírás szabályaira is tanítja az ol­vasót. A káté rész anyaga: a 10 parancsolat, az Apostoli Hit­vallás, az Üdvözítő imádsága (Miatyánk), angyali üdvözlet, reggeli és esti imádságok, asz­tali áldások, végül szentírási helyek, A káté-anyag megírá­sában Luther Kis Kátéja volt­ra hatással. Meg is vádolták Dévai Bíró Mátyást azzal, hogy Luther Kis Kátéját egy­szerűen -lefordította, pedig ez nem így van. Az_ igazság az, hogy a munkán csak érződik a Kis Káté hatása. A munka nyelvészeti szempontból is ér­dekes. Most is tanulhatunk Dévai Bíró Mátyástól egyszerű kifejezéseket használni a ne­hézkes, elvont kifejezések he­lyett. 1534-BEN SÁRVÁRRA UTA­ZIK, hogy Nádasdy Tamás vé­delmét élvezze. Nádasdy Ta­másnak nyomdája volt, szíve­sen keresték őt fel a magyar reformátorok, mert Nádasdy segítségével irataikat, könyvei­ket kiadhatták. Dévai Bíró Má­tyás itt írja meg válaszát Sze­gedy Gergely ferencrendi ba­rát támadására. Abban az idő­ben történik ez, mikor Erdődy Simon zágrábi püspök jelen­tést tesz a pápának (1534), amely szerint egyházmegyéje papságának nagy részét meg­hódította a „lutherizmus”. Ugyancsak ebben az időben ír levelet a pápának Binffy Já­nos nádor és panaszolja, hogy az „eretnekség” megmételyez­te Magyarországot. Sőt Fran- gepán Ferenc kalocsai érsek és Bodorics István szerémi püs­pök együttesen, ismételten is felhívják a pápa figyelmét, hogy Luther tételei ismerete­sek az egész országban és a „különb városokban nyilváno­san prédikálják a lutheriz- must”. Képzelhető, hogy mi­lyen támadások indultak meg mindazok ellen, akik a tiszta evangéliumot hirdették! A nagy magyar reformátor, akit odaadó, hűséges szolgá­lataiért magyar Luthernek neveztek, 1536-ban újra Né­metországba utazik, hogy sze­mét és gyomorbaját gyógyít- tassa. 1537-ben Wittenbergben van és minden valószínűség szerint ekkor élvezi Luther és Melanchthon vendégszeretetét. Dévai Bíró Mátyás sokat ta­nult. Sok tanulása nem jelen­tette azt, hogy csak a teológia érdekelte. Már előbb szóltunk róla, hogy helyesírásra is ta­nította az ország népét. IGEHIRDETÉSEINEK, TA­NÍTÁSAINAK középpont­jában a keresztyén ember hite állt. Mégpedig az a hit, amely Istenre irányul. Sokszor kifejtette írásban és igehirde­tésben, hogy sem a magunk erejéből, sem mások érdemei­ből nem igazolhatunk meg. Sem az élők, sem a holtak nem segítenek rajtunk. Csak a Krisztus érdeméért van üd­vösségünk. Sokat tanított arról is, hogy a hitnek itt a földön gyümölcsöt kell teremnie! Németországból hazajövet újra járja az országot. Szik­szón lesz iskolamester. 1541- ben újra Wittenbergben van, valószínű úgy üldözik el! Isten adta népünknek és egyházunknak Dévai Bíró Mátyást, a becsült, tekinté­lyes és tudós férfiút, aki egész életét Isten szolgálatában töl­tötte. Emlékezünk róla kátéja évfordulóján! Méltán írta róla az istenes Bőd Péter: „Legelső volt ez a Dévai Bíró Mátyás, aki a re­formációnak a hajnalán az Isten beszédének lámpását az egész Magyarországon elhor­dozta és a tudatlanság homá­lyában ülő embereknek a vi­lágosságot megmutatta: az Isten beszéde életet adó ke­nyerének édességét megkóstol­tatta és ízleltette.” Budapest főváros fii. kerü­lete teret nevezett el Dévai Bíró Mátyásról. Az óbudai templomunk fa­lán pedig a következő felírás olvasható: Dévai Bíró Mátyásnak, a magyar reformátornak, a Magyar Luthernek hűséggel és kegyelettel a Magyar Luther Társaság MCMXXXIX A hit nélkül senki sem üdvözülhet Mint virág nap nélkül nem zöldülhet. (Dévai) FUIöd Dezső Az Egyesült Államok Keresz­tyén Egyházai országos taná­csának meghívására hétfőn tizennyolctagú egyházi kül­döttség utazott a Szovjetunió­ból az Egyesült Államokba. A küldöttség tagjai az orosz görögkeleti egyházat, a grúz és az örmény egyházat, a lett és az észt lutheránus egyházat, valamint a baptista tanácsot képviselik. A küldöttség vezetője Nyi- kogyim érsek, a moszkvai pat­a megállapítása, mert ugyan­akkor más nemzetközi egyházi világszervek mindig megke­rülték ezt a kérdést, vagy csak futólag, a felszínen érintet­ték. A Bizottság 18 tagja az erfurti volt Ágoston-rendi ko­lostorban tartotta üléseit. Ab­ban az .épületben tehát, ahol Luther Márton szerzeteskedett, ahol 95 tételét megfogalmazta s ahonnan lényegében az egy­ház reformációja elindult. Az épület erősen megrongálódott a második világháborúban. Egész épületrészek dőltek rom­ba. Maga a templom is sok kárt szenvedett, de az NDK kormányának hathatós támo­gatásával renováltál:. A hatal­mas, dómszerű templomban ott van még a pad, ahol Luther, mint szerzetes ült a „misék”-en és ott van az épü­letben az a cella is, amelyben nappal tartózkodott, — ride­gen, mint amilyen az egész középkori keresztyánség volt. Ablaka a temetőre nézett, a halál felé! Mennyi belső vívó­dás és mekkora hit kellett ahhoz, hogy ez az ember ki tudjon tömi ebből az „élette­len”, azaz „életidegen” keresz- tyénségből és meghirdesse Krisztusban az élet, az élet­öröm, a keresztyén örvendezés üzenetét! Ilyen keretben végeztük munkánkat Erfurban, ahova az egész világon tapasztalható közlekedési nehézségek miatt a bizottságnak 4 tagja sajnos nem tudott eljönni. Mélyreható teológiai vitát folytatott a bi­zottság a hidegháborúról, an­nak különböző megjelenési for­máiról. Egészen konkréten megtárgyaltuk a kubai kér­riarchátus külföldi kapcsola­tok osztályának vezetője, el­mondotta, hogy a Szovjetunió egyházi személyeinek látoga­tása előmozdítja az Egyesült Államok és a Szovjetunió ke­resztyén egyházai közötti ba­rátság és baráti viszony to­vábbi szilárdulását, elősegíti az amerikai és a szovjet nép baráti kapcsolatának, vala­mint a béke ügyének szilárdu­lását. dést, a Párizs—Bonn-tengelp Kialakításával jelentkező kér-> déseket, ■ Franciaország maga­tartását az atomkísérletekkd és á leszereléssel kapcsolatban, ürömmel tudtuk megállapí­tani, hogy a nagyhatalmak között egyre gyakrabban kerül sor tárgyalásokra, ami egyet­len útja annak, hogy a hi­degháborús feszültség lég­köre enyhüljön és ésszerű megoldásokat találjanak az el­lentétek kiküszöbölésére. A legkülönbözőbb országokból származó és különböző feleke­zetekhez tartozó küldöttek őszinte és testvéri szellemben vitatkoztak a hidegháború teo­lógiai és politikai összefüggé­seiről, a hidegháború gyökerei­ről, az egyházi és világi koexistencia feltételeiről és követelményeiről, a hideg­háború politikai és egyháza megjelenési formáiról, eszkö-. zeiről és legyőzésének a mód­jairól. A bizottság munkaprogramot állított össze, hogy a tagok a legközelebbi ülésig, előrelát­hatólag novemberig, meghatá­rozott témákat dolgozzanak föl és terjesszenek a munkaülés elé.'Ezek közül csak fegyet em­lítek itt meg, mert ezen sze­retném megmutatni, hogy nem reked meg a bizottság munká­ja „magas” elvi síkon, hanem tekintettel van maguknak a lelkészeknek az igehirdetői és lelkipásztori feladataira, dá magának a gyülekezetnek á feladataira is, amikor az egyik témát így fogalmazta meg: „A hidegháború leküzdése az ige­hirdetésben, az imádságban éh lelkipásztori munkában, vala­mint a gyülekezet beszédében^ cselekedeteiben és életében.- Arról van tehát elsősorban szőj hogy teológiai felismeréseinket a hidegháborúval kapcsolatban aprópénzre kell váltanunk, és meg kell néznünk, hogy lel- készi munkánk végzése közben akarva-nemakarva hogyan vá­lik néha még az imádság is á hidegháború eszközévé. Más­részt nemcsak a lelkésznek van „őrá! ló küldetése” a tekin­tetben, hogy gyülekezetébe^ mentes maradjon az igehirde­tés, az imádság, a lelkipásztori munka a' hidegháborús szel­lemtől. Feladata és küldetésé van e tekintetben magának az egész gyülekezetnek és a gyü­lekezet minden egyes tagjának is, hogy beszédében, cselekede­teiben és egész életében a bi­zalom és kölcsönös megértés lelkületét sugározza, keresztyé­nek és nemkeresztyének tuda­tos együttmunkálkodását szor­galmazza népünk és az egész emberiség nagy kérdéseinek a megoldásáért. Minden egyes lelkész és minden egyes ke­resztyén gyülekezet legyen tu­datos és bátor harcosa nem általiban a békének, hanem küzdjön a békét veszélyeztető minden mozzanat, szó, cseleke­det és mozdulat ellen. Dr. Pálfy Miklós Egyházi személyek utaztak a Szovjetimiáiiál sz Eavesült államokba 125 éve voll’ a nagy pesH árvíz gazán pestinek érzem magam, nem azért, mert szolgálatom ideköt, hanem mert itt születtem, itt róttam az utcákat kisdiák ko­romtól kezdve. Minden utcája, szöglete isme­rős, minden, ami a várossal történik, mintha velem történne. Szűkebb hazám és ha néhány hétre, hónapra el kell hagynom, honvágyam van utána, még ha az országban vagyok is. Szeretem a lakóit, a pesti embereket, akiknek hangulata változékony, akik mindig türel­metlenek és sietősek. És akiknek egyedülálló humoruk van. Fanyar és csípős, de mindig találó a tréfájuk. Élnek a kőrengetegben, mint az idegenek egymás mellett, de . — mint egyebütt a nagyvárosokban —, mégis össze­tartoznak, mert pestiek. .A kifogásuk, örökös elégedetlenségük, a jobb és szebb utáni vágyuk különösen pestiekké teszi őket. A fiatal városok közé tartozik. Nem is any- nyira a települése miatt, hanem, mint fővá­ros. És így talán együtt lehet történetét kísér­ni a nemzeti gondolat fejlődésével. Mert Pes­tet majdnemcsak a nemzeti öntudat hozta vi­lágra, legalábbis ott bábáskodott születésénél Lakosainak száma — a Fillértár 1834-es példánya alapján — „1784. 19 000 lélekre ment a józsefi összeirat szerint. 1799. már 29 870-re tévé Vályi geografikai lexikonában. 1810. 33 000-re mondák a hazai levelek. 1819. szám­oltatott 47 188 minden nem állandó pestieket kivéve. A legújabb 1833. esztendei összeírás szerint 65 000 lakosai vannak a katonaság és a vidékiek nélkül; s minthogy a budai népe­sedés 33 000-re számláltatik, a két testvérvá­ros egész népesedését az ott tanyázó katona­sággal s idegenekkel együtt 105 000-re te­hetni." így az idézet. És megható az a szeretet és rajongás, amivel a névtelen író csüng ezen a városon. Minden tornya, köz- és magánépü­lete, a hazafi büszkesége, aki a még szebbé tétel sürgetője: „gyárai ugyan még nincsenek — írja — sem az élet kényelmében nem mér- kőzhetik Európa legfőbb városaival; de annyi bizonyos, hogy külföldön lakó nagyjaink igen könnyen nélkülözhetnének már Pesten más városokat.. Jkf ért „középületjei közt olyanok vágynak. melyek a birodalomban legelsők mellé bátran állhatnak, például a játékszín, a ke­reskedők háza, a József-kaszárnya, a katonai kórház, s. a. t. utcái, mint a Dorottya, Űri, Nagy-hid és Váczi utczák. Gyönyörű látmá- nyok. Felírások és kirakások szakadatlan rendben vetélkednek egymást felülmúlni szép­ségben és fényben.” így ír fejlődő fővárosunk névtelen rajon­gója 1834-ben. Négy évvel később, 1838. már­cius 13-án éjjel félreverték a harangokat. S amiről a Fillértár lelkes írója szólt, azt mind elpusztította az ár. A Csepel-sziget tájékán feltorlódott a zajló jég, visszanyomta a felül­ről jövő vizet és átcsapva a gátakon „vég- romlásba döntötte a várost". Éjszaka, titkon jött a veszedelem, mint a tolvaj. Álmában lepte meg a várost. A jeges ár szörnyű pusz­títást végzett. Pest 4234 háza közül több, m.int a fele, 2281 összeomlott, maga alá temetve a lakók javarészét. 827 úgy megsérült, hogy az árvíz után le kellett bontani s csak 1146 állt ellen a jeges árnak. Egykorú leírások szerint gondoskodás semmiről nem történt, a pusztí­tás ennek következtében volt olyan borzal­mas Finézem a házak oldalán a márványtáb­lákat. Vízszintes vonal s egy ujj mulatja: „Eddig ért a nagy pesti árvíz.” Eddig, s a há­rom nap, amíg rombolt (március 13—15-ig). csüggedésbe döntötte az embereket. Akkor tudták meg valójában, hogy mit ér, amikor elveszett. Akkor érezte igazán mindenki, hogy „a főváros” pusztult el, noha tulajdonképpen még nem volt fővárosa az országnak. CZÉKÁCS JÓZSEF, a városát mélyen sze­^ rető Deák-téri lelkész megrázó igehirde­tésben szól az árvízről: Veszteségünk nagy, mert ínségünk nagy. Itt állt országunk’ büszke reménye Pest, s a vele jajban és jóban testvér Buda, számra kettő, a nemzetszívben egy. E várost szívének vallá egy egész nemzet. A szív az élet műhelye, a főváros kicsinyben \az or­szág maga. A nemzet hosszas álom után éb­redt, a nemzet értett, akart, hatott... Végre az árvíz hirtelen apadt és most: ’Lássad vesz­teséged, könnyezz felette’, a jelszó ez vala. Ha városunkat öt részre osztjuk, a házakra nézve veszteségünk ez: egyötöd rész áll, egyötödrész ing, háromötödrész nincs. Az álló házak kol­dusokkal telvék, kincstől, eledeltől és árutól üresek. Az ingó házak még üresebbek, vagy a rémület rengő lakjai. A leroskadt házak va­gyont s életet borítva fekszenek. Egész utcák­nak csak nevük maradt”. Pest, ez a mintegy 70 000 lakosú város, 125 éve koldusbotra jutott. Igaz, akadtak „sama- ritánusok”, akik az egyéni hősiességnek ma­radandó emléket állítottak, akik kockáztatva életüket, vetették bele magukat a mentés mun­kájába. Meg kell mondanunk, sajnos, csekély­ke eredménnyel, Mit tudott menteni és segí­teni az a néhány nyomorúságos csónak és la­dik, vagy az „árvíz néhány hajósa” az ezre­ken, akik a haragos Iszter bosszújának karmai közé kerültek? Elnézem a jeleket s múltjában még inkább összeforrottnak érzem magam a várossal. Mi­csoda erők és az élniakarásnak milyen pom­pás jelei mutatkoztak abban, hogy a város hihetetlen gyorsan felépült és méghozzá szebbnek, mint volt. A nemzet — így szól róla a krónikás, így prédikált róla az egykorú evangélikus lelkész —, a nemzet akaratának lüktetése ez a város. Mert volt ennek a városnak néhány meg­rázó „árvize". Nem sokkal több, mint száz év múlva ugyanolyan szörnyű pusztítás áldoza­tául esett, mint 1838-ban. Emlékszünk rá? Emlékszünk a kiégett, rombadőlt, lebombá­zott házainkra? A Duna jegében ágaskodó büszke hídjainkra? S arra, hogy az a tél olyan volt, mint lehetett az 1838. márciusának bor­zasztó éjszakája? Csakhogy a természetet meg tudtuk fékezni, az emberi barbárság fékevesz­tett dühe meg akkor tombolt, amikor az érte­lem már régen más irányba, a béke irányába terelte a történet szennyes árját. Én jeleket tennék a falakra, erre a „szehy- nyes ár”-ra is, emlékeztetőül. „Eddig ért a há­ború démonikus gonoszsága”. S ezeket a táb­lákat a legmagasabb házak tetejére tenném. Mert olyan magas volt, ha nem magasabb ez az ár! zeretem ezt a várost... És lám, kiheverte az elemi csapást és kiheverte az ember gonoszságából kpvácsolt veszteségeket is. Ta­lán a párhuzam a két várost érő veszedelem szempontjából nem bántó. 125 éve a Deák- téri igehirdető, az „ország papja” megszólal­tatta Isten szeretetét: „Mert Istennek szere- tete van kiöntve szívünkbe ... Reményünk nem fog megszégyenülni, Isten van felettünk, a szeretet, a bölcsesség, az áldás kútfeje, vesz­teségünk nagy — így mond —, nyereségünk nagyobb”. Nos, felépült romjaiból is a város. A régi­nek sebeit bekötözte az idő, a feledés pora fi­nom takarót vont rá. A friss sebeket eltün­tette a nép élniakarása, bizakodó reménysége. A táblácskák visszaidézik a múltat, odaállít­ják azokat, akik szeretik a várost s a népet, — hogy gondolkodjanak. Azóta gátak születtek. A vén Iszter kevésbé fenyeget bennünket, de vajon tudunk-e gátat építeni a sokkal nagyobb áldozatot követelő, a sokkal szörnyűbb árral szemben, amely mérhetetlenül nagyobb áldo­zatot követelt, mint a folyó? Ez a mi kérdé­sünk. A kérdés megoldása ránk tartozik. Gá­tat építeni! Sok millió apró hangyácska szor­galmával a városért s az emberért! Mert bizony akkor igaz Székács szavas „Veszteségünk nagy, de nyereségünk na­gyobbí* Rédey Púi A Béke és a Hidegháború :élőcseivel foglalkozó állandó íemzetközi bizottság egyike innak a tíz teológiai tanulmá- íyi bizottságnak, amelyet az Slső Keresztyén Békevilággyű- ésen alakítottak meg 1961 úniusában Prágában, hogy az 964-ben megtartandó Máso- lik Keresztyén Békevilággyű- ést tartalmilag előkészítsék. 31sőnek ez a bizottság tartotta neg munkaülését. Nem vélet- enül! Ez a bizottság ugyanis íz egyetlen a Prágai K'eresz- yén Békekonferencia kereté­jen, amely már 1959-ben meg- üakült és eddig 6 munkaülé- ;en foglalkozott témakörével. Sgyik munkaülését Mátra- lázán tartotta 1961. márciusá­ban. A Prágai Mozgalom meg- i fakulásától kezdve tudatosan őglalkozott a világi és egyházi údegháfaorú kérdéseivel, és vi­lágos volt előtte az a tény. logy a hidegháború a meleg- 'láború előkészítése, a legraf- lináltabb módszerekkel és esz­közökkel. S az egyházak és a keresztyén emberek is állan- ióan ki vannak téve annak a kísértésnek, hogy tudatosan /agy nem tudatosan, akarva vagy nem akarva, annak a lidegháborús feszültségnek a szítóivá válnak, amely politi­kai, gazdasági, lélektani, kato­nai, erkölcsi, kulturális és agyéb eszközökkel, megsem­misüléssel fenyegető atom- íáború előkészítésén dolgozik. \ Prágai Keresztyén Béke- konferenciától nem lehet elvi­tatni azt az elismerést, hogy ko­run Írnak ezt az égető prob­lémáját merészen meg tudta ragadni és gyökereiben föl­tárni. Rendkívül fontos ennek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom