Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-03-03 / 9. szám

A főpapról

Böjt küszöbén egy újszövetségi levél nyomában

BÖJT KEZDETÉN A MAí EMBERTŐL NAGYON TÁVOLINAK TŰNŐ bibliai könyvet veszünk kézbe, hogy az elkövetkező hetekben segítsen bennünket az ünnepi emlékezés-' ben Jézus szenvedésére, halálára és feltámadására. Ez pedig a Zsidókhoz írt levél. A legutóbbi időkig meglehetősen bizonytalanul tapogatózott a teológiai tudomány, hogy a könyvből tükröződő helyzet alapján megtalálja a címzetteket, a levél stílusa, gondolat- kincse alapján pedig a szerzőt. A könyvből hiányzik mind a két megjelölés, bár a személyes természetű befejezés és az olvasók életkörülményeire történő ismételt utalás nyilvánvalóvá teszi, hogy valóságos levélként írták, még pedig az első században.

De nem ez az adatbeli hiányosság teszi a levelet távolivá a mai keresztyén olvasó számára, hanem a gondolatvilága. Az ószövetségi istentiszteleti életből veszi gondolatait, s ezzel a tőlünk teljesen idegen hasonlító és bizonyító anyaggal fejti ki Jézus Krisztus jelentőségét. Nemcsak fárasztó és sokszor érthetetlen a könyv a mai keresztyén számára. akinek fogalma sem lehet ezekről a régi dolgokról, hanem erőtlennek is tűnik fel, mert a mi számunkra nem jelent semmit az érvelése.

A HOLT-TENGERI TEKERCSEK, AZ ŰN. QUMRÄNI LELETEK következtében

azonban új fény hullott a Zsidókhoz írt levél lapjaira is, s hallatlanul izgalmassá tette azt a kutatók részére. Kiderült, hogy ez a levél éppen a qumráni esszénusokkal folytat vitát. Ez a zsidó szekta két Felkent megjelenését várta. A papi Messiást az Áron törzséből és a fejedelmi Messiást Dávid házából. Váradalmaik- ban az előzőt az utóbbi fölé helyezték. Az ő szemükben Jézus dávidi családfája a legnagyobb akadály volt, hogy felismerjék benne az Eljövendő t.

A Zsidókhoz írt levél velük szemben bizonyítja — nyilván azért, mert a keresztyén gyülekezetekre hatással volt a qumrániak érvelése. — hogy Jézus a papi Messiás, de egy, az ároninál magasabb rendből. Melkisédek pap-király nyomában — akinek Ábrahám, a későbbi leviták ősatyja is hódolt —, Jézus Krisztus egyesíti személyében a qumrániak által várt két Messiás hivatását. Így lesz Krisztus - az ő gondolatvilágukba beállítva — a várt Messiás végleges teljességben.

EGYSZERRE MEGTELIK TÖRTÉNETI ÉLETSZERŰSÉGGEL ez a bibliai könyv. Mutatja nekünk, hogy az Újszövetség írói áttették a keresztyén gyülekezetek környezetének gondolatvilágát, szókincsét, képzeteit azért, hogy megtalálják a közös nyelvet, s ezen a közös nyelven hirdessék Krisztus jelentőségét. így öltött testet ebben a könyvben a qumrániak és a szellemi hatásuk alatt álló keresztyének számára a Jézus Krisztusról szóló evangélium, — örök időkre szóló bizonyságául annak, hogy a keresztyén igehirdetés átveszi a kor nyelvét, az emberek képzetvilágát, és ebbe belehelyezkedve mondja el: kicsoda Krisztus.

A Zsidókhoz írt levélnek ez az újonnan megvilágosodott háttere a mi számunkra végső sorban azért fontos, hogy e könyv nyomán — lefejtve róla a qumráni kifejezésmódot —, annál világosabban tudjuk a mai keresztyén számára megmutatni Jézus Krisztus személyét és hivatását. Ezt szolgálja ez a cikk-sorozatunk, amelyet éppen azért teszünk böjt első vasárnapjától húsvét ünnepéig terjedő számainkra, mert a Zsidókhoz írt levél Jézus földi életének utolsó szakaszát, az egyházi böjti emlékezésnek tárgykörét helyezi megfelelő fénybe.

Megmutatja, hogy Jézus szenvedésének, és halálának milyen pozitív jelentősége van a keresztyén ember földi életére és szolgálatára. E könyv kapcsán rámutathatunk arra, hogv az. eg"'házi esztendő most kezdődd időszaka nem vonja ki a keresztyén embert a vi-. tágból, sőt éppen ott ad feladataihoz erősítést, kérdéseiben megoldást. Segít a bizakodó, szolgáló, terheket vállaló, testvériséget gyakorló, reménységes es biztos egyensúlya. keresztyén életre.

A LEVÉL SZELLEMI HÁTTERÉBŐL az elmondottakon túl három részletet kell megvilágítanunk bevezetésül (a három tulajdonképpen összefonódik): az ószövetségi papi, főpapi szolgálatot; az áldozati kultuszt és a kultikus szenthelyet. A papi szolgálat döntő része az áldozatok bemutatása volt. Állatok vérének kiontá- sával, húsának részbeni' vagy teljes elégetésével szerezték meg a papok az emberek számára az Isten előtti tisztaságot. Ennek az áldozati sornak csúcsán állott az évenkénti engesztelési ünnep, amikor a főpap engesztelést szerezett Istennél a maga és a nép bűneiért. Ez a szenthely legbensőbb részében, függöny mögött, a szentek szentjében történt, ahol Isten jelenlétének tudatában jelent meg az engesztelést szerző főpap.

EZT AZ EGÉSZ ÓSZÖVETSÉGI SZERTARTÁSI FOLYAMATOT úgy nézi a Zsidókhoz írt levél, mint előrevetítődött svarló árnyékát annak, amit Krisztus valóságosan és tökéletesen végrehajtott a keresztfán. önmagát áldozta fel Istennek, mindenki bűnéért elégtételül szolgáló egyszer s mindenkori, tökéletes áldozatként. A szentek szentje immár nem földi templom legbensőbb része, hanem a menny, Isten közvetlen jelenlétének láthatatlan helye, ahol a feltámadt Jézus Krisztus osztozik Isten hatalmában, fenségében, s állandó esedező közbenjárást végez értünk.

A dolgok előrevetítődött körvonalára, homályos árnyékára, már nincs szükség, amikor itt van a beteljesült valóság: Jézus Krisztus életműve. Az ő életmunkája pedig, ennek az újszövetségi könyvnek sajátos fogalmi szótára szerint ebben foglalható össze: főpapi szolgálat. Jézus földi élete, különösen is szenvedése, halála, feltámadása, mennybemenetele és az örökkévalóságban folytatódó mai élete, minden mozzanatában ezt az ősi, ma már idejét múlt, de a maga korában Izrael népében pótolhatatlan jelentőségű hivatást nagyítja fel tökéletes méretre, s oldja meg vele az emberi élet kérdéseit.

Elmaradhat tőlünk az ókori kép a főpapról, de értsük meg a mi korunkban, a mi kérdéseink és feladataink között, saját élethelyzetünkben és az emberiség történelmének mai szakaszában: Jézus Krisztus testvére és támasza a hívőknek itt a földön és Istennél, hogy rajtuk keresztül szétáradjon áldása az emberekre.

Veöreös Imre

Köd és álarc

IRAKBAN A HATALOM ÜJ BIRTOKOSAI titokzatosság ködébe szerették volna burkolni és elrejteni tetteiket, melyek az országban történt politikai változást kísérték. Szerették volna, ha a világ közvéleménye nem kap képet annak a köze) tízezer embernek a kivégzéséről, akiket százasával állítottak géppuskák csöve elé, vagy elevenen vetették a Tigris vizébe Az új kormányzat hivatalos tájékoztatásai még e mai napig is enyhíteni és kisebbíteni igyekeznek a terror és vérengzés tényeit.

Korunkban azonban nem lehet már titkolódzni, nem lehet az eseményeket függönnyel elzárni az emberiség szeme elől. Ködön és függönyön keresztül áttörtek a telexgépek és a rádiótelefon hullámai, úgyhogy hírekben és képekben a valóság kerül a világ szeme elé. A világ közvéleménye pedig — kevesek kivételével —, megdöbbenéssel, majd felháborodással és tiltakozással válaszolt.

A FRANCIAORSZÁGBAN TANULÖ IRAKI DIÁKOK nyilatkozata arról szól, hogy az uralomra jutott csoport tagjai „vérengzésüket és barbár bűneiket a vallás és a nacionalizmus jegyében követik el”. Tetteik leplezésére, és talán személyi felelősségüktől való szabadulás érdekében, a vallás és nacionalizmus álarcában léptek a színre. Felhasználták mindkét vonatkozásban a fanatizálás lehetőségét, hogy rejtett céljaikhoz érjenek. Ügy látjuk azonban, hogy ezzel „beszennyezték az iszlám elveit” és megrontották a vallás hitelét. Nyilvánvaló, hogy álarcukon a vallási fanatizmus vonása hamis. A politikailag és gazdasági szempontból iskolázott, s a két világháborúban sok szenvedés által megtanított emberiség észreveszi, hogy ez a vonás nem tartozik a vallás igazi árculatához. A kegyetlenke- dők arcán el-elmozduló álarc alól néha máshonnan ismert vonások tűnnek fel.

AZ ÜLDÖZÉS ÉS VÉRENGZÉS kiterjed keresztyénekre és kommunistákra, azokra, akik a béke ügyében felemelték szavukat és azokra, akik a demokratikus gazdasági rend megvalósításáért küzdöttek. Európa népei számára jól ismert jelenségek ezek, abból a korszakból, amelyben a fasiszta uralom emberpusztító módszerei elevenek voltak.

Kísértetként jött vissza a múlt? Ez nyugtalanítja a világ közvéleményét. Nem is nyugszik meg mindaddig, míg le nem hullik az álarc és meg nem szűnik a kegyetlenség és igazságtalanság Irakban. Muncz Frigyes

í DliSZIK LIIOS

(1883—1963)

Az első világháború egyik evangélikus egyházi szenzációja a miskolci lelkészválasztás volt. 1917-ben jeles férfiak versengtek e nagy történelmi jelentőségű gyülekezetért s a nagy küzdelemből DUSZIK LAJOS, a kis szatmárnémeti gyülekezet lelkésze került ki győztesen. Az új miskolci lelkész tipikusan tiszakerületi egyéniség. Született nyíregyházán, tanult Eperjesen és egész lelkülete ehhez a kerülethez kötötte. Szerencsés volt a választás, mert amikor Miskolc átvette Eperjes súlyos egyházi örökségeit, megfelelőbb ember erre a súlyos szolgálatra más a tiszai egyházkerületben nem volt. Képességei, szorgalma, fáradhatatlan aktivitása, ragyogó magyar észjárása mind alkalmassá tették arra, hogy a gyülekezetébe beékelődött evangélikus jogakadémia ügyeit is intézhesse és segíthesse komoly egyházi gondjai között.

A tiszai egyházkerület majdnem századunk első feléig híres volt küriarchilcus tendenciáiról. BERZEVICZY GERGELY és ZSEDENYI EDE óta e kerület világi férfiai mind egyeduralomra törekedtek. Duszik Lajos méltó férfiú volt arra, hogy ezt a nagy harcot küzdelmesen győzelemre vezesse.

Népszerűsége és tekintélye egyházunkban nőttön nőtt. Külföldön is tekintélyre tudott szert tenni. A koppenhágai, 1929. évi lutheránus világgyűlésen csodálattal tisztelgett előtte, a tipikusan magyar evangélikus lelkész előtt a külföld sok neves teológusa. S ahogy a külföldi testvérek külleme előtt hódoltak, itthon a nagy egyházi gyűléseken, felszólalásaival aratta egyre-másra sikereit. Az orosházi, nyíregyházi, balassagyarmati, győri vidéki Mele konferenciákon orgona-erős hangjával jóval elbűvölte lelkésztársait.

Teológiai beállítottsága: modern és haladó volt. Nem kedvelte a Baráti-mozgalom tevékenységét^s ellene mondott minden kegyességi mozgalomnak is. Nagy arat fizetett ezért a tisztes magatartásáért. GEDULY HENRIK püspök halála után nem nyerhette el a kemény választási küzdelemben a püspöki széket.

Ragyogó igehirdető volt.

Mint nyugdíjas lelkész is hű maradt szószékéhez. Híveihez. Barátaihoz is. Nemesen dobogó szív és fennkölt lélek volt. Hónapokkal ezelőtt írt utolsó levele van kezemben: sorai mutatják, hogy jó lelkész és derék ember maradt halála percéig.

G. L.

.ha jobban lennénk keresztyének — és kevésbé nyugatiak...”

ígéretes és örvendetes tény, hogy a béke erői állandóan növekszenek. Különösen két esetben szoktuk újra meg újra számbavenni és lemérni ezeket az erőket: 1. amikor kiéleződik a nemzetközi helyzet és komoly veszedelem fenyegeti a békét; 2. amikor a béke kezd új meg új akciót a fegyvemélküli világ megvalósítása, vagy legalábbis közelebb hozatala érdekében. Az utóbbi hónapokban mind a kétfajta esettel találkoztunk (1. a kubai válság; 2. a Hruscsov—Kennedy levélváltás az atomkísérletek megszüntetése tárgyában).

Hiányos volna azonban a béke erőinek felmérése, ha nem vennénk számba azokat az erőket is, amelyek évek óta küzdenek a fegyverkezés ellen és az egész világra szóló leszerelésért. Mi, a békét szerető magyarországi keresztyének pedig még külön is örülünk annak, hogy ezek között a nyugati, nyugat-európai bé- keerők között olyan keresztyén csoportok és egyes keresztyén személyiségek is vannak, amelyeknek' és akiknek munkáját egyre nagyobb megbecsüléssel szemléljük. Biztató jelét látjuk bennük annak, hogy a nyugati keresztyénség körén belül is megindult valami egészséges újraeszmélő- dés. Illő szerénységgel bár, de megállapíthatjuk, hogy ehhez komoly hozzájárulást jelentett és jelent a Prágai Keresztyén Békekonferencia mozgalom azzal, hogy a béke ügyében kimondott minden szavának egyre teljesebb teológiai megalapozására törekszik, még politikai kérdésekben is (mert a teológia és a hit nyelve az a közös nyelv, amelyen a keleti és nyugati teológusok és keresztyének legjobban megérthetik egymást). De hozzájárulást jelentett és jelent azzal is, hogy a nyugati keresztyénség körében is egyre intenzívebben tevékenykedik, és rendez ún. regionális konferenciákat.

Lapunkban többször bemutattuk már olvasóinknak a keresztyén béketörekvések egy- egy neves, kiemelkedő nyugat- európai képviselőjét. Most egy, még nálunk nem általánosan ismert, hollandiai teológiai professzor gondolatait kommentáljuk a békéről,

*

Dr. A. J. Rasker leideni teológiai professzor tagja a Prágai Keresztyén Békekonferencia mozgalomnak. Az Első Keresztyén Béke-Világgyűlésen az egyik munkabizottság (a béke és a német kérdés) elnöke volt. A Világnagygyűlésen részt vevők előtt tehát nem ismeretlen.

Dr. A. J. Rasker nem szocialista a mi fogalmaink szerint. Az egyik nyugatnémet irodalmi sorozatban (Theologische Existenz heute) egy évvel ezelőtt megjelent írásából; „Mi a veszélyes életet választjuk” — nyilvánvaló, hogy gazdasági és társadalmi szempontból a nyugat-európai, polgári társadalmi rendet vallja magáénak. Gandhi és King- Hall gondolatainak és tanításainak pozitív értékeléséből pedig az világiák ki, hogy dr. Rasker szembefordulása a háborúval — különösen az atomháborúval — alapvető módon a pacifizmushoz áll közel. De éppen ezért, vagy ennek ellenére, annál figyelemre méltóbb nála, hogy amikor felméri egy potenciális atomháború borzalmas prespektíváit, nem az egyes egyénekhez fordul azzal a felhívással, hogy tagadják meg a háborús szolgálatot, hanem energikusan a szocialista táborral való megbékélés politikájáért és az egész világra kiterjedő leszerelésért száll síkra.

„Azok az idealisták és pacifisták — vallja Rasker — akik irreális és utópisztikus álmokat követnek, nagyon is világidegenek ahhoz, semhogy a politikusoknak valódi segítséget nyújthatnának. Az igazi pacifistának azonban béke- szerzőnek kell lennie, képesnek kell lennie megvalósítható javaslatok készítésére és az azok valóra váltásában való közreműködésre ... tudatában kell lennie annak, hogy a leszerelés szükséges, és hogy ebből valami csak lépésről lépésre érhető el. Aztán ügyelnie kell arra, hogy ezek a lépések valóban megtörténjenek, nehogy a mindenféle halogatással gyakorlatilag korlátlanul folytatódjék a fegyverkezés.”

A hollandiai teológiai professzor előtt nagyon is világos, ki az, aki a fegyverkezésben és ki az, aki a leszerelésben érdekelt. Ezt igazolja bíráló vitába-szállása azokkal a nyugat-európai „»keresztyén«, politikai pártokkal”, amelyek „a legfőbb szószólói a nyugati fegyverkezési politikának”. — De ezt igazolja rá- mutatása „azokra a katonai és ipari érdekcsoportokra, akiknek végzetes érdekei fűződnek a fegyverkezéshez, és akik a »béke kitörésé«-ben érdekeik fenyegetettségét látják”.

Ezzel szemben dr. Rasker hangsúlyozza, hogy „a leszerelési eszmecserék kezdeményezései ... újra meg újra szovjet részről indultak ki. Csalódást keltő és szégyenletes megfigyelni mindannyiszor újra a Nyugat negatív reakcióját.” Megállapítja, hogy Hruscsovnál „igazi bókeaka- rat”-ról van szó, amely abból a meggyőződésből fakad, „hogy a háborút el lehet kerülni, és a kapitalista államokkal való gazdasági verseny sokkal jobban vezethet békés útra”. És megkérdezi saját honfitársait; „Hát félünk a békés egymás mellett éléstől és a békés gazdasági versenytől — attól az eszmétől, amely pedig nagyonis jól illik a demokratikus gondolkodáshoz? Félünk, mert az az aggodalmunk, hogy nem elég hozzá a saját belső erőnk, és azért külső hatalmi eszközöket kellene alkalmazni? ... Vagy abból a félelemből nem kockáztatják ezt a gazdasági versenyt, hogy azt becsületes úton elvesztik? Attól a rokon- szenvtől félnek-e, amelyet az oroszok pillanatnyilag rohamos tempóban érnek el sok afroázsiai népnél — azoknál a népeknél, amelyeknek a mi fogalmaink szerinti szabadság nem nagyon áll az érdekükben ... akik szívesebben hagyják, hogy az oroszok mutassák meg nekik, hogyan emelked- hetik fel egy szegény nép a saját erejéből?”

Mint teológus, Rasker professzor nemcsak politikai érvekkel szólítja meg Nyugatot, hanem megszólítja állítólagos „keresztyénségében” is. Elutasítja a csak privát keresztvén- séget. Hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus útja, a másiknak elébemenés, a bűnvallás útja, a szóban és cselekedetben ki- engesztelődés útja az egyedül járható út. A „keresztyén Nyugat” sokban hozzájárulhatna a világ megőrzéséhez, „ha mi jobban lennénk keA Német Szövetségi Köztársasági Bókeunió már eddig is sokat tett annak érdekében, hogy a német népet jó útra vezesse, s azon meg is tartsa. Most az alsószászországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban .megragadó erővel száll síkra azért, hogy a német nép a Német Szövetség; Köztársaságban is a béke mellett foglaljon végérvényesen állást. A Békeunió a választási harcot Hannoverben kongresz- szussal indította be. Dr. Renate Riemeck professzoraié referátuma után az Unió programját ismertették. A Német Békeunió meghívója rámutat arra, hogy „Éppen harminc éve kezdődött el a németeknél az embertelenség és rabság, a halál és pusztulás útja. Húsz év telt el Sztálingrád óta, ezalatt a német nép körében a nagy fordulatnak meg kellett volna történnie. De (a nyugat-németországi) országgyűlésen szükségállapot-törvényekről tárgyalnak.. Ha ezek megvalósülresztyének és kevésbé lennénk nyugatiak”. Az „e-llentótek- politikájával” szemben a „közösen-politikáját” követeli, „azoknak a kis gesztusoknak a merészségét, amelyek a közeledésre való készségről tanúskodnak”. „Az együttműködés alapelvét... a hasznave- hetetelenné lett hatalmi elgondolások helyett.” Mindent egybefoglalva tehát: „a megbékélés politikájának rizikóját ... a kinyújtott kéz politikáját”.

Ezeket azzal konkretizálja, hogy síkraszáll „Lengyelország különböző javaslatai mellett, hogy teremtsenek Közép- Európában atomfegyvermentes zónát, azon szovjet javaslatok mellett, hogy hozzanak létre ilyen zónát a Balkánon és Délkelet-Ázsiában, síkraszáll. az ifjú afrikai államok Afrika katonai és atom-semlegesítését célzó javaslatai mellett”. Akkor az atomfegyverkísérletek megszüntetéséről és az atomleszerelésről folyó tárgyalásokat sem kellene többé alig teljesíthető és alig vállalható' feltételekhez kötni.

Dr. Rasker professzor — mint említettük — a Prágai Keresztyén Békemozgalom % munkatársai közé tartozik. Többször hivatkozik is a békekonferencia 1958., 1959. és 1960. évi Nyilatkozataira. Ajánlja, hogy „ezeket a Prágai Konferenciákat a maguk teológiai és ökumenikus jelentőségében vegyék sokkal komolyabban Nyugaton, • mint ahogy eddig tették.” Valóban, a Prágai Keresztyén Békemozgalomnak -és magának Rasker professzornak nem kis része van abban, hogy a nyugat-európai keresztyének körében is egyre jobban növekszenek és izmosodnak a béka erői. Hisszük, sokat tehetnek még azért, hogy népeik körében és kormányaiknál újabb szükséges lépések történjenek a leszerelés érdekében.

EGY KÉZIRAT, AMELY 330 ÉVIG VART A NYOMDARA

A rajnai tartomány evangélikus egyházának sajtó szövetsége kiadta a rajnai történés* ás teológus Werner Teschen- macher átfogó reformáció történetét az „Annales Ecclesiastici”-!. Techsenmachec 1539-ben Elberfeldem születeti ős 1638-ban halt meg. Történeti munkáját 1633-ban fejezte be. Már a XVII. század végén sajtó alá rendezte a rajnai zsinat ezt a munkát, de a kinyomatása csak most, 330 éé múlva következett be.

nának, minden késő lenne a szabadság és emberiesség, de a puszta élet szempontjából is. Ebben az órában a nép és az egyes ember döntése egyaránt fontos. Ha az ország kormánya és az országgyűlésen képviselt pártok nemcsak hogy képtelenek a változásra, hanem inkább a világban végbemenő változások ellen dolgoznak és azt veszélyeztetik, népünknek önmagából kiindulva kell a változást előidéznie ... Az óra szempontjából, amely ütött, és a ránk bízott döntés tekintetében, igaza van a „Zürcher Woche” figyelmeztetésének és intelmének: Bonn és a Szövetségi Köztársaság polgárai fordulóponthoz érkeztek. Mostantól fogva az út vagy meredeken felfelé, vagy meredeken lefelé vezet. Mind a kettőre meg van a lehetőség és érthetővé teszi azt az aggodalommal keveredő figyelmet, amivel Nyugat-Né- metország szomszédai a legközelebbi lépéseket várják.”

A Német Békeunió hannoveri kongresszusát Dr. Vető Lajos püspök a következő távirattal köszöntötte:

„A legjobb kívánságokkal köszöntőm a Német Békeunié választási kongresszusát. Az a meggyőződésünk, hogy a békeszerető német emberek helyes állásfoglalása ma Európában döntő jelentőségű. Európa két világháborútól sokat szenvedeti népei rendkívüli figyelemmel kísérik a német nép jóakaratú megmozdulásait a béke érdekében. Amikor mélységes aggodalommal figyeljük a német revantisták ténykedését, nagy reménységet és bizalmat kelt bennünk, hogy a Német Béke- unió vezetésével sokan jó úton, a béke útján járnak rendületlenül, s igyekeznek megmenteni a német népet, Európát és c.z egész emberiséget az új világháborútól. Sok sikert, áldást kívánok a Német Békeunió választási kongresszusára, s a békéért folytatott minden erőfeszítésére.”

Válaszút előtt

A Német Békeunió választási kongresszusa Hannoverbe!*