Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-03-03 / 9. szám

Uak vezet világtalant NISZÁN HÓNAP ELEJÉT ÍRTÁK A ZSIDÓ NAPTÁRAK. Obed nyugtalan lelkét, amely ezekben a napokban olyan volt, mintha titkos féreg rágná, a bethsaidaiak ismerték fel leginkább, mert ezt mondták: — Obed, keresd meg a békességedet. És most itt állt Jerikó közepén. A zsina­góga zömök épületének árnyéka befedte. A lépcsőkön emberek jöttek-mentek. Kegyes férfiak vetettek alamizsnát a zsinagógák kör­nyékét elmaradhatatlanul ellepő szegények­nek. Obednek csak most tűnt fel, hogy mi­lyen sok a szegény. Hogy egész Izráel valami terhes átok következtében mintha a koldusok országa lenne. Bethsaidában sem volt fényes az élet, de minél nagyobb városokon keresz­tül vezetett vándordíja, annál több nyomort látott. Ki fog segíteni ezeken az embereken? Obed töprengése hangos lázadássá lett. Odaült a lépcsőre és osztozott a nyomorultak­kal. A részvétben feloldódott, átadta magát az örök és megfejthetetlen kérdésnek: miért van ez a szörnyű igazságtalanság. Mellette s körülötte az élet kitaszítottjai. Csonka kézzel, sebes testtel, bgtot vagy mankót szorongatva, rongyokban és a nélkülözésben vagy a rossz táplálkozásban elfonnyadt testek. Hát ilyen az élet, a „szép világ”?! Nem, ezt nem lehet tétlenül nézni! Ekkor odament az elsőhöz s a galilea.i pa­rasztok egyszerűségével és naivitásával meg­kérdezte, mi a baja. — A szegénység — volt a kurta válasz. — Miért nem dolgozol? — Kinek és mit, idegen? — kérdezte amaz tissza. — Itt Jerikóban nincs munka? — Nincs, vagy ha van, csak keveseknek. És akiknek jutott, azoknak meg kell elégedniük a nagyok asztaláról aláhullt morzsákkal. — Nem értem — mondta Obed s lelkében ősszekuszálódtak a kérdések. — Nem is fogod, idegen — volt a válasz —, itt kell élni ahhoz annak, aki ezt érti. Itt — és botjával a lépcsőt ütögette. — Nézz csak oda! Látod azt a férfit? Az római. Olyan, mint mi. És mégis ő az, akinek dolgozunk, ő az, aki magával viszi a nép verejtekét a tengeren túlra. Annak a nagy városnak — amelynek Róma a neve — a gyomrába kerül az, amit gyermekeinknek kellene adni, vagy ami az özvegyek és árvák asztaláról hiányzik. Ha tudni akarod, ezért van annyi szegény, be­teg és éhes itt közöttünk. Ezért. OBED LELKÉBE NEHEZEN SZIVÁROG­TAK LE A SZAVAK. Egyszerűségében alig tudta felfogni az elmondottakban rejlő nagy igazságokat. Hallgatott. A koldus pedig foly­tatta: — Így van. Ezt mi mind tudjuk. Várjuk Isten segítségét, várjuk a Szabadítót. A pohár már-már betelt. És figyeld meg, így beszél némaságában egész Izrael. Obedet mintha villám járta volna át, meg­remegett. — Ide hallgass! Én ismerek valakit, aki tudna segíteni rajtunk! — Ugyan!? — De igen! Hidd el, ismerek valakit, alá nagyobb és több mint mi vagyunk. — Csak nem a Názáretire gondolsz? Obed elpirult és bólogatott: — De, öreá. És kezdte mesélni azt, ami vele történt. Részletesen és megállás nélkül. Amíg mond­ta, észrevétlenül egy gyűrű közepén volt. Szájtátva hallgatták a jerikóiak a zamatos, vidéki nyelvű idegen meséjét. A többiek, a sebesek, a fájús lábúak, a va­kok könyörgésre fogták a szót: — Vigyél el magaddal minitet is hozzá! OBED SOHASEM HITTE, HOGY VEZE­TŐJE LESZ egy olyan csapatnak, amely benne hitt és bízott. Aztán ebben a szent lel­kesedésben megindultak Jeruzsálem felé. Kétség és reménység közt baktatott a ki­csiny csapat. Obed élményének többszöri is­métlésével tartotta bennük a lelket. Lassan haladtak. A vakot vezetni, a sántát támo­gatni, a fáradtakat pihentetni kellett. Jeru­zsálem nyitott kapukkal fogadta őket. Nép nép hátán hömpölygőn a szűk sikátorokban. Időnként római katonák vonulása miatt szo­rultak fal mellé, de senki sem kérdezte', miért jöttek, hova mennek. Ünnepek voltak és az ünnepekhez hozzátartozott a sokaság, az ide­genek tarkasága, a zaj, a lüktetés. Sodortatták magukat ezen a kissé hűvös reggelen a néppel. Ott bicegtek, sántikáltak a sikátorokban, ösztönösen érezve, hogy valami nagy dolog van készülőben. Az ő lelkét külö­nösen határtalan izgalom fogta el. Találkoz­hat a Názáretivel és kérheti, hogy segítsen ezeken a nyomorultakon, öt is úgy vitték hozzá, tehát ő is vihet másokat. Részvéttel nézett gyámoltjaira■ és egyre biztatott: — Még egy kis kitartás és biztos a segítség, higgyétek el, bizonyosan segít! Így haladtak el a templom előtt. Idejük is alig maradt, hogy gyönyörködjenek a min­den zsidó büszkeségében, a templomban. Pe­dig az szebb volt, mint valaha. A TEMPLOM MÖGÖTT ÁLL AZ AN- TONIA-EROD. Négy sarka várszerűen ki­képezve. Bástyái ezekben a napokban a római birodalom erejét és szilárdságát fejezik ki. Dárdás’ vitézek sétálnak fenn a bástyákon és lenn az árkádok alatt. A téren a „megvetett nép, a barbárok, a zsidók” lármáznak. Unot­tan és kötelességszerűen róják a fokok közti utat a római katonák. Harcos mozdulattal vágnak a levegőbe a fenyegető öklök. A sze­mek tüzesek, a hangok rikácsolóak. De Róma szilárd. Nem kell fegyvert használni. Amikor Obedék odaérkeztek, olyan csend támadt éppen, mint a sírban van. Megálltak a tér szélén, hátuk a templom falát érte. Es ekkor valami delejes ütést érzett a szíve tá­ján. Ha meg nem kapaszkodik, végigvagódik a kövezeten. Zsibbadtnak érezte tagjait, nyel­vét. Szólni akart, erőre lett volna szüksége, de minden, mint az álomban, határtalanná és súlyossá vált. Igen, mert a tornácon felismerte a Názáre- tit. Nem igy emlékezett ugyan rá, de mégis ő volt. Vörös köntös borította, otromba tüs­kés gallyak a fején, kezei megkötözve, mint egy gonosztevőnek. Mellette római ruhában állt egy férfi. Jobb kezét magasba emelve in­tett csendet. Ez volt az a pillanat, amikor Obed összeesni készült. A római a csendet kihasználva ennyit kiáltott: — Itt áll előttetek az ember! Hangját tompán verték vissza a jalak. Obednek feloldódott a nyelve, minden erejét összeszedve kiáltott a római felé: — Ö az! Ekkor az; egész szűkre szabott tér egy vul­kán torkává változott. A hang remegett a falak között s a sokaság ütemesen kiáltotta: — Feszítsd meg! Feszítsd meg! OBED NEM ÉRTETTE AT. ÖSSZEFÜG­GÉST. A tógás férfi újra felemelte kezét, csendet parancsolt. Valamit mondott, de azt csak az elöl állók hallhatták. Azok öklüket emelgették, majd újra betöltötte a halálos zsivaj a teret: — Feszítsd meg! Végezd ki! — így harsog­ták olyan bőszen, mintha nem is e g y életet akarnának megsemmisíteni kiáltozásukkal. A római ekkor eltűnt ismét a Názáretivel a tornácok között. Félelmetes percek múltak el. Obed szeme előtt összefolyt minden. Kiál­tozni kezdett, ahogy torkából kifért: — Emberek! Emberek, hallgassatok meg! Ez az ember jó! Visszaadta a szemem vilá­gát! Ennél többet senki nem tehetett volna velem! Ennél szelídebbet nem szült még anya a világra! Hallgassatok rám! Nézzetek ezekre a nyomorultakra, akiket Jerikóból hóztam magammal! Meglássátok, ezeken is segíteni fog! Hallgassatok rám' De a tömeg torkára nem lehetett ráfagyasz­tani a szót. — Feszítsd meg!... Még ma feszítsd meg! Ekkor ismét megjelent a két férfi. A kato­nák farkasszemet néztek a kiáltozó zsidók­kal. A római beült a gabathába és ismét az elöl állókkal vitatkozott. Obednek valaki odasúgta a jerikói szavát: „Ez az ember nem segít a mi bajunkon! ’ Ek­kor hátratekintett és hátborzongató volt. amit látott. Barátai, akiket végighurcolt a fárasztó úton, mankóikat, öklüket rázva kiáltották a rászedett emberek hangjával: — Csak rajta, rajta, feszítsétek meg! Ilyen látványban még úgysem volt részünk! AZ ESEMÉNYEK ITT MÁR OLYAN GYORSÁU PEREGTEK, hogy Obed jámbor lelke alig tudta nyomon követni. Az erőd vé­géből két római iromba fakeresztet cipelt és parancsra várt. Adott jelre a Názáreti vállára tették, dárdáik nyelével pedig folyosót szo­rítottak az emberáradatban. Jézus elindult. Az élő fal majdhogy Össze nem szorította. Aztán lazult a gyűrű, az em­berek mögéje kerültek, hogy gyászkísérete is legyen. Csak a fürgébbek szaladtak előre, mert az esemény még sok látványosságot tar­togatott számukra. Obed odaszorult a fal mellé. Szemét elborította a könny és várta, mikor halad el előtte Jézus. S valóban, a roppant kereszt súlya alatt görnyedve jött feléje. A macskaköves úton lassan, rogyadozva emelte lábait. Kimerült, fáradt volt. Hatalmas verejtékcseppek cso­rogtak végig arcán. Ruházata is pillanatok alatt egy csutak lett. Obed- remegve áíft és várt. Alig bírta lélegzetét is visszafojtani és amikor közel ért hozzá a Názáreti, minden erejét megfeszítve odakiáltott: — Jézus!' JÉZUS RÁNÉZETT, S EGY PILLANATRA MEGÁLLT. Mintha csak pihenni akart volna, s megszólalt. Ugyanazon a hangon, mint ré­gen, a galileai tenger partján, Bethsaidában: — Látsz-e valamit? — Igen, igen, látok valamit — rebegte da­dogva, miközben könnyei patakokban foly­tak — látom az embereket, mint imbolygó fákat. Uram, látok! Nem mindent, de látok! S ekkor két ütés csattant egyszerre. Az egyik a Názáretinek szólt, a római biztatása volt, hogy siessen. Nem érnek rá a vitézek, várja őket a kocsma és a koclca. A másik Obednek, aki itt nyafog az út szélén és fel­tartóztatja a menetet. A körülöttük állók durva röhögése nyugtázta a rómaiak cseleke­detét. — Uram, most már mindent látok! — kiál­totta Jézus után Obed. Jézus mégegyszer hátratekintett és szelíd- fájdalmasan rámosolygott. Obed szeméből felszáradtak a könr\yek. Rédey Pál A svéd prímás meglátogatta az Ökumenikus Patriarchát (Istanbul) Gunnar Hultgren appsalai érsek február elején négynapos látogatást tett a konstantinápolyi ökumenikus patriarchánál. ö az első érse­ke a svéd lutheránus egyház­nak, aki a patriarchát meglá­togatta A látogatásról vissza­térve az érsek Iájelentette, hogy az Athenagoras patriar- chával folytatott megbeszélései «.nagyon hasznosak” voltak és reméli, hogy ezek pozitívan fognak érvényesülni a két egyház kölcsönös viszonyában A megbeszélések közvetlen eredményének jelölte meg azt a közeljövőben életbelépő cse­rét, amely szerint a pat­riarchátusból való teológiai hallgatók fpgnak tanulni Svédországban és a svéd egy­ház teológusai Konstantiná­polyban. HARANGOK' újraönté­sét, harangkoronák, ha­rangállványok készíté­sét, átalakítását újrend­szerűvé vállalja DUCSÁK ISTVÁN harangöntő örszentmiklós, Dózsa György út 26. 1546 február 18-án halt meg LUTHER MÁRTON „Nem lehet Istent jobban dicsérni és magasztalni, néki tisztességet adni és dicsőségét hirdetni, mintha valljuk, hogy Ö csupa kegyelemből és irgalomból elveszi tőlünk a bűnt, a halált és a poklot és nékünk az Ö szeretett Fiát adja és min­ket valamennyiünket az 0 jóságával megajándékoz” (Luther egyik, 1523-ból való prédikációjából). Fenti kép Ludwig Tress fametszete. FILARET PÜSPÖK LÁTOGATÁSA MAY BÉCSI PÜSPÖKNÉL Bécs és egész Ausztria orosz orthodox gyülekezeteinek új feje Filaret püspök január 31-én bemutatkozó látogatást tett D. Gerhard May püspök­nél, aki az evangélikus egyházi főtanács körében fogadta ven­dégét. Szívélyes megbeszélést folytattak többek között az evangélikus és orthodox egy­házak közötti új viszonyról amely még meghittebbé lett az orosz orthodox egyháznak az Egyházak Világtanácsába be­lépése következtében. May püspök február 7-én adta visz- sza a látogatást Filaret püs­pöknél. BIBLIAFORDÍTÁS A TIBETI KÖZNYELVRE Dittoz lelkész a közelmúlt­ban fejezte be Kasmírban a tibeti Űjtestamentum revízió­ját. Három évig dolgozott raj­ta. Egy tibeti munkatársa se­gítségével a tibeti nyelv új formáját alkalmazta, mégpe­dig azt, amely irodalmi és köznyelv egyaránt AZ ÖKUMENIKUS PATRIARCHÁTUS SZENT SYNÖDUSA egyhangúlag elfogadta Athe­nagoras patriarchának azt a javaslatát, hogy az Athenago­ras Thyateirai érsek halála után elárvult nyugat- és kö­zép-európai exarchátust újra szervezzék. A patriarchátus hi­vatalos orgánuma a „Aghios Andreas” szerint az exarchá­tust négy diocézisre osztanák, amelyet mindenkor egy metro polita irányítana. Zarándcklás a brüsszeli világsiker után visszaérkezett Csontváry-képeknól A Magyar Nemzeti Galéria újonnan rendezett kiállításán ideiglenesen, a vidéken terve­zett vándorkiállításig, két te­remben helyezték el Csont- váry Tivadar tíz, részben óriásméretű festményét. A brüsszeli világsiker után, kül­földiek és honiak, tömegesen nézik meg a konok közönytől csaknem éhenhalt magyar gé­niusznak az életművét — ugyan nem teljességében, de jellegzetesen — feltáró alkotá­sait. ötven-hatvan évvel ezelőtt, ha csúfondárosan nem nevet­ték ki, a legjobb esetben még figyelemre se méltatták, mert egy nagyzolási hóbortban szenvedő bolond festő szánal­mas mázolmányainak vélték a minisztereket, meg királyo­kat folyamodványokkal ost­romló patikus elképesztő nél- különzések között, gigászi aka­raterővel, önkívületi megszál­lottságban, alig tíz évig tartó, de szakadatlan munkalázban létrehozott remekeit. A mai kor közvéleménye őszinte bá­mulattal ismeri el ezeknek a látomáserejű festményeknek rendkívüliségét. Mindeddig szunnyadó vitalitásuk hirtelen most hatni kezd. Ellenállha­tatlanul sugalmaznak, kinyi­latkoztatnak. Elűznek tétova- ságot, dermedtséget. Felser­kentenek. Követelik a figyel­münket. Könyörögnek a lelki­ismeretünk néma hangján: „hallgass meg. kérlek, nem ró­lam van szó, hanem rólad, ki­zárólag rólad!” A rideg és szigorú szemlélő, aki kijegecesedett művészi el­veit, ízlését és esztétikai igé­nyességét hívja segítségül, hogy megküzdjön a tévelygő­nek bélyegzett közvélemény­nyel, kijózanító komolysággal váltig bizonykodva, hogy „el­viselhetetlenül nyomasztó vi­lágot sugalló ábrázolás” ez az „elmebeteg-festészet”, hiányoz­ván belőle az „alakításnak a gerince, a causalitás", meg­fontolt, okos és látszólag helytálló megállapításai elle­nére se számol az elementáris hatáskeltésnek meglepetéssze­rű, kiszámíthatatlan lehetősé­geivel. Többről is, kevesebb­ről is van itt szó, mint pusz­tán festészetről. A festmény az eszköz, a cél azonban a köz­lés, valamilyen halaszthatat­lannak érzett hírnek a ter­jesztése. Belső megvilágosodás feltartóztathatatlan kiáradása. Hitvallás, mely erősebb a vi­lágnál, hatalmasabb a halál­nál. Ne tévesszen meg senkit, milyen beszámíthatatlan hebe­hurgyaságokat irkáit össze, összeroppanva a megnemértés miatt, amellyel emberfeletti átszel lemül bégében készült festményeit fogadta a kora és azon se akadjon fenn az el­fogulatlan látogató, vajon jó­zan maradt, vagy netán meg­őrült a tragikus véget ért fes­tő. Az életmű felmérése és ha­tásfokának kiértékelése szem­pontjából az egyetlen irány­adó tényező: a közvetlen kap­csolat a mű és a közönség között Ez a kapcsolat, lehet, hogy koronként változik. Egyenetlenül, talán szeszélye­sen hullámzik, az elragadta­tástól a csömörig, attól füg­gően, mond-e történetesen újat, váratlan meglepőt, vagy kiégett és érthetetlenné, ki­felé semmitmondóvá vált Ma: újraéled, kitárulkozik, megigéz Csontváry festészete. Kicsendül belőle az égi szózat amit hallani vélt, amikor úgy festett mintha imádkoznék, vajha magasabb életre virrad­na az emberiség. Ezt a sóvár­gást érzékeljük, mint láto­mást, ha leghíresebb és még ma is sokat vitatott képóriását szemléljük: ,JZarándoklás a cédrusfánál.” Minél tovább nézzük, átengedve magunkat éber káprázatot előidéző vará­zsának, egyre közeledünk a Teremtés misztériumához, a Kezdet a Kiindulás lélegzet­állító megsejtéséig. A végtelenséget érezte, szá­mára a Tér összefolyt az Idő­vel és az életérzés, mint ábrá­zolható valóság, öltött testet, mint az egyedüli fontos téma, amit érdemes, sőt kell kifejez­ni, amikor tátrai, taorminai, jeruzsálemi vászonkolosszusait festette. , Távlatot, arányosí­tást, alávetést annak az elemi festési szabálynak, hogy a kép a természetnek csak kicsinyí­tett mása lehet — itt hiába ke­resnénk. A festő egyenesen azzal ax igénnyel lép fel, mintha foly­tatni akarná azt, amit a ter­mészet elkezdett, és magát a természetet tenné át a vászon­ra. És az a csodálatos, hogy ezt a szuggesztiót tudja kelte­ni. Élő lelket lehel a művében Miközben a felidézett tájakat és hangulatokat élvezzük, vol­taképpen önmagunkat érez­zük, magának a Létnek jelen­valóságát szemléljük. Olyan élmény ez, amiben festmény nemigen szokta részesíteni az embert. Éppen ezért elesik az a tarthatatlan kifogás, hogy Csontváry primitív, vagy di­lettáns volt. Hiszen, akinek önarcképe olyan utolérhetet­len remekmű, akinek kismé­retű tájképei és nem egy kompozíciója párját ritkító tökéllyel kivitelezett techni­kailag is, aki nemcsak a fát, virágot, eget és földet, a har­matos üdeséget tudta festeni, hanem térdreomló istenfélel­mét, a mindenséget magához ölelő testvérszeretetét. is, arról elhihetjük, hogy értette a mes­terségét. Csak több volt és né­mileg kevesebb, mint csak festő. Az örökkévalóságra függesz­tett szemmel a hitvallását fe­jezte ki az ecsetjével, talán, bizony, még a kauzalitáson • is kívül helyezve magát. Szokták párhuzamba vonni Van Gogh- gal. Szerintünk ez tévedés. Van Gogh Egryvel rokon. El­lenben Csontváry: a magyar Greco. Haits Géza ISTENTISZTELETI REND BUDAPESTEN, 1963. MÁRCIUS 3-AN Deák tér de. 9 Hafenscher Ká­roly de. 11 (úrv.) Káldy Zoltán, du. 6 dr. Kékén András. Fasor de. fél 10 Harmati Béla, de. 11 (úrv.) Koren Emil, du. 5 szeretetvendég- ség: Veöreös Imre. Dózsa György u. de. 9 Grünvalszky Károly. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) dr. Szilády Jenő, de. 12 Grün­valszky Károly. Tlialy Kálmán u. de. 10 Szirmai Zoltán, de. 11 (úrv.) Rédey Pál, du. 6 Szirmai Zoltán Kőbánya de. 10 (úrv.) Takács Jó- záef. Utász u. de. 9 (úrv.) Veöreös Imre. Va.ida Péter u. de. • fél 12 (úrv' Takács József. Rákosfalva de. 8 Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10 Boros Károly. Zugló de. 11 Boros Károly. Fóti út de. 11 Gádor András. Váci út de. 8 Gá­dor András. Frangtpán u. de. fél 9. ÍTinest de. 10 Blázy Lajos. Pest- erzsebet de. 10. Soroksár-újtelep de. fél 9, Pestújhely de. 10 Kür­tösi Kálmán. Rákospalota-MÁV- telep de. 8. Rákospalota-Nagy- templom de. 10. Kákospalota-Kis- templom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11 Kamer Ágoston. Sas­halom de. 9 Karner Ágoston. Rá­koscsaba de. 9 Békés József. Rá­koshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. fél 3. Bécsikapu tér de. 9 Nagy Ist­ván, de. 11 Nagy István, este 7 Nagy István. Torockó tér de. 8 (úrv.), de. fél 9 Várady Lajos. Óbuda de. 9 Fülöp Dezső, de. lé (úrv.) Vámos József, du. 5 Fülöp Dezső. XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9 Csengődy László, de. 11 Várady Lajos, este fél 7 Csengődy László. Pesthidegkút de. fél 11 Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8 Uzon László, de. 11 (úrv.) Uzon László* du. 6 dr. Rezessy Zoltán. Német­völgyi út de. 9 dr. Rezessy Zol­tán. Kelenvölgy de. 9 Visontai Ró­bert. Budafok de. 11 Visontai Ró­bert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. U,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom