Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-12-22 / 51. szám

f 3íai úes &niil (óuup MOSTANÁBAN SOKAT GONDOLOK Ady Endrének egyik kedves kis versére. A címe: „Jóság síró vágva”. Az első es utolsó verszaka így hangzik: Meleg karokban melegedni. Falni suttogó, drága szókat, Jutalmazókat, csókolókat: Milyen jó volna jónak lenni. Karácsony ünnepének közeledtével ki né élte volna át azt a kettős vágyat, amelyet ez a versszak költői nyelven kifejez. Egyfelől az ember karácsonykor nagyon vágyik a szeretetre. Arra, hogy az emberek ne hagyják egyedül, szeressék, simo­gassák. dédelgessék. Másfelől viszont talán soha nem vágyó­dunk annyira az után, hogy jók legyünk másokhoz, hogy sze­ressünk, örömet szerezzünk embertársainknak, mint kará­csonykor, a szeretet és jóság ünnepén. AZ EMBERI JÓSÁG ÁTÉLÉSÉNEK nagy élmenyét min­den bizonnyal megadja nekünk isten ezen a karácsonyon is. Idén is lesznek, akikkel együtt ünnepelhetünk. Lesznek a kö­zelünkben emberek, akik melegségükkel, szeretetükkel szebbé teszik számunkra a karácsonyt. Bizonyára a távolból is töb­ben gondolnak ránk és megemlékeznek rólunk üdvözletükkel. S talán kis gyermekek is lesznek a közelünkben s az ő túl­áradó örömük a mi örömünket is felfokozza, teljessé teszi. Én most jnkább arról szeretnék írni, hogy nji hogyan le­gyünk jók ezen a karácsonyon s mire ügyeljünk különöskép­pen, amikor jók akarunk lenni az emberekhez. 1. LEGYÜNK JÓK AZOKHOZ, AKIjt, A KÖZELÜNK­BEN ÉLNEK! Van nekünk a többi között egy igen nagy hi­bánk: elnézünk azok feje felett, akik a közelünkben vannak. Karácsonykor is elfog valami hatalmas vágy: Jónak lenni! Szeretnénk átfogni az egész világot, megsimogatni minden gyermeket, szeretni mindenkit, akinek a szíve szeretetre vá­gyik. S ebben a világot átfogó jósag^yágyban milyen könnyen elfeledkezünk éppen azokról, akik egészen közel vannak hoz­zánk. Legyünk jók szüléinkhez, akik egy nehéz életharc vége felé, elfogyatkozó erővel és romló egészséggel, egyre Inkább vágyakoznak a mi gyermeki szeretetünk után. Legyünk jók élettársunkhoz, aki meg nem lankadó hűséggel és kifogyha­tatlan szeretettel rója vglünk együtt a vándorutat. Hányszor túlnéztünk rajta! Hányszor bántottuk meg! Hányszor nem vet­tük észre, hogy az életét a mi szolgálatunkban égeti el! — Le­gyünk jók a gyermekeinkhez! Hányszor szidtuk őket, mert nem olyanok, amilyennek mi képzeltük a jó gyermeket. Hány­szor voltunk türelmetlenek, idegesek, keserű szívűek irántuk, mert elevenségüket nehezen bírta zaklatott idegzetünk s mert a mi öreges életszemléletünket zavarta az ő fiatalos féktelen­ségük. Legyünk jók ezen a karácsonyon mindazokhoz, akik elérhető közelségben vannak hozzánk. Azokhoz, akik éppen ezért nagyon jól ismerik bűneinket, hibáinkat, keresztyénsé- günk sok sok fogyatékosságát. 2. NEM CSUPÁN VALAMIT, DE MAGJJNKAT EGÉSZEN! Árra gondolok, hogy a karácsonyi ajándékozás szép régi szo­kás. Valamit visszatükrijztet Jgten gjánd^jozó jóságából, aki egyszülött Fiát adta a világnak. De éppen ezen a téren köve­tünk el megint nagy hibát, j^dunk valamit azoknak, akiket Szeretünk, holott ők elsősorban minket magunkat szeretnének megkapni. Az rendjén, van, hogy gyermekeink gyönyörű csil­logó karácsonyfát kapnak és hogy alatta sok ajándék van: játékok, könyv, vetítőgép és még sokminden más. De észre- vesszük-e a sok ajándékban gyönyörködő gyermekünk ki nem ínondott nagy vágyát: _ A betlehemi istállóban „Édesapám, édesanyám, én nagyon szeretném, ha te len­nél igazán az enyém! Ha több időd lenne beszélgetni, játszani velem. Ha felolvasnál az új könyvemből, í»a nyugodtan meg­beszélhetném veled terveimet. Ügy szeretném, ha többet len nél velem, többet mesélnél nekem!” A karácsonyi ajándékok, bármilyen nagy értékűek is, csak személytelen dolgok. A gyermek pedig élő, meleg emberi kö­zelségre, a személyiségből kiáradó jóságra vágyik. De így van ez a felnőttekkel is. Adunk valamit az élettársunknak, testve rünknek, édesanyánknak? Jól tesszük. De vegyük észre, hogy ök is elsősorban minket magunkat akarnak. Azt akarják, hogy kedvesek, jók legyünk hozzájuk, törődjünk velük és legyen időnk a számukra. A szívünk melege után vágyódnak. Az után. hogy részt adjunk nekik az életünkből. — Nem csupán vala­mit, de magunkat egészen — ez a karácsonyi jóság nagy titka. 3. LEGYÜNK JÓK AZOKHOZ, AKIK EGYEDÜL VAN­NAK. Az egyik vidéki kis kórházban nem régpn öngyilkos lett egy fiatal orvosnő. Sokat panaszkodott az egyedüllét miatt. Unos untalan igyekezett embereket megfogni, akiknek sokat beszélhet, de az emberek mind nagyon siettek körülötte. Meg­halt, mert egyedül nem bírta az életet. Milyen sokan vannak, akik úgy vannak egyedül, hogy senkijük nincsen. Mások vi­szont sok ember között, családban, tömegben is egyedül van­nak. Az egyedüllét olykor olyan nyomasztó teher lehet, hogy összeroppan alatta az ember. — Tűzzük ki célul ezen a kará­csonyon, hogy szívünk jóságával, szeretetével a magános em­berek felé fordulunk. Próbáljunk hidat verni feléjük, hiszen a karácsony nagy örömhíre éppen az, hogy Isten megszánta magánosságunkat és hidat vert felénk. Lépjünk emberi közel­ségbe a magános emberekhez, hogy szívünk megértő jósága, szeretete, öröme felolvassza bennük a magánosság dermesztő jegét. 4. VIGYÁZZUNK, HOGY KARÁCSONYI JÓSÁGUNK NE MŰLJÉK EL! A karácsonyfa tűlevele.i idővel leperegnek, á karácsonyest csillogása hamar megfakul. A játékokat el­rontják a gyerekek s az ünnep drága hangulatát felváltja a mindennapi élet megszokott ritmusa. így van ez rendjén! A mi jóságunk azonban az emberek felé nem múlhat el az ünneppel! Amíg Isten szeretete sugárzik felénk, s amíg körü­löttünk szeretetre szomjazó emberek élnek, addig szívünkből nem szabad kiahidnia karácsony után sem a melegítő emberi jóságnak. Tarján» Gyula TESTTÉLÉTEL JÉZUS KRISZTUS valóságos Isten, fogantatott Szenilé- lektöl — valóságos ember, született Szűz Máriától — hitvallá­sunknak erre a mondatára mutat rá Karácsony ünnepe. >yAz Ige testté lett és lakozott mi közöttünk” — így fogalmazza Karácsony csodáját János evangélista. Karácsony a Testtélétel ünnepe. Mit jelent ez? Jézus Krisztusnak van története. Az élete, mint minden emberi élet, elkezdődik s — itt a földön — be is végződik. Elkezdődik a születéssel s befejeződik a halállal. Bölcső és koporsó ennek az emberi életnek a. kezdő és végállomásai, mint minden emberi életnek. E két állomás között egy való­,Jöjjetek, lássuk meg!. ságos életút íve feszül. A térképen rátehetjük az ujjúnkat a földabrosz egy pontjára: itt élt Jézus Krisztus. És kötethetjük ujjunkkal ennek az éleinek a földi álomásait: Betlehem és Názáret, Egyiptom s a Jordán folyó völgye, Kapernaum és Jeruzsálem, a Genezáret tó tükre s a Tábor hegyének magas­lata, az Olajfák hegye és a Gecsemáné kertje, a názáreti ács­műhely és a bethániai testvérek vendégszerető hajléka, a kánai menyegző terített asztala és samáriai Jákob kútja — s így lehetne ezt a sort még tovább folytatni. Mély igaz­ságot fejez ki az az ősrégi, Jézus megnnybemenetelét ábrázoló falfestmény, amelyen a mennybeszálló Jézust eltakarja egy felhő, a földgolyón azonban kirajzolódnak lábnyomai, JEZJJS KRISZTUSNAK voltak kortársai. A valóságos em­beri élethez hozzátartozik nemcsak a táj, a szülőföld s az ott­hon, a haza és a hajlék, hanem az emberi közösség is. Éle­tünk évei bele vannak ágyazva a korba, amiben élünk. Az emberekről úgy emlékezünk meg, hogy valaki, pl. Ferenc József korában élt, vagy Petőfi kortársa volt. Jézus Augusztus római császár uralkodása idején született, s Heródes zsidó király elől kelleti Egyiptomba menekülnie. Kortársa — és bírája — volt Kajafás főpap s a bölcs rabbi Gamáliél, Poncius Pilátus római helytartó feszíttette meg s Heródes Agrippa fejedelem volt az államfő Galileiában, Jézus szükebb hazá­jában. Életének évszámai: 1—33 beleilleszkednek az emberi­ség egyetemes történetébe, a világtörténelembe. Jézus Krisztusnak volt családja. Érezte az anyai szív melegét, Mária forró szeretetét, József gondoskodását. Voltak testvérei, akik kezdetben nem értették meg s vitatkoztak vele (Márk 3,20—21, 31—35), később azonban ott találjuk őket a tanítványok sorában, az első keresztyén gyülekezetben. Ismerte és elszenvedte mindazt a csalódást és keserűséget, amit az ember éppen azok között él át, akik a legközelebb állanak hozzá. A falu, ahol felnövekedett, megtagadta és elűzte (Lk. 4,14—30), de az idegenek befogadták és hittek benne (János 4,4—42). Jézus Krisztus valóságos emberi testben, valóságos emberi életet élt. Ügy ismerték, hogy „a názáreti ácsmesteri’. Kezét feltörte a szerszám, arcát a munka verítéke áztatta. Később, amikor tanítva vándorolt az országban, saját vallomása sze­rint, nem volt fejét hova lehajtania. Szomjasan és fáradtan ült le déli hőségben a Jákob kútjánál s inni kért a samaritánus asszonytól •—, s inni kért a kereszten is. S szívesen ült le a bethániai ház tornácán, ahol Márta terített neki asztalt s csendes esti beszélgetésben pihent meg e vendégszerető hajlék otthont teremtő melegében. Könnyezett Jeruzsálem felett és a Lázár sírjánál. S ölébe vonta és megáldotta a kisgyerme­keket. MINDEBBEN OLYAN VOLT, mint közülünk egy: ismerte a szenvedést, az örömöt és a kísértést (Zsidókhoz írt levél 2,17—18; 4,15). Emberré lett. a testvérünk, énekli Luther ka­rácsonyi énekében ujjongó örömmel. Sorstársunk lett, megértő útitársunk, a barátunk. Ez azonban csak egyik fele a karácsonyi üzenetnek. A másik fele az, hogy ez a Jézus Krisztus Isten fia volt, való­ságos Isten, ahogyan a hitvallás mondja. Ezt a titkot csak körülírásokkal tudjuk megközelíteni. Jézus története nem a születésével kezdődött és nem fejeződött be a halálával. Ezért nem lehet „megírni”, úgy ahogyan az emberiség történelme valamely nagy alakjának élettörténetét meg lehet írni. Jézus „története" nem fér bele valamely könyvbe. Az evangélisták sem „Jézus életét” akarták megírni, hanem éppen a testtélétel csodájáról adtak örömhírt. S ez az örömhír abban áll, hogy ez az ember. Jézus nemcsak egyszer élt a földön s az időben, hanem örökké élő kortársa, testvére és barátja minden em­bernek. Az ő emberi életében az örökkévaló Isten jelent meg és lakozott közöttünk és — ígérete szerint — velünk is marad az idők végezetéig. JÉZUS KRISZTUSBAN éppen ezért Isten felvette és a magáévá tette az ember minden gondját. A testtélétel Isten vallomása arról, hogy tőle semmi emberi nem idegen, hogy emberséges Istenünk akar lenni. Bibliai szóhasználattal: Gyer­mekeinek szerető Atyja. Hogy ez a mennyei Atya egészen közel jött hozzánk — ez éppen Karácsony örömüzenete. Nem véletlen, hogy a karácsonyi angyalok éppen az emberiség leg­ősibb és legelemibb vágyára hirdettek isteni ígéretet: Békes­ség a földön az embereknek, akiken megnyugodott Isten jó- tetszése. Groó Gyri» ...Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: VELÜNK AZ ISTEN! Máté X, 23 b. MÁTÉ EVANGÉLISTA CSODÁLKOZVA, de még inkább örvendezve állapíthatta meg, hogy amit Ézsaiás próféta már sok száz évvel korábban meghirdetett (Ézs. 7, 14), az Jézus Krisztusban beteljesedett, megvalósult. Jéz^ts ugyan sohasem viselte az Immánuel nevet, mégsem illik senkire másra az, amit kifejez. Benne és általa volt igaz és ma is igaz: „Velünk az Isten”. Az ige testté lett, azaz Isten ji Krisztusban em­berekért emberré lett. Megszületett mindnyájunk megtartója, pásztora és üdvössége. Az egész karácsonyi történet értelme, célja és örömhíre sűríthető bele ebbe a rövid mondatba: Ve­lünk az Isten! Jézus Krisztusban Isten hatalma és szeretete találkozott és mutatkozott meg nyijyanvalöan a földön, em­berek vigasztalására, örömére és reménységére. Ez a nagy fordulat Isten részéről mindenkiért történt és mindenki meg­tapasztalhatja. Azok is, akik a karácsony legmelegebb és lcg- meghittebb közösségén kívül, tehát a család és a gyülekezet együtteséből kiszakítva ünnepelnek. Vagy azért, mert beteg­ség tartja távol őket a gyülekezettől és még esetleg a család­tól is, vagy azért, mert a szórványhelyzetből adódó távolság akadályt gördít a gyülekezet nagyobb családjának alkalmán való részvételük elé. De többen vannak olyanok is, akik ezen a nagy ünnepen éppen a mások nyugodt és békés karácso­nyáért elfoglaltak. Talán csak egyházi lapunk igehirdetésein keresztül csendülhet szívükbe a karácsony vigasza: Immánuel, azaz velünk az Isten. Itt és most azért elsősorban nekik hir­detem meg az Immánuel örömüzenetét. t. VELÜNK AZ ISTEN, mert Jézus Krisztusban megbékélt a világgal. Ha haragudnék, akkor nem hirdetné nekünk, hogy velünk van. Mellénkállása éppen azzal bizonyított, hogy Ö maga tünteti el a bűn elválasztó szakadékát. Nem hallgatja el ugyan a bűnt. Nem intézi el kézlegyintéssel, hanem meg­bocsátja Jézusért. így szerez békességet. Ez nem pusztán jól csengő igazság, nem felkapott, azután megkopott szóvirág, ha­nem Isten cselekedete, szíves felénk fordulása. Ami teher 6« a mienk volt, azt elveszi. Ami hiányzik nekünk és az övé volt, azt adja. A karácsony örömhíre nem azt jelenti tehát, hogy a bűn csak sötétenlátás. Inkább azt, hogy Isten megoldást ho­zott Jézusban erre az emberronló és ítéletes hatalomra. A vele való békességes viszonyban kitárta a lehetőség kapuját. Amit erre visszhangként ma is vár, az a bizalom, a hűség és hz örvendező hála. 2. YELÜNK AZ ISTEN, azért nincs okunk félelemre. Fé­lelmetes Isten volna ő, ha a Jézus Krisztusban nem lenne a békesség Istene. De mellénk áll, noha erre előzetesen nem szolgáltunk rá. Indokolt tehát a biztatás: Ne féljetek! Annál is inkább, mert nemcsak a gyermekek ügye a félelem. Nem is^ csak egy-két megrongált idegzetű embertársunk kínja. A bűn miatt emberi dolog az. Több van abból emberi szívekben, mint amennyi látszik belőle. Mindenfajta félelemben ott buj­kál a haláltól való félelem. Erre emlékeztet különösen a be­tegek félelme. De a nincstől, a szenvedés bármilyen formájá­tól és az emberektől való félelem is erre mutat. Egyik for­mája a félelemnek a féltés. Nagyon tudja félteni az ember a gyermekeit, a hazáját szerető ember saját népét, az ember szerető ember az egész emberiséget. Isten azonban mellénk állt, de nem állt a gonosz mfellé. A gonosznak ellene van. Az ölés indulata és szándéka gyűlöletes előtte. Nemcsak saját személyében van ellene, hanem mozgósítja népét is erre, szerte a világon. A karácsonyi evangélium elűzi a félelmet, hogy he­Betlehem felé... lyette a félelemmentes élet drága vetése szökkenjen szárbá erre beállított emberek szívügyeként is. Mert az ördög send alszik és jót sohasem akar. Békességet különösen nem. Inkább akar rontani, pusztítani, a félelem és megfélemlítés által ural­kodni. De „ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” — kérdezi Pál apostol. Senki és semmi. Senki és semmi nem szakíthat el ugyanis minket az Isten szerelmétől, amely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban (Rám. 8, 39). Szűnjön tehát a féle­lem, békességben éljük és valljuk: Velünk az Isten! Isten félti az embereket, hogy nekik ne kelljen félniök. 3. VELÜNK AZ ISTEN, élhetünk bátran szeretetéből. Ez az üzenet elég emberek vígasztalódására. Isten megjelent az emberek között. Nem pusztán szellemi, tehát láthatatlan és érthetetlen formában, hanem hozzánk hasonló emberként. Szavát érthetjük, ö pedig megérti a mi szavunkat. Mindig készséggel elmondja nekünk az időszerűt és a javunkra valót: Ügy mondja el, hogy amit nekünk mond, azt mindenkiért mondja. Az ige mindenkiért testté lett és az az üzenet: „Szü­letett néktek a Megtartó” — mindenkit magába ölel. Jézus jelenléte a világban Isten személyes jelenléte emberek szá­mára, emberekhez szabottan, emberi módon. Ebből a táglelkü- ségból és lehetőségből mindenkinek telik. Nincsen olyan élet­terület, közelség és távolság, mélység és magasság, amelyik­ben Isten szeretete ne volna hozzáférhető. Az emberré letí Isten nem lelkeket és szellemeket, hanem valóságos embere­ket szeret, lehajol a gyengéhez, vigasztalja a vigasztalant, örül az örülővei. Mindig meghallja a szenvedők, kisemmizettek és nyomorgatottak panaszszavát. Erre a közelségre a szíve kény­szerítette Istent Nemcsak a saját szívét öntheti ki előtte az egyes ember és a gyülekezet, hanem imádságával odaölelheti eléje akár az egész világot is. Embereket és eszközöket is min­dig talál arra, hogy Ö maga váljék rajtuk keresztül testvérré. Ez a lehetőség és ajándék maradandóbban ragyog a hamar kialvó karácsonyi gyertyáknál. Szabó GynH ­\

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom