Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1963-12-22 / 51. szám
BETLEHEMI AJÁNDÉK Székács József és karácsonyi éneke Ment a karaván, Bethlehem felé. A bélesek a menet élén po- roszkáltak imbolygó tevéik hátán s olykor néha felnéztek az égre, hogy meglássák: jó-e az irány? Mert odafönt a magas mennybolton egy fényessége® csillag haladt előttük s nekik nem kellett egyebet tenniük, csak hozzá igazodni. A bölcsek mögött, tisztes távolságban három teve ügetett. Díszes bőr iszák volt mindenkinek az oldalán. Az ajándékot cipelték a tevék s mindegyik nyergében egy-egy izmos rabszolga ült, mezítelen karddal vigyázva: az ajándékok őrizői. Közvetlen egymás mellett ügettek, az aranyat vivő, a tömjént hordozó és a mirhát cipelő tevék s a nyergükben Ülő rabszolgák, hogy űzzék az éjszaka és a hosszú út unalmát, halkan beszélgettek, míg haladtak a sejtelmesen szép keleti éjszakában. — Vajon mit csinál majd ezzel az arannyal az új király? — tűnődött az aranyat szállító teve hajcsára. — Palotát épít tán belőle, vagy piramist, roppant síremléket, hogy holta után is hirdesse emlékezetét! A középső teve hajtója is megszólalt: — Az is lehet, pajtás, hogy éleskard ú csapatot fegyverez belőle s hull majd a könny, patakztk a vér, záporoz az átok és arat a halál, amerre jár az aranyból született hadsereg ... Hallgattak, tűnődtek, miközben a tevék lába alatt ropogott a sivatag homokja. Aztán megszólalt megint a középső rabszolga, akinek tevéje a tömjén« zsákot vitte: — Hát ez a tömjén mire használódik majd vajon? Egy* részét biztosan elégetted majd nagy ünnepeken a főtemplomában a bálványistenei előtt. Bár újabban az is szokás, hogy magukat is tömjóneztetik már. Látta tavaly, mikor követségben voltunk egy királynál, hogy nagy aranytálakban font számra égett a trónja mellett a tömjén, olyan volt a füstjében, mint egy megelevenedett bálványisten. Ügy is imádták a népei a tömjénfüstből kiködlő, előmeredő arcát, mintha valódi bálványisten volna... Akkor elmosolyodott a harmadik rabszolga, aki ott ült a mirhát cipelő teve nyergében: — lám, ti csak merengtek, hogy mi lesz az arannyal és mi lesz a tömjénnel? Lássátok, nekem nem kell találgatni, hogy mi lesz a mirhával, amit az új királynak viszünk. Mert mirha csak egy célra használható, barátaim. Arra, hogy mikor meghal az ember, márpedig egyszer mindenki meggebed, akár dús, akár koldus, szóval hogyha meghal az ember, a testét, a holtat, bekenjék mirhával Erre kell majd az én mirhám is ennek az új királynak egyszer. Ez holtbiztos. Hogy a hulláját be- kenegessék vele, hogy nehezebben győzzön rajta a rothadás. S akkor elmosolyodott meg- adóan: — Bár tudjátok, ez a leghaszontalanabb és legfölöslegesebb kiadás. Mert a mirha mindig elveszti a csatát s mindig győz az enyészet. Nézzétek ... A csülagfényee éjszakában a nagy karavánut mentén Meity Gyula: Karácsonyi köszöntő Legyetek újra boldog gyermekek. Köszöntsétek az égi Gyermeket. És idézzétek fel a régi álmot. Mikor a fényes ég a földre leszállóit! Mert Isten Fia ott van csak jelen, Hol a szivekben szeretet terem. A mennyországot azoknak szerezte. Öh! áldott ünnep: szent Karácsonyeste! Szívem oly boldog, könnyem is pereg, Hallod, hogy zeng az angyali sereg? Hogy száll a dal a bethlehemi éjben: Dicsőség legyen Istennek az égben, A földön Béke, amely szent, örök. A jóakaró emberek között!... Lám, Isten ezt a földet így szerette! Oh! áldott ünnep; szent Karácsonyeete! Engedjétek, hogy hozzá menjenek Az ártatlanok, kicsiny gyermekek, Hogy megáldja a Békesség Királya, Ki azért jött el erre a világra, Ki azt hirdette völgyön és hegyen. Hogy aki hisz, az üdvözült legyen! .... Jöjj fénysugár és hullj minden keresztre! Hiszünk tebenned: szent Karácsonyeste! csontok fehérlettek. Nem lehetett kivenni pontosan, hogy emberek, vagy elhullott tevék csontjai-e? S' akkor felsóhajtott a mir- hás rabszolga: — Bizony barátaim, múlandó ajándékot viszünk mi. Mert mondjátok meg nekem, mi a mai-adandó? Tán azok a sziporkázó csillagok ott fent? Nézzétek, nézzétek, most is lefutott egy az égről éppen. Nincs maradandó!... Tűnődve ügettek sokáig szótlanul. S egyszer csak a csillag megállóit a csillagok fényében sejtelmesen megvilágított Bethlehem városa szélén egy rongyos, ütött-kopott istálló felett. Csak ültek megütődve megtorpant tevéik hátán. Aztán a bölcsek Intésére nyeregből szállottak és becipelték roppant értékű ajándékaikat a kis bűzös istállóba, ahol meg- illetődött emberek s közömbösen kérődző barmok közt nem trónuson király, hanem jászolban egy kicsiny gyermek tűnt fel előttük. S akkor a szegény rabszolgák, ahogy nézték annak a bethlehemi kisded, gyermeknek harmatos üde arcocskáját, bölcs gazdáikkal együtt érezték, hogy nem ők adnak, hanem ök kapnak most ajándékot, aranynál, tömjénnél, mirhánál többet és nagyobbat. Aztán, mikor a tisztességet megtették, a megajándékozottak jó mosolyával szálltak megint nyeregbe, hogy visszatérjenek üres iszákkal, de teli szívvel napkeleti hazájukba. Szabó Lajos Énekeskönyv ünk ben Székács Józsefnek négy énekét, őrizzük. Egy karácsonyit, egy mennybemenetelit, egyet a hithűségről s egy esti gyermekéneket, amelyet sokan tanultunk meg gyermekkorunkban esti imádságként. A múlt század közepének magyar szabadságharcában újjászülető nemzet s a pesti német és tótajkú evangéli- kusságba ágyazott magyar evangélikusság egyik legjelentősebb alakja Székács József püspök volt, akit egy korabeli katolikus püspök — a niklai Berzsenyi emlékműnél elmondott beszédének hatása alatt — az ország papjának nevezett. Orosházán született 1809. febr. 2-án. Apja tímár volt és egyházfi. „Vallásos komolyság és vidám enyelgés volt a család fő jellemvonása” — írja róluk Zsilinszky Mihály. A kis gyermek otthon sok komoly bibliai és egyházi kérdésről folyt beszélgetést hallgatott végig. Iskoláit Orosházán, majd '10 éves korától Tótkomlóson végezte, ahová a szlovák nyelv elsajátítása végett adta ki apja a szülői házból. Igen jó tanuló volt s kiváló kateché- ta. A testileg gyenge gyermek egy év múlva hazakerül s mivel a rokonság a kis tudóst gúnyos megjegyzésekkel sértegette, hogy papot akarnak belőle nevelni, apja arra határozta el .magát, hogy a fiúból tímárt nevel. Kocsira pakolta, hogy viszi Gyulára inasnak. Már kint po- roszkálak az országúton, amikor szembetaflálkoztak Szige- thy János orosházi lelkésszel, aki' méltatlankodva áz elhaA szent Család tározáson, leszedte a gyermeket a kocsiról s visszavitte. így került Mezőberénybe középiskolába. Hat esztendeig tanult itt. Ekkor már latin s magyar verseket faragott. Különösen Berzsenyit szerette. Később tanulmányai során megfordult Sopronban s Besztercebányán, ahol kandidátusi vizsgát tett, majd Temesvárt az előkelő szerb Niko- lics családnál nevelőséget vállalt, hogy tervbe vett külföldi tanulmányútjára pénzt gyűjtsön. A családdal költözött öt év alatt Karlóczára, Pestre, majd Eperjesre. Közben mély barátságot kötött Bajza Józseffel és Toldy Ferenccel. Biztatásukra szerb népdalokat fordított s görög költőket. 1834-ben végre megindulhatott külföldi tanulmányútjára. Berlinben, majd Hamburgban, Hollandiában és Angliában tanult s ifjú polihisztorként tekintve körül a tudomány világában, végül is bölcsészdoktorátust szerzett. Hazatérve ismét a Nikolics családnál vállalt nevelőséget, amikor Bajza közölte vele azt a javaslatát, hogy a pesti evangélikus egyház magyar papjának válasszák meg. így is történt, ő lett az akikor a szlovákoktól és németektől különvált pesti magyar egyháznak első lelkésze. Meghívása után tette csak le a papi vizsgát s szentelték lelkésszé. Lelkész! munkálkodása rendkívül sokoldalú volt Bajzával kötött barátsága nem kiváltotta, hanem megpecsételte irodalmi munkálkodását Kossuth Lajos közvetlen kérésére egy meginduló protestáns újság szerkesztője lett. A pesti árvízkor mondott beszédével egyszerre híres szónokká vált A nódomét, Mária Doroty- tyát rábírta arra, hogy a budai evangélikusság önálló egyházközséggé szerveződlek s templomot építsen. AmiTfor a nádorasszony férjénél közbenjárt Székács terveivel, a nádor így nyilatkozott: „Székácsnak több esze van a kisujjában, mint nektek mindnyájatoknak a fejetekben!” Életre hívta a lelkész! értekezleteket. Gyámintézetet alapított s átszervezte az egyházi közigazgatást. A magyar protestantizmust kijátszani akaró 1859-i császári pátens ellen hallatlan lángolással vetette magát a harcba — s a harc eredményes volt: a pátenst visszavonták. 1860-ban püspökké választották. Ezt a tisztet 12 évig viselte s az egyház belső szervezete és külső tekintélye határozottan megszilárdult. 1862- ben, 25 éves pesti lelkészt működése jubileumán színes szép szavakkal köszöntötte őt az ősz Fábry Pál felügyelő: „E gyülekezetben vonzódnak önhöz az asszonyok, ragaszkodnak a férfiak, mélyen tisztelik a virágzó ifjak, nagyra becsülik az érett férfiak s áldják a hervadó vének” — mondotta. Püspöki tisztéből visszavonulva termékenyebben élt az irodalomnak, de összefüggő, nagyobb mű megírására nem volt ideje. Egyházi és szép- irodalmi munkássága számtalan cikkben, versben, műfordításban, hittankönyvben, áhítatos és imakönyvben, pré- dikációs kötetben lelhető fel. Több irodalmi társaságnak volt választott tagja s végű' a Tudományos Akadémia 1870-ben tiszteletbeli tagjai közé iktatta. 1876-ban halt meg. Síremléke Budapesten a Kerepesi temetőben áll. „Összegyűjtött Egyházi Beszéd«” első kötetében különös prédikáció-párt találunk, amelyben karácsonyt és óévet „Bölcső és koporsó” címen fogja össze. Ebben található ez a két mondat: „Soha de soha e napon a keresztyénné*: megfeledkeznie nem szabad, hogy karácsont ülni annyit tesz, mint újjászüleroleni az által, kinek születését e nap hirdeti. Hit nélkül, mely őt befogadja, erény nélkül, mely őt kövesse, szeretet nélkül, mély őt kifejezze, ez merőben lehetetlen." Mintha karácsonyi énekének első verse csengene vissza: Oh nap, napja szent flrOiunekü Változz napjává hitemnek. Hogy Jézus hozzám betérjen»! Benne éljek, bennem éljen. Jézust a föld várva Tárta, 4 Mig egét Isten kitárta És Fiát küldötte hozzáafc Hogy Őhozzá csatlakownaWte Koren Emit Luther karácsonyi éneke „A szent Isten egyetlenét ime jászolba fekteték. Ember romlandó testibe öltözött az örök ige. Világ kit be nem foghala, most keblén tartja Mária. Az Isten, ki alkot, teremt, mint egyermek köztünk megjelent. Örök világosság JÖVŐ s világnak népeire, amely őket felavat» világosság fiaivá. Ügy jött a földre mint szegény híveit gazdaggá tevén, hogy mint mennyben az angyalok« már itt lehessünk boldogok!” JinDEIlEH nvuem IÍ1ÉLV” — Sanyi, hív a nagy főnök! —., kiáltott neki valamelyik kollégája. — Kért, menj fel hozzá, de azonnal! — Ebből biztosan prémest lesz — dünnyögte az örökösen elégedetlenkedő Szabó. Sándor fölállt az íróasztal mellől. Magas alakja kissé meggörnyedt, haja az elmúlt hónapok alatt megderesedett. Szürke zakóját valamikor rászabták, most lötyögött rajta. Félve nyitott be a titkárnő szobájába. — Kezét csókolom, Ilonka — köszönt. — Az igazgató kartárs hívatott. — Igen, tudok róla. Menjen csak be, már várja magát. A párnázott ajtó zajtalanul csukódott be mögötte. Bent, a széles íróasztal mögött ült az igazgató. Amikor Sándort meglátta fölállt. — Hogy vagy, kedves Sándorom? — kérdezte kezét nyújtva. Sándor meglepődött a hang tónusán. — Foglalj helyet, kérlek — folytatta az igazgató. Sándor feszengve ült a mély fotelbey,. Az igazgatón is látszott, zavarban van. Súlyos, hosszú pillanatok után végre megszólalt a főnök. — Az asszony megbízásából hívattalak. Mármint a feleségem megbízásából — igazított szavain, látva a Sándor arcán végigfutó keserű ráncokat. — Ügy beszéltük meg, hogy ma estére meghívunk titeket. Gyere el hozzánk kislányoddal együtt. Valami nagy karácsonyfa nem les? nálunk, de azért annak a kicsinek is bizonyára örülni fog a gyerek. Meg aztán. legalább nem lesztek egyedül otthon ... Valamit még mondott, de Sándor már nem figyelt oda. Azon törte a fejét, hogy ezt a kedves meghívásf milyen formában is utasítsa vissza. Keresgélte a szavakat. Váratlanul érte a meghívás, de érezte, hogy most, ezen a karácsonyon nem tudja azt elfogadni. Nem mintha nem szeretné és tisztelné az igazgatót A felesége meg különösen is kedves egy asszony — valahányszor látja, mindig az édesanyja jut a eszébe. Mégis nemet kell mondania. — Sajnos, nem tudunk elmenni.. ■ Nagyon köszönöm a meghívást, de úgy érzem, jobb lesz, ha otthon maradunk a gyerekkel... — válaszolta ügyetlenül, dadogva. Aztán jelállt és még néhány köszönő szót mondott. Most sem. emlékszik, hogyan jutott ki a szobából. Ilonkának is alig köszönt. Zavart volt. Az osztály dolgozói már várták — Prémium? Előléptetés? Jutalom? Vagy valami rosszat tettél? — röpködtek feléje a kérdések. És amikor elmondta, hogy a nagy főnök miért hivatta, nem akqrtak hinni a fülüknek. Igaz lehet ez? — Apuci! Én is kapok valami ajándékot? — kérdezte édesapját. — Ha jó voltál, biztosan! — kiáltott be Sándor a szobában rendezgető kislányának. — De most készülj, elmegyünk. — Hová? — Majd meglátod. Csak siess, mert hamar este lesz. — Jól van, apucikám. Már készen is vagyok. De a kezem nagyon piszkos. Meg kellene mosnom, de a fürdőszobába nem tudok bemenni. Nyisd ki! — Hűha! El is felejtettem mondani, hogy elromlott a fürdőszoba zárja — füllentette kedves mosollyal. A bérház kapuján kézenfogva léptek ki. A kemény hideg megpróbálta őket visszafordulásra késztetni, de ők most nem sokat törődtek a hideggel. Az utcán siető emberek előzték meg őket. Az üzletek már kihaltak voltak. A kirakatok meg a karácsony bőségével hívogatták a járókelőket, de az ajándékok már otthon hevertek a szekrények mélyén. Hullott a hó. A dermesztő hidegben langyosan simogatott a sok milliónyi csillagocska. A taxiállomáson hosszú sorban utasokra várakoztak a kocsik. Ök egy kiskocsit választottak maguknak. Szép. bordó Moszkvicsot. — hegyen olyan kedves és a Körúton egy virágüzlet előtt álljon meg. — Apuci — szólt közbe Ági —. minek megyünk virágüzletbe. Kinek viszünk virágot? — Maid meglátod — húzódott el Sándor a kislányától és dőlt a kocsi túlsó sarkába. Nem volf kedve most beszélgetni De a kis száj csak nem akart elnémulni. — Apuci, én úgy szeretek taxizni! Milyen jó lehet a bácsinak. mindig autózhat... Ez a legjobb dolog a világon! — bújt oda ürömében édesapjához, aki most nem tudta átölelni A Rákóczi út előtt megálltak. Sándor leszállt és egy nagy csokor krizanténummal tért vissza A virág celofántakaróval volt beborítva. — A Köztemetőbe megyünk — mondta a sofőrnek. A vezető valami ilyesmit dünnyögött magában: furcsa egy utaSi Most megy ezzel a gyerekkel temetőbe! Ilyen hidegben. És éppen karácsony délutánján, amikor minden rendes ember már otthon van! Az első köröndig vitte őket a kocsi. Ótt kiszálltak. A sofőr is rágyújtott egy cigarettára. A hó mindjobban rákezdett. — Várion meg, mindjárt jövünk! — mondta a vezetőnek Sándor. A virágcsokor egész úton Ági ölében volt. Amikor édesapja virággal szállt a kocsiba, akkor már tudta, hogy hová mennek. Az Édes sírjához. Amíg nem volt ilyen hideg, minden vasárnap délután kimentek a temetőbe. De mióta leesett a hó, azóta még nem voltak. Amikor Ági kilépett a kocsiból, a csokrot sem. engedte el. És a nagy csokor beleakadt az ajtóba és az egyik nagyiéjü. szirmaira bomlott krizanténujm letörött. Sándorból kirobbant a nap minden visszafojtott indulata. — Mit csináltál? — kiáltott rá a gyerekre, aki lehajolva fel akarta venni a földre esett virágot. S míg lehajolt, addig az egész csokor kiesett a kezéből. A hótakaró puha öleléssel védte a finom szirmokat. Sándor odaugrott és felkapta a csokrot. — Nem szégyenled magad? Már ennyit sem lehet rádbízni? Egy csokor virágra sem tudsz már vigyázni? Szegyein magad! Az Édes sírjához megyünk és Te nem tudsz az 6 virágjára vigyázni. Szép gyerek vagy, mondhatom ... A sofőr megrázta fejét, aztán elfordult. Ez nem az ő ügye... Ági sírvafakadt. Pedig úgy vigyázott a csokorra! Nem lehet arról, hogy véletlenül beleakadt az ajtóba. És különben is, kicsi ő még. Csak most múlt hatéves. Az Édest, nagyon szerette. Még most is emlékszik azokra a reggelekre, amikor együtt mentek az oviba. De jó is volt akkor! Csupa napsütés volt akkor az élete. Minden vasárnan hol az Állatkertbe, hol meg a Szigetre vitte őt Édes. Nagy, súlyos könnyei végigcsorogtak kis bundáján. Kezét most nem fogta meg édesapja. Egyedül húzta kis lábait a mély hóban. Gyenge súlya furcsa nyomokat haayott (t selymes hótakaróban. A havas paplanok alatt olyan egyforma minden sir. Vajon édesapja oda talál-e? Alig ismerte meg Édes sírját. Megálltak. Édesapa lesimította a sírt. hogy oda lehessen tenni a virágot. Aztán nekikezdett a virág kihámozásának a celofán- és selyempapír burokból. Már majdnem készen volt, amikor ideges ujjaival két szárat letörj.
