Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-11-24 / 47. szám

Nagykanizsa öröme

AZ EMBER A REF0RMACIÓ3AN

A hívő ember szolgálata

Vendjeink Badapestea és vidéken

KÖZEL NEGYVEN ESZTENDŐ óta húzódó problémát oldott meg a nagykanizsai gyülekezet, híveinek és a közegyháznak áldozatából. 1891-ben épített templomának északi fala, szerkezeti hiba miatt pár évtizeddel az építés után megrokkant. A süllyedő fal állandóan veszélyeztette az egész templomot. Félő volt, hogy a tetőszerkezet is megroskad. A

megkapta a nagykanizsai gyülekezet a Gyülekezeti Segély „nagyszeretetadomány”-át, amelyben szinte valamennyi magyarországi gyülekezet hozzájárulása benne volt. A nagy- kanizsai gyülekezet temploma, így a helyi gyülekezet és az ország gyülekezeteinek szíve összedobbanásából újult meg.

A TEMPLOM MEGÜJÍTA- SA igen nagy örömöt keltett a

tűr — i 'JT . T ■

A nagykanizsai templom oltára

LUTHER „A KERESZTYÉN EMBER SZABADSAGÁRÓL”

irt pompás kis tanulmánya azért hat még ma is frissen, mert lelkipásztori írás. Odalép az emberhez, testvéri szavával helyes nézetek alkotására és ezeknek megfelelő magatartás kialakítására segíti. Nem új dogmákat ver az ember fejébe a régiek helyett. Mégis, világos megkülönböztetésre késztet, mert a téves nézetek is akadályozhatnak abban, hogy helyesen és bátran éljünk a keresztyén ember szabadságával.

Ilyen téves nézet volt már Luther idejében is az a kifogás, amelyet ellene . azért emeltek, mert a hit egyedüli és páratlan jelentőségét any- nyira hangsúlyozta. Ha minden a hiten fordul meg — mondották —. akkor mindegy, hogyan élek, a cselekedetek úgysem üdvözítenek. Luther éles lelkipásztori szeme azonnal észrevette e mögött az ellenvetés mögött a félelem és az aggódás lelkét. Aki így kérdez, fél a belső szabadságtól, amely a hittel együtt jár, de fél a felelős, bátor, emberek javát szolgáló tettektől is. A benső szabadságnak ez ugyanis elmaradhatatlan külső, vagyis az emberek felé forduló megnyilatkozása. Ezért nemcsak arról beszél, hogy a hit által mitől szabadulunk toeg, hanem arról is, hogy mire szabadulunk fel.

SZABADDÄ VÁLUNK ARRA, hogy belső szabadságunkat a folyton változó, új feladatok és akadályok elé állító emberi történelem folyamában éljük meg s ne igyekezzünk valami időfeletti változ- hatatlanságba menekülni.

,,Nem úgy, édes atyámfia! — írja Luther. — Igazad volna, hm te merőben belső ember és egészen lelki és belső lény Volnál: ámde arról szó sem lehet az utolsó napig.” Nincs időtlen, a történelmi adottságokat figyelembe nem vevő absztrakt keresztyén magatartás.

A másik megjegyzés, hogy á belső szabadság nem emel ki az emberek közösségéből, hem az emberektől, hanem éppen a testvértelen magánytól szabadít meg és elkötelez az emberi együttélésre. Ezt irja: t,Az ember nem egymagában, nem csupán a maga testében él, hanem együtt él más emberekkel a földön. Nem is tud meglenni ezek iránt való cselekedetek nélkül, hiszen mégiscsak kell velük beszélnie és érintkeznie, bár ha neki ama cselekedetekre a saját üdvössége szempontjából . semmi szüksége nincs. Azért e cselekedeteknél minden törekvésünknek szabadon és csakis arra kell irányulnia, hogy más embertársainknak általuk szolgáljunk és javukat munkáljuk, semmi másra nem tekintvén, csak amire másoknak szükségük van.”

Egy szóval kifejezve: a hit szeretetre szabadít fel. Hit által megszabadulok elszigeteltségemtől. önmagámtól. Megváltozik a viszonyom Istenhez is és az emberekhez is. Feléjük fordulok. Az Isten ígéreteibe kapaszkodó hit által válunk jó fává és teremjük a szeretet gyümölcseit, a jó cselekedeteket. „Előbb a személynek kell jónaik és kegyesnek lennie minden jó cselekedeteket megelőzően, akkor azután a kegyes és jó személytől jó cselekedetek származnak” — írja Luther. „ ... a gyümölcs nem teszi a fát se jóvá. se rosszá, hanem a fától függ a ■gyümöcs minősége.”

EGY ALKALOMMAL AZT MONDTA LUTHER: „Deum servire summa libertas — Isten szolgálata a legnagyobb szabadság” — a keresztyén ember szabadságáról írt tanulmányában megfordítja a tételt és azt mondja: a keresztyén ember szabadságából következik a legönkéntesebb, a legönzetlenebb és legboldogabb szolgáló élet. A hivő ember szolgálatát ezekkel a jelzőkkel illeti: önként, szabadon, ingyen, örömmel. „íme, így folyik a hitből az Isten iránti szeretet és a szerétéiből a szabad, szolgálatkész, vidám élet, amely ingyen munkálja a felebarát javát..: amint Isten Krisztus által ingyen segített rajtunk, úgy keíl nekünk is a test és en- .nek cselekedetei által feleba- 'rátainkon segítem.”

A keresztyén ember szabadsága tehát sajátos szabadság. Isten vívta ki számunkra Jézus Krisztus által. Ajándékba kapjuk, mikor követjük Krisztust, vagyis hiszünk. A keresztyén ember szabadsága részesedés Krisztus szabadságában s éppen ez teszi sajátossá. Itt hivatkozik Luther Pál apostolnak a filippibeliekhez írott levele 2. részére, ahol arról szól, hogy Jézus Krisztus „nem tekintette zsákmánynak, hogy ő az Jstennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel.” Mikor Luther a hit jelentőségét annyira hangsúlyozza, akkor arra akar rámutatni, hogy Jézus Krisztus nemcsak példája, hanem erőforrása a felebarát javát szolgáló életnek.

A hitből származó szerzetet kétirányú tevékenységre kötelez el. Önmagámmal szemben az önfegyelemre, az önnevelésre és ha kell. önmagam megtagadására. Ezek nélkül nem lehet igazán a másik javát szolgálnunk. Ez a protestáns „aszkézis” nem mesterségesen kiagyalt önsanyargató gyakorlatokban történik, hanem elsősorban hivatásunk teljesítése közben, tehát mikor tanulunk, dolgozunk, nevelünk és neveltetünk, szórakozunk vagy mások számára biztosítjuk a pihenésit stb. _ — A másik elkötelezés a közélet iránt, a politikai felelősségre kötelez el. Luther itt saját korának társadalmi és politikai berendezéséhez igazodva, a „felsőbbségről” beszél, de amit ezzel kapcsolatban tanít, az áll a mai keresztyén ember közéleti szolgálatára vonatkozóan. Két szó jelentőségét emeli ki: a szabadságét és a

A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG küldöttségének magyarországi látogatásáról lapunk elmúlt számaiban sorozatosan beszámoltunk. Most a látogatás néhány további fontosabb mozzanatát ismertetjük.

Október 29-én négy egyházmegye: a pesti, a budai, a Pest megyei és a fejér-komáromi egyházmegye együttes munkaközösségi ülésén — Budapesten az Üllői úti imateremben — Dr. Schmidt-Clau- sen főtitkár: Az Ökumene és a zsinat, dr. Muetzelfeldt: A nem-keresztyén környezetben végzett keresztyén diakó- nia, Paul Hansen titkár: A kisebbségi egyházak kérdései címen tartott előadást.

Szerdán, október 30-án, a

Déli Egyházkerület püspöki hivatalában találkoztak a nagy-budapesti lelkészek vendégeinkkel s ezen a találkozón több órás eszmecsere folyamán vitatták meg és értékelték ki a három előadást. Délután pedig a Teológiai Akadémián az akadémia tanári karával találkozott a Lutheránus Világszövetség küldöttsége.

Pénteken, november 1-én az

ökumenikus Irodában tettek látogatást vendégeink, ahol a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsában résztvevő egyházak vezetőivel folytattak kölcsönös tájékoztatásra szolgáló megbeszélést.

VENDÉGEINK OKTÓBER 27-1 istentiszteleti szolgálatairól már tájékoztattuk olvasóinkat. Arra törekedtünk, hogy minél több és a legkülönbözőbb típusú gyülekezettel és az ezekben a gyülekezetekben folyó élettel ismerkedjenek meg.

Október 29-én, kedden este dr. Schmidt-CIausen főtitkár D. dr. Vető Lajos püspökkel Nagybörzsönybe utazott, ugyanezen az estén D. dr. Bruno Muetzelfeldt igazgató Káldy Zoltán püspökkel Paks- ra, Paul Hansen titkár pedig Harkányi László egyetemes főtitkárral Pilisre ment. Itt prédikáltak és találkoztak a gyülekezetek presbitériumaival és a gyülekezetek népével.

Csütörtökön, október 31-én

a Diakóniai Intézményeinket tekintették meg Budapesten, este 6 órakor pedig részt vettek az ökumenikus reformációi emlékünnepélyen, ahol dr. Sehmidt-Claujen főtitkár is felszólalt.

Pénteken este 6 órakor a

Deák téri templomban tartottak istentiszteletet; szombaton

szeretetét. Ez azt jelenti, nogy a hivő ember magatartását a közéletben az jellemzi, hogy az két pilléren nyugszik: a hiten és a szereteten. A hit belső szabadságot biztosít számára és mentesíti attól, hogy önző megalkuvásból, vagy lelkiismeretének szavát elhallgattató félelemből cselekedjék. A szeretet odafordítja figyelmét nemcsak az emberekre, hanem azokra az ügyekre is, amelyek emberi összefogást igényelnek és ezért sok önkéntes, önzetlen, jókedvvel nyújtott segítséget is.

MA SOKSZOR BESZÉLÜNK ARRÓL, hogy a Krisztust követő egyház nem uralkodó, hanem szolgáló egyház. Beszélünk arról is, hogy az egyház jelenléte a szocialista társadalom építése idején sem lehet más, mint diakóniai jelenlét a hazai és a nemzetközi élet feladatai között. Luther írásának ma az a gyakorlati haszna, hogy az egyes keresztyén emberhez viszi közel az általános elvet a keresztyén élet „szolgai formájáról”. Lelkipásztori szolgálata hasznos, mert két kísértés elhárításához segít: az egyik az önmagunkba giubózás, a másik az adottságok közötti jellegtelen feloldódás, vagyis felelőtlenség. Végső következtetéseit így összegezi tanulmánya végén: „A keresztyén ember nem él önmagában, hanem Krisztusban és felebarátjában; Krisztusban a hit. 1ele- barátjhban a szeretet által.” A hivő ember szolgálatához ma sem lehetne jobb.. világosabb, biblikusabb alapvetéssel szolgálni ennél a tömör meghatározásnál.

Benczúr László

pedig megtekintették Székes- fehérvárt, Balaton füredet és Tihanyt.

November 3-án, vasárnap ismét két irányba indultak el vendégeink:

Káldy Zoltán püspökkel utazott Paul Hansen és felesége Pécsre; dr. Vető Lajos püspökkel dr. Bruno Muetzelfeldt igazgató Vadosfára, Harkányi László és Gádor András kíséretében pedig dr. Kurt Schmidt-Clausen főtitkár és felesége Celldömölkre. Vendégeink mindhárom helyen igehirdetéssel szolgáltak. Cell- dömölkről és Vadosfáról délután Magyarkeresztúrra látogattak át, ahol dr. Kurt Schmidt-Calusen igét hirdetett. Ezt az alkalmat használta fel D. dr. Vető Lajos püspök, hogy egyházunk nevében értékelje a Lutheránus Világ- szövetség küldöttségének magyarországi látogatását és egyben elbúcsúzzék tőlük. Isten gazdag áldását kérve magyar- országi tartózkodásukra és további munkájukra.

NEONFÉNYBEN RAGYOGOTT már a főváros, mire vendégeink Pécsről és Ma- gyarkeresztúrról visszaérkeztek szálláshelyükre. Bizonyosak vagyunk abban, hogy sok gazdag és tanulságos élményben volt részük. Nyolc nap nem nagy idő egy új utakon járó, jövőt építő ország és az ebben az országban Isten dicsőségére, hazája és népe javára munkálkodni akaró egyház megismerésére, mégis bízunk abban, hogy mindaz a benyomás és tapasztalat, amelyben vendégeinknek ez alatt az idő alatt része volt, komoly hozzájárulást ielentet.t egymás jobb megértéséhez. És e jobb megértésből gyümölcsözőbb hozzájárulás következik az emberiség égető nagy kérdéseinek megoldásához,. a Lutheránus Világszövetség illetékesei és szervei részéről is. Ebben a bizakodásban vettünk búcsút vendégeinktől hétfőn reggel 9 órakor a Keleti pályaudvaron.

Hétről — hétre

címen

kapható az Evangélikus Egyház

áhítatoskönyve Kötve; 12 — Ft Kapható a Sajtóosztályon,

Budapest VIII. Puskin u. 12.

második világháború idején a bombázások és aknázások következtében tovább növekedett a hiba. A gyülekezet vezetői felelősségük tudatában a Déli Egyházkerület vezetőségéhez fordultak tanácsért és anyagi segítségért. A mérnöki szakvélemény meghallgatása után — amely a sürgős, javítást tanácsolta —a gyülekezet hozzákezdett a templom renoválásához. Maga a gyülekezet — amely szórványaival együtt, alig haladja meg az 500 lelket —, igen nagy felelősséget és valóban áldozatos szeretetet mutatott a templom megerősítésével és megújításával kapcsolatban. Az egyházkerület hathatós segítségén kívül a múlt évben

KEVESEN TUDJAK, hogy egyik legszebb vidéki templomunk az orosházi. Akkor ámultam el arányain, amelyek egyszerre súlyosak és könnyedek, amikor reformáció ünnepe után kitódult a gyülekezet. Leültem egy homályos, kórus alatti pádba, s néztem a még kivilágított boltívekét. Az ősiségnek a levegője vett körül. Micsoda nemes ízlése volt itt eleinknek, akik ilyen arányok, ívek és vonalak alatt nőttek fel! Ezek az ívek őrzik egy nagy múltú gyülekezet történetét: küzdelmet a lápokon és nádasokon a jó termőföldért és kenyérért, sóhajokat és köny- nyeket az iszonyú járványok idején, acélos megállást a hitben és forradalmi tusákat a nép javáért. Móra Ferenc azt írta valahol erről az alföldi tájról, hogy „itt nincs történelem, csak fáradt, lehajtott fejű emberek vannak.” De volt olyan kora is e népnek, amikor a nevüket nem tudták leírni, de a történelem lapjaira mégis kitörölhetetlen oldalakat írtak. Közben' szokások ötvöződtek és öröklődtek nemzedékről nemzedékre.

gyülekezetben. Ez különösen is kitűnt október 13-án, amikor a renovált templomot átadták további szolgálatának. A gyülekezetbe érkező Káldy Zoltán püspököt és feleségét a lelkészlakás udvarán a hívek és a szomszédos gyülekezetek lelkészei fogadták. Horváth Kálmán felügyelőhelyettes megköszönte az egyházkerület vezetőségének gondoskodását és Isten áldását kérte a püspök nagykanizsai szolgálatára.

AZ ÜNNEPI ISTENTISZTELETÉN Káldy Zoltán püspök Ján. 2, 13—22. alapján

prédikált. Igehirdetésében abból indult ki, hogy minden épület felépítésénél egyik legfontosabb dolog a fundamentum szilárdsága. Említett egy

I MÍG A MEGÜRÜLT TEMP- j LOMBAN ültem, nem széledt el a gyülekezet, hanem a torony alá gyűlt s a templomkert fáinak őszi csendjében jól ismert énekversek csendültek fel. Az Erős várunk, a Ne csüggedj el és a többi. Reformáció estéjén mindig így szoktuk — mondják —, ez régi szokás. Honnan ered, hogyan honosodott meg — nem tudták. Az öregebbje emlékezett rá, hogy valamikor ezen az estén a toronyerkélyröl fúvószenészek hangszereiből zengtek ezek a melódiák. S akik akkor fújták, vajon tudták-e, hogy a középkori toronyzenének egyházi lecsapódása ez? Néhány éve az óbudai Kiscelli-kastélyban hallottam ilyet, amikor a legfelső ablakokból szállt ez a különös romantikái ú zene az udvaron ülő hangversenyközönség felé. Akkor fogott el ilyen hangulat, mint most itt, az orosházi templomban, a „régi szokás” szerint beszűrődő melódiák mellett.

Mennyi szép „régi szokás” szunnyad gyülekezeteink gyakorlatában! Jórégzt ma már megmagyarázatlanul és ezért sokak előtt megüresedetten! Mikor kezdünk hozzá, hogy felmérjük gyülekezeteink etnikumát?

S a papírvirág?

templomot,- amely mindössze 40 éves volt és mégis kezdtek a falai repedezni. Amikor a szakértők megvizsgálták, hogy mi az oka a falrepedéseknek, kitűnt: annak idején a kőműves a fundamentumba csak beleszórta a köveket, de nem használt kötőanyagot. Évek múlva aztán a fundamentum kövei „megindultak” és így került bajba az egész templom. Talán más vonatkozásban ugyanez történt a nagy- kanizsai templommal. Jó tudni — folytatta a püspök —■, hogy az anyaszentegyháznak nem ilyen fundamentuma van. A fundamentum maga Jézus Krisztus. Rá kell építeni az egyházban! Csak az jó és maradandó, ami Öreá épül. A nagykanizsai gyülekezet akkor épít Rá, ha hitben, szereiéiben és reménységben jár. A templom most megújult. Éljen benne egy hitben, forró és áldozatos szeretetben és igaz reménységben élő gyülekezet. A szeretetnek meg kell mutatkoznia nemcsak a gyülekezet felé, hanem a világ felé is: népünk és az egész emberiségért viselt felelősségben és értük való cselekvésben.

AZ ISTENTISZTELET

UTÁN díszközgyűlés következett, melyen Fónyad Pál lelkész ismertette a gyülekezet és a templom történetét. A

XVI. század végén voltak evangélikusok Nagykanizsán, de ' az ellenreformáció idején szótszóródtak. Később néhá- nyan újra megjelentek és ezek a surdi és iharosberényi lelkészek szolgálatát vették igénybe. 1845 nyarán fiókgyülekezetté alakultak és később Szepetnekhez csatlakoztak: Egy évtizeddel később iskolát alapítanak. Első tanítójuk Péterffy Sándor lett, akit ma is országszerte a „tanítók atyjáénak neveznek. A gyülekezet 1899-ben lett önálló anyagyülekezet. Ekkor már Hütíeí Lajos volt a gyülekezet lelkésze és az is maradt 1919 végéig. Ö építtette a templomot és a paplakot. Utóda Horváth Olivér lett, aki Légrádról került Nagykanizsára. Az ő idejében a gyülekezet élete elmélyült. Öt követte 1951-ben Fónyad Pál, a gyülekezet jelenlegi lelkésze, aki a pásztor szeretetével gondozza a nyájat.

A díszközgyűlésen nagyon sokan köszöntötték az- ünneplő gyülekezetét, többek között Lágler Béla, a Somogy—zalai egyházmegye esperese, Szalay Sámuel ny. igazgató tanító, a zalaegerszegi gyülekezet presbitere, Pomothy Dezső református lelkész és az egyházmegye lelkészei közül több mint tízen.

A templomi ünnepély utári igen meleghangú szeretetven- dégség volt a gyülekezeti teremben.

Az istentiszteleten művészi orgonaszámokkal szolgált Weltler Jenő, a Budapest- Deák téri gyülekezet karnagya. P. Ke

I BETÉRTEM EGY OROSHÁZI VIRÁGÜZLETBE, hogy néhány szál virágot vegyek: Meglepetve álltam a tágas boltban. Egy vödör vágott szekfű, egy váza rózsa, néhány cserép élővirág, — és töméntelen művirág-papírkoszorú; „Itt ez a szokás” — hallom a magyarázatot. Temetéseken; sírokon alig látni élővirágot; de annál több papírkoszorút. A gyönyörű templomban az oltárra alig mertem nézni a félelemtől — hátha ott is művirágot látok. Hogyan tudott ősök viharállt, veretes ízlésé így elfordulni az élő szépségtől? Amikor erre gondoltam, szorongás fogott el: vajon nem az-e a boltívek és toronyének, az ősi és hősi múlt s a mai gyakorlat között a viszony; mint az élővirág s a papírkoszorúk között?

S akkor kimentem a patinás boltívek alól a torony alatt éneklők közé. Az utolsó ének, a himnusz végső szavait énekelték: ... a múltat s jövendőt. Csend lett. Majd mély hangján megkondult fejünk felett a nagy harang. Hangja gyűrűzve zengett át a sötéten s szapora, csengős hangján feleselt rá a kicsi.

Koren Emil

Boltívek, toronyének s papírvirág