Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-02-03 / 5. szám

IBP, BÉRM. BP. 1ft.

Érdemes

HA VALAMI NAGY VESZÉLY FENYEGET vagy bizonytalan állapotban vagyunk, ezt a szállóigét használjuk: „Fejünk jeleit lóg a Damokles kardja”. Damokles a monda szerint a legnagyobb boldogságának nevezte Syrakusa fejedelmének fényes helyzetét. A fejedelem erre a saját fényűző birtokába helyezte rövid időre Damoklest s remek vacsorában részesítette. Damokles boldogsága azonban hamar megszűnt, amikor a feje fölött a mennyezetről vékony fonálon lecsüngő hatalmas kardot látott. Ez volt a Damokles kardja.

A második világháború után, amikor elhallgattak az aknák sivításai, a gépfegyverek kattogásai, az ágyúk tompa dörejei, a bombák észbontó robbanásai; amikor az emberek hazavergődtek otthonaikba és hozzáfogtak a békés munkához; amikor a családokban gyermekkacaj fogadta a munkából megtért fáradt apákat és anypkat; amikor a mezőn betemették a lövészárkokat és aknatölcséreket és a fővárosban az „óvópincék” újra szenesraktárak lettek, vagy a háztartásban adódó lim-lom gyűjtőhelyeivé váltak; egyszóval, amikor a világ meg- csömörlött a vérontástól és háborútól és jött a béke — éreztük, hogy ez a béke olyan, mint a Damokles kardja: hajszálon függ.

Évek, lassan évtizedek távolából idézzük fel a háború borzalmait, meg nem feledkezve róluk, mert mindannyiszor ott függött fejünk felett a kimondhatatlan veszedelem lehetősége. Valami lázas készülődés volt a levegőben, tömegeket rémületbe kergető kísértés: a tömegpusztító fegyverek készlete. Valljuk be, ha a róluk szóló híradásokat hallottuk, ha a velük való kísérletezés földet mozgató, elemeket bontó, eget sötétítő felhőinek híre bejutott hajlékainkba, összebújtunk és üres, kérdő tekintettel néztünk egymásra és felszakadt mellünkből a sóhaj: mi lesz velünk? Kezünk imára kulcsolódott és kértük a Mindenhatót, hogy: „szabadíts meg bennünket a gonosztól!” El merem mondani, hogy gyakran gondoltam a Miatyánk eme kérésénél erre a „gonoszságra”.

ÉS EL MEREM AZT IS MONDANI, hogy a történelem gyászos végét éreztem e fegyverek felhalmozásakor és a velük folytatott kísérleteknél. Hittem azoknak a tudósoknak, akik ismerték e szörnyű energiáknak pusztító erejét és felém is és minden ember felé fordultak a lelkiismeret szavától kényszerítve; „Emberek, vigyázzatok! Emberek, küzdjetek ellene, mert ez a vég lehet!”

De bíztam Istenben. Jóságában és türelmében. És hittem abban is, hogy meg lehet találni az útját-módját annak, hogy ne igy fejeződjék be az emberiség történelme. Más szóval, hittem abban, hogy van másik út is, hogy a Damokles kardját le lehet vágni a, vékony kötelékről anélkül, hogy kettéhasítson bennünket. S íme, napjainkban érik reménységünk. Ezekben a januári kemény, fagyos, hideg napokban, mintha a jégmezőkön hajtott volna ki, valami olyan különös virág szökkent szárba, amely a népek közötti békés és biztonságos tavasz kedves illatát árasztja máris.

Igen, most az első nagy lépéseknél már szabad a nyílt és osztatlan öröm hangjának hangzania. Igen, a sötét és vészes őszi viharfelhők után újabb veszedelmek elhárításának nagy kísérletei közepette szabad lelkesedni: „így további” Igen, ezeknél a lépéseknél kiönthetjük a szívünket, amelynek szorongása már-már fuldoklássá vált, hogy „ez az, amire vártak milliók és milliók!” Igen, ezért írtunk alá, ezért tiltakoztunk, ezért kértünk, ezért imádkoztunk és könyörögtünk!

Űj világ hajnalán vagyunk. Űj kitüntetések, új értékítéletek vannak születőben. Eljutottunk odáig, hogy azoknak örülhetünk, akik az élet megtartásáért, az embermil- Uók életbenmaradásáért, javaik megőrzéséért harcolnak és küzdenek, azokat ünnepelhetjük. Azokért lelkesedhetünk, Okik a fejünk fölött hajszálon függő veszedelmet távolítják el.

NÉZZÜNK ELŐRE! Vajon kit nem kísértett az a gondolat te elmúlt időszakban, hogy „nem érdemes”. így, ilyen röviden, csüggedten, lemondóan és apatikusan csak korunk gyermeke tudta kifejezni: „nem érdemes..., mert ha egyszer elszabadulnak a veszedelem erői, sem Isten, sem ember nem képes megállítani!” S ez a veszedelem sokszor oly közel volt, annyira közel jött, hogy szele megcsapott bennünket s ilyenkor meg inkább aláhúzták a cinikusok: „ugye, nem érdemes?” Ma azt mondjuk — nem mondjuk —, kiáltjuk: emberek, érdemes! Győzött a józanság és egyre inkább győz! Győzött a jószándék és egyre inkább győz! Győzött a jóakarat és egyre inkább győz! Érdemes úgy nézni az otthonra, hogy az meleg fészek marad, nem válik romhalmazzá. Érdemes úgy nézni a füstölgő gyárkéményekre, az illatos mezőkre, hogy azok munkát és kenyeret adnak. Érdemes úgy nézni a gyermekeinkre, hogy bennük tovább élünk, tovább szeretünk, tovább reménykedünk. Érdemes lendületesen beleállni a munka barázdájába, magot vetni és aratni. Érdemes vetni, mert lesz aratás! Érdemes nekünk mindenekfelett a békesség igéit hirdetni.

Ez a kezdet csupán. A nagyhatású tömegpusztító fegyverek ravaszáról vettük le Ujjúnkat. Kezdet. De kezdetnek is óriási! És ha majd egyszer a hideg tenger mélyén rozsdásodnak a bombák és az egészre úgy emlékezünk vissza, mint egy lidérces álomra, akkor elmondhatjuk gyermekeinknek, vagy unokáinknak: mily nehezen vártuk ezt a kezdetet, az első lépést. Hogy az első lépésnél miképpen sóhajtott fel a világ és hányán mondták el nyíltan vagy titokban: „Hála Istennek!” És ha a kezdeten túl vagyunk, majd a második, tizedik vagy századik lépésnél, amelyet a béke országútján megteszünk, akkor lesz igazán „ünnep a világon”!

Milliók bizalma száll azok felé, akik ma a kormánykerekeknél vannak, akikre rábízatott sok-sok millió kisember élete, akik megértették a mi lázas sürgetésünket és akik cselekedtek. A költő szavai szerint arra szálljon az áldás:

„Ki először mondja ki a szót, ki először el meri mondani, kiáltani, bátor, bátor, azt a varázsszót, százezrek várta, lélegzetadó, szent, ember-megváltó, visszaadó, nemzetmegmentő, kapunyitó, szabadító, drága szót, hogy elég, hogy elég! elég volt! hogy béke! béke! béke, béke már.”

(Babits M.: Húsvét előtt) Bédey Pál

Naptár-reformot terveznek

Bizonyára nem ismeretlen olvasóink előtt, hogy komolyan foglalkoznak a jelenleg érvényben levő naptár reformjával. Az Egyesült Nemzetek Szervezete előtt már 1953 óta fekszik egy naptár-reform javaslat, s a naptár-reform kérdését az 1962. október 11-én Rómában megnyílt II. Vatikáni Zsinat is felvette napirendjébe.

Indokólt-e a naptár-reform ?

Naptárunknak, amely Julius Caesarig nyúlik vissza, valóban van néhány szépséghibája, s ezt napjainkban tuilo^o- sen a gazdasági élet részéről kifogásolják. Jelenleg az esztendő 365, illetve a napév hosszának megfelelően 366 napból áll, s ez nem teszi lehetővé, hogy az év mind a tizenkét hónapja egyenlő hosszúságú legyen. A tizenkettőből egy hónap, a február, csak 28, illetve, szökőév esetén, 29 napos. Az év folyásában két ízben következik egymásután 31 napos hónap. Az évnegyedek, sőt nem egyszer — szökőévekben — a félévek sem egyenlő hosszúságúak. Annakidején a rómaiak is másképpen számolták a hónap napjait, mint mi. — Mindezek a tények sokak számára indokolttá teszik a naptár-reformot. Tudjuk, hogy

XIII. Gregor pápa 1582-ben már megkísérelte, hogy újrarendezze a hónapok hosszúságát, ez azonban ma már nem elégíti ki a gazdasági szempontokat szem előtt tartókat. A kívánságuk az, hogy minden hónapban — eltekintve attól a néhány ünneptől, amely a munkahétbe esik — azonos legyen a munkanapok száma.

Hogyan kellene

ezt elérni 'í

Az Egyesült Nemzetek Szervezete előtt fekvő javaslat értelmében minden évnegyed első hónapja 31 napos, a másik kettő pedig 30 napos lenne. Vagyis minden negyedév 91

napból állna. Ez összesen 364 nap. A reformnak egy olyan évvel kellene életbe lépnie, amikor január 1-e vasárnapra esik, s így valóban minden hónap — akár 31, akár 30 napos, 26 munkanapot tartalmazna. Ez azonban csak akkor lenne így állandóan, ha a következő évben január elseje megint vasárnapra esik. Hogy így lehessen, a december 30-a

— ez szombat — és a január 1-e — vasárnap — közé be kell iktatni egy napot, amelynek sem dátuma nincs, sem a hét napjai egyikének a nevét sem viseli, hanem „Világnap”, vagy valami hasonló lenne a neve. Hasonlóképpen kell szökőévben egy dátum és a hét egyik napjának nevét sem viselő napot június hónaphoz hozzáfüggeszteni. Ez lenne egyszerű nevén: „szökőnap”. Így kapjuk meg az év 365, illetve a szökőév 366 napját.

Hogyan látják egyházi szemmel ezt a refoin-javaslatot ?

Gazdasági szempontból jogosult az a kívánság, hogy egyszerűbben és állandóbban lehessen számolni a hónapok munkanapjait. Hiszen a nap' tárnak az emberi élet minden ágát szolgálnia kell. Gazdasági szempontból ennek a naptárreformnak az lenne további előnye, hogy minden évben az azonos dátum a hét azonos napjára esnék. E szerint egyesek például ezután csak va sámap ünnepelhetnék születésnapjukat. Ugyanígy néhány egyházi emlékünnep is ezután állandóan csak vasárnapra es' nék, más ünnepek meg sohasem esnének vasárnapra. Ka rácsony első napja is vagy december 24-re kerülne, ami vasárnap, s így nem követné egymást három ünnepnap, vagy megmaradna december

25-én. Ekkor azonban ádvent utolsó hete nem állna többől

— s ez minden évben így lenne — mint a vasárnapból, s már ennek a vasárnapnak estéje lenne a szenteste. A

Új lutheránus egyház-inspektor a párizsi kerületben

A franciaországi lutheránus A franciaországi lutheránus

egyház zsinata decemberi ülésén Albert Greiner lelkészt nevezte ki új inspektorává a párizsi kerületben. Ebben a tisztségben Greiner lelkész Etienne Meyer lelkész utóda, aki kétszér töltötte be hét-hét éven át ezt a tisztséget.

egyházban két inspektori kör van. Az egyik, a Montbéliard kerülete mintegy negyven gyülekezetét foglal magában, a másik, a párizsi körzet mintegy húsz gyülekezetei,' ehhez járul még egy gyülekezet Lyonban és Nizzában.

liMillltlIillliililliilJilililililliilllilliilllillliillllllilllilllllitsnillEIIIBUMiliIlliBnMilll Ml I i 11.11:1 Ii IIIIIMilMI I I.III

IMÁDKOZZUNK

Máté 14, 22—33.

Dicsőítlek Istenem, közel s távoli világok Ura! Ámulattal s imádva állok meg ezer világod csodája előtt. 'Téged dicsőit a magasság és a melység; a hallgatag hegyóriások és a parányi virág kelyhe, szívemnek rólad beszél. Ä múlt messze útjai, ahonnan jöttünk és a távoli jövendők kezedben van. Áldalak Istenem, hogy jóságos hatalmad árad szét a mindenségcn. Ki távoli és közeli világok Ura vagy, áldalak, hogy Te tartod kezedben üdvösségemet is es vezeted parányi életemet.

Köszönöm, mindenség Ura, hogy Te nyugtalanítasz lelkemben, míg futok előled, s Te szólítasz meg Igédben, hogy visszahívj, s eltölts világosságoddal és vigasztalásoddal; hogy Te adtál békességet szent Fiadban. Köszönöm, hogy kívül a nagyvilágban s igéd által bennem, egyként Te szólsz, s úgy élhetek a nagyvilágban, mint otthonomban.

Erősítsd meg hitemet, mikor a mindennapi szolgálatok egyhangúsága vesz körül, s szívem gyengesége, s értetlensége sötétségbe borít. Hinni tudjak ekkor is benned, s előre menjek országod felé. Hálát adok neked, hogy megragadsz, mikor megfeledkezem hivatásomról, s mikor a küzdelem és a mindennap érdekei között süllyedek, Te felemelsz. Minden lehetséges Neked, segíts, hogy reád nézzek és küldetésemet így híven betöltsem. Ember maradjak mindig, gyermeked, s szolgáljak családomban és a társadalomban, amelybe állítottál.

Maradj velem, ragadj meg és hordozz engemet, hogy én is hordozzam és megtartsam mindazokat, akiknek életét reám bíztad. Reád tekintek, akié az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké Ámen.

húsvét dátuma ugyancsak rög-, zítődnék, mégpedig vagy április 1—2, vagy április 8—9 lenne állandóan a húsvét. Ezzel az a régi keresztyén szabály, mely szerint húsvét a tavaszi holdtölte utáni első vasárnap érvényét vesztené. A legnehezebb problémát azonban a tervezett naptárreformban az jelenti, hogy a hét napjainak egyik hagyományos nevét sem viselő „Világnap” és „szökőnap” beiktatásával évente egyszer, illetve szökőévekben kétszer, szakítani kell a hét napból álló héttel. Ezt a rendet nemcsak a zsidók, de a keresztyének is szentnek tartják. Eddig csak a francia forradalom kísérelte meg, hogy ezt érintse,de a forradalmi naptár nem volt hosz- szú életű. A Gregorián-naptár- reform is, amely ellen kezdetben evangélikus részről heves rohamokat intéztek, csak azért ugrott át egyes dátumokat — amint az óramutatót szokták előre állítani, hogy újra alkalmazkodjék a napévftez, de a hét folyásán nem változta tott. Elgondolkoztató, hogy már egy évvel az ilyen naptár bevezetése után, még Jézus feltámadásának napja sem esnék többé vasárnapra. Maga a csillagászat is a hét napból álló hetet számítási módszere alapjának tekinti. Ez azt jelenti, hogy azokat az utolsó szálakat is eltépnénk, amelyek a naptárunkat még a kozmikus (idői) folyamatokkal összefűzik.

Egy evangélikus lelkész naptár-reform javaslata

A római katolikus egyház nem utasítja el alapvetőleg a naptár-reformot. Amit nem dogma rögzít, azt egy zsinat újra szabályozhat. De, hogy mi lesz Róma álláspontja, azt ma még nem tudhatjuk.

Erich Bornmann egy reform- javaslatot juttatott el D, Schlink heidelbergi profesz- szorhoz, aki a Vatikáni Zsinaton evangélikus megfigyelőként vett részt. A javaslatban azt ajánlja Bornmann, hogy az évet huszonnyolc napos 8 rövid, és 35 napos 4 hosszú hónapra osszák fel. Minden évnegyed második hónapja lenne hosszú hónap. Minden rövid hónapban 24, minden hosszú hónapban 30 lenne a munkanapok száma. Megmaradna a hatnapos munkahét. A rövid hónapokban négyszer, a hosszú hónapokban ötször hat nap. Egy-két nap többletet az évben kivételként csak az ünnepekkel legjobban megterhelt december jelentene. Ebben 29, szökőévben 30 lenne a napok száma, de a munkanapok száma ebben a hónapban sem lenne 24-nél több. Nem történnék változtatás a hét napból álló héten, és húsvét ünnepét sem rögzítenék. Ez a naptárreform bármely tetszés szerinti évvel elkezdhető.

Kívánatos lenne, hogy megmaradjon az a naptár, amely gyengeségei ellenére is csaknem 2000 éven át bevált. Minden reformnál ki-kerülhetetle- nek olyan akadályok, amelyeket csak szilárd kézzel lehet elhárítani. Bornmann javaslata ezeket is számbaveszi. Javaslattételére az adta az indítékot, hogy segítsen, hogy a naptárral oly hosszú időn át ezer szállal összefonódott egyházi tradíciót ne szorítsa ki valami merev, élettelen, csak a gazdasági szempontokat szem előtt tartó naptár. Ugyanakkor elismeri, hogy nem lehet tartósan kitérni a naptár egyszerűsítését célzó törekvések előL

CL A.

A reménységről mondotta valaki, hogy az olyan ablak, amelyen át nagyon messzire és nagyon szépeket lehet látni. Valóban, a reménykedő embernek messzire és szépeket kell látnia, mert mindig nyugodt, derűs az arca.

Ezekre kell gondolni most, amikor a keresztyén életnek és a keresztyén szolgálatnak arról a szép és boldogító vonásáról írunk, amit keresztyén reménységnek mondanak.'

A reménység olyan hit, amelyik a holnapot nézi. A reménység evangéliumának minden mondanivalóját és ennek a kis írásnak minden mondatát el lehetne mondani ebben a három szóban: a jelenből, a jövőbe, jókedvűen!

Nem reménytelen és nem hiábavaló az életünk, mert Isten nepa hagyott, egyedül!

Emberek, szeretteink közössége és közelsége mellett Isten közelsége is a miénk. Isten holnap is szeretni fog és Krisztus holnap is örök üti* társa marad a Benne hivő embernek.

Valaki egyszer így vallott erről a reménységről, boldogító bizalomról: — Tudd meg, hogy nem történhetik veled semmi olyan, amit Ö ne látna, aminél Ö nem állna ott a küszöbön! Atyai szívvel — örökkévaló szeretettel!

Ez a bizalom biztonsága, A reménység realitása.

Nem reménytelen és nem hiábavaló a szolgálatunk azért sem, mert Isten a földi életei otthonnak szánta!

Olyan otthonnak, amit reám bízott! Annyit jelent ez, hogy Isten mindnyájunk számára szánt valami komoly tennivalót, amit el kell végeznünk. Eszközök vagyunk és feladat van reánk bízva.

Szép tehát az élet: célja és értelme van. Van-e szebb hivatás, mint felcsillanó szemmel felbontani egy olyan levelet, amit a Szeretet címzett meg nekem. így kell jókedvűen, reménykedve, Istentől megkérdezve, egy életen át megkeresni a jóságnak, az igazságnak azt a mondatát; amit ki kell mondanom, amivel igazabbá és szebbé tehetem én is a földet, mindnyájunk otthonát.

Pedig reménységnek van örök otthonunk felől is. Itt is van Istentől sok kérdezni és meghallgatni valónk.

Nem reménytelen és nem hiábavaló az életünk, mert Isten segíti a jót!

Ez a reménység legszebb indítója, buzdííója, motorja és rugója, hogy nemcsak érdemes, de lehet is! Lehet, mert Isten megáld mindenkit, aki az igazságot és, jóságot cselek- szi. Isten erőt ad arra, hogy betöltsük parancsait és terveit. Segít, hogy elérkezzünk ahhoz, akin segíteni akarunk. Isten jó és jó ahhoz, aki jót akar!

Szolgálatunk minden reménysége az Ö szeretete. Ö, aki értünk adta a Fiát, hogyne tudna megőrizni egy szívet és miért ne akarna, amikor őszintén és igazán szeret.

ttí