Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-10-06 / 40. szám

Két békési templom jubileuma LPUSZTAFÖLDVÁR ÖTVEN ÉVVEL EZELŐTT, amikor az újonnan \épült templomot felszentelték ' Ho- néczy Pál volt a pusztaföld­vári gyülekezet lelkésze. Most, szeptember 22-én, a kívülről és belülről megújított temp­lom jubileumán, az első pad- ban ült az immár nyolcva­nadik éve küszöbét taposó lelkész és mellette foglalt he­lyet közvetlen utóda, Szent­pedig virágcsokrokat nyújtot­tak át. Többször emlegették ezen a vasárnapon a pusztaföldvá­riak Bolla Mihály nevét. Em­lékét szerény márványtábla is őrzi a templomban. Az ő odaadó buzgalma tette lehető­vé, hogy ötven évvel ezelőtt ilyen szép és nagy templomot kapott a gyülekezet. 1911 áp­rilisában tették le az alapkö­A pusztaföldvári evangélikus templom Páli Pál nyugalmazott lelkész is. Kettőjük örömét talán csak Benczúr Zoltánnak, a mostani lelkésznek és a ju­biláló gyülekezetnek az örö­me múlhatta felül. Benczúr Zoltán, a Gyülekezeti Segély egyházmegyei előadója, saját körzetében és országos vi­szonylatban is figyelemmel kísérte az épülő, csinosodó egyházi épületeket, templo­mokat Valamennyi a közös összefogás, az egymás terhét hordozó szeretet jele. Most az ő templomuk került sorra. A költségek tetemes részét, kö­zel 90 százalékát a pusztaföld­vári gyülekezet viselte. Ezzel is példát mutattak arra, hogy tudják, a Galáciai levélben mi­lyen közel áll egymáshoz a két ige: „egymás terhét hor­dozzátok” (6, 2.) és „ki-ki a maga terhét hordozza” (6, 5.). KENŐBEN TARTOTT, bok­rokkal, fákkal dúsan beülte­tett kert közepéből emelke­dik ki a pusztaföldvári temp­lom szép karcsú tornya. Tárt kapuja előtt a presbitérium és az egyházmegyei elnökség, Koszorús Oszkár esperes és Torda Molnár Sándor egyház- megyei felügyelő fogadta EÄLDY ZOLTÄN püspököt, aki Koren Emil püspökhelyet­tes és Benczúr László püspöki titkár társaságában érkezett. Az esperes és a lelkész kö­szöntő szavai után Versenyi Gizella, a gyülekezet nőtagjai nevében üdvözölte a vendé­geket, a gyermekek képviselői vét. Nem sokkal az első vi­lágháború kitörése előtt, 1913 novemberében szentelte fel Scholtz Gusztáv bányakerületi püspök. A második világhá­ború idején erősen megsérült tetőzete és a falaié Az oltárt az apszis mögött álló nagy akácfa mentette meg. KÄLDY ZOLTÁN püspök Efezus 3, 16—17. alapján pré­dikált. „Isten ezt a templo­mot ötven éven át megőrizte és nyitvatartotta, most pedig a gyülekezet szeretete újította meg” — mondotta a püspök. „Nemcsak a falakat köszön­jük Istennek, hanem azt is, hogy az evangélium hangzott, a szentségeket kiszolgáltatták, zengett az ének, nem némult el az orgona. Kincs számúnkra ez a templom.” Az ünneplés célját így fo­galmazta meg az Ige alapján: Azért áll a templom és arra való, hogy ne csak ott, ha­nem az élet minden terü­letén, a családban is és a me­zőn is, Krisztus éljen a szí­vekben. Ez azonban csak hit által válik lehetővé, vagyis akkor, ha hallgatjuk és meg­tartjuk Isten beszédét. AZ ISTENTISZTELET UTÁNI KÖZGYŰLÉSEN Szalók József felügyelő kö­szöntötte a püspököt és a ven­dégeket. Benczúr Zoltán lel­kész a templom történetének ismertetését ezekkel a sza­vakkal fejezte be: „Nem aka­runk többé templomunkon háborús sérüléseket látni.” Koszorús Oszkár esperes az orosházi gyülekezet köszönté­sét tolmácsolta. Megemléke­zett arról, hogy az orosházi gyülekezet bocsátotta ki an­nakidején a pusztaföldvári egyházközséget, mint ahogyan Pusztaföldvár a csanádapácai leányegyházát segítette ké­sőbb önállósághoz. Koren Emil püspökhelyettes az Or­szágos Gyülekezeti Segély ne­vében, Hegedűs Lajos, Ta- borszky László lelkészek a csanádapácai és kondorosi gyülekezet nevében mondtak üdvözlő szavakat. Dr. Hajdú József felügyelő a kardos- kuti, Fehér Dezső felügyelő pedig a csorvási egyházköz­ségek köszöntését hozta. A közgyűlés keretében koszorút helyeztek el Bolla Mihály emléktáblájánál. A presbiterek részére kü­lön tartott beszámolót a püs­pök külföldi útjairól. Este szeretetvendégség keretében szentelte fel Koszorús Oszkár esperes a gyülekezeti terem új oltárát. Pásztor Pál diós- győrvasgyári' lelkész írásma­gyarázatot, Benczúr László püspöki titkár előadást tar­tott, a gyülekezet volt lelké­szei pedig a múlt néhány em­lékét elevenítették fel. (b.) Huszonnyolc év után Finnországban A HARMINCAS ÉVEKBEN igen élénk kapcsolat fejlődött ki a finn és magyar evangéli­kus egyház között. Mindkét egyház csereösztöndíjas he­lyeket létesített fiatal lelké­szek számára. Közel 30 azok­nak a finn és magyar lelké­szeknek a száma, akik így, egymás nyelvének megtanulá­sa mellett, megismerkedteK a másik nép életével, egyházi munkájával. Sok ilyen lelkész számára a testvér finn nép között eltöltött esztendő egész életre szóló kitörölhetetlen kedves emlékké lett. 28 évvel ezelőtt magam is így kerültem el a messze Finn­országba, és azóta melenget­tem szívemben a vágyat, hogy még egyszer az életben eljus­sak hozzájuk. Ez a vágyam beteljesedett a nyáron, ami­kor a Lutheránus Világszö­vetség Közgyűlésén részt ve­hettem Helsinkiben. FINNORSZÁG NAGYON MESSZE VAN TÖLÜNK. Aki repülőgépen utazik, nem is tudja érzékelni a nagy tá­volságot. Vonaton és hajón azonban csaknem teljes 3 na­pos az út. Ennek legszebb ré­sze természetesen a tengeri út. Aki egyszer utazott Stock­holmból Helsinkibe hajón, sohasem felejti el ezt a mesé­be illő szép utazást. Finnor­szágot az „ezer tó országának” A józan élet IMÁDKOZZUNK János 17,20—26 Jézus Krisztusunk, Te utolsó, nagy imádságodba minket, ma élő hívő nemzedéket is belefoglaltál. Nemcsak tanítványai­dért könyörögtél, a tizenegyért, akik magukra maradtak halá­lod és mennybemeneteled után a földön, hanem mindazokért is imádkoztál, akik az ő bizonyságtevésük nyomán hinni fognak Benned. Boldogan valljuk magunkat ebbe a sorba tartozóknak, s köszönjük Neked azt a tudatot, hogy főpapi imádságod kar­ja sok-sok évszázaddal később bennünket is átfog. Hálát adunk Neked, hogy imádságod tartalmára különös­képpen felfigyelt a ma élő keresztyéni ég világszerte. Te. indí­tottad el a szétszakadozott egyházban a testvéri kapcsolat vá­gyát az első világháború népeket szembeállító véres ellenséges­kedése után. Te fokoztad ezt az óhajtást a második világháború még rettenetesebb szembenállása után. Te munkáltad, hogy bitben és szeretetben közeledjenek egymáshoz egymástól mesz- szire tévedt mai tanítványaid. Kérünk, áldd meg az egyházakat, hogy Benned találkoz­hassanak. Tedd kereszíhalálodat azzá a hellyé, ahol mindnyá­jan megtaláljuk örök életünk egyetlen forrását. Ragyogtasd fel Atyád irgalmas szeretetét, hogy ez töltse ki minden keresz­tyén hitét, s ez a közös hit munkálja bennünk a felekezeti ha- határokon túlnéző testvéri szeretetek Megköszönjük Neked azokat a nagy egyházi világtalálko­zókat, amelyek az utolsó években szolgálták a keresztyénség egységét a mai világ ránk váró feladataiban és a Föld békéjé­nek munkálásában. Óvd meg az egyházak egységkeresését min den hamis gondolattól. Ne engedj olyan összefogást, amely az emberiség segítése helyett visszafelé akarja húzni a történelem kerekét. Add, hogy egyek legyünk mindnyájan evangéliumod hirdetésében és küldetésünk vállalásában e világon. Ámen. AZ EVANGÉLIKUS ÉLET ez év 37. számában igen tanulsá­gos CíKk jelent meg a szülőknek gyermekeik iránti felelőssé­géről. Egy újságíró riportja alapján mondja el, hogy egy y éves gyerek felakasztotta magút, de megmentettek és csele­kedetének okául azt hozta fel, hogy lopással vádolták, ami nem volt igaz. Mostohájától gyakran kapott verést, az apja iszákos volt. Felmerül az a kérdés, hogy ennek a családnak az életében volt-e józanság? Az iszákos apa legkevésbé sorolható a józan emberek közé. De az a mostoha sem, aki mostoha gyermekét verésekkel akarja az életre nevelni. Ennek a mostoha anyának lelki állapotát bizonyos mértékig magyarázza férjének iszákos- sága. Általában sok emberi nyomorúság hátterében ott látjuk az ital rabságát. PÉLDÁUL, MENNYIRE ELVETTE az alkohol annak az asszonynak az eszét, helyzetének józan megítélését, aki a saját maga feje felől eladja a lakást, csak azért, hogy ihassék. Vagy, amikor a férfi a feleségét viszi szórakozás címén a mulató he­lyekre, vendéglőkbe, míg azután az asszony is odáig nem jut, hogy lerészegedik és az életük különféle kérdéseit már csak kínos, kellemetlen, másokat megbotránkoztató veszekedésekkel próbálják elintézni. Vagy hol van a józanság, amikor a család évről évre szaporodik, viszont a család iránti felelősség nem hogy növekedne, hanem inkább csökken, sőt egészen elvész, mert a családfő semmit sem törődik azzal, hogy gyermekeinek van-e ennivalója, cipője, fel tudják-e öltöztetni őket, az iskoláz­tatásukhoz szükséges taneszközöket meg tudják-e venni? Hányszor jönnek az ilyen családok, hogy segítsük őket, mert nincs betevő falatjuk. TÁRSADALMUNKBAN MÉG MINDIG NEM alakult ki az iszákosság helyes megítélése. Az idült iszákos embereket meg­vetik. Egyik intézetben ahol iszákosokat kényszer elvonó-kurá- ra utaltak be, az iszákosok az elvonó-kurát az orvos előtt egé­szen nevetségessé akarták tenni. Azt hajtogatták, hogy miért éppen őket hozták ide, amikor orvosok, tanárok, tanítók, pa­pok, más vezető állásban lévők is isznak, sőt lerészegednek. Iszákos felebarátainknak ebben a megállapításukban igazság van. Csak annyiban nincs igazuk, hogy másoknak a nyomorú­sága nem jeletheti azt, hogy a saját maguk nyomorúsága to­vábbra is megmaradjon. Nagyon jó volna elgondolkozni azon. hogy az alkohol előbb-utóbb odavezet, hogy a józan Ítélőképes­ség elvesz. Ez pedig éppen azoknál nagyon szomorú, akikre felnéznek, akiktől várnak valamit, akiknek példát kellene mu- tatniok. Iszákos felebarátainknak megítélése tehát nem olyan egyszerű kérdés. És vajon a megítélés, vagy elítélés segít-e rajuk? Egészen határozottan állítjuk, hogy egyáltalában nem. Minden iszákosnak szüksége van az alkoholra, mert nem ka­pott meg valamit az igazi „spiritusból”, a szellemből, a szere­tet szelleméből. Ez után vágyódik, nem az őt elpusztító alko­hol után. A MI EGÉSZ KERESZTYENSÉGŰNKRE ez az igény nem kis feladatot ró. A legtöbb hívő nem is gondol erre. Mert ő maga is egészen természetesnek tartja az alkoholfogyasztást Egyáltalában nem gondolnak arra, hogy ami náluk esetleg csak a lélek kisfokú megvidámílását okozza, az a másik számá­ra halálos méreg lehet. Olyan szomorú olvasni újságainkban az ittasság miatti baleseteket. Látszólag szeretet-megnyilatko- zás az, midőn a gépkocsivezetőt valamilyen szeszes itallal kí­nálják meg. Nálunk ez hozzátartozik a szeretetteljes vendéglá­táshoz. Senki sem törődik azzal, hogy a nem is nagymértékű alkohol mennyire előidézi bizonyos helyzetek józan megítélni nem tudását és így vezet azután sokszor halálos szerencsétlen­ségekhez. Az alkohol tehát igen kétesértékű eszköz a keresz­tyén ember kezében szeretetének kifejezésére. Isten valami egészen mást rendelt az Ö népe számára. Isten szeretete min­dig józan. Sohasem segíti elő más embernek a bajba-jutását, szerencsétlenségét. „Az embernek fia nem azért jött, hogy el­veszítse az embernek lelkét, hanem hogy megtartsa azt.” (Lu- kcics 9 56) MINDAZOKBAN AZ ESETEKBEN, amiket említettünk, az alkohol szelleme elveszítette az emberek lelkét. Ez sohasem egyedül az illetőre magára hat ki. Magával rántja a legköze­lebbi hozzátartozóit, az élettársat, a gyermeket. Egyik napila­punk hírt adott arról, hogy az alkoholista szülök gyermekei, Lengyelországban végzett statisztikai adatok szerint, 80%-ban maguk is alkoholisták lesznek. Tehát még a jövő nemzedék igen súlyos veszélyeztetettsége is fennáll. Ezzel szemben az a szeretet, amely Jézusból árad az emberre, megtartó erő. Az ilyen ember megbecsüli a saját maga életét, élettársa és gyer­mekei életét, barátainak, munkatársainak életét. Átéli azt a fe­lelősséget, amivel az egész társadalomnak tartozik s ezért mun­káját mindig ereje, tudása teljes latbavetésével végzi a közös­ség javára. Életének mozgató rugója mindig az a szeretet, amelyet Jézusban megismert és amelyet tőle kapott. Az ilyen élet mindig józan élet. Mindig tudja, mit csinál, miért csinálja és minden cselekedetéből a szeretet árad mások felé. Igen fontos volna, hogy egyházaink mindinkább megismer­jék az alkoholizmusban népünket fenyegető és pusztító vesze­delmet és indítsanak küzdelmet állami szerveink támogatására az allcohoiizmus népünket pusztító veszedelme ellen. Dr. Szalay Károly szoktuk mondani. A Finnor­szág partjait nyaldosó tengert joggal nevezhetnénk az „ezer sziget tengerének”. Bármerre tekint az ember maga köré, kisebb-nagyobb szigetekkel megszaggatott tükörsima víz­felületet lát csupán. Mintha nem is tengeren lenne az em­ber, hanem harsogó zöld fe­nyőkkel és sárgászöld nyír­fákkal sűrűn benőtt szigetek­kel határolt csatornákon sik- lana tova a nagy tengeri hajó. A szigeteken mindenfelé átpiroslik az erdő zöldjén egy-egy nyaraló épületének fala. Ezeknek az épületeknek valami egészen különös bájt kölcsönöznek a fehérkeretes ajtók és ablakok. Közben észrevehetetlenül múlik az idő. A természetből kiáradó nyugalom valóság­gal átrágad az emberre, és megért valamit az északi ember természetének nyu­godt derűjéből. A rövid nyá­ri éjszaka is hamar elmúlik, és a kelő nap sugarai már ott ragyognak a helsinki Ae- ricola-templom égbe nyúló tornyának arany keresztjén. Már látni is az orthodox- templom aranyozott kupoláit és a finn főváros képének kü'önös jelleget adó hatalmas Dómot. így érkezik meg az ember a tenger felől Helsin­kibe. 28 ÉV UTÄN ELŐSZÖR a fővárossal találkoztam. Olyan volt, mint az ifjú, aki férfiúvá érett közben. A száz évesnél alig valamivel öre­gebb főváros hatalmas válto­záson ment át. Lakossága kel. A barátság olyan kincs, amit- az idő vas foga sem emészt meg. Boldogan tapasz­taltam ezt Finnországban, ahol egy régi barát feleségé­vel együtt közel 400 km-t autózott betegen is azért, hogy találkozhassunk egymással. Volt iskolatársakkal a régi barátsággal ölelkeztünk ösz- sze, mintha csak tegnap vál­tunk volna el egymástól. Sőt egy régi jó barát vonásait a fiában ismerve fel, jött létre új találkozás régi barátokkal. De jólesett új barátságokat is kötni. Hogy valaki magyar, olyan varázsszó Finnország­ban, amelyre őszinte érdeklő­désre tárul ki az egyébként eléggé zárkózott finn szív, és ettől az érdeklődéstől csak egy lépés az út a meleg ba­rátságig. Életünk és egyhá­zunk helyzete nagyon mele­gen érdekli őket, és őszintén örültek annak, amit erről hal­lottak. Szomorú volt, hogy sok régi ismerősnek csak a sírját lehetett felkeresni. Ve­lük már itt a földön nem lehet többé találkozni, de re­ménységünk, hogy „ott állunk üdvbe öltözötten” valameny- nyien, akik a Jézus Krisztus­ban testvérek és barátok le­hettünk. ALKALOM NYÍLT a gyü­lekezetek népével való talál­kozásra Is. Három gyülekezet ugyan nem mondható a finn egyház egészének, de ahogyan egyetlen csepp viz is tükrözni tudja a rá eső napfényt, úgy ebből a néhány gyülekezetből is következtetni lehet a töb­bire. Magyar evangélikus lel­készt talán sehol a világon Frédiik A. Sehiotz, a Lutheránus Világszövetség Helsinkiben megválasztott új elnöke megkétszereződött, területe ped;g sokszorosára nőtt a réginek. Ahol valamikor a város széle volt, és kezdődött a végtelen finn erdő, — amely megszakítás nélkül tart a sarkkörön tálig, — ott most új városrészek épültek. Hi­dakkal még a közeli szigete­ket is összekapcsolták a vá­rossal. Az erdő mindenütt megvan ma is, de beépült nemesen egyszerű vonalú, modern épületekkel. 6 — 7 emeletesekkel. Szinte minden épület benn van az erdőben. Egy-egy finn lakásban is az az érzésünk, mintha egészen benn élnénk a gyönyörű ter­mészetben. A lakások egyik fala ugyanis egyetlen ablak, nem is ablak, hanem üveg fal. Ablakmagasságtól a mennye­zetig. A finnek nagyon szere­tik az erdőt, amely gazdagsá­guknak is alapja. Még temp­lomaikat is az erdőbe építik, a legmodernebbeket, úgyhogy az ember azt érzi: benn ül az erdőben. Van olyan temp­lomuk, amelynek az oltár mögötti része egyetlen hatal­mas üveg fal. Rajta keresztül akadálytalanul belátni az er­dőbe, először egy egyszerű fa­keresztre, körülötte mezei vi­rágok özöne, mögötte a finn erdő, ahogyan Isten megte­remtette ... Különös érzés lehet itt hallgatni annak igé­jét, aki megteremtette a mennyet és a földet. A meny- nyet ugyan nem látni, de a föld annál szebben beszél a Teremtőről. Mondják, hogy a finnek nagyon szívesen men­nek az ilyen templomba, ahol különösen is a teremtő Isten előtt tudják magukat. JÓLESETT TALÁLKOZNI régi barátokkal és ismerősök­nem fogadnak olyan szeretet­tel, mint Finnországban. Is­meretlen emberek arca derül mosolyra, ha megtudja, hogy magyar lelkésszel áll szem­ben, és az általában hűvös északi módon viselkedő finnek szíve forrósodik át, amikor üdvözletét küldenek Magyar- országra. A finnek, általában nem vallásos típusú emberek, vagy legalábbis nem olyan értelemben azok, ahogyan mi értjük ezt. Istentiszteleteik nem olyan látogatottak, mint a mieink, de akik ott vannak, nem nagyon nézik az órát, mikor lesz vége az istentiszte­letnek. Hazaérkezve a hosszú útról, a messze északon élő testvér­nép önzetlen szeretetét kö­szönjük Istennek és nekik, és kívánunk sok áldást és újból megerősödő kapcsolatot a né­pek barátsága jegyében. Detre László Megjelent az ÚJfesfasnentam és a ssoltéorok (nem az új próbafor­dítás szövege) fekete pegamoid kötésben, arany felirattal 8,5x 14,5x1,7 cm. méret­ben Ára 40 forint az Evan- Sajtóosztá­Kapható gélik us lyon Budapest kin u. 12. VIII. Pus­i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom