Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-10-06 / 40. szám

KP. BÉRM. BP. 72,

Mindennapi kenyerünk és a mennyéi kenyér

Részletek dr. Vető Lajos püspök Abaújszántón szeptember hó 32-én tartott igehirdetéséből. (Ján. 6i 47—51.).

EZEKEN AZ ŐSZI VASÁRNAPOKON sok templomunkban tartanak hálaadó istentiszteletet. Hálát adunk Istennek azért, hogy munkánk nyomán megadta egy újabb esztendőre mindennapi kenyerünket. A mindennapi kenyér és a templom között szoros a kapcsolat: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjével is.”

1. A TESTI KENYÉR pontosan a közepén van az Űrtől tanult imádságnak. „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, — imádkozzuk naponta. Munkánk, életünk nagyrésze arra megy, hogy ennek a kenyérnek a biztosításán fáradozunk. Tudjuk, hogy még ma is a föld lakosainak legalább egyharmada, mintegy hat—hétszázmillió ember soha nem lakhatik jól, és hogy vannak országok, ahol mindennapi dolog, hogy néhány ember éhenhal. Van olyan egyházi mozgalom, amely „Kenyeret a világnak” jelszóval gyűjt pénzt, élelmet a nyomorban élő népek megsegítésére. Mi tudjuk, hogy puszta nyomorenyhítő akciók gyökeres megoldást nem jelenthetnek. És mindezt csak azért említjük, hogy annál inkább érezzük, mennyi okunk van szép hazánkban hálára a mindennapi kenyérért, azért, hogy a mi népünk csak hírből ismeri az éhínséget.

A mindennapi kenyérhez sok minden jó tartozik. Luther Márton Kiskátéja felsorolja, mi mindent kell a kenyéren értenünk.

A hűséges házastárs, a jó gyermekek, a jó szomszédok, (t jó kormány, a jó időjárás is mindennapi kenyér. És a béke is. Amikor hálát adunk a mindennapi kenyérért, hálásak vagyunk mindazoknak is. akik fáradoznak közelben és távolban, a földeken és a gyárakban egyaránt. Istent kérjük, áldja meg népünket, kormányunkat, hogy munkánk, békés fáradozásunk még nagyobb, még szebb eredményekkel gyümölcsözzék.

2. MINT EVANGÉLIKUS KERESZTYENEK azonban tikkor, amikor kenyérről van szó, a mennyei kenyérre is gondolunk.

Mi a mennyei kenyér? Van-e ilyenre egyáltalán szükség? Van-e ilyen egyáltalán?

Ha megfigyeljük a jóllakott embert, észrevehetjük, hogy Rendszerint még nincs megelégedve. Ha mindene megvan Valakinek, amit a Kiskáté szerint mindennapi kenyérnek tartunk, még miiídig vágyik valamire. Például szükségesnek tartja, hogy valamit olvasson. Felkattintja a rádiót, hogy Valamit halljon. Elmegy a moziba, a színházba. De csakhamar elégedetlenkedik, hogy a „program rossz”, ,jx film nem jó’% „a színházi darab unalmas, nem érdekes”. Nagyon ritka eset az, hogy valaki megelégszik ezekkel a lelki táplálékokkal. Mert ezek már lelki táplálékok. A lelki éhség teljes és tökéletes kielégítése hitünk szerint azzal a kenyérrel történik, amelyről igénk szól: az életnek kenyerével, az Isten igéjével, a mennyei kenyérrel.

3. MI AZ ÉLETNEK KENYERE, a mennyei kenyér? •Jézus maga felel erre: „Én vagyok az életnek kenyere”. — hAki hisz énbennem, örök élete van annak”. Az életnek kenyere Krisztus. A hit az, ami elfogadja, megragadja. Világi, 'mindennapi életünkben is tapasztaljuk, milyen roppant erő íz hit! Zsid. 11 szerint párfalak dőltek le, tenger száradt ki, oroszlánokat fegyvereztek le, gyógyítottak, meggyógyultak hit által! Nagyon nagy erő, nagy öröm, nagy vigasztalás b hit.

A legnagyobb azonban a hit abban, hogy a halállal szemben is erő! Akármennyi van a mindennapi kenyérből, földi életünk hamar véget ér. Az, amit életnek nevezünk, igen rövid valami. Eveink elmúlnak, mint ez a nyár is.

Izrael fiai égből hulló mannát ettek a pusztában, mondja szentigénk és hozzáteszi: mégis meghaltak. Aki azonban az élet kenyerét fogadja el, vagyis hisz, az él örökké. „Aki énbennem hisz, örök élete van annak”. így hinni, ezt hinni, ctz életnek kenyeréből így táplálkozni, ez jelenti azt, hogy keresztyének vagyunk.

4. A KERESZTYÉN HIT NEM VILAGELLENES VALAMI. Azt mondja Jézus, hogy ő önmagát a „világ életéért” adja. Ez azt jelenti, hogy abból a jótéteményből, amit a hívők kapnak, jut másoknak is, a világnak is. És lehet-e 'ez másképp? Ha én hitben élethez, örök élethez jutottam, kívánhatom-e a háborút, mások és a magam halálát? Lehetséges-e az, hogy ne legyek a leszerelés mellett, az atombombák és minden bomba ellen? Híve lehetek-e azoknak, akik elnyomnak és kizsákmányolnak másokat, egyeseket és népeket egyaránt? Vagy nem azon fáradozom-e, hogy abból a mindennapi kenyérből, amelyre mindenkinek szüksége van, amelyért most is hálát adunk, másnak is, mindenkinek jusson ezen a földön? Nem azon fogok-e fáradozni, hogy azok a jó célok, amelyeknek megvalósításán ebben az országban és sokan a világon fáradoznak, az én közreműködésemmel is megvalósuljanak?

Az életnek kenyere tehát éltető erővé, áldássá lesz mások, á világ számára is. Egyházunk, templomaink is szolgálják ezt a célt. Hangozzék Isten igéje! Jussanak el sokan élő hitre, szeretetre, belső és külső békességre! — Ö általa, az életnek kenyere, ama mennyei kenyér, a mi Urunk Jézus Krisztus tatok

1 I

unka folyt Rochester lsen

AZ EGYHAZAK VILÄGTA- NÁCS A Központi Bizottsága — amely évenként szokta gyűléseit tartani — az idén az észak-amerikai Rochester városában tartotta ez idei ülését. A 100 tagú Központi Bizottság a „motorja” a több mint 200 tagegyházat magába- ölelő Egyházak Viiágtanácsa szervezetének. A 100 tagú bizottságból 98 tag volt jelen a világ különböző országaiból. Rajtuk kívül számos megfigyelő és újságíró vett részt az üléseken. Magyarországi protestáns egyházainkat dr. Bartha Tibor református püspök, dr. Kenéz Ferenc, az Ökumenikus Tanács főtitkára és Káldy Zoltán püspök képvi- velték.

A Központi Bizottság ülései mindig fontos szerepet töltöttek be az Egyházak Világtanácsa életében. Ez a bizottság évről évre fel szokta mérni az Egyházak Világtanácsa addig végzett munkáját és ki szokta jelölni az új feladatokat. Ügy ítéljük meg a Központi Bizottság rochesteri ülését, hogy az általánosságban jó munkát végzett: olyan kérdésekkel foglalkozott, amelyek a tagegyházaknak valóságos kérdései és olyan határozatokat hozott, amelyek segítik a tagegyházakat a ' nemzetközi egyházi és politikai életben való eligazodásban, a felelősséghordozásban és saját feladataik elvégzésében.

AZ EGYHÁZI VILÁGSZERVEZETEK ülésein az elmúlt nyáron megfigyelhető volt egy világos vonal: az egyes egyházi világszervezeteik — Lutheránus Világszövetség, Református Világszövetség stb. egyre jobban tisztázni kívánják lényegüket, feladataikat, szolgálatuk irányát. Tehát mindenütt önvizsgálat folyik abból a célból, hogy a jövőben az eddiginél jobban tölthessék be ezek a szervezetek szolgálatukat. Ez történt Rochesterben is.

W. A. Vissert Hooft főtitkár arról tartott előadást: „Mit jelent az Egyházak Vi- lágtanácsa tagjának lenni?” Sorra vette azokat a megállapításokat, amelyeket ide- vonatkozólag az Alapokmány mond és amelyeket az elmúlt másfél évtized alatt a különböző világgyűléseken kimondottak. Különösen is hangsúlyozta az Alapokmánynak azt a részét, amely arra utal. hogy a tagegyházak a Szentháromság-hitük alapján keresik a közös hivatást, amelyet együttesen kell betölteniük.

„Ha egy egyház az Egyházak Világtanácsa tagegyházává lesz, ez azt jelenti, hogy más tagegyházakkal testvéri kapcsolatokba bocsátkozik azért, hogy tárgyaljon velük, közös akciókban vegyen részt velük olyan ügyekben, amelyekben az egyházak leginkább tudnak együttmunkál- kodnd.” A tagság azt is jelenti, hogy a tagegyház a saját életében mutatja meg „mit jelent a Krisztusban való közösség, amely összeköti az embereket Istentől való közös függésükben és átlép minden társadalmi helyzetből, fajból vagy nemzetiségből adódó akadályokat”. Különösen is hangsúlyos: a tagság magába- foglalja azt a készséget, hogy az illető egyház belép a dialógus folyamatába, a kölcsönös korrekció vállalásába és a kölcsönös meggazdagítás szolgálatába, amely az ökumenikus találkozás alapvető értelme és az ilyen találkozásban minden egyház egyszerre elfogadó és egyszerre ajándékozó egyház. Vissert Hooft beszéli arról is, hogy mostanában több teológus veti fel a kérdést: nem keilene-e még továbbmenni az Egyházak Vi- lágtamácsa lényegének meghatározásában/ Nem kellene-e megvizsgálni, hogy az Egyházak Világtanácsa mennyiben viseli magán (vagy kellene, hogy viselje) az egyház jegyeit? A főtitkár hangsúlyozta, hogy fontos a további tisztázás, de az máris igaz, hogy az Egyházak Világtanácsa nem az, sem nem egy egyház és nem is „szuperegyház”. Viszont amikör az Egyházak Vi- lágtanáesán belül az egyházak beszélnek és cselekszenek, akkor valami módon, fel kell tűnniük azoknak a jegyeknek, amelyek „az egy keresztyén anyaszantegyház”-at jellemzik.

JELENTŐSEN KERÜLT

ELŐ a »Központi Bizottság ülésén az egyházaknak a modem társadalomban való szolgálatának kérdése. Ennek a kérdéáhek az elővétele arra mutat,’ hogy az Egyházak Világtanácsa fontosnak tartja az egyházak helyes szolgálatát a társadalmi életben. Klaus von Bismarcknak, a kölni rádió munkatársa idevonatkozó előadásának nem minden tételével tudtunk egyetérteni, de ennek az előadásnak irányvonala jó volt. Az irányvonal pedig ez volt: az egyházak nem nézhetik „kí- vül”-ről vagy „felül”-ről azokat az óriási méretű változásokat, amelyek saját országuk társadalmi és gazdasági életében végbemennek, hanem „bent” kell lenniük a modern társadalomban és el kell végezniük Istentől kapott szolgálatukat. Ez a szolgálat pedig nem abból áll, hogy az egyház csak beszél és tételeket fogalmaz.

„A tételeknek a templomajtajára való kiszegezése ma már nem használ” — mondotta Bicmark. Az egyháznak ma a Krisztus követésének útját, tehát a szeretet útját kell járnia a modern társadalomban. „Az egyháznak el kell hagynia szilárd helyét és oda kell állnia az emberek mellé, akik megváltozott viszonyok között élnek.”

Azok a problémák, amelyeket világszerte meg kell oldani, olyan nagyok (a béke biztosítása, az éhínség legyőzése, a faji kérdés megoldása stb.), hogy nem is ennek a kérdésnek a megválaszolásán fordulnak meg a dolgok „hogyan jutunk el az emberekhez a keresztyén igehirdetéssel”, hanem ezen ,.hogyan segíthetünk mi, keresztyének és nem keresztyének a bajokon?” — mondotta az előadó. Ugyanakkor felhívta a figyelmet azokra a kísértésekre is, amelyek az egyházat fenyegetik a társadalomban való szolgálatuk közben (keresztyén „ideológia” alapján akarják berendezni a társadalmi életet vagy a filozófiát keverik az evangéliummal!).

NAGY FELTŰNÉST KELTETT Rochesterben Jean Kotto kameruni néger lelkész előadása, aki Klaus von Bismarck előadásához csatlakozva afrikai szemszögből vizsgálta, hogy milyen szerepet kell betölteniük az egyházaknak a társadalmi és gazdasági élet forradalmi változásai között. Elmondotta, hogy a régebbi misszionáriusok erőteljesen az egész embert és az egész társadalmi életet tartották szem előtt, amikor az evangéliumot prédikálták. Az első világháború után viszont (nyilván a pietizmus hatására!) olyan keresztyémséget akartak a misszionáriusok megvalósítani, „amely az életet különböző szférákra hasította szét. Elválasztotta az embert a társadalomtól, szétválasztotta a lelki természetű ügyeket a gazdasági ügyektől, az egyháznak adta a lelki területet és minden más máshova tartozott. Ilyen módon az egyház csupán lelki területre ítélte magát és félénken eltávozott mindattól, amit így hívnak: „világ” — mondotta Kotto. „Az egyház visszavonult önmagába, ragaszkodván tradicionális . formáihoz... Gyanakodással vonult vissza a világtól, figyelve azt és kritizálva.” Az előadó erőteljesen hangsúlyozta, hogy több egyháznak ilyen magatartása igen rossz gyümölcsöket érlelt be Afrikában. Kotto azon a határozott állásponton volt, hogy az egyházaknak „jelen kell lenniük, az új társadalomban és el kell végezniük szolgálatukat az evangélium erejével.”

MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHAZUNK örül annak, hogy az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsági ülésén Rochesterben ilyen élesen került elő az egyházaknak szolgálata az új társadalomban. Meggyőződésünk — amelyet már évek óta képviselünk, — hogy az egyházaknak a maguk helyén, a modem társadalomban el kell végezniük az emberek jobb életéért a szolgálatukat, nem húzódhatnak vissza a „lelki terület”-re és nem abban kell .kiélniük” magukat, hogy fölényesen kritizálják a „világ”- ot, hanem a szeretet gyümölcsét kell teremniük a nagy kérdések megoldásának segítése közben. Ennek az álláspontnak természetesen vannak ellenzői is az Egyházak V i 1 á gtanácsában, de a túlnyomó többség egyre inkább ezen az álláspoctcQ van.

A rochesteri gyűlésen szét pen jutott kifejezésre az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának felelősségvállar lása a nemzetközi ügyekben A Központi Bizottság alapos megbeszélés és termékeny vita után elfogadott két hátát rozatot, az egyik az „atom- csend egyezmény”-re, a mát sik a „faji megkülönbözte- tés”-re vonatkozik. Mindkét határozat egyértelmű és világos. *

„AZ ATOMCSEND EGYEZt MÉNYT” úgy üdvözölte a Központi Bizottság, „mint első konstruktív nemzetközi megegyezést” és „mint első lépés”-t az általános és teljes leszerelés felé. Hangsúlyozza a határozat, hogy a népeknek el kell jutniuk „az együttéléstől az együtt-munkál- kodásig”. „Egy meg nem támadási szerződés új viszony szimbóluma lehetne.” Így fejeződik be a nyilatkozat:

„A béke új reménye kell az emberek szívében ezekben a napokban. Kiváltképp az egyházak feladata az, hogy törekedjenek arra, hogy ezek a reménységek ne szégyenüljenek meg.”

A „FAJI MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ELLEN” igen éles állásfoglalás történt. Azt mondja a határozat: „Ha a faji megkülönböztetést továbbra is fenn akarják valahol tartani, akkor még a kövek is kiáltanak ellene. „Mély szór gyenkezéssel ismerjük el, hogy sok keresztyén ember habozás vagy tétlenség miatt nem vesz részt ebben a küzdelemben vagy helytelen oldalon áll.” Ugyanakkor megemlékezik a határozat azokról, akik szerte a világon harcolnak a faji megkülönböztetés ellen: „Mindezeket lelkes szívvel támogatjuk, imádkozunk azért, hogy legyen erejük és hogy minél előbb érjék el céljukat! Hálát adunk Istennek azért! hogy sok keresztyént hívott el, hogy osztozzanak a faji egyenlőségért folyó harc ver zetésőben. Kérünk minden 1 »keresztyént és az egyházakat, mint olyanokat, csatlakozzanak hozzájuk és támogassák őket” — mondja többek között a nyilatkozat.

A Központi Bizottság ülésén igen érdekes beszámoló hangzott el a „II. Vatikáni Zsinat, első ülésszakáról” Lukas Vi- scher előadásában és a „Hit és Egyházszervezet” montreáli üléséről Rodger lelkész előadásában. Ezekről még kell beszélnünk.

Ügy jöttünk haza Roches- terből, mint akik jó munkában vettek részt, tudva, hogy ezt a munkát tovább kell idehaza és odakint folytatni.

Káldy Zoltán