Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-09-22 / 38. szám

Hálaadás a szórványban lllpüá munkánkba. Építkezés közben napról napra tapasztalhattuk Isten kegyelmét. Az olcsóbb építés érdekében a segédmun­kákat a gyülekezet önkéntes tagjai végezték. Amikor szó­széki hirdetésben kértem erre a gyülekezet tagjait, kér­tem azt is, hogy jelentkezze­nek, s csináljunk munkabe­osztást. Senki nem jelentke­zett, és mégis mindig volt elég segítőkéz. Ha csak egy kőműves mester tudott jönni, kevesen jöttek segíteni, s ha váratlanul több jött, Isten „váratlanul’’ sokakat mozgó­sított munkára.. A közgyűlés után az al­templomban szeretetvendég- ség volt. A gyülekezet szét­szórtan élő tagjai ismerkedtek egymással, majd meghallgat­ták 'Krähling Dániel esperes érdekes beszámolóját finnor­szági útjáról és a Lutheránus Világszövetség munkájáról. A meleg testvéri együttlét végén az volt az érzésünk, nagy hálával tartozunk Isten­nek a megépült templomért, s a gyülekezeti együttlétért. Az egy egyház és a lutheránus egyházak Míg a keresztyénség történetének korábbi századait sza­kadások, felekezetek és szekták keletkezése jellemzi, addig a XX. század egyházi életét az egységre törekvés hatja át. Az emberiség ma a felfedezések és a technika haladása következ­tében egyetlen egységgé lett, s ezért kénytelen mindent, tehát az egyház kérdését is világméretben látni. Az egyházak egyre inkább tudatára ébrednek Jézus főpapi imája elkötelező ere­jének „...hogy mindnyájan egyek legyenek!” (Jn 17,21) Ennek nyomán egyrészt felekezeti világszervezetek keletkeztek, más­részt az egyes felqkezetek számára komoly kérdéssé vált, hogy miképpen lehet az egész keresztyénséget egységbe foglalni. AZ EGYSÉGRE TÖREK­VÉS EGYIK JELENSÉGE a Lutheránus Világszövetség is. De keletkezése óta sokféle szempontból küzd az egység kérdésével: Sikerült-e benne megvalósítani az evangélikus- ság egységét, és nem kell-e a világszervezet kiépítésében még további lépéseket tennie? Viszont ez a felekezeti tömö­rülés nem akadálya-e hitval­lásosságával az egyetemes keresztyén egység létrejötté­nek? Egyáltalában: mi tu­lajdonképpen a Lutheránus Világszövetség lényege. Vi­lágegyház? Krisztus igazi egy­házának, az egy egyháznak az első megjelenése a világ­A vasasi templom Ä nagy kiterjedésű Vasas- Marázai gyülekezet szeptem­ber 8-án hálaadó istentiszte­letet tartott a felépült vasasi templomban. A nagy eső miatt kevesebben jöttek, mint ahogy szerették volna, de így is nyolc, aránylag távoli (25— 30 km) községből érkeztek a hívek. , 13 évvel ezelőtt, 1950. szep- ternber 8-án tették az első kapavágást templomuk ala­pozásához. 1952-ben az al­templomot, 1959-ben a fel­templomot szentelték fel. A templom akkor még elölről befejezetlen, s az egész épü­let kívülről vakolatlan volt. A hátralevő munkálatokat fejezték idén be, s ezért adtak most hálát Istennek. t Az úrvacsorái istentisztelet után 10 órakor az ünnepi istentiszteleten Krähling Dá­niel esperes, Jeremiás 7,1— 11 alapján hirdette Isten igé­jét. Figyelmeztette a gyüleke­zetét, hogy nem elég pusztán eljárni a templomba, ha nem hallgatják nyitott szívvel Isten igéjét, haszontalanná válik az számukra. Nem a templom véd meg bennünket Isten ítéletétől (11. vers.), ha­nem az Istennek szentelt élet, ami megmutatkozik a szegé­nyekhez, az özvegyekhez, az árvákhoz Való magatartásunk­ban, az egész életünkön. Az istentisztelet után a köz­gyűlésen Missura Tibor lel­kész ismertette a templom­építés történetét. „A templom annyiban .különbözik a többi épülettől, hogy abba a hívek imádsága is beleépül” — mon­dotta. A régebbi események ismertetése után így folytatta: „Különösen jó volt megta­pasztalni az imádság erejét építkezésünk utolsó szakaszá­ban. A munkákat „váratlanul” 2 hónappal korábban kellett kezdenünk. Ma már tudjuk, hogy ez Isten akarata volt, mert amikorra mi terveztük az építkezést, először víz­hiány, majd a sok eső és vihar akadályokat gördített volna &(]ip költői prózáról Furcsa, de egészen költőivé lehet Egy-egy átérzett szó vagy gondolat, S bár prózában írott, de mégis lüktet ez, Mint a síneken kattogó vonat. Ily költői hangon kaptam én levelet Minap írta egy halkszavú barát, Hogy tőle elgyötört és fáradt telkemet Üdítő ózon-szellő járta át. Költőivé lehet a szó, a próza is, Ha a benne gyűlt érzés, gondolat Nem fakó csengésű vagy mesterkélt-hamis, S avult, mint rozsdamarta vas. Hogyha felfedezzük benne ami örök Az őszinte szót és a tiszta célt, Amit a miénkkel is oly sokszor közös Szinten a szívünk össze-összemért. Hogyha nincsen benne önzés és számítás, Rút érdek, sablon-rokonszenv s közöny, Hízelgő, silány merő ámítás, Mint fals csillogás olcsó gyöngyökön. Hogyha a kimondott, vagy leírt szavakra Ügy érezzük, hogy jó hangsúly esik, Amely mindeneknél vonzóbban mutatva Emberséges tartalmat ad nekik. S a mélyről feltörő meleg érzéshullám Rajtuk elfedi éppen azt a színt, Vagy hangjuk jólésön, csengve-bongva hull ránk, Ahogy primre a tere, a kvart s a kvint. Más forrásból buzog és más szívből fakadó, Mégis miénkkel parallel e hang Lelket babonázó csodálatos echó, ’ Szív-halihóban rezdülő visszhang. Ilyen volt e levél, s szeretettel írt Igaz emberségről hallatta a hírt: Közösség így lehet hatalmas áldássá: Ha planétánk síkján minden ember tudná, Hogy térben s időben táguló világunk — Melynek kicsi pontján mint parányok állunk — Nem fejleszti tudás, a hatalomféltés, Csak az emberséges — békés együttélés. S. A. U faísyilölet gyermekáldezatai Szeptember 15-én az amerikai Alabama állam Birming­ham nevű városában történt: a gyermekbibliaóra (vasárnapi iskola) végeztével néger gyermekek indultak el a templom alagsorából, hogy részt vegyenek a templomi istentiszteleten. Eközben a lépcsőházban felrobbant egy előzőleg odahelyezett bomba. A romok alól négy néger kislány holttestét húzták ki. Az egyik kislányt Cynthia VVesleyt — annyira összeron­csolták a betondarabok, hogy csak a ruházatáról és gyűrűjé­ről tudták felismerni szülei. Huszonketten megsebesültek. A későbbi utcai lövöldözések során két néger fiú is meghalt. Nem vitás, hogy az alabamai fehér „fajvédők” gyűlöleté­nek esett áldozatul ez a hat néger gyermek. Ok helyezték el a dinamitköteget a templomban és így ők ölték meg a néger gyermekeket. Az elmúlt hetekben lapunkban többször foglalkoztunk a fajgyűlölet, a faji megkülönböztetés és a faji elnyomás kér­désével, amelyek elsősorban az Északamerikai Egyesült Álla­mok több államában és Dél-Afrikában okoznak igen sok prob­lémát, nehézséget és fájdalmat. Az alabamai események miatt most megint vissza kell térnünk ehhez a kérdéshez. Tisztában vagyunk vele, hogy a faji kérdés sokkal bonyo­lultabb probléma, mint azt sokszor gondoljuk. Azt is elismer­jük, hogy könyebb nekünk mások magatartását bírálat tár­gyává tenni olyan ügyekben, amelyek számunkra nem olyan közeliek, mint azok számára, akiket bírálunk. Azt is tudjuk, hogy a faji türelmetlenség a fentemlített államokban nem­csak a fehérek részéről jelentkezik, hanem sok esetben a négerek részéről is. Mégis, a jó lelkiismeret megőrzése és Isten előtt való fele­lősségünk tudatában meg kell mondanunk: 1. Az Isten előtt semmilyen vonatkozásban nincsen „sze­mélyválogatás”. Előtte színre és fajra való tekintet nélkül egyenlő minden ember. 2. Isten azt akarja, hogy az ember emberségét szabadon élhesse meg és éppen ezért olyan korlátozást és elnyomást, ami az ember embersége megélését nehezíti, Isten nem tűri. Ahol ez a korlátozás fönnáll, ott a bűn ténye áll fenn, amely­ből Isten az embert ki akarja hozni. A faji megkülönböztetés és a fajgyűlölet bűn, amely eltorzítja és megszentségteleníti azokat, akik azt gyakorolják. 3. Birminghamban a fajgyűlölet faji gyilkosságba torkol­lott. Ez minden bűnnek a tulajdonsága, hogy egyre növekszik, egyre jobban nem ismer korlátozásokat — egészen a gyilkos­ságig. 4. A gyűlölet tűsében Birminghamban most gyermekek haltak meg, gyermekeit, akik nem értették meg, hogy miért bűn az, hogy a bőrük színe fekete. Mennyire kell égnie a faji gyűlölet tüzének azoknak a szívében, akik „fajvédelem” nevében kicsi gyermekeket robbantanak fel! 5. A gyermekek felrobbantása templomban történt. A gyer­mekek éppen a vasárnapi iskolából jöttek ki. A vasárnapi iskolában bizonyára arról hallottak, hogy Isten szeret, hogy Ö nékünk Jézus Krisztusban szerető mennyei Atyánk, stb. stb. Aztán felrobbantották őket azok a fehérek, akik minden való­színűség szerint jól ismerik mindazt, amit a gyermekek a vasárnapi iskolában hallottak. Hogyan akar a keresztyén egy­ház missziót végezni a színesek között ilyen lelkülettel és magatartással?! Egy ilyen robbantás és mindaz, ami azt meg­előzte, nem tesz-e lehetetlenné minden missziót? De a misz- szióíól függetlenül is, hogyan vetemedhetnek fehér emberek arra, hogy templomban robbantanak fel néger gyermekeket? Maradt-e ezeknek a keresztyén embereknek a szívében az emberségnek a legkisebb érzése? 6. Az Északamerikai Egyesült Államokat úgy szokták emlegetni, mint „a szabadság világa”. Hogyan egyeztethető össze ezzel a felfogással mindaz, ami Alabamában, de sok más amerikai államban is történik. Mi tudjuk, hogy Amerika népét nem lehet azonosítani az alabamai fajgyűlölőkkel. Tud­juk azt is, hogy Amerikában széles néptömegek ítélik el mindazt, ami a faji megkülönböztetés fenntartására irányul. Azt is tudjuk, hogy maga Kennedy elnök a legsúlyosabban ítélte el a birminghami gyermekgyilkosságot és azt megelő­zőleg síkra szállt többízben is a faji megkülönböztetés és faji elnyomás ellen. Mégis úgy érezzük, hogy az amerikai kor­mánynak és az amerikai népnek még az eddiginél is hatá­rozottabban kell fellépnie a fajgyűlölőkkel szemben és meg kell valósítaniuk azt, amit a „szabadság okmány” már 100 évvel ezelőtt kimondott: egyenlőséget az emberek és a fajok között. Az is kétségtelen, hogy az amerikai keresztyén egy­házak is nagyon sokat tehetnek ezért. A faji problémát ugyanis Amerikában nem lehet egyszerűen rendelkezésekkel, papíron megoldani. Maguknak, az embereknek a szívében kell válto­zásnak beállnia. Sok ember lelkületének, magatartásának kell megváltoznia. Ebben segíthetnek a keresztyén egyházak Jézus Krisztus evangéliumának erőteljes hirdetésével és Isten tör­vényének megmutatásával. Sokan vannak az amerikai keresz­tyén vezetők és gyülekezeti tagok között, akik ezt világosan látják és akik készek áldozatosan szolgálni ezért. Bármilyen messze esünk tőlük, mégis bátorítjuk őket ebben a munkában és kérjük őket, hogy ne fáradjanak bele ebbe a szolgálatba. Mi magunk pedig imádkozunk és szolgálunk azért, hogy szerte a világon megvalósuljon az emberek egyenlősége. Káldy Zoltán ban? Vagy azonos hitvallású egyházak laza szövetsége? Ezek a kérdések jelentékeny mértékben foglalkoztatták a Lutheránus Világszövetség Negyedik Nagygyűlését is Helsinkiben, és különöskép­pen is ezzel foglalkozott az 5. főelőadás „Az egy egyház és a lutheránus egyházak” címen, amelyet dr. Clifford E. Nelson, az észak-amerikai St. Paul-i Luther Teológiai Szeminárium dékánja tartott a nagygyűlésen. Nelson a Világszövetség lényegének a kérdését két részkérdésre bontva tárgyalta: 1. Hogyan viszonylik a Vi­lágszövetség tagegyházaihoz? 2. Hogyan viszonylik a Vi­lágszövetség a keresztyén egységhez? NELSON A VILÁGSZÖ­VETSÉG LÉNYEGÉNEK PROBLÉMÁJÁT Krisztus egyházának a mértéke alá helyezi. Legmegkapóbb az, Dr. E. Clifford Nelson (ÜSA) amikor Krisztus és egyháza lényeges hasonlóságáról beszél Fii 2,5—11 alapján: „AS apos­tol azt mondja, hogy a fi- lippi egyház ’érzülete’ ugyan­az legyen, mint Krisztusé, alá (1) szolgai formát vett fel, és (2) engedelmes volt halálig. Meggyőződésem, hogy az egyház számára minden más forma keresése csak gá­tolná Istennek azt a kegyel­mét, amely az egyházon át árad ki.” Ebből kiindulva egyértel­műen ítéli el azokat az egy­ségtörekvéseket, amelyek va­lamilyen világegyházi szerve­zettel, „szuper-egyházzal” akarják megvalósítani a ke­resztyénség világuralmát. Krisztus az egyház feje, és ezért az egyháznak szolgál­nia kell, ahogyan Ö szolgál: „Krisztus hatalma emberek­nek adatott, akik szolgálat­ban állnak. Ennek a szolgá­latnak —- ugyanúgy, mint Krisztusnak és az egyháznak — szolgai formában kell megjelennie.” Nelson ebből nagyon óva­tosan vonja le a következ­tetéseket a Lutheránus Világ- szövetség kialakítandó szer­vezetére. Szerinte nem volna akadálya, hogy Lutheránus Világegyházról beszéljünk, ahogyan az egyház szót az országos evangélikus szerve­zetekre is alkalmazzuk. De nagyon reálisnak mondja a Világszövetség alapítóinak azt az állásfoglalását, hogy mel­lőzték a Lutheránus Világ- egyház elnevezést. Végülis függőben hagyja azt a kér­dést, hogy mi a Lutheránus Világszövetség jelenleg leg­alkalmasabb szervezeti for­mája, amely megfelel Krisz­tus szolgai formájának. Sze­rinte erre azoknak kell vá­laszt adniok, akik ebben a világszervezetben végzik szol­gálatukat. LÉNYEGESEN RÖVIDEB-. BEN SZÓL NELSON a Vi­lágszövetség és a keresztyén egység viszonyáróL Újszerű megvilágításba helyezi ezt a kérdést, amikor arra utal, hogy „az egymást támadói egyházak csalódtak eredeti reménységeikben. A refor- mátorok még teljes biza­lommal remélték, hogy az evangélium ereje legyőzi a pápás egyházat. A római egyház pedig meglepődött azon, hogy a reformátori „eretnekség” távolról sem hal ki, vagy győzhető le, ahogyan az régebbi eretnekségekkel történt. Jóllehet a legtöbb keresztyén egyetért azzal* hogy a keresztyénség szaka­dása nem lehet Isten aka­rata, Isten sem a római egy­ház összeomlását, sem a re­formációi egyházak eltűnését nem engedte meg.” Nelson határozottan képvi­selte azt az evangélikus meggyőződést, hogy a hitval- lási iratainkba foglalt re for-, mátori tanítás helyesen szó­laltatja meg Krisztus evan­géliumát. Ö is azon az állás­ponton van, hogy a lutheri keresztyénség különösképpen is alkalmas eszköz lehet a keresztyén egység megvalósí­tására, mert tanítását a lut­heri felismeréseknek megfe­lelően világosan koncentrálja Krisztusra és evangéliumára, Ugyanakkor azonban óv attól az elbizakodottságtól, amely hajlandó a lutheránus világ- keresztyénséget azonosítani Krisztus igazi, egy egyházá­val. Nagyon komolyan szó­lítja fel az evangélikus egy­házakat arra, hogy ne zárkóz- zanak magukba hitvallásos öntudatukkal, ne legyenek Mikko Juva professzor, a Világgyűlés igazgatója és fő­rendezője az ökumenikus mozgalmak kerékkötői, ne legyenek „mo- nologizáló” egyházzá, hanem őszintén törekedjenek más egyházak megértésére, az egyházak közötti „dialógusra”. Nézete szerint a Világszövet­ség egyik legkomolyabb fel­adata az, hogy több oldalú testvéri megbeszélést kezde­ményezzen a különböző ke­resztyén egyházakkal. HÁLÁSAK VAGYUNK NELSONNAK AZÉRT, hogy rá­mutatott a fő dologra: Krisztus egyháza szolgáló egyház, ezért a Lutheránus Világszövetség, s benne a tagegyházak feladata a szolgálat a világban. Jól látja: a világháborús években ét azt követőleg annyira el volt foglalva a világ lutheranizmusa a segítés szolgálatával, hogy nem ért rá foglalkozni saját lénye­gének a problémáival. Azóta viszont ez á kérdés erősen hom­loktérbe került. Meggyőződésünk, hogy aki szolgál, az nem érhet rá sokat önmagával foglalkozni. A Világszövetség lénye­gének sokat vitatott kérdésétől tehát akkor szabadulunk meg, akkor találunk rá megoldást, ha belevetjük magunkat a mai világ nagy és sürgető kérdéseibe, s azt tesszük a Világszö­vetség középponti kérdésévé, hogy ezekben hogyan tudunk segítséget nyújtani, mint Krisztus szolgáló egyháza. Proliié Károly A zsinat második fázisa Vatikánváros (ADN). A II. Vatikáni Zsinat második fázi­sa, amely szeptember 29-én kezdődik, egy nem hivatalos vatikáni nyilatkozat szerint december 4-ig fog tar Ütni. Ebből vatikáni körökben arra következtetnek, hogy a zsinat a második fázissal sem fejező­dik be, hanem a következő évben egy harmadik, vagy ne­gyedik ülésszakkal folytatódik

Next

/
Oldalképek
Tartalom