Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-09-15 / 37. szám

Isten Lelke által...

Jób 32, 4—9.

Jób könyvében az emberi élet nagy kérdései vetődnek fel. Miért van a hivő ember életében is betegség, halál, fájdalom. Miért láthatja meg nehezen a világot fenntartó és kormányzó Isten bölcsességét az ember? Elihu beszédén keresztül az Ötestamentum előre mutat arra a Lélekre, aki Istent Jézus Krisztuson keresztül megismerteti az emberrel. Akiben az ismeretlen Isten felismerhető lesz. Jézus Krisztusban megismerhetjük a Lélek által a magát kinyilatkoztató, valóságos, élő és személyes Istent. Az az isten, aki csak „fogalom”, nem Isten. A Lélek tanít meg arra a felismerésre: Jézus Krisztus által mindnyájan szeretett gyermekei vagyunk Istennek. £> nem érdemeink szerint cselekszik velünk, hanem irgalma és jósága szerint, amely végéremehetetlen és kibeszélhetetlen. Ennek a bizonyossága hint fényt és sugarat, örömöt és derűt életünk útjára.

A keresztyén ember Isten Lelke által újjáteremtett ember.

A Lélek újjáteremtő munkája által bizodalmas hitre vezeti el az embert. Itt hitemnek a tárgya — Isten — mindenestül betölt és meghatároz engem. Hivő életek, s azoknak közösségbe, gyülekezetbe tömörülése nem létezik csupán természeti okok, emberi törekvések, történelmi döntések folytán, hanem hit csak ott van, s jön létre gyülekezet, ahol a Szent- téleknek újjáteremtő munkája végbemegy a hirdetett igén keresztül. A Lélek Isten ingyen való ajándéka. Meg kell vizsgálni, vajon a hitünk a Lélek munkája által az élő Jézussal való közösséget jelenti-é? A Lélek munkája éppen az, hogy amit Jézus cselekedett, azt az egyén számára közvetíti, s annak sajátjává teszi. Az, hogy Jézus élt, tanított, meghalt, csupán történeti tény lesz számunkra mindaddig, amíg a Lélek nyilvánvalóvá nem teszi, hogy amit Jézus cselekedett, azt értünk, javunkra és üdvösségünkre cselekedte. „Krisztus váltságmunkája kész, de ha a mű titokban maradna, hogy senki nem tudna róla, akkor kárbaveszne az egész. Hogy a kincset felhasználhassuk és élvezhessük, azért küldte Isten Szentlelkét, hogy a Lélek tárja elénk és tegye sajátunkká ezt a kincset.” Éppen ezért a hivők közössége nem lehet az idealista világnézetű emberek közösségbe tömörülése a templom és paróchia körül. De nem lehet az egyező mentalitású emberek klubja sem, vagy életúnt emberek siralomháza. Hivőkről ott beszélhetünk, ahol a Lélek által újjáteremtett és meghatározott emberek vannak. Ahol a bűnbocsánat örömével és békességével megtöltött életek vannak.

A Lélek által Krisztus lakozik bennünk.

„Akiben nincs a Krisztus Lelke nem az övé.” A Lélek azt végzi, hogy Isten ne valami „isteni” messzeségben és fenségben éljen és legyen, hanem általa Isten lakozást vesz a szívünkben, közvetlen közösséget hoz létre velünk. Nem azok a keresztyének, akik unos untalan azt bizonygatják: van Isten. Nem azok, akik jóskönyvként használják a Szentírást, úgy, hogy döntéseik előtt felütik egy helyen, s onnan, arról a lapról akarják kiolvasni Isten akaratát életük számára. Azok a keresztyének, akiket a Lélek határoz meg, s krisztusi indulattal vannak megtöltekezve. Ez az indulat Isten felé a gyermeki engedelmesség és bizodalom. Elihu a beszédében éppen erre mutat! Ebben az engedelmességben és blzodalomban ott van a bizonyosság: Igen, Atyám, ahogyan neked kedves, s ami javamat szolgálja, azt cselekedd az életemmel. J

A Lélek által meghatározott ember jó reménységgel van a másik ember felől és bízik benne. Keresztyénül él! A ke- resztyénség pedig nem eszmékben és dogmákban, tanokban és Ideálokban nyilvánul meg, hanem a keresztyénekben, a mindennapi életben megnyilvánuló krisztusi indulatú életen keresztül. A Lélek megszabadít a hamisságtól, az alakoskodástól, a taktikázástól és a hazudozástól. Őszintén tárul ki a szív az ember és az emberiség nagy és égető kérdései előtt. Őszinte szeretettel, komolysággal, józansággal és nyíltsággal végzi a mindennapi munkát. Sugárzik az életéből a megelégedettség, harmónia, békesség, türelem, szívesség és jóság.

A Lélek tanítja meg az embert arra, hogy hálás magasztal ás ra nyíljék az ajka Isten kezének munkáját látva, irántunk megnyilvánuló szeretetét tapasztalva, s mondja: Igen Uram! nagy a Te bölcsességed, ki ne csodálna Téged, végére mehetetlen szereteted, ki ne imádna érte hálás szívvel?

Nagy István

A HŐSTETT

Fogorvoshoz menni nagy teljesítmény. Különösen, ha az ember még csak kisember, úgy ötéves-forma. A művelet pedig nem amolyan „csak belenéz a doktorbácsi a szádba”, hanem előre bevallottan: foghúzás.

Nagy ügy az ilyen. Méltó kell legyen a hozzáállás is.

— Légy hős kisfiam, s engedd kihúzni szépen azt a rossz guzit — szólt az anyai biztatás.

Kisember ugyan még nem tanult történelmet, de valamit már sejthetett abból, hogy a háborúk hátterében jobbára gazdasági ügyek szoktak meghúzódni. A hősiességet ugyanis igy kezdte:

— Mit kapok?

A tárgyalás megfelelő mederbe terelődött, mert a mama jó reményekkel telve késznek nyilatkozott egy megfelelő kérést teljesíteni. Kisember pedig, mivel amúgy is hősiességre biztatták, vízipisztolyt kért.

A foghúzás megtörtént s a vízipisztoly bevándorolt Kisember zsebébe.

Azon a héten nem sok nyugtuk volt a libáknak a Csörgő- patak mellett s gágogva rebbentek szét, ha sikerült fejen találni némelyiket. Utóbb már gyáván meg is futamodtak, ha közelített hozzájuk. Kisembert nem elégítette ki ez az ellenség. Nagyobb hőstettre vágyott. A foghúzás fájt ugyan kissé s bár némán tűrte, nem érezte különösebben hősi eseménynek. A nagy tett vasárnap következett be.

Istentiszteletre gyűltek s ők ott ültek az első sorban, egészen közel Laci bácsihoz, aki most bő fekete ruhában, nyakában két fehér táblácskával, beszélt. Kissé hosszú volt neki mindent végighallgatni. Végül újra énekeltek s benne megérett a cselekvés. Amikor azt hallotta, hogy „vegyétek az áldást ...” — s mindenki felállt, kihasználta a mozgás adta lehetőséget. Hirtelen mozdulattal előrántotta a fegyvert, megcélozta Laci bácsit s meghúzta a ravaszt...

Ám váratlan oldaltámadás érte: megfogták a kezét s o fegyvert gyors mozdulattal elvették tőle.

Forrt benne a be nem fejezett támadás keserűsége s meg volt sértődve, hogy amikor kifelé tódultak mindnyájan, még őt korholták:

Felettébb méltánytalannak találta a dolgok ilyetén értékelését. Gyorsan végiggondolta az eseményeket: mindenki felállt, ö villámgyorsan támadott, lőtt s Laci bácsi felemelte a kezét...

Ezek után a győzelem belső fölényével adta meg a szidásra a választ s szögezte le a vitathatatlan tényt:

— De megadta magát!

Koren Emil

HÍREK

— Szentháromság ünnepe

utáni 14. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A vasárnap oltári igéje: Jn. 6, 60—66; szószéki igéje: Jób 32, 4—9. Délután szabadon

választott ige.

— SZAK. A 350 lelkes gyülekezet jórészt saját erejéből kívül-belül renoválta műemlékjellegű templomát. Az Országos Műemlékvédelmi Bizottság javaslata alapján ízlésesen felújított templom ünnepélyes átadása szeptember 1-én, a templomfelszentelés évfordulóján volt. Az istentisztelet szolgálatát Selmeczi János esperes látta el.

— A BORSOD .HEVESI

EGYHÁZMEGYE leikés zi

munkaközössége szeptember 10-én, kedden tartotta ülését Miskolcon. Gáli Sándor, dr. Weiszer Elek, Pásztor Pál, Dorn Vilmos, Nikodemusz János szolgálatával. Nagy érdeklődéssel kísérte a munka- közösség dr. Weiszer Elek, Pásztor Pál előadását „Az egyházközség és a közegyház” címen.

— ÖRÖKBE FOGADNA a győrségi gyülekezet egyik családja egy 3—8 év körüli evangélikus vagy református leánygyermeket. Cím: Evangélikus lelkészi hivatal, Győrság.

— főiskolás evangélikus

LÁNY Budapesten bútorozott szobát keres. Címe a kiadóhivatalban.

evangélikus elet

A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 342—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074

Előfizetési ára egy évre 60,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott

INDEX 25211

____________

6342

94/2 - Zrínyi Nyomda, Bpest

— HALÁLOZÁS. Stelczer János hosszú szenvedés után életének 70. évében Budapesten augusztus 31-én elhúnyt. Szeptember 5-én helyezték örök nyugalomra az óbudai temetőben. Az igaznak emlékezete áldott.

— Prandoríy Sámuel szeptember 2-án 54 éves korában Budapesten elhunyt. Szeptember 6-án temették el Budapesten, a Rákoskeresztúri Üjtemetőben. Aki énbennem hisz, ha meghal is él.

— özv. Komancsik Ágostonná, szül. Zuchtschwer Lujza Gizella, szeptember 5-én Budapesten elhúnyt. Szeptember 9-én temették el Budapesten, a Rákoskeresztúri Üjtemetőben. Boldogok a halottak, akik az Urban halnak meg.

— BUNDÁK, IRHÁK átszabása, festése. • tisztítása Somogyi szűcsnél, Budapest, V. Kossuth Lajos u. 1. udvarban.

— DÖMSÖDÜN szobát adnék nyugdíjas özvegyasszony részére. Érdeklődni lehet: Balaton Benjámin. Bp. XX. Nagykőrösi u. 13. címén.

— PESTEN TANULÓ vagy dolgozó leányka otthont kaphat. Cim a kiadóban.

— KISKORÚ TANULÖLÁNYKÁ- NAK otthont nyújtana özvegy pe- dagógusnő Városmajornál. Postacím: Huszonhármas posta, 3. fiók.

— NÉGY SZEMÉLY részére albérleti szobát keresek. Cím a kiadóban.

Megjelent

az

Új testamentum és a zsoltárok

(nem az új próbafordítás szövege) fekete pegamoid kötésben, arany felirattal 8,5x 14,5x1,7 cm. méretben

Ára 40 forint Kapható az Evangélikus Sajtóosztályon

Budapest VIII. Puskin u. 12.

AZ EMBERSÉG

A húsboltban tereferéltek az asszonyok, míg a székálló mester a késsel és a bárddál dolgozott és nagy gasztronómiai hozzáértéssel válogatta a húslevesbe, a pörköltbe vagy a káposztába valót. Volt, aki három-, négyfélét is elvitt vasárnapra. Egyszercsak megüti a fülemet, ahogy egy „szőlőbeli” főkötős asszony mondja:

— Hazajön a Ferink a katonaságtól, annak készül...

— Melyik is a Feri, Róza néni, a legkisebb? — kérdezi tőle egy kislány. — Ugye, az tulajdonképpen nem is a maguké?

Kisül, hogy az a hatodik gyerek.

— Olyan az éppen, mintha a miénk volna. Ugyanúgy neveltük, tanítottuk. Nem is engedte volna az uram se, hogy akármilyen különbséget tegyünk...

És lassan kikerekedik a fülem hallatára egy történet, amelyik megmelegíti az ember szívét.

Egyszer, még a háború zűrzavarában egy leány kér szállást a kis tanyán, gyermeket szül, majd eltűnik nyomtalanul, a vendéglátók nyakán hagyva a csecsemőt. Az asszony a men- helybe akarja vitetni a gyermeket, de mire a hatóság kiszáll, a nagyobbacska lánykák sírnak, rimánkodnak:

— Édesanyám, olyan édes, elfér a többi között. Majd mi mosunk rá, gondozzuk, nem lesz dolgod vele.

És az ötgyermekes szegény munkásember — nem kérdve, miből telik majd, a szívébe és a gondjaiba zár még egy hatodikat.

Mindig ugyanakkora karéj kenyér és ugyanolyan szeretet jut ennek is, mint a többinek. Még hallom, ahogy az asszony mondja:

— Ez lett a legkedvesebb gyerekünk, de a Feri is olyan ragaszkodó, mint akármelyik, jön az haza, amikor csak teheti ...

Az asszonyok fecsegnek még, azután mennek tovább, ahogy a húst megkapták. Csak bennem csengenek vissza a szavak és megnémülok az ámulattól. Most láttam egy embert, akinek Jézus azt fogja mondani az ítélet napján: „Éheztem és ennem adtatok, mezítelen voltam és felruháztatok engem”.

És ez az ember nem tud minderről semmit és ezt feleli: „Uram, mikor láttuk, hogy éheztél vagy mezítelen lettél volna ?”

Láttam egy kérges kezű embert, aki nem hajolt meg a pénz hatalma előtt, mikor embernek kellett lennie.

ul

ISTENTISZTELETI REND

Budapesten, 1963. szeptember 15-én Deák tér de. 9. (úrv.) Hafenscher Károly de. 11. (úrv* Káldy Zoltán du. 6. dr. Kékén András Fasor de. fél 10. Harmati Béla de. 11. Harmati Béla du. 6. Harmati Béla Dózsa György út de. fél 10. Üllői út 24. de. fél 11. Grünvalszky Károly Karácsony Sándor u. de. 9. Grünvalszky Károly Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) dr. Szilády Jenő de. 12. Grünvalszky Károly Thaly Kálmán u. de. 10. Szirmai Zoltán de. 11. Bandi Sándor teol. szuppl. du. 6. Szirmai Zoltán Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Vajda Péter u. de. fél 12. du. 5 szeretetvendégség Uzon László Zugló de. H (úrv) Detre János Rákosfalva de. 8. Boros Károly Gyarmat u. de. fél 10. Detre János Fóti út de. 11. Káposzta Lajos Váci út de. 8. Káposzta Lajos Frangeoán u. de. fél 9. Gádor András Üjpest de. 10. Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. Soroksár Újtelep de. fél 9. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota Kistemuiom du. 3. Rákos

palota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kisteplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11- Karner Ágoston Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. fél 3.

Bécsikapu tér de. 9. Schreiner Vilmos de. 10. (német, úrv) Groó Gyula de. 11. Várady Lajos du. 7. Schreiner Vilmos TOrockó tér de. fél 9. Várady Lajos Óbuda de. 9. Vámos József de. 10. (úrv) Fülöp Dezső du. 5. Vámos József XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Csengődy László de. 11. Csengődy László du. fél 7. Csengődy László Pesthideg- kút de. fél 11. Ruttkav Elemér Budakeszi de. 8. Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8. Uzon László de. 11. (úrv) Uzon László du. 6. dr. Rezessy Zoltán Németvölgyi út de. 9. dr. Rezessy Zoltán Albertfalva de. 7. Visontai Róbert Kelen- völgy de. 9. Visontai Róbert Budafok de. 11. Visontai Róbert Nagytétény du. 3. Visontai Róbert Csillaghegy de, fél W. Csepel de, n.

HÉTRŐL—HÉTRE

„El ne feledd, mennyi jót tesz teveled”

103. zsoltár 2. vers

A felejtés is Isten ajándéka. Az ember feje „nem káptalan”, nem tud mindent észben tartani. Képtelenek vagyunk arra, hogy minden ismeretet és benyomást életünk végéig elraktározzunk emlékezetünkben. Ezért aztán régi benyomásaink és ismereteink jó része lassan-lassan elhalványul bennünk, majd pedig teljesen „kiesik” emlékezetünkből. S ez jól is van igy. A baj azonban ott kezdődik, hogy az ember sok mindent elfelejt, amit pedig nem lenne szabad elfelednie, és sok mindent észben tart, amit pedig rég el kellett volna felednie. >

Nézzünk csak magunkba! A szívünk sokkal több zúgolódással van tele, mint megelégedéssel. Ajkunk sokkal inkább nyílik panaszra, mint köszönetre. Ha az imádságot nem is felejtjük el, mégis inkább csak kérünk és mindig csak kérünk Istentől, de a hálaadásról megfeledkezünk, mint a kilenc bél- poklos is. De ilyen „rossz az emlékezetünk” embertársainkkal szemben is. Ha valaki jót tesz velünk, olyan hamar elfelejtjük! Talán megköszönjük, de nem viszonozzuk. Ha azonban valaki megsértett, megbántott bennünket, azt még évek múlva sem vagyunk hajlandók elfeledni.

Mi lenne, ha Isten is így cselekedne velünk? Ha Ö is szá- montartaná és nem feledné el bűneinket? Isten azonban Jézusért megbocsátja és hajlandó elfeledni minden vétkünket1! Nekünk is el kell felednünk minden hántást, valódi vagy vélt sérelmeket. Ezekkel ne terheljük lelkünket. Tudjunk előbb megbocsátani, azután feledni! A megbocsátás és a felejtés édestestvérek. Nincs felejtés megbocsátás nélkül és nincs megbocsátás felejtés nélkül. Vannak olyan evangélikus keresztyének is, akik azzal a „feltétellel” mennek az oltárhoz Úrvacsorát venni, hogy „megbocsátok, de nem felejtek!” Ilyen nincs! Ez fából vaskarika! Szívből meg kell bocsátani és egészen el kell feledni!

Viszont ezzel szemben soha nem szabad felednünk a hálaadást Isten ezernyi jótéteményéért. Ha szétnézünk hazánkban, egyházunkban, otthonunkban: van miért hálát adnunk! AZ evangélikus embernek mindig hálás színűnek kell lennie, akinek nemcsak egy héten egyszer jut eszébe a hálaadás, hanem hét közben sem felejti el megköszönni mindén napnak ai ajándékait. Ez a hét is legyen a hálaadás hete!

Szerdahelyi Pál

NAPRÓL-NAPRA

VASÁRNAP: HÖSEÁS 11, 8—9; LUKÁCS 9, 56. — A gyűlölet és a harag nem csupán felebarátainkat sérti, hanem az Isten parancsolatát is. Isten nem azért küldte Fiát, hogy bosz- szút álljon rajtunk, hanem megtartsa az elvesző embert: Galata 5, 16—24; Zsoltárok 84.

HÉTFŐ: ZSOLTÁROK 117, 1; MÁTÉ 22, 10. — Ezért a kegyelemért és megmentő szeretetért csak dicsérhetjük Atyánkat. Istenünk akarata az, hogy övéi egy akaraton legyenek? Ezért gyűjti össze népét. Márk 1, 40—45; I. Mózes 47, I—2&. (Jakab 4, 13—15.)

KEDD: ZSOLTÁROK 104, 27—28; LUKÁCS 24, 30—31. —

Templomos életünk sokszor személyhez kötött. Ne kallódjék el a külsőségek mellett Isten igéjének, kegyelmi jegyeinek gyülekezetformáló ereje. I. Timóteus I, 12—17; I. Mózes 47;

27—4b, 22. (Zsid. 11, 21.)

\ SZERDA: PÉLD. 17, 5; MÁRK 15, 31—32. — Jézus Krisztus Isten ajándéka, Akiben kegyelmet kaptunk. Isten nem hagyja a bűnt büntetés nélküL II. Kor. 9, 10—15; I. Mózes

49, 28—50, 14.

CSÜTÖRTÖK: JER. SIR. 5, 21; JELENÉSEK 21, 5. —

Visszatérésünk már nem egyszerű dolog. A mi szavunk már hitelét vesztett szó Atyánk előtt; ezért hangunk csak alázatos lehet: „Téríts vissza Uram;í.” I. Thess. 1, 2—10; I. Mózes

50, 15—26.

PÉNTEK: ZSOLTÁROK 50. 15; LUKÁCS 5, 25. — A tanácstalanság, a magunkrahagyatottság, az árvaság a legnyomasztóbb érzés. Atyánk így szól: „Hívj segítségül engem...’* Jézus Krisztus Urunk pedig így: „Jöjjetek énhozzám FiL 1, 12—18; II. Mózes 1, 1—14. (Zsoltárok 42, 6.)

SZOMBAT: MALAKIÄS 2, 5; JELENESEK 19, 5. — Dicséret és hála Néked Istenünk, hogy Te szabadítónk vagy és magadhoz öleled a megfáradtakat. Fii. 1, 19—26; II. Mózes 1, 22—2, 25. (Zsoltárok 121, 2.)

Káposzta Lajos

A TAB LA

Egy tanítónéni mesélte el az alábbi történetet. Leírom, ahogy elmondta és ahogyan megtörtént.

Kicsit kopott volt már a tábla. A kréta megakadt rajta, vagy néha megugrott s a tanítónéni szabályos betűi néha meg- kövéredtek, néha megnyúltak. A hetes jelentette is: pattog a festék róla, tessék megmondani az igazgató bácsinak. S már jött is egy mester, a mélyedéseket begittelte, tompa, mély fekete festéket kent rá s a betűk úgy kerekedtek rajta, hogy öröm volt leolvasni.

Gyönyörködtünk benne. A gyerekek gondosan törölgették, vizes ronggyal nem nyúltak hozzá, nehogy újra ledobja pompás feketeségét. De mindig akad egy-egy közömbös, érzéketlen, aki nem kíméli azt, amink van, akinek természetes a jó, s ha éppen úgy akarja, nekihajítja bicskáját, hogy megáll benne.

Fogalmazására következett. Írjunk a tábláról, a mi jó barátunkról. S \ogy jobban örüljünk annak amink van, messze kanyarítottam az előkészítést. Felidéztük Gárdonyi Rozikáját, aki iskolábajárása előtti nyáron felkapaszkodott az ablakra, bekukkantott a poros terembe és iszonyodva szaladt el, mert egy háromlábú szörnyeteget látott. Szinte közeledni érezte feketén, súlyosan. Talán a nagy iskolások ijesztgetése keveredettrémképébe, amikor az iskolát és benne a fekete táblát valami borzalmasnak érezte.

A mi táblánk nem ilyen — mondtam a gyermekeknek. Szépen a falra simul és olyan makulátlan a feketesége, hogy szinte magához csalogat. Nincs olyan kis fiú, aki előtte elmenne, a zsebébe rejtegetett krétával legalább egy vonást ne húzna rá. Öröm ráírni — ünnep — s le nem törölné maga után, mert messziről, a helyéről még gyönyörködni akar benne.

De szóltam egy másik tábláról is. Régen egy kis faluban látogattam meg egy akkor végzett tanítónénit. Kicsi volt a falu és szegény, az iskola magábaroskadt, mintha a falu minden gondja nyomta volna. Beléptem a terembe, de tábla nem volt sehol. Megkezdődött a tanítás. A tanítónéni egy kislányt szólított fel. Marika krétával a kezében az ajtóhoz pattant s nagy igyekezettel rótta betűit az ajtó feketére mázolt lapjára. Megdöbbentem. Szegény volt a nép. Az iskolára nem áldozott. Szegényes volt az ismeret a gyerekek fejében.

S az én pesti kis hetyke legénykéim megdöbbenve hallgattak. Hát ilyen is volt?! Szemük megsimogatta az újjávarázsolt táblát. Büszkén kihúzták magukat. Kezük a zsebükbe rejtett kis krétacsonkot szorongatta s a dolgozat befejezésében kis szívük őszintén dicsérte gondtalan gyermekségük szén fekete tábláját.

í Benczúr László

t