Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-09-01 / 35. szám

Isten arca

Ézsaiás 54,7—10.

Az ember arcáról leolvasható, mi tölti el a szívét. Amikor az arcon ragyog a mosoly és a derű, bizonyosak vagyunk abban, hogy az élet tele van megelégedéssel, örömmel és megnyugvással. Amikor a szem könnyben úszik, tudjuk: bánatot és gyászt hordoz az ember.

Amikor az Ótestamentum lapjait forgatjuk, s keressük, milyennek bontakozik is ki Isten arca, azt találjuk: Isten félelmetes és rettenetes. Hatalmas és kérlelhetetlen. Szigorú arcú Isten, Aki csak a törvény szigorát és követelését ismeri. Kiismerhetetlen és rejtőző.

Ézsaiás próféta azonban messze jövendőbe látó prófétai szemmel, az Újszövetségben, s ott is Jézus Krisztusban kibontakozó isteni arcot látja. Milyennek is látja ő Istent Jézus Krisztuson keresztül? Olyannak:

Aki megmutatta magát Jézus Krisztusban és felismerhető lett. Nem rejtőzködik valami mennyei messzeségben, ahol az embernek úgy kellene kikutatnia és kifürkésznie. „Aki látta a Fiút, az látta az Atyát.” Isten arca egyedül és kizárólagosan a testté lett, közénk jött, értünk munkálkodó Jézus Krisztuson keresztül ismerhető fel.

Jézus Krisztusban Isten arca, mint szerető mennyei Atyánk arca ragyog felénk. Igazi Atya, aki gondoskodó szere- tetével veszi körül övéinek, gyermekeinek életét. Naponként minden embert meg akar elégíteni bőséges javaival. Azt akarja, hogy szeretetének bőséges gazdagságából szerte ezen a földön békességben, boldogságban, gyermeki örvendezésben élhessenek gyermekei, munkálkodva Atyai akarata szerint. Atya ö, akivel beszélgethet imádságban az ember, s Atyai szeretettel és isteni bölcsességgel felel az imádságokra.

Isten tekintete kísér. El nem távozik ö mellőlünk. „Imé én tiveletek vagyok minden napon” — mondotta Urunk. Jézus a földi életúton együttjár az emberrel. S ahol ö jár, ott terjed az öröm, oszlik a gond, ökölbe szorult kezek simogatásra nyílnak ki, gyilkos fegyverek hullanak ki a kézből, hogy egybefonódjanak, mint testvérkezek munkálkodásra. Ahol Ó jár, ott férfiak és asszonyok, fiatalok és öregek becsülettel, helytállással végzik el jól a mindennapi élethivatásuk útján eléjük rótt feladatokat.

Ez az arc a békesség Istenének az arca. Jézus Krisztusban Isten megbékélt az emberrel. Általa békességünk van Istennel. De Krisztus által Isten az embert is a békesség emberévé akarja formálni, aki a jóakarat és szeretet, megbocsátás és megértés indulatával járja az élet útját. A békesség Istene számon kéri az ember békételenségét és békételenségé- nek következményét, a kiontott életet, az okozott könnyet és fájdalmat. Átformál, hogy legyünk a békesség gyermekei.

Isten Lelke azt munkálja, hogy a keresztyének arcán kiformálódjék az ő gyermekeinek arca, kiábrázolódjék a Krisztus.

Bárcsak minden keresztyén előtt ragyogna Isten szeretetének, irgalmának, békességének Jézus Krisztuson keresztül tündöklő arca. Nagy István

HALÁLOZÁS: Saródy József életének 71. évében Csög- lén elhunyt. Áz elhunytban dr. Fabiny Tibor csöglei lelkész felesége édesapját gyászolja. „Az igaznak emlékezete áldott.”

Mikó Imréné született Vasvári Császár Mária, a volt budapesti fasori főgimnázium testnevelési tanárának felesége, hosszas szenvedés után április 26-án elhunyt.

Takács Kálmán 87 éves korában az Úrban csendesen elhunyt, Acsádon temették el augusztus 16-án nagy részvét mellett. „Tudom, hogy az én Megváltóm él és utoljára az én porom felett megáll.”

Fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy id. Egyed Géza 67 éves korában Nemes- hanyban tragikus körülmények között elhunyt.

HÍREK

Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A vasárnap ol- tári igéje: Mk. 10, 17—27, szószéki igéje: Ezs. 54, 7—10. Délután szabadon választott ige.

EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Szeptember 8-án, vasárnap reggel fél nyolc órakor evangélikus vallásos félórát közvetít a Petőfi Rádió. Igét hirdet: Karner Ágoston rákosszentmi- hályi lelkész.

LELKÉSZIKTATÁS. A Zsé- deny-hegyfalui gyülekezet megválasztott lelkészét, Hódi Pált, augusztus 4-én iktatta tisztségébe Szabó Lajos, a vasi egyházmegye esperese. Az új lelkészt többen köszöntötték a díszközgyűlésen: az egyházmegye nevében dr. Boros László, a lelkészi kar és a gyülekezeti segély nevében Smi- déliusz Ernő répcelaki lelkész, a szomszéd gyülekezet nevében Baráth József uraiújfalui lelkész és a helyi gyülekezet

1 nevében Fehér Béla főgondnok. Isten áldása legyen a beiktatott lelkész szolgálatán.

A NÓGRÁDI EGYHÁZMEGYE LELKÉSZI MUNKAKÖZÖSSÉGE augusztus 28-án tartotta ez évi ötödik munkaülését Balassagyarmaton. Babka Tivadar, Csöváry Dezső, Szte- hlo Mátyás, Révész László, Polóny Zoltán és Kühn Ernő lelkészek, valamint Gartai István esperes szolgálatával. Élénk figyelemmel kísérte a munkaközösség az „Egyház a koegzisztenciáért” című előadást.

CSORNA. Lapunk 32. számában hírt adtunk arról, hogy a gyülekezetben „megszólaltatták azt a harmóniumot, melyet a gyülekezet ajándékba kapott”. Felkérésre most közöljük, hogy a harmóniumot a gyülekezet nem „ajándékként” kapta, hanem a tulajdonjog fenntartása mellett engedték át azt istentiszteleti használatra.

Alkotmányunk ünnepén

fővárosunk, XVII. kerületében, a rákoskeresztúri Dózsa művelődési ház zsúfolt dísztermében DR. VETŐ LAJOS püspök, a XVII. kerület országgyűlési képviselője méltatta alkotmányunk jelentőségét.

Amerikába utazott egyházaink küldöttsége

Az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsága az Egyesült AUamok-beli Rochester-ben tartja ülését. A hétfőn kezdődő tanácskozásokra augusztus 25-én, vasárnap, a Ferihegyi repülőtérről elindult egyházaink küldöttsége. Evangélikus egyházunkat Káldy Zoltán, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyházat dr. Bartha Tibor püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsát dr. Kenéz Ferenc főtitkár^ képviseli a tanácskozásokon.

Nagy számban jelentek meg az egyházi személyek a Ferihegyi repülőtéren a küldöttség búcsúztatására. Jelen volt dr. Vető Lajos, egyházunk püspök-elnöke is.

Egyházaink küldöttségének munkájára ezúton is Isten gazdag áldását kérjük.

* Tanévnyitó a Teológiai Akadémián

A Teológiai Akadémia szeptember 6-án,. pénteken délelőtt fél 10 órakor tartja tanévnyitó ünnepélyét az Egyetemes SzékházJ imatermében (VIII., Üllői út 24.). A tanévnyitó istentiszteleten D. DR. VETO LAJOS püspök végzi az igeszolgálatot, ezt követően a tanévnyitó ünnepi ülésen PRÖHLE KAROLY dékán tanévnyitó beszédet mond és felveszi az Akadémia új hallgatóit. Erre az alkalomra szeretettel hívjuk és várjuk a gyülekezetek tagjait.

HÉTRÓL-HÉTRE

Nincs „reménytelen esett”

Máté 12, 20.

Budapesten és a vidéki városokban, illetve azok közelében vannak ún. „elfekvő kórházak“, ahová a gyógyíthatatlan betegeket helyezik el, hogy a kórházban ne foglalják el a helyet a még gyógyítható betegek elöl. Ezekben az elfekvő kórházakban csupa „reménytelen eset” található, akiknek az életéről lemondtak az orvosok, mert emberileg nem lehet rajtuk segíteni. Pár nap, néhány hét, esetleg egy-két hónap az életük.

Heti igénkben Jézus arról beszél, hogy Előtte nincs semmiféle „reménytelen eset”. Ö még a „megrepedezett” nádat sem töri el, hanem a „repedést” bekötözi. A pislákoló gyertyabelet sem oltja ki, hanem újra lángra lobbantja.

A bűn rontása miatt tulajdonképpen minden ember élete „reménytelen eset” — önmagában, Jézus nélkül. Kísértés, bűn* elbukás, betegség, halál és kárhozat vár rá. Mindezekkel szemben az ember önmagában teljesen tehetetlen. Nincs ereje ellenállni. Születésünk pillanatától magunkban hordozzuk a bűn magvát és a halál csíráját.

Isten azonban meg akarja menteni a „halálraítélt” embert. Ö nem azon a véleményen van, hogy „hadd hulljon a férgese”, mert akkor mindenki elveszne. Jézust küldte megtartásunkra. Benne teljesedett be Ézsaiás jövendölése is, amit heti igénk szerint Megváltónk is ajkára vett és magára vonatkoztatott. Ö tanította meg az embert arra, hogy nincs többé haszontalan, elhibázott élet és nincs reménytelen eset, ha Ö veszi azt a kezébe.

Magunkra ismerünk-e ennek az igének a tükrében? Bizony, nemegyszer olyan a hitünk, mint a pislákoló gyertya- bél. Csak füstöl, de nem világít. „Hitem pedig, mint a változó hold, hamar elfogy, tölte alig hogy volt; Hol felhat égig, hol meg elhal s a homályban késik.” (Dt. ékv. 414.) Jézus mégsem oltja el, hanem fel akarja éleszteni újra. Szerdahelyi Pál

NAPRÖL—NAPRA

VASÁRNAP: JÓB 19, 16; MÁTÉ 10, 30—31. — Isten nyájának juhai vagyunk. Nem járunk egyedül, s nem vagyunk magunkra hagyatva. A jó Pásztor mindig számon tartja övéit II. Kor 3, 4—9; Zsoltárok 71, 1—16.

HÉTFŐ: ÉZSAIÁS 54, 14; ZSIDÖ 4, 9. — A Pásztor a mi Isten előtti szószólónk; Jézus Krisztus, kinek szavára állandóan figyelnünk kell. ö az út, az igazság és az élet. Márk 1* 21—28; I. Mózes 33. (Ef. 4, 32.)

KEDD: ZAKARIÁS 1, 3; LUKÁCS 15, 18. — Tékozló fiák lettünk, kiszakadtunk a nyájból. Visszatérésünk csak egyféleképpen kezdődhet — bűnbánattal: „Atyám, vétkeztem!* II. Kir. 20, 1—7; I. Mózes 37, 1—11. (I. Péter 5, 5.)

SZERDA: JEREMIAS 3, 15; CSELEKEDETEK 20, 28. — A nyájért felelősek vagyunk. Nem mi tettük magunkat azzá* hanem Isten Szentlelke, s ezért Neki tartozunk számadással is, Jakab 5, 13—18; I. Mózes 37, 12—36. (Máté 26, 14—26.)

CSÜTÖRTÖK; ZSOLTÁROK 63, 4; MÁTÉ 1, 45—46. — Isten kegyelmes cselekedete az, hogy Fia szenvedése és véré által szerezte egyházát. Kitüntetés, hogy Krisztushoz tartozónak vallhatjuk magunkat. Máté 9, 35—38; I. Mózes 39. (I. Péter 4, 4—5.)

PÉNTEK: ÉZSAIÁS 41, 14; LUKÁCS 1, 54. _ Ne félj te kicsiny nyáj, mert élő Pásztorod van, aki Megváltód, Megtartód, aki ma is megemlékezik irgalmáról. Márk 5, 22—43J

I. Mózes 40. (I. Thess. 5, 18.)

SZOMBAT: ZSOLTÁROK 86, 5‘, MÁTÉ 18, 19. — Életfolytatásunkon vajon meglátszik-e, hogy a nyájhoz tartozunk? Sokszor nem! A keresztyénség sokszor nem tud eggyé lenni „égető kérdésekben” sem. Jézus azt mondja: „Ha ketten kö- zületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kémek, megadja nékik az én mennyei Atyám.” Lukács 4, 38—44; I. Mózes 41, 1—36. (Jakab 3, 13.)

Káposzta Lajos

Szülők és a negyedik parancsolat

NÉHÁNY HÉTTEL EZELŐTT „Pilátus és

0 negyedik parancsolat” címmel cikket írtam. A cikkben Szabó Magda Pilátus című regényéi ismertettem, majd a regény témája nyomán néhány gondolatot a negyedik parancsolatról.

A cikk megjelenése után egyik vidéki olvasónktól levelet kaptam. A levél részben a fenti cikkel foglalkozik, részben új problémát vet fel. Ezért most teljes egészében közlöm a levelet.

„Nagy örömmel olvastam cikkét az Evangélikus Életben. Minden héten feszült figyelemmel lapozom át a lapot, amelynek immár 14 éve olvasója vagyok. Különösképpen is azok a cikkek ragadnak meg, amelyek a mai keresztyén ember problémáira keresnek választ. Ilyennek tartom a „Pilátus és a negyedik parancsolat” című cikket is. Szabó Magda könyvét ismerem. Én magam is sokat viaskodtam elolvasása után. Vajon miért nem jött rá Iza, akit pedig — a könyv leírása szerint — mindig szeretett édesanyja, hogy a rideg és éppen ezért hideg szeretet nem ragyoghatja be az egyedül maradt édesanya életét.

Amikor a regényt olvastam, mint gyermek olvastam azt. Amikor a cikk került elém, akkor mint keresztyén ember próbáltam a könyv tartalma és a negyedik parancsolat számomra is isteni törvénye fölött elcsendesedni. És ez a cikk indított arra, hogy most ezt a levelet megírjam és elküldjem. Ne haragudjon, hogy ismeretlenül, de Krisztusban testvéri szívvel kissé tovább vigyem azt a gondolatmenetet, amelyet cikkében megpendített, illetve a kérdést megpróbáljam egy másik oldalról megközelíteni. És itt kérek önöktől, az Evangélikus Életbe író lelkészektől segítséget. Hitéletemben elég hosszú múltra tekinthetek vissza és úgy érzem, valamit sikerült megismernem Isten szeretetéből. Röviden és a megszokott kifejezéssel élve: hivő asszony vagyok. Azonban »-van egy fogyatékosságom«. És ez éppen a negyedik parancsolat betöltése.

HOGY MEGÉRTSE EZT, el kell mondanom valamit. Ketten vagyunk testvérek. Mindketten már régen elkerültünk a családi otthonból. Szüléink messze laknak tőlünk. Én már gyermekkorom óta úgy érzem, hogy szüleim különbséget tesznek közöttünk, gyerekek között. De ez már nem is az érzés dolga. Szüleim számos jelét adták annak, hogy ez az érzés már meggyőződéssé lett bennem. Én egészen fiatalon elkerültem otthonról. Szüleim akarták így. Ipari pályára adtak, amihez sem kedvem, sem tehetségem nem volt. De bíztam

az ő jól átgondolt akaratukban és vállaltam ezt a hivatást is. Szünetben, szabadságaim alatt mindig siettem haza, de otthon csak vendég voltam. Kedvesek, de kimértek voltak hozzám. Előttem semmiféle családi ügyet nem tárgyaltak. A családi tanácsadó húgom lett. Lassan átvette nemcsak a szüleim felett való vezetést, hanem engem is befolyásolni és vezetni akart. Mondván: ő szüléink bizalmasa. Én közben férjhezmentem s családom lett. Akkor még jobban kiéleződött a helyzet. Mindjobban éreztem azt a szakadékot, ami szüleim és köztem tátongott. Pedig férjem szerette szüléimét és semmi nézeteltérés nem volt köztük. Ma ott tartunk, hogy évi néhány levélváltáson kívül alig-alig találkozunk egymással. A húgom a kedves ma is, ő a család »szemefénye« és bizalmasa, ö még ma is megkap mindent szüleimtől, én csak azt, hogy »kötelességem őket segíteni«.

Természetesen így leírva nem tűnik olyan szomorúnak, mint ahogyan azt én érzem. Mert nagy lelki válságot jelent nekem ez az egész kérdés. Érzem, hogy a negyedik parancsolat minden szülő tiszteletét és szeretetét kötelezővé teszi, de ugyanakkor azt is érzem, hogy én nem tudom úgy szeretni szüléimét, ezért a különbségtételért, amelyet két gyermekük között tettek és tesznek. Mit tegyek?

Nagyon kérem, hogy ha lesz ideje és tudna vtalami tanácsot adni, írja meg. És mégegy- szer kérem, ne haragudjon, hogy levelemmel felkeresem.”

EDDIG A LEVÉL, SZŐRÜL SZÓRA. Kihagyás nélkül. Mert így teljes a kép. Kedves Olvasóm, aki nyomtatásban látja most viszont a hozzám küldött levelét, ne lepődjék meg. Annyira általános az a probléma, amit levelében felvet, hogy arra nem lehet egy magánlevélben választ adni. Ügy érzem, nagyobb nyilvánosságot igényel. És ha a múltkor tollat fogtam, hogy egy könyv margójára néhány gondolatot rójak, akkor most még erősebb a belső kényszer, hogy ismét hozzányúljak egy nagyon kényes kérdéshez: a szülők és gyermekek kérdéséhez a negyedik parancsolat fényében.

A fent közölt levél elég tömör és szűkszavú. És mégis azt érzem, hogy a baj gyökere nagyon mélyen húzódik meg. Valahogy úgy érzem, hogy a szülők elhibázták nevelési tisztük komolyságát. És a másik testvér, aki ezt hamar felismerte, megpróbálta ezt a maga hasznára fordítani. A levél tanúsága szerint ez sikerült is. Természetesen — mivel e levélen kívül sem a szülőkről, sem a levélíróról nem tudunk semmit —, nem törhetünk pálcát sem a szülők, sem a gyerek felett De mert hasonló kérdés sok keresztyén ember belső békességét szorongatja, ezért hadd álljon itt egy másik példa. Keresztyén szülők „gondviselése” keresztyén gyermekük iránt.

A kiegyensúlyozott családi életben élő, nehéz munkát végző, de a második műszakban is hősiesen helytálló fiatalasszonyt szülei tanáccsal látták el. Arra akarták rávenni, hogy hagyja ott a munkahelyét és a kieső keresetet a férj próbálja másodállással biztosítani. Az asszony szerette a munkáját és örömmel is végezte azt. Viszont szüleinek — éppen a negyedik parancsolat ismerete miatt — nem mert ellentmondani és velük szemben határozott lenni, ezért a családi béke a fiatalok között teljesen felborult.

A PÉLDÁKAT A VÉGTELENSÉGIG LEHETNE SOROLNI. Hány otthon bomlott szét a szülők „szeretete” és „gondoskodása” miatt. Hány gyerek csalódott szüleiben, mert azok visszaéltek azzal a hatalommal, amit Isten bízott rájuk. És hány gyerek csalódott Istenben a szülők képmutató, hamis vallásossága miatt. Természetesen mint minden kérdésben, most is a magunk háza előtt söprűnk. Kellő alázattal, de bátorsággal úgy vetjük fel ezeket a kérdéseket, mint ami a mi keresztyén életfolytatásunk, hitünk vagy hitetlenségünk, vallásosságunk vagy képmutatásunk rákfenéje. De ugyanakkor azzal a felelősséggel is, hogy minden betű, minden szó, amit ebben a kérdésben is kimondunk és leírunk, eligazításul szolgálhat azoknak, akik ezekben a kérdésekben, mint keresztyének akarnak tájékozódni.

Szabad-e különbséget tenni gyerekek között? Nyilvánvalóan nem. Ezt Isten éppen úgy tiltja, mint ember és ember között való különbségtevést. És ennek ellenére nem egy keresztyén szülő beleesik ebbe a hibába. Vajon gondolnak-e arra az ilyen szülők, hogy ezzel azt érik el, amitől a legjobban félnek: a gyerekek. elhidegülnek egymástól. Mert abban a családban, ahol két vagy három gyermek él, ott minden különbségtevés a gyerekek közti szeretetközösség felbomlásához < eset

A szülői felelősség igen nagy. Talán a legnagyobb! Hiszen az otthon légkörét visszük magunkkal az életbe, hogy aztán a magunk ízével ízesítsük azt. De ha valami kesernyés ízt érzünk az otthon falai között, vajon nem nyomja-e rá a bélyegét a mi új otthonainkra, annak békességére és levegőjére? Minden bizonnyal igen.

LUTHER MARTON EZT ÍRJA A NAGY- KATEBAN: ,,. í . a szülőknek... prédikálnunk kellene arról, hogy hogyan bánjanak azokkal, akiknek vezetését rájuk bízták. Ha ez nincs is szó szerint a Tízparancsolatban, mégis van róla rendelkezés az Írás számos helyén.--. Mert nem... zsarnokokat akar ebben a hivatásban és a vezetésben, nem is azért ad nekik tiszteletet, vagy jogot és hatalmat a vezetésre, hogy imádtassák magukat, hanem azért, hogy meggondolják, hogy ők maguk is Istennek tartoznak engedelmességgel és hogy mindenek előtt szívesen és hűséggel teljesítsék hivatásukat. Ne gondold hát, hogy ez kedvedre, vagy saját akaratodra van bízva: Isten szigorúan megparancsolta és kötelességeddé tette, s neked felelned is kell majd Előtte.”

A szülői tiszt komolysága és nehézsége nemcsak abban az áldozatban mutatkozik meg, amelyet gyermekeink felnevelésében kell meghoznunk, hanem abban a szeretetben is, amely gyermekeink jövőjét és emberségét is nagyban meghatározza.

Pál apostol így ír a szülők felelősségéről: „Ti is atyák, ne ingereljétek haragra gyermekeiteket, hanem neveljétek őket az Ür fegyelmezésével és intésével" (Ef 6,4).

Végül is, kedves levélírómnak mit is mondhatunk? Mert ha a keresztyén ember szeretete olyan egyszerű volna, mint ezt a szót leírni vagy kimondani, akkor mindenkit feltétel nélkül tudnánk szeretni. Viszont ismertjük Jézus Krisztus parancsolatát, aki éppen erre a feltétel nélküli szeretetre hívott el és bízott meg bennünket. Hogyan tehát?

Meg_ kell harcolnunk a hitnek harcát! És ez elől nem lehet elmenekülni. Ezt minden keresztyénnek: meg kell harcolnia. Mert csak Istentől legyőzetve tudjuk szeretni minden mellékzönge nélkül azokat, akiktől a legnagyobb szeretetet vártuk és helyette megkülönböztetést és részrehajlást tapasztaltunk.

De ezt a harcot a szülőknek is vívniok kell. önmagukkal szemben. Isten segítségével. Hogy megértsék és megéljék, hogy Isten minden embert egyformán szeret Jézus Krisztusban és mi ebből a szeretetböl élünk. És éppen ezért minden szülőnek egyformán kell azokat szeretnie, akiket Isten rájuk bízott.

Karner Ágoston