Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-09-08 / 36. szám

kP. BÉRM. BP. 7S.

Munkakesdet

A gyülekezeti munka évenkénti új kezdete szeptemberre esik. Az élet alakította ki ezt a hagyományos gyakorlatot. A nyár csökkentett gyülekezeti élettel jár együtt. Városi gyülekezetekben a nyaralás, falusi gyülekezetekben a fokozott mezőgazdasági munka, hat közre ebben. Ősszel az élet visszatér rendes kerékvágásába. Megkezdődnek az iskolák. Érthető, hogy az egyház munkája alkalmazkodik a természetes körülményekhez, s munkaritmusa ekkor kap új lendületet. Az egyházi esztendő későbbi kezdetéhez már a gyülekezeti élet lüktetésében érkezünk el.

Amikor most újra megindul az erőteljesebb élet gyülekezeteinkben, a presbitériumok megtárgyalják a gyülekezet évi munkaprogramjai. Nagyobb összefüggésben a püspökök irányításával végbemenő országos esperest értekezlet tanácskozik majd a közeli hetekben az új munkaév egyházi feladatairól.

A mai gyülekezeti munkára két vonás nyomja rá a bélye- gét. Mindenekelőtt: a mennyiségi elv helyett a minőségi elv érvényesüljön. Volt olyan korszak egyházunk életében — a 30—40-es évek folyamán —, amikor az alkalmak számának szaporítása irányadó szempontnak bizonyult. Ahol a gyülekezeti élet elágaztatását túlhajtották, komoly hátrányok jelentkeztek: nem maradt idejük a lelkészeknek alapos igehirdetési előkészületre, sem gyülekezeti látogatásra.

A mi időnkben nyilvánvaló, hogy az élettempó felgyorsulása következtében még legbuzgóbb híveink sem szakíthatnak maguknak időt túl sok gyülekezeti alkalomra, máskülönben otthoni munkájuk, pihenésük, családjuk vagy művelődésük sinylené meg. Ellenben annal lényegesebbe vált a gyülekezeti élet alkalmainak tartalmi minősége. Az egyház a lakosság megnövekedett szellemi színvonalával csak akkor tud lépést tartani, ha mondanivalója és rendezvényei le tudják kötni az embereket.

A gyülekezeti élet mai másik általános vonása, hogy a vasárnap délelőtti istentisztelet jelentősége messze kimagaslik az egyeb gyülekezeti alkalmak sorából. A vasárnapi foisten- tisztelet minden más gyülekezeti alkalomnál több tagot gyűjt össze gyülekezetünkből. S a lelki befogadókészség is érezhetően tálán itt a ^legnagyobb.

Ez örvendetes, mert megfelel az egyház ősi múltjából és teológiai gondolkozásából folyó értékelésnek: az istentisztelet a gyülekezeti élet központi helye, éltető szívverése. Megelőző évtizedekben a vasárnapi istentiszteletnek ezt a kiemelt helyzetét gyakran elszürkítette a rendkívüli alkalmak fénye. Ma egyre világosabb, hogy a keresztyén hitnek és életnek hetenként megújuló forrása a „főistentisztelet”.

JVIézzük most a gyülekezeti élet többi megnyilvánulását.

^ ’ A gyülekezeti bibliaóra jelentősége ma már távolról sem az, mint amikor a két világháború között az egyházi élet megelevenedésének egyik jele és sarkallója volt. Akkor az újszerűsége vonzott, s belülről is frissé tette ezt a munkát. Mégis jó, hogy a hagyomány ma is fenntartja ezt a keretet, mert alkalmat ad arra, hogy a gyülekezet leghűségesebb tagjai hétközien is ápolhassák egymással testvéri kapcsolatukat, s közvetlenebb módon is kapják Isten igéjét, mint a szószék alatt. Nincs is talán olyan anyagyülekezetünk, amelyben ne lenne bibliaóra hetenként, nagyobb földrajzi terület esetén több helyen is.

Két életkor részére külön is tart egyházunk bibliaórákat. A 6—13 éves gyermekek részére a gyermekbibliaórák, a megkonfirmált ifjúság részére pedig az ifjúsági bibliaórák adják az ő nyelvükön Isten hitet ébresztő és keresztyén életre indító szavát a gyülekezetekben.

örvendetes, hogy ma már legtöbb templomunkban nemcsak a nagyünnepeken, hanem sűrűbben történik az úrvacsoraosztás. Ezzel Krisztus testének és vérének vétele visz- szanyert valamit az első keresztyéneknél betöltött jelentőségéből; nem ritka lelki „nagytakarítás”, hanem étel és ital a vándorúton.

A konfirmációi előkészítés minden gyülekezetünkben januárban kezdődik. Az addig hátralevő hónapok alkalmasak arra, hogy számba vegyék a leendő konfirmandusokat, és a konfirmációi oktatás kezdetére eldőljön, hogy kik akarnak élni ezzel a lehetőséggel a soron következő korosztályból.

A szeretetvendégség mai formájában lehetőséget nyújt arra, hogy változatos egyházi témákról előadást kapjon a gyülekezet, egybekapcsolva a tea mellett végbemenő közvetlen beszélgető érintkezéssel a hívek között. Műsorában pedig az egyházi ének és zene kimeríthetetlen tárháza mellett megnyílik a költemények és más irodalmi termékek széles területe, amint segítenek bennünket Isten gondolatainak megértésére.

Három-négy igehirdetés-sorozatra szintén sor kerül évenként a gyülekezetekben. Reformáció ünnepének hete, a januári egyetemes imahét és a nagyhét más-más jellegű esti sorozatos igeszolgálattal ad lelki elmélyülésre alkalmat.

Az állami iskolák rendjébe beépült hittanórák az erre beiratkozott tanulóknak nyújtják a hitbeli alapismereteket. Jelentősegük főként a falusi gyülekezetekben van meg.

A presbiteri ülések ma már legtöbb helyen áhítattal kezdődnek, és rendszeresen szolgálják a közegyházi tájékozódást is, hogy az egyházközségeknek ez az irányító testületé összhangban dolgozzék egyházunk vezetőivel.

A lelkipásztori látogatások a szükséges közvetlen kontaktust létesítik az egyház és az egyes hívő között. Nem esetlegesen történnek, hanem valamilyen konkrét okból kifolyólag.

Ha mindehhez hozzávesszük a keresztelés, esketés, temetés szolgálati alkalmait — közülük az első legtöbb esetben istentiszteleten történik — előttünk all egyházunk mai gyülekezeti életének és szolgálatának általános képe. Különleges jelentősége van a gyülekezetek életében a jubileumoknak. Egy-egy templomszentelési vagy gyülekezetalapítási évforduló ünnepként emelkedik ki a gyülekezet évről évre megszokott életéből. A múltra, jelenre és jövőre egyaránt nézőén formálják a mi nemzedék egyháztudatát.

Áldja meg Isten a vázolt keretben folyó, ezekben a hetekben új kezdettel induló gyülekezeti munkánkat országunkban, hogy áldása legyen belőle híveink, egyházunk és népünk életének. Veöreös Imre

Finn-magyar kapcsolataink

A negyedik Lutheránus Világgyűlés alkalmából

A FINN NÉP, MINT A MAGYARSÁG IS, a finn-ugor nyelvcsaládhoz tartozik. A nyelvtudományi kutatások vitathatatlanná tették a két nép rokonságát. Sok régi szó azonossága mellett, a két nyelv szerkezeti, nyelvtani sajátosságainak hasonlósága, azonos hangsúlyozási törvényei kétségtelenné teszik, hogy a két nép több ezer évvel ezelőtt együtt élt, s a mostani nagy különbségek jó részét az egymástól távolélés idézte elő.

Kapcsolatainkban elsősorban a finnek részéről nagy hangsúlyt kap ez az ősi rokonság. A finnek másként vannak ezzel a rokonsággal, mint általában véve mi magyarok. Finnországban járván, az embernek az az érzése, hogy ott a legegyszerűbb ember is tud a rokonságról. Elég, ha meghallja, hogy itt most magyar emberrel („unkarilainen”) találkozott, máris felderül az arca, s tele van kedvességgel, szeretettel, örömmel, i

A FINN—MAGYAR ROKONSÁG (KIFEJEZÉSE az is,

hogy igen'sok olyan finn egyházi emberrel találkozhatunk, aki vagy jól tud magyarul, vagy legalább néhány szót, egy-két mondatat megtanult a mi nyelvünkön. „Eleven halak úszkálnak a víz alatt” — ezt sokszor hallottam még finn püspököktől is, mert ez finnül csaknem úgy hangzik, mint magyarul s ugyanazt is jelenti: „Eleven kalat uiszkentelevat veden alia” — magyaros átírással. Ha a finn szótárban lapozunk, lépten-nyomon találkozunk hasonló szavakkal, hasonló szógyökerekkel. Minden ilyen hasonlóság felfedezése nagy öröm finn ismerőseinknek. Amikor például egyik vidéki múzeumban jártam, a régi finn háztartási berendezések között megláttam egy rokkát is. Mondom is, hogy „Nini, rokka!” Mire finn barátaim nevetve mondják: „Mi is rukkiá- nak nevezzük:” Ezt a felfedezésüket olyan fontosnak tartották, hogy az egyik vidéki újság a legközelebbi számában írt is róla. Ismerkedjünk meg mi is néhány közös szóval (magyaros átírással): keszi = kéz, vészi = víz, kala = hal, mészi = méz, menne = menni, mite? = mit?, vanha = vén, öreg, me = mi, te = ti, pilvi = felhő, kivi = kő, pésze = fészek, pee = fej, pappi = pap, pala = falat, on = van, voj = vaj, nehde = nézni, látni, millaj- nen = milyen, látikko = ladiké, jee = jég, jó = jó, élee = élni, alia = alatt, allé = alá, szu = száj, szüden = szív, szüntüe = születni, téhde — tenni, tiede = tudomány, tuk- ko = dugó, torni = torony, teünne = tele, teütte = tölteni, uida = úszni, uszi = új, véri = vér, viede = vinni (vien = viszem), üö = éj, szarvi = szarv stb. Sok olyan hasonlóság is van, amit ma már csak a nyelvtudósok tudnak értékelni, mert egyes szavak megbújva maradtak meg a két nyelvben. Ilyen például a tulipiros magyar szóban a „túli” szó, mely finnül tüzet jelent, úgyhogy a tulipirost mi tűzpirosnak mondhatnánk. Vagy kulkea = haladni, aminek valószínűleg azonos a gyökere a kullog magyar szóval. Kova, annyi mint kemény; kemény kő finnül: kova kivi. Az isten szóban valószínűleg ott rejlik a finn isze = atya szó.

FEJTÖRŐ SZÓRAKOZÁSNAK IS ÉRDEKES a két

nyelv hasonlóságainak tanulmányozása. Világért se állítjuk, hogy a finn nyelvet köny- nyű megtanulni. Az azonban bizonyos, hogy olyan kiejtési nehézségeink nincsenek, ha finnül tanulunk, mintha például németül, vagy angolul próbálunk beszélni. Tapasztalat szerint a magyarok finnül és a finnek magyarul aránylag hamar, igen tiszta kiejtéssel beszélnek. Előfordult, hogy utazás közben kinéztem magamnak valamilyen egyszerű finn mondatot, pl.: „Mikor érkezik a gyorsvonat K.-ba?” Jön a kalauz. Felteszem neki finnül a kérdést. A kalauz azonnal bőbeszédűen elkezd magyarázni, amiből én alig értettem valamit. A kalauz nyomban megértette, mit kérdezek, s mégcsak nem is mosolygott kiejtésemen.

Ne gondoljuk azonban, hogy a finn nép valami egységes nép benyomását kelti külső látszatra. Nálunk el van terjedve, hogy minden finn hirtelenszőke. Az bizonyos, hogy sok köztük a szőke, de sok a gesztenyebarna is. Ez annál feltűnőbb, mivel a környező népek kifejezetten szőke népek hírében állnak.

Az elmondottak érthetővé és érzékelhetővé teszik, hogy a finnekben jogosan tudatosulhatott a finn—magyar rokonság gondolata. Ide tartozik az a körülmény is, hogy a finnek összesen alig tesznek ki többet lélekszámban, mint Nagy- Budapest lakosságának kétszerese, viszont hazájuk jóval nagyobb, mint Magyarország: körülbelül háromszor akkora. A finnek nem is laknak sűrűn. Még fővárosuk belvárosán túl is igen szétszórtan építik hatalmas bérházaikat, amelyeket vadon-erdők vesznek körül kerítés nélkül. A falvakban még szétszórtabban helyezkednek el, nagyobbára fából épüít házaik.

A finn népről még annyit, hogy szorgalmas, takarékos, tudományszerető, művelt nép, mert megszokta a nehéz természeti körülményekkel való viaskodást. Hiszen még Dél- Finnországban is a tél egyfolytában fél évig tart, de olyan kemény tél, mint amilyen nálunk az elmúlt télen a leghidegebb napok voltak. Télen Finnországban a nap alighogy felkel, máris lenyugszik. Nyáron fordítva. Most augusztusban, nekünk magyaroknak az volt a benyomásunk késő nyári estéken, hogy a nap elfelejtett lenyugodni. A finn nép nagyobbik része mezőgazdasággal, fakitermeléssel foglalkozik, de fejlett iparuk is van.

A FINNEKKEL VALÓ KAPCSOLATAINK egyre erősödnek és mélyülnek.

Az idén néhány napot hazánkban töltött Kekkonen köz- társasági elnök. Jó szolgálatot tett kapcsolataink terén az, hogy egyházunkat ez év tavaszán hivatalos egyházi delegáció látogatta meg Lehtinen püspök és Auranen esperes személyében. A Lutheránus Világszövetség helsinkii világgyűlése alkalmából pedig magyarországi evangélikus egyházunk képviseletében tizennégyen utaztunk Finnországba.

Hogyan fogadták küldöttségünket a finnek?

Meg kell tárgyilagosan állapítanunk, hogy noha a finnek más társadalmi rendben élnek, egyházi és világi vezetőik a néppel együtt meleg barátsággal, szinte testvéri szeretettel fogadtak bennünket. Jó példával járt ebben elöl Simojoki (olv. Szimojoki) helsinkii püspök, a Lutheránus Világgyűlést vendégül látó finn főváros püspöke, aki egy este a lakására is meghívott, ahol többek közt megismerkedhettem Salomies érsekkel, aki különben Turkuban székel, azután Gulin tamperei püspökkel, Tapanéinen oului püspökkel, ugyancsak itt találkozhattam első ízben az új dán vezető-püspökkel, Wester- gaard-Madsennel. Teljes számban vettünk részt azon a fényes fogagdáson, amelyet Kekkonen köztársasági elnök adott a Lutheránus Világszövetség tiszteletére, egyházunk két püspöke pedig Prőhle Károlyival együtt részt vett Hosia művelődésügyi miniszterasz- szonynak, a Lutheránus Világgyűlés kiemelkedőbb személyiségeinek tiszteletére adott fogadásán. Kedves estét töltöttünk Auranen prépostéknál, Voipio professzoréknál, Viiro lelkészéknél. A nagygyűlés zsúfolt programja mellett is tehettünk néhány kirándulást Helsinki környékén. Káldy püspökékkel együtt kirándultunk például a Helsinkitől 35 km-re fekvő Merille nevű tengerparti egyházi üdülőbe, ahol különben találkozhattam zur Nieden nyugatnémet préposttal, kinek híres könyvét: „Éneddel beszélgetek” címen annak idején lefordítottam magyar nyelvre, s amely németül már száztizenötezer példányban jelent meg. Nagyon jó beszélgetést folytattunk Gulin püspökkel, aki egyházunk püspökeit ebédre hívta meg, s aki mindvégig nagy barátságot és megértést tanúsított egyházunk és egyházunk problémái irányában. Feledhetetlen maradt számunkra az a búcsúvacsora is, amelyet a finn rendezőbizottság adott az újonnan megválasztott világszövetségi végrehajtóbizottság tiszteletére, s amelyre egyházunk püspökeit feleségeikkel együtt meghívták. Itt különösen jó alkalmam nyílt a finn egyházi élet egyik kiemelkedő személyiségével, Juva professzorral elbeszélgetni. Kiváló alkalmunk nyílt a finn egyházi élet kiválóságaival találkozni azon a találkozáson is, melyet finnországi, követségünk adott tiszteletünkre, s amelyen Simojoki és Gulin püspökökkel az élén igen sok finn egyházi vezető személyiség részt vett, így a helsinkii egyetem teológiai fakultásának dékánja, Nikolai- nen professzor, továbbá Rapsli esperes.

NEM ÄLL MÓDOMBAN ITT RÉSZLETESEN ISMERTETNI azokat az alkalmakat, amelyeken Finnország különböző templomaiban prédikáltak delegációnk, tagjai. Káldy Zoltán püspök Tamperében, Finnország nagy ipari gócpontjának templomában prédikált, s ez alkalommal a rádió és a televízió is készített helyszíni felvételeket. Dr. Ottlyk Ernő professzor Helsinki egyik templomában hirdette Isten igéjét, Prőhle Károly dékán pedig a helsinkii székesegyházban végzett egy este áhítatot. Lapunk szerkesztője, Gödön András lelkész Kylmekos- kiban prédikált (Karanko Jou- ko tolmácsolta), Detre László esperes több helyen finnül prédikált. Jómagam Karkku- ban prédikáltam, ebben a Helsinkitől 200 km-re fekvő nagy gyülekezetben, hová Rinne Károly ottani esperes hívott meg, aki 1948-ban részt vett Nyíregyházán püspökkéiktatáso- mon, s aki ma is kitűnően beszél magyarul. Azt a figyelmességet, szeretetet érzékeltetni, amellyel a finn lelkészek fogadtak bennünket népes gyülekezetükkel, s azok vezetőivel együtt, nehéz néhány sorban ecsetelni. A Lutheránus Világszövetség Nagygyűlésén részt vettek közül más külföldi vendégek is prédikáltak a két vasárnapon, amely a nagygyűlés idejére esett, mégis az az érzésem,- hogy minket, magyarországi delegátusokat megkülönböztetett hittestvéri és testvéri szeretettel vettek körül. Velünk levő feleségeinket külön is meghívták kávédélutánokra, kirándulásokra.

KÜLÖN KI KELL EMELNÜNK, hogy a finnországi egyházi és világi sajtó igen sokat és igen jó hangon foglalkozott ott-tartózkodásunk idején egyházunkkal és delegációnkkal. Előbb azonban hadd említsem meg, hogy nem sokkal megérkezésünk után a helsinkii rádió számára német nyelven interjút adtam, amit még aznap sugárzott a finn rádió. A legnagyobb finn lapok egyike, az egyházi jellegű Kotimaa augusztus 2-i száma szép cikket hozott egyházi életünkről a két püspök arcképével „Krisztus evangéliuma jövőnk és reménységünk alapja” címen. Nyilván a vidéki lapok is figyelemmel foglalkoztak velünk, legalább erre enged következtetni, hogy karkui látogatásomról a helyi lap fényképpel illusztrált tudósítást hozott. Nagyon jelentőssé lett az a sajtókonferencia, amelyet a finn—magyar baráti társaság rendezett, s amelyet maga Konttinen professzor, a finn—■ magyar baráti társaság elnöké nyitott meg, s amelyen körülbelül negyven finn, svéd, dán és norvég újságíró vett részt. Erről a finnországi lapoknak úgyszólván mindegyike fényképekkel illusztrált tudósításokat közölt.

FELSOROLNI IS SOK, hogy alig kéthetes finnországi tartózkodásunk idején milyen sokféle találkozásunk volt magával a finn néppel, a finn egyházzal, a finn állami és társadalmi élet képviselőivel. Pedig elsősorban nem azért mentünk, hanem hogy részt vegyünk a Lutheránus Világ- szövetség negyedik nagygyűlésén, ami pedig nagymértékben kitöltötte és igénybe vette időnket.

Finn barátaink azzal búcsúztak tőlünk, hogy remélik, a jövőben még tovább fejlődhetnek és mélyülhetnek egyházunk és népeink kapcsolatai. Mi is ilyen jó reménységben vagyunk. Ezért tartottuk szükJ ségesnek, hogy ilyen részletesen beszámoljunk a helsinkii Lutheránus Világgyűlésen való részvételünknek ezekről a gyümölcseiről is.

D. Dr. Vető Lajos

k