Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-09-01 / 35. szám

A s Efezusi Levél

A SZENTLÉLEK VÉTELE

Poros keresztyénség?

„Teljesedjetek meg Lélekkel” (Olvasd: 5,15—21.).

A TECHNIKAI CSÚCSTELJESÍTMÉNYEK KORÁNAK

rohanó tempójában élünk. Nagyszerű autók siklanak az országutakon, szárnyas hajók szelik a vizeket, nagyhatóerejű rakéták űrhajókat emelnek a világűrbe. E csodák elindításához, üzemeltetéséhez hajtóerő szükséges.

A keresztyén embernek is szüksége van a Szentlélek „hajtóerejére”. Szentlélek nélkül nincs aktívan munkálkodó keresztyén hit, sem felebaráti szeretet, amely tettekben nyilvánul meg az egyszerű hétköznapok sorában. Ahol nincs Szentlélek az egyházban, ott nincs is élet, mozgás, előrehaladás sem az egyéni, sem a gyülekezeti életben. Szemléletes hasonlattal így fejezhető ki ez az igazság: A villanymozdony áll a sínpáron, addig el sem indulhat, míg fölül az áramszedő nem érintkezik a magasfeszültségű vezetékkel, hiszen onnan kapja a hajtóerőt. A keresztyénség álló, utasokkal megrakott szerelvény csupán a Szentlélek ereje nélkül. Hogy a vonat elindulhasson és célhoz érjen, szükség van a fölülről kapott erőre. Isten Szentlelkére.

ISTEN IGÉJE AZT AZ ÖRÖMÜZENETET TARTALMAZZA, hogy lehetséges az egyház népe számára a Szentlélek vétele. Isten pazarló bőkezűséggel osztja és ezért nyugodtan mondhatjuk: az egyház a Szentlélek csatornája. Az istentiszteleteken és a gyülekezet összejövetelein, ahol felhangzik az ige, kiárad a Lélek minden szívbe. Az emberi szíveket elzáró gátló zsilipeket pedig a gyülekezeti ének és az imádság, különösen a hálaadó és Istent dicsérő imádság nyitja meg, hogy beáradhasson a Lélek éltető ereje.

Sok keresztyén ember úgy gondolja, hogy Isten Lelkét csak úgy vehetjük, ha bezárkózott lelkiéletet élünk, elfordulva korunktól, annak izgató kérdéseitől és izgalmas problémáitól. Az ilyen látásmód az Isten igéjének teljes félreértése. Isten ma sem veszi ki népét a történelem sodrából. Itt és most kell élnünk hivő keresztyén módon. Az Efezusi levél figyelmeztet arra, hogy áron is megvegyük a Szentlélekkel való megtelít- kezés alkalmait.

A HIVŐ KERESZTYÉN EMBER ÜGY TEKINT a mi korunkra, hogy ez az időszak is az Istentől felkínált drága alkalom és kegyelmi lehetőség. A mi korszakunkban is tart a kegyelem ideje és a Szentlélek ajándékát a hit karjaival ma is meg lehet ragadni. A Lélek kegyelmi ajándékának elfogadása pedig arra ösztökél, hogy Isten népe kortársai előtt bizonyságot tegyen. A bizonyságtétel minden időben az egyház életjele. A mi korunkban különösen sok alkalom nyílik a jó cselekvésére. amelyre a Lélek ad indítást. A mindennapi élet hozza elénk azokat a kérdéseket, amelyekre az egyháznak, ha munkálkodik benne a Lélek, reagálnia kell. Nem hallgathatunk a fajgyűlöletről, a gyarmati sorból felszabadulni kívánó népekről, az emberi életet fenyegető atomkísérletekről. Isten Lelke az élet megóvásának és kiteljesedésének a megmunkálását bízza népére.

A „gonosz napok” bibliai kifejezés a mi korunkban félelmetes valóságot ölt. A Hirosima felett felvillanó atombomba és azóta szimbólummá lett „gombaalakú atomfelhő” elterpeszkedik az emberiség feje felett. A világot még sohasem fenyegette olyan iszonyatos, egyetemes katasztrófa, mint az atomháború réme. Ma az ettől való félelem az egész emberiséget nyugtalanítja. A gonosz napok kifejezés mögött ez a fenyegető lehetőség áll.

TERMÉSZETESEN EZ A TÉNY NEM INDÍTHAT minket a sopánkodásra, elcsügge- désre és reménytelen kétség- beesésre. Sőt éppen ellenkezőleg: arra késztet, hogy a mi történelmi helyzetünkben ismerjük fel és vegyük észre az Isten által adott lehetőségeket. örülnünk kell annak, hogy van alkalom az egész emberiség javát szolgáló „jó”- nak a munkálására.

Amikor az egyház népe felemeli szavát a háború ellen, különösen a soha nem látott borzalmakkal fenyegető atomháború ellen, akkor ez Isten lelkének munkája. Amikor az Isten népe síkraszáll az általános leszerelés mellett, arról tesz bizonyságot a világban, hogy Isten az élet és békesség Istene. Amikor az egyház népe örömmel üdvözli a részleges atomcsend aláírását, arról tesz bizonyságot, hogy megértette mi az Űr akarata az emberiség életével. Isten nem akarja a bűnös ember halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen gonosz útjáról és éljen.

SOHASEM VOLT AKADÉMIKUS TÉMA a Szentlélek vétele, de különösen a mi korunkban nem az. Az Isten népének lételeme, hogy megteljesedjék a Lélekkel. Különben képtelen és alkalmatlan küldetésének elvégzésére. Isten ma is adja a hivő ember és gyülekezetek számára a feladatok elvégzéséhez szükséges „Hajtóerőt”.

Boldogan tehetünk bizonyságot róla, hogy minden helyen, ahol az Isten igéje tisztán és igazán hangzik, vehető a hivő engedelmes szív számára a Lélek. Ez az adomány pedig ad elegendő erőt emberi hivatásunk teljesítéséhez, a ma élő keresztény nemzedék történelmi szituációjában is.

Garami Lajos

Nem én, hanem az Isteni

A hívő ember örök problémája, hogy miként tudja elnyerni az üdvösséget. Amikor Luther a kolostor falai közé került, az a kérdés gyötörte, hogyan találhatja meg a kegyelmes Istent? Először ő is úgy akarta megoldani ezt a kérdést, ahogy a legtöbb ember teszi: erejét megfeszítve, Istennek tetsző dolgok cselekvésére összpontosította minden igyekezetét. Az imádságok végtelen láncolatán túlmenően, a test sanyargatása, a vágyak kiöldöklése útján akart meggyőződni arról, hogy nem haragszik reá az Isten bűnei miatt, hanem megbocsát neki. Azonban minél jobban 'belemerült ebbe a gyakorlatba, annál inkább érezte, hogy ez az út járhatatlan. Rádöbbent arra, hogy Isten irgalmát sem kiérdemelni, sem kikényszeríteni nem lehet. Megvilágosodott előtte, hogy nem azon múlik az Isten kegyelme, hogy akar-e, vagy fut az ember, hanem azon, hogy Isten könyörül. (Róm. 9:15.)

Minden hívőnek meg kell tanulnia, hogy Isten teljesen szabad, korlátok öt nem akadályozzák cselekvésében. Ügy rendelkezik az ember fölött, mint az alkotó művész az anyag fölött, tetszésének megfelelően formálja azt.

' Mózes nem dicsekedhetett azzal, hogy Isten kiválasztotta őt a fogságban sínylődő nép kiszabadítására s törvényének a néppel való közlésére. Izrael sem dicsekedhetett azzal, hogy Isten szövetséget kötött vele. Sem Izrael, sem Mózes nem szolgált rá a kiválasztó' kegyelemre. Akár Mózes, akár Izrael helyett mást is választhatott volna Isten. Erre meg volt a teljes szabadsága. De Istennek így tetszett. Igen, az Isten szabad Isten.

De nem vérszomjas, hanem könyörülő Isten. Néha talán úgy tűnik nekünk, hogy elhagyott minket. Pedig legfeljebb az történt, hogy igéjének megvilégosító erejét vonta meg tőlünk s ezért nem látjuk cselekvésének értelmét és összesfüggését. Isten ítélete és büntetése mindig arra való, hogy megmentésünket eszközölje. Jó tudnunk, hogy haragja rövid ideig tartó, de kegyelme örökkévaló. (Ézs. 54: 7.) Mindenesetre ez a tény rendkívül sok vigasztaló erőt rejt magában.

Nem elég azonban csak tudni, hogy milyen az Isten és még az sem, hogy mi a szándéka velünk. Azt is tudnunk kell, hogy nem élhetünk minden kötelezettség nélküli életet. Sem Istennel szemben, sem felebarátainkkal szemben. Márpedig az ember vágya a lehetőségek adta függetlenség. Ezzel az emberi vággyal szemben áll Isten igénye: a teljes függés. Ezt a teljes függést nem akarja vállalni az ember. Engedményes megoldást szeretne találni, oly módon, hogy tiszteletben tartja Isten törvényét, de Isten is hagyja jóvá az ő akaratát. Az ilyen kegyes ember lehet vallásos, de nem Krisztus követő, mert a kettő nem ugyanaz. A vallásos ember sokat bíbelődik a hit problémáival, de Krisztus követésére már nincsen ereje. Nem az a fontos, hogy Jézus tanítását boncolgassuk, hanem az ö nyomdokába lépjünk. Ez pedig nem könnyű, mert féltve őrizgetjük anyagi és szellemi kincseinket. Biztosabb támaszt látunk ezekben, mint a könyörülő Istenben. Ez a mi rabságunk acél- bilincse, amelyről önerejével nem képes kiszakadni az ember. Hála legyen a Megváltó Istennek, akinél minden lehetséges. (Mk. 10:27.)

Kühn Ernő

EVANGÉLIKUS ÉLET

A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Üllői ót 24.

’ Szerkesztőségi telefon: 342—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074

Előfizetési ára egy évre 60.— Ft Csekkszámla: 20412.—vm. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott

INDEX 25211

63.4131/2 — Zrínyi Nyomda, Bp.

Nemrég a híradóban láttam, hogy valahol külföldön az igazság istennőjének szobrát meg kellett már tisztogatni, mert sok minden rakódott rá. Két rendkívül bátor, jó idegzetű férfi biztosítókötél nélkül végezte el a munkát, nem csekély bravúrral, veszélyes magasságban.

A mozdulatlan szobrot persze, hogy beszállja a por. Nem él, nem tud mosakodni, védtelen a lerakódással szemben. A gépek mozognak, de törölni, tisztogatni kell őket rendszeresen, különben baj lesz velük. Az állatoknak már, természetesen, több-kevesebb tisztaság igényük van. S ki más képviselné a tetőpontot, mint az ember, egyrészt egészséges ösztönből és megfontolásból, másrészt nevelése révén. De hogy állunk belső értékeinkkel? A legnagyobbakkal!

A tálentumok példázata s általában az egész Szentírás hangsúlyozottan figyelmeztet arra, hogy a Lélek ajándékai nem valamiféle tárgyi vagyont képeznek, amelyek mintegy önmaguktól kamatoznak. Amit Istentől kapunk, az sosem vitrintárgy: nem azért van, hogy éppen legyen, dekorációként. emlékként, jelvényként, vagy bármiféle — talán nagy becsben tartott — díszként. Isten ajándékai „nem n-i/ughatnak”, s ha dobozba akarjuk zárni, üveg alá akarjuk tenni őket, akkor számunkra meghalnak, helyesebben szólva Isten megvonja tőlünk őket és hívebb sáfárokra bízza.

„Akinek van. annak adatik, s akinek nincs, még amijét gondolja is, hogy van, az is el vétetik tőle” — mondja az írás. Lelki síkon ez a vastörvény uralkodik. Isten nem búra alá szánja, amit ad, s jaj annak, akinél ajándékai „elfeküsznek”. Bensőnk nem páncélszekrény, s amit Urunktól. kapunk, az nem valamiféle nemesfém-tömb, amely nyughat, hozzá se szabad

nyúlni, az a biztos, ha zár mögött van. senkinek semmi köze hozzá, magánvagyon, magánügy, titkos, és kizárólagos rendelkezésem alá tartozik. Ennek pontosan az ellenkezője áll! Isten ajándékai akkor vannak biztonságban, ha kiszabadulhatnak életünk nyílt valóságába, s csak akkor mondhatjuk őket magunkénak, ha mindenkiéi, vagyis, ha szolgálunk velük, legyenek bármilyen jellegűek is. Ez azt jelenti, hogy az, amire emberi fogalmaink szerint azt mondhatom, hogy az enyém, csak akkor enyém igazán, ha jó gazdájának bizonyulok. Testi- lelki javaimnak tehát nem szuverén ura vagyok, hanem az egyetlen Szuverén Űr bízta azokat rám, hogy „kezelésükben" legyen nyilvánvalóvá: O tényleg uralkodik, diadalmaskodik az életemben, számomra nem címzetes úr.

Hosszúlejáratú kölcsön mindaz, amink van. Nem rendelkezhetünk vele kényünkre- kedvünkre, sőt, az isteni ajándék belső logikája, természete, „felhasználásának” lehetősége rendelkezik velünk. Nem sétapálcám, nem virág a kalapom mellett, nem pohárnyi ital, amit felhajthatok, vagy kilöttyinthetek, pillanatnyi hangulatom szerint. Rám bízatott, felelős elszámolásra. így megbecsüli Isten emberi mi- /voltunk cserépedényét: aján- délcainak letéteményeseivé avat, áldásul küld mások számára — csak el ne akadjpn bennem az áldás, mert akkor se enyém nem lesz, se másé. Sőt: ítéletté lesz raitam. Mert — sajnos — az áldást is el lehet sikkasztani.

Megdöbbentő dolog történik, ha legnagyobb kincseink ránkporosodnak: a por alól lassan eltűnik a lényeg. Ilyen ne legyen keres z.tyénségü nk! Hiszen lehet egészen más, s ennek a mi élő s bennünk uralkodni akaró Gazdánk a biztosítéka.

Bodrog Miklós

A Lutheránus Világszövetség új elnöke (balról): DR. FRED- RIK A. SCHIOTZ, amerikai egyházi elnök, és régi elnöke (jobbról) FRANKLIN C. FRY

A Lutheránus Világszövetség IV. Nagygyűlésének Üzenete

1. „KRISZTUS MA" jelszó alatt voltunk együtt Helsinkiben a világ minden tájáról. Ismét megtapasztaltuk, hogyan köt össze bennünket egymással testvérként Krisztus minden emberi választóvonalon felül, mert ö megszünteti az elkülönülést az emberek és Isten között. Napi istentiszteleteinken, gyűléseinken és megbeszéléseinken újból megnyílt előttünk a Megváltó titka. Az élő Isten elé állít bennünket, Isten előtt magára veszi vétkünket, új életet ajándékoz nekünk, s ezáltal egész emberi létünket — ideig és örökké — helyreállítja.

2. Olyan nemzedékben élünk, amelyet reménységek töltenek el, s egyszersmind szorongások gyötörnek. Az atomerő, a lökhajtásos repülőgépek és az űrutazás korszakában közelinek látszik a szegénység és éhség, a betegség és háború feletti végleges győzelem. Mindezek ellenére azonban az emberek sok bizalmatlanságában, előítéletben és gyűlöletben élnek, mindezen felül pedig a mindent elpusztító atomháború félelmében. Mély a szalcadék a régi és az új nemzedék között; amit az ifjúság a jövendő jeleként üdvözöl, azt az öregek bizalmatlansággal és aggodalommal figyelik, és ami számukra lényeges és értékes volt, az az ifjak szemében lényegtelenné és elavulttá vált.

3. A mai ember nem teszi már fel a kérdést: Hogyan kaphatom meg Isten kegyelmét? Radikálisabban, elemi erővel, kérdése egyenesen Istent keresi: Hol vagy, Isten? Nem szenved már Isten haragja, alatt, hanem Isten távollétének az érzése alatt, nem szenved már bűnei alatt, hanem létének értelmetlensége miatt, kérdéseivel már nem a kegyelmes Istent keresi, hanem azt, hogy valóban él-e Isten. Isten embert kereső szeretete azonban töretlenül hatékony, ezzel győzte le Jézus Krisztusban az ember elhagyatottságát, félelmét és értelmetlenségét. Teológiai iskolák tanításai, a liturgikus és egyházi formák meghatározott történelmi helyzetben keletkeztek és a történelem hullámzó változásának részesei; az élő Isten azonban a történelem Uraként áll felettünk. Ma is működik, hogy az embereket közösségbe vonja. Ma is érvényes a nem és az igen,, amelyet Jézus Krisztus halálában és feltámadásában szólt e világhoz. Jézus: „Isten velünk”, az az Isten, aki velünk van ebben a világban.

4. Ezért hisszük is, hogy Isten bennünket ma szeretetének tanúiul hív, e félelmetes lehetőségek által fenyegetett világban. Jézus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz — ez azt jelenti, hogy nem vagyunk egyházi régiségek múzeumának őrei, hanem tanúsítjuk Isten jelenlétét Jézus Krisztusban m a közöttünk. Nem azt jelenti ez, hogy atyáink válaszát az Isten kegyelmét kereső kérdésre elalkudnók — o lutheránus egyházak e nagygyűlésén senki se gondolt erre, hanem azt jelenti, hogy nemzedékünkben e feleletet újonnan meg kell adnunk, hogy ugyanaz a felelet maradjon. El vagyunk kötelezve ezért korunk gondolkodásával való félelemnélküli, becsületes találkozásra. Aki szabadon, boldogan és szorongás nélkül találkozhat Istennel, az szabadon, boldogan és szorongás nélkül találkozhat a világgal is. Nyílt szívvel kell állanunk a társadalom új struktúrái előtt, s ez új fejlődés fényében kritikailag felül kell vizsgálnunk szervezeti formáinkat. Mindenekelőtt az ember sokfajta szükségét a diakónia új, elmélyített lelkületével kell megközelítenünk, tehát annak a Jézus Krisztusnak a leikével, aki az ember testvére és szolgája lett.

5. Komolysággal fogadjuk el annak a világnak a felhívását, amelyben ma élünk. Isten ítéletétől nem menthetnek meg sem a legjobb teljesítmény, sem a legszebb ideológiák és programok. Üdvösségünk egyedül csak Krisztusban van, aki vérét ontotta értünk és értelmet ad életünknek, hogy legyen meg Isten jó és kegyelmes akarata — mint a mennyben, úgy itt a földön is.

Elet és kegyesség

BOLDOG HITTAPASZTALATTAL gazdagít ma meg bennünket Péter apostol, amikor második levelében így tesz bizonyságot Jézus Krisztusról: „az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való", (II. Pét 1, 3).

Ugyanez a bizonyosság csendül ki Pál apostol szavaiból is, aki a Rómabelieknek így ír: „Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mir,tódon na ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm. 8, 32.)

Krisztus Urunk tehát nemcsak értünk végigszenvedett földi életével és bünbocsánatot szerző golgotái váltsághalálá- val ajándékozott meg bennünket, hanem isteni ereje a Szentlélek által bőségesen közli velünk az Atya minden ajándékát, amint azt egyszer maga Jézus is megígérte: „Minden lehetséges a hívőnek!’’ (Márk 9, 23).

ÖRVENDEZZÜNK TEHÁT a feltámadás ereje által kapott nagy lehetőségeinknek! (Fii 3, 10). Figyeljünk fel azonban az igének a mai helyzetünkben különösen aktuális üzenetére is. Megállítanak és -elgondolkoztatnak ugyanis az ige befejező szarmi: „élet és kegyesség’’. Miért nemcsak az életet említi az apostol? Vagy miért nemcsak a kegyességet? Mert a kettő együtt jelenti keresztyénségünket! Kegyesség nélkül keresztyénségünk béna, a gyakorlati élet nélkül pedig vak. Luther ezt így fogalmazta meg: a keresztyén ember két lábával a földön jár — ez az „élet" — és két szemével az égre néz — ez a „kegyesség".

Vannak keresztyén em,berek, akik megvetik az evilági élet kérdéseit és vigyázva őrködnek, hogy a politikai vagy gazdasági kérdésbe való be nem avatkozásukkal megőrizzék magukat az elvilágiasodástól.

Ugyanakkor vannak olyan keresztyének is, akik ellenkezőleg, bátran belevetik magukat az élet forgatagába, de elfeledkeznek az apostol intéséről: „A kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete” (I Tim 4, 8).

AZ „ELET ÉS KEGYESSÉG” összekapcsolása éppen arra int, hogy félretéve mind az evilági, mind a kegyes szemellenzőnket, széles perspektívában, nagy horizontban vizsgáljuk keresztyénségünk mai kérdéseit, s legyünk nyitott szívvel a világi élet és a kegyesség irányában egyaránt.

Hadd illusztrálja a fentiek igazságát és aktualitását egy érdekes adat, amelyet a Lutheránus Világszövetség helsinki nagygyűlésének szentelt legújabb számában közöl a „Lutherisches Wochenblatt” című nyugatnémet egyházi újság.

Meyer lübecki püspök értékeli benne az ezév februárjában Etiópiában ünnepélyesen felavatott „Evangélium hangja” nevű rádióadó működését, amely az evangélikus keresztyénség 21 nyelven hívogató hangja lett egész Afrika, a Közel- Kelet, India, Indonézia és Újguinea népei felé. A bennünket érintő érdekes sorok így hangzanak: ”Az adásoknak csupán egyharmada kifejezetten missziói jellegű. A többi a nevelés, egészségügy, a városi és falusi élet, — és a politika kérdéseivel foglalkozik. De feladata-e ez a keresztyén egyháznak és egy evangéliumi rádióadónak? A feleletünk határozott igen!”

TANULSÁGOSAK SZÁMUNKRA is ezek a sorok: nincs okunk nekünk sem félni vagy idegenkedni az „élet és kegyesség" szoros összekapcsolásától! Nincs okunk mindenáron „idegen érdeket” gyanítani ott, ahol az evangélium hirdetése nemcsak lelki életünk belső körét érinti, hanem külső életünk egészét is el akarja érni.

A feltámadott Krisztus nemcsak hitünkre, imádkozó életünkre, vagy jócselekedeteinkre tart igényt: irányítani és tisztítani alcarja keresztyén állásfoglalásunkat az élet által felvetett társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális kérdésekben is. Jó tehát, ha az egyik kezünkben ott van a biblia, a másikban pedig — az újság.

Engedjük, hogy a feltámadott Krisztus isteni ereje kegyességünket és egész életünlzet meggazdagitsa az ő felülről jövő ajándékaival.

Fabinyi Tibor