Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-06-23 / 25. szám

\ Békét a világnak! JÜNIUS 15-ÉN ÉS 16-AN tÁRTOTTA TANÁCSKOZÁ­SAIT a Parlament épületében a VI. magyar békekongresszus. Ez az időpont egyben a szer­vezett magyar békemozgalom fennállásának 15. évfordulója is. Tizenöt esztendő céltudatos — bár nem mindig akadályta­lan, sima-útján jutott el a ma­gyar békemozgalom VI. kong­resszusához. Ez az út együtt haladt kezdettől fogva a nem­zetközi békemozgalom útjá- val. A VI. magyar békekongresz- Szus küldöttei és vendégei (mintegy 600) között tekinté­lyes számban láthattuk az egyházak és vallásfelekezetek képviselőit. Az újonnan ala­kult Béketanács mintegy 170 tagja közül 15 egyházi férfiú. EGYHAZAINK BEKAP­CSOLOdASA a magyar béke­mozgalomba már a mozgalom­nak szinte születésénél kezdő­dött. Az 1948. évi wrocláwi (Lengyelország) értelmiségi vi­lágkongresszus után az 1949. április 20-án megnyílt párizsi kongresszuson már ott vannak egyházaink képviselői is. Ak­kor a magyar delegáció 38 tagja közül csak 8 jutott el Párizsba, a többiek, akiktől a francia hatóságok a vízumot megtagadták, a párizsi tanács­kozással párhuzamosan Prágá­ban üléseztek. Egyházunk püs­pöke dr. Vető Lajos azok kö­zött volt, akik eljutottak Pá­rizsba. Párizsban öltött formát a nemzetközi békemozgalom. Ettől kezdve gyakorlattá vált, hogy a magyar békekongresz- szusokat a nagy nemzetközi békemozgalom előkészítése, vagy a nemzetközi bekemoz- galom akcióinak kiértékelése során rendezzék meg. Így tar­tották 1949. június 17—18-án hálunk az I. magyar béke­kongresszust. Az X. magyar foékekongresszus csaknem 500 delegátusa közül 25 volt az egyházi delegátusok száma. Ez a kongresszus vetette meg a szervezett magyar békemozga­lom alapjait és résztvevői már valóban az egész népet képvi­selték. Az 1950. márciusi stockhol­mi békefelhívás és a koreai agresszió határozták meg az 1950. november 4—5-én meg­rendezett II. magyar béke- kongresszus tárgyalásait. Az eddigi passzív elutasítástól: „Nem akarunk háborút!” el­jutott a magyar békekongresz- szus a: „Megvédjük a békét!” harcos elszántságig. Ez a bé­kekongresszus már ezt jelent­hette beszámolójában: „Né­pünk történelmében nem volt még eszme, nem volt még mozgalom, amely olyan széles és megbonthatatlan egységben egyesítette volna az egész nemzetet, mint ma, a békéért ;folyó harcnak ügye __A mi békek ongresszusunk valóban a legszélesebb népi egység par­lamentje.” A II. MAGYAR BÉKE­KONGRESSZUS után rendez­ték meg Sheffieldben a II. .bé­ke világkongresszust. Ez alka­lommal alakult meg a Béke Világtanács. 450 tagja közül 3 magyar. A III. magyar békekong­resszus 1952. november 22-23- án ülésezett. Megválasztotta a küldötteket a népek 1952. decemberi bécsi kongresz- szusára. Majd 1953. jú­niusában Budapesten tartotta ülését a Béke Világtanács. Mindkét esemény alkalmas volt arra és azt is szolgálta, hogy a legszorosabb kapcsolat létesüljön nemzeti békemoz­galmunk és a nemzetközi nagy békemozgalom között. A Béke Világtanács Budapestről üze­netet küldött szét a világba. Néhány sor a „budapesti üze­netéből: „Nagy reménység született. Ma már minden em­ber látja, hogy lehetséges a megegyezés. Véget lehet vetni a vérengzésnek. Végezni lehet a hidegháborúval. Ezekben az órákban ünnepélyesen felhív­juk a népeket: követeljék a kormányaiktól, hogy tárgyal­janak és egyezzenek meg.” „A reménység üzenete” azért szü­lethetett meg, mert közvetle­nül az ülés előtt született meg a koreai fegyverszüneti egyez­mény, amely annak bizonysá­ga volt, hogy a béke erőinek sikerült megakadályozniuk a koreai agresszió világháborúvá szélesítését és sikerült tárgya­lásra kényszeríteniök az ag- resszorokat. A NÉMET MILITARIZMUS FELTÁMASZTÁSÁNAK tö­rekvései kiváltották a békét akaró milliók tiltakozásait. Az Országos Béketanács és a Ha­zafias Népfront 1954. decem­ber 9-én tiltakozó nagygyűlést rendezett a Sportcsarnokban: „Nem nyugszunk bele a német militarizmus feltámasztásába!” Tiltakozó nagygyűlések százai és ezrei emelték fel szavukat a német miiitarizmus ellen hazánkban. Majd 1955. február 26—27-én hazánk felszabadu­lása 10. évfordulójának kü­szöbén összeült a IV. magyar békekongresszus. A kongresz- szus kimondotta, hogy a béke ügyét nemcsak szavakkal, ha­nem mindenekelőtt tettekkel kell szolgálnunk. Ugyanakkor a békemozgalom főfeladatának tekinti a magyar nép legszé­lesebb rétegeinek tájékoztatá­sát a nemzetközi események­ről. A IV. magyar békekong­resszus után ült össze 1955. júniusában a helsinkii béketa­lálkozó, amely drámai módon hívta fel a figyelmet a nuk­leáris kísérletek veszedelmei­re. Az 1956-os magyarországi ellenforradalom a magyar bé­kemozgalmat szinte válságba sodorta. Mégis 1958. június 7—8-án már jelentős ered­ményekről számolhatott be az V. magyar békekongresszus. Rámutathatott a hibákra, tor­zulásokra, frázisokra, a béke munkaterületén, és megálla­píthatta, hogy: 1. Minden támadás, amely a népi demokratikus rendszer ellen irányul — merénylet a béke ügye ellen. Éppen ezért a hazai körülmények között a béke szolgálata elválaszthatat­lan a népi demokratikus rend­szer iránti hűségtől. 2. Tisztázta a termelő mun­ka és a meggyőző szó helyes alkalmazását és szerepét a bókemunkában. A békeharc nem szűkülhet le a termelési propaganda keretei közé, ugyanakkor kevesebb jelszó­val, szerényebben, de szívó­sadban és több körültekintés­sel kell erősíteni hazánkat. 3. A sovinizmus és naciona­lizmus maradványaival szem­ben sokoldalúan kell ismer­tetni más népek életét, poli­tikai és társadalmi viszonyait, kultúráját, magyarázni kell a nemzetközi eseményeket, is­mertetni a tényeket és azok összefüggéseit. Tág ajtót nyi­tott ez a békekongresszus a tudósok és elsősorban az atomtudósok békemunkája előtt. 1958-ban a Júliusi stockhol­mi leszerelési világkongresszus majd a szovjetunióbeli XXI. pártkongresszus jelentett új lendületet a nemzetközi béke­mozgalomban. Egyre inkább előtérbe nyomult az általános és teljes leszerelésért vívott harc a békemunkában. A Bé­ke Világtanács stockholmi ülése 1961. decemberében már ebben a szellemben hozott ha­tározatot leszerelés és békevi­lágkongresszus összehívására. 1962. július 9—14-ig a moszk­vai világkongresszus már va­lóban az emberiség kongresz- szusa. Ennek a kongresszus­nak volt igazi próbaköve a tavaly ősszel lezajlott karibi válság. Ez a válság mindenki számára bebizonyította, hogy egyedül a tárgyalások útja és a békés egymás mellett élés útja járható. De mindenki fi­gyelmét felhívta arra is, hogy mennyire reális az új háború veszélye, ezt pedig nukleáris fegyverekkel vívják. Nincs hát más út amely járható lenne az emberiség számára, mint az általános és teljes leszerelés. AZ 1963. MÁRCIUS 2-3-1 MALMÖI FELHÍVÁS hang­súlyozza: „Nap mint nap nö­vekszik a veszély. Az embe­reknek cselekedniök kell. hogy megmentsék Európát és az emberiséget.!” A malmöi felhívás bonta­koztatta ki azokat a nagysze­rű akciókat, békemeneteket, amelyek ez év tavaszát a Béke Tavaszává változtatták. S amelybe a magyar béke­mozgalom is belekapcsolódott a május 9-én kezdődött lesze­relési hónappal. Ez a leszere­lési hónap volt a most ülése­zett VI. magyar békekongresz- szus előkészítése, ugyanakkor 15 évi öntudatos kitartó mun­ka megkoronázása, de nem be­fejezése. A VI. magyar békekongresz- szus felhívása megállapítja ... „Soha nem volt még jogosabb a bizodalom, mint napjainkban, hogy az ember megteremti a fegyvemélküli világot, a bé­két. Ez ma már nem távoli reménység. Valóra váltása azonban még sok erőfeszítést, harcot és munkát követel a népektől, a magyar néptől is...” Hadd tegyük hozzá: az egy­házaktól, a mi egyházunktól, a mi egyházunk vezetőitől, lelkészeitől és híveitől is. Be­vezetőben említettük, hogy a VI. magyar békekongresszuson megválasztott Béketanács tag­jai csaknem 10 százalékban egyházi férfiakból kerültek ki. Nyújtsanak legalább 10 száza­lékos hozzájárulást a cél el­éréséhez. A célt a felhívás így szövegezi: „Célunk válto­zatlan: békét a világnak!” G. a. Béke és egyenjogúság A VI. magyar békekongresszus egyik felejthetetlen pillanata volt, amikor az elnöklő Dr. SÍK ENDRE megszakítva az egyik felszólaló professzor szavait, kezével csendet intett. Cseleke­detét még meg sem indokolhatta — de nem is kellett megin­dokolnia —, mert felhangzott a kongresszusi teremben a Rádió rendkívüli híre: a Szovjetunióból föld körüli pályára fellőtték a Vosztok 6. űrhajót, amelyet a világon először vezet nő: Va- lentyina Vlagyimirovna Tyereskova szovjet állampolgár. A 600 delegátus helyéről felugorva lelkes tapsba kezdett. A férfiak a nőknek tapsoltak, őket köszöntötték — valójában mindnyájan Tyereskovát ünnepelték. A kongresszusi terem nőküldöttei tapsot kaptak, mert nők, mint Tyereskova. Nem. Inkább azért, mert Tyereskovában ölt testet mindaz, amit millió és millió nő képvisel: a szerény és mégis világraszóló cselekvést a békéért. Lapozgatom az újságokat és Tyereskovával kapcsolatban a leggyakrabban visszatérő szó ez: a női egyenjogúság. Nyilván­való, hogy ez nem véletlen és helyes. Ugyanakkor az a szó, amely leggyakrabban visszatér Tyereskovának az űrből küldött üzeneteiben, ez: béke. Tyereskova és Bikovskij közös üzenete a világ népeihez: föld valamennyi népének tartós békét és boldogságot kívánunk.” Tyereskova rádióüzenete: „Békét és boldogságot kívánok Latin-Amerika népeinek.” „Békét és bol­dogságot kívánok az Egyesült Államok népeinek.” Figyelemre méltó a Daily Express szemleírójának megálla­pítása: „Az elnyomott nép milliói világszerte a női egyenjo- jogúság és felszabadulás szárnyaló jelképét látják v\ilentyiná- ban. A Vosztok 6. hatalmas égi-jelekkel hirdeti minden or­szág fölött HRUSCSOV országának életformáját, amelyben a nők minden tekintetben egyenjogúvá váltak ...” Igen, Valentyina Tyereskova egyformán szimbólumává, sőt inkább megtestesítőjévé vált az egyenjogúságnak és a béké­nek. Éppen az ö hazájában, a Szovjetunióban, Moszkvában ülésezik a Nők Világkongresszusa. A világkongresszus két fő témája: a béke és az egyenjogúság. Bizonyosan számtalan asz- szony fog felszólalni a vitában és fejti ki álláspontját. Valen­tyina Tyereskova nemcsak a nő űrrepülésében mondotta ki az első szót, de ő a Nők Világkongresszusa első és legmeggyő­zőbb hozzászólója is, s amit ö mond, az ez: BÉKE ÉS EGYEN­JOGÚSÁG. G. Tessedik Sámuel küzdelme az elmaradottsággal A 18. SZAZAD MÁSODIK FELÉBEN fokozatosan beér­nek a felemelkedő polgárság világnézetének, az úm. felvilá­gosodásnak vetései. A felvilá­gosodás klasszikusainak mű­vei nyomán egyre szélesedik azoknak a tábora, akik meg­látják a múltnak a vallás ne­vében elkövetett bűneit. A legélesebb támadást természe­tesen a pápaság hívta ki maga ellen, de benne a kor ítélete alá került minden vallási tü­relmetlenség, dogmatizmus, papuralom, elmaradottság. Voltaire híres tételét, „aki nekem azt mondja: gondol­kodjál úgy, mint én, különben megöllek” — nálunk Besse­nyei így tolmácsolja: „Vallásodra nézve ne légy megvakulva, És szomszédod iránt gyűlölségre fúlva, Ne rohanj másokra Istened nevében, Ne áldozzál néki embernek vérében.* A vallásháborúk és a szent- bertalanéji mészárlások kora lejárt. A felvilágosodás írói nálunk is hirdetik „a papos magyarság” végét, s elítélik, hogy az állam is beáll a térí­tés eszközeinek sorába, s nem hagyja, hogy a vallás az egyén legbensőbb magánügyévé le­gyen- A felvilágosodás embere nem törődik a dogmákkal, ha­nem az emberszeretet gyakor­lását, a tudásban való előha- ladást, a lelkiismereti szabad­ságot értékeli nagyra. Mindez nem hagyta érintet­lenül a 18. század második fe­lének egyházi életét sem, amelyben a felvilágosodás mint racionalizmus jelentke­zett. A józan ész (ratio) ural­ma felváltotta egyrészt a 17. század vallási szárazságának irányát, az ún. ortodoxiát, másrészt a 18. század elejének irányát, a lélek belseje felé forduló magatartást, az ún. pietizmust. Amikor Tessedik Pozsonyban, Debrecenben, Erlangenben, Berlinben tanult, nagy hatással volt rá kora uralkodó filozófiai és teológiai iránya, a racionalizmus. Ér­deklődése nemcsak a teológiá­ra szorítkozott, hanem a ter­mészettudományokra is kiter­jedt. önéletrajzában felsorolja erlangeni tanárait, akiktől teo­lógiát, de természettudo­mányt és orvostudományt is tanult, akik „a reális tudomá­nyoknak legjózanabb elveit csepegtették” szívébe. A 18. SZAZAD NAGY ÉL­MÉNYE a természet titkainak fokozatos felfedezése. Egyre többen fordulnak a reáliák, a természettudományok felé. Viszont minél inkább megis­meri valaki a természetet, an­nál inkább szükségessé válik számára a babonától való sza­badulás. Így volt ez Tessedik- nél is. Fellépésének minden lényeges vonása a felvilágoso­dás és a racionalizmus hatása alatt alakult ki- Ezért harcol a pap Tessedik minden babo­na és elmaradottság ellen, amelynek az egyházban készí­tettek melegágyat. Papi hiva­tását a feudális elnyomás mi­att nagy nyomorban és tudat­lanságban sínylődő nép fel­világosítására és gazdasági erősítésére akarja felhasz­nálni. A Rákóczi-szabadság- harc leverése után a nemesek a 18. században fokozták a jobbágyság kizsákmányolását. Tessedik megdöbbenve látja a 18. századi Szarvas népének ínségét és elmaradottságát. Az önéletírásban ezt olvassuk: „Második pap állomásom Szarvas városa Békés várme­gyében. Itt vizsgáló szemmel tekintettem körül, kerestem a költők által oly elragadó szí­nekkel festett faltisi élet egy­szerűségét és találtára egy- ügyűséget, ostobaságot, bizal­matlanságot, még a leghasz­nosabb javaslatok iránt is, ha­misságot, gonoszságot, rögzött- séget és hiányt még a leg­szükségesebb dolgokban is. Kerestem cselekvő keresztyén- séget és találtam a vallás ál­cája alatt borzasztó zavart, hamis tévhitet, babonaságot, előítéletet, ferde vallási néze­teket, melyek a földmívelő nép lelkében sötétséget, a szívben aggodalmát és az élet­ben nyomort terjesztenek.” Keserűen fakad ki Tesse­dik, amikor összehasonlítja hazája súlyos helyzetét más országok haladottabb viszo­nyaival: „Leírhatnék én itt mindent, amit ott láttam. De ki fogná azt elhinni Magyarországon. Magam sem akartam hinni, amíg nem láttam. Azért utaz­tam Szarvasról Kupferzellbe. Ott láttam a kupferzelli föld­művelők jólétének forrását s vagyonuknak szép gyümöl­cseit. Azt mindenki megtehet­né, ha értene hozzá, de ki fog­ja arra megtanítani a mi föld­művelőinket ... Kupferzellben már huszonhat év előtt annyi világosság volt — és nálunk? — még most is egyiptomi sö­tétség uralkodik! — és meddig fog még e siralmas állapot tartani? ...” Azt a kérdést is megkockáz­tatja, hogy ki az oka ennek az egyiptomi sötétségnek. „Kik mindenkor tsak a parasztnak tunyaságát, oktalanságát... káromolják, tekintsék meg előbb jobban, és tudakozzák ki: ha annak a tunya, okta­lan parasztnak van-e ahhoz, hogy jobbulást kezdjen ... elegendő értelme, tapasztalá­sa.” TESSEDIK VILÁGOSÁN LATJA, hogy „némelyek ret­tegtek a parasztok felvilágosí­tásától” és tudatosan hagyták vergődni a parasztságot tudat­lanságában, babonában, rossz szokásokban. A legtekintélye­sebb pásztorok egyikének a jellemző kijelentését feljegyzi Tessedik a Szarvasi Nevezetes­ségek című írásában: „Ha az én marhám hullott állatokkal borított mezőn jár és legel, semmi baja sem lesz, ha Isten úgy akarja; ha pedig Isten aka­ratából meg kell döglenie, ak­kor semmiféle rendelet és elő­írás sem mentheti meg.” A pap Tessedik azonban a felvilágosí­tás és meggyőzés fegyverével száll szembe az ilyen fataliz­mussal. Annak a parasztnak, aki nem volt hajlandó földjét helyesen művelni, mert „hiszi, hogy az Isten őtet eltartja ke­nyérrel”, ha pedig a föld még­sem teremne, akkor azt mond­ja: „hagyj án! amint Isten Pünkösd ünnepe után va­gyunk. A pünkösdi események gyümölcse az egyház. Pünkösd ünnepe és az utá­na való napok, Szentháromság ünnepe, felteszik a kérdést: Miért él az egyház? Azért, mert a Szentlélek élteti. Ez a felelet igaz. Azért él az egyház, mert a Szentlélek ere­je hívja, gyűjti, egybeszer­keszti az egyházat, az egyház népét. A Szentlélek ereje te­hát összetartó erő! Hitvallási irataink is így foglalják ösz- sze, így magyarázzák az egy­ház fennmaradásának titkát. Azonban nemcsak a Szent­lélek egységbetartó erejét is­merjük, ismerünk széthúzó erőket is. Ilyen a faji, vallási gyűlölet. Ilyen az irigység, ön­zés! Vagy a háborúk szét­bomlasztó, pusztító ereje. Még a kicsiny családi körön belül is megjelenik néha a széthú­zás. Ez rendszerint akkor je­lenik meg, amikor a család tagjai külön-külön a saját igazságukat akarják érvény­re juttatni. Hálásak vagyunk Istennek, hogy évenként pünkösd tá­ján felhívja figyelmünket az összetartó erőkre. Azért is elmondjuk ezt, mert a közelmúltban egy francia evangélikus lelkész járt nálunk, aki szűkebb kör­ijén beszélt a francia protes­tánsokról és többek között ő is hangsúlyozta, amit mi rég­akarja, úgy légyen, áldott laí gyen az ő neve érette”, — azt válaszolja Tessedik: „Mi volt itt az Isten akarata? Hát betöl- töd-é azzal az Isten akaratját* ha a földedet rosszul műveled és a gabona helyett konkolyt aratsz?” Ugyanez az esete an­nak a betegnek, aki az orvosi segítséget visszautasította az­zal, hogy öt isten úgy is meg­segíti, mert Ő Istenben bízik* Isten pedig mindenható és or­vos nélkül is megsegíti őt. „Mi ez más, mint bálványozás?” =* fakad ki Tessedik. Egyesek Isten nevében akar­ták útját állni a fejlettebb me­zőgazdasági módszerek beve­zetésének. Az 1779. évben nagy szárazság volt. „Éppen száraz évben nevezetes kísérletet tet­tek egy darab földdel: miután az előző ősszel megtrá gy ázták* s a trágyát beszántották, ta­vasszal megint felszántották, s egy pozsonyi mérő nyári búzá­val bevetették. A vállalkozót kigúnyolták, amiért trágyázás­sal, s a többszöri szántással Is­tent, a természetet s a földet gazdagabb terméshozamra akarta kényszeríteni, azonban a kísérlet a száraz évben is be­vált, s mikor más vetések egyáltalában nem sikerültek* ez a darab szántóföld huszon­két pozsonyi mérős giazdag ter­mést adott. Ezzel megrendült azon káros előítélet, hogy a vi­dék semmiféle trágyára, szor­galmas megmunkálásra, egy­szóval: semmiféle művelésre nem szorul.’! Egy másik babona szerint a tehén teje kiapad, ha azt pénzért eladják. Ez az állatte­nyésztés csökkenését okozta* ki kellett tehát irtani ezt az előítéletet, ha az éppen akko­riban szaporodó népességű vá­rosokat, amilyenek Pest, Vác* Miskolc, Gyula, Arad, Szeged* vajjal és sajttal akarták ellát­ni. Tessedik vállalkozott erre is. És hogy nem sikertelenül* arra önéletírásában találunk adatokat. Dr. Ottlyk Erna t óta vallunk, hogy 'az egyház a világért van. Az egyház, 3 hivő ember, a világba kibe» lyezett egyház és ember. A keresztyén ember jelen* léte pedig sohasem lehet szét« húzás, hanem mindig össze­hozás valami jó cél érdeké­ben. A világban élő keresztyén ember a közös veszélyre mu­tat rá. Rettenetes nyomásként nehezedik az egész világra az atomhalál rémülete. Szüksé­ges, hogy a közös veszély egybegyűjtse az embereket Ebben az összegyűjtő munká­ban nekünk is részt kell ven­nünk. A Szentlélek egységbe von* egybeszerkeszt. Azt mondhat­ná most valaki, hogyan, hát a Szentlélek érdekközösséget akar teremteni. Nem! Ennél sokkal többre akar minket elhívni. És most megint a gyülekezet közösségére gondo­lunk. De a gyülekezet közös­ségébe nem azért megyünk; hogy ott egymást szeressük; hanem helyesen azért, hogy a Jézus Krisztust szeressük. És, ha a Jézus Krisztust sze­retjük, akkor egymást is sze­ressük® és tegyünk meg min­dent az emberért, a jóért, és szépért. A Szentlélek mindig túl­irányítja figyelmünket önma­gunkon. Fülöp Dezső Négypontos püspöki program a faji előítéletek leküzdésére (Washington) Négy pontból álló programban vázolta fel dr. Arthur Lichtenberger, az Egyesült Államok-beli protes­táns episkopal-egy ház vezető püspöke, hogy mivel járulhat hozzá konkréten az egyszerű gyülekezeti tag a faji előítéle­tek leküzdéséhez. Vegyetek személyesen részt a történésekben, — hangzik a püspök első követelése. Min­den keresztyén polgárnak le­gyen kötelessége, hogy tájéko­zódjék afelől, ami körülötte történik, és legyen kötelessége, hogy hozzájáruljon a meglevő problémák megoldásához. Adjatok pénzt, hogy ezzel is kifejezésre jusson egységünk és ezzel is hozzájáruljunk azokhoz a fáradozásokhoz* amelynek célja a faji megkü­lönböztetésnek véget vetni —* szólítja fel a püspök a gyüle­kezeti tagokat. „Az amerikai néger harca a maga jogaiért pénzbe kerül és szüksége van a mi segítségünkre.” Kezdjétek meg a cselekvést — szólít fel továbbiakban a püspöki felhívás. „Az egyhá­zon belüli megkülönböztetés elviselhetetlen botrány. Min­den gyülekezetnek állandóan önvizsgálatot kell tartania és nem szabad meglankadnia azokban a fáradozásokban* amelyek szükségesek a teljes integrációhoz.” Összetartó erők

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom