Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-05-20 / 21. szám

KP. BÉRM. BP. tt. íratlan törvények _ Az emberi együttélést Isten parancsolatán kívül az év- taázadok óta kifejlődött törvények szabályozzák. Törvényes rendről beszélünk, amikor az élet-, a személyi, a vagyonbiz­tonság megnyugtató, zavarmentes, természetes. Korlát a tör­vény, mégpedig az egyéni szabadság korlátja, nélküle mégsem képzelhető él az együttélés. Az együttélés szabályzata azonban a kulturált népeknél már nem jelent bilincset, rabságot, ha­nem felemelő, biztonságos tudatot. Általában a polgári élet törvényei olyan szabályokat tar­talmaznak, amelyek védik a másik ember, vagy közösség sze­mélyi, vagy vagyoni állagát. Ezt rendszerint „nemleges” for­mában fejezik ki. Nem szabad lopni, rabolni, más testében, becsületében, vagyonában kárt tenni. Tilos a közösség tulajdo­nát megkárosítani stb. Ezeknek a szabályoknak a megtartá­sára neveljük gyermekeinket. Szülői ház, islcola, irodalom és a nevelésnek számtalan ága oltogatja a kicsiny öntudatokba, hogy mit szabad és mit nem szabad. Külön fejezete a nevelés­nek az illem, ami azután az együttélést még elviselhetőbbé, kellemesebbé, szebbé és finomabbá teszi. Az illem egyik haj­tása az udvariasság, amely már kifinomult velejárója a kul­turált embernek, aki a közösség változatos igényei közepette kell, hogy megállja helyét sikeresen. Természetesen a belső érzéseket, az indulatokat és vágya­kat, valamint az illem szabályait és az udvariasság kifinomult vonásait törvényekkel nem lehet előírni. Ezek az íratlan tör­vények tárházába tartoznak, a társadalom tükre és a közös­ségek nevelőmunkájának az eredményei lesznek. De az ilyen Íratlan törvények megtartása nélkül elviselhetetlen lenne az együttélés és sokszor döntőbben befolyásolják életünket, mint e paragrafusokba szorított szabályok. Vegyünk elő néhány íratlan törvényt és nézzük, miként teszik elviselhetetlenné, illetőleg elviselhetővé megtartásuk vagy megszegésük együtt­élésünket más emberekkel. 1 Türelmet egyetlenegy törvény sem ír elő. Mégis ismer­jük jól azt a munkatársat, hitvest, elöljárót és beosztottat, gyermeket és barátot, aki türelmetlen. Természete szinte el­viselhetetlen. Közeledési szándékunkat remegő félelem árnyé­kolja be. A közösség kötelékeinek titkos férgei a türelmetlen­ség televény talajában tenyésznek. Elrágják n kapcsot és át­hághatatlan szakadékot mélyítenek el ember és ember között. A türelmetlen ember terhére van a közösségnek. Modora sért, bánt».Hang ja, magatartása', indulata apró tüskéi sebesre kár­sainak -bennünket. A- lelki fájdalmakat, sebeket pedig á leg­nehezebb orvosolni. Nem sértett meg az ilyen ember semmi­féle állami törvényt, rendeletet, vagy szabályt, de szüntelenül tért bennünket. Megbocsáthatatlan magatartásával itt él kö­töttünk, fertőzi a közösség levegőjét. Külön jellemzője ennek az embertípusnak, hogy felfelé hajlong, lefelé tapos. Ügy mondjuk, hagy „kerékpározik” kö­töttünk. Felfelé ritkán, lefelé mindig türelmetlen. Az íratlan törvények közül ezeknek az embereknek az élet szabályait kell megtanulniok és ismerniök. A gyermeket korán rá kell fogni a türelem alapos ismeretének megtanítására. Társadal­munk, amely hatalmas láncolata a „kéz a kézben” szoros kap­csolatának, nem viseli el a sorbontókat. O Vagy itt van pl. a „pletyka”, a hírhozás és a hirvivés. Emberek vagyunk, akik együtt élünk kisebb, vagy na­gyobb közösségekben. Egymás érzés- és gondolatvilágában köz­lekedünk a beszéddel. Bizalmunkat osztjuk meg es bizalmat várunk cserébe. A bizalmat gyakran olyan beszéddel és hírrel vásároljuk meg, amely nem ütközik ugyan törvénysértésbe, mégis leromboljuk vele a közösség szépen épülő falát. A téglák könnyen meglazulnak, ha a pletyka masszájába ágyazzuk. És megfigyelhetjük, a hírvivő és hírhozó mindig a tiszta, jelle- mes ember szerepében tündököl. Ez külön is gyanús. Ö nem adja be senkinek se a mérget, ő csak kevert Hátul marad, de nyomában ott maradnak az aknák, amelyek időzítve vannak és alkalom adtán robbannak. Ezek a robbanások a közösség életét súlyosan veszélyeztetik. Mily nehéz a pletyka foltjait lemosni! Nem győzzük az igazmondást kellőképpen hangoz­tatni.. Család, iskola, üzem, iroda együttes összefogása szüksé­ges az ártó szándékú nyelvek megfékezésére. ■ Mert ez a las­san ölő méreg megöli, az időzített akna pedig szétfeszíti a leg­biztosabb közösségeket is. Volt egy szomszédasszonyunk. Ked­ves és fnézes-mázos volt mindig. De a nyelve olyan volt, mint a csalán. Mart az mindig, ha másról volt szó. Szemünkbe min- "dig dicsért és önmagát sem hagyta ki ebből a sorból. Ez a jel­lemzője a pletykás embernek. D Az udvariasságot, előzékenységet sem írja elő *-'• semmilyen paragrafus. Ezek ellenkezője a modortalanság, amely végső fokon az önzésben gyökerezik. A modortalan em­ber csupa szálka, vagy mint a dörzspapír, bánt és szúr. Morc és hideg. Az ember úgy érzi, kihűlt a szíve. A társadalom és közösség jégcsapjai, vagy jéghegyei ezek. Ha közelükbe kerü­lünk, fázunk, ajkunkra fagy a szó és a mosoly. Pedig az élet alig képzelhető el jó szó és mosoly nélkül. Ezek az apróságok tudják megadni az élet izét és fűszerét. Az udvariasság és elő­zékenység hozzátartozik az élethez, mint napfényhez a meleg. Főként, ha nem képmutatásból, hanem szívből fakad. A szíves emberektől bátran merünk ülőhelyet kérni, ha fáradtak va­gyunk, hamarabb kiszolgálást, mert otthon vár a gyerek. Nos, természetesen vég nélkül lehetne sorolni ezeket az íratlan törvényeket, szabályokat. Csak példának vettünk egyet-kettőt. De mindegyikből érezzük, hogy nekünk keresz­tyéneknek különösen sok pótolnivalónk van ezen a téren. Hiszen Isten a maga törvényeit szívünkbe írta. Ezek a paran­csolatok minden közösségben, társadalomban a másik ember boldogítására, javára írattak. Nem önzésre, a saját boldogí- tásunkra, hanem éppen a másik emberre való tekintettel. Tü­relem, megértés, a másikról való jó hírmondás, udvariasság és előzékenység mindmegannyi keresztyén erény lehet, ha szeré­téiből fakad. Az íratlan törvények elé így odakerülhet egyet­lenegy írott parancsolat, amit Krisztus mondott: Szeresd leg­alább úgy a másikat, mint önmagadat. Rédey Pál ÖSSZETARTOZÁS MÁJUST A SZOLIDARI­TÁS HÓNAPJÁNAK nyilvá­nították a magyar társadalmi szervezetek. Ebben a % hónap­ban tehát kiváltképpen — mert máskor is! — meleg együttérzéssel gondolunk a függetlenségükért, szabadsá­gukért küzdő afrikai, ázsiai népekre. S nemcsak gondo­lunk, hanem cselekszünk is. Az elnyomott népek megse­gítésére indított akicó máris többmillió forintos gyűjtési eredménnyel járt. Gyógyszer, élelmiszer formájában érkezik majd el a magyar nép együtt­érzésének, szeretedének jele Afrika és Ázsia szabadság- harcot vívó népeihez. Szolidaritás, ez azt jelenti: a magunkénak érezzük e népek ügyét, akik gyar­mati, elnyomott sorból kí­vánnak most felemelkedni s elfoglalni helyüket a né­pek nagy családjában. Testvéreinknek tekintjük őket és kinyújtjuk felé­jük segítő kezünket, fel­emeljük érettük szavunkat a népek fórumán minde­nütt és mindenkor, ha sorsuk szóba kerüL Fiaik és lgányaik közül sokan itt tanulnak egyetemeinken, főiskoláinkon. Azt szeretnők, ha. otthon éreznék magukat, közöttünk. 1960 „AFRIKA ÉVE" VOLT. Akkor több mint egy tucat egykori afrikai gyarmat vált többé-kevésbé függetlenné s indult el az önálló állami lét nem könnyű útján. A '„fekete földrész” felszabadulása a gyarmati elnyomás alól azon­ban még távolról sincsen be­fejezve. Algéria és Kongó, An­gola és Délafrika, Kenya és Tanganyika népei még nehéz küzdelmet folytatnak s napról napra nagy árat fizetnek sza­badságukért. Ázsiában Üj- Guinea, Vietnam, Laosz — hogy csak ezeket említsük — a nemzeti szabadságharcok gyújtópontjai. Nekünk magyaroknak min­den bizonnyal különösképpen is nem nehéz átérezni e né­pek sorsát s együttérezni ve­lük. Hiszen történelmünk so­rán évszázadokig a Habsburg- uralkodók gyarmata voltunk. Keservesen megismertük és végigkóstoltuk az, elnyomatás, kizsákmányolás minden faj­táját és fókát. Szinte sza­badságharcok sorozata volt történelmünk. S a viszonyla­gos „béke” éveiben is tollal, szóval, nyelvünk, nemzeti ha­gyományaink művelésével fá­radoztak legjobbjaink népünk szellemi függetlenségének megőrzésén, anyagi és szel­lemi felemelésén. Hogyne ér­tenék hát meg és éreznénk mélyen át más népek hasonló törekvéseit. MI MAGYAR EVENGELI- KUSOK meg éppenséggel meg­értjük és átérezzük. Hiszen a protestantizmus hazánkban kezdettől fogva összeforrott a nemzeti szabadságtörekvések­kel. Bocskay, Bethlen s a Rákócziak. Thököly és Esze Tamás, protestáns fejedelmek s zászlaik alatt a föld szegény népe „hazáért és a vallás sza­badságáért” küzdöttek és vé- reztek íftinyiszor. Nem vélet­len, hogy az 1848—49-es sza­badságharcban evangélikusok — Kossuth, Petőfi, hogy csak őket említsük — döntő szerep­hez jutottak. Az ö hagyomá­nyaikat folytatjuk, ha mi, ma élő magyar protestánsok mé­lyen átéljük összetartozásun­kat a függetlenségükért küz­dő afrikai-ázsiai népekkel. S itt érkeztünk el az egy­ház, a keresztyén ember fele­lősségéhez és szolgálatához eb­ben az ügyben. Ezekben az országokban, e népek között is élnek kisebb-nagyobb szám­ban keresztyének, ökumeni­kus összejöveteleken •» mint legutóbb Űj-Delhiben — egy­házunk kiküldöttei találkoz­hattak velük. Ezek. az. ún. Ifjú Egyházak — ifjú, mert az eu­rópai keresztyénséghez ■ képest viszonylag nem hosszú múlt­ra tekinthetnek vissza — a friss, eleven, hitnek, az „első szeretetnek” (Jelenések 2,4) sokszor megragadó és szá­munkra megszégyenítő bizony­ságát adták. S annak is, hogy népük sorsával mélyén össze- forrottak. Szolgálatnak tekin­tik életüket a népben, ahol Isten őket létre hívta. Felis­merték, hogy most ez a fel­adatuk: minden erejükkel se­gíteni népüket a szabadságért, felemelkedésért való küzde­lemben. Az Üj-Delhi-i gyűlé­sen az egyik legjelentősebb előadást éppen egy afrikai ke­resztyén ember tartotta: Fran­cis Ibiam, Nigéria állam kor­mányzója. Mély hitről tanús­kodó bizonyságtevése egyúttal népe iránti forró szeretetről is tanúskodott. Nagyon határo­zott és félreérthetetlen sza­vakkal tárta fel az afrikai em­ber helyzetét, így például a Délafrikai köztársaságban, de másutt is gyakorolt tűrhetet­len és tarthatatlan faji meg­különböztetés megalázó esete­it. S rámutatott arra a fáj­dalmas és szégyenletes tényre is, hogy akadtak és akadnak ke­resztyének, sőt egyházak — így a Németalföldi Re­formátus Egyház — akik megpróbálják vallásos ér­vekkel is megtámogatni— ezt a gonosz politikát. Ibiam határozott javasla­tokkal fordult az Egyhá­zak Világtanácsa tanács­kozó kiküldötteihez: ítél­jék el, bélyegezzék meg a faji megkülönböztetést, álljanak a szabadságukért, emberi jogaikért küzdő volt gyarmati népek olda­lára. Egy másik példa: A kelet­indonéziai protestáns egyház zsinata még a múlt év júliu­sában felhívással fordult a hollandiai egyházakhoz. Ebben többek között a következő­ket olvashatjuk: „Tudjuk, hogy az indonéziai nép és a holland nép között nincsen ellenséges érzület. Sőt tudjuk, hogy a hollandiai gyülekeze­ték égy része azt szeretné, ha Nyugat-Irián (Guinea) mielőbb visszáadatnék az Indonéz köz­társaság népének és kormá­nyának. A béke és az embe­riség java érdekében küldjük ezt az egyházi üzenetet abban a reményben, hogy a ti egy­házatok segít majd módokat és eszközöket találni abban, hogy a nyugat-iriáni kérdést a két ország békésen oldja meg.” A hollandiai reformá­tus egyház zsinata e felhívás­ra válaszképpen felirattal for­dult a holland kormányhoz és néphez s hangsúlyozza: az indonéziai egyház jól tette, amikor felhívását kibocsátot­ta. Mert az egyház feladatához tartozik, hogy minden le­hetőt megtegyen a népek közötti megbékélés elő­mozdítására és a béke megerősítésére.” E két példa is mutatja: mi az egyházak, a keresztyének fel­adata a szabadságukért küzdő népek között. S mit tehetünk mi, a magunk körében? Szóval és tettekkel is újra meg újra ki kell fejez­nünk együttérzésünket, közösségvállalásunkat Af­rika—Ázsia szabadságu­kért küzdő népeivel. Erő­síteni, támogatni, segíte­ni kell az ott élő keresz­tyéneket, hogy bátran él­jék és gyakorolják egysé­güket saját népükkel. Meg kell ragadnunk az alkal­mat a velük való talál­kozásra, beszélgetésre, fel­ismeréseink, meglátásaink kicserélésére. Imádkoz­nunk kell érettük, hogy helyesen, jól végezzék bé­kéltető szolgálatukat. így lehetnek a keresztyének hídépítők a népek között, így segíthetik elő, hogy végül is minden nép elnyerje az őt megillető helyet a népek test­véri közösségében. Groó Gyula IMÁDKOZZUNK Cantate vasárnap. Máté 21,14—11. Köszönöm Istenem, hogy a húsvét fényéből hétköznap­jaim számára is juttatsz; hogy megváltó szereteted, amely a Golgotán értem üzent és az élet fénye, amely a Feitámadottban megjelent, egészen körül vesz mai napomon is. Köszönöm, hogy mindennap érezhetefh bűnbocsánatod megújító hatalmát és éle­tem minden fordulatában jelenléted erejét; hogy minden nap bocsánatoddal fekhetem és erőddel ébredhetek. Köszönöm a könnyű szívet, amelyet akaratod követése te­remi és azt a bizonyosságot, hogy életem nehézségei és próba­tételei mögött is szereteted rejtőzik; hogy amikor fáradt vagyok és csüggeteg, mert gyenge vagyok a jóban és könnyen elfogy az erőm, eljössz' és bennem mindent megújítasz és megmutatod, hogy akik szeretnek, azoknak minden a javukra van. Köszönöm nagy világod ezer csodáját, amelyet mind job­ban megértek és amely alatt lelkem ámulva áll meg és gondvi­selésedet, amely enyéimmel együtt megtart és életemben nap­ról napra több jót ad, mint amennyit megérdemelnék. Köszö­nöm mindazokat, akik körülvesznek. Szeretteimet és azokat az embereket, akikkel dolgozhatom és mindazokat, akik dolgoz­nak, hogy nekem élelmem és ruházatom legyen. Köszönöm, hogy életemet ellátod kenyérrel és virággal is, hogy szívemet énekre indítod, hogy gyermeki szívvel dicsérjelek Téged. Kérlek, újíts meg, hogy neesak énekem, hanem életem is dicsérjen Téged és meglátsszék rajtam sok jótéteményed. Szeretném, ha egész életem dicsérne Téged és segítene boldo­gabbá tenni az embereket. Kérlek, segíts meg engem, hogy ahogy munkámat végzem, ahogy gyermekeimet nevelem és idős szül címet gondozom, és ahogy fáradok, hogy több legyen a kenyér asztalunkon és a mások asztalán és több legyen a béke e világon, mind ez legyen a Te dicséretedre. Ámen. Éneklő gyülekezet Azt mondják az éneklés ttK dományával foglalkozó tu­dósok, hogy az első énektanu­lási emlékek a zsidók társa­dalmából maradtak fenn. Dá­vid királyról tudjuk, hogy az általa szerzett zsoltáro­kat maga is énekelte. Kísér­te magát lanttal, sőt az Is­tent dicsérő zsoltárokat maga tanította be. Ének és zene­kart szervezett, melyek ve­zetőinek az ún. énekmeste­rek is segédkeztek. Salamon király iskoláiban kötelező volt az ének. Az első recitativikus (zsoltározás) éneklési mód a zsidók nevé­hez fűződik. Az énekkarok hymnusokat, körmeneti énekeket — poso- dion— esedező énekeket, pa­naszdalokat, de különösen há­laénekeket énekeltek Istennek Szinte jó volna most a vo­nalat Ambrosiuson át Luthe­rig meghúzni. És beszélni ar­ról, hogy Luther mennyire szerette a musica sacrat — szent muzsikát — hogy ilyen énekeket szerzett és család­jában karének formájában hogyan énekelt! Jő volna szólni Dévai Bíró Mátyásról és jellemezni ének- költészetét. Jó volna kalaplevéve meg­állni a thüringiai orgonista dinasztia királyi tagja, Bach János Sebestyén emléke előtt és tisztelegni. Ő az, aki éj-1 szaka a templomba lopózko- dik és égő vággyal hajtja fe­jét az orgona hideg deszká­jára. Isten nagy művészei mel­lett. akik dicsérő énekeikbe befogták a hajnal néma be­szédét, a patak lágy csobo­gását, és a zivatar dübörgé­sét, emlékezzünk az énekelni szerető kis és nagy gyüleke­zetek népére. Éneklő egyház vagyunk! Szeretünk énekelni. Gyermekkorom kedves em­lékei közé tartozik egy ki­csiny dunántúli falu, ahol es­ti harangszókor több hajlék­ból is utcára ért a hang: „Dicsérd én lelkem...” „Is­ten felséges adománya...” stb. És sohasem felejtem el a góri templom felavatásának napját, amikor a kis temp­lom nagy udvarán 800 feke­teruhás és fehéringes falusi ember énekelte: Jövel Szent­lélek Úristen... Éneklő gyülekezetek va­gyunk! És amikor éneklőnk, szí­vünk hangokba öntött érzé­seit visszük Isten elé. Az ének Istennel kapcsolja ösz- sze a lelkünket. Az ének szárnyain szívünket küldjük Isten elé. Isten szolgálatában járva imádkozunk és dolgozunk! Isten szolgálatában járva énekkel dicsérjük Istent! Fülöp Dezső * %

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom