Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-05-20 / 21. szám

ISTENTISZTELET HARLEMBEN HARLEM NEW YORK HEGERNEGYEDE. A dzsesz muzsika és a néger egyházi ének, a spirituálé, központja. Harlem templomaiban, akár­csak a többi észak-amerikai nagyváros négernegyedeinek gyülekezeteiben, ma is isten­tisztelet közben születnek az újabb „evangéliumi énekek” fGospel songs) — ahogy ma a négerek a spirituálékat ne­vezik. Ki ezeknek az énekeknek a szerzője? — Maga a gyüle­kezet. A felolvasott igének, nagy az igehirdetésnek egy- egy mondatát valaki még az istentisztelet folyamán han­gosan elismétli, lüktető rit­mussal csakhamar az egész gyülekezet vele mondja. Nem sokára kialakul a rövid, egy­szerű dallam és mindjárt an­nak kísérete is. A gyülekezet tagjai húros hangszereiket magukkal hozzák, pengetik. Dob és orgona kapcsolódik bele a többSzáz főnyi kórus­ba. A dallamot trombita hang­ja emeli ki. Űj ének szüle­tett. Előfordul, hogy nemsok­kal az istentisztelet után ugyanerre a dallamra vala­mely társas együttlét alkal­mával, vagy szórakozóhelyen táncolnak. Már az istentisz­teleten is élénk testmozgással kísérték az ének ritmusát. A néger egységükben éli át a dolgokat és nem bontja szét a valóságot szent és profán területre. Jézus Krisztus egy­szerre jelenti a hivő néger számára a bűn bilincseiből és a rabszolgaság, a társadal­mi kivetettség bilincseiből va­ló szabadulás reményét. A megújult emberi öntudat uj­jongó, számunkra szokatlan öröm-kitörése mély emberi vágy, a tisztaság, a szabad­ság utáni sóvárgás hátteréből tör elő. „Vajha szentebb, tisz­tább volnék... Nem szeret­nék Júdás lenni ... Krisztu­sé szeretnék lenni ... Szí­vem mélyén!’’ AZ IRGALMAS ISTEN JÓ­SÁGÁNAK ez az ujjongó, a „fehér keresztyének” gyüleke­zetében alig ismert maraszta­lása mély hatást tett tanul­mányútja alkalmával a fiatal Bonhoefferre, a faji megkü­lönböztetés ellen a hitleri fasizmus idején bátran har­coló, mártír evangélikus lel­készre. Így ír 1931-ben ké­szült beszámolójában: „Több mint 3 hónapon át minden vasárnap fél 3 órakor elmen­tem egy néger barátommal Harlem egyik legnagyobb né­ger-baptista gyülekezetébe. A négerekkel való személyes kapcsolat amerikai tartózkodá­som döntő és legörvendete- sebb eseménye volt.” Az ame­rikai egyházi életet nagyon kri­tikus szemmel nézi Bonhoef- fer. Az igehirdetések sokszor botránkoztatták meg. A „fe­keték gyülekezetében” azon­ban igazi evangéliumot hall. „Itt keresztyén módon beszél­nek a bűnről és a kegyelem­ről, az Isten iránti szerétéi­ről és a végső reménységről — bár más formában, mint ahogy azt megszoktuk. Aki a néger spirituálékat hallja, megérti, hogy micsoda külö­nös módon keveredik a né­gerek lelkében a szomorúság és a kitörő újjongás.” Mi a szokatlan forma? — „Egy né­ger templomban nem nehéz észrevenni, hogy mi ragadta meg a gyülekezet figyelmét aiz igehirdetésből és mi ment el a hívek füle mellett, mert a. négerek hallatlan lelki érzé­kenysége szüntelen kifejezés­re jut felkiáltások, közbeszó­lások formájában.” Mégegy figyelemreméltó mondat: „egész amerikai tartózkodá­som jelentős részét arra for­dítottam, hogy a héger kér­dést minél több oldalról is­merjem meg és hogy a fehér Amerikát is ebből a rejtett zugból figyeljem." Múlt évben egy hamburgi gyülekezet kísérletezett azzal, hogy spirituálék és dzsesz muzsikából ismert ritmusok és dallammenetek bevezetésé­vel tegyék vonzóbbá az isten­tiszteleti életet a mai ember számára. Állítólag nagy ha­tást értek el. Mi úgy véljük, hogy az ilyen kísérletezések erőltetettek. A néger gyüleke­zetek kegyességének külsőle­ges utánzása nem vezet cél­hoz. Hozzájuk hasonlóan a forrásig kell eljutnunk. Az evangélium szavának egysze­rű, gyermeki megértése és befogadása szabadit fel igazi örömre, Isten jóságának uj­jongó magasztalásáfa. Nem ismeri senki a fájdalmat, amelyet látok, Nem ismeri senki, csak Jézus. Nem ismeri senki a fájdalmat, amelyet látok, Glória, Halleluja! Benczúr László NYUGD1J0SZTÁLYUNK — Beszélgetés Csekey Zoltán ügyvivő-lelkésszel — Az Üllői úti egyházi székházban a központi hivatalok kö­zött, az egyik szerény szobában van egyházunk nyugdíjosztá­lyának hivatali helyisége. A májusi derű az ódon,barna bútor­zaton olyan, mint sűrű erdő mélyébe tűző napsugár. A magas könyvszekrény, a terjedelmes íróasztal s a polcok telve iratok­kal, könyvekkel. A kis szoba hangulata, csendje maga is az öregedésre, a nyugdíjas korra emlékeztet. Itt intézik egyházunk szolgáinak, a megöregedett és kiérdemesült, vagy megrokkant lelkészeknek s egyéb egyházi munkásoknak, özvegyeiknek és árváiknak járadékügyeit. CSEKEY ZOLTÁN ügyvivő-lelkész ezeket az ügyeket tartja kezében gonddal és szeretettel. Az ügyvivő-lelkész hangja bizakodó, Egyházunk biztosí­tani akarja nyugdíjasaink járadékát, megérdemelt pihenésük idejét széppé és gondtalanná kívánja tenni. Jól van ez így. Nálunk, ebben az országban és ebben az egyházban senki se tekintsen aggodalommal öregségének nap­jaira. A nyugdíjosztály szer­vezetére vonatkozó kér­désre így válaszol: — Az 1953. évi zsinati tör­vény szervezte meg az Egy­házegyetem Nyugdíj osztályát, mely a régi nyugdíjintézet folytatása. Persze nem egy­szerű folytatás ez, mert más alapokra kellett felépíteni működésünket. A régi nyug­díjintézet anyagi biztosítékai a szocialista gazdasági rend­ben nem jelenthettek többé fedezetet a nyugdíjakra. A bórházak s a földingatlan helyett a nyugdíjak biztosíté­kaként a gyülekezetek szere­ltére és áldozatkészségére építettünk. Nem kis áldozatot kértünk egyházunk tagjaitól. A gyülekezetek lelkenként egy forinttal több járulékot fizet­nek évente és lelkészi álláson­ként kétszáz forint alapdíjat. Mindjárt elinduláskor láttuk azonban, hogy az így befolyó öszegek nem fedezik a nyug­díjigényeket. Ebben a súlyos helyzetben államunk segítsé­günkre sietett. Vállalta mind­azoknak a nyugdíjasainknak járadékterhét, akik 1953. de­cember 31-ig nyugdíjba vo­nultak. Ilyen módon két- $ z áz huszonkét testvé­rünk nyugdíja vált megoldott problémádé. — Hány nyugdíjas jára­déka terheli ma a nyug­díjosztályt? — 87 nyugdíjasunk van, akik közül 44 lelkész, 24 lelkész­özvegy és 19 árva és egyéb volt egyházi munkás. Az osztály intézi azonban b régebbi nyug­díjasok ügyeit is, tehát 309 ma egyházunk nyugdíj járadékosai­nak. pontos létszáma. — Mi jelent az ügyvivő- lelkészi munkakörben leg­több teendőt? — Mindenekelőtt a nyugdíj­jogban való tájékozódás a leg­fontosabb. Hazánkban az álta­lánossá váló nyugdíjjogosult­ság újszerűsége rendkívül sok jogi és gyakorlati kérdést vet fel., E kérdések szabályozására a rendeletek, utasítások, dönt­vények légiója született meg. Vaskos köteteket tesz ki a gyűjtemény, melynek ismere­tében lehet csak az ügyeket gyorsan és kifogástalanul el­intézni. Folyamatos gondot és intenzív munkát jelent az egy­házközségek járulékainak nyil­vántartása és a pontos befi­zetésen való őrködés. — Milyen egyházközsé­geink fizetési morálja? — A régi nyugdíjintézet óriá­si kintlevőségeket adott át ne­künk, melyek a legutóbbi éve­kig alig csökkentek. A gyüle­kezetek még nem érezték tel­jesen magukénak a nyugdíja­sok ügyét és késedelmeskedtek a törlesztéssel. A számok ala­kulásában is igazolható azon­ban a javulás, mely ezen a té­ren bekövetkezett. 1957-ben 327 ezer forint volt a hátralék, mely 1958-ban 265 ezer forint­ra, 1960-ban 168 ezer forintra csőidként s 1961-ben, a leg­utóbbi nyugdíjosztályi tanács­ülésen adott beszámoló szerint, 139 ezer forintra csökkent. — Minek tulajdonítja a tartozások ilyen nagymér­vű csökkenését? — Ügy vélem, hogy az egy­házközségek megértették fel­adatukat és készségesen áll­nak nyugdíjasaink ügye mellé. Egyházunk vezetősége, püspö­keink, az egyházkormányzás sokrétű és nagy feladataiban elsők közé vették a nyugdíja­sok ügyét. Püspöki körlevelek­ben kéréseket, felvilágosításo­kat tettek közzé s helyzetünk feltárása nem maradt hatás­talan. Az őszinte szó bizalmat ébresztett az egyházközségek­ben s ahol szükség volt rá, nem hiányzott az erélyes in­tézkedés sem az ügy érdeké­ben. így állhatott elő ez az örvendetes állapot és azt re­méljük, hogy etgy-kót éven be­lül ezen a téren hátralék se­hol sem mutatkozik majd — Egyházközségeink já­rulékfizetésével a jövőben teljesíthető-e nyugdíjosz­tályunk minden kötele­zettsége? — Nyugdíjasaink jelenleg a dolgozók nyugdíjának országos átlagát kapják. A befolyó já­rulékok azonban még e közép­érték fedezetét sem nyújtják teljesen. A jövőben is számí­tunk minden egyházközség hí­veinek és vezetőségének foko­zott támogatására és megértő szeretetére. Muncz Frigyes Átköltözött a teológiai akadémia Pár héttel ez előtt DR. VETŐ LAJOS püspöknek az Északi Egyházkerület Tanácsában elmondott beszámolója alapján, — lapunk hírt adott arról, hogy Teológiánk átköltö­zik a Lendvay utcából az Üllői útra, magyarországi evangéli­kus egyházunk központi épületébe. Megfelelő előkészítő mun­kálatok után Teológiai Akaúémiánk május 7-én átköltözött új helyére. Munkatársunk felkereste KÄLDY ZOLTÄN püspököt — aki az előkészítő munkálatokat és az átköltöztetést irányította — és tájékoztatást kért tőle az átköltöztetéssel kapcsolatban. Azt szeretnénk ugyanis, hogy lelkészeink és gyülekezeti tag­jaink — akiknek mindig szívügye volt akadémiánk — helyes tájékoztatást kapjanak az átköltözésről. Mi indította az egyházveze­tőséget arra, hogy a Teológiai Akadémiát átköltöztesse a Lendvay-utcából' az Üllői-úti központi egyházi épületbe — tettük fel az első kérdést. Bizonyára mindannyian tudjuk, hogy a Lendvay ut­cai épület — melyben Aka­démiánk kilenc év óta végez­te munkáját — nem az egy­házé volt, hanem azt az ál­lamtól béreltük. Ügy gondol­tuk, — hogy helyesebb az, ha egy ilyen jelentős intéz­ményünk nem bérleményben, hanem saját egyházi épüle­tünkben végzi szolgálatát. A másik szempontunk az volt, hogy az Üllői-úti központi épületünket előbb-utóbb tel­jesen egyházi használatba akarjuk venni, mert így tud­juk biztosítani számára azo­kat a kedvezményeket, ame­lyek az egyházi épületeket megilletik. Ezen felül a Lend­vay utcai épülettel több ne­hézségünk is volt. Többek között a Teológia 40 000 kö­tetes könyvtára egy alagsori helyiségben volt és a helyiség szűk volta miatt a könyvek egyrésze nem kerülhetett pol­cokra. Ez az épület messze esett a Teológus Otthontól. Nem utolsó sorban kell meg­említenem, hogy az épü­let fenntartása, az ún. „re­zsi” (pí. télen a fűtés) költ­ség túl nagy volt. — A Központi épületben hová helyezték el a Teológiai Akadémiát, a Teológiai könyvtárat és a Teológus Otthont? A Teológiai Akadémiának a II. emeleten készítettünk he­lyet. Itt eddig a Teológus Otthon volt A Teológiai Aka­démia minden szempontból igen jó elhelyezést nyert. Ugyanannyi helyiséggel ren­delkezik, mint a Lendvay ut­cában. Az átalakítás kitűnően sikerült Szép, világos és jól berendezett helyiségekben folyhat a munka. — A könyvtárat az L emeleten he­lyeztük el teljesen kifogásta­lan helyiségekben. A könyvek végre polcokra kerülhettek. A Teológus Otthon a Köz­ponti Épület Szentkirályi ut­cai részének földszinti részé­be került A szobák világosak, egészségesek és csendesek. Több fürdőhelyiség áll rendel­kezésre mint eddig. — Milyen előnye van az új elhelyezésnek? Véleményem szerint csak előnye van az új elhelyezés­nek. Azt már említettem, hogy saját épületünkben le­hetünk. De ez csak formai előny. Van sok más előny is. Igen jó dolog, hogy az Ullői- úton most együtt van a Teo­lógiai Akadémia és a Teoló­gus Otthon. Ez megkönnyíti a délutáni szemináriumi mun­kát A hallgatók időveszteség nélkül mehetnek fel a föld­szintről a IL emeletre a dél­utáni foglalkozásokra. Az is nagyon előnyös, hogy egyhá­zunk 100 000 kötetes központi könyvtára és a 40 000 kötetes teológiai könyvtár egy helyen lehet. Ezt az egyesítést már régóta terveztük. A Teológus Otthon sokkal jobban tudott berendezkedni, mint eddig. Az sem utolsó dolog, hogy a vidékről feljövő lelkészek előbb juthatnak teológiai könyvekhez az Üllői-úton, mint a messze fekvő Lendvay utcában. Az anyagi gazdálko­dás vonalán is ki fog tűnni* hogy az új elhelyezés előnyö­sebb számunkra a réginél. — Anyagilag hogyan váU lehetővé ez az átköltözés? Államunk biztosította az átalakításhoz és átköltözés­hez szükséges összes anyagi fedezetet. Egyházunk ezért szívből mond köszönetét ál­lamunknak. — Milyen volt a visszhang egyházunkban az átköltözéssel kapcsolatban? Aki az új elhelyezést látta* az mind nagyon meg volt elé­gedve. Az átköltözést ész­szerűnek tartják. Az elhelye­zést nagyon jónak. Mindenki dicséri az új Teológiai Akadé­mia „családias és otthonos” jellegét A napokban végig­nézte a Teológiai Akadémiái egyik vidéki lelkészünk. Néz­te a szépen kifestett terme­ket, fehérre mázolt ajtókat és ablakokat, a folyosó neon vi­lágítását, a tanári szoba szép berendezését, aztán megszó­lalt: „Csak azt sajnálom, hogy nem most vagyak teológusT* Bizonyára nemcsak arra gon­dolt ez a lelkészünk, hogy saj­nos „elmúlt már 20 éves1* hanem arra is, hogy a szép tantermekbe nem ülhet ba hallgatónak az újszövetségi és ószövetségi teológiai órákra,' egyháztörténeti előadásokra. Amikor elbúcsúztunk Káldy Zoltán püspöktől, szinte egy­szerre mondtuk vele: legyen áldás Teológiai Akadémiánk munkáján. Neveljen olyan fiatalokat akik hűségesen végzik szolgálatukat egyházunkban és nemzetünkben egyaránt. Luther — Hans Pfriemről, a fuvarosról Luther Márton asztali beszélgetésekben gyakran világított meg egy-egy bibliai igazságot egyszerű történetekkel. Az aláb­biban „az én gondolataim nem a ti gondolataitok" igazsága van elrejtve. Hans Pfriem különben a 16. és 17. sz. legendás alakja volt s nevét különösen Szászországban és Thüringiában ismer­ték. Hans Pfriem fuvaros volt, akinek Isten megengedte, hogy a mennyországban él­jen és élvezze mindazt az örömöt és kedvet, ami csak a mennyországban van — de azzal a feltétellel, hogy sem­miféle dologba bele ne szól­jon, hanem hallgasson és ne törődjön azzal, amit a menny­országban lát vagy hall. Amint hát a mennyország­ban időzött és körülnézege­tett, látott néhány embert, aki olyan hordóval merítgette a vizet, amelynek nem volt alja. Amikor ezt észrevette, türelmetlen lett s magában azt mondta: „Milyen furcsa és bolond dolgok történnek itt! Miért dolgozzák fáradtra magukat ezek ilyen hiábavaló munkával?” Ö ugyanis a mennyországbeli uralmat a földi uralom szerint mérte, ahogyan ott fuvarosok, szol­gák és szolgálók a vizet me­regetik és ahogyan azok az istállóban dolgozgatnak s ezért szíve szerint ellene mon­dott volna, de azután mégis arra gondolt, hogy milyen feltétellel maradhat a menny­országban, így túltette ma­gát a ddlgon és hallgatott mélyen. Továbbment és észrevette, hogy két ácslegény egy nagy, hosszú gerendát cipelgetett. A vállukon vitték, de kereszt­be, amiért is mindennek neki­mentek s nem jutottak to­vább. Nézegette őket s azt gondolta magában: „De ügyet­len alakok ezek! Ha a geren­dát hosszában vinnék, mind­járt tovább jutnának” s alig tudta visszatartani magát at­tól, hogy ne szóljon bele. De mégiscsak mérsékelte magát, továbbállt és hallgatott mé­lyen. Amint még továbbjutott, egy fuvarosra talált. Szekeré­be négy lovat fogott, de a kocsi beragadt a sárba. Mi­vel így nem tudta a sárból kihúzni, egy pár lovat kifo­gott, a székér saroglyájához kötötte és így hajtotta a lova­kat erre is, arra is. Amikor Hans Pfriem ezt meglátta, mi­< velhogy ő is szakmabeli volt, nem tudta magát türtőztetni, rákiáltott a fuvarosra és ezt mondta: „Te nagy bolond, ugyan mit csinálsz itt? Dara­bokra akarod törni a kocsit s a lovakat szándékosan tönk­re akarod tenni? Mind a négy lovat a szekér elejébe fogd be, azután hajtsd meg azokat s majd kikerülsz a sárból!” Így gondolta ez a balga, mint aki fején találta a szö­get és mint aki mindent jól elintézett, mert segített, hogy a szekér kikerüljön a sárból. Pedig csak úgy csinált, mint valami bolond, éppen akkor, amikor legbölcsebbnek érezte magát, mert a feltétel ellen cselekedett s így megérde­melte, hogy kilökjék a menny­országból. Isten először Pétert küldte hozzá, hogy adja át a paran­csot. Meg is ker'este és mond­ta: „Ide figyelj Hans Pfriem, az Űr azt üzeni, hagyd el a mennyországot, mert nem tar­tottad meg a feltételt s meg­szegted parancsát.” Hans Pfriem erre így felelt: „Mi­csoda? Itt hagyjam a menny­országot 1 Éppen én, aki Is­ten ellen annyit se vétkez­tem, mint te? Hát igazságos ez? Hiszen te megtagadtad Urunkat, Istenünket és mégis a mennyországban maradsz, engem meg egyetlen szóért kilöknek innen? Azt már nem.” Erre Péter elszégyellte magát és elballagott. Akkor Isten Pált küldte. Ment is és mondta: „Hans Pfriem, el kell hagynod a mennyországot.” De Hans Pfriem Pálnak is gorombán válaszolt: „Te üldözted Isten gyülekezetét és Isten Fiát ká­romoltad, sőt rágalmaztad és mégiscsak a mennyországban maradsz, én pedig, aki csak egy szót szóltam, vagy talán kettőt, én meg menjek?” Pál is szégyellte magát és odább- állt. Akkor Mária Magdaléna lett a soros. Hans Pfriem neki is csak úgy felelgetett és mond­ta: „Te egy nyilvánosan bű* nős asszony voltai s most te mondod nekem, hogy hagy* jam itt a mennyországot?” Erre már a szent embert* Mózest küldték, akitől mél- tán félhetett, hiszen ellenségei is féltek tőle. De Hans Pfriem megkötötte magát s így vála- szolt Mózesnek: „Te akarsz engem a mennyországból ki­űzni? Már nem tudod, hogy te a mi Urunkat megszent- s égtelenítetted hitetlenséged­del és kételkedéseddel Izrael gyermekei előtt, amikor a sziklára kellett ütnöd botod­dal, hogy víz fakadjon?” Amikor hát Hans Pfriem egyetlen küldöttre se akart hallgatni, sőt mindegyiket pi- rongatta, Isten az ártatlan gyermekeket küldte hozzá. Erre már Hans Pfriem így gondolkodott: „Ejha, most már rosszul áll a dolog. Ugyan mit csináljak, hogy a mennyországban maradhas­sak? Az ártatlan gyermeke­ket nem szidhatom. Csak et­től tudnék szabadulni! Pedig ezután már csendben marad­nék s nem szólnék egy szót se a mennyországi uralom ellen.” Majd megint: „Tudom ám, mit kell tennem! Játsza­ni fogok a gyermekekkel s megpróbálom, hátha jóságom­mal tudok szabadulni tőlük.7* És amint az ártatlan gyere­kek közeledtek hozzá, felmá­szott egy fára, lerázott nagyi csomó almát s odakiáltott a gyermekeknek: „Gyertek csak* drága gyermekeim, gyertek, csak, szedjétek fel mindet!' Ha már minden almát össze­gyűjtöttetek a fa alól, akkor egy másikra mászom s onnan, is lerázok mindent.” Ez tet­szett ám a gyerekeknek, neki mentek az almáknak s elfe­lejtették közben a parancsot*, amely miatt küldték őket, tele: szedték az ölüket, azután to-- vábbálltak és otthagyták Hans Pfriemet. Így maradt Hans Pfriem a. mennyországban. Hallgatott: is utána mélyen és hagyta*, hogy minden Isten akarata szerint történjék a mennyor­szágban. Ursula Noetzel közlése után, fordította Várady Lajos t » # » *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom