Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-04-29 / 18. szám

KP. BÉRM. BP. 72. A munka evangélikus értelmezése Feltámadott a halálból, él és uralkodik EVANGÉLIKUS EGYHAZUNK HITVALLASI IRATAI erőteljesen emelik ki azt a szentírási tanítást, hogy egyedül Isten ingyen kegyelméből, egyedül a Jézus Krisztusban való hit által igazulunk meg Isten előtt, azaz Isten mint igaz, de kegyelmes bíró Jézus Krisztus érdemét annak tudja be, aki hisz Krisztusban, a Megváltóban, hogy ő haláláig hű engedel­mességével érettünk és helyettünk mindenben eleget tett. Ebbe az összefüggésbe kell beleállítani a munkát, mint a hálából fakadó Isten- és emberszeretet egyik legdöntőbb területét. Itt ugyanis a keresztyén ember nem esetlegesen, nem ötletszerűen, hanem rendszeresen és céltudatosan áll embertársai javának szolgálatába — Istenért és az ő paran­csáért. A hit által való megigazulás központjának, Jézus Krisztusnak a személye felől új és igaz megvilágításba kerül­nek mindazok az igék, amelyek a munkáról szólnak. Jézus Krisztus, mint az egész Szentírás magyarázatának a kulcsa, mértéke és alapja, eligazít a munkára vonatkozó igék értelme és iránya felől is. Ö, aki,egyedül illetékes az Írás summájának meghatározására, a „nagy parancsolat'-ban az Isten- és ember­szeretet szolgálatában jelölte meg az ember feladatát. Ez ter­mészetesen az egész emberi életet átfogó nagy lehetőség, ami­nek csak egyik területe a munka, de viszont feltétlen területe. Végigvonul a munka ténye, mint természetes és magától ér­tődő emberi foglalatosság, az egész Szentíráson, annak számta­lan képén, hasonlatán, példázatán. Mint mindent az életben, a keresztyén ember a munkát is az Isten- és emberszeretet jegyében végzi: hálával és hűséggel. A munka iránya és célja tekintetében Krisztus felől kapunk világosságot: az egyén, a család és az embertársak javára kell szolgálnia, általa is meg kell valósulnia valaminek Isten egyetemes emberszerető aka­ratából. Sőt éppen a munka az emberszeretet rendszeres, cél­tudatos és tervszerű megvalósulásának a területe, a keresz­tyén felebaráti szeretet kézzelfogható gyakorlásának mezeje. Isten akarata az, hogy csak munkával lehessen legyőzni a természet erőit és az emberek javának és előmenetelének szolgálatába állítani. Isten ezt az egyetemes célt tűzte ki az emberiség elé: „... töltsétek be a földet és hajtsátok birodal­matok alá”. Ennek a célnak a teljesítése a munka egyetemes qmberi szükségletében nyer megvalósulást. Isten az emberi értelem és kéz felhasználásával is végezni akarja gondviselő és világfenntartó munkáját A keresztyén ember úgy tekint­het a világbeli munkájára, mint ami egy parányi része Isten világáról és emberekről gondot viselő akaratának. Ugyan­akkor azonban minden jól végzett munka egymagában is ré­szese Isten gondviselő munkájának, mert részt vesz Isten mun­kára küldő parancsa teljesítésében. Tekintet nélkül arra, hogy hivő vagy hitetlen ember végzi a munkát, ha az jól végzett munka, önmagában értékes és becses. A REFORMÁCIÓ KORA ÓTA evangélikus egyházunk ta­nítása mindig kiemeli Istennek az élet rendes viszonyai között Való szolgálatát. A lutheri erkölcsiségnek, ha nem is kizáróla­gos, de fő megnyilvánulási területe a családi élet és a hivatás- szerű munka köre. A családiassággal együtt a hivatáshűség a lutheri erkölcsiségnek egyik legjellemzőbb vonása, s elsősor­ban annak az útján igyekszik betölteni legmesszebbmenő tár­sadalmi, nemzeti és egyetemes emberi feladatait is. Ezért van a keresztyénség lutheri típusának bizonyos józan, egészséges, piunkaszerető jellege. Nem véletlen, hogy éppen P á l apostol, a hit által való megigazulás evangéliumának nagy hirdetője int a hétközna­pokban való hűséges, becsületes keresztyén magatartásra. Nem véletlen, hogy az evangélikus egyház, amely a Szentírásból különös erővel emeli ki Istennek a hitben adott megigazító kegyelmét, erősen hangsúlyozza a munkaerkölcs és hivatás­hűség elmélyítését. Nem véletlen mindez, hanem az Isten aka­ratának engedelmeskedés, aki azt várja, hogy hitünk meg­teremje a maga jó gyümölcseit abban a világban, amelyben élünk. Isten iránti szeretetünk abban is tükröződik, ahogyan felebarátainkat szeretjük, ahogyan népünket, hazánkat, és az egész emberiséget szolgáljuk! LUTHER szerint: „Valóságos imádság, ha valaki a maga dolgát hűségesen folytatja”. Valóban, a munka a hit imádsá­gává válhat*Isten dicsőségére, ha azt keresztyéni lélekkel vé­gezzük. Hiszen a felebaráti szeretetet nem valami különleges „szent” cselekedetekben kell gyakorolni, hanem elsősorban a mindennapi munkában. MINDENNEK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA azt je­lenti, hogy a keresztyén embert az a lelkűiét tölti el, hogyan tudna jobb és eredményesebb munkát végezni felebarátai ja­vára, hogyan tud minden kiló gabonát, szenet, vasat és egyéb értéket megőrizni, ha nem is a maga vagy családja hasznára takarítja meg és hasznosítja, hanem a felebarátok, az ember­társak javára. A keresztyén erkölcs egésze a munkaerkölcsre is érvényes. Pogány álláspont az, amely az emberek közötti versengést arra használja fel, hogy mindenki magának akarja megszerezni az anyagi javak lehető legnagyobb mennyiségét, így egy ember meggazdagodásának sok más, nyomorba döntött ember adja meg az árát. Az önzés és kapzsiság eredménye az egyiknek győzelem és uralkodás, ellenben a másiknak vereség és halál. A felebaráti szeretettől mindez olyan messze van, mint az ég a földtől. A keresztyén ember csak a jóban ver­senghet, csak abban, ami előbbre viszi az emberi közösség életét. Ebből a lelkűiéiből fakad a munkában való segítés a gyengébbek és elmaradottabbak számára az erősebbek és fej­lettebbek részéről, hogy általános fellendülést lehessen elérni minden embertársunk javára. Mindez, ami a bibliai ember szer etetböl a keresztyén munkaerkölcsre következik, abban foglalható össze, hogy a ke­resztyén ember munkájával 'Céltudatosan, rendszeresen és tervszerűen szolgálja a felebarát javát. Az Isten által adott hivatás mind az örökéletre, mind a földi hivatásra érvényes abban az értelemben, hogy az örök­életre szóló elhívásnak földi hivatásunk területén kell szün­telenül gyümölcsöt teremnie. Dr. Ottlyk Ernő KÜRIOS JESOUS KRIS- TOS - JÉZUS KRISZTUS ŰR! — Ez a keresztyénségnek az első legősibb hitvallása. Húsvéti hitvallás. Jézus feltá­madása a bizonysága annak, hogy Ő az erős Isten, akinek „adatott . minden hatalom mennyen és földön”. A halál legyőzője nyilván olyan hatal­mas Isten, aki felette áll, min­den hatalomnak és erőnek és uralkodik minden felett. Az első keresztyénség a fel­támadott, élő Űr hatalmát univerzálisnak látta, amely kiterjed az egész teremtett- ségre. Isten a maga jobbjára ültette Öt, felül minden feje­delemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és min­den néven, amely neveztetik, nemcsak e világon, hanem a következendőben is. (Ef. 1,20— 22.) Jézusnak a hatalma tehát nincs leszűkítve valamely meghatározott körre, helyre, időre, személyekre. Akarata mindenhol, mindig és minde­neken keresztül érvényesül. Jézus Krisztusnak ez a min­denekre kiterjedő hatalma a mentő szeretet uralma. Míg a gondviselésben Isten min­deneket fenntartó és tápláló szeretete érvényesült, most a halál legyőzésével érvényre jut Istennek a bűntől, halál­tól, elveszéstől megmentő sze­retete is. Jézus Krisztus az Atyától ráruházott hatalom­mal legyőzi lépésről lépésre az emberi élet ellenségeit. Amit az Atya szeretetének jeleként földi életében meg­mutatott betegek gyógyításá­ban, éhezők megelégítésében, bűnök megbocsátásában, ha­lottak feltámasztásában, azt egyetemlegésen kiterjeszti az egész teremtettségre, míg vé­gül utolsó ellenségként eltö­röltetik a halál. Ez a Jézus Krisztus feltá­madásából táplálkozó, szerető, megmentő uralkodásába vetett hit mérhetetlenül nagy „szent optimizmussal” töltötte el az első keresztyénséget. Az egész élet megtelt Isten szereteté­nek a fényével, melegével, nyilvánvaló jeleivel. Isten mindent a kezében tart és mindent jó irányba kormá­nyoz. így nyert gazdag értel­met számukra sok minden „profán” jelenség is, ami lát­szólag és az addigi, — főleg farizeusi értelmezés szerint — kívül volt, sőt szemben volt az Isten akaratával. Mint például a rendet fenntartó világi kor­mányzás, a békés, csendes, há­borúságoktól mentes élet, az élet fenntartásáért folyó min­dennapi szorgalmas munka, a szép, rendezett családi élet és a többi. AZ ÖSKE RESZTYEN SÉG­NEK EZ A SZÉP BIZODAL- MAS HITE a középkorban ve­szedelmes torzulást szenve­dett. A politikai tényezővé vált középkori egyház is vallja Jé­zus Krisztusnak a mindenek­re kiterjedő uralmát, de ezt az uralmát tanítása szerint Jézuá Krisztus letette az egyház, el­sősorban földi helytartója a pápa kezébe. Neki tartozik engedelmességgel az egész vi­lág. A világ népeinek kor­mányzására rendelt fejedel­mek, királyok, császárok is. Isten az egyházon és annak vezetőin keresztül gyakorolja hatalmát. Aki Istennek tetsze­ni akar, az köteles az egyház, tanítását, rendelkezését, pa­rancsait elfogadni. Az Isten a pápai uralom torz tükrében elveszti szerető atyai , voná­sait és félelmetes úrrá lesz, aki rajta tartja tekintetét az egész világon, az egész életen és lesújtó büntetésétől retteg­nie kell mindenkinek, Az egyház szabja meg, hogy mi a jó és igaz. Mi egyezik az Isten akaratával és mi van azzal szemben. „Extra eccle­siam non est vita.” Az egyhá­zon kívül nincsen élet — nemcsak azt jelenti, hogy az örökéletre csak az egyház ka­puin át lehet eljutni, hanem azt is, hogy • minden életet, minden élet jelenséget, min­den emberi megnyilvánulást, amin nincs rajta a pápai pe­csét, megfojt, tönkretesz, el­némít az egyházi hatalom. El­tűnik az öröm, a tettrekészség, az élet szépségeinek, jóságá­nak szemlélete. A világ sira­lomvölggyé változik. EGYHÁZI TÉREN A RE­FORMÁCIÓ TÖRI AT a kö­zépkornak ezt az életet leszo­rító korlátját. Luther felis­merése a kegyelmes Istenről, Jézus szabadító áldozatáról el­segíti újra a keresztyénséget — legalábbis annak egy részét — az Isten mindeneket át­fogó szeretetének meglátására, az őskeresztyénség hitbeli fel­ismeréseinek megragadására. Luther is vallja, hogy Isten az egyházban kormányoz. Igé­jével és szentségeivel, a Szent- léleknek erejével megvilágo­sítja, vezérli és üdvösségre juttatja a szentek közösségét. De Isten kormányoz az egy­házon kívül is. Krisztus men­tő szeretetének uralma érvé­nyesül az egyház falain kívül is. Ott is, ahol a mindennapi élet folyik. Ahol az emberek kenyerükért dolgoznak, ahol a nép életének rendjét világi vezetők szabják meg, ahol el­dől a háború vagy béke kér­dése, ahol emberi közösségek, társadalmak civilizációs, vagy kulturális ügyeit intézik. így születik meg a Mi­atyánk negyedik kérése ma­gyarázatának csodálatosan szép vallomása, Isten szerete­tének a mindennapi életben megnyilatkozó jeleinek felis­merése. Isten jó kormányza­tot akar, Isten békiét. akar, Is­ten megelégedést akar. Ez a felismerés és vallásté­tel is ugyanabból a gyökérből táplálkozik, mint az első ke- resztyénségé: Krisztus feltá­madásából. Ezért idéztük ide, cikkünk címébe a második hitágazat magyarázatának summás mondatát: feltáma­dott a halálból, él és uralko­dik. A Feltámadott uralkodik és munkálkodik. Munkálkodik azért, hogy ahogyan Ö feltá­madott és él, úgy én is feltá­madhassak és vele élhessek örökké, örök igazságban, ár­tatlanságban és boldogságban. De munkálkodik azért is, hogy ruhám, ennivalóm, boldog csa­ládi életem legyen. S az Ö ajándéka a jó kormányzat, a béke, a mindeneket megelége­déshez segítő helyes társadal­mi rend is. NAPJAINKBAN A KE­RESZTYÉNSÉG FELÉ ÜJBÖL HANGZIK a kérdés: Hiszel-e a Feltámadott Urban? és mit hiszel Felőle? — Egész egy­házi életünket és a keresztyé­nek mindennapi magatartását, az éleit különböző kérdéseire adandó válaszunkat meghatá­rozza, hogy mit felelünk erre a kérdésre. Jézus Krisztus uralkodását nak középkori értelmezése ma is kísért még. Nemcsak a Ró­ma által vezetett politikai ka­tolicizmusban, hanem sok, fő­leg nyugati protestáns egyházi vezető gondolkodásában és megnyilatkozásaiban is. Ami­kor az egyházat úgy tekintik, mint Krisztus hatalmának le­téteményesét és fenntartják a jogot arra, hogy egyedül „igaz” ítéletet hirdessenek az élet dolgaiban, amikor a nem vallásos jelenségek letörésére hirdetnek keresztes hadjára­tot, akkor a középkor sötétjé­ben botorkálnak Sőt ennél rosszabban sántdkálnak mert ma már nagyon nyilvánvaló, hogy megnyilatkozásaik nem Krisztus uralmának kiteljese­déséért hangzanak el, hanem egy nagyon is profán uralmi törekvés, a tőkés társadalmi ,;rend” és annak militarista csoportjainak uralma érdeké­ben. KRISZTUS AZONBAN VA­LÓBAN FELTÁMADOTT! És uralma még az egyházban je­lentkező vakság és tévelygés ellenére is érvényesül a világ életében. S ennek mi vagyunk a tanúi. Amit az első kérész-« tyénség hitben vallott és a re­formáció népe újra felismert, azt mi napjainkban mindig határozottabban látjuk kibon­takozni és erről boldogan te­szünk bizonyságot. Számunk­ra az a sok-sok esemény, amely egy új világ kibonta­kozását jelzi: a szocialista társadalmi rend kialakulása, gyarmati népek felszabadulá­sa, a béke erőinek nagy ará­nyú felnövekedése nemcsak az ember örökké megmaradó igazságérzetének, jóra és szép­re törekvésének bizonysága, hanem a bűnt, békétlenséget, halált legyőző Feltámadott Jé­zus uralkodásának és munkál­kodásának hitbeli tapasztala­ta is. Mezősi György IMÁDKOZZUNK János 5, 24—25. Hálát adunk Neked, Krisztusunk, hogy húsvét nemcsak a legnagyobb üdvtény, amely a múltban végbement, hanem a jelennek valósága is. Aki hisz a Rólad szóló bizonyságtétel­ben, annak életében már most megtörtént a nagy fordulat: a kárhozat, az Istentől való elszakítottság állapotából átkerült az örök élet folyamába, amelynek nem lesz vége soha. Tudjuk ugyan, Urunk, hogy egyszer mindnyájunknak meg kell halnunk, amikor Te elhozod annak óráját. De azt is tud­juk, hogy a halál sem veheti el tőlünk az örök életet, nem szakíthat el bennünket a mi Istenünk szeretetétől. A halá­lunkon át is folytatódik az örök életünk, amely megkezdődött a földön a hitben. Nem ismerjük közelebbről a halál létálla­potát, de hisszük, hogy ott is a Te közelségedben fogunk szunnyadni, amíg el nem jön a végső feltámadás, amikor nyilvánvalóvá és teljessé teszed az örök életünket. Áldj meg bennünket, hogy földi életünkben éljük is ezt az örök eletet. Add, hogy önzés helyett a szeretet, kedvetlenség helyett öröm, kiegyensúlyozatlanság helyett lelki békesség kí­sérje napjainkat. Sugároztasd bele hétköznapjainkba az örök élet derűjét, harmóniáját. Szélesítsd ki látóhatárunkat, hogy mások gondját is felvegyük. Sőt helyezd szívünkre az egész emberiség ügyét. Az örök élet teljes, békéjének reménységében erősítsd meg kezünket a földi békéért fáradozásban ezekben az időkben. Cselekedő, hogy a Te feltámadásod ereje nyomán megújult, szolgáló, örvendező élet támadjon bennünk. Ámen. Közösség Jézussal A mai vasárnapi ige arról ad tanítást, hogy aki a Jézus Krisztusban való közösségben él, az osztozik Jézus sorsár ban. „Mindenkor testünkbe^ hordozzuk Jézus halálát, hogy Jézusnak az élete is látható legyen a mi testiinkr ben. Akit hit által magáéi­vá teszi ezt az igét, az rér szese Jézus életének, részese Jézus feltámadásának is! Mögöttünk van a nagyhét; nagypéntek, húsvét; éltünk alázatosan az Úrvacsora szentségével. Most az a felr adatunk, hogy a Szentiélet; erejével, életünkben Jézus életét láthatóvá tegyük! Megtanultuk, hogy a bűn nem erkölcsi állapotot jelenj Ugyanis sokszor a bűnt err kölcsilcg minősítjük. A bűn alapvető módon ag Istentől való elszakadást jer lenti. Mindez nagypénteken tisztázódott. Isten szíve nyitr va van a bűnös ember felé, de nem a bűn felé. Isten szár ve ninps nyitva az ún. jé emberek felé. A rutinos kép- mutatók felé. A nagypéntek és a húsvéí együtt — mert ez a két ün­nep együtt Isten szeretetének két oldala — megnyitotta az utat Istenhez. Jézus nemcsak megváltott, örök élet adott, hanem mindezeken felül erőt is adott és állandóan ad,, hogy itt a földön láthatóvá tegyük, kiábrázoljuk Jézus életét. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy közös­séget vállalunk az emberek­kel. Minden emberrel. „Val­lásban” élővel és „valláson’' kívül élővel! Mindenféle fa­jú, színű emberrel. Ez azt jelenti, hogy inkább meghalunk, mintsem hogy méltatlan emberi életet él­jünk! Azt jelenti, hogy résztve- szünk minden olyan problé­ma megoldásában, ami az emberiség ügyét előbbre vi­szi és az emberiség életét széppé teszi. Kisebb-nagyobb közösségeknek ezer és ezer problémája van. A kisfalusi utcák járdájának társadalmi munkával való elkészítésétől egészen a leszerelésig. Nyitott szívvel veszünk részt minder, jó ügy előbbrevitelébén. Azt jelenti, hogy a szere­tet cselekedeteit cselekessziik. Az emberek vágyakoznak a szeretet után. Kicsik és na­gyok szíve keresi a szerete­tet cselekvő embereket. Ál­talában sokat szavalunk Jé­zus szeretetéről. Jézus azt akarja, hogy többet gyako­roljuk a szeretetet és keve­sebbet beszéljünk róla. Azt jelenti, hogy szelídek legyünk! Jézus népétől egye­nesen elvárják a szelídséget. Nem könnyű ez! A napokban jelent meg egy cikk ezzel « címmel: „Aki erősebb, neits ideges”. Isten népe szelíd & nem ideges! A világ már végre látni szeretné a hívők szép életét, mely Jézust ábrázolja ki. Fülöp Dezső »

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom