Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-02-04 / 6. szám

SZENTÍRÁS-TUDOMÁNY HÍREK. II. Előző cikkünkben megvilágí­tottuk a „bibliai teológia” alapvető jelentőségét az egy­ház mai szolgálatában. Most szeretnénk néhány példát fel­hozni ennek a hatalmas tudo­mányszaknak területéről, mint­egy ízelítőül. Nagyon egyszerű példával kezdjük. A kút minden időben igen fontos volt Palesztinában, ahol a vízellátás nagy gondot okozott. A Szentföld általá-. ban vízszegény terület. A for­rások nem voltak elegendők a lakosság vízellátására, rit­kán is fakadtak a helységen belül. Ezért sok helyen cisz­ternákat készítettek, amelyek­ből az esővizet gyűjtötték össze. Ezeket is kútaknak ne­vezték. Mindezt tudva, élet­tel telnek meg szemünkben olyan igék, mint amikor Jézus arról beszél: ha valaki csak egy pohár friss vizet ad a sZomjazónak, Isten megjutal­mazza,. Megelevenedik Jézus- pata a samáriai asszonnyal folytatott beszélgetése is, amely az „élő víz”, tehát a forrás­víz körül forgott. így nyer Jézus szava rendkívüli súlyt: Belőle kiapadhatatlanul ömlik minden időben a kegyelem a hivő számára, mint soha ki nem apadt forrásból a víz, ami olyan nagy dolog volt a Szentföld emberei részére. ITT A BIBLIAI RÉGISÉG­TAN segített nekünk. A BIBLIAI BEVEZETÉS- tan foglalkozik áz egyes bib­liai könyvek keletkezésének feltárásával és jellegének megrajzolásával. Vegyük pél­dának János evangéliumát. Megtudjuk, hogy ez az evan­gélium alapvetően különbözik keletkezésének módjára néz­ve Máté, Márk, Lukács evan- géliuipátóL Az első három evangéliumot Jézus egyes sza­vainak, cselekedeteinek az el­ső gyülekezet emlékezetében fennmaradt darabjaiból és annak írásbeli lecsapódásá­ból állították össze — mintegy téglákból — íróik. A negye­dik evangéliumot évtizedek­kel a történtek után János apostol személyes visszaemlé­kezéseként írta. Rajta csillog a személyes emlékezés meleg fénye. Elmondja, hogy dél­után 4 óra volt, amikor életé­ben először Jézus otthonába lépett. Anélkül, hogy utat en­gedne szubjektív érzéseinek, meg lejpet érezni ebben a közlésben a felejthetetlen óra emlékezetét. A feltámadás reggelének beszámolóján is ott csillog friss harmatcsepp- ként a személyes emlékezés sugara. Ketten futnak a sír­hoz Péterrel, de János meg­torpan néhány pillanatra a sírbolt szájánál, a szent féle­lem lenyűgözésében. Ugyan­akkor olyan szerényen, csak sejtetés-szerűen beszél János önmagáról az evangéliumá­ban, hogy megható, amikor néhány helyen fel lehet fe­dezni a névtelen személy mögött őt. Ebben a könyvben a „szeretett tanítvány” tesz bizonyságot egy hosszú élet tapasztalatai után Uráról, aki­nek földi életét is a feltáma­dás dicsőséges és a Szentlélek megvilágosító fényében nézi és értelmezi, amint számos kis megjegyzése el is árulja. Mindezek után nem tartjuk különösnek, hogy János evan­géliumában Jézus beszéde sok­szor elhatárolás nélkül át­megy az evangélista szavai­ba, illetve a Mester szavai saját szavaival szövődnek egybe. Az emlékezet tolmácso­lásában halljuk Jézus szavait, de nem hűtlenül az elhang­zottakhoz. Az első három evangéliumnak néhány pon­tatlan idői és földrajzi adatát tudatosan kiigazítja János. Egyik sajátossága evangéliu­mának, hogy az öröklét jelen­valóságára teszi a hangsúlyt. Tud és beszél ő az eljövendő feltámadásról is, de bizony­ságtétele nyomán az örök élet úgy jelenik meg előttünk, amelyet már most itt a föl­dön élhetünk, s amelyet a ha­lál sem vehet el tőlünk. „Aki hisz, annak örök élete van.” Nemcsak lesz, hanem: van. Jó boldogan tudnunk, hogy az örök élet ajándékai, az Isten szeretete, az öröm, békesség már a földi életünket is be­aranyozza a, Jézusba vetett hit által. AZ ÍRÁSMAGYARÁZAT 'idegen szóval: exegéZis) fog- alkozik a bibliai szövegek magyarázatával. Ez az egyes szavakat részletesen boncoló, de az összefüggéseket is fel­táró munka arra törekszik, hogy a Szentírás szövegének minél pontosabb eredeti ér­telmét adja vissza. Ezért ve­szi nagy segítségét az egyház igehirdetése, amely a Biblia szavát azután mai életünkre alkalmazza. Ahhoz, hogy ne a magunk gondolatait vetít­sük bele a Szentírásba, ha­nem Isten igéjének hűséges tolmácsolói lehessünk, végte­lenül fontos az írásmagyará­zat alázatos, tudományos munkája: a bibliai szöveg el­sődleges jelentésének meg­állapítása. A Cselekedetek Könyvéből hozzuk fel példának a 15. fe­jezetet, amelynek igazi jelen­tőségét és roppant súlyát az írásmagyarázat nélkül aligha ismernénk fel. A fiatal ke- resztyénség akkor döntő vá­laszúihoz érkezett. Jézus kö­vetői előzőleg zsidók közül ke­rültek ki, de ekkor már az antiochiai gyülekezetnek, fő­leg Pál apostolnak missziói munkája révén pogányok is eljutottak egyre nagyobb számban a Krisztusba vetett hitre. Nem kéll-e a megtérő pogányoknak egyúttal zsidók­ká is lenniük? — ezt a kér­dést vitatták meg az új hely­zetben a jeruzsálemi ősgyüle­kezetben az apostolok és a gyülekezet vezetői, Pálnak és munkatársainak jelenlétében. És kimondatott a döntő szó: nem a mózesi törvények meg­tartása, hanem Jézus Krisztus kegyelme által üdvöziilnek mind a zsidókból, mind a po­gányákból lett keresztyének. Ezzel kiszabadult a fiatal ke- resztyénség abból a veszede­lemből, hogy egy zsidó szek­tává váljék, és elindult útjá­ra a világon Krisztus kegyel­mének evangéliumával, amely minden ember számára érvé­nyes és egyedül üdvösség­szerző, fajra vagy vallásra való tekintet nélkül. Krisztus egyetemessége tört utat magá­nak itt egy válságos pillanat­ban. A jeruzsálemi gyűlés le­folyásának részleteibe, a Cse­lekedetek Könyve és a Galá- ciai Levél beszámolójának összevetésébe (Gál. 2,1—10), Péter és Jakab apostol állásr pontjának vizsgálatába (Csel. 15,7—20) most nem megyünk bele — ezek újabb sor érde­kes és magyarázatot kívánó problémát rejtenek magukban —, legyen elég az „első zsinat” végeredménye: az evangélium győzött a törvény felett. (Tu­lajdonképpen ez történt a re­formációban is, egészen más adottságok és kérdések köze­pette.) A Szentírás-tudomány ágai­nak részeredményeit össze­foglalja és gondolati rend­szerben kifejti AZ ÓSZÖVET­SÉGI ÉS ÚJSZÖVETSÉGI TEOLÓGIA. Ez kidolgoz­za a Biblia teológiájának összefüggő, fő vonásait, a ma­guk mozgalmasságában. Ebből is vegyünk példát: a bibliai világkép kérdését. Megálla­pítást nyert, hogy a Szentírás az antik világképet használja. Ez a mithikus világkép a ter­mészettudományos világkép súlya alatt teljesen összeom­lott. Az ó-korral együtt le­tűnt. A Bibliát olvasó hivő embernek ragaszkodnia kell hozzá? Semmiképpen sem! A Szentírással foglalkozó teo­lógiai munka a megfelelő bibliai helyeken és fogalmak­nál határozottan megkülön­bözteti az antik világképnek ott fellelhető elemeit, amelyek idejétmúltak — Isten örök igéjétől, amely ma is érvé­nyes. Megmutatja, hogy az antik világkép mintegy kere­tül és eszközül szolgált a bib­liai mondanivaló kifejezésé­re. A modern ember számára a Biblia mondanivalóját úgy kell megszólaltatni, hogy ne legyen leterhelve az akkori mithikus világképtől. Az Ószövetségben például sok szó esik az alvilágról, a Seol-ról (Jób 10,21-22; 26,5 stb.). Ez a képzet a babiloni világképből származik és a halottaknak a tenger alatt meghúzódó, sötét birodalmát jelenti, ahol a holtak árnyék- szerű életet folytatnak. A Szentírásban ez a képzet kü­lönböző változásokon megy át, míg az Újszövetségben Jézus gyülekezete eljut odáig, hogy halottait nem az „alvilágban”, hanem Jézussal való közös­ségben tudja (ennek miként­jéről most nem beszélhetünk). És vallja — fenntartva az al­világnak az ókori felfogásban meggyökerezett képzetét —, hogy Jézus az alvilág felett is úr (Máté 16,18), és a feltá­madás hatalma erősebb az al­világ hatalmánál (Jel. 1,18). A bibliai teológia világossá teszi ebben az esetben: a Szentírásban az alvilág gon­dolata nem más, mint az ide­jét múlt antik világkép da­rabja, ugyanakkor pedig a mai hivő ember számára — aki tudja a geológiai tudo­mány révén, hogy mi van a Földünk belsejében — ki­emeli a Szentírás idevonat­kozó mondanivalójának ma­radandó, mai lényegét: Isten a halál létállapotában is Iste­nünk marad, bármilyen le­gyen is ez a létállapot, s a halál mai ismeretlenségének vaksötétjében a hivő számára ez az egyetlen, de nagyon drága, biztató fénysugár. A Szentírás-tudomány vég­eredményben azt a munkát végzi el kis, apró részletek­ben és nagy, összefoglaló vo­nalakban, hogy megszabadít a Biblia betűjéhez való kö­töttségtől, lefejti annak na­gyon is emberi, korhoz kötött burkát, és kiemeli azt az ere­deti, minden időkre szóló je­lentését, amely a mi számunk­ra is, akik szívvel-lélekkel benne élünk a XX. században, „lábaink szövetnéke és ösvé­nyünk világossága” lehet. — Vízkereszt ünnepe után, 5. vasárnapon az oltárterilű színe: zöld. a vasárnap oltári igéje: Jn 3, 31—36; szószéki igéje: L Thess 2, 9—13. Dél­utáni igéje szabadon választott. * — AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ FÉLÓRÁJA lesz a Petőfi Rádióban 1962. február 4-én reggel fél 8 órakor. Igét hirdet: Várady Lajos budavári esperes-lelkész. * — HALÁLOZÁS. Balogh István, a külsővati filia év­tizedeken át volt tanítója és 54 évig lévita-kántora 77 éves korában elhunyt. Gyászolják özvegye és testvérei. Szülő­földjén, Pápán temették el nagy részvét mellett január 25-én. A temetési szertartást Síkos Lajos marcalgergelyi lelkész végezte. Feltámadunk! * — Okleveles kántor szolgálatra jelentkezik. Várkonyi Olga Szá­razd Tolna m. — Baleset miatt eladnám méhé­szetem, kedvező feltételek mellett. Bélyeges levelekre válaszolok. Glatz József, Bp. XVI., Rákosszent­mihály, Rákosi út 95. — Szakadt, régi IRHABUNDÁK újjáalakítása legújabb modellek szerint. SZÖRMEBUNDÁK alakítá­sa, javítása. Bárt szűcs, Bp. VII., Lenin krt. 23. udvarban. — Beteg, vagy gyermekgondo­zást vállalok, esetleg könnyebb házimunkát * félnapi bejárással. Cím: Evang. Lelkészi Hivatal Bp. XI., Bocskai út 10. Telefon: 468— Figyelmesen olvassuk bibliánkat... Már volt szó arról, hogy a biblia egyes részeit az egész biblia alaptanításainak szem­szögéből kell olvasni Ezen elv gyakorlása sok félreértéstől óv meg bennünket őst arról szólunk, hogy szent könyvünket a mi „belső szobánkban” figyelme­sen olvassuk! Mindenkinek van „belső szobája”. Minden­ki tud valamiképpen csendet teremteni maga körül. Belső szobánk asztalán ott kell len­nie a bibliának. És ez a mi bibliánk ne legyen zárt, ha­nem nyitott biblia. Ha figyelmesen olvassuk bibliánkat, rendkívül érdekes tanításokat és történeteket találunk benne, A figyelmes bibliaolvasó észreveszi példá­ul, hogy a biblia telistele van dialektikus igazságokkal. Lát­szólag egymásnak ellentmon­dó, de valójában egymást ki­egészítő igazságokkal. Pár példa: Jakab a cseleke­detekre helyezte a hangsúlyt, Pál a hitre. De a kettő nincs ellentétben egymással, csak ugyanazon igazságnak két pó­lusáról van szó. Mert végső eredményében mind a kettő úgy látta, hogy ingyen kegye­lemből igazulunk meg, a Jé­zus Krisztusba vetett hit ál­tal. Apollos úgy látta, hogy Jé­zus a fundamentum és erre a fundamentumra mi építünk. Pál ezzel szemben azt tanítot­ta, hogy Jézus a fundamen­tum, de a Szentlélek által építünk rá. (Csel, 18, 24—) Ké­sőbb Apollos is ezt vallotta, figyelmes bibHaolvasó boldogan tanulja meg, hogy- a bibliának nem is a nehezen érthető részei az ér­dekesek, mert ilyenek is akadnak bőven, hanem a könnyen érthető szakaszok! Az irgalmas samaritánusról szóló részt mindenki könnyen megérti. Ebből a részből az első pillanatra megtanulhat­juk, hogy Isten szere tetet, ir­galmasságot akar és nem ál­dozatot. Mindenki a felebará­tom, akármilyen színű, fajú, vallású, gondolkozású is az il­lető. A felebarátomon pedig jó készséggel, szívesen kell segítenem! Mert ez az Isten ■parancsa: Szeresd a te fele­barátodat! A tékozló fiúról szóló részt is mindenki könnyen meg­érti. Isten mindig, mindenkor szeret! A hozzátérőket soha ki nem veti! Szeret akkor is, amikor már senkinek sem kel­lünk és senkinek sem hívnak bennünket! A figyelmes bibliaolvasó megtanulja, hogy az egyik em­bernek könnyen megy a hit, a másiknak pedig nehezen. Gondolok arra az édesapára, aki beteg gyermekét■ Jézushoz viszi (Márk, 9, 14—) és könny- hullatás között vallja meg, hogy nem hisz. Ez az ember a saját kárára is becsületes Jé­zus előtt! A másik embernek könnyen megy a hit, nincse­nek értelmi ellenvetései és hamar megnyitja a szívét a Szentlélek áldása előtt! A figyelmes bibliaolvasó megérti, hogy nincs dicseked- nivalója annak, aki hisz és nincs jogunk kárhoztatni azt, aki nem hisz! figyelmes bibliaolvasó örömmel kezdi alkalmaz­ni„ szent könyvünk tanításait a családi életben, mert rájön, hogy Isten gondolata a tisz­ta családi élet. De alkalmaz­za a tanításokat a társadalom és a nemzet életében is, úgy hogy szolgáló emberré lesz. Mert rájön, hogy a nemzet a teremtő Isten gondolata. A fi­gyelmes bibliaolvasó a békes­ség emberévé lesz, mert Isten nem a gyűlölet Istene, hanem a békesség Istene! Fülöp Dezső Megjelent a Lelkipásztor legújabb száma A Lelkipásztor legújabb száma Tanulmányi rovatában gazdag 'és változatos anyaj»ot találunk. Az első tanulmány Bárány László dolgozata: Jézus és az Ószövetség. Dr. Pálfy Miklós a Német Béke­tervről ír és Görlitzi gondo­latok címen beszámol az ott tartott, a béke ügyében foly­tatott teológiai eszmecseréről. Figyelmet érdemel Tarjáni Gyula cikke: Krízisek a há­zaséletben. Rédey Pál Egyház­rajzi jegyzeteket közöl Meg­emlékezvén az útról... cí­men. Az Egyház és zsinat kér­désével Fülöp Dezső foglalko­zik. Az Igehirdető műhelye böjt első vasárnapjától böjt ötödik vasárnapjáig közöl igehirde­tési anyagot Benczúr László, Mezősi György, Boros Károly, Vértesy Rudolf és Magassy Sándor kidolgozásában. Könyv­szemle is olvasható a lapban; Nikolás Guillén: Kubai elé­gia, Karner Ágoston ismer­tetésében. Az ízléses borítólap Mecseki téli tájat ábrázol. As élet a szolgálat aranyfedezete I. Thess. 2, 9-13. Pál apostolt Krisztus szólaltatja meg. Az a Krisztus, aki mennybemenetele előtt maga mondotta tanítványairól: Lesz­tek nékem tanúim. (Csel. 1, 8.) Ura parancsa az ő lelke mélyén is él. Csak erősíti szavait a közte és hívei között kialakult meleg jó viszony, a levélírás alkalma, főként pedig egyéni fe­lelőssége. Ez a felelősség hármas irányban munkálkodik, s teszi őt Isten jó tanúbizonyságává. 1. Felelős az evangéliumban megismert igazságért. Lehe­tetlen, hogy ne járjon érte követségben, még akkor is, ha ez a munka egy testileg gyenge fizikumú férfiúnak sok fárado­zást jelent. Az evangélium az ő munkája révén terjed, s ebben a munkában éjt is nappallá tesz, csakhogy senkit meg ne ter­heljen. Felelőssége arra tanít, hogy az ige szolgálatában állva soha ne riadjunk meg, ha nehézségeket látunk, ha testi-lelki törődéssel jár munkánk — és mindig magunkat terheljük meg először, ne pedig másokra rakjunk nehezen elhordozható ter­heket. Aztán gondoljuk meg, hogy a megismert igazság min­dig tanúbizonyságtételt kíván. Erre hívott el Urunk, ezt várja a világ/ s ezáltal jelenik meg Krisztus dicsősége a világban. 2. Felelős embertársaiért, akikkel Isten úgy ajándékozta meg; hogy „szeretteivé” lettek.’ Pál nem él vissza a helvzetteL Bizonyára kevesebbel is megelégednének, azt is elégnek tar­tanák, ha együtt foglalkozna mindnyájukkal, ő azonban jó lelki atya módjára egyénenként gondozza őket. Amikor kell, inti, máskor buzdítja őket, s a földi értelemben vett felelősség mellett mindig szem előtt tartja üdvösségüket is. Vegyük csak észre itt, hogy Isten ilyen szolgálat és felelősség által előbb még „vadidegeneket” is egymás szeretteivé tud tenni, s az egyénekig menő munkán át előhozza egy-egy léleknek a mé­lyéről a viszontszeretet és a mindig gazdagabban áradó fele­lősség érzését. , -a» 3. Személyes meggyőződése mindaz, amit mond és cselek­szik. Élete aranyfedezete van szolgálata mögött Különben nem merné megnyitni sem száját. Szomorú, hogy Krisztus egyházát gyakran éri méltó vád amiatt, mert hívei nem olyan tanúbizonyságai Uruknak, akik által Krisztus dicsősége növe­kednék. Serkentsen ez az ige az evangéliumban megismert igazság bátor megvallására, teljes felelősségre embertársain­kért s Isten ügye szolgálatában olyan feloldódásra, hogy bár­mit szólunk, beteljék rajtunk: „Ha valaki szól, mintegy Isten igéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgál­jon, amelyet Isten ád: hogy mindenben dicsőítessék a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom örökkön örökké'. Ámen.” (I. Pét 4, II.) * Pásztor Pál HÉTRŐL—HÉTRE Ne ítéljünk! L Kor. 4, 5. Az ítélkezésnek, a mindent jobban tudásnak s a kárhoz- tatásnak a szelleme mindig veszedelmet jelentett s ma is ve­szedelmet jelent az egyénre a közösségre egyaránt. Aktuális eligazítást, útmutatást: segítséget kapunk Istentől keresztyén magatartásunk kiformálásához ebben az igében: „Idő előtt semmit se ítéljetek!” Ez az ige nem az ítéletalkotás értelmi funkcióját gátolja % nem az alapos ismeretekre s hitbeli meggyőződésre tárnasz- kodó véleménynyilvánítást tiltja. Erre a társas-életben szük­ség van. Alapja egyrészt a megfontolt továbblépésnek, az ér­telmes haladásnak, másrészt szerves része a keresztyén bi­zonyságtevésnek. Az igazság és a jó megismeréséért való tusakodás, azoknak társadalmunk s világunk javára történő érvényre juttatása egyfelől, a rossz elleni harc, a bűnök elleni küzdelem más­felől, a hit harcának tartozélca. Ez a mi dolgunk. Az ítélet azonban részleteiben is, egészében is teljesen az Úré, Ha megszállja szívünket az ítélkezés és kárhoztatás türel­metlen szelleme, vajon tanítványai vagyunk-é Krisztusnak, aki érettünk áldozta magát s aki az önmagunkra tekintő aranyszabály megtartásánál sokkal többet vár tőlünk: „Ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást?” j- Kör vetői vagyunk-e Krisztusnak, aki nem azért jött, hogy el­veszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa és azért sem, hogy kárhoztassa á világot, hanem hogy megtartassák a világ Ö általa. Legyen hangossá szivünkben az imádság: Uram bocsásd meg vétkeinket! Erősödjünk a hitben: Az ítélet teljesen az Övé.' Idő előtt, semmit se ítéljünk, hftnem reá tekintő boldog bizalommal hűséggel végezzük ami ránk bízatott. Boros Lajos 9<aoi<9<^<acaa<^csci<«caoKSoisa<sciscH^cscsK^ NAPRÓL-NAPRA VASÁRNAP: ÉZS. 45, 19; JN. 16, 13. — A testté lett Ige, Jézus megismerteti Istent az övéivel Szentlelke által. — Mt. 13, 24-30; Jn. 8, 37-45. HÉTFŐ: ZSOLT. ISO, 4; RM. 5, 18. - Azért hangzik a bűn­bocsánat örömhíre, mert a bűntelen Jézus szenvedett, meghalt, eltemettetett és feltámadott. Mert Jézus az ítélő Isten elé állt a bűnösért, a bűnös úgy közeledhet Istenhez, mint atyjához a gyermek. Mt. 13, 36—43; Jn. 8, 45—49. KEDD: ZSOLT. 25, 12; FIL. 1, 9. — Aki nem tud szeretni, az nem tud igazán hinni sem. A hit azzal az Istennel kapcsol össze, aki: Szeretet. A szeretet Istenének akarata: szeress! Mt. 13, 47-52; Dán. 1, 1-21. (Jel. 2, 10/c.) SZERDA: JER. SIR. 3, 40; EF. 5, 14. — A megtérés szemé­lyes hit Krisztusban és ráhagyatkózás, mint szabadítóra és Ürra. Eredménye: megújult élet. Mt. 13, 31—35; Dán. 2, 1—26. (I. Kor. 2, 6.) CSÜTÖRTÖK: ÉZS. 61, 1; LK. 4, 21. - Jézus által Isten szeretete árad felénk, békességet munkál, könnyet töröl, meg­szabadít bűntől és haláltól. Örüljetek! Lk. 15, 54—59; Dán. 2, 27-49. (I. Kor. 2, 7-8.) PÉNTEK: ÉZS. 43, 12; JEL. 19, 5. - A mi Istenünk hűsé­ges Isten. A bűnösök megtartására elküldte a megígért meg­váltót, a Krisztust. /Életünk és üdvösségünk a változhatatlan Isten kezében van. i. Kor. 1, 18—25; Dán. 3, 1—30. (Mt. 16, 26.) SZOMBAT: ÉZS. 62, 5; KOL. 3, 12. — Isten népe napon­ként megtapasztalja Urának szeretetét, irgalmát, jóságát; A hivő embert Isten arra hívta el, hogy Jézus Krisztus indu­latával éljen a földön Isten dicsőségére, embertársai javára. Lk. 13, 22-30; Dán. 5, 1-12. (I. Kor. 7, 14.) Nagy István t %

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom