Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-12-02 / 49. szám

Közel az Úr!

Ézs. 55, 6—7.

Advent első vasárnapján az ótestamentomi próféciából ez az üzenet hangzik felénk: Közel az Ür!

Isten megtalálása és segítségül hívása azért lehetséges, mert Ö maga jött közel hozzánk. Izrael prófétái és hitben járó emberei számára is valóság volt Isten közelsége, mert szólt hozzájuk és cselekedett velük. — A mi számunkra Isten ezt a Krisztusban még kézzelfoghatóbbá tette. Olyan közelivé lett Isten a Jézus Krisztusban, hogy, aki látta Öt, az látta az Atyát.

Isten érettünk van közel hozzánk. Éppen azért, hogy megtalálhassuk és segítségül hívhassuk Öt. Ö az Atya, aki a szülői ház ajtaját kinyitja és elébe megy a hazafelé botorkáló tékozló fiúnak. Advent idején is azért hangzik az Isten közelségéről szóló bizonyságtétel, hogy mi is újra visszafordulva rátaláljunk és segítségül hívjuk.

Szükségünk van erre a biztatásra. Emberi életútunk az Ö közelségében, a vele való közösségben válik világosan felismert és akarata szerint járt úttá és gondolataink az ö szava és Szentlelke segítségével tisztulnak meg. Általa ismerhetjük fel, hogy életútunk e földön embertestvéreink élete mellett halad el s ezért annak a szeretet, a béke, a jóindulat — a szüntelen jócselekvés útjává kell lennie. Isten közelségében tudjuk megítélni az önzés, békételenség, uralkodnivágyás gonosz gondolatait és cselekedeteit. Isten segítségével tudjuk ezeket legyőzni a magunk életében és őszintén beszélni arról, ha ezek a gonosz gondolatok és cselekedetek emberek közösségének, népek életének fennmaradását vagy békességét veszélyeztetik.

Útjaink és gondolataink sokszor szorulnak kiigazításra. Esten igéjének fényében bőven akad megbánnivalónk. De Isten bővelkedik a bocsánatban. Ezért ne késsünk Öt megkeresni és segítségül hívni, hogy idejében kapjuk meg tőle a bocsánatot, az útbaigazítást és az erőt.

Mezősi György

ISTENTISZTELETI REND

Budapesten, 1962. december 2-án

Deák tér de. 9. (úrv) Hafenscher Károly de. 11. (úrv) dr. Kékén András du. 6. Trajtler Gábor Fasor de. fél 10. Koren Emil de. 11. Koren Emil du. 6. Koren Emil Dózsa György út de. fél 10. Üllői út 24. de. fél 11. Grünvalszky Károly Karácsony Sándor u. de. 9. Grünvalszky Károly Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) dr. Szilády Jenő de. 12. Grünvalszky Károly Thaly Kálmán u. de. 10. Szirmai Zoltán de. 11. (úrv) Rédey Pál du. 6. Szirmai Zoltán Kőbánya de. 10. (úrv) Veöreös Imre Utász u. de. 9. (úrv) Takács József Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv) Veöreös Imre Zugló de. 11. Szabó István Rákosfalva de. 8. Szabó István Gyarmat u. de. fél 10. Szabó István Fóti út de. 11. Nagy István Váci út de. 8. Nagy István Frangepán u. de. fél 9. Gádor András Üjpest de. 10. Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. Soroksár újtelep de. fél 9. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota MÁV-teiep de. 8. Rákospalota nagytemplom de. 10. Rákospalota kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston Rákoscsaba de. 9. Békés

József Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11.

du. fél 3.

Bécsikapu tér de. 9. Várady Lajos de. 11. Várady Lajos este 7. Schreiner Vilmos Torockó tér de.

8. (úrv) de. fél 9. Schreiner Vilmos Óbuda de. 9. Vámos József de. 10. (úrv) Fülöp Dezső du. 5. Vámos József XII. Tarcsay Vilmos u. de.

9. Zoltai Gyula de. 11. Zoltai Gyula este fél 7. Barcza Béla Pesthi- degkut de. fél 11. Ruttkay Elemér Budakeszi de. 8. Ruttkay Elemér Kelenföld de. 8. Uzon László de. 11. (úrv) Uzon László du. 6. Szabó István Németvölgyi út de. 9. dr. Rezessy Zoltán du. 5. Szeretetven- dégség Albertfalva de. 7. Kelen- völgy de. 9. Vísontai Róbert Budafok de. 11. Visontai Róbert Nagytétény du. 3. Visontai Róbert Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. du. 6.

— BUNDÁK IRHÁK divatos átszabása, tisztítása, festése Somogyi szűcsnél, Bp. Kossuth Lajos u. 1. az udvarban.

— SZŐRME- és irhabundák javítása, átszabása legújabb modellek szerint. Bart szűcs, Bp. Lenin krt. 23. Telefon: 222-^531.

HÍREK.

— Advent első vasárnapján az oltárterítő színe: lila. A vasárnap oltári igéje: Mk 1, 1—5; szószéki igéje: Ézs. 55, 6—7. Délután szabadon választott ige.

— EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. December 9-én, vasárnap reggel fél 8 órakor, evangélikus egyházi félórát közvetít a Pe- tőfi-rádió. Igét hirdet: D. dr. Vető Lajos, az Északi Egyház- kerület püspöke.

— A LELKÉSZI munkaközösségek Életéből

Tevékeny munka folyik a lelkészek egyházmegyei öntovábbképző testületében, az egyházmegyei lelkészi munka- közösségekben:

A Kelet-békési egyházmegye november 23-án tartotta ülését Békéscsabán Dedinszky Tamás, Fábry István, Kiss György, Fabók Ferenc, Miklóssy Emire, Keveházy Ottmár, Gabányi Géza, Sáfár Lajos lelkészek és Mekis Ádám esperes szolgálatával.

A Vasi egyházmegye lelkészi munkaközössége november 26-án Szombathelyen ülésezett. Szolgáltak: Bánfi Béla, dr. Szikszay Zoltán, Balogh Ernő, Nyíró József és Csiz- mazia Sándor. Ugyanezen a napon az egyházmegye lelkészei békegyűlésen is vettek részt.

A Hajdú-szabolcsi egyházmegye november 27-i Nyíregyházán tartott ülésén Tarján Béla, Benkóczy Dániel, Gáncs Aladár, Asbóth Lajos, Joób Olivér, Tarján Béla, Me- gyer Lajos és Kovács Etelka tartottak előadást, illetve áhítatot és sajtótájékoztatót.

IMAHAZAVATÁS. — D. dr. Vető Lajos püspök megbízásából Gartai István, a Nógrádi Egyházmegye esperese november 18-án avatta fel a Szécsényi anyaegyházhoz tartozó Benczurfalvi szórványgyülekezet 36 000 forintos költséggel létesített első imaházát. A 150 lelkes, áldozatkész gyülekezet 21 000 Ft-tal járult hozzá az imaházhoz.

Boldog napja volt ez a kicsiny gyülekezetnek. 1868-tól 1948-ig iskolateremben, majd néhai Benczúr Gyula festőművész volt műtermében és magánházaknál tartották az istentiszteleteket.

LELKÉSZ AVATÁS. — D. dr. Vető Lajos püspök a Buda- pest-csepeli templomban november 29-én este 6 órakor avatta lelkésszé Kőszegi Tamás végzett teológiai hallgatót.

LELKESZVALTOZASOK AZ ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLETBEN. A nyíregyházi egyházközség egyhangúlag meghívott lelkészét, Megy er Lajos délszabolcsi esperes-lelkészt október 28-án iktatta be hivatalába Szabó Gyula egyházmegyei főjegyző.

A délszabolcsi gyülekezet ifj. Benkóczy Dániel köleséi lelkészt hívta meg, akit Me- gyer Lajos esperes november 11-én Nyirszöllősön iktatott

be hivatalába.

A lajoskomáromi gyülekeze- zeti lelkészi állásra Szakáts László szendi lelkészt hívta meg az egyházközség, akit november 25-én iktatott be Sel- meczi János esperes.

A meszleni egyházközség Bánfi Béla zsédeny-hegyfalui lelkészt hívta meg gyülekezeti lelkészül.

D. dr. Vető Lajos püspök a szendi egyházközségbe Szelé- nyi Zoltán budapest-budavári segédlelkészt, a kölesei gyülekezetbe Lábossá László ru- dabányai segédlelkészt rendelte ki helyettes lelkészül, Ru- dabányára pedig Gyarmathy Dezső ózdi segédlelkészt helyezte át szolgálatra.

— HALÁLOZÁS. May Mihály, a Budapest-angyalföldi gyülekezet tagja november 16-án 56 éves korában meghalt. Nagy részvét mellett november 22-én temették el Budapesten. Az igaznak emlékezete áldott!

IHÁSZ LÁSZLÓ kisbaboti nyugalmazott evangélikus lelkész életének 79. évében november 25-én hosszú szenvedés után elhunyt. Nevember 28-án temették el a kisbaboti evangélikus templomból a gyülekezet nagy részvéte mellet. „Az Úrnak minden útja kegyelem és hűség” (Zsoltár 25,10.).

EVANGÉLIKUS ÉLET

A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Veto Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vm. Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 342—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074

Előfizetési ára egy évre 60,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott

625889/2 — Zrínyi Nyomda, Bp. Felelős: Bolgár Imre igazgató

HÉTRŐL—HÉTRE

Éljünk ádventi örömben

Zak. 9, 9.

A keresztyén ember számára nagy kísértés a passzivitás. Állandóan fenyeget az a veszély, hogy életünkben is „hiánycikk” lesz minden, amit Istentől továbbadásra kapunk.

Isten igéje figyelmeztet, hogy az öröm a közönyös ember 'életét is hasznossá teheti.

Az öröm — Isten közelségének ajándéka. Zakariás próféta azért hirdette a Messiást, mint Isten szeretetének megvalósítóját, mert azért jön a Messiás, hogy népeket és embereket mentsen meg és megszüntesse a díszharmóniát. Isten nem fordult el az emberektől, hanem Jézus Krisztusban hajolt le hozzánk, hogy elvegye a bűn és a halál erejét és örvendező gyermekeivé formáljon bennünket. Mindig erre a felismerésre vezet. Jézus azzal a szelídséggel jött, amely nem fölényesen leereszkedik a méltatlanokhoz, hanem testvérévé teszi őket. Ez a közösség: Isten közelsége. Akik Isten közelségében élnek, ezért tudnak tiszta szívvel, őszintén örülni. Vannak felületes örömök, amelyek úgy futnak el lelkünk felszínén, ahogyan a fecske szárnyai érintik a vizet. Nem hatolnak életünkbe. Isten közelsége az Ige, az imádkozás és a szentségek által állandó örömre indít.

. Az öröm — életprogram is. Nemcsak ádvent alkalmával, az új egyházi év kezdetén időszerű, hanem állandóan. Isten közelségében életünkbe kegyelem és erő árad. Ez a tartós öröm titka. Zakariás próféta bátorítása Pál apostolnál fortissimo ismétlődik meg, hogy életprogramunk legyen: „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!” (Fii. 4,4) Tehát ne öncélúan zárjuk magunkba Jézus közénk-jövetelének jóhírét, hanem engedjük, hogy belekerüljön életünkbe, és jusson belőle ismerős és ismeretlen embertársainknak is: imádság, szeretet és segítség formájában. Ha ebben az örömben élünk, akkor eltűnik emberek közül a bizalmatlanság és a megnem- értés.

Isten ilyen ádventi örömmel ajándékoz meg mindnyájunkat!

Barcza Béla

NAPRÓL-NAPRA

VASÁRNAP: JEREMIÁS 31,3; LUKÁCS 19,10 — Ádvent prédikációja: szeret minket a mennyei Atyánk, ezért küldte el irgalmassága megmutatására Fiát, aki megkeresi és megmenti az elveszetteket. Lukács 1,67—79; Ézsaiás 40,1—11 (János 1,14).

HÉTFŐ: ZSOLTÁROK 118,6; LUKACS 14,33 — Jézus egyik neve: Immanuél. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. Eljövetele óta bizonyosak lehetünk abban, hogy Isten nem ellenünk van, hanem javunkat keresi. 2. Korinthus 1,15—22; Ézsaiás 40,12—26 (Máté 11,27).

KEDD: JEREMIÁS SIRALMAI 3,25; LUKACS 1,48 —i

Gőgös szívvel nem lehet az Isten elé állni, mert ö a kevé- lyeknek ellene áll, az alázatosoknak ellenben kegyelmet ad. Mikeás 2,1—2, 9, 12—13; Ézsaiás 40,27—31 (Róma 1,16).

SZERDA: ZAKARIÁS 6,15; KOLOSSÉ 3,11 — Isten nem személyválogató. Krisztusban egyformán magához ölel mindenkit. 1. Mózes 49,8—10; Ézsaiás 41,8—14 (János 10,27—28).

CSÜTÖRTÖK: ÉZSAIÁS 31,6; MÁTÉ 1,21 — Jézus neve Szabadítót jelent, ö hozott szabadulást a bűntől és haláltól azzal, hogy Istenhez visszatérített. 4. Mózes 24,15—18; Ézsaiás

42.1— 9 (Máté 11,2—6).

FENTEK: HÖSEÄS 14,10; JANOS 12,35 — Jézus magát mondta „út”-nak és „világosságinak. A benne hívő ember nyomába lép és vezetésére figyel. Zsidók 10,19—25; Ézsaiás

43.1— 7 (Róma 8,28—30).

SZOMBAT: 1. KIRÁLYOK 8,29; MÁTÉ 21,12 — Krisztus tanított meg a helyes Isten-tiszteletre. Tőle tudjuk, hogy lélekben és igazságban kell keresnünk Istent. Sofóniás 3,14—17; Ézsaiás 43,8—13 (1. János 4,14—15).

i. H. B.

Albrecht Goes:

Nyugtalan éjszaka

XIV.

A katonaszálláson letett az alezredes. „Egy félóra múlva a parancsnokságon? Megfelel?”

„Tökéletesen.”

A hátsó bejáraton léptem a házba s felsiettem a lépcsőn anélkül, hogy valakivel találkoztam volna. Az ajtó előtt egy pillanatra megálltam és hallgatóztam. Semmi hangot nem hallottam. Beléptem. A szoba üres volt s olyan, mint minden más szoba. Semmi sem árulta el az éjszaka eseményeit; azt, hogy itt szerettek és virrasztottak. Boldogság és bánat nem hagyott nyomot, csak a szív őrzi majd azt, amit feledni nem lehet. Bezártam az ajtót és leadtam a kulcsokat. Az étteremben még reggelinél ültek a tisztek, de Brentano nem volt közöttük s én nem kérdezősködtem utána. A barátságos földit sem láttam, s így csak üdvözletei hagytam neki.

Épp a parancsnokság elé értem, amikor az alezredes is kilépett a kapun. „Evviva il pastore!” Szerette a dallamos olasz nyelvet, s általában a nyelveket. Civilben mérnök volt és sokfelé megfordult a nagyvilágban. Mostani munkakörében a technikai haladást élvezte. De azért ez nem tudta teljesen lekötni. Esténként zongorához ült és Vivaldit játszott s közben a klasszikusokból szavalt. „Nem tehetek róla, Signore” — mentegetőzött —, „de sokat megbocsátok a torre di Roma-nak (Mussolini gúnyneve, — ford.) — csak azért, mert Dante nyelvét beszéli”.

„Avanti”, kiáltotta s a kocsiba vágta magát. Sebesen robogtunk a repülőtérre.

Egy nagy gép érkezett éppen s egyszerre ugyanazt éreztem, mint tegnap este és ma reggel a börtön őrszobájában: valami kísérteties színváltozást estétől reggelre, életből halálba. Látszólag semmi sem változott ugyan: a szerelők végezték munkájukat, a tisztek az ajtók előtt ácsorogtak és cigarettáztak, a bőr kezeslábasba öltözött pilóták gépeikbe szálltak, vagy éppen kimásztak a vezetőülésből, indulási parancsokat átvéve s átadva — mégis mintha valami szürke fátyol ereszkedett volna a képre. A halál lehellete suhant át a térség felett.

Ott állt a tér közepén a hatalmas gép, egy JU 52, a „Nagysága”, ahogy a fronton tréfásan nevezték, kedélyes lassúsága és megbízhatósága miatt. Ezúttal azonban ez a gép Sztálingrádba indult s vele repült Brentano százados a halálba.

Honnan lehetett ezt tudni? Mindenki tudta. ’Az alezredes is gyorsan leadta a kölcsönvett kocsit egy vezetőnek s azután sietve a korláthoz lépett. Ott állt két társával beszélgetve a nagy gép pilótája. Én kissé hátra maradtam, de azért jól hallottam, hogy mit beszéltek.

„Hova indulnak?” — kérdezte az alezredes.

„Először Rosztovba, alezredes úr ”

„És onnan?”

A pilóta habozott. Üticélja nyilván szolgálati titok volt.

„Hagyja csak” — mondta gyorsan az alezredes, véget vetve a kínos helyzetnek s azután egészen más hangon hozzátette: „Van csokoládéja?”

A pilóta kissé elképedten nézett rá; mit akar ezzel a kérdéssel?

Az alezredes azonban máris zubbonyába nyúlt, két tábla csokoládét húzott elő s odaadta a pilótának. „Láb- és nyaktörést”, tette hozzá és kezet fogott vele.

„Láb- és nyaktörést” — így szoktak egymástól a pilóták elköszönni, hogy tréfásan idézzék s ezzel hárítsák el a balesetet.

A kézszorítást azonban megértette a pilóta. Szó nélkül sarkonfordutt s anélkül, hogy hátranézett volna, gépéhez ment.

Az alezredes hozzámlépett. Az arca fakó volt, amilyennek még sohasem láttam. Csak annyit mondott: „Nevermore” (angolul: soha- többé). Edgar Allan Poe híres versének hollószavát idézte: sohatöbbé. Mikor újra megszólalt, hangja ismét a régi könnyed hang volt: „Mindjárt jövök s akkor máris indulunk”.

A korláthoz támaszkodtam s a gurulópályára néztem. A pilóta már beszállt a gépbe s a motorokat beindították. E pillanatban láttam meg Brentano századost. Eddig valószínűleg a gép mögött állhatott, talán azért, hogy minél tovább érezhesse Proskurow földjét a lába alatt. Drága lett számára ez a város nagyon.

Ahogy a hágcsóra lépett, visszafordult s ekkor észrevett engem. Egy pillanatra olyan mozdulatot tett, mintha hozzám akarna sietni, egy sürgető hang a kabinból azonban beszállást parancsolt. Így csak a hágcsón állva tisztelgett felém. S ebben a tisztelgésben megint benne volt minden, amit Brentano századosban megismertem és megszerettem: férfias

és mégis könnyed magatartása, — hajnali fény a halál árnyékában. Ügy tisztelgett, mint aki már fölébe szárnyalt minden háborúnak s az élet minden zűrzavarának. S amilyen idegen és ellenszenves volt egyébként máskor nekem a katonai tiszteletadás merev mozdulata — ezúttal úgy éreztem, számomra is ez volt a helyzetnek megfelelő egyetlen módja annak, hogy kifejezzem azt, amit szóval már nem mondhattam el: Melanie és a halál, az utolsó éjszaka és nevermore. Visszatisztelegtem. Akkor sem tiszteleghettem volna feszesebben és keményebben, ha egy táborszernagy előtt álltam volna. A kabin ajtaja bezárult s a gép a levegőbe emelkedett.

Az alezredes visszaérkezett, már repüléshez beöltözve kezeslábasába. Mindketten a tovatűnő gépmadár után néztünk, egyikünk sem szólt semmit. „Odaát áll az én ládám, jöjjön, startolunk”, mondta azután. Közben, míg átmentünk, pár szóval megmagyarázta az ejtőernyő kezelését, — „mindenesetre” — s azután beszállt a vezetőülésbe. Kétüléses vadászgép volt, hátul volt a megfigyelő helye, ide szálltam be én most.

Felszálltunk s Proskurow házai gyorsan elmaradtak alattunk: a parancsnokság, a kavicsbánya s utoljára dombon a temető eltűntek a látóhatárról, amint a magasba emelkedtünk. A gép sebesen szárnyalt, mint barna síkság terült el alattunk a táj.

A magasabb légrétegben, ahová most jutottunk, újból érezhetővé vált a viharos szél, amely éjszaka lent a városban tombolt s csak reggelre ült el. Most, úgy látszik, ide a magasba húzódott vissza. A katalaunumi csata legendája jutott az eszembe: talán az elesettek lelkei itt is a levegőégben folytatták tovább ádáz harcukat? Odalenn — ahonnan jöttem s ahová visszatérek — meddig kell még tartani az áldatlan tusának? Meddig tart még a Kartuschkék uralma? Elhullanak vétkesek és ártatlanok, s az élvemaradtak sóvárogva várják a hajnalhasadást.

Mindeddig leküzdöttem kimerültségemet. Most azonban éreztem, hogy egyre inkább erőt vesz rajtam. Talán hozzájárult ehhez e

szédítő szárnyalás is. Gondolataim, melyek az éjszaka oly szigorú fegyelemben szolgáltak, egyre kuszábbá váltak s valami szendergő álmodozás kerített hatalmába.

Miféle alak bontakozott ki abból a felhőből, ott szemközt velem? Egy emberi arc, vagy talán inkább gyermeké, ezüstösen fehér s kissé elmosódottan látszik csupán. Talán a Ljuba kisfia? Meg fogom őket keresni s talán elviszem nekik azt a gyűrűt, amit nemrég láttam a bazárban, a keskeny karikát két piros kővel. Két apa is őrködött álmaid felett, Ljuba fiacskája, ne feledd el ezt, mind a kettőt elvették tőled korán. — De máris változik a felhögomoly, nem arc többé, inkább arcok serege, felhőputtók, amint Rubens festette egykor őket. Így sereglenek majd a gyermekek egy Soest melletti faluban a hazatérő Ernst főhadnagy köré, ha benyit otthonába, ott is kissé előregörnyedten s nehezen lépkedve. S ha a nyakadba ugranak majd Ernst testvér, nyugodtan nézhetsz a szemükbe. Aki e földön jár, nem maradhat vétkezés nélkül. Vastörvény ez s jó, ha nem tévesztjük szem elől.

Szétfoszlik az álomkép, a felhő más alakot ölt, nem gyermeksereg már, inkább fekvő emberalak. Ezüstös színe is fakó sárgára váltott. Baranowski fekszik ott koporsójában, vagy a jövendőt mutatja e kép, ma még sej- tetőn, de holnap nyilván? S vajon Méláménak lesz-e majd gyermeke? S beteljesül-e rajta az ősi prófécia: „Mielőtt e gyermek megtanulja megvetni a gonoszt és a iát választani, elpusztul a föld, melynek két királyától te reszketsz...”? (Esaiás 7,16).

3 itt van még Kartuschke, Tudom, hosszú út vezet a gyűlölet fiainak megtéréséig. S mindig újra meg kell próbálnunk ezt az utat is építeni. Senki sem térhet pihenőre, amíg a maga részét ebből a munkából is ki nem vette.

Jó ideje repültünk már a felhők alatt. A gép most áttörte a felhőtakarót s kijutott a fényözönbe. Felrántottam a kabin üvegtetejét s teli tüdővel szívtam be a tiszta levegőt. Valami ujjongás töltött el, haragos öröm. S amikor kevéssel utóbb újra belemerültünk a felhőóceánba és ostorcsapásként vágott arcomba egy hirtelen zápor, nem is gondoltam arra, hogy behúzzam a kabin födelét. Megértettem és vállaltam mindent, úgy mint ezt a vad égiháborút.

Ford.: Groó Gyula

VÉGE

t

I

i