Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-12-09 / 50. szám
KP. BÉRM. BP. 72. INDEX 25211 Az Ószövetség prédikációja Maradjatok Őbenne 1 Ján 2,28 - 29 EGYHAZUNK rendtartása SZERINT az új egyházi esztendőben ótestamentomi pe- rikópákról (bibliai szakaszokról) szól majd délelőtti istentiszteleteinken az igehirdetés. Egy egész évig minden vasárnap délelőtt ószövetségi igeszakaszok — nem lesz az egy- kicsit sok? Ez a kérdés talán nem egy hívünkben felötlik majd. S e kimondott, vagy kimondatlan kérdés azt árulja el, hogy bizony, némelyek közülünk nem tudnak mit kezdeni Bibliánk egyik — terjedelemre nézve mindenesetre a nagyobbik — felével, az Ötestamentommal. Aminek alighanem az az oka, hogy nem ismerik az Ötestamento- mot, vagy legalábbis kevésbé ismerik, mint az Újszövetségi Szentírást. Pedig az Ötestamentom is — hogy egészen gyermetegül fejezzük ki magunkat — „benne van a Bibliában”. Bibliánknak egyik elalkudhatatlan része. Így is szoktuk mondani: a teljes, Ö- és Újszövetségi Szentírás. Csak így teljes, egész, csonkítatlan a Biblia. Két része a legszorosabban, szervesen összefügg, azt mondhatnék, egy test az egész. Egyik a másik nélkül nem állhat meg. Egynéhány egyszerű megfigyelés utaljon most erre. 1. AZ ÖTESTAMENTOM NÉLKÜL AZ ÜJTESTAMEN- TOMOT NEM LEHET helyesen megérteni és jellemezni. Ügy van ez, mint amikor egy könyvet valaki a második köteténél akarna elkezdeni. Az első kötet tartalmának ismerete nélkül a másodikat bajosan fogja megérthetni. Pál apostol szerint pedig nemcsak erről van szó* hanem az Ötestamentom az Újnak az alapköve, amire az utóbbi felépül (Efezus 2,20). Az Űjtesta- mentom lépten-nyomon hivatkozik ótestamentomi eseményekre, személyekre. Csak a négy evangéliumban több mint 500 ilyen ószövetségi utalás és idézet van. 2. AZ ÖTESTAMENTOM ÉS AZ ÜJTESTAMENTOM ÜGY VISZONYLIK EGYMÁSHOZ *— éppen az Újszövetség tanúságtétele szerint — mint az ígérethez a beteljesedés. Az üdvösségtörténet útjáról szól az egyik — a megérkezésről, ennek az útnak a célhozéréséről a másik. Hogyan készítette elő Isten az egész világ, minden nép és ember üdvösségét egy nép. Izrael népe történetében *— erről ad hírt az Ószövetség. A célhozérést akkor értjük meg igazán, ha végigpillantunk a megtett úton. Viszont, másfelől az Újszövetség üzenetének fényében világosodik meg előttünk ennek az útnak az értelme. Jézus maga ad erre példát, amikor az Em- mausba tartó tanítványoknak „elkezdve Mózestől és minden prófétáktól, magyarázta az összes Írásokban azt, ami őrá vonatkozik” (Lukács 24,27). Másfelől a szerecsen főember csak akkor érthette meg Ésaiás prófétának a Messiásról szóló jövendölését, amikor Filep evangélista „elkezdve ezen az íráson, hirdette neki Jézust”. 3. JÉZUSNAK A BIBLIÁJA — AZ ÖTESTAMENTOM VOLT. Sokszor idéz is belőle, a názáreti zsinagógában az éppen arra a szombatra esedékes szakaszról prédikál (Lukács 4,16—21), s vallja, hogy Ö azért jött, hogy általa és benne teljesedjék be mindaz, amit az Ószövetségben megíratott Isten (Máté 5,17— 19). A zsoltárok szavaival imádkozik utolsó órájában is (Máté 27,46). Éppen Jézus személye köti össze széttéphetet- lenül a Biblia két részét egy teljes és szerves egységgé. 4. LUTHER AZ ÓSZÖVETSÉG FORDÍTÁSÁHOZ ÍROTT ELŐSZAVÁBAN többek között ezt mondja: „Kevésre becsülik némelyek az Ószövetséget; azt mondják, hogy az csak a zsidó népnek adatott s szerepe immár véget ért, hiszen csak a régmúlt idők történeteiről szól. Pedig Krisztus János evangéliuma 5. részének 39. versében azt mondja: "Ti azért tudakozzátok az Írásokat (ti. az Ószövetségei), mert azt gondoljátok, hogy azokban van a ti örök életetek; pedig ezek rólam tesznek bizonyságot!« Pál apostol is azt tanácsolja Timótheusnak, hogy tanulmányozza az írást, s a római levélben bizonyságot tesz arról, hogy az Isten az evangéliumot prófétái által előre megígérte ... Ezzel ezek arra intenek bennünket, hogy az Ószövetséget semmiképpen meg nem vessük, sőt szorgalmasan olvassuk. Hiszen az Ószövetség az Újnak alapja és bizonysága. Az Újszövetség összes apostolai és evangélistái arra törekednek, hogy minket az Ószövetségre figyelmeztessenek, amely őszerih- tük egyedül neveztetik szentírásnak, hiszen az Újszövetség akkor még csak szóbeli igehirdetés és nem írás”. 5. AZ ÖTESTAMENTOM TANULMÁNYOZÁS A HATHATÓS ELLENSZERE lehet mindenféle életidegen, vérszegény és elszellemíesített ke- resztyénségnek, az élet valóságától visszahúzódó, csupán befelé forduló kegyeskedésnek. Az ótestamentomi történetekben szereplő személyek: Ábrahám és Jákob, Mózes és Illés, Sámuel és Dávid, Rákhel és Ruth, valóságos, hús-vér emberek. Ebben a világban harcolják meg a hitnek harcát, bűneikkel küszködve, de Istenre hagyatkozva. Isten irgalma és hatalma számukra földi valóság, áldása kézzelfogható a föld termésében, a gyermekek seregében, a békében virágzó városokban, a nép életében. Isten a történelem ura, aki Pásztorként vezeti övéit. Nagyon emberközelbe kerül Isten igéje az Ószövetségben — ezért is volt az ószövetségi ige minden időkben olyan hatalmas erőssége, vigasztalása a hivő embereknek. Adja Isten, hogy ebben az „ószövetségi” esztendőben minél többen és jobban megismerjük és megszeressük az Ótestamentomot, pontosabban meggazdagodjunk azokkal a kincsekkel, amiket Isten éppen itt készített el a számunkra. Eljön az Úr! Jézus maga ismételten arra intette tanítványait, hogy legyenek jó szolgák, hűséges sáfárok, akik abban a tudatban élnek, dolgoznak, örülnek, hogy Uruk visszajön a számadás napján. Az apostolok igehirdetésük egyik központi tartalmának tartották azt a reménységüket, hogy az Ür eljön és megítél mindenkit, a cselekedetei szerint. Hiszen Krisztus az Első és Utolsó, a Kezdet és a Vég, tehát Ö fogja majd kimondani az utolsó szót is keresztyénségünk fölött. Ezért inti olyan nyomatékosan János apostol az akkori gyülekezet tagjait arra, NOVEMBER UTOLSÓ HE- | TÉBEN MINDKÉT EGYHÁZKERÜLETBEN kerületi tanácsülést tartottak. November 27-én volt az Északi, november 30-án volt a Déli Egyházkerület tanácsának ülése. Jubileumi tanácsüléseknek nevezhető e két munkaülés. mert — amint mindkét elnöklő püspök jelentése méltatta — tíz esztendővel ezelőtt alakult meg az addigi négy egyházkerület helyébe a. .jelenlegi^ két: Északi és Déli Egyházkerület. Nyolcnyolc egyházmegyével. Dr. Vető Lajos püspök visz- szatekintve a két egyházkerület megalakulása óta eltelt tíz esztendőre, megállapította, hogy „ez a történeti lépés, egyházunk területi újjá- rendezése jól sikerült... Egyházunk külső kereteiben az elmúlt tíz évben lüktető élet folyt. Rendeztük egyházi sajtónk ügyét, diakóniánkat, létrehoztuk a Központi Alapot, újjászerveztük a Nyugdíjintézetet, mindenek felett azonban biztosítottuk egyházunk szolgálatát és helyét a megváltozott társadalmi, politikai és gazdasági viszonyok között, közelebbről a szocializmusban. Egyházunk és államunk között a viszony ma igen jónak mondható, s az elmúlt tíz év alatt is általában jó volt. Ezt a viszonyt az ellenforradalom is csak aránylag rövid időre tudta megzavarni.” MINDKÉT PÜSPÖKI JELENTÉS hangsúlyozottan foglalkozott egyházunk békemunkájával. Ezt a munkát jelentésében dr. Vető Lajos püspök egyházunk olyan szolgálataként jellemezte, amely állandó jellegű és amely különösképpen is összhangban van egyházunk teológiai fundamentumával. „A békemunkában való részvételünk előbb kezdődött, mint egyházunk területi újjárendezése. Igen nehéz volt annakidején az a munka, de bizonyos tekintetben könnyebb is, mint ma. Ma már az Egyházak Világtanácsa is, az egyházi világ- szervezetek is, a Lutheránus Világszövetség is, sqt maga a római pápa, püspökeivel, érsekeivel és bíborosaival együtt hivatalosan olyan szavakkal védi a békét, amilyenek miatt annakidején minket az itthoni reakció és a külföldi egyházi tényezők is dühödtsn támadtak.” Vető püspök kijelentette, hogy hogy „maradjanak meg őbenne”, tartsanak ki mellette minden kísértés ellenére, „hogy amikor majd megjelenik, legyen bizodalmunk és meg ne szégyenüljünk előtte”. A mai keresztyén ember hite is sántít, ha hiányzik belőle az a reménység, hogy a megdicsőült Krisztus eljön. Hiszen a keresztyén ember a Golgota felől jön, ahol érte, bűnei büntetéséül és a bűnbocsánat valóságául feszitették keresztre az Urat, azután a feltámadás reggelére ébredt, amikor hite újból értelmet kapott a feltámadott Krisztusban. De végső értelmét és tartalmát akkor kapja majd meg a Krisztusba vetett hálásan veszünk minden olyan megnyilatkozást, amely a háború megakadályozása és a béke fenntartása érdekében száll síkra. Azt a reménységét juttatta kifejezésre, hogy ezek a békemegnyilvánulások őszinte jószándékból fakadnak és nem húzódnak meg mögöttük leplezett nyugati, imperialista érdekek és célkitűzések. Mindkét, püspöki jelentés hangsúlyozta, hogy az egyház békeszolgálatának a legmélyebb teológiai indítékokból kell származnia. Ugyanakkor mégsem maradhat ez a. szolgálat pusztán elméleti síkon, hanem minden esetben a leggyakorlatiab- bá kell válnia. Az egyháznak teológiai felelősségéből folyóan kellett és kell foglalkoznia mindazokkal a kérdésekkel, melyek a béke megőrzését veszélyeztetik, így legújabban a kubai problémával, a német kérdéssel, a jemeni eseményekkel és így tovább. A tanácsülések részletes beszámolót adtak az egyház- kerületekben, azok gyülekezeteiben és intézményeiben az 1961. és az 1962. években folyt munkákról és munkaágakról. E beszámolók szemléltető képet nyújtottak az egyházkerületek életéről. AZ ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLETBEN - állapította meg dr. Vető Lajos püspök jelentése — van 252 templom, illetve imaház és hozzávetőleg ugyanennyi lelkészlakás, kántorlakás, kereken körülbelül 500 épület. A 252 templomban és imaházban, egyszóval istentiszteleti helyen, összesen 202 lelkész szolgál. Az egyházközségekben közel 700 volt a tanácsülések és 368 a közgyűlések száma. Minden rendes lelkészt állás be van töltve, illetve minden megüresedett lelkészi állás betöltése folyamatban van. A tanácsülések tárgyalták és elfogadták az 1961. évi egyházkerületi zárszámadásokat és az 1963. évi költség- előirányzatokat. A Déli Egyházkerületi tanácsülésén elhangzott püspöki jelentéssel lapunk következő számában foglalkozunk. hit, ha „eljön az Ür” és felállítja a' „dicsőség országát”. Akik nem szégyenülnek meg Nem könnyű dolog megtartani az egyensúlyt a két véglet között: nem várni az Urat, illetve csak az Urat várni. A keresztyénség története is arról tanúskodik, hogy nemcsak az őskeresztyén gyülekezetek egynémelyike, hanem maga az egész középkori keresztyénség „égre bámuló kegyességgé” fajult, a világból kimenekülő szerzetesek és oszlopszentek, a tudománnyal szembehelyezkedő bíborosok és pápák életében és tanításában. Sőt éppen ezt a rosz- szul értelmezett „jövővárást” használta fel a középkori uralkodó réteg arra, hogy a maga hatalmi pozícióját megtartsa és a földi igazságosságot, jogot és szabadságot „átpasszolja” a túlvilágra, a jámbor keresztyének „örömére”. Ezt a tévhitet tanították Luther Márton „rajongó” ellenfelei, akik nem vették komolyan a földi életet. Ezt a tévhitet szórja a világba a legtöbb szekta ma is, a házról házra járó „hamis próféták”, akik ennek a „bűnös világnak a közeli elmúlását” hirdetik és a világ végének a jeleit kutatgatják, Krisztus kifejezett parancsa ellenére. Ennek a „csak” jövőtváró tévhitnek klasszikus megfogalmazását hallhatták a harmincas évé# keresztyén választói egy kisgazdapárti képviselő- jelölt beszédében, aki körülbelül ezt mondta: A mennyet megkapjátok, a földet meg megtartjuk magunknak! Lesz tehát elég szégyellni valója a keresztyéneknek, ha majd az Ür számonkéri tőlünk az „új élet gyümölcseit”. Ha majd kitűnik, hogy azok „maradtak meg Öbene”, akik kenyeret adtak az éhezőnek, inni adtak a szomja- zónak, akik tehát a mindennapi élet aprópénzére váltották a szeretet nagy parancsolatát: „Szeresd az Urat... és szeresd felebarátodat...” A mi egész hitünk a másik világra vonatkozólag közönséges szédelgés, ha nem teszünk róla bizonyságot itt a földön szóban és cselekedetben.. Itt, ebben a földi éleiben meghozott kicsiny és nagy döntéseinken kell megmutatkoznia annak, hogy valóban vissza várjuk-e az Urat!? Akik az igazságot cselekszik, azok várják igaz hittel és reménységgel az Urat. Az új élet hordozói Adventban élő, tehát váró keresztyének vagyunk. Ennek azonban abban kell megmutatkoznia, hogy az új élet megkezdését, kiformálását és megélését nem tologatjuk át egyik napról a másikra. Nem folytathatunk halogató taktikát akkor sem, amikor a magunk keresztyén életén kívül a gyülekezeteknek és az egész egyháznak az Isten világos parancsolatainak megfelelő kialakításáról van szó. Krisztus parancsa a keresztyén új élet kialakítására minden korban egyformán érvényes. S aki hűségesen lépked Krisztus nyomdokain, az arra is rájön, hogy ez az új élet tele van örömmel, hiszen az élet fejedelmét kell hirdetni itt a földön, és az örök élet Urát várhatja „bizodalommal”, amikor eljön. Dr. Pálfy Miklós Adt/enU kai4*aty.$ág. Advent második vasárnapi jának minden mondanivalója erre kötelezi a keresztyéneket: komolyan kell venni az életet! Mindennap számolni kell azzal, hogy egyszer számot kell adnunk mindenről a bennünket megkérdező Krisztusnak. Az élet tehát nem kirándul lás, hanem küldetés. Boldog feladat! Ezt kell betölteni, végrehajtani és komolyan elvégezni. Ha valaki végigolvassa a vasárnap kijelölt Igéit: Lk. 13, 6—9. — Mai. 3, 1—7/a. — Jak. 5, 5—10. — akkor már meg is közelítette azt a tanítást, amit az ádventi komolyságról adnak. Az ádventi komolyság először is annyit jelent, mint többet teremni! —• Megáll a vincellér a fa előtt és gyümölcsöt keres. Nem elégszik meg levelekkel, virágokkal, terebélyes ágakkal, ő a gyümölcsöt várja, igényli és keresi. így lesz a gyümölcsfa egyetlen értelme — a gyümölcs! A számonkérés nálunk sem elégszik meg szavakkal és szép szokásokkal, külsőségekkel és karácsonyi díszekkel, ádventi hangulatokkal. Mindig azt kérdi: hol van az életünk gyümölcse, termése, amiből embereknek élete és Istennek öröme lehet. Hol van az életünknek az a gyümölcse, amiből szüretelni lehet több örömöt és több békességet. Többet teremni, jónak lenni, adni, nyújtani — ez az ádventi komolyság első parancsa. A második így hangzik: — Tisztábban továbbmenni! A tűz tisztítja az aranyat. Vajon a Szentlélek tüzében mennyit tisztul meg naponként a szívünk? Ádventi áhitatok, elcsende- sedések és karácsonyi készülődések között mennyire engedjük megtisztítani magunkat? Mit változtat meg és mit szépít meg rajtunk ez a mostani ádvent? Tudunk-e tisztábban továbbmenni a karácsonyi otthon felé? Az ádventi komolyság harmadik szava ez: türelemmel testvérnek lenni! Ez a szó a szeretet hűségét jelenti. Itt kapjuk a legnagyobb ádventi tanítást: Isten újrakezdi minden ádventben a szeretetét, a velem való törődést. Űj alkalmakat ad, hogy az lehessek, aminek látni akar. Karácsonyt ad, hogy emlékeztessen szeretete örök türelmére, a hűsége kitárt karjaira, a várakozása kedves küszöbére. így tanít az ádvent türelemmel testvérnek lenni. Várni és hinni, hogy a jóság és a békesség elérkezik valóban a világhoz. Három szót írnak le karácsonyi kézzel a vasárnap Igéi. Hallgassuk és tartsuk meg őket: - TÖBBET, TISZTÁBBAN, TÜRELEMMEL! (f.) R. Mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, ölt- setek fel könyörületes szívet, jóságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést. Szenvedjétek el egymást és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; amint az Úr is megbocsátott néktek, azonképpen ti is. Mindezekhez még öltsétek fel a szeretetet, amely mindent tökéletesen összefog. És a Krisztus békessége uralkodjék a ti szívetekben, hiszen erre hivattatok el az egy testben; és háláda- tosok legyetek. Krisztus beszéde lakozzék bennetek gazdagon, tanítsátok egymást minden bölcsességgel és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, és énekeljetek hálaadással szívetekben az Istennek. És mindazt, amit cselekedtek szóval vagy tettel, mindent az Ür Jézus nevében cselekedjetek és adjatok hálát az Istennek, az Atyának őáltala. Kolossé 3, 12—17. Egyházkeriileíi tanácsülések A fi 1
