Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-01-28 / 5. szám

Egyházunk és ^EGYHÁZUNK a magyar* országi evangélikus egyház. Az egyházak kifejezés pedig a világkeresztyénség egyházait és benne természetesen a ma­gyarországi egyházakat, jelöli meg. Már ez az alapbeállítás, hogy egyházunk kapcsolatban áll az egyházakkal, azt is ki­fejezi, hogy mi nem általában vagyunk tagjai a világkeresztyén- ségnek, sem a magyaror­szági keresztyénségnek, hanem kifejezetten a mi egyházunk tagjaiként vi­szonyulunk a többi egy­házhoz. _ AZ EGYHÁZAK közötti ökuménikus törekvésekben kezdettől fogva hangsúlyoz­ták, hogy nem valami álta­lános, jellegtelen, a sajátos egyházi hitvallásokat elkenő ökuménikus munkát akarnak, hanem minden egyház a maga hitvallásos tanításában megmaradva, azt komo­lyan véve és megbecsülve, Vesz részt az egyházak közötti eszmecserében. Ezért nem is egységmozga­lom a neve ennek a munká­nak, hanem az ökuménikus szóval jelöljük meg. A görög ^ikoumene” szó eredeti, első értelme szerint a lakott földet jelenti, keresztyén szó­használata pedig a Krisztus­ban hívők egyetemét, világot átfogó összességét jelöli meg. AZ ÖKUMÉNIKUS MUN­KA nem az egyházak kö­zötti határ elmosását a hitvállási tanítások sem­mibevételét, és valami egyesült szuperegyház lét­rehozását tekinti céljának, hanem a meglevő törté­nelmi egyházak közös fe­lelősségének a megszólal­tatását vallja feladatának. ■■ Ez nemcsak világviszonylat­ban van így, hanem a hazai felekezetiközi helyzetben is. Áldott dolog volt a január 14—21. között lefolyt egye­temes imahét összejöve­telein a magyarországi egy­házak ökuménikus tanácsában együttműködő egyházak lel­készeivel és híveivel együtt imádkozni a nagy közös célo­kért, hogy az egyházak min­denütt ráébredjenek közös fe­lelősségükre az emberiség ja­vát előmozdító erőfeszítések terén. Valóban széles terület az, ahol együtt imádkozhatunk 3 keresztyén irgalmas szeretet cselekedeteinek gyümölcster­méséért. VILÁGOSAN KELL LÁT­NUNK azt a kincset, amit Isten, éppen a mi szeretett evangélikus egyházunkra bí­zott A mi egyházunktól egé­szen idegen az a római kato­likus tanítás, amely a maga egyházát egyedül üdvözítőnek, és az egyetlen igaz egyháznak leidnti. Idegen tőlünk az a szektás gőg is, amely aV, iga­zán megtértek együttesének tartja á saját gyülekezetét, s azzal áltatja magát, hogy a nagy történelmi egyházakkal szemben egyedül ők képvise­lik az eredeti, tiszta keresz- tyénségel. A mi evangélikus egyhá- * zunk nem önmagát ma­gasztalja, nem önmagát tartja mindenek mértéké­nek, az isteni igazság té­vedhetetlen kinyilatkozta- tójának, hanem Jézus Krisztusra mutat, Öt tart­ja ilyennek és az Ö di­csőségét keresi. MI EVANGÉLIKUSOK te­hát nem valami üres feleke­zeti önérzet álláspontján va- gyünk, amikor arról a kincs­ről szólunk, ,aniit Isten éppen a mi egyházunkra bízott, ha- hem mélyséiges hálával tekin­tünk Istenre, aki egyházunk tanításában olyan drága igaz- ságértókeket bízott ránk, ame­lyeket hűségesen meg kell őriznünk, — és éppen az igazi ökuménikus magatartás érde­kében — feláldoznunk, elal­kudnunk, összekevernünk, könnyen vennünk nem szabad. Luther Márton életművének és az evangélikus egyház hit­vallási iratainak a lényege Az imahét után abban található, hogy elemi erővel hívnak fel a keresz- tyénség eredeti tiszta életfor­rásához való visszatérésre. Nem hiába ábrázolják Luthert ügy, amint a Szentírást öleli szívére, mert ez a mozdulat hű képe egész tanításának. A SZENTÍRÁSHOZ VALÓ KÖVETKEZETES RAGASZ­KODÁS tette lehetetlenné, hogy a reformáció egy úton tudjon haladni Rómával, amely a maga tekintélyét emelte a Szentírás fölé „,s a pápaságot tette meg az írás csalatkozhatatlan értelmezőjé­vé. Ebből azután tág lehető­ség nyílt olyan dogmák al­kotására, amelyek nélkülözik a szentírásí alapot, mint pl. Mária szeplőtelen fogantatása, vagy mennybemenetele. De a Szentíráshoz való kö­vetkezetes ragaszkodás nyil­vánul meg a más felekezetek­kel való különbség viszonyá­ban is, akár a lutheri úrva­csoratanra, akár egyházunk az isteni kegyelemről szóló tanítására, akár a többi alap­vető tanításra gondoljunk. EVANGÉLIKUS EGYHÁ­ZUNK készségesen aláveti magát a Szentírásban adott igazság ítélő mértékének. El­ismeri, hogy a Krisztusban hívők megtalálhatók minden egyház határán innen és túl. De ezt azzal a hitbeli meg­győződéssel teszi, hogy hit­vallásában legtisztábban és legteljesebben tükrözted a Szentírás igazságát és leghű­ségesebben mutatja meg az üdvösségre jutás útját. Ehhez bűnbánattal kell hozzátenni, hogy sajnos a lutheri keresz- tyénség valóságos állapota sok tekintetben messze elmarad amögött, aminek a hitvallások útmutatása szerint lennie kel­lene. Nincs okunk felekezeti gőgre, elfogultságra, vagy ép­pen türelmetlenségre. De ez mitsem változtat az evangé­likus egyház tanításának tisz­taságán, a hitvallások igazsá­gán. HÍVEINK SZÁMÁRA ez azt jelenti, hogy nem mindegy, milyen templomba tárunk, milyen egyházi nézeteket vallunk, miféle teológiai irá­nyítást követünk. A színtelen, összekevert, elegyített, más felekeze­tek hatása alá került val­lásoskodás elveszíti azt a kincset, amit Istentől kap­tunk, a mi drága evan­gélikus egyházunk lutheri tanítását. A 19. század folyamán vol­tak Magyarországon kísérle­tek a felekezeti unióra, egye­sülésre. Ezek azonban mind hamar megbuktak azon, hogy amint lemondtak arról a sa­játos egyházi színről, amit eredetileg képviseltek, nem maradt utána csak valami gyökértelen, alapját veszített kegyesség. A MAI MAGYARORSZÁGI FELEKEZETKÖZI HELYZET­BEN sem akkor vagyunk öku­menikus magatartásúák, ha engedményeket teszünk más felekezetek: javára és elszín­telenítjük a magunk igazsá­gát valamiféle egységrejutás érdekében, hanem akkor szolgáljuk Krisztus egyházának ügyét, ha kö­vetkezetesen megbecsüljük evangélikus egyházunk ta­nítását, meg nem lazítjuk lelkűnkben az egyházunk­hoz fűződő hűséges hála kapcsait Aki külföldön jár, sok szé­pet és érdekeset lát, de mégis úgy érzi, „mindenütt jó, de legjobb otthon”. Aki más fe­lekezetek templomait és ösz- I sze jőve teli alkalmait keresi ' fel, érezze ugyanezt: az igazi templom, igazi lelki otthon nem máshol van, hanem csakis a mi evangélikus temp­lomunkban ! Or. Ottlyk Ernő Gy ermekszáj j al... Lelkipásztort beszélgetés az egyházi nyilatkozatokról Hosszú évek óta nap mint nap utazom villamoson, de ilyen élményben még nem volt részem. Egy kislány csücsült az édesanyja ölében, tizenöt hó­napjának minden méltóságá­val. Halványrózsaszín puló­vert viselt és sötétrózsaszín szoknyácSkát. Bámuló gyer­mekszemét sarkig nyitotta az ablak négyszögében elrohanó házak, póznák, járművek és emberek forgatagára, s mint­ha csak valami csodálatos forgószínpad gyorsan pergő jeleneteit látná, örömében össze-összeütötte kis kezeit: ezt a látványt meg kell tap­solni. Aztán felszállt valaki, vilá­gosszürke, remekül szabott zakója izmos felsőtestet ta­kart, s hirtelen úgyszólván minden fej feléje fordult. Leült az egyetlen üres hely­re, pontosan szembe a kis­lánnyal és édesanyjával. Az utasok nagyobb része munkából jött: egy percen belül napirendre tért az új utitárs megjelenése fölött s bizonyára az otthonára gon­dolt. A rózsaszínű kislány ér­deklődése azonban állhatato­san csüggött újdonsült szom­szédjának ruháján, izanos nyakán, vastag, kissé kifor­duló ajkán, eléggé lapos or­rán, sűrűn burjánzó szemöl­dökén, erőteljes gyűrűkbe fonódó s^énfekete haján — ilyen haja a csöppségnek ak­kor sem Volt, amikor otthon egy rövid egyedüllét pompás alkalmát kihasználva három kályhát is kipucolt társadal­mi munkában — ám figyel­mét legjobban a sötét arc­bőr rerciek hátteréből elővil­lanó szemgolyók és fogak kö­tötték le, amelyek olyan fe­hérek voltak, mint égy fris­sen felhúzott babaágy lepe­dője. Néha már ki-kilesett volna az ablakon, de az impozáns utitárs rendkívüli látványa mágnesként húzta vissza kék szemecskéit, melyek szűnni nem akaró, fesztelen érdek­lődéssel pásztázták végig a kedves idegent, előbb hosz- szában, majd keresztben, az­tán megint tetőtől-faipig. Mindez, persze nem kerül­hette el afrikai vendégünk figyelmét. Szája szögletéből ellenállhatatlanul kúszott elő a mosoly, majd hirtelen ro­hammal egész arcát elfoglalta. Az atlétatermetű fiatal férfi szemmel láthatóan teljesen megadta magát az örömnek: elefántcsont-fényű fogai, mint két sor fehér zászló nevették boldog viszonzást a kislány szemébe. A kéznek azonban az efféle kedves kapituláció­kor is szerepe kell, hogy le­gyen : gyors elhatározással odatárult hát a fekete te­nyér a kis rózsaszínű hölgy orrocskája elé. A szöszke fej mintegy varázsütésre követ­te a mozdulatot, s úgy kandi­kált néger barátunk markába, mintha örökbe kapta volna ajándékul. A kislány aztán fölemelte fejecskéjét, félig oldalvást a bogárfekete sze­mekbe sandított, majd ham­vas kis arcát egyenesbe bil­lentve fürgén tette egyszerre mindkét kezét a vendégsze­rető hatalmas fekete tenyér­be. Most már mind a kerten nevettek, olyan önfeledt, le­küzdhetetlen derűvel, mint akiknek a világ legjobb já­téka sikerült. Sőt, a kislány csicsergő kacagással szinte táncolni kezdett mamája ölé­ben, akinek arcán már szin­tén kivirított a mosoly. Így ment ez egészen addig, amig a fiatalembernek le kellett szállnia. A kicsike igencsak nehezen vált meg a nagy fekete kéztől, amely­nek két ujját fogta marokra rózsás kis ökleivel. Négerünk óvatos kedveskedéssel simí­totta végig a lenszőke fürtö­ket s kiszálláskor még utolsó üdvözletét is intett. A kis­lány meleg tekintettel kísér­te a tovasiető férfialakot, s aztán halkan, lehelletíino- man, ahogy gyermekek is csak ritkán beszélnek, egyet­len szócskát súgott utána: pá ... pá ... És hálásan nézett arra, amerre a fekete testvér, az embertárs eltűnt a tömeg­ben. Gerhard Johann Az evangélikus egyház az élet nagy kérdéseit tekintve nemcsak az igehirdetésekben foglal állást, hanem nyilatko­zatokban is. Ezek jelentősé­géről váltunk néhány szót egy olvasónkkal. AZ OLVASÖ: Miért-szüksé­ges időnként ünnepélyes nyi­latkozatokat kibocsátani? Többször hallottunk már ilyet szószékeinkről, amikor pl. püspöki körleveleket olvastak fel lelkészeink, de olvashat­tunk egyházi sajtónkban is. Vajon ezek a nyilatkozatok, amelyeket az egyházi vezető­ség a nyilvánosság elé tár, „hitvallás” jelleggel bírnak? A LELKÉSZ: Ezek a nyi­latkozatok nem „hitvallások”. Az ágostai hitvallásról el­mondhatjuk, hogy az teológai- hitbeli kérdésekben emberi­leg teljes. De minden kor­szakban szükségünk van arra, hogy a hitvallás különböző tételei — amelyek természe­tesén a Szentíráson alapulnak — korszerű megvilágításban, megfogalmazásban kerüljenek az egyház népe felé. Az egy­ház állásfoglalásában tehát zsinórmérték Isten Igéje, az abból eredő hitvallások és a mai nyilatkozatok arra valók, hogy a múlt drága szellemi örökségét összhangba hozzák a mai élettel. Példának vehet­jük a háború és a leszerelés kérdését. Régebbi időkben a háborúk más jellegűek vol­tak, mint amilyen az ma, az atomkorszakban, lehetséges és azelőtt senki sem vetette fel a teljes leszerelés gondolatát. AZ OLVASÖ: Ez így vilá­gos. Kik fogalmazzák meg a nyil atkozatokat? A LELKÉSZ: Az lehetséges. ' hogy valamely nyilatkozatot két-három egyházi vezető szö- vegez. De ebben a munkában nem járhatnak el saját egyé­ni véleményük szerint, hanem — az Igéhez és a hitvallá­sokhoz kötötten — arra a kö­zös testvéri álláspontra he­lyezkednek. amely idők folya­mán sokakban kialakult. Szá­mításba veszik a történelmi tapasztalatokat, továbbá mind­azt. amit a józan emberi ér­telem is tanácsol, de tekin­tettél vannak azokra a nyi­latkozatokra is, amelyeket más egyházak hoztak nyilvá­nosságra. AZ OLVASÖ: De mikor szükséges kizárólag az Ige alapján és mikor a józan em­beri meggondolás alapján való döntés? A LELKÉSZ: A keresztyén ember mindig arra törekszik, hogy az élet kérdéseiben a Szentírás szerint tudjon dön­teni. Ha pl. azt mondjuk: „az egyház nincsen társadalmi vagy gazdasági rendhez köt­ve a maga életében és szol­gálatában”, akkor ez a tétel a Szentíráson alapul, amely elénk tárja Izrael népe életét és a keresztyénség életét is különböző korszakokban. Eh­hez az igazsághoz találunk te­hát bibliai illusztrációt és tu­dunk idézni az, írásból. Ha pe­dig helyeseljük a közösségi munkaformát, akár az ipar­ban, akár a mezőgazdaság­ban, akkor ezt a reális érte­lem dönti el, a közgazdasági meggondolás, a számítás, a jó­létért és egymás kenyeréért való felelősségérzés. Ehhez nem szükséges a Bibliából való idézet, de az álláspont szellemében, erkölcsében ter­mészetesen nem ellenkezik a Szent írással és annak tanítá­sával . AZ OLVASÓ: Egyházunk figyelemmel kíséri más egy­házak nyilatkozatait is? A LELKÉSZ: A lehető leg­teljesebb mértékben. Ma min­den szónak rendkívüli jelen­tősége ,van, a jónak is, a ha­misnak is. Lényeges az is, ha a római katolikus- egyház fe­je nyilatkozik, vagy valamely nyugati egyházi közösség, vagy bármely nemzetközi jel­legű egyházi konferencia. A negatív, a rosszindulatú, a téves állásfoglalás ellen küz­deni kell. Másrészt pedig ki­nyújtjuk kezünket azok felé, akik hozzánk hasonló módon tesznek bizonyságot hitük alapján. Erre nézve legjobb példa a Prágai Keresztyén Békekonferencia, amelynek nyilatkozatait, sok más egy­házzal együtt, elfogadjuk és szövegezésében is részt ve­szünk. AZ OLVASÖ: Nem elég egy-egy kérdés bt*n csak egy­szer nyilatkozni? A LELKÉSZ: Ez nem ele­gendő. Szolgálatunkhoz tarto­zik a tanítás is, a magyará­zat, a meggyőzés. Sokan nem mindjárt értenek meg valamit, ami ma más, mint régebben volt. Ahogyan az igehirdetésben ismételten küz­dünk minden bűn ellen, úgy kell a jó ügyért újból és új­ból kiállanunk, hogy az az egész egyházat áthassa, az egész keresztyén séget és eljus­son a hívők mindennapi éle­téhez. Ebben a szolgálatban a legjelentősebb szerep jut az egyházi sajtónak, cikkek szá­zainak, amelyekben — akár egy laikus tollából, akár egy fiatal segédlelkész rövid írá­sából — kicsiben ugyanaz az állásfoglalás olvasható, mint az egyházi vezetők ünnepé­lyes nyilatkozatai bóL Sőt ide számíthatjuk azt a számtalan imádságot is, amelyet testvé­reink mondanak el világszer­te azért, hogy az egyház Krisztus élő teste legyen. Az egyház mindennemű jó nyi­latkozata lüktető életéről való bizonyságtétel. Feljegyezte: Horváth András Boldog fiatal asszony érke­zik haza a gyárból. Kipirult arcán a jól végzett munka öröme. Amikor szép lakása küszöbét átlépi, csillogószemü, mosolygó szőke kis baba topog vidáman eléje — a kisleánya. Nemsokára nyílik az ajtó és a férje is hazaérkezik a munkából. A szépen berende­zett két szobából egyszerre otthon lesz: vacsorához terí­tett asztal, vidám és derűs be­szélgetés, majd a gyermeket betakaró, altató édesanyai csók. , A kellemesen fütött szobá­ban halkan szól a rádió és egy boldog kis családot öröm­ben, békességbe-n ringat el as élet. — Milyen jó élni! — mondja csendesen és megelégedetten az asszonyka. A férje felnéz és a kezében tartott könyv felett visszamo­solyog. Ez a mosoly csupa gyöngédség, csupa simogátás és csupa vallomás: — Igen, milyen jó élni! Pedig nem is olyan egyszerű az élet, — Erről a boldog csa­ládról szól ez a történet. A fiatal asszonykát akkor még Erzsikének hívták és a I testvérével együtt iskolába járt egy vidéki városban. Mind­ketten hamar árvaságra ju­tottak. Az otthonuk korán széthullott. Az édesanya beteg lett és éveken keresztül kór­házban volt. Az édesapa má­sutt dolgozott. Így került a két gyermek, Erzsiké és Laci a nagynéni otthonába és gond­viselésébe. Jó helyre kerültek! A nagynéni munkás két keze és áldott jó szíve igazán szép­pé tette a gyermekek éleiét, útját és jövőjét. Itt éltek a melegszívű nagy­néninél meghitt családi leve­gőben, a tanulás komolyságá­val és a . gyermekkor játékai­val. Nem volt. baj sem a bi­zonyítvánnyal, sem a kosár­labdával. De nem volt baj az ügyességgel sem. Mindket­ten értettek valamit szinte mindenhez. Az apróbb mun­kában szívesen segítettek és nem kellett szerelőt hívni, ha éppen kialudt a villany. Édesapjuk évenként kétszer- háromszor meglátogatta őket. Ilyenkor mindig hozott magá­val valami ajándékot. Leg­többször könyvet, így Ízlelték meg és szerették meg a gyér■ mekek az olvasás örömét. Egyszer —• úgy látszik kevés pénze volt a papának — nem könyvet ■kaptak ajándékba, hanem két rövid gumicsövet. — Hát ez mire való? — né­zegette bizonyos csalódással a kisleány. — Majd. meglátod — mond­ta neki mosolyogva az édes­apja. — Hozd csak be fiam a harapófogót. A papa aztán a harapófogó két szárára lassan, feszesen ráhúzta a gumicsöveket. — Most már nugodtan mes­terkedhettek vele. Ha véletle­nül áramközeibe kerültök, ak­kor sem. lesz semmi baj. Es az érdeklődő gyermekek fi­gyelme közben részletesen el­magyarázta nekik a „szigete­lés’” törvényét. A gyermekek most már szí­vesen fogadták az ajándékot, de inkább az apai szív szere­tettnek és gondoskodásának örültek. * Telt, mült az id.ő. Jöttek az új esztendők és az új komoly ajándékok. Régen elfelejtették ezt a semmiséget, a két gumi­csövet a harapófogón. A kislány már érettségire készült. Sok volt a tanulni- való és elhatározta, hogy kis villanylámpát szerel fel magá­nak az ágya fölé, hogy lefek­vés után is tudjon még vala­mit tanulni. Meg is történt. Amikor már minden kész volt, akkor vette észre, hogy a takaros „leány- sarok”-ban régi, rossz drótok lógnak ki a falból és elcsúfít­ják a környezetet. Ezt nem tűrhette. Kiment és a konyhából behozta a ha­rapófogót. Mi a szobában beszélget­tünk, amikor hirtelen erős sercenés sistergett a sarokból és hirtelen sötét lett a szobá­ban. A megnémult csendben gyorsan gyufát gyújtottam. Erzsiké ott állt előttem ha*• lálsápadtan, kezében a harapó­fogóval. — Nincs semmi baj — mond­tam a kisleánynak — csak a biztosíték égett ki. « Ö rámnézett és mindketten tudtuk, hogy ő most a halál küszöbén járt. A drótokban áram volt. Erős, talán halált rejtő áram és ha a harapó: fogón nem lett volna ott » szigetelő gumicső, az édesapa semmiségnek látszó ajándéka akkor most valami nagy tra­gédia sötétítette volna be ta­lán őrökre a szobát. Erzsiké még mindig kicsit sápadtan suttogta ezt a szót; a papa! Igen, távolról, igy ezzel a „semmiséggel” mentette me{ egy apai szív a haláltól a gyer­mekét. Amikor lejöttem a lépcsőn az jutott az eszembe, milyet különös útjai vannak a: Istennek, és milyen egyszeri eszközei, egy édesapai szít aggódó szeretete, ébersége ét egy szürke mindennapi egy­szerű harapófogó, amikor meg akarja menteni valahol egy gyermekét, * Amikor nemrégiben otthoná­ban meglátogattam Erzsikét nemcsak a kisleányát mutatta büszkén és boldogan, nem­csak a férjéről beszélt lelke­sen és nagy szeretettel, de ki­nyitotta előttem a kombinált szekrény ajtaját. A felső pol­con egy ékszerdobozban ott volt a karkötője, amit kará­csonyra kapott és mellette az édesapa fényképén — a hara­pófogó. Fölébe hajolt és megsimo­gatta. Aztán nagyon halkan, mintha megcsókolna egy édes­apái kezel, ezt mondta: — Milyen jó élni! , Friedrich Lajos. — Baleset miau eladnám mé­hészetemet kedvező feliét lek mellett. Bélyeges le, elekre vála­szolok. Glalz Józsei. Ráköss, ent- mihály, Rákosi , út 95. — Kétmaniíálos. pelálos orgona- harmdnium olcsón eladó. Buda­pest, X I. Malin vszky í'a.sor [i. fsz. 1. Káló. —Szakad*, régi Irh .bundák u.i ár­alakítása legújafo modellek ste­rtet. SzörmébUJiclak alakítása, j •- vitása. Hart szűcs, VII. Lenin krl 2". udvarban. EVANGÉLIKUS KLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D, dr. Vető Lajos Felelős szer'-észt* *s Kiadó: Gáfi:r A drás Szerkesztőség és kiadóhJvataj: Budapest. Vili. Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 142—387 Saitóosztályi telefon- 142—074. Előfizetési ára egy évre GO. - Ft. fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 20112.—VIII Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomtatott 620332h — Zrínyi Nyomda, Bp. <

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom