Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-10-28 / 44. szám
HOL PRÉDIKÁLNAK? SZÍVESEN ÉS ÖRÖMMEL EMLEGETJÜK, HOGY AZ IGE EGYHAZA VAGYUNK. Isten igéje mint kötőanyag tartja össze a gyülekezetét. Azért van gyülekezet, mert a hirdetett és hallott ige az emberek életében munkálkodik. A bűneit megismert emberekből teremti az igén keresztül a Szentlélek az élő gyülekezetét. Ezt az új felismerést, amelyet az apostoli kor óta először a reformáció tett nyilvánvalóvá, őrzi mindennél hívebben egyházunk mind a mai napig. Gyülekezet és igehirdetés nemcsak a mi képzetünkben jelent egyet. Az apostoli kor ereje az igében élő gyülekezet egységében volt. Az ige a gyülekezetben hangzott és a gyülekezet együtt épült az igében. Az üdvösségre jutás, mint cél, úgy élt közöttük, hogy már itt és most kell végbemenni a megtérésen keresztül annak a megújult életnek, amely nem ismer más irányító szót, csak az ige szavát. Az a felismerés, hogy Isten igéje új életet teremt és üdvösségre vezet, adta meg azt az értelmét az evangélikus istentiszteletnek is, hogy igét hallgató gyülekezetté váljék. Egyházunk istentiszteletein ugyanis mindig az ige hirdetése a középpont, az imádkozó gyülekezet szavára és kérésére szól az örökké élő ige. Közli Isten üzenetét, akár mint ítéletet, akár mint kegyelmet, a gyülekezet egésze számára. Az ige és a gyülekezet találkozása eredményezi a hitben megújuló életek boldog felszabadultságát. Az ige teremtő munkájához tehát elengedhetetlen a gyülekezet. Az igét Isten kelti életre Szentlelke által emberek bizonyságtevésében. Az életre kelt igének megnyílt szívű gyülekezetre van szüksége, hogy elvégezhesse munkáját. így lesz az ige életterévé egyházunkban mindig a gyülekezet. Ezt a reformációban kapott új felismerést nemcsak őrizzük, hanem éljük is, mint gyülekezet, a mindennapi döntéseink és cselekedeteink között. így lesz egyre drágább értékké számunkra, Isten népe számára a gyülekezet, ahonnan elindul megújult életünk és ahová alkalmanként visszük megfáradt életünket. MINT MINDEN EMBERI KÖZÖSSÉGNEK, A GYÜLEKEZETNEK IS MEGVAN a maga szükségszerű szervezetkerete. Ez a szervezettség vonul végig Isten igéjében mindenütt, ahol az ige munkálkodhatott az emberek között. Az ószövetségi gyülekezet fegyelmezett és sok törvénnyel pontosan megszervezett életétől kezdve Jézus Krisztusig mindenütt előtérbe nyomul a gyülekezetnek ez az emberi oldala. Maga Jézus Krisztus nem szervezett külön gyülekezetek Az egész világ bűneit hordozta, mert mindeneket üdvözíteni akart. Mégis, ahol Isten igéjét hirdette az emberek között, gondja volt arra, hogy az emberek között rend és fegyelmezettség legyein. Leültette az ötezer embert mielőtt igét hirdetett nekik'. Nyugalomra inti és megelégíti őket, mielőtt hazabocsátja. Pontosan megtartja a gyülekezeti fegyelmet és rendet és nem törli el soha. Krisztusnak ez a magatartása a gyülekezet külső szervezettségével kapcsolatban tovább élt az apostolok között. Az első keresztyén gyülekezetekben már megtaláljuk a szervezettséget. Az összejövetelek megrendezése, a kenyér megtörése, a betegek meglátogatása, a tized bevezetése, az önkéntes vagyon és érték felajánlás mind azt mutatják, hogy szervezett egységben élte az apostoli keresztyénség a maga életét. Ezt a rendet és szervezettséget helyezte a középkori katolikus egyház előtérbe és mindenek fölé. Már nem az ige és a gyülekezet egységének megőrzése volt a döntő, hanem a kiépített egyházi szervezet, élén Krisztus helytartójával, a pápával. Maga a pápaság intézménye volt az egyik elhomályosítója az ige gyülekezet teremtő erejének. Elnémult az ige és helyet adott az emberi bölcselkedésnek és tekintélytiszteletnek. Az egyházi szervezet, az alkotmányok és dogmák ugyan biztosítottak egy mindenek felett álló rendet és fegyelmet, de amit biztosítani kellett volna: az ige hirdetésének szabad terét, azt teljesen elzárták és elszigetelték a gyülekezettől. Az ige a papok és kiváltságosak lelki eledele lett. Az ige medre betöltődött és nem tudott min keresztül áradni az életbe. A REFORMÁCIÓ EGYHAZAIBAN ISA SZERVEZETTSÉG SZÜKSÉGSZERŰSÉGE megteremtette az igén alapuló szabályokat és törvényeket. Egyházunk alkotmánya Isten igéjéhez mért és alkalmazott. Az ige szabja meg rendeltetésüket és nem e szabályok szorítják keretek közé az igét. Probléma mindig ott van e törvényekkel, ahol a gyülekezet az igén kívül él. Az igében élő gyülekezet hálásan ismeri fel bennük is Isten eligazító segítségét. Jó lehetőséget lát benne az igehirdetés biztosítására. MINDEZT AZÉRT KELL OLY ERŐSEN HANGOZTATNUNK, mert van a gyülekezetnek is egy egészen emberi hagyományokkal és emlékekkel, tradíciókkal és törvényekkel átitatott megjelenési formája. Az egyik gyülekezetben önkéntes fenntartói járulékok biztosítják az anyagi életet, a másikban az anyagi terheket arányosan osztják szét azok között, akik a gyülekezetben élni kívánnak? Az egyik gyülekezetben az egyház ellen vétőket fegyelmi megszorításokkal késztetik az egyház megkérésére (reverzálisok), a másik gyülekezetben nem gyakorolnak semmilyen fegyelmi szankciót. Melyik a jobb és helyesebb eljárás? Kinek van igaza? Annak-e, aki egyházféltésből fegyelmez, vagy aki ezt a kérdést hitből folyó kérdéssé teszi? Szokásaink, intézkedéseink, törvényeink biztosítják a gyülekezet hitből folyó életét és üdvösségért folyó harcának eredményeit, vagy maga Isten igéje? Ügy gondolom, hogy ott, ahol hitben él a gyülekezet, vagyis Isten igéjéhez szabott életet folytat, mint közösség, ott van rend és fegyelem és áldozatkészség és nem menekülnek vitás kérdések rendezésénél sem a hagyományokhoz, sem a törvényekhez segítségért, hanem Isten igéjéhez. Az igéhez szabott lelkiismeret az egyházi törvények és jó rend tiszteletben tartása mellett mindig határozottan és nyugodtan teszi azt, amit Isten megmutat. Ezen az úton járva, tölti be azt a szolgálatát a világban és' a gyülekezetben, amelyre isten elhívta és igéjében segíti. Hitünk és lelkiismeretünk csak Isten igéjéhez Kötött. Tudjuk, hogy az ige a legjobb őre a rendnek, a fegyelemnek a hitből folyó cselekedeteknek a gyülekezet mindennapi életében. Ne akarjunk Istennek segíteni egyéni meglátások és emberi elgondolások tanácsával abban, hogy hogyan építse és vezesse a ma gyülekezetét, hanem engedelmeskedjünk igéjének, melyen keresztül ma is minden embert üdvözíteni akar. Megláttatta Isten velünk, hogy sok emberi jó elgondoláson alapuló törvényünk és hagyományunk, intézkedésünk megújításra szorult, mert az igéhez mérten nem állhatott meg. Amikor pedig ezt a felismerést tudomásul vesszük, nem térhetünk vissza arra az útra és azokhoz a formákhoz, amelyek az igén kívül vannak és csak akadályozói lehetnek Isten megtartó munkájának. Az egyházban és a gyülekezetekben mindig annak az egy célnak kell keresztül ragyognia minden emberi elhatározáson, hogy az ige munkálkodhasson közöttünk az üdvösségünkre. Jurányi István Az egyház nincsen készen Mikor Pál apostol az efezusi levélben az egyház sömörgö- zéseiről beszél, akkor szinte leíordíthatatlanul erős, kényes kifejezést használ. Pedig a máig is példaképnek számító ősegyházról van szó. S lám, sömörgözések voltak rajta. Azóta sincs ez másképp. Az egyház nincsen készen. Hiszen nem ékszer, vagy szobor, amit csak őrizgetni és gondozgatni kell, hanem élő szervezet az egyház. Nincsen készen, mindig levésben van, mint minden, ami él. Erre utal a lutheri reformációval szinte egyidős, helyes elv, a semper reformari. Az egyház állandó reformációra szorul! Az állandó reformáció szakadatlan folyamatának hármas mederben kell haladnia. 1. Egyházunknak állandóan meg kell újulnia az eredeti reformáció alapigazságaiban. A lutheri reformáció lényege a következő tételekbe sűríthető: Az üdvösség egyedül Isten kegyelméből van! Ez a kegyelem egyedül Krisztusban adatik! Krisztusról egyedül a Szentírás tanúskodik! Mindezt egyedül hittel foghatjuk meg! Ha az egyház ezen a négyes reformátort alaphangon változtatna, nem reformálna, hanem deformálna! Rontás volna, nem javítás. Az állandó reformáció szükségessége itt azt jelenti, hogy egyházunk — persze tagjaiban — új és új átéléssel, ismét és ismét magáévá tegye a történelmi reformációnak eze két az alapmeglátásait. Az egyház nincsen készen, mert ezekenek az alapoknak az átélésével egyetlen nemzedék, egyetlen evangélikus sem juthat el — hamis önelégedettség nélkül — a teljesség mértékéig. 2. Az állandó reformáció szükségessége elfeledett, vagy háttérbe szorult reformátori igazságok új megértését és gyakorlását is jelenti. Sokszor emlegetjük — néha tán szólamszerűen is — a reformáció örökségét. Nos, ennek az örökségnek nem egy értékét elástuk. Luther az evangéliom örömhírén Krisztus feltétlen és határtalan irgalmasságát értette. Ezt helyezte, a szeretet evan- géliomát, magasan mindenek fölé. Egyházunk tanítása és életgyakorlata megkülönbözteti-e az evangéliomot a törvénytől olyan élesen, ahogy azt a lutheri reformáció tette?! Luther az egyházat sohasem tekintette öncélú képletnek, érinthetetlen bálványnak. Hiszen egyebek mellett éppen ezt támadta az akkori úrhatnám római egyházon. Az egyház: Jézus Krisztiís szolgáló élete ebben a miágban. Ez a reformá ció helyes tanítása. Vajon nem került-e vissza hozzánk s nincs-e bennünk még ma is egy kis kovász az uralkodó egyház római fogalmából?! Luther a két birodalomról szóló tanításában kifejti, hogy Istent nemcsak a „lelki birodalom” érdekli, a „világi birodalom” is az övé, csakhogy amazt evangéliommal, emezt pedig törvénnyel kormányoztatja. Levontuk mi már helyes megértéssel és álljük következetesen ennek a tanításnak az igazságát? Ha levonjuk, akkor a „világ” felé való nyíltabb és nyitottabb magatartás, mértéktartó egyház-szerénység és a világi hatalom funkcióinak pozitív értékelése következik belőle. Az egyház nincsen készen, mert bőven van mindig javítani valója. 3. KIKÖZÖSÍTVE Csőri Gáspárné súlyosan megbetegedett. „Az ördög szállta meg. Böjtöléssel és imádsággal kell kiűzni belőle az ördögöt, és meggyógyul” — mondták a jehova tanúk. Az orvos mentőket rendelt és kórházba szállította a beteget. „Hitetlenek tanácsára hallgatott!” — zúdult fel a szekta népe. Csórt Gáspámét megoperálták. „Isten hatalma helyett emberek kezére és tudományára bízta magát!” — állapította meg a prédikátor. Az operáció súlyos volt. A beteget csak úgy lehetett megtartani, ha vérátömlesztést kap. A vérátömlesztés hírére betelt a szektás pohár: „Hitetlenek, istenkáromlók, kárhozottak vérével hagyta keveredni a vérét — nem tartozhat többé közénk!” — jelenítette ki a szektaprédikátor. „Ügy van! Ki kell közösíteni őt!” — vélekedtek valamennyien. Egyhangúan meghozták a határozatot. Csőri Gáspámé meggyógyult, hazajött — de a jehova- tanúk elkerülik őt. Vájjon Jehova, Isten hogyan vélekedhetik az ő „tanúinak” gondolkodásáról és erről a cselekedetéről? Azt hiszem, nagyon elítélően. N, G. Az egyház állandó reformációja új tartalmi gazdagodás szükségességét is jelenti. Luther Márton a maga korának volt a gyermeke. Éppen azzal volt számunkra is előremutató, hogy két lábbal állt benne hazájának és saját korának történelmében. Egyházunk azzal becsüli meg a reformáció hagyatékát, ha ugyanúgy korunk történelmének sodrába lépve, az evangéliom szüntelen termékenyítő indításaival továbbhúzza a 16, századi reformáció helyes vonalait a mába és az alakuló jövőbe. Végeredményben a reformáció ócsárlása volna, ha azt állítanánk, hogy minden életkérdésre feleletet adott, éspedig javításra nem szoruló, tökéletes feleletet. Ma olyan kérdésekben kell az egyháznak döntenie és szavát hallatnia, amelyek Lutherék korában ismeretlen és nem létező kérdések voltak. Reformációi alapállásból, de nékünk kell és ma kell megújuló és egészen új, továbbvivő mondanivalóval hozzáállnunk korunk Istentől feladott kérdéseihez. Az egyház nincsen készen, mert mindig új feladatok elé kerül. * Négyszáznegyvenöt éve kezdődött a lutheri reformáció. De máig sem fejeződött be. Mert az egyház nincsen készen: állandó reformációra szorul. Szüntelen önvizsgálat, állandó nyitott kapu a mindig újjá és újat teremtő Szentlélek előtt, ez a „semper reformari”. Vigyázni kell, hogy a múlt kövületei be ne fojtsák a jövőnek forrását! Szabó József Ahonnan a reformáció elindult Az erfurti kolostor ka» púja (a második), ame- lyen akkor lépett át Luther, amikor szerzetessé lett. Az erfurti kolostor toronyszobájának ablaka (fönt). Ebben a cellában élte át Luther az úgynevezett „toronyélményét”. A Wartburg! vár, ahol Luther az Újszövetséget lefordította. Luther dolgozószobája a wartburgi várban. (Fönt középütt Cranach „György lovag” képe AAÁAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA Több az éhező mint bármikor Az Egyesült Nemzetek élelmiszer és mezőgazdasági szervezetének vezérigazgatója adatai szerint a világon éhséget szenvedő emberek száma magasabb, mint bármikor ezelőtt az emberiség történelme folyamán. 300—500 millió azoknak az embereknek száma, akik ma az elégtelen táplálkozás miatt szenvednek. Még ennél is magasabb azoknak a száma, akik nem jutnak megfelelő táplálkozáshoz) Ezeknek a száma egy—egy és fél milliárd. *
