Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-09-23 / 39. szám

Isten Lelke lakik bennetek, ha ax Övéi vagytok Róm. 8,6—11. , Pál ugyanolyan gyülekezeti tagoknak írja e sorokat, mint amilyenek mi vagyunk. Nekünk is szól, amit írt, „de ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan Isten lelke lakik bennetek”. S ez nem természetes dolog. Természetes az, hogy velünk született ösztöneink uralkodnak rajtunk, hogy szeret­jük, ha a mi akaratunk érvényesül, ha önző énünket kielégít­hetjük. Mindezek a testnek gondolatai. Sokan vannak ilyenek a keresztyének között. Életük, kegyességük mélyén a mozgató erő, ők maguk s nem az Isten. Énekelnek, imádkoznak, templomba járnak, „jót tesznek”, de mindezt testi módon. Ma­guk csinálják s ez a bukásuk halálos nyavalyája. Azt hiszik, hogy élnek, pedig holtak. „De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan Isten Lelke lakik bennetek.” Nem vagytok a test életformájá­nak uralma alatt, mert Isten megszabadított, a bűn kénysze­rítő, testet-lelket gúzsbakötő, megölő hatalmától. Hogyan, hát Pál apostol ne tudná azt a megalázó és megbénító tapasztala­tot. hogy mégis vannak bűneink, bukásaink, s hogy mindez na­ponként megtörténik velünk, hogy „a lélek ugyan kész, de a test erőtelen”? De tudja. Ismeri az ember bűnös voltát, azért tnondja, hogy vannak, akik test szerint élnek, akiknek „keresz- tyénsége” nem más, mint máz, de vannak, mert lehetnek — Isten embermentő szeretete által —, akik lélek szerint élnek, élhetnek. Az, hogy Isten az Ö Fiában, Jézusban megszabadított bűneim uralma alól, az nem csupán szó, hanem életformáló valóság. Konkréten: aki eddig valamilyen szenvedély rabja volt, az többé nem rab. Lehet nem részegeskedni, lehet többé nem pletykafészek lenni, lehet többé nem hazudozni stb. Nem „kell” valamilyen formában bűnt bűnre halmozni. Nem kell. mert Krisztus bennetek van. Nem csupán gondolatban, régi emlékekben, hanem a Lélek ereje által a szívben, a vérben, a testben, az egész emberben. S bár testben, ez anyagi világban élünk, cselekedeteinket nem a test, hanem az Isten Lelke irá­nyítja. Mindez nem jelenti a test alantos voltát. Isten nem ki- csinyli le a testet, ezt az anyagi világot, sőt igen komolyan veszi. Fia testté levése, e világra jövetele, ékes bizonysága en­nek. Jézus a testi életben lett példánkká, Megváltónkká. Lehet testben úgy élni, hogy nem a bűnre hajló test, hanem a bűn­nel harcban álló Lélek a vezető, a győztes. Lehet a Lélek által békességben élni. Békességben Istennel és az emberekkel. S ezért mindent megtenni. *,De ti nem vagytok testben” ... ez Isten cselekedetének a jelenben minden egyes eseményben újra formát öltő valósága. Ö megszabadított bűneim uralma alól, hogy én, a test és vér ember, úgy éljek, ahogy engem Isten Lelke vezet. A jót cse­lekedjem embertársaim javára, személyválogatás nélkül, Isten jótetszése szerint. Szabó István ISTENTISZTELETI BEND HÍREK. BUDAPESTEN, 1962. SZEPTEMBER 23-AN Deák tér de. 9 (úrv.) Trajtler Gá­bor, de. 11 (úrv.) dr. Kékén And­rás, du. 6 Hafenscher Károly. Fa­sor de. fél 10 Harmati Béla, de. 11 ilj. Harmati Béla, du. 6 ifj. Harmati Béla. Dózsa György út de. fél 10 Koren Emil. Üllői út 21. de. fél 11 Grünvalszky Károly. Karácsony Sándor u. de. 9 Grünvalszky Ká­roly. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlo­vák) dr. Szilády Jenő, de. 12 Grünvalszky Károly. Thaly Kál­mán u. de. 10 Szirmai Zoltán, de. 11 Szirmai Zoltán, du. 6 Szirmai Zoltán. Kőbánya de. 10 Takács Jó­zsef. Utász u. de. 9 Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12 Veöreös Imre. Zugló de. 11 (úrv.) Szabó Ist­ván. Rákosfalva de. 8 Boros Ká­roly. Gyarmat u. de. fél 10 Szabó István. Váci út de. 8 Gádor And­rás. Fóti út de. 11 Gádor András. Frangepán u. de. fél 9. Újpest de. 10 Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Pest­újhely de. 10 Kürtösi Kálmán. Rá­I kospalota-MAV-telep de. 8. Rákos- palota-Nagytemplom de. 10. Rákos- palota-Kistemplom du. 3. Rákos­szentmihály de. fél H Karner Ágoston. Sashalom de. 9 Karner Ágoston. Rákoscsaba de. 9 Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosli­get de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11 és fél 3. Bécsikapu tér de. 9 Várady La­jos, de 10 (német) Várady Lajos, de. 11 Schreiner Vilmos, du. 7 Sze- lényi Zoltán. Torockó tér de. fél 9 Schreiner Vilmos. Óbuda de. 9 Vámos József, de 10 (úrv.) Fülöp Dezső, du. 5 Vámos József. XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9 Zoltai Gyula, de. 11 Zoltai Gyula, este fél 7 Bareza Béla. Pesthidegkút de. fél 11 Ruttkay Elemér. Diana út de. fél 9 Ruttkay Elemér. Kelen­föld de. 8 Rácz Miklós (szuppl.), de. 11 (úrv.) Rácz Miklós, dr. Re- zessy Zoltán, du. 6 dr. Rezessy Zoltán. Nagytétény de. 8. Kelen- völgy de. 9 Visontai Róbert. Buda­fok de. 11 Visontai Róbert. Csil­laghegy de. fél 10. Csehei de. 11. — Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnapon az ol­tárterítő színe: zöld. A vasár­nap oltári igéje: Jn 6, 60—66, szószéki igéje: Rm 8, 6—11. Délután szabadon választott ige. * ­AZ EVANGÉLIKUS EGY­HÁZ FÉLÓRÁJA lesz a Pelőfi-rádióban, 1962. szep­tember 23-án, reggel fél 8 órakor. Igét hirdet Mckis Ádám békéscsabai esperes­lelkész. * — HELYREIGAZÍTÁS Szeptember 16-i, 38. számú la­punk hírrovatába sajnálatos elírás került. A helyes szö­veg ez: „A Hajdú-szabolcsi egyházmegye lelkészi munka- közössége szeptember 18-án Nyíregyházán tartja ülését.” * — A PRÁGAI KERESZ­TYÉN BÉKEKONFERENCIA Munkabizottsága és Nemzet­közi Titkársága Moszkvában ülésezett szeptember 12—11-ig az orosz orthodox egyház vendégeként. Beszámolók hangzottak el a nemzetközi egyházi helyzet alakulásáról. Értékelte a Munkabizottság a regionális konferenciák ered­ményét és tapasztalatait. A főtitkár beszámolt a Munka- bizottság Budapesten és Kar­lovy Varyban tartott ülései határozatainak végrehajtásá­ról. Foglalkozott az ülés ve­zetősége a Prágai Keresztyén Békekonferencia előtt álló feladatokkal, megvitatta a szükséges állásfoglalást az atomfegyver kísérletek ügyé­ben, a leszerelés kérdésében és más fontos nemzetközi problémákban. A bizottság tagjainak az orosz orthodox egyház és a szovjetunióbeli egyéb keresztyén egyházak al­kalmat nyújtottak, hogy meg­ismerkedjenek az orosz egy­házak életével és a Szovjet­unió népeinek és társadalmá­nak fejlődésével. Az ülésen hazánkból dr. Bartha Tibor püspök, a Prágai Keresztyén Békekonferencia alelnöke és Munkabizottságának tagja és Tóth Károly református kon- venti osztályvezető, a Nemzet­közi Titkárság tagja vettek részt. *- FERENCVÁROS. Szep­tember 16-án, vasárnap isten- tisztelet keretében adta át to­vábbi szolgálatának a Déli Egyházkerület püspöke Káldy Zoltán a szorgos munkával és áldozattal renovált ferencvá­rosi templomot. A frencvárosi evangélikusok örömünnepéről külön is beszámolunk olvasó­inknak. “ A LUTHERÁNUS VI­LÁGSZÖVETSÉG Kisebbségi Egyházak konferenciáját ez- idén Jugoszláviában tartották, Mariborban, szeptember 17-től szeptember 21-ig. A konferen­cia témája volt. SZOLGÁLA­TUNK A MAI VILÁGBAN. Magyarországi evangélikus egyházunkat háromtagú kül­döttség képviselte. A küldött­ség vezetője Káldy Zoltán püspök, tagjai: Gróó Gyula teológiai tanár és Rédey Pál budapesti lelkész. Groó Gyula a konferencián előadást is tart: Egyház az új faluban címen. Egyházunk küldöttsége hét­főn, szeptember 17-én eluta­zott Mariborba. Küldöttségünk szolgálatára Isten áldását kér­jük. *- MEGÉLÉNKÜLŐ MUN­KA a lelkészi munkaközössé­gek életében. Vj lendülettel indult meg a lelkészi munka- közösségek tevékenysége. Csak­nem minden egyházmegyéből érkeznek a lelkészi munkakö­zösségek meghívói, jegyző­könyvei és beszámolói az ille­tékes püspökhöz: A somogy-zalai egyházmegye szeptember 5-én és 6-án két­napos ülést tartott Balaton­szárszón. Az ülésen résztvett a lelkészi Munkaközösségek Országos vezetője: Káldy Zoltán püspök is. A püspök előadást tartott evangélikus egyházunk időszerű kérdései­ről és feladatairól. Szeptember 18-án Békés­csabán a kelet-békési, Győ­rött a györ-soproni egyházme­gye lelkészei üléseztek. Szeptember 20-án Oroshá­zán a nyugat-békési, Budapes­ten pedig a fejér-komáromi egyházmegye munkaközössége tartott ülést. A borsod-hevesi egyházmegye lelkészi munka- közössége Miskolcon ülésezik szeptember 26-án. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 342—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074 Előfizetési ára egy évre 60,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott 624705/2 — Zrínyi Nyomda, Bp. Felelős v.: Bolgár Imre igazgató HÉTRŐL—HÉTRE Áldjad minden jótéteményéért Zsolt 103,2. A hivő embernek bőséges oka van áldani és magasztalni Istent, Csak egyetlen igét említek, amit minden vasárnap haUunks „Ügy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örökélete legyen,’* Ez egyedül is elég ahhoz, hogy egész életünkben áldjuk öt. A testté lett ige: Jézus Krisztus, Isten legnagyobb jótéte­ménye. A Krisztusban adott bűnbocsánat Isten legéletbevágóbb ajándéka. Hiába volna minden más adománya, ha ezt az egyet nem kapnánk. Mert ahol bűnbocsánat van, ott az élet és üdvös­ség. A Krisztusban kapott bűnbocsánatban látjuk meg Isten szeretetének mélységét és magasságát. Áldásra indít a keresztség szentsége, amellyel közösségbe fogadja a megkeresztelt embert. Az Úrvacsora, amellyel meg­erősíti ezt a közösséget, állandóan bizonyságot adva a vele való szövetség felől. A pünkösd csodája, amikor Isten Lelke anya- szentegyházat formál. A reformáció, amikor Isten magasra emelte igéjét, hogy mint szövétnek lobogjon a sötét éjszakában. Itt van a körülöttünk lévők élete. Nem kell sokat keresned és kutatnod mások életében, hogy legyen miért áldanod Istent. Megszépült falvak és megújhodott városok hirdetik, hogy em­beribb lett az élet. Épül szépül mindenki élete. Ott van a magad élete. Mennyi jótéteményt találsz benne, amiért áldhatod őt. Ki az közülünk, aki ne tapasztalná, hogy Isten ezernyi áldással tartotta meg a mai napig. Bizony: áldjad én lelkem az Urat és ismét: áldjad én lelkem az Urat! És végül gyakorlati élettel kell áldani. Az istenfélő szív a gyakorlati életet is Istent dicsérő életté formálja. A be’só és külső magatartás összetartozik. Így áldja Isten népe az Urai ma, holnap és holnapután. Matuz László NAPRÖL-NAPRA VASÁRNAP ÉZS. 62,12; JEL. 1,5 b. — Az egyház, való­ban a „szentek” gyülekezete. Nem azért, mintha bűntelen éle­tünkkel érdemelnénk ki ezt az elnevezést, hanem mert Krisz­tus halála által megváltott bűneinkből, s tett minket „szen­tekké”, vagyis Isten tulajdonaivá, gyermekeivé. Lk. 17,11—19; II. Kir. 19,20—37. HÉTFŐ: ZSOLT. 146,5—6; CSEL. 14,17. — Isten szeretetét mi nemcsak a kereszten, hanem a természet világában megmu­tatkozó gondviselésében is megláthatjuk. Persze, hivő szemek- fülek kellenek ahhoz, hogy Isten hűséges szeretetének ezt a halk tanúbizonyságát észrevegyük, meghallhassuk. Mk. 1,40— 45; II. Kir. 20,1—21. KEDD: V. MÓZ. 11,26—28; LK. 14,27. — Istennek engedel­meskedni nem mindig könnyű, mégis ez tanítványságunk ál­dása, öröme. I. Tim. 1,12—17; Kir. 22,1—23,3. SZERDA: MIK. 6,8; ZSID. 10,24. — Nem látványos jócsele­kedeteket vár tőlünk az Isten, hanem a hétköznapjaink szürke eseményeiben megmutatkozó szeretetet és irgalmasságot. Erre ösztönözzük egymást fáradhatatlanul. II. Kor. 9,10—15; II. Kir. 23,4—25. CSÜTÖRTÖK: IV. MÓZ. 14,17: LK. 5,17. — Az Úristen ereje nem akkor a leghatalmasabb, amikor ítél és büntet, ha­nem akkor magasztaltatik fel igazán, amikor bűnöket bocsát és sebeket gyógyít meg. Igen, Atyánk hatalma azért dicsőséges* mert az életet szolgálja. I. Thessz. 1,2—10; II. Kir. 23,36—24,17. PÉNTEK: JER. 21*8; MT. 6,24. — A választás a „két út” és a „két úr” között csak addig nehéz, amíg úgy érzem: saját vál­lárára nehezedik a döntés terhe. De amikor a kereszten felfe­dezem, hogy Isten döntött felőlem: életre, üdvösségre —, akkor már a választás könnyű. Fii. 1.12—18; II. Kir. 25,1—30. SZOMBAT: ZSOLT. 63,8; CSEL. 12,11. — Életed nehéz per­ceiben bízzál benne, s megtapasztalod: „Most tudom igazán* hogy az Űr,., szabadított meg engem...” Mt. 18,1—11; Zsolt* 103. Csizmazia Sándor HALÁLOZÁS. Dr. Oravecz Pál, a pécsi orvostudományi egyetem nyilvános rendes ta­nára, az egyetemi fogászati klinika igazgató-professzora, pécsi gyülekezetünk két év­tizeden keresztül, előtte Buda- pest-Deák téri gyülekezetünk negyedszázadon át hűséges és lelkes tagja s presbitere, egy­kori fasori evangélikus főgim­náziumunk volt növendéke és az iskolaorvosi fogászat orvo­sa, a mai iskolaorvosi gyer­mekfogászati gyógykezelés egyik hazai lelkes és áldásos megteremtője, munkás és köz­szeretetben álló életének 68* esztendejében, 1992. augusztus 27-én Pécsett, rövid szenvedés után elhunyt. A pécsi közte­metőben temették el nagy részvét mellett. „Az igaznak emlékezete áldott.” Albrecht Goes: Nyugtalan éjszaka ív. „Na, különben a maga dolga,”... tette még hozzá, amikor nyílt az ajtó és a tábornok lé­pett be. Kartuschke vigyázzba vágta magát. A tábornok, jó hatvanas lehetett, világhábo­rús kitüntetésekkel, sebhelyes, semmitmondó arccal. Vörös orra elárulta az alkoholistát. Én is tisztelegtem, Kartuschke pedig bemu­tatott: „A tábori lelkész, azért van itt, hogy holnap reggel részt vegyen Baranowski kivégzésén”. „Hogy kerül ide?” kérdezte most tőlem a tábornok. „Winnizából, tábornok úr”. „Kit helyettesít akkor itt?” „Holze tábori lelkészt”. „Mi van Holzeval?” — Ez a kérdés az őr­nagynak szólt. „Holzet leváltották, helyettes még nem ér­kezett”. „Persze, persze, már emlékszem, az a dolog a temetésnél, a csüggedt nyilatkozatokkal. Na persze, ez vitán felüli eset volt. Holnapra rendben van minden? Kellemetlen, ha ilyen­kor nem megy minden simán”. „Már intézkedés történt koporsóról és szál­lítóeszközről. Ernst főhadnagy a 111/532 szá­zadtól vezényli a kivégző osztagot”. A tábornok nem felelt. Begombolta köpe­nyét és hozzám fordult. (Mondj egy emberi szót, egy igaz szót, hiszen Clausewitz egyen­ruháját viseled, — gondoltam magamban). — „Gondoskodjék róla, hogy minden simán men­jen” — ez volt minden mondanivalója. Nem, ezen a földön nem terem életre való mag. Ideje, hogy vége legyen. Felszántani s parlagon hagyni. Hadd teremjen gyomot és tövist, — hiszen azt terem már régóta úgyis. És mérges magvakat. És mégis azt mondtam — s ma már másod­szor éreztem keserűen, milyen gyáva vagyok: „Igenis, tábornok úr”. A tábornok megérintette a sapkáját és ki­ment. Ereztem, hogy az arcomon mint tükrö­ződik az undor: levegőt, vagy megfulladok! Talán még Kartuschke is megérzett ebből va­lamit. Mindenesetre az eddiginél sokkal szeré­nyebben mondta: „A szállásjegye, lelkész úr.” Mégegyszer megnéztem magamnak ezt az embert. Két vaskeresztje is volt s egy vitézségi érme, amit nem osztogattak könnyen. Mégis kétségtelen, hogy hiányzott belőle minden em­beri méltóság. Pedig bizonyosan ennek az em­bernek is megvolt a maga története. S talán jó lenne tudni, mi ez a történet. Ha az ember lelkipásztor, akkor mindenki számára annak kell lennie. Schrotzot, a bátor kis írnokot megerősíteni, nem nehéz feladat. Baranowski- val együtt lenni ma éjjel, ez már sokkal nehe­zebb. De mi lesz ilyen Kartuschkékkal? Van-e felelősségünk érettük is? Utamra indultam. Ajánlatát, hogy az egyik altiszt mutassa meg a szállásomra bezető utat, elhárítottam; köszönöm, majd oda találok magam is. Semmi kedvem sem volt, most még egy kísérővel is társalogni. A búcsúzáskor nem tudtam erőt venni magamon s nem nyúj­tottam Kartuschkénak kezet. Pedig éreztem, hogy ez vereség volt. 3. Ami ezután következett közjáték volt csu­pán, aminek ezt a címet lehetne adni: a kato­nai szálláson. Mióta megtudtam annak az em­bernek a nevét, akivel ma éjszaka és holnap reggel dolgom lesz, mielőbb találkozni akar­tam vele. Minden egyebet csak mintegy köd- fátyolon keresztül éltem át. Messze mögöttem maradt a Kartuschkéval való találkozás is. Fedor Baranowski: a kimondott szó titkot ta­kar s a neveknek sajátos bűvöletük van. En­nek az ismeretlen katonának a neve mögött óhatatlanul felbukkant egy másik, rokoncsen­gésű név, szinte szent és egyben félelmetes: Fedor Dosztojevszkij neve. Ö, az utolsó perc­ben, visszatérhetett a vesztőhelyről. Ernst fő­hadnagy osztaga azonban holnap biztosan ta­lálni fog. Sietve róttam a város homályos utcáit s egy­szerre csak azon vettem magam észre, hogy nem ügyeltem az eligazító táblákra. Szinte megbántam már, hogy visszautasítottam a kí­séretet, amikor ételszag és edénycsörömpölés jelezte: célomhoz érkeztem. Mindjárt láttam, hogy az épület kezdettől fogva vendégfogadó­nak épült, istállókkal kocsiszínekkel, amint e vendégfogadókat az orosz regényekből ismer­jük. Szinte hallani véltem a trojkák szán- csengőit s érezni a vodka és bundaszagot, az utasok hangját —• talán éppen egy nagyher- hercegét. — Most a német katonaság fészkelte itt be magát s tisztiszállást rendezett be, étte­remmel és szobákkal, melyek tele voltak, márcsak a közeli repülőtér forgalma miatt is. Minden nagyon egyszerű volt itt, poroszos rend és pontosság uralkodott. Emberi hangra alig lehetett számítani. Megkerestem az iro­dát s előadtam kívánságomat: hajnali négyig kell ittmaradnom s addig egy külön szobára van szükségem, mert nyugodtan akarok dol­gozni. „Ezt sajnos aligha tudom biztosítani, lelkész úr. Szobáink mind két- és háromágyasak, a törzstisztek sem kaphatnak mást. Nagy át­menő forgalmunk van. Most természetesen adok egy szabad szobái, s megpróbálom azt egészen az ön számára fenntartani, ígéretet azonban nem tudok tenni. Lehet, hogy később mégis kénytelen leszek egy második vendéget is betenni”. Ez az udvarias hang szokatlan volt s a táj- szólás ismerős. „Hová való?” — kérdeztem az altisztet. „Balingenből, Württembergből”, — hangzott a felelet. „Balingenből, hiszen akkor földiek va­gyunk” Kezet adtam neki, s még kérdeztem egyet s mást, közben pedig örültem ennek a találko­zásnak. Ismét arra kellett gondolnom, mint már annyiszor ezekben az években: sokat em­legetett „Nagy-Németország” csak egy mes­terséges bálvány. Ami valóságos, az a hazai tájak közössége, a tájszólás, az ismerős mo­soly, a szülőföld összekapcsoló varázsa. A földi megmutatta az éjszakai kijáratot, a kapukulcs helyét, azután a szobámba veze­tett. Dísztelen volt és egyszerű, de tiszta s az egyik része hálófülkének volt kiképezve, úgy hogy szinte kettős szoba benyomását keltette. Ügy határoztam, hogy majd az előtérben dol­gozom s a fülkében alszom. „Mikor jön vissza, lelkész úr”, kérdezte a földi. „Mert akkorra befűttetek”. „Kitűnő gondolat. Most még el kell valahová mennem, de legkésőbb kilencre, féltízre visz- szajövök. Lehetne most valamit vacsorázni?” „Azonnal”. A földi elment s én leraktam a holmikat, csak az aktatáskát tartottam magamnál, az­után lementem vacsorázni. Az étterem olyan­forma volt, mint odahaza valamelyik kiskocs­ma s eléggé tele volt. Leadtam a jegyeimet s megkaptam a vacsorát: levest, főzeléket, bur­gonyát. Közben egy pillanatra sem tudtam megszabadulni attól a kellemetlen érzéstől, hogy ez a hirtelenében összeverődött gyüle­kezet semmi közösségben sem volt egymással. Vajon így van ez az ellenfél táborában is? Aligha. Eszembe jutott Goethe leírása a „Franciaországi tábor ozás'’-bői; ott is szó esik eféle közös étkezésekről, de ott mennyivel ma­sabb, emberibb a légkör. Persze, ugyancsak Goethe egy másik naplójegyzetében azt írja egy ilyen katonai együttlétről a trieri kocs­mában, hogy úgy ülnek ott, mint akik „egy közös pokolba vannak bezárva”. S ez a meg­jegyzés nagyon is ráillett a proskurowi kato­nai étterem hangulatára. (Folytatjuk) Fordította: Groó Gyula i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom