Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-09-23 / 39. szám

ŐSZI I . DÁS HÉTRŐL—HETRE Új áhítatos könyv a Sajtóosztály kiadásában PÁL APOSTOL SZÍVÉT ŐSZI GONDOLATOK TÖL­TIK EL. Élete őszéhez érke­zett, megpihen, hogy elkészít­se élete nagy számadását. Ma­gához hívatja az efézusi gjrü- lekezet véneit, hogy megtanít­sa őket is a számadásra. Pál apostol őszi számadása pél­daadás a mi számunkra is. Pál számadásának első ösz- szegezése így hangzik: 1. ISTEN SZOLGÁLATOT VÄR TŐLÜNK. Ennek a szol­gálatnak egyik része az Is­tennek való szolgálat. Ügy in­dulhatunk meg ezen az úton, hogy figyelünk Istenre. Isten embereinek az életében min­dig kudarc következett be ak­kor, amikor meglankadtak az Istenre való figyelésben. Az Istennek való szolgálat­ban meg kell hallanunk Isten szavát, akár igehirdetésekben, akár az igeolvasás alkalmá­val szól hozzánk. Isten szolgálatot vár tőlünk az emberek iránt is. Nézzük meg először a legszűkebb csa­ládi kört. Nem elég az, hogy a családfő csalt az anyagi ja­vakat teremti meg családja számára, s közben magába visszavonulva éli életét. Is­ten a házasságban azt akarja, hogy a házastársak tudjanak szeretetben szolgálni egymás­nak. Ez a szolgálat is a nyi­tott szív kérdése. Vajon nyit­va áll-e a szívünk a házastár­sunk, a szüléink és a gyerme­keink előtt?! Azonban az embernek való szolgálat tágabb területre is kiterjed. Családunkon kívül hazánkat és népünket is szol­gálnunk kell, de egész éle­tünknek szolgálatnak kell lennie az emberiség nagy csa­ládja számára is. A szolgálat széles kapuját tárta ki előttünk Isten, s amint Pál apostol számadásá­ban, ugyanígy a mi számadá­sunkban is ez lehet az első összegezés: Isten szolgálatot vár tőlünk. Azután felcsendül a szám­adás másik nagy summája: 2. ISTEN A SZOLGALAT ELVÉGZÉSÉT VÄRJA TŐ­LÜNK. Pál apostol nyoma­tékosan hangsúlyozza, hogy az ő számára semmi más nem fontos, csak az, hogy a szolgálatát elvégezhesse, befe­jezhesse, hogy elérjen szolgá­latának a végére. Isten azt mondja nekünk is: A szolgálatot el kell végez­nünk. Az egyik lépést a má­sik, az egyik tettet a másik követi, s ezért a szolgálat el­végzése nem hangulat, kedv­telés, hanem céltudatos mun­ka. Isten iránt azt jelenti a szolgálat elvégzése, hogy nem elégedhetünk meg a vasár­napi templombajárással és igehallgatással. Hogy mennyi­re így van ez, bizonyára számtalan példát találunk er­re a magunk életében is. Egy- egy megkapó igehirdetés hal­latára megszületik az ember­ben az elhatározás az új élet­re. Megfogadjuk magunkban, hogy mások leszünk, hogy megpróbálunk közelebb lépni Istenhez. Amint pedig kilé­pünk a templomkapun, elha­tározásaink csak elhatározá­sok maradnak, s életünk visz- szazökken a megszokott ke­rékvágásba. Hányszor gondoltunk már arra, hogy olyan jó lenne egyszer nagyon őszintén ki­tárni a szívünket Isten előtt, hogy azután minden nap elé­je állhassunk imádkozó lélek­kel. Talán egyik nap próbál­tunk is imádkozni, de a kö­vetkezőn már megfáradtunk. Amikor szilárd hitű embe­rekkel találkozunk az életben, szinte vágyunk arra, hogy a mi hitünk is szilárd hitté le­gyen a néha-néha előtűnő hit­foszlányok helyett. De vajon úgy szoktuk-e elővenni a Bibliát, hogy abban az Isten­nel való találkozás alkalmát keressük, vagy pedig csak megszokás dolga számunkra az igeolvasás? Isten tökéletes munkát vár tőlünk a neki végzett szolgá­lat terén. Tökéletes hitet, tel­jes bizodalmát, reménységet, őszinte imádságot és Öt ke­reső igetanulmányozást. De ugyanígy el kell végez­nünk a szolgálatunkat az em­berekkel kapcsolatosan is. És ez szorosan kapcsolódik az előzőkhöz. Amíg az Istennel való kapcsolatunkban ez a kérdés: hogyan hiszünk, ad­dig az emberekkel kapcsolato­san a hitünkből következően 'ezt kérdezi Isten: hogyan Csel 20, 21. élünk? És ezt a kettőt nem lehet egymástól elválasztani. Isten olyan szolgálatot vár, amely mindig kész a segítés­re. Ha jó szót kérnek, jó szó­val, ha anyagi támogatást várnak, anyagiakkal, ha a szí­vünket keresik, a szívünkkel kell a másik ember .mellé állnunk. Tökéletes munkát vár tő­lünk Isten a világ és az em­beriség problémái között is. Nem elég a békéről beszél­nünk, s elméletileg fejteget­nünk, hogy mennyivel inkább szolgálja az emberiség érde­két a béke, mintsem a hábo­rú. Nem elég erről beszél­nünk, hanem a szívünkkel cs egész életünkkel a béke kö­vetőinek kell lennünk. Ne­künk nem közömbös, hogy az emberek élete boldog, meg­elégedett élet-e, vagy pedig tele van félelemmel és rette­géssel, Nem közömbös, hogy béke, vagy háború van-e. Nem közömbös az sem, hogy mekkora a családi otthon asz­talára kerülő kenyér. Nem közömbös, hogy a holnap a halál, vagy az élet holnapja lesz-e. Vajon ki merné azt mondani, hogy a békéért való imádság és állhatatos harc nem az én ügyem? Ki merné kivonni magát ez alól a szol­gálat alól, vállalván azt, hogy talán éppen az ő nemtörő­dömsége, könnyelműsége okozza a világ és az emberi­ség pusztulását? Isten szolgálatot vár tő­lünk, s vállainkra teszi a fe­lelősséget. Erről a felelősség­ről egyszer Isten előtt, de szinte naponként az egész vi­lág és az egész emberiség előtt kell számot adnunk. A szolgálatot megkaptuk, végez- 1 zük el hűséggel, tökéletesen. Végül felhangzik az őszi számadás harmadik összege­zése: 3. ISTEN ÖRÖMMEL VALÓ SZOLGALATOT VAR TÖ­LÜNK. Pál apostol szolgála­tának az öröme abban rejlett, hogy bűnös ember létére Is­ten szeretetével ajándékozta meg őt, és Isten napjának, bűnbocsátó kegyelmének me­leg napsugarát érezte az éle­ten. A bűnbocsánatnak ez az elnyerése töltötte el szívét örömmel, s indította el a szolgálatba. Öröme volt, hogy hirdethette Isten igéjét. Isten a mi szívünket is örömmel tölti el azáltal, hogy minket is megajándékoz mindazzal az ajándékkal, amivel megajándékozta Pál apostolt: Mienk Isten kegyel­me, Krisztus megváltása, a Szentlélek megvilágosító ere­je. És ez az Istentől kapott öröm minket is elindít az örömmel való szolgálat útjára. öröm töltheti el a mi szí­vünket is, mint Pál apostolét, amikor szolgálatunk nyomán emberek rátalálnak Istenre, a bűnbocsánatra, vagy életük nagy kérdései között a he­lyes megoldásra. ősz van, s a megsárgult leveleken fáradtan pihen meg az őszi napsugár. Amikor most Isten igéje nyomán Pál apostollal együtt őszi szám­adást készítünk, halljuk meg az ige szavát: Isten örömmel való szolgálat elvégzését vár­ja tőlünk. Teljesítsük akara­tát és szolgáljunk Istennek, embertársainknak, családunk­nak, népünknek és az egész világnak hűségesen az Ö di­csőségére. Harkányi László H keresztyének keze megragadja a munkát és hálaadásra kulcsolmfik Egyházunk lelkészei és egy­házunk népe egyre szélesebb körben és egyre elmélyülőbb meggyőződéssel kívánja ki­venni részét azokból a törek­vésekből, amelyek a béke megtartására és itt hazánkban is az élet szebbétét elére irá­nyulnak. Éppen ebből a tény­ből következik az a látás, hogy nem elég ma már a békéről — bármilyen igaz és meggyő­ződésből fakadó — szavakat mondani, hanem azért csele­kedni is kell. És mind többen készek lelkészeink és gyüle­kezeti tagjaink is a cselekvés­re. Ezt mutatja az, hogy gyak­ran teszik fel a kérdést: mit cselekedjünk? A kérdésre egész sereg he­lyén való feleletet lehet adni. Egy ilyen felelet az a kézzel­fogható magatartás, amiről nemrégiben olvastunk. Augusz­tus végén D. dr. Mitzenheim thüringiai tartományi püspök felhívást intézett a thüringiai lelkészekhez, hogy nyújtsanak segítséget a termés betakarí­tásához, melyet a szárazság különösképpen sürget. Szó- széki hirdetések útján és más módon is buzdítsák híveiket, legyenek készségesek, hogy A lelkészek nemcsak a hí­veiket buzdították, de sokan maguk is megragadták a mun­kát és híveikkel együtt tevé­kenyen részt vettek napokon, sőt heteken át a termény be­takarításában. Csaknem 250 000 önkéntes jelentkező vett részt a sürgős és szorgos munká­ban. Valljuk, hogy ez a keresztyé­neknek nem szóban, hanem cselekedetben való hozzájáru­lása volt a béke megőrzésé­hez és az élet jobbátételéhez. * Sajnos arról is tudunk, hogy vannak bizonyos ún. ke­resztyén körök, amelyek szí­vesebben vesznek részt a hi­degháború tartósításában és nem a béke, hanem a háború erőinek oldalán tanúsítanak „cselekvő” magatartást. Ennek szomorú bizonysága az itt kö­zölt fényképfelvétel is. Bízunk azonban abban, hogy keresztyén testvéreink Nyu­gaton is, Nyugat-Németország- ban is, egyre inkább a ter­més betakarításának, az élet jobbátevésének, a béke bizto­sításának eszközeit ragadják meg, nem pedig a háború, vagy a katonai készülődés esz­Együtt a militarista erőkkel: Nyugatnémetországban min­den felvonulás alkalmával látható a katolikus egyháznak ez az összefonódása segítséget nyújtsanak a ter­melőszövetkezeteknek a beta­karításhoz. Mitzenheim püspök arra hivatkozott, hogy „a ke­resztyén ember kész arra, hogy megragadja a munkát a termésért és kész arra is, hogy összekulcsolja a kezét hála­adásra Isten adományaiért”. közeit. Bízunk abban, hogy nyugati keresztyén testvéreink közül is egyre többen kulcsol­ják imádságra kezüket, hogy hálát adjanak Istennek ado­mányaiért s ezek között is el­sősorban a békéért és a ke­nyérért. KEDVES. MEGSZOKOTT ROVATUNK zörget be e cí­men minden héten olvasóink­hoz. Hozzátartozik lapunk arculatához, mint mosoly a jóindulatú emberhez. Szeret­jük azt a néhány sort, amely a cím alatt húzódik meg sze­rényen. Nekünk, evangéliku­soknak mindig sokat jelent, ha az igével foglalkozhatunk, ha az ige hitet ébreszt és munkál. Ez a rovat is azt céloz­za, hogy egymás hite által épülhessünk. De ez a rova­tunk valamivel mégiscsak több. Egy hétre búcsúzik ben­ne lapumc olvasóitól, egy hét­re kíván Istentől gazdag ál­dást a munkára, a pihenésre, a családra, életünkre, egy hétre kíván erősíteni a hitben. És leíratlanul is ott cseng mindenkor ez a gondolat a végén: „viszontlátásra”. Ezt a címet kapta, talán ugyanilyen indító okkal a most megjelent áhítatos könyvünk: HÉTRŐL — HÉTRE. Régi és szükségszerű igényt elégít ki. Régóta vártunk reá. A köny­vecske pedig az igeszerűség, evangéliumszerűség praktikus kalauza akar lenni életünk­ben. Induljunk ki a címből: Hétről — Hétre címet kapta. Arra a hétre akar segítség lenni, amely mindnyájunk életében ősidőktől fogva hat munkanapból és egy pihenő­napból áll. Isten így állítot­ta bele a természet réndjébe. Így él tehát a hivő ember is. Hat napon át munkálkodik, a hetediket megszenteli. A hete­dik nap, a mi „pirosbetűs” napunk. Az a nap, amikor erőt gyűjtünk. Lélekben és test­ben egyaránt. A keresztyén ember mindig erre a kettőre gondol. Tehát lelkére és tes­tére. Ezért olvassa és hallgat­ja az igét, ezért megy temp­lomba és ezért pihen. AZ AZ AHÍTATOSKÖNYV, amely a Hétről — Hétre cí­met nyerte, éppen erre a ket­tősségre hívja fel a figyelmet. Tudjuk azt, hogy erőre van szüksége a keresztyén ember­nek a „hat naphoz” és szük­sége van az erő forrásából merítenie a „hetedik napon”. Más szóval a Hétről — Hétrét minden vasárnapon egy ige­vers alapján fűz gondolatokat ahhoz, hogy az evangélikus ember hogyan álljon helyt a becsületes munkában, a tisz­tességes családi életben, a hű­séges hazafiságban és a min­dennapi élet ezernyi kérdései közepette. És ha ezt a kettős­séget aláhúzzuk, hangsúlyoz­zuk, akkor ezt azért tesszük, mert így lett valóban igesze­rű és így lett igazán keresz­tyéni üzenetekkel gazdag áhí- tatoskönyvünk. Ezért ez az áhítatos könyvecske Isten ál­dásával jó szolgálatot fog vé­gezni. Kínos is lenne számunkra, ha az élettől elvonatkozva, va­lamelyes „légüres térben” mo­zogna a tanácsa, útmutatása, mondanivalója. Nem! Az áhi- latoskönyv megcélozta az em­bert, a korunkban élő hús és vér embert, aki fáradságos munkával keresi kenyerét, családban és társadalomban él, aki minden pórusában ér­zi korának feszültségeit és mint hivő ember akar haszná­ra lenni a közösségnek. És ezért, éppen ezért evangéliumi és időszerű. Jézus Krisztus, a mi Urunk annak a hús és vér, valóságos embernek adott el­igazítást, útmutatást és vi­gasztalást. akivel találkozott, akivel együtt élt. Aki akkor is „hétről hétre”, reggeltől es­tig fáradott és azzal az igével lett gazdagabb az élete, ame­lyet a Názáretitől kapott. A HÉTRŐL — HÉTRE EL­MÉLYÍTI A KAPCSOLATOT Isten és a hivő ember között. Ezt a kapcsolatot pedig gya­korlativá teszi. Ügy szoktuk mondani, hogy a nagy igazsá­gokat, eszméket „aprópénzre kell váltani”. Érthetővé kell tenni. Nem kapcsolat az, ha mi arról csak beszélünk. Nem kapcsolat az, ha annak ered­ménye, kézzelfogható jele nincs. Vérszegény a kapcsolat, ha. csak szokványos frázisok­ból, esetleg keresztyén frázi­sokból áll. Ez az áhitatoskönyv abban újszerűbb és azzal gaz­dagabb a „régieknél”, hogy frázisoktól mentesen ott mu- tataja meg a tennivalót Isten igénye és parancsolata sze­rint, ahol lüktet az élet, ahol feszülnek a problémák, ahol igazolnunk kell az igaz és őszinte kapcsolatunkat Isten­nel. A mély kapcsolatnak, a hitnek jelei vannak. Az áhí- tatoskönyv figyelmeztet erre. Megmutatja keresztyénségünk, keresztyén életünk gyakori botlásait, elkopott, elszíntele- nedett kapcsolatunkat Isten­nel és rendezni akarja kérdé­seinket ezen a téren. Az ige mindig időszerű üzenetét tol­mácsolja igy. De rendezésre hív mind­annyiunkat a hétköznapokban is. Istennel való kapcsolatunk szükségszerűen hozza magá­val a kapcsolatok rendezését embertársainkkal. „Aki azt állítja, hogy szereti az Istent és gyűlöli az atyjafiát, hazug az!” (I, János 4,20.) Isten nem hazug embereket, hanem őszinte, nyíltszívű, szeretö­szívű embereket akar. Az áhi- íatoskönyv erre nevel és ezért kiváló segítség evangélikus híveink kezében. Fel-jelcsil- lan belőle az, hogy hol vé­tettünk Isten és embertársaink ellen, hol kell szilárdan meg­állni, ha igényt tartunk a ke­resztyén jelzőre. A hétköz­napok a mi próbatételeink napjai. Amikor „letesszük egy hétre a bibliánkat és éne­keskönyvünket, „levetjük” ün­neplő ruhánkat, munkaruhát öltünk és szerszám van a ke­zünkben, akkor vizsgázunk Isten előtt és embertársaink előtt is. Isten áldott eszköze lesz ez a könyvecske, ha fel­ismerjük belőle a hétköz­napokra szóló figyelmeztetése­"kiGÍ/m ÉS MINDENEKFELETT A KÖNYVECSKE csaknem min­den oldala bizonyság Isten hal­latlan szeretetéröl a Jézus Krisztusban. És az általa adott bűnbocsánatról, mely ki­indulópontja lehet a mi öröm­teljes, derűs, bizakodó éle­tünknek. A könyvecske ezer­nyi más ajándéka között a vi­gasz hangja ez, amelyre ép­pen nekünk, bűneink és kí­sértéseink között bukdácsolók­nak szükségünk van. Isten szeretetét azonban, amely té­kozló bőséggel árad felénk, nem sajátíthatjuk ki. Az áhí- tatoskönyv ablaka is nyitva van. Kitekinthetünk belőle a körülöttünk élő világra, amely úgyszintén fürdik Isten gond­viselő, megtartó atyai szerete- tének sugárözönében. A Hétről — Hétre tehát gaz­dag tárháza az ige gyakorlati üzenetének. Boldogok vagyunk, hogy megjelent és eljuthat az evangélikus családi asztalok­ra, hogy még inkább össze­kovácsol hitben, szeretetben, egyetértésben és felelősségben egymással. Tartalma táplálé­kunk lesz, akik szomjúhozzuk az ige üzenetét. A Hétről — Hétre áhítatos- könyv szakít a régi formával. Azzal, amely az egyházi esz­tendőt vette naptári alapnak. Életközeiben akar azzal is ma­radni, hogy újévvel kezdődik és óévvel zárul, mint polgári évünk. Hogy az év első napjá­tól az utolsóig végigkísérjen bennünket, mint jó kalauz, aki biztos a céljában. Köszön­jük Istennek, hogy kézbevehet- jük, köszönjük Káldy Zoltán püspöknek a jó szerkesztést, a lelkészeknek, akik írták az áhítatokat, köszönjük a techni­kai segítséget államunknak és adja Isten, hogy evangélikus egyházunkban jó szolgálatot végezzen. Rcdey Pál IGV IS LEHET? A „Sonntagsblatt” sajnálja Hollandiát az indonéziai kérdés megoldása miatt „Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.” (Mt. 5,9.) A mai keresztyénség számára ez a Hegyi Beszéd egyik leg­aktuálisabb mondata. Ezért a keresztyén emberek világszer­te kell, hogy örömmel fogad­janak minden olyan ered­ményt sőt kezdeményezést, amely bárhol a világon a né­pek közeledését, vagy leg­alábbis a háború, vagy fegy­veres konfliktus megakadályo­zását szolgálja. Ezért örül­tünk az indonéziai kérdés bé­kés megoldásának is. Sajnáljuk, hogy ebben az örömünkben nem mindenütt osztoznak keresztyén testvé­reink. Ezt mutatja ugyanis Lilje püspök lapja, a „Sonn­tagsblatt”, amikor az indoné­ziai kérdéssel kapcsolatban megállapítja, hogy itt egy „alapelv megsértése” történt. Természetesen nem úgy érti, mintha Hollandia sértette vol­na meg Indonézia önrendel­kezési jogának alapelvét. A „Sonntagsblatt” véleménye szerint ugyanis Hollandia gyarmattartó urai nagyon is tág szívűek voltak, amikor Nyugat-Irián lakosságának ön­rendelkezési jogáról azt az ígéretet tették, hogy annak „1970-ig kell megvalósulnia”. Mint tudjuk, Indonézia egy ilyen „előzékenységgel” nem érthetett egyet, ezért az Egye­sült Államoknak kellett köz­vetítő javaslatot tennie. Ez az ún. „Bunker-terv”. A „Sonn­tagsblatt” sajnálja a szegény ho'landusokat, akik számára „nem maradt más választás, mint a hozzájárulás” — egyben azzal vádolja Indonéziát, hogy az „agressziót követett el”. Igazat adunk a „Sonntags- blatt”-nak abban, hogy itt valóban az „alapelv megsérté­se” történt. Ügy látjuk azon­ban, hogy más alapelvet sér­tettek meg, mint amelyről a „Sonntagsbíatt” ír. És a sér­tést sem Indonézia követte el. Megsértették nemcsak a jóíz­— TEMPLOMOK, egyházi épüle­tek szakszerű üvegezését, színes katedrálüvegbol is vállalom. Szal- féter Iászló üveges mester, Bu­dapest, II. Malinovszkij fasor 31. Telefon: 159—255. — SZŐRME- és Irhabundák ja­vítása, átszabása a legújabb mo­dellek szerint. Bart szűcs, Lenin krt. 23. Telefon: 222—531. — BUNDÁK- Irhák divatos át­szabása, tisztítása, festése Somogyi szűcsnél, Kossuth Lajos u. 1. az -udvarban. lés, sőt nem is csak az ázsiai népek szuverenitásának alap­elvét, de azt az alapelvet is, amelyet Jézus a Hegyi Be­szédben így fejezett ki: „Bol­dogok a békességre igyeke­zők (békességszerzők), mert ők az Isten fiainak mondatnak.” ISTENSZERETET EMBERSZERETET címen megjelent dr. Ottlyk Ernő új könyve. A 140 oldalas könyv ára 17 Ft 50 fillér. Megrendelhető a Sajtóosztályon. Budapest, Vilii Puskin utca 12. VÁLASZUNK Bulla — Breve — Encikiika Egyik kedves olvasónk azt a kérdést intézte szerkesz­tőségünkhöz: „Van-e különbség, és ha igen, mi a különb­ség a pápai bulla és a pápai encikiika közölt?” Válaszolunk: A pápa írásos nyilatkozatait régtől fogva különböző­képpen nevezték. A különböző megjelöléssel eredetileg az illető megnyilatkozások súlya közötti különbséget akarták kifejezésre juttatni. Így például a „bulla” (a hozzáerősített, a pápai pecséttel ellátott tokról elnevezve), ünnepélyesebb, mint a „breve”, melyet a pápa megbízásából valamely kar­dinális ír alá. „Motu proprio”-nak nevezik a pápa olyan közzétett megnyilatkozását, amelyet a pápa saját elhatározása alap­ján, bárki, és bármiféle testület megkérdezése nélkül tesz; „Encikiika” — pápai körlevél. Minden pápai megnyi­latkozást régi szokás szerint latin kezdőszavai alapján neveznek el; „Acta apostolicae sedis”, a hivatalos pápai „közlöny”, latin nyelven jelenik meg és valamennyi pápai megnyi­latkozást tartalmazza; „Osservatore Romano” a Vatikán félhivatalos napi­lapja, olasz nyelven jelenik meg. s

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom