Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-09-09 / 37. szám

az alázatosságot öltsétek fel!” Németország jövője Evangélikus hitűnk és magatartásunk, de evangélikus egyházunk mai küldetésének a helyes értelmezése szempont­jából is rendkívül elgondolkoztató az a Nemzeti Dokumentum, amelyet lapunk legutóbbi számában ismertettünk. A történe­lem vészes következetességgel vet ÍÖ1 azonos problémákat, amelyeknek a megoldása elöl egyszerűen nem lehet kitérni. Ebben a helyzetbe került ma a német evangélikus egyház s ahogyan nekünk magyar evangélikusoknak meg kellett bir­kóznunk 1948-tól kezdődően az új problémákkal, ugyanúgy kell ma német evangélikus testvéreinknek szembe nézniök keresztyénségük és egyházuk égető kérdéseivel. „NEM A RUHA TESZI AZ EMBERT!” — mondogatjuk. Vagyis az ember értéke nem függ a ruhája értékétől. Rossz, foltos ruhában is lehetek be­csületes és a legfinomabb anyagból készült, jól szabott ruha is takarhat gazembert. Isten előtt még érvényesebb a közmondás: „Nem a ruha teszi az embert!” Hiszen „az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, az Ür ellenben azt, ami a szívében van” (1. Sá­muel 16,7). Isten elé sem lép­hetünk azonban akárhogyan. Péter apostol ezért írja: „.. az alázatosságot öltsétek fel!” ISTEN ELÉ TEIIÄT AZ ALÁZATOSSÁG „ruhájában” léphetünk. Előtte vagyunk mindig, látja tetteinket, ismeri szavainkat és gondolatainkat. Vannak azonban különleges alkalmak, amikor Isten elé járulunk: ilyen az igehallga­tás, az imádkozás és az Ür- Vacsora-vétel. Ezekre az al­kalmakra kell fölvennünk az alázatosságot, mert Isten a kevélyeknek ellene áll, az Budapesten, 1962. szeptember 9-én Deák tér de. 9. (úrv) dr. Kékén András de. U. (úrv) Káldy Zoltán du. 6. Hafenscher Károly Fasor de. fél 10. ifj. Harmati Béla de. 11. Koren Emil du. 6. Koren Emil Dózsa György út de. fél 10. Koren Emil Üllői út 24. de. fél 11. Kará­csony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) dr. Szilády Jenő de. 12. Thaly Kálmán u. de. 10. Szirmai Zoltán de. 11. Réciey Pál du. 6. Szirmai Zoltán Kőbánya de. 10. Takács József Utász u. de. 9. Takács József Vajda Péter u. de. fél 12. Takács József Zugló de. 11. Szabó István du. 4. Szere- tetvendégség Rákosfalva de. 8. Bo­ros Károly Gyarmat u. de. fél 10. Szabó István Fóti út de. 11. Gádor András Váci út de. 8. Gádor And­rás Frangepán u. de. fél 9. Újpest de. 10. Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. Soroksár újtelep de. fél 9. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota MÁV telep de. 8. Ba­kospalota nagytemplom de. 10. Rá­1. Péter 5,7 alázatosaknak pedig kegyel­met ad. Senki sem születik alázatos­nak. Gőgös a szívünk, ami­kor úgy hallgatjuk az igét, hogy nekem erre már nincs szükségem, a másiknak szól, a szomszédomnak vagy ismerő­sömnek. Gőgös az imádságom, amikor így kérem Istent, adj Uram, de gyorsan és sokat. A példázatbeli farizeus is gő­gös szívvel könyörgött: „Há­lát adok, Isten, hogy nem va­gyok olyan, mint más embe­rek .;. !” JÉZUS KRISZTUSTÓL TA­NULJUNK alázatosságot, aki megalázta magát és haláláig így járt közöttünk. Amint a ruhánkat felvesszük, úgy az ő alázatosságát is magunkra ölthetjük. „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alá­zatos szívű vagyok..(Máté 11,29) — mondja. Nincs érdemünk, „előjo­gunk” az Istennél. Mindig csak úgy léphetünk eléje, mint ke­gyelmére szoruló bűnösök. A példázatbeli vámszedő mutat püspökök tartózkodjanak a pompától és az igazi lelki- pásztorokat mentsék föl a közigazgatási teendők alól. lombardi páter és mások ilyen jellegű megnyilatkozá­sai ellen foglal állást a Vati­kán hivatalos lapja, az „Os- servatore Romano” s ebben elutasítja hallgatólagosan az egyházi reform gondolatát és programját, mert szerinte ez azzal járna, hogy az egyház eltér isteni alapítójának a rendelkezésétől. Ügy látszik tehát, mintha a konzervatív elemek ragad­nák magukhoz a hatalmai Rómában. Lombardit szeret­nék „lelőni”, de tételei Luther Márton óta igazak és előbb- utóbb nem lehet kitérni elő­lük. • Az as chaff enburgi evangé­likus egyházközség (Bajor­ország) felhívást intézett a gyülekezetekhez, amelyben ját, amely 31 napos. Ebben az esetben a dátumok a hétnek mindig ugyanolyan napjára esnének, a szökőnap pedig számozatlan maradna. Külön érdekessége lenne ennek a naptárnak, hogy húsvét ün­nepe mindig április 8-ára es­nék. A technika mai korszaká­ban, amikor gondosan ügyel­nek a munkanapok és mun­kaszüneti napok egészséges összehangolására, a ma hasz­nálatos naptár valóban el­avult és szükség van a fenti javaslathoz hasonló naptár­reformra. I tikén is helyben hagyta. Csak 1 természetes, hogy a fajgyűlö­lők sok mindennel megvádol­ják az érseket. Többek között azzal is, hogy „szocialista ügynök”-nek bélyegzik. Alig­ha tételezhető föl ez az érsek­ről, de arra jó példa ez az eset is, hogy az Amerikai Egyesült Államokban is van­nak emberek, akik a törté­nelem intő szavát megértik — s ezek között még kato­likus érsekek is találhatók! kospalota kistemplom du. 3. Rá­kosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston Sashalom de. 9. Karner Ágoston Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. és du. fél 3. Bécsikapu tér de. 9. Szelényl Zoltán de. 11. (gyerm.) Károlyi Er­zsébet de. 11. Schreiner Vilmos du. 7. Szelényl Zoltán Torockó tér de. fél 9. Schreiner Vilmos Óbuda dé. 9. Vámos József de. 10. (úrv) Vámos József du. 5. Vámos József XII. Tarcjay Vilmos u. de. 9. Rutt- kay Elemér de. 11. Ruttkay Elemér du. 7. Barcza Béla Diana út de. fél 9. Barcza Béla Pesthidegkut de. fél 11. Barcza Béla Kelenföld de. 8. (úrv) dr. Rezessy Zoltén de. 11. (úrv) dr. Rezessy Zoltán ,du. 6. Uzon László Németvölgyi út de. 9. Uzon László Nagytétény de. 8. Kt'- lenvölgy de. 9. Visontai Róbert Budafok de. 11. Visontai Róbert Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. erre példát: „Isten, légy irgal­mas nekem, bűnösnek!” Péter apostol így borul Jézus elé: „Eredj el, tőlem, mert én bű­nös ember vagyok, Uram!” (Lukács 5,8). Lehet gőgös szívvel Istent kísértem, de nem tanácsos. Ellene áll azoknak, akik nem az alázatosság ruhájában lép­nek elé. öltsük hát fel az alá­zatosságot és vessük el a gőgöt. VASÁRNAPRA, ÜNNEP­NAPRA jobb ruhát veszünk, kiöltözünk. Az alázatosság ne csak ünnepi öltöny legyen rajtunk, amit a hétköznapok alatt a szekrényben őrzünk, hanem mindennapi köntösünk. Igehallgatásban, imádságban, Úrvacsora-vételben alázatosan menjünk Isten elé. Amint természetesnek tart­juk, hogy Isten emberré aláz­ta magát, elfogadjuk Isten Krisztusban hozzánk lépett kegyelmét, úgy tartsuk ter­mészetesnek, hogy Isten elé alázatosan járulhatunk. „Az alázatosságot öltsétek fel!” Ifj. Harmati Béla élesen bírálja a katolikus „imamisszió” ténykedéseit. Felszólítja ez az imamisszió az evangélikus gyülekezetek tag­jait, hogy térjenek vissza a katolikus egyházba, a vegyes­házasságok jórészét pedig „új­ra megkötötték” és ezen az „újraesketésen” ki kellett je­lentenie a katolikus félnek — gyakran az evangélikus há­zasfél tudta nélkül! —, hogy eddig „bűnös viszonyban” élt. Miért más a katolikus egy­ház magatartása a gyakorlat­ban, mint azok a „barátságos szólamok”, amelyek részükről elhangzanak felénk — teszi föl a kérdést a fenti gyüleke­zet vezetősége, és tesszük fel mi is... Reggeli bevásárlást végez­tem a KÖZÉRT-ben. Az ön­kiszolgáló üzlet polcai között sétálva, rakosgattam kosárba a szükséges dolgokat. Már ép­pen indulni akartam a pénz­tárhoz, amikor valaki hátulról megfogta a karomat. Egy ked­ves ismerősöm köszöntött rám. Megvártam, amíg ö is végez, aztán együtt indultunk hazafelé. Egy darabig közös az utunk, beszélgettünk. így tudtam meg, hogy nemrég új ruhát vásá­rolt, hogy nemsokára festetni fog, hogy az egyik szomszéd- asszonyával nézeteltérése tá­madt, hogy hogyan telnek a napjai. Mindezt könnyedén, csevegve adta elő, mint az olyan ember, aki szeret be­szélni. — Képzelje, a múlt héten nálam volt a fiam! Nagy szó ez, mert ritkán teszi be hoz­zám a lábát. Örömmel fogad­tam a gyereket, de aztán n vi­selkedése, a szavai nagyon megkeserítettek. Hát erre ne­veltem én őt? — Miért, hát mi történt? — kérdeztem a most már fátyo­los hangú asszonyismerősöm­től. — Képzelje, a gyerek szá­mon kérte tőlem, hogy mit csinálok a pénzemmel, a kis nyugdíjjal, amit korán meg­halt férjem után kapok, meg azzal a pár forinttal, amit varrogatásból keresek. Ő kéri számon, aki soha meg nem kérdezné, hogy miből él anyám, nem kellene-e egy kis segítség?! Pedig megtehetné, szép fizetése van, a menyem is jól keres, hármójukra meg­van a havi négy, négy és fél ezer forint, de azért, ha néha eljön is — ahogy maga nem kapott tőle egy kis édességet —. úgy én sem. S az egész vi­selkedése nem olyan, mint amilyennek lenni kellene egy olyan gyereknek, akiért any- nyi áldozatot hoztak a szülei. Számon kéri a pénzt, mintha elszórakoznám. Megtehetném, de nem teszem. Ha összegyű­lik, a házra fordítom, amelyet még férjemmel együtt építtet­tünk sok nélkülözés és gond között. Hiszen minden az övé lesz. Ha meghalok, mindent ő örököl egyedül. — Mi kellene nekem? — egy kis szeretet, hogyha haza­jön, legyen egy kicsit az, aki (Folytatás) A NEMZETI DOKUMEN­TUM HANGSÚLYOZZA, hogy nincsen új kezdet nemzeti ön­kritika nélkül. A német evan­gélikus egyház sem tudja meg­találni a helyes utat az épülő szocialista társadalomban, ha rá nem lép az aktív bűn­bánat útjára. S ezen a téren jó kezdet volt a Stuttgarti Bűnvallás (1945!) és a német evangélikus egyház testvéri tanácsának a „Darmstadti Nyilatkozata” 1947-ben. Főleg ez az utóbbi tekinthető jó kezdetnek, mert nemcsak egy­házi, hanem német nemzeti szempontból is jó tájékozó­dást jélent, rámutat a tév- utakra, amelyeken a német evangélikus egyház a XIX. és XX. században járt. És vall­juk meg őszintén, hogy velük együtt jártunk mi is, hiszen legtöbbször a német példán tájékozódtunk! A „Darmstadti Nyilatkozat” leglényegesebb megállapításai csodálatos mó­don egyeznek az 1962-es Nem­zeti Dokumentum” „önkriti­kájával”: „Tévelygésbe estünk, ami­kor külön német küldetésről kezdtünk álmodozni.:. Té­velygésbe estünk, amikor »ke­resztyén frontot« kezdtünk megszervezni, hogy szembe tudjunk szállni az emberek közösségi életében szükség­szerűen jelentkező újjárende- ződéssel... Kétségbe vontuk a forradalom jogosultságát, de eltűrtük az abszolút diktatú­rát ... Akkor is eltévelyed- tünk, amikor nem vettük ész­akkor volt, amikor még a mi kenyerünket ette. Legyen egy kicsit a fiam! De ehelyett „egy flegma”, szinte idegen valaki jön el néha hozzám. Megnézi, ha valamit csináltat­tam a házon, tesz valami megjegyzést, amiben legtöbb­ször nincs köszönet, de, hogy előzőleg segítene tanácsával, vagy valami kis pénzzel, az túl sok lenne tőle. Sóhajtott, azzal a nehéz és fájdalmas sóhajtással, amivel csak azok a szülők tudnak, akik gyermeküktől öreg nap­jaikban nem kapnak szerete- tet. Egy morzsát sem abból, amit ők annak idején gazda­gon ajándékoztak. Szomorú sors, szomorú édes­anyai sors, összegeztem ma­gamban a hallottakat, — ami­kor elváltunk. Vajon miért lehet ilyen a fiú? Mi oka le­het rá, hogy így viselkedik? Ha annyi jót kapott a szülők­től, amíg otthon élt a családi házban, miért változott meg özvegy édesanyjával szemben? És ekkor hirtelen felvil­lant előttem valami. De hi­szen a néninek él még a ma­mája is. Idős, nyolcvanon fe­lüli nénike. Már nemigen megy ki az utcára. Otthon szöszmötöl, hogy teljen az idő. De bizony a fiára panaszkodó özvegyasszony nem él jól az édesanyjával. Teher neki az „öregasszony” és ezt sokszor érezteti is vele. Már nem egy­szer hallottam, hogy sokszor durván összeszidja az anyját és ilyenkor bizony nem válo­gatja meg a szavait. Most már mindent értek. És ezekkel a szavakkal üzenem neki: — Legyen újra egy kicsit leánya, kedves, jó leánya megfáradt öreg édesanyjának, és akkor talán majd a szere­tet szép példájára visszatér hozzá a feledékeny fia is, hogy újra „egy kicsit a fia le­gyen!” Mert bizony a bűneink utol­érnek bennünket, s amiket másnak okoztunk, amivel má­sokat megbántottunk, azok minket is meggyötörnek egy­szer. A negyedik parancsolat az életünk minden idején Isten akaratából érvényben levő pa­rancsolat még akkor is, ami­kor már unokák simulnak oda a szülőkhöz. Szabó István re, hogy a marxizmus gazda­sági materializmusa arra akarja felhívni az egyházat és a gyülekezetét, hogy törődje­nek az emberek evilági életé­vel és együttélésével. Nem ügyeltünk arra sem, hogy a szegényeknek és a jogfosztot- taknak az ügyét Isten eljö­vendő országának szellemében a keresztyénség ügyévé kell tennünk.” Ezek a szavak nem­csak a német evangélikus ke­resztyének bűnvalló szavai, hanem minden evangélikus keresztyén emberé, főként Európában. A XIX. és XX. század európai „hivatalos” keresztyénségének a csődjéről állítottak ki itt bizonyítványt a német evangélikusok. És az egyik német evangélikus püs­pök, Jacob Günter, azzal tol­dotta meg 1950-ben ezt a le­számolást a német evangé­likus múlttal, hogy azt mond­ta: „A német protestantizmus történelmileg szorosan össze­fonódott a porosz szellemmel, Bismarckkal, a német nem­zeti gondolat képviselőivel és a »Harmadik Birodalom« bi­zonyos elemeivel.” Helyesen mutat reá D. Führ generál­szuperintendens éppen a Nem­zeti Dokumentummal kapcso­latban az egyháztörténetnek arra az elodázhatatlan felada­tára, hogy az evangélikus egy­ház eseményeit az elmúlt 15 esztendőben dolgozza fel mo­dernül és az új szempontok­nak megfelelően. Ez a munka még nálunk is várat magára és sokszor az a benyomásunk, hogy az egyháztörténet mesz- sze elmarad az egyház mai élete mögött. A német evan­gélikus egyháznak ezt a mu­lasztást sürgősen pótolnia kell. A MÁSIK ÉS MEGDÖNT­HETETLEN érvényű. meg­állapítása a Nemzeti Doku­mentumnak, hogy egy új kor­szak küszöbére léptünk, amelyben az egyháznak is ed­dig ismeretlen problémákkal kell megbirkóznia Az egyhá­zat az igehirdetés útjai és a nemkeresztyénekkel való érint­kezés eddig ismeretlen módjai foglalkoztatják. Eddig elzár­kóztunk tőlük, és azt állítot­tuk, hogy mi vagyunk az „em­beriesség” igazi harcosai. Er­re vonatkozólag a Nemzeti Dokumentum megszégyenítő adatokat sorol fel. Jó lenne, ha a németek is, meg mi is, megvizsgálnánk csak az első világháború óta elhangzott prédikációkat ebből a szem­pontból. Szégyenkezésre és bűnbánatra indítanak ezek is! És ha ez a bűnbánat helyes és igazi, akkor előbbre viszi a német evangélikusokat is! A NEMZETI DOKUMEN­TUM nagyon világosan és fel­szabadultan beszél arról, hogy a demokratikus és hazafias lelkészi folyóiratunk július- augusztusi kettős száma ve­zető helyen hozza Káldy Zol­tán püspök „Előre jutni” cí­mű cikkét. Teljes terjedelmé­ben közli a Prágai Keresztyén Békekonferencia Tanácsadó Bizottságának Karlovy Vary- ban elhangzott előadásaiból Dr. J. L. Hromadka, dr. H. Vogel, Nikodim metropolita, dr. Bariba Tibor püspök, D. D. H. Kloppenburg, J. A. Monds-Cole, J. FI. Ondra elő­adásait, referátumait. A lap tanulmányi rovatában közli a nemrég elhunyt Balczó And­rás (A gyarmati kérdés és a keresztyénség) cikkét, Petor János írását (Lelkipásztori szolgálatunk mai kérdései), Groó Gyula M. Niemöllerről szóló könyvismertetését, dr. Ottlyk Ernő tanulmányának (A magyar—német kapcsola­tok áttekintése) befejező, Vá­mos József tanulmányának körök olyan erőt képviselnek a Német Demokratikus Köz­társaságban, hogy nemcsak ma és az NDK szempontjából kell őket számításba venni, hanem a két német állam egyesülésekor is. Itt szeret­nék utalni arra, amit Sittler professzor (lutheránus) mon­dott New Delhi-ben, az öku- mené Világgyűlésén: Minden dolognak koz­mikus vonatkozása van Krisztusra. Ezért Krisztus megítélése szerint: keresz- tyénségünk és igehirdeté­sünk tárgya a kenyér, a béke és az egész föld sorsa. D. Nolde, a Nemzetközi Ügyek Bizottságának a vezetője pe­dig arra utalt, hogy szolidari­tást kell vállalnunk az egész emberiséggel és mi, keresz­tyének nem egyetlen megőrzői vagyunk az emberiség szellemi örökségének s ezért együtt kell dolgoznunk mindazokkal, akik egyrészt ezt a szellemi örökséget tovább viszik, más­részt a béke tényleges csele­kedeteivel kirakott úton pél­dát is kell mutatnunk mind­azoknak, akik még n*™ ér­keztek el az emberiességnek erre az egész világot átölelni tudó magaslatára. SZAMOS EVANGÉLIKUS keresztyén ember, köztük evangélikus teológusok is, részt vesznek ma a nagy szo­cialista népmozgalomnak, a Nemzeti Frontnak a munká­jában Németországban. Abban az egyházban, amelyben ma az igehirde­tés új útjai és a gyüleke­zeti élet új formái után kutatunk, meg kell tanul­nunk azt is, hogy hogyan kell a békét szerető és az irgalmasságot gyakorló keresztyén embernek érint­keznie és együttélnie a nemkeresztyén emberek­kel. Amikor még népegyház voW tunk, ez nem volt, probléma. ,Ma pedig az a veszély fenye­get, hogy elsáncoljuk magunk kát tőlük és úgy viselkedünk, mintha mi lennénk az embe­riség humanista hagyományai­nak a kizárólagos hordozói.' A szolgálat hitelessége érde­kében sok megszokott dolgot kell önként feladnunk. A lelkipásztornak értel­mes szavakkal kell el­mondania gyülekezete tagjainak, hogy hogyan kell résztvennie a keresz­tyén embernek az új tár­sadalmi rend felépítésé­ben és a népek békéjének a megtartásában. A lel­kész legyen a keresztyén emberek lelki és szellemi segítőtársa. Legyen irgal­mas és segítőkész kísérője gyülekezete tagjainak, amikor azok rálépnek az épülő szocializmus új út­jára. Ezt azonban csak akkor tud­ja jó szívvel megtenni, ha a szocialista hazát a saját ott­honának és hazájának tartja. (Nazireusok, rekabiták, essze- neusok és társaik) első részét* A kettős szám igehirdetéseit dr. Ottlyk Ernő, Benczúr László, Boros Károly, Koszo­rús Oszkár, Bodrog Miklós* Bojtos Sándor, Selmeczi János és Sikter András írták. ZSOLTARKÉZIRATOK A Jeruzsálem jordániaí ré­szében levő Archeológiái Mú­zeum laboratóriumában sike­rült felnyitni és elolvasni az Ötesíámentum 36 zsoltárát tar­talmazó kézirattekercset. A négy méter hosszú és 17 cm széles pergamentekercset 1956- ban találta meg egy beduin pásztor Qumrán közelében. A Krisztus utáni első évszázad­ból származik és héber nyel­ven írták. A 36 zsoltáron kívül még hat más jellegű* eddig ismeretlen irat is van ezen a tekercsen. A jószándékú törekvések érvényesülését kívánjuk a II. Vatikáni Zsinaton Sok jel mutat arra, hogy Rómában komoly ellentétek merültek föl a zsinattal kap­csolatban. A kulisszák mögött nagy harc folyik a Vatikán haladóbb és maradibb körei között. Bízunk abban, hogy Végül is a józanabb és evan- géliumibb törekvések érvé­nyesülnek. Ennek a harcnak egyik epi­zódja az a támadás is, ame­lyet a Vatikán most Lom­bardi páter ellen indított. Ez a józan gondolkodású páter könyvet írt a zsinatról, ame­lyet az illetékes püspök en­gedélyével múlt év novembe­rében adtak ki. Ebben azt követeli a szerző, hogy a Va­tikán ne posványosodjék el a bürokráciában, hogy a bíboro­sok kollégiuma szellemi elit legyen és tagjainak az össze­tételét és személyét ne a nemzetiségi szempontok, ko­ruk vagy rendi hovatartozan- dóságuk határozza meg. A Naptárreform a vatikáni zsinaton? Római híradás szerint a va­tikáni zsinatot előkészítő Központi Bizottság javaslatot terjeszt majd a zsinat elé a naptár megreformálására. Mint ismeretes, ez a kérdés szerepelt már a Népszövetség és az ENSZ napirendjén is. A javaslat szerint az évet négy egyenlő részre osztanák, s mindegyik negyedben 13 hét lenne. Mindegyik negyed vasárnappal kezdődnék és így újév napja is mindig vasár­napra esnék. A hónapok 30 naposak lennének, kivéve mindegyik negyed első hónap­Fajgyülölők egyházi átok alatt Az észak-amerikai New Or­leans katolikus érseke kiát­kozta az egyházból a város három proeminens személyét, mert különlegesen kitüntették magukat fajgyűlöletükkel. Ez az érsek 27 esztendeje harcol Louisiana állam fajgyűlölő katolikusai ellen és sokszor úgy látszott, hogy nem a püs­pök, hanem a fajgyűlölő ka­tolikus multimilliomos és tár­sai győznek ebben a harcban. Az érsek intézkedéseit a Va­ISTENTISZTELETI REND „Legyen egy kicsif a fiam!.. * Mindezekben a kérdésekben azonosak a problémáink: német evangélikus testvéreinkkel. A Nemzeti Dokumentum bennünket is öneszmélésre indít. De egyre mindenképpen figyelmeztet: Álljunk oda segítőén német evangélikus testvé­reink mellé, és segítsük őket abban, hogy nemzeti és egyházi szempontból egyaránt rá tudjanak lépni arra az útra, amely a jövőbe vezet. A „Lelkipásztor" ► i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom