Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-08-12 / 33. szám

A Szentlélek gyümölcse: szeretet 9. A szeretet öröl UTOLÉRIIETETLENÜL SZÉPSÉGES meghatározás az, amit Pál apostol a keresz­tyén élet három alappilléré­ről: a hitről, a reményről és a szeretetről elénk tár. El­választhatatlanul összefügg a a három, de közülük mégis messzire kimagaslik a szere­tet, amelyről azt hirdeti, hogy »soha el nem fogy”. Az első megtapasztalt él­mény életünkben: a szeretet. A bölcsőben pihenő gyermek fölé odahajlik az édesanyai szív meleg szeretete. Megvilá­gosodó öntudattal lassan fel­ismerjük mások szeretetét is, amely körülvesz bennünket. Aztán megtanuljuk idővel magunk is, hogy a szeretetet nemcsak elfogadni lehet, ha­nem viszonozni is kell, hogy emberi társas életünk békes­ségének és boldogságának ez a legerősebb tartópillére: sze­retni! AZ IGAZI SZERETET LEGMÉLYEBB ÉLMÉNYE azonban ott kezdődik, amikor Jézussal találkozunk és benne az örökkévaló Isten értünk mindent feláldozni kész meg­tartó szeretetének gazdagsá­gát megtapasztaljuk. Isten szeretete időtlen és öröklm- való. A teremtett világ és benne az ember az ő boldog­ságot és üdvösséget munkáló szeretetének bizonyossága. Ez az örökkévaló szeretet nem változik meg akkor sem, ami­kor az első emberpár hűtlen elfordulásával belépett vilá­gunkba az életrontó bűn. Jézus egész élete Isten örök­kévaló szeretetét sugározza felénk. Karácsony: a földre- hajló szeretet, Nagypéntek: a megmentő szeretet, Húsvét: az életteremtő szeretet, Menny- bemenetel: a hazafelé vezető szeretet ünnepe és Jézus ígé­retében lesz a Pünkösd: a Lélek tüzével megszentelő Szeretet ajándékává; Istennek a Krisztusban hoz­nánk lehajló mentő szeretete azonban kötelez is. Jézus a szeretet kettős nagy parancso­latával az égre és a földre mutat: Isten és embertársaink felé. Az elfogadott szeretetet nem lehet önzőén magunkba járni, annak visszaható fénye I. Kor. 13,8. Isten és emberek felé sugá­rozzák! A Krisztus által meg­váltott lélek Isten iránti hálás szeretetének viszonzása az embertársainkat felkaroló, cselekvő szeretetben nyer bi­zonyítékot. A megtisztított, újjászületett szív megtelik az önzetlen, önátadó felebaráti, testvéri szeretettel és ez a Krisztusban való új életnek pecsétje. „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanít­ványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (Ján. 13:35). EZ A KETTŐS KŐTELEZŐ SZERETETPARANCSOLAT lebegett Gárdonyi Géza előtt, amikor fiai számára megírta: „Földrenéző szem, égrenéző lélek” című könyvét: Isten felé nézzetek a lélekkel, az­tán földrenéző szemmel lássá­tok meg, mit kell tennetek a felebaráti szeretet jegyében embertársaitok érdekében! Mégis a kapott szeretettel sokszor visszaélünk. Nem tud­juk magunból úgy visszave­títeni, mint ahogy a hold a naptól kapott fényével vilá­gít. A szeretet világosságát milyen gyakran árnyékolja be a bűn sötétsége. A mi szere­tetünk csak töredékes, örök ingadozás, változások soroza­ta, idővel elfakul, meghomá- lyosodik, kihűl, elszíntelene- dik. Gyakran üres szólammá válik, vagy végképpen el­némul. Oltár előtt álló jegyestár­sak sírigtartó szeretetet fogad­nak egymásnak és rövid idő múlva útjaik elválnak: kihűlt szívükben a fellobbant láng, a szeretet nem volt tartós, időálló, csak szalmaláng! Testvérek, akiket a vérség köteléke fűz egymáshoz: nem ismerik egymást, sőt haraggal a szívükben hadadnak el egy­más mellett és a testvérsze­retet kérdő szavára kihívó sértődöttséggel felelik Kain szavát: „Avagy őrizője va­gyok-e én az én atyámfiának?” MILYEN VÉGES, FOGYA­TÉKOS a mi szeretetünk még szűk, családi vonatkozásban is és milyen közönyös az em­beriség közös, nagy életkérdé­seivel szemben! Elnyomott milliók várják az együttérző testvéri szív dobbanását, a felkaroló szeretet segítő kezét. Békét a világnak! — hangzik mindenfelé. A teljes leszere­lést, az öldöklő fegyverek megsemmisítését, a békés egymás mellett élés megvaló­sítását hirdessük hangos és a népek lelkiismeretét ébresztő kiáltással, szívünkben hordoz- vá a krisztusi igét: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Milyen mélységesen igaz, amit az apostol úgy fejez ki, hogy nincsen állandóság, tö­kéletesség, nincsen teljesség emberi életünkben, így á sze- retetünkben sem. „Mert rész Szerint van bennünk az isme­ret, rész szerint a prófétálás, de mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik”. (I. Kor. 13:9—10). Az apostol mégis azt hir­deti: „A szeretet soha el nem fogy!” Mert a megváltást hit­tel elfogadó keresztyén ember Isten örökkévaló szeretetének forrásából merít, ez ad néki megújító erőt. Égrenéző szem­mel ad hálát és földrenéző szemmel végzi felismert sze­retetszolgálatát az emberiség közös boldogságát építő mun­kában. „Az Isten szeretet és aki szeretetben marad, az Isten­ben marad és az Isten is őbenne.” Palotay Gyula A nép és az Isten nép© A NÉP az egyház számára az a hatalmas emberterület, ahová Isten az egyházat szol­gálatára beállította. Tehát so­hasem távoli, sohasem idegen, sohasem elvont fogalom. Az evangélikus egyház tanítása a népet a teremtés, tehát az első hitágazat felől közelíti meg. Isten, a világ teremtője né­pesítette be a lakott földet emberekkel és azok nagyobb összefüggő közösségeivel, a népekkel. A népek fennállása tehát Isten teremtésére vezet­hető vissza. Luther egyházunk egyik hitvallási iratában, a Nagykátéban az első hitága­zat, vagyis a világ teremtésé­nek előadása során kiemeli, hogy a keresztyén ember mi­lyen széles területen ad há­lát a teremtő Istennek. Ebbe beletartozik az a népközös­ség is, amelybe Isten « akár az egyes keresztyén ember­nek, akár az egyes egyház­nak az életét beágyazta. Is­ten nemcsak teremtője a vi­lágnak és benne a népeknek, hanem gondviselője, a vesze­delmekkel szemben megőrzője, az élet szebbé tevője. A la­kott föld tehát az Isten vi­lága, az ő teremtése, szív­ügye, hiszen úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte (Jn 3,16). Éppen ezért az egyháznak is szívügye annak a népnek a sorsa, boldogulása, amely­be Isten beállította. Ha az egyház Isten felől igazodik el az élet kérdései között, akkor átveszi Isten kinyilatkozta­tott gondolkodásmódját, érzü­Aba Noválc Vilmos Huszonegy évvel a halála Után emlékkiállítás nyílt meg a Nemzeti Galériában Aba Novak Vilmos részletező sok­rétűségében is összefüggően egységesnek ható alkotásaiból. A kiállítás, és ez a legszebb tanulsága, a mai fiatalság ta­lálkozása önmagával. Magára- eszméltetése. Erőrekapása, Út­mutatás a jövő felé. Évek óta gyakorlattá fejlődött ki képzőművészeti kiállításokon a látogatóközönség szabad vé­leményének nyilvánítása a közkézenforgó vendégkönyv­ben. Feltűnő, milyen határo­zottan, őszintén és bátran, mintha elsősorban őket illet­né a szó, mondják meg véle­ményüket a fiatalok, Es ami egyebütt nem szokás, itt ki is írják a korukat, hogy téve­dés ne essék, hogy róluk van szó, ináért aláírásuk mellé oda biggyesztik: „20 éves, 19 éves”, és így tovább. Csupa elragad- irtott felkiáltás! Vallomás ar­ról, hogy a magukénak, mai­nak és előremutatónak érzik Aba Npvák művészetét' Kell-e ennél rheggyőzóbb bizonyíték. Ilyen helyénvaló és időszerű a Nemzeti Galéria retrospektív kiállítása! Aba Nováik természetes könmyedségű mesélő lelemé­nyével a magyar festészet nagy epikusa. Az élet jelen­ségeit rögzítette meg éber szemmel. Akár kisméretű ké­peket, akár óriásméretű fres­kókat alkotott, mindig monu­mentális hatást ért el. Min­denkor és mindenütt az em­ber érdekelte. Jelezte pará­nyinak, felhőkben úszó hegy­ormok lábánál, roppantmély- ségú szakadékok fölött és je­lezte fenségesnek, felülmúlha- tatlannak, amikor egyetlen emberarc (templomi freskóin Krisztus-ábrázolása), a világ­mindenséget hordozva a te­kintetében, vagy egy ember­kéz (a Krisztusé), a semmiből mindent teremtve, töltött ki egymaga egy hatalmas kép­mezőt. Nemcsupán kívülről szemlélt természethívein, hanem összetettebb, átfogóbb, teljesebb látású befeléfordu- lással Is, a levés és a nem­levés csalóka kettősségét koz­mikus valóságérzékeléssel egynek fogva fel. Janus-arccal nézett és alkotott az élet és a halál borotvaélén, együtt és egyszerre pillantva meg a szentet és a bohócot, megszál­lottan, elmerülve a legőszin­tébben átélt történeti, meg biblikus tárgykörben és meg­hitten tájékozódva a vándor­cirkuszok, vásárosok, cigány­tanyák, búosúsok, csavargók, nyomorékok, reménytelenül sínylődök világában. Könyör­telenül tárgyilagos, hiteles és személytelen. Igazi érzéseit, a líráját közvetlenül nyíltan sosem árulja el, hanem rend­szerint valamely közömbös tárgy, esemény, mondanivaló ürügyével, a felületes szem elől elrejtőzve jelzi, álig ész­revehetően. Egyik legutolsó és legmegrázóbb remekműve: az „Álarckészítő”; kitűnő al­kalom számára, hogy az álar­cok legbensőbb életérzésének megtévesztő jelképeivé válja­nak. Monumentalitásának titka — a legr^agyobbakóval vetekvő arányérzékén kívül — zseni­álisan kifejlesztett technikai módszerében leli magyaráza­tát, amelyre fejtörő kísérletek Után magától jött rá, össz­hangot teremtve a színek di­namikája és a geometria tér­formákból kiinduló felületi festőiség között. Számos hazai és külföldi ki­tüntetésben részesült és 1937- ben a párizsi világkiállításon a magyar pavillonban kiállí­tott, a magyar—francia barát­ságot jelképező, kétszázhúsz négyzetméter felületű faliké­pével elvitte a Grand Prix-t. Haits Géza Közösen és szívesen BÁLI MIHÁLY FIAI FÉRFIVÁ SERDÜLTEK, a kisebbik most büszkén feszít Néphadseregünk szemet megnyerő ruhá­jában. Amint szabadságra haza-hazatér, nem győzi elmondani azt a sok lelkesítő szépet, újat, amit szolgálata idején szerte I az országban látott. Minden újul, napról napra változik, szé- ' pül — mondja lelkesen. — S csendben arra gondolnak, hogy csak az ő házuk a régi, padló nélküli, alacsony, vályogfalú ház. Valamikor ez is nagynak, szépnek látszott itt az Őrség­ben, ahol a szegénység miatt annyi ház épült, éppen csak ge­rendákból. Kívül-belül besározták, kis ablakot hagytak rajta, s az alacsony, levegőtlen kis házakban életük végéig mégis­csak otthont találtak. Sajnos, otthont talált benne népbeteg­ségünk is, a tbc., annyira, hogy ezen a gyönyörű, fenyöerdok­kéi borított vidéken az ISOO-as években minden harmadik ember tbc-ben halt meg. Az 6 házukat hála Istennek elkerülte a pusztító vész. Még el is lakhatnának benne néhány évig, csak a helyenként omló falakat újra kellene rakatni. De akkor is földes, ala­csony, öreg ház maradna. Nemsokára megnősül. Mennyivel szívesebben jönne el kedvese az új táglaházba, mint ide a régibe. Üj, szép házat kellene építeni. Itt van ennek az ideje. Üj házat, de hogyan? A hozzá szükséges pénznek fele sincs együtt. A téglát, az építéshez szükséges anyagot még csak meg tudná venni, de a munkásokat sehogyan sem tudná fizetni. AMIKOR FERI BARÁTAI ÉRTESÜLTEK a házépítési tervről, egy szívvel mellé álltak és biztatták: tje félj hozzá­kezdeni, csak szólj nekünk és ott leszünk, amikor bontani kell a régit, és akkor is, amikor az újat kezditek építeni. Még a cse­repet is felrakjuk a tetőre. Egy filléredbe sem kerül, megtesz- szük szívesen, barátok vagyunk! A következő tavaszon március langyos melege alighogy elűzte a fehér hótakarót a földekről, Feri szólt barátainak, is­merőseinek, hogy másnap megkezdik a régi ház bontását. Aki­ket munkába hívott, szám szerint huszonlwtan, kora reggel jókedvűen ott is tréfálkoztak Feriék udvarán a komoly munka megkezdéséig, s azután folytatták nap mint nap húszán, har­mincán, szívességből, vidáman, ingyen. Mire eljött április kö­zepe, az utolsó cserép is fölkerült az új kétszobás, fürdőszobás szép téglaházra. övék volt az első azon a tavaszon. Azután még öt ház készült el így szívességből, közösen, kevés pénzből. Az idén tizennégy házat építenek közösen, kevés pénzből és mindig szívesen. Pedig nem kis dolog ez. Szabó bácsi csendesen megszólalt: Tisztelendő úr, családtagjaimmal ez évben két hónapot dolgoztunk mások házánál, építkezéseknél, szívességből. De nem bánom. Azért a földjeink is igen szép rendben vannak ez évben, a málna szakcsoport földje is kifogástalan, s a bő termésből nem hullt Cl egy szem sem, Sok mázsa finom gyümölcsöt leadott a tsz, és a házak is megépülnek. MINDENKI TUDJA, HOGY IGÁZA VAN. összesen száz­húsz ház van a faluban. Égyharmadát bizonyosan át kell épí­teni. Még néhány év, és a kis faluban sok új, egészséges szép ház lesz, kevés pénzből, de igazi szívességből, közöseji. Nem is lehet ez máshogyan. Sajnos az őrségi földek nagyon mos­tohán fizetnek, az országos termésátlag felét sem hozzák meg igen szorgalmas, fáradságos munka mellett sem. Egyedül az erdő burjánzik itt gazdagon. A föld mostohasága elleni harcban megtalálta ez az, evan­gélikus nép a győzelmi erőt. Ha segíteni kell a másiknak, le­het az rokon, vagy csak ismerős, segítenek neki közösen, szí­vesen, így lesz ez Feri lakodalmán is. Mert amikor menyegző van egy házban, nincs olyan hajlék a faluban, ahonnan tejet, to­jást, zsírt, cukrot Stb. ne vinnének a lakodalomba, szívesen. Annyi ajándékot kap így az ifjú pár, hogy ma sem gond ki­állni a kétnapos lakodalmakat. A vígasságban is természete­sen része van mindenkinek, s igazán mindenkinek öröme a fiatalok boldogsága, ÍGY ÉL ÉS DOLGOZIK ez a nép, így közösen és szíve­sen. A kis falunak szinte minden lakosa egyházunk tagja, a reformáció óta evangélikusok maradtak mindnyájan, A szom­széd vegyes vallású községekben már csak elvétvp fordul elő ilyen közös építkezés, a fent említett lakodalmi szokás pedig számukra ismeretlen. — Ügy érzem, itt nem hiába olvasták a Szentírásnak ezeket az igéit: „Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” Gál. 6, 2. Brebovszky Gyula letvüágát. Ennek alapján sze­reti a népet, segíti és támo­gatja az emberek javát szol­gáló célkitűzésében. A nép közösségében az egyház nem idegen test, nem fólrehúzódó tényező, hanem készséges ba­rát az élet előbbre vitelének szolgálatában. AZ ISTEN NEPE az a má­sik fogalom, amelyről a fen­tiekkel kapcsolatban szólunk. Az Isten igéje által elhívott és a szentségekkel megszen­telt életű keresztyén embe­rek az egyház tagjai. Nem valami földöntúli világban él­nek, hanem itt a földön, lát­ható gyülekezetben. Az egy­ház sem megfoghatatlan kö­zösség, hanem nagyon is konkrét valóság. A Krisztus­ban hívő emberek gyülekeze­tében tapasztalható meg. A gyülekezetek tagjai alkotják az egyház népét, Isten népét. A lakott föld népei Isten népei, hozzá tartoznak a teremtés jo­gán. Az egyház azonban a megváltás és a megszentelés jogán az Isten népe. Ez azt jelenti, hogy az egyház azok­nak a közössége akik hisz­nek Jézus Krisztusban és akik a Szentlélek vezetése alatt állnak. Az egyház a Krisz­tus teste, ebben a testben az egyháztagok közösséget alkot­nak Urukkal és közösséget egymással (Róm 12,4). Az egyház a szoros értelem­ben vett Isten népe. A hí­vek közösségében Krisztus a feje a testnek, az egyház­nak, ő a feltámadottak első­je, hogy azután a benne hí­vők is követhessék őt a feltá­madás dicsőségében (Kol 1,18). Akik benne hisznek: vele együtt alkotnak közösséget, Isten népének, nyájának kö­zösségét. A Szentírás igen gyakran használja az Isten, népének, az egyháznak szem­léltetésére a nyájról szóló hasonlatot (Mt 2,31; Lk 12,32; Csel 20,28; 1 Pét 2,25). Ezen alapszik az Ágostai Hitvallás meghatározása is az egyházról, amely a Krisz­tusban hívők (szentek) gyü­lekezetének nevezi az egyhá­zat, amelyben az evangéliu­mot tisztán tanítják és a szentségeket helyesen szolgál­tatják ki. (Ágostai Hitvallás VII. cikk.) A KETTŐ ÖSSZEFÜGG EGYMÁSSAL: a nép és az Isten népe. összefügg egy­mással Isten teremtett vilá­ga és Isten egyháza. Az ösz- szefüggést Isten maga terem­tette meg, hiszen az egyhá^ Ura, Jézus Krisztus testtáj emberré lett, hogy egészen azonosítsa magát az ember­rel (Ján, 1,14). Elvállalta az embersorsot, emberhelyzetet, hogy halálával és feltámadás sával megváltsa az embert. Ez azt jelenti, amit az ősi hitvallások úgy fejeznek _ ki, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Krisztus isteni és emberi létéből következik, hogy az egyháznak, az Isten népének egyszerre gondja, hogy eleget tegyen a? istenszeretet és em­berszeretet jézusi nagy paran­csolatának (Lk 10,27). Ezen alapul az Isten népé-: nek az a küldetése, hogy Krisztus szeretetével szolgál-: jpn a világban, a népben, a társadalomban. A NÉP ÉS ISTEN NÉPE ÖSSZEFÜGGÉSÉT nem értik meg azok a helytelen törek­vések az egyházban, amelyek nem a Szentírás zsinórmérté­két követik. Ilyen a kolostori magatar­tás, amely elvonultan akar zsolozsmázni, semmit sem tö­rődve az emberekhez való helyes viszony kialakításával. Jogos Luther bírálata, ami­kor a Nagykátéban azt írja, hogy az apácák minden áhí- tatoskodásánál többet ér az egyszerű leány szorgalmas munkája. Helytelen az a szektás mar gatartás is, amely világmegr vetéssel zárkózik a maga szűk körébe. Ilyen az a pietísta maga­tartás is, amely csak önmaga kegyességével törődik, vissza­vonul a lélek belső körére, átnéz az ember és a nép dön­tő kérdései felett, nem érti meg Isten emberszeretetre küldő parancsának teljessé? gét. AZ EMBERSZERETET EGYHÁZA megérti és cse- lekszi a nép és az Isten népe összefüggését. Megbecsüli Is­ten igéjét, amely határozott útmutatással küldi a keresz­tyén embert a világba, hogy általa is gyarapodjék a nép előbbre jutása, minden ember közös érdeke. Az Isten népe, az egyhá? így követi Urának akaratát,' amelyből nem maradt ki egy ember sem. ö pedig szerete­tével átölel minden embert,' nincsen, akinek ne akarná javát! Dr. Ottlyk Ernő K ÁLD Y ZOLTÁN püspök hazaérkezett Helsinkiből Hírt adtunk arról, hogy a július 29-től augusztus 5-Jg Hel­sinkiben tartott VIII. VILÁGIFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ négy­száz főnyi magyar küldöttségében helyet foglalt KÁLÓT ZOLTÁN, a Déli Egyházkerület püspöke is. Káldy Zoltán püspök augusztus 3-án, pénteken hazaérik zett Magyarországra, hogy kedden újra útra keljen és részt vegyen Párizsban az Egyházak Világtanácsa Központi Bizott­ságának augusztus 7-től 17-ig folyó tárgyalásain. A püspököt munkatársainak és a lelkészeknek nagy cso­portja fogadta a Ferihegyi repülőtéren. Káldy Zoltán a repülőtér halijában lelkes, rögtönzött be­számolói tartott néhány helsinkii élményéről. Közöltük már, hogy a püspök július 29-én Helsinki egyik legmodernebb és legnagyobb templomában, a Lautasaari templomban prédikált. Lapunk mai vezércikkében ezt az ige- hirdetést ismertetjük. Bízunk abban, hogy Káldy Zoltán püspök módot nyújt arra, hogy lapunk olvasóit következő szá- tnainkban bővebben is tájékoztathassuk a béke és barátság jegyében rendezett, mind ez ideig legnagyobb méretű és leg­sikerültebb Világifjúsági Találkozóról. A FEKETE KRISZTUS Fokváros. Nem mindenna­pi nyomozás folyik Fokvá­rosban. Egy 23 éves dél-afri­kai festő: Ronald Harrison képe áll a rendőrség érdek­lődésének középpontjában. Harrison valamiféle „modern Golgothát” festett. A keresz­ten a fekete Krisztus a Nobel- békedíjas Luthuli arcvoná­sait viseli. A kereszt tövében két fehér római légionárius látható: Az egyikben a dél-af­rikai fajüldöző miniszterel­nök Werwoerd, a másikban annak igazságügyminisztere: Vorstey ismerhető fel. A rendőrségi „rámenős” ki­hallgatás után Fokvárosban kijelentették, hogy „adott eset­ben” a képet el kell kobozni. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vm. Üllői út 3*. Telefon: 142—887 Előfizetési ára egy évre (0,— Fti fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 10412,—VJTI. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomtatott 623950/2 — Zrínyi Nyomda. Bp, Felelős: Bolgár Imre igazgató 4 * 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom