Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-07-22 / 30. szám
KP. BERM. BP. 72. A Jó MAGVETÉSNEK JÓ ARATÁSA LESZ A Szentírás legszebb példázatai közé tartoznak azok, amelyek a magvetéssel és az aratással foglalkoznak. Az ember ősi, természettel kapcsolatos érzéseit fejezik ki. Ez az érzésünk pedig megmarad a technizált világban is. Mert bizonyos fokig mi mindig a természet gyermekei maradunk. S így megáll a Szentírás szava: „Míg föld lészen vetés és aratás... meg nem szűnik.” Van ennek a képnek egy rriegmagyarázhatatlan belső varázsa. Ezért tudjuk alkalmazni mindarra, ami szép és jó. Hogy vetés történik, amikor egy eszme elindul és aratás, amikor valami eredményt könyvelhetünk el. Vetés történik, amikor, a gyermeket tanítani kezdjük és aratunk, amikor a gyermek tudással rendelkezik. Vetés történik, amikor kutat az orvos, a gyógyszerész és aratás, amikor a kísérletek után gyógyítani tud. Vetés történik, amikor a házak fundamentumát rakják le és aratás, amikor beköltözhet a család új otthonába. Vetés történt akkor is, amikor a második világháború után igen komolyan kezdtek a békéről beszélni. Először egészen szűk kis körben. Csupán néhány ember szenvedélyes állás- foglalásában. És lám, milyen bő aratás kínálkozott! Népek és néptömegek, kicsinyek és nagyok milliószámra ott állnak, mintegy vég nélküli búzatábla, a jó ügy oldalán. Pedig ezt a vetést igazán érte fagy, szélvihar és egyéb „elemi csapás”. De éz a mag jó földbe hullt és ez a vttés kiállta az idők viharait. A moszkvai leszerelési és békevilágkongresszus már aratás. Beérett a vetés és itt az eredményeket lehet már betakarítani és számontartani. Próbáljunk néhány gondolatban foglalkozni a leszerelési és békevilággyűlés eredményeivel. TÖRTÉNELMI KORSZAKBAN ÉLÜNK. Nemzedékünk bállaira roppant súllyal nehezedik a felelősség. Az utókor előtt kell számotadni arról, hogy azt az időt, korszakot, hmelyben élünk, a lehetőségek keretein belül miként használtuk fel. Szembe kell néznünk a jövővel, mert a jövő képe kezeinkben formálódik. Az utókor pedig nagyon jól tudja milyen történelmi tapasztalatok állnak mögöttünk. Két, kimondhatatlan szenvedéssel és pusztulással átitatott háború iskoláját jártuk ki. Ez a múlt áll mögöttünk és egy ilyen múlt súlyosan kötelez bennünket a jövőt illetően. Nemzedékünk előtt nyilvánvalóvá lett, hogy a világ oszthatatlan egy. Csak világtájak vannak — észak, kelet, dél és nyugat —, de nincs külön-külön „világ”. Az űr meghódítása egy síkba helyezte a tér különbözőségeit. Földünk labdányi golyóvá lett az égitestek között és szerényen meg kell elégednünk sajátos méreteinkkel. Kicsivé zsugorodtunk. Egy következő felismerés, hogy, ezen a földön három milliard ember él. Ezernyi érdektől, belső és külső szempontok alapján szétforgácsolva, de mindegyik ugyanazt a levegőt szívja, amely földünket körülveszi. Az élet alapelemei mindegyiknél ugyanazok. Élelem, ruházat, lakás, kultúra, mindegyiknek alapszükséglete, alapjoga. A nézetek különbözősége ellenére szükségszerűen a józan kompromisszum szabályozza együttélésüket. MINDEZEKEN FELÜL egy szédületes arányú technikai fejlődésen ment keresztül korunk, amely technikai felkészültség választás elé állította a ma emberét. Élet, vagy halál, jólét, vagy pusztulás kérdését rejti magában ez a fejlődés. Az emberiség nagy és megoldhatatlannak látszó kérdése itt maradt, mint temetetlen holttest, amely oszlásával fertőzi a levegőt. A világ olyan nagymértékben haladt előre tudomány és technika területén, hogy mosolyognunk kellene a régi módszereken, tradíciókon. A múltból maradt ránk a fegyverek kérdéseket elintéző módszere. Tradíció az, hogy háborúval lehet elintézni vitás dolgokat. A gyakorlat régen túlnőtt ezeken a régi elméleteken, fogalmakon. A ma világa sokkal praktikusabb. Az új világ más megoldási formákat talált. Ma temetése történik a réginek. Ha figyelemmel kísértük a kongresszus hangját és stílusát. akkor ez tűnt leginkább szembe. Linus Pauling „Soha többé háborút” című könyve nyolcszázmillió halottat tételez fel az atomháború esetén. Hruscsov miniszterelnök arról szólt, hogy a fegyverkészletek szerint 80 tonna TNT nukleáris robbanóanyag jut földünk minden lakosára. Itt a számok irreális útvesztőbe vezetnek bennünket a régi módszerek alapján. AZ ÜJ ÜT, A LESZERELÉS ŰTJA egyszer s minden- ,korra megszünteti a fegyverek pusztító erejét a számokkal együtt. Azt igényli, hogy a félelmet meghaladó valóságot transzporáljuk az életen belüli dolgokra. Arra, ami hiányzik és ami szükséges. Mert valljuk be, senkinek sem hiányzik 800 millió koporsó, vagy sírhant, de ugyancsak nem igényel közülünk senki egy dekányi TNT-t sem, nemhogy tonnányit. Viszont kell az élelem, a lakás, az iskola, vagy a műveltség. Ezek reális szükségletek. A BÜZA KÖZÖTT AZONBAN konkoly is van. Valóban van a világon egy csoport, amely gazdasági, katonai vagy egyéb szempontoktól vezetve felelőtlenül és lelkiismeretlenül játszik a tűzzel. Érthetetlen, hogy a jóakarat és jóindulat ellenére milliárdokat áldoz a fegyveres és katonai kiadásokra és halmozza a pusztító energiát, sőt időnként (mint pl. július 9-én végzett magaslégköri kísérlet a Csendes-óceán térségében) a félelem villámait szikráztatja meg. Hogy ez ne történjék meg, hogy ilyen veszedelmes eszköz ne lehessen játékszer a felelőtlenek kezében, ezért különösen komoly hangsúlyt kap az az igény, hogy minden, de igazáh minden gyilkoló eszközt semmisítsenek meg. Van-e reális alapja a jövő eszméjének, a fegyvernélküli világnak? Van! Ezt ki lehet számítani. A fegyveres élet, a fegyverek, bombák világa kiszámíthatatlan. Linus Pauling is csak feltételez. A szovjet miniszterelnök csak egy mai számot említ. Holnap már kétszerannyi lehet. Itt. kiszámíthatatlan tényezőkkel állunk szemben. De a fegyvernélküli világ képe és jövője kiszámítható. •A vízenergiák, az öntözés, a lakásépítés, a betegségek megszüntetése, a kultúra, a technika szolgálatába állítása kiszámíthatók. A holnap világa józan és észszerű lehet. Vetésről és aratásról szóltunk. Van egy közmondásunk, amely úgy szól, ki szelet vet, vihart arat. A jó magvetésnek jó aratása lesz. A moszkvai értekezlet a jó aratás jégívében zajlott le. Isten mentsen meg mindannyiunkat attól, hogy azok kezébe kerüljön a vezetés, akik szelet vetnek. Rcdey Pál A világ felé f AZ A VILÁG, AMELYET AZ ISTEN SZERET, nem valami különvilág, valami befelé forduló és a mindennapi élet valóságaitól elvonatkoztatott világ, hanem — a mi világunk. Ez á bűneset óta Istennel, önmagával és a természettel is részben megha- sonlott, részben egészségtelen viszonyba került emberiség van János evangélista szeme előtt, amikor „a világról” beszél. Ez a világ, amelyben olyan szűkre szabja az ember a szeretet területét és olyan „nagyvonalú” és „bőkezű” tud lenni, amikor a szeretet- lenség eszközeinek a kovácsolásáról van szó. Ez a világ, a mai emberiség kerül terítékre, amikor az evangélista megállapítja, hogy Isten any- rtyira szerette ezt a világot, hogy saját Fiát adta oda érte, hogy Ö hordozza el ennek a világnak, ennek az emberiségnek minden bűnét és sze- retetlenségét, igazságtalanságát és gonoszságát. Van-e valaki, aki Istennek ezen a sze- retetén még soha meg nem botránkozatt?! Ha van, akkor az a valaki még nem mérte föl ennek a világ felé forduló szeretetnek a mélységét! Montpollier városában a Francia .Keresztyén Egyetemi Hallgatók Mozgalmának . irodáját ,az. OAS plasztikbombával felrobbantotta. A város haladó szellemű újságjában a következő nyilatkozatot tette a mozgalom vezetősége: „Kész vagyunk továbbra is felvenni a küzdelmet a békéért mindazok oldalán, akik akár keresztyének, akár nem azok, de akik munkálkodnak annak a világnak a testvériségéért, amelyben a szellemi szegénységet nem plasztikbombával akarják feledtetni.” AMERIKÁBAN négy evangélikus egyház közös szervezetbe tömörül. A szervezet tagjainak száma 3 200 000. Ján. 3,14—21 LUTHER ÍGY SZÓL ERRŐL az alig érthető isteni cselekedetről: „Minden értelmet, érzéket, észt és művészetet megcsúfol az a tény, hogy van egy Isten, aki szereti ezt a világot. Ha én lennék az Isten, aki kívül-belül ismeri a világot és tudja, hogy mi a világ, akkor én a pokol tüzet kívánnám a világnak. Ezt tenném én. — De mit tesz az Isten? A harag helyett, amelyre nagyon is rászolgált a világ, olyan túláradó . és megfoghatatlan módon szerette a világot, hogy legnagyobb ellenségének, a világnak egyetlen Fiát ajándékozta oda. S mindezt nem azért tette, hogy elpusztítsa a világot, hanem hogy megmentse. Ezt jelenti az Isten szeretete.” De mit akar mondani ez a szeretet nekünk, a mai világnak? ISTENNEK A VILÁG FELÉ FORDULÓ SZERETETE azt akarja mondani, hogy lemond az ítéletről. Ezért nincs jogunk nekünk ítélkezni a világ fölött és megvetni mindazt, ami a világban van. Hiszen mi magunk is egy darab vagyunk ebből a világból. Hiszen Zarapkin szovjet, Akalovsky amerikai és Sir Wright angol nagykövetek tájékoztatták az atomrobbantási * kísérletek megszüntetésének tárgyában folytatott tárgyalásokról azokat az egyházi férfiakat, akik ókét a Prágai Keresztyén Békekonferencia nevében felkeresték. Jelen voltak, többek között, Nikodim érsek és Schischkin professzor, Hro- mádka professzor Csehszlovákiából, Sir Kenneth Grubb Angliából és Jacob, az Indiai Keresztyén Egyházak Nemzeti Bizottságának főtitkára. FRANCIAORSZÁGBAN valamennyi történelmi eredetű protestáns egyházban bevezetik az általános szószékcserét és az úrvacsoravételbcn való közös részvételt. mi is bűnösök vagyunk! Legkevésbé van jogunk ítéletet mondani a „gonosz világról”. Hiszen az a tény, hogy mi nem tiporjuk lábbal Isten törvényét, egyáltalán nem a mi érdemünk. Kriszus maga halt meg értünk, gonoszokért (Róm 5,6) és aki ítél, maga is megítélés alá kerül (Mt. 7,1). És amikor ma keresztyének és egyházak ítéletet mondanak a nem keresztyénekről és a nem egyházakról, akkor maguk is megítéltetnek. Mert ugyan többet tettek és tesznek ma a keresztyének azért, hogy a fegyver nélküli világ megvalósuljon, mint azok, akik keresztyén hit és meggyőződés nélkül, de önzetlen szeretettről egész életüket teszik rá arra a tétre, hogy ne legyen háború?! Vagy talán nem keresztyének fertőzik meg a föld légkörét az atomrobbantásokkal? És ami ma a keresztyén Nyugat nevében a propagandában elhangzik, az már több mint „gonoszság”! DE ISTEN SZERETETTEL FORDUL A VILÁG FELÉ még ebben a mai elvetemültségében is! Ezért nem szabad nekünk sem elfordulnunk és elkülönülnünk a világtól! A „Ne szabjátok magatokat ehhez a világhoz!” persze érvényben* marad (Róm. 12,2). Isten sem azért szereti a világot, hogy meghagyja a bűnében, hanem hogy megváltsa, „kiszeresse” a bűnből és a sötétségből. S ezért nem jár Krisztus követségében az a keresztyén ember, aki elfordul a világtól. A megtérés nem azt jelenti, hogy elfordulunk a világtól, hanem aki Krisztushoz tér, az odafordul a világhoz is. Keresztyénnek lenni annyi, mint másokat szolgálni és szeretni a világot: „Agyonszeretni” az embereket és ezt a gyűlölködő •emberiséget. „Isten a világról folytat beszélgetést, amikor az egyházzal beszélget, mert a világ közvetlenül érinti Isten művét” (Niles). Hiszen az egyháznak éppen azt kellene ma megmutatnia, hogy milyen lesz a világ, ha majd már nem lesz „világ”! Ezért egyetlen küldetése van: Úgy kell szolgálnia a világban, hogy egyre több mutatkozzék meg a világ arculatán abból, amiért Krisztus meghalt és feltámadott! ISTEN KRISZTUSBAN HIRDETTE MEG SZERETETÉT A VILÁGNAK! Ezért nincs keresztyén élet, nincs Krisztus követése az evangélium igazságának hirdetése és tanítása nélkül. Ezt az igazságot azonban cselekedni kell. „Aki azonban az igazságot cselek- szi, az a világosságra megy” (21. v.). A Krisztusról szóló igehirdetésünknek, bizonyság- tételünknek és tanításunknak tetté kell válnia az életünkben, ha azt akarjuk, hogy hitele legyen a világban, a másik ember szemében. A legtisztább „isten- ismeret”, a legönzetlebb szeretet is eredménytélen e nélkül a cselekedet nélkül. Hiszen mindenki annyit tud és annyit ismer el az evangéliumból, amennyit cselekedeteiben bizonyít meg belőle. Egy betűvel'sem többet! Isten az egész evangéliumot ajándékozta nekünk, amikor a legnagyobbat áldozta fel értünk. Mennyit áldozunk föl mi a magunkéból a világért, az emberiségért, a felebarátunkért, hogy a világ világossága és a föld sava lehessünk az emberek szemében?! Dr. Páífy Miklós IMÁDKOZZUNK Lukács 16, 10—12. Mennyei Atyám! Eléd hozom gondolataimat, hogy megtisztítsad lelkemet. Reggeltől estig annyi minden foglalkoztat, életemet annyi apró és nagy gond tölti ki, hogy egészen úrrá lesznek azok szívemen. Röpke örömök elbűvölnek, múló gondok kétségbe ejtenek és közben — megvallom Neked — elfeledkezem arról, hogy kicsiny és nagy ügyek mögött Te állsz, mert Te bíztál meg, hogy minden dologban hűséges legyek és jó akaratodat megvalósítsam a világban. Istenem, te mindenkire bíztál valamit. Példámtól és mértékletességemtől tetted függővé gyermekeim boldogságát, viselkedésemtől környezetem nyugalmát. Az én életemtől és munkámtól is függ a világ jobbléte és békéje. Kérlek, bocsásd meg nekem, hogy csak lelki életemet akartam akaratodhoz szabni, a testi dolgokat pedig kivontam tekinteted elől és szabadjára engedtem. Segíts hűségre a múló dolgokban is. Bocsásd meg, Istenem, hogy sokszor elhanyagolok dolgokat azért, mert csekélységnek találom őket és hűtlenül járok el bennük. Pedig előtted nincs apró és nincs nagy ügy. Neked a kicsiny is fontos és azon méred meg életünket. Segíts meg, hogy a kicsinyen is tudjak hűséges lenni. Uram, bocsáss meg nekem, hogy az élet ajándékai, vágyai és bánatai között megfeledkezem parancsodról és embertársaim javáról. Elveszítem szívemet és az élet javai bálvánnyá lesznek és magukhoz, vonzanak; ahelyett, hogy uralkodnék rajtuk szolgálatodra, őrizz meg engemet a földi javak szerelmétől és az anyagiasságtól és tartsd meg akaratomat szabadnak. A mindennapi munka lázában is őrizz meg igaznak, hogy lássam munkám és szolgálatom értelmét. Légy velem Istenem, hogy miközben életemet ezer feladat és világod gazdagsága tölti el és örvendezek sokféle ajándékodnak; el ne feledjem legnagyobb ajándékodat: hogy szeretsz engemet. gyermekednek neveztél és elhívtál az üdvösségre, az úi életre és embertársaim szolgálatára a Jézus Krisztusban. Ámen. FRANCIAORSZÁG GENFBEN Naponként vizsgázunk Az iskolák kapui júniusban bezárultak, mert a gyerekek vizsgájukkal pontot tettek egy évi munkájukra s most boldogan élvezik a vakáció örömeit. Vizsgázunk mi is keresztyén életünkben. Azonban ezzel nem lehet pontot tenni feladataink végére, s nem lehet a vakációzó gyermekek gondtalanságával belefelejtkezni a pihenés örömeibe. Tudnunk kell, hogy miből vizsgázunk? Természetesen először hitünk tárgyáról kell beszélnünk. Kicsoda vagy micsoda az Istenünk? Lehet hogy furcsán hangzik ez a kérdés. Azonban sok ún. keresztyénről megállapítható-, hogy olyan bálványai vannak, amelyeket az Istennél sokkal jobban tisztel és szeret. Bálvány lehet az erő, a tudás, a szépség, az egészség, a munka, hogy a pénzről ne is beszéljünk, Ézsajás által azt üzeni az Isten; „Én vagyok az Űr, és rajtam kívül nincsen szabadító.” Elfogadom és vallom ezt? Látnunk kell azt i^, hogy hol vizsgázunk? Hitünk bölcsője és egyben dajkája is az egyház. Először itt vizsgázunk keresztyénségünkböl. Mily er. az egyházamhoz való viszonyom? Figyelek-e arra az üzenetre, amelyet az igehirdetésen keresztül Isten közöl velem? Támogatom-e egyházamat az emberiség nagy családjáért folytatott munkájában, hogy az emberiesség nagy céljai megvalósulhassanak? Az sem közömbös, hogy hogyan vizsgázunk? Hitünk megvaliásának kifejező eszköze a beszéd, azért lehet és kell nekünk az élő sző erejével, közérthető módon bizonyságot tennünk. Azonban mit használna az embernek, ha a leghatározottabb és a legerőteljesebb szavakkal szól- . na és vgllana a maga hitéről, de nem volna benne cselekvésre ; kész szeretet. Bizonyr ságtételünknek az élet bizonyságtételévé kell lennie, mert aki hisz, az felszólítást kapott Istentől arra, hogy életével fizessen. A keresztyén ember személyében adós Istennek ezért, nem csupán a száját kell tanúságtételre felhasználnia, hanem egész lényének odaadásával, cselekvő módon kell vizsgáznia éppen az Istenhez' való tartozása következtében. De k i k vizsgáztatnak minket? Először is azok, akik melletíünk élnek és látják közvetlen közelből életfolytatásunkat és hallják vallott elveinket. Ök a szó és tett egybevetésékor alkotják meg ítéletüket felőlünk. De vizsgáztat bennünket az Isten is, aki előtt csak egyértelműen szólhatunk, s aki elől a gondolatainkat sem titkolhatjuk el. Aki azokat a cselekedeteinket is látja, amelyek az emberek előtt rejtve maradnak. Szomorú, ha az emberek megítélnek bennünket, de keservesebb. ha az Isten ítél meg minket. Kühn Ernő A k
