Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-07-22 / 30. szám

Felavatták a végzett teológusokat JÜNIUS 30-ÄN este lelkész­avatási istentisztelet volt az óbudai templomban. Áz óbu­dai gyülekezeten kívül, a mesz- sze Celldömölkről, Lébényből és Tokajból érkeztek hívek, szülők, testvérek és rokonok, hogy osztozzanak a felavatan­dó lelkészek örömében. D. Dr. Vető Lajos püspök végezte az avatási szertartást és szentel­te lelkésszé Káposzta Lajos, Molnár Jenő és Szebik Imre végzett teológusokat. Az óbudai templom oltárá­rától indulnak el az új felava­tott lelkészek szolgálatukba. Abból a templomból, amely a háború alatt oly sokat szen­vedett és amely templomban szüntelenül hangzik a békes­ség evangéliuma. Különös szimbóliuma lesz ez az új lel­készeknek, akik majd egyhá­zunkban a hitnek, a szeretet­nek, a reménységnek és a bé­kességnek igéit fogják szólni. Az óbudai gyülekezet, amely olyan nagy érdeklődéssel és szeretettel vette körül a fiatal lelkipásztorokat, most azzal az imádsággal indítja szolgá­latba őket, hogy szerte az or­szágban mindenütt az Élet igéje hangozzék ajkukról. A múlt sebeit Isten bekötözte és á gyógyulást hirdeti, a rendbe­hozott, újraépült templom. Jövendőnk az Isten kezében van. De Isten szolgáinak kü­lönösen is lelkére helyezte az életért, a jóért, a békéért való fáradozást. Ebben ne lankad­janak soha meg az ifjú lelké­szek. Űrvacsoravétel után D. Dr. Vető Lajos püspök I. Thess. 5, 16—18. versek alapján hir­detett igét. Igehirdetésében a többi között ezeket mondta: Mindenkor örüljetek, szüntelen imádkozzatok, mindenben hálákat adja­tok. mindent megpróbál­jatok. Maga pedig a bé­JÜLUS 8-AN, vasárnap dél- fatán a mendei gyülekezetben Káldy Zoltán püspök Detre Jánost avatta lelkésszé. Detre János Detre László mendei lelkész, pestmegyei esperes­nek a fia. Kicsi templom a mendei, de zömök falai családdá ölelik a bennelévőket. A gyülekezet­nek családi ünnepe volt ez a lelkészavatás. Detre János kö­zöttük nőt fel, Teológus ko­rában sokszor végzett kisegítő Szolgálatot, mikor édesapját az esperesi teendők távoltar- tottára Mendétől. A gyülekezet családias ér­zését erősítette és szélesre tárta igehirdetésében Káldy Zoltán püspök is. A 119. Zsol­tár 124—125. verse alapján prédikált. Ezzel az igével szentelték lelkésszé 28 évvel ezelőtt az édesapát és ez az ige állt a mostani lelkészava­tásra szétküldött meghívón is. Érdekes lenne egybevetni, hogy mit emelt ki a zsoltáridé­zetből a 28 év előtti és a mostani lelkészavató igehirde­tés. Káldy Zoltán püspök töb­bek között a következőket mondotta: Detre János test­vérünknek a többi lelkészhez hasonlóan, a Zsoltár szavaival kell kérnie Istentől: a te ren­deléseidre taníts meg engem. Aki ma nem így tesz, aki nem kész tanulni, nem tud prédikálni. Aki ma kesség Istene szenteljen meg titeket mindenestől. Egész életre szóló rendelések ezek. Mindig örülni kell, min­dig hálásnak kell lenni! Olyan ember írta le ezeket, akinek az volt a véleménye, hogy mindent meg kell próbálni. Tehát tapasztalatból beszélt. Ez azt jelenti, hogy az ige szerint nemcsak kell, hanem lehet is mindig örülni, hálás­nak lenni. Lehet, ha az ember állandó belső kapcsolatban él a békesség Istenével. Hogyan? Hát nincs szenve­dés, bűn és halál? Van! Jézus azonban megsemmisítette, le­győzte a bűnt és a halált. Nem örömhír ez? Nincs tehát okunk örülni és hálásnak lenni? Isten nem a szenvedés, a bűn és a halál forrása, ha­nem a békességé, örömé, éle­té, boldogságé, üdvösségé! A keresztyéneknek szól ez az örömhír, de éppenúgy a lel­készeknek is, tehát néktek is. Ezt kell szüntelenül hirdetne­tek! Szolgáljatok a gyülekezet­ben. szolgáljatok boldogan népünk között, hirdessé­tek népünk felé az örö­möt, hálát és békességet. Szolgáljatok boldogan a népek béltéjért, hogy az egész emberiség békében élhessen. Így szenteljen fel titeket a békesség Istene, akinek a szolgálatára most elkötelezi­tek magatokat — fejezte be igehirdetését a püspök. A nap már lenyugodott, amikor a kedves ünnepségről a hívek hazaindultak. A fiatal lelkészek kezét azonban egy­más után szorongatták és ál­dáskívánás mellett bocsátot­ták el rokonok, barátok és ismerősök. Elindultak a szol­gálatba. de előttük ott jár a Mester. Az ö követségében fognak megjelenni gyülekeze­teinkben. nem tanul, úgy beszél, mintha 20 évvel ezelőtt élnénk. Pedig nagyon meg­változott körülöttünk az élet. Egyházunk új úton jár. Kérnünk kell Istent, hogy a régen megtanult igét tanítsa meg újra, hogy ne maradjunk le a múltban, hanem érje el igehirdetésünk a ma élő embert. A mai ember nem a múltban, hanem egy rohamosan átalakuló vi­lágban él. Termelőszövet­kezetekben, új üzemek­ben dolgozik, új iskolák­ban tanul. A mai ember egy olyan világban él, amelynek békéjét az atom­halál fenyegeti, amely vágyakozik egy félelem- és fegyvermentes élet után. Imádkoznod kell: taníts meg Uram! —, hogy az em­berek ezt mondhassák prédi­kációdra: megértettük, vilá­gos beszéd volt. Hogy érez­zék: ismered a mai ember kérdéseit és segítségükre vagy azok megoldásában. Most édesapád, édesanyád, csalá­dod, gyülekezeted, barátaid imádsága ölel körül. Azt kér­jük: Urunk áldd meg őt, ta­nítsd őt, hadd szolgálja dicső­ségedet a gyülekezetben, egész népünk javára. Az újonnan avatott lelkész első szolgálataként együtt osztott az .istentisztelet végén a püspökkel úrvacsorát. Amikor elindulunk... Most, amikor teológiai ta­nulmányainkat befejeztük, s megkezdjük lelkészi szolgála­tunkat, első szavunk nem le­het más, mint a hálaadás. Hálaadás Istennek azért, hogy Akadémiánk tanárai, szere­tett professzoraink fáradha­tatlan szorgalommal végzett tudományos munkájuk gyü­mölcseit nekünk, a felnövő új lelkésznemzedéknek átad­hatták. A most végzett hall­gatók nevében hálásan meg­köszönöm professzori munká­jukat. — Hozzájuk nemcsak mint professzorokhoz, hanem mint lelkipásztorokhoz, mint emberekhez is közelkerül­tünk. Külön megköszönöm azt, hogy becsületességre, őszinteségre neveltek minket példamutató életükkel és meghallgattak bennünket. Reformátor őseink mondot­ták: Soli Deo Gloria! Azzal a szent elhatározással és bizodalmas hittel állunk be a lelkészi szolgálatba, hogy munkánk nyomán egyedül Isten nevére szálljon dicső­ség. De ugyanakkor igaz meggyőződésünk az, hogy amikor Isten dicsőségére szol­gálunk, akkor egyszerre az egyes ember, a család, a tár­sadalom és az egész nép ja­vát is szolgáljuk. Ezért az igazi lelkipásztori munka mindig az emberért, a csalá­dért, a társadalomért és az egész népért, annak javáért és üdvéért végzett munka. Ez adja meg emberi szemmel nézve a lelkészi szolgálat ér­telmét és szépségét. Szebik Imre Milliók A szellő kint a mezőn sárga búzatengert ringat. Paraszt­jaink a határ szélén várják a pillanatot, amikor az ara­tógépek, kombájnok, kaszá­sok megkezdhetik az aratást. A nyár itt van, a mező népe boldog hálaadással fog a ke­nyér betakarításához. Béke van. Füstölögnek a gyárak ké­ményei, a szél felhajtja a magasba a füstöt, a kék égen a felhők között gomolyog a munka jelképe. Bent a gyár­ban az ütemes zajban verej­tékeznek az emberek a min­dennapi kenyérért, családért, otthonért. Emberi célok, re­ménységek apró, szürke kis köveiből épül a holnap. Béke van. Isten népe, az egyház is újra hálaadással fordul Ura felé. A szenvedés, gyötrődés, pusztulás, halál helyett az élet gondosan kitaposott me­derben folyik. Béke van. Igen, béke van annak elle­nére is, hogy elsápadva gon­dolunk a felhalmozott fegy­verekre, a roppant katonai gépezetekre, a bombák he­gyeire. Béke van a fegyverek árnyékában. Egy láthatatlan gigászi háború folyik a fegy­verkezési versenyben. S mindnyájan tudjuk, milyen kétes értékű, milyen hajszá­lon függő, talán a véletlenen múló ez a béke. Béke van a fegyverek árnyékában. Moszkvában 1962. július 9- én ült össze a leszerelési és békevilágkongresszus. Ezen a kongresszuson képviselve volt az egész emberiség. Azok a milliók, akik békét akarnak a világnak, békét, amely nem reszket fegyverek, hadsere­gek, tömegpusztító eszközök CONOR' , Lt ifc rémétől. Teljessé, mara­déktalanná akarják tenni a békét. A kevesek ábrándját át akarják változtatni a tömegek vágyává. A félelmet akarják felszámolni és a biztonságot, állandóságot, a nyugalmat tartósítani. Ezen a kongresz- szuson a tömegek hangja szó­lalt meg. Leszerelni! Leszerel­ni! Ezt követeli az emberiség. És itt szólaljanak meg egy­házunk lelkészei, akik eljut­tatták soraikat hozzánk. Eze­ken a sorokon átlüktet a lel­kipásztori felelősség. A kérdés nem szűkül le ki­csiny falusi vagy városi gyü­lekezetre. Mert itt élet és ha­lál kérdéséről van szó. Áll­janak itt a sorok tanúként, és szánjanak továbbra is buz­gó imádságok Isten elé, aki békével tud és akar meg­ajándékozni mindannyiunkat. ... Csak az ilyen békegyűlések dicsekedhetnek azzal, hogy minden földrész minden népének képviselői ott ülnek a szék­sorokban. Hogy hitet tegyenek a béke és a leszerelés, az em­beriség számára ma az egyetlen járható út mellett. Még na­gyobb lenne ez a tömeg, ha az első világháború tízmillió, a második világháború ötvenmillió halottja ott lenne figyelmez­tetőül, hogy egy mai háború hová vezetne... Leszerelés nélkül njjics béke, mint ahogy vetés nélkül nincs aratás, vagy tanulás nélkül tudás. Az öt világrész képviselőivel együtt kö­veteljük: el kell tűnni a földről a tankok, ágyúk, rakéták bombák tömegének,.. Lágler Béla esperes Porrogszentkirály • Három hónapig állt a front a faluban. Ennyi idő alatt megismerte a község népe a háború borzalmait. Nem szeret­nénk átélni egy új háborút. Vannak, akik azt mondják itt ne legyen háború, ahol mi élünk, másutt lehet. Szerintem ke­resztyén ember, de emberséges ember sem gondolkozhat ilyen önző módon. Másoknak, senkinek sem kívánjuk a háborút. Ezért fogadom örömmel azt az erőfeszítést, amely ki akarja küszöbölni a háborút az emberiség életéből. Sárkány Tiborné Nagybörzsöny * Legyen béke! Picassóndk a moszkvai leszerelési és béke- világgyulésre készített plakátján embergyilkoló összetört fegy­verek fölött áll a hófehér békegalamb. Ez a piakát kifejezi a békegyűlés célját és akaratát. Megsemmisíteni azt, amit a gyűlölet kovácsol: a fegyvert és munkálni azt, amit a szeretet teremt: a békét. Leszerelni, összetörni, megsemmisíteni min­den olyan fegyvert, amely alkalmas az emberiség biztonságá­nak és békéjének és boldog jövendőjének veszélyeztetésére, vagy elnyomására. Mi is erre vágyunk magy&r evangélikusok. Békét akarunk. Dr. Gubcsó András lelkész ' Medgyesegyháza • Üzenet a békevilágkongresszus küldötteihez. Ne fáradja­tok meg munkátokban! A testvérgyilkos Kain óta millió és millió ember áldozott pénzt, időt, erőt és életet arra a gonosz indulatra, hogy embertársát megölje, vagy megnyomorítsa. Ezt sokan nem is szégyeilték, sőt büszkék voltak borzalmas tetteikre, amiknek koronája csak a halál és a nyomor volt. A ti munkátoknak is van koronája, akik a nemzetek békéjé­nek megteremtésén fáradoztok ott, Moszkvában. Ez a korona a békés családi otthonok, boldog gyermekek; mosolyogva gyá­rakba, földekre siető emberek sokasága, épülő városok, épülő országok. Ezért érdemes pénzt, időt, erőt és egész életet ál­dozni, mert sok millió életet nyertek vele az esztelen háborús halál elől. Üjra kérünk benneteket, ne fáradjatok meg mun­kátokban! Brebovszky Gyula lelkész Örimagyarosd • Soha az emberiség történetében ilyen széleskörű, egy­séges, nemzetközi összefogás a teljes leszerelés és béke érdeké­ben még nem volt, mint napjainkban a moszkvai világértekez­leten, Aki figyelemmel kiséri ezeket a gigantikus erőfeszíté­seket a világbéke érdekében, nem maradhat közömbös, de le­mondó sem, hanem öröm és lelkesedés kell, hogy eltöltse... A mi feladatunk idehaza a jó ügy érdekében sikraszállni és hinni abban, hogy a győzelem a békét akaró és munkáló em­beriség kezében van. Vancsó József lelkész Gyömrő • Mindenestül azonosítom magamat a moszkvai békevilág­kongresszus határozataival. Követeljük, akik tudjuk, hogy mit jelent a háború és mit jelent békében, boldogan élni — ve­gyék komolyan az emberi életet mindenütt! Vegyék komolyan az emberiségnek azt a vágyát, szent akaratát, mellyel a világ mostani feszültségében békés úton akar minden nemzetközi (Folytatás a 3. oldalon.) Fogadjátok be egymást szeretettel Lk 9, 52-56. A bibliai történet azt mond­ja el, hogy Jézus tanítványai­val együtt az északi ország­részből megy Jeruzsálembe. Samárián kellett keresztül­mennie. Ezen a területen fé­lig zsidó, félig pogány keve­réknép élt. Ez a vegyes nép halálosan gyűlölte a zsidósá­got, és viszont! A samáriaiak azt állították, hogy Istent csak a Garizim hegyén lehet imádni, a zsi­dók viszont kitartottak amel­lett, hogy Isten csak a Jeru­zsálem hegyén imádható. A zsidók, hacsak lehetett távol tartották magukat ettől a vidéktől és inkább megke­rülték ezt az országrészt. Jézus nyugodtan választotta a legrövidebb utat, vagyis ke­resztülment Samárián, mert ő nem ismerte a gyűlöletet. Üt­közően, Samária területén va­lahol rájuk esteledett és a ta­nítványok egyik samáriai falu népétől szállást kértek. Kéré­sükre hűvös, ellenséges visz- szautasítás volt a válasz. A tanítványok ezen mérhetetle­nül felindulnak és pusztító tüzet akarnak kérni a falura. Jézus kemény szigorral for­dul a tanítványai felé és azt mondja nékik: „Nem tudjá­tok, milyen lélek van benne­tek. Mert az embernek fia nem azért jött, hogy elveszít­se az emberek életét, hanem, hogy megtartsa.” Mindebből már most követ­kezik, hogy Jézus nem azért jött, hogy odaüssön, meg­bosszuljon, rosszat akarjon, ha­nem azért jött, hogy szeres­sen, türelmes legyen, megbo­csásson, megértsen, segítsen minden emberen, mindenféle különbségtétel nélkül! Aki tehát Jézust befogadja, az az elesetteket felemeli, az éhezőknek enni ad, vagy mun­kaalkalmat teremt a számuk­ra. Szóval állandóan a segítő­készség állapotában van. Nemrégen baráti társaság­ban felvetette valaki azt a kérdést, hogy hol tart ma a keresztyénség? Nem papi em­ber vetette fel a problémái — és ez jó is, mert a papok, ha ilyen kérdéseket felvetnek és rá feleletet adnak, megvádol­hatok a részrehajlással. A kérdést egy orvos tette fel és így felelt rá: „A keresztyén­ség 2000 esztendő alatt alig lépett előre és ő ezt abból a tényből olvassa ki, hogy a ke­resztyén emberek nem hajlan­dók befogadni egymást! ” A feleletben mindenesetre van igazság! Megfigyelhető a vonaton, hogy két jóbarát beül a fül­kébe és a függöny elhúzásá­tól kezdve minden ügyeske­désre képesek, hogy a fülkébe más ne üljön mert az embe­rek nehezen fogadják be egy­mást! Milyen sok úgynevezett „él­vonalbeli keresztyén” sápad el, ha meg kell osztani a ke­nyerét, pénzét, lakását, mert az emberek nehezen fogadják be egymást! Róma 15, 7-ben ezt az igét olvassuk: „Azért fogadjátok be egymást, amint Krisztus is befogadott minket Ha nagyon le akarom egy­szerűsíteni a dolgolcat, akkor nyugodtan mondhatom azt, hogy a keresztyénség nem egyéb, mint barátkozás a Jézus Krisztussal, hiszen Jézus maga mondta, hogy ti az én barátaim vagytok. A barátko­zás pedig valakinek az elfő* gadása, befogadása. Jézus hajlandó volt barát­kozni az élet elesettjeivel. Le­ült a fehér asztalhoz azokkal a bűnös emberekkel, akiket a képmutató farizeusok, írás­tudók csak megvetni tudtak. Jézus barátkozott a betegek­kel és rajtuk segített! Gondol­junk a bélpoklosokra, ördön- gösökre, vagy a vakokra. Jézus még az ellenséget is barátnak tekintette és ő nem­csak mondta, hanem gyako­rolta is: „Szeresd a te ellen­ségedet.” Hajlandó volt hosszan és türelmesén beszélgetni egy sa­máriai asszonnyal. Egyik leg­szebb példázatát egy samari- tónusról mondta el, pedig tud- va-tudta, hogy a samaritánu- sok ellenségei a zsidóknak. Ezek után nyugodtan és jog­gal gondolhatta, hogy egy éj­szakára adnak néki szállástl Adnak néki egy ágyat, egy he­lyet, ahol tanítványaival meg­húzhatja magát. És nem fogadták be, mivel­hogy Jeruzsálembe ment! A tanítványok felháborodá­sában az van, hogy Jézus miért nem ítélkezik, miért nem tapossa el a szóban forgó falut és annak népét! A -tanít­ványok azt szerették volna, há Jézus tűzzel, vassal mindent feléget és elpusztít ott Sámá­néban. Elsősorban az a gondolat háborítja fel őket, hogy az ö drága Mesterüket nem fogad­ják be, de a háttérben azon is dohognak, hogy őket senk fogadták be. Vagyis a tanít* ványők úgy gondolkoznak* hogy nekik is joguk van az élethez és aki ezt nem ismeri el, aki minket nem fogad be* az ellenségünk és annak pusz­tulnia kell! Mindezzel szemben Jézus á türelemnek, megbocsátásnákf a békének és az áldozatna# lelkét hozta el erre a földre. A Szentírás tud arról a ha­talomról, amely nem a vas­nak, nem a fegyvernek és kor­bácsnak. hanem a szeretetne# és békességnek a hatalma. A Szentírás egyik legdrás gább igéje így hangzik: dogok a békességre igyeke* zőkP’- És ez az ősi szövegbe# úgy hangzik, hogy botdogok azok, akik csinálják a békéti Ha az emberiséget megfojtjá a samáriai faluval szemben alkalmazott tanítványt lelkű* let, az a bizonyos „más lé­lek”. a démonizmusnak, a pusztulásnak, a tűznek és a vérnek az ereje, akkor vége az emberiségnek! Élet és kot­lái kérdése ez! De mi tud* juk, hisszük, valljuk és hát- de tjük, hogy nem győzhet i halál és a pusztulás, mert azt Jézus legyőzte! , Szükség van erre a komoly segítő munkára, mert a vilá­gon ma három ember közül kettő éhezik. Ázsia és Afrika népei nagy részben fizikai nyo­morúságban élnek. És most ne mosolyogjon senki, hogy ez nem tartozik a keresztyén- ségre. Ne felejtsük el, hogy onnan indultunk el, aki a Krisztust befogadja, abban megszületik a segítés készsége. Ez a szolgálat munka, amit a községünkért, városunkért, vagy a mi drága hazánkért végzünk FUlöp Dezső Felvétel a Teológiai Akadémiára Evangélikus Egyházunk leen­dő lelkészeinek kiképzése a budapesti Teológiai Akadé­mián történik. Akik a Teológiai Akadémiá­ra felvételüket óhajtják, fel­vételi kérvényüket — az Aka­démia Felvételi Bizottságához címezve — legkésőbb aug. 30-ig küldjék be a dékáni hivatalhoz (Budapest, Vili. Üllői út 24.) A felvételi kérvényhez a, kö­vetkező okmányokat kell mel­lékelni: a) születési bizonyít­vány, b) a legmagasabb isko­lai végzettség bizonyítványa, c) helyhatósági vagy más olyan bizonyítvány, amely a kérvényező lakását, szociális helyzetét, szüleinek foglalkozá­sát és kereseti, ill. szociális vi­szonyait feltünteti, d) orvosi bizonyítvány (részletes), e) ke­resztelési bizonyítvány, f) kon­firmációi bizonyítvány, g) részletes önéletrajz, mely fel­tárja a kérvényező. családi és társadalmi körülményeit, vala­mint a lelkészi szolgálatra in­dulás okait, h) esetleges egy­házi működésről szóló bizo­nyítvány. A felvételhez szük­séges továbbá az illetékes lel­késznek és esetleg még a val­lástanító lelkésznek részletes bizonyítványa, mindenesetre annak a lelkésznek a jelent­kezőt részletesen jellemző bi­zonyítványa a lelkészi pályára alkalmasságáról, aki a folya­modónak a legutóbbi években lelkipásztora volt. Ezt a lelké­szi bizonyítványt a lelkészi hivatal a kérvénnyel egyidejű­leg levélben közvetlenül az Akadémia dékánja címére küldje meg. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles máso­latban is lehet mellékelni. A másolatokat „egyházi haszná­latra” megjelöléssel egyház- községi lelkész is hitelesítheti. Az akadémiai tanulmányi idő öt esztendő. Ú I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom