Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-01-07 / 1. szám

fi J. VLRICT7: ÚJ ESZTENDŐ KÜSZÖBÉN A kerekek egyhangúan za­katoltak a síneken s az eső unalmasan csapkodta az ablakokat. Az üvegen végig csurgóit a víz. Éjszaka volt s minden elmerült a láthatatlanságban. Az a két férfi, aki a gyorsvonat sza­kaszában ült, behúzódott az ablak melletti sarokba. Az egyik mintha aludt volna, sze­mét lecsukta, fejével kabát­jának dőlt. lelkész, aki a másik sa­rokban ült, nem aludt. Azon gondolkodott, mit pré­dikál másnap gyülekezete előtt. Az év utolsó napja előtti éjszaka volt és gondo­latai az esztendő befejezése körül jártak. Már választott textust, mindössze három szót., olyat, amely súlyos tartalom­mal telt meg, mint egy kö­nyörgő imádság: „Uram, ma­radj velünk...” A vonat hirtelen ■ fékezett. Rövid lökés remegett vé­gig. A szomszéd felébredt ál­mából. Amint azonban a vo­nat ismét nekilódult, a má­sik férfi mindjárt becsukta szemét és kabátjának dőlt. z az élet tempója — gon­dolta a lelkész. Ilyen a mai ember mind. Váratlanul történik valami, amely a min­dennap forgásából felráz, az ember egyetlen pillanatra megretten, de máris vissza­tér a megszokott napi rend­hez. Létezik egyáltalán valami ami huzamosan hatni képes az emberekre? Vannak egyál­talán olyanok, akik nem így élnek, éreznek és gondolkod­nak? A vonat azonban megint si- koltva lefékezett. A másik utas ismét kinyitotta szemét és megkérdezte a lelkésztől: — Ugyan, mi van már? — Valami nincs rendben — válaszolta. — Vájjon haza érünk-e még az év vége előtt? — kér­dezte azután kissé humori­zálva. R emélem — folytatta aszem­benálló. Ha az ember egyszer már átélt vasúti sze­rencsétlenséget, nem kíván még egyszer találkozni vele. T alán már átélte egyszer? Hol ési mikor? — mondta a lelkész s ezzel lehetőség nyílt a beszélgetés elkezdésére. — Emlékszik bizonyára Ön is, mert Grossheringennél tör­tént éppen a szent estén. Még fiatalember voltam, vőlegény s a karácsonyi ünnepeket a menyasszonyoméknál szeret­tem volna eltölteni. Amikor már közeledtünk a célhoz, kimentem a mosdóba, hogy még egyszer lemossam arcom­ról az utazás fáradt nyomait. Hirtelen éles csattanás hal­latszott s a falhoz vágódtam. Minden fény kialudt, recse- gett-ropogott, az ablaküvegek betörtek. Csak annyit éreztem, hogy a kicsi mosdóhelyiség teljesen összenyomódott. Bár fejem a falhoz vágódott s kissé szédültem, annyit még éreztem, hogy lábam alatt mo­zog a padló. Ügy éreztem, mintha valami össze akarna nyomni. A lábam előtt mint­ha üresség tátongott volna, á padló felszakadt. Ma sem tud­nám megmondani, hány pilla­nat alatt játszódott le minden. Egy gondolat futott át raj­tam: ha még élni akarsz, ak­kor gyorsan ki innen, külön­ben vége... Üt csak lefelé nyílott. Ha sikerül, akkor kicsúszhatok és leérek a sínek­hez. Ez a menekülés útja. El sem tudom képzelni hogyan, de kijutottam, valamiben meg­kapaszkodtam s lelógva lá­bammal kerestem a talajt, de nem értem el... Sok azonban nem hiányozhatott, ezért elengedtem magamat! Egész testemmel lefelé zuhantam, to­vább, mintha a végtelenség tátongana alattam. Félelme­tes volt! Talán másodpercekig tartott, sőt egészen bizonyo­san, mégis láttam egész éle­temet képekben magam előtt végig rohanni. T eljes erővel vágódott tes­tem valamihez. Jég volt. Megnyílt alattam s elmerül­tem a vízben. A jég meglehe­tősen kemény volt, így igye­keztem a jégtáblára felhúzni magamat minden Iábfájdal- mam ellenére. Kúszva értem el a partot. Ami azután tör­tént, magam sem tudom, csak a mentőautóban tér­tem észhez,- amely a klini­kára vitt. Mindkét lábam el­törött. Nos, ön talán orvos? — kérdezte a beszélő szom­szédjától. — Nem, lelkész vagyok. nnál jobb — folytatja amaz, így bizonyosan megérti a még hátralevő mon­danivalómat. Addig a szeren­csétlenségig az életem a szó-' kott mederben folyt. Célokat tűztem magam elé és ter­veim voltak, amelyek nagy része megvalósult. Még a ka­rácsonyi ünnepek programját is kidolgoztam pontosan. De azután ... váratlanul áthúz­ták az egészet... Sőt! Akár be is fejeződhetett volna az életem. A klinikán feküdtem és nagyon sok időm volt a gondolkodásra. A lábtörések nagyon bonyolultak voltak orvosilag s kezdetben kétsé­ges volt, hogy tudok-e még járni valaha. Akkor kezdtem gondolkodni az élet kérdése fölött. P ersze, közben nem is mondtam, hogy az a kocsi, amelyben én is vol­tam, a szerencsétlenség pil- lanatábán a folyó hídján ál­lott. A nagy nyomás a kocsit a híd karfáján át a víz fölé emelte, a levegőben lógott a víz fölött, amelybe estem. V ajon az a zuhanás — mint mondottam — valóban a végtelenségbe való zuhanás volt? A klinikán éj­szakákon át rettenetes álmaim voltak, tele félelemmel. Rá kellett jönnöm, hogy nem se­gítettek rajtam okos gondo­lataim. Ha az ember Isten és a világ kérdése fölött ösz- sze is töri a fejét, akkor »em tud messzire jutni. Ezért kezd­tem el imádkozni... Ez volt az, ami lelkileg segített raj­tam s bizonyos lettem dol­gomban. Még akkor, amikor szükségben és bizonytalanság­ban voltam, megtanultam há­lát adni az Istennek. De most is így van, hála Isten­nek, nem hagytam el az imád­kozást. Ezért tudok Isten or­szágáról, amely mindörökre megmarad és arról, Aki min­den időknek végén várako­zik reánk. Ha az ember reá bízza magát és elrejtőzik ben­ne, nem esik bele a végtelen­ségbe. Á z volt az első kérdése, amellyel elkezdődött beszélgetésünk, hogy vajon megérkezünk-e még az év utolsó napján? Válaszoltam reá: én remélem. Még ponto­sabban is mondhatom: hiszek Őbenne. — Gondolom, meg­értettük egymást... S ezzel elhallgatott. A lel­kész pedig tudta már, miről prédikál a gyülekezet előtt akkor, amikor átlépik az új esztendő küszöbét. Fordította: Várady Lajos ÚJDELHI Rí POR T Az Egyházak Világtanácsa harmadik nagygyűlése a Vi- gyan Bhavan nevű kongresz- szusi épületben nyert elhe­lyezést. Az épület előtt ra­gyogó napsütésben zajlik az indiai élet. Az udvarokon pálmafák bólogatnak, • az ut­cán sűrű a forgalom, a jár­dán kígyóbűvölők guggolnak és mérges kígyóikkal végzett mutatványaikért pénzt vár­nak a nézőktől. Alkalmi áru­sok kínálgatják portékáikat. Az épület főbejárata előtt élelmes fotóriporterek lesik a megörökíteni valót. A küldöt­tek valóban a világ minden tájáról sereglettek egybe. Látni az indiai egyház fehér reverendás papjait és na­rancssárga reverendas főpap­jait. Sok a néger, fekete bő­rük fel sem tűnik Indiában. Gyorsan kattog a fényképé­szek gépe, sőt filmfelvevő is duruzsol, amikor megjelenik Nyikodim érsek, a moszkvai patriarchátus képviselője, a pravoszláv egyház püspökei­vel és papjaival. Hatalmas teremben folynak a teljes ülések, az ún. plená­risok. Ezerötszáz részvevő öt Meghalt Nyikoláj metropolita Súlyos veszteség érte a vi- lágkeresztyénséget és az egy­házi békemunkát. December 13-áp, hosszas betegség után, 70 éves korában Moszkvában elhúnyt Nyikoláj, volt krutyi- cai és kolomnai metropolita, az Orosz Orthodox Egyház moszkvai patriarchátusa kül­ügyi hivatalának hosszú időn át volt vezetője. Nyikoláj metropolitát jól ismerik hazai gyülekezeteink. Többször járt hazánkban mint a Béke-Világtanócs tagja. Em­lékezetes 1954. évi magyar­országi látogatása, amikor is a debreceni Református Teo­lógiai Akadémia díszdoktorai sorába avatta. Mély hittél átitatott igehirdetései és belső meggyőződésből fakadó béke­beszédei felejthetetlenek. Egyházunk osztozik az_ Orosz Orthodox Egyházat, de' az egész kerestyénséget is ért mély fájdalomban és kérjük az Élet Urát, áldja meg gaz­dagon a Nyikoláj metropolita által is végzett bőséges mag­vetését. IMÁDKOZZUNK Hálát adunk Neked, Istenünk, AZ ELMŰLT ÉVÉRT, Te vezettél bennünket kegyelmesen életünk útján. Te hoztad ránk a napfényt és borút ösvényünkön. Te őriztél bennünket és vi­seltél gondot mieinkről. Te áldottad meg hazánkban is a dol­gozó emberek munkáját gyárakban, szántóföldeken, íróaszta­loknál. Te védted meg az emberiséget a háború katasztrófájá­tól. Te voltál velünk igéddel és kísértél bennünket feddő, vigasztaló, tanácsoló, megbocsátó szavaddal vasárnapról vasár­napra. Néked köszönjük, hogy szereteted megerősített ben­nünket, ha betegágyra kerültünk, ha koporsó mellé kellett állanunk, ha elcsüggedtünk és megfáradtunk, ha aggódtunk, ha vétkeink miatt kétségbeestünk. Néked köszönjük, hogy nem voltunk magunkban, hanem Krisztusunk volt, Megvál­tónk, Üdvözítőnk, akiben való hitünk életünk legdrágább kincse és támasza lehetett a múló időben. És hálát adunk Neked, Istenünk, AZ ÜJ ESZTENDŐÉRT. Köszönjük Neked mindazt a lehetőséget, amit ez az esztendő nyit felénk életünkben és az emberiségben. Köszönjük Neked, hogy templomunkban vár reánk az elkövetkező ismeretlen napokban a Te irgalmad és hatalmad. Köszönjük Neked, hogy élhetünk, dolgozhatunk, szerethetünk, örülhetünk tovább. Köszönjük Neked azokat a feladatokat, amelyeket elénk állí­tasz. És köszönjük Neked gyermekeinket, akikért fáradozha­tunk és akiket vezetgethetünk életük kibontakozása felé. Meg­köszönjük Neked, mint javunkat célzó kegyelmes akaratodat, azt a sorsot, amelyet szabtál nekünk a jövőben is ezen a he­lyen, ahol élünk. Te adod, hogy cselekvő részesei legyünk új világ megteremtéséért folyó roppant emberi erőfeszítésnek. És megköszönjük Neked az örök élet reménységét, amely vár ránk halálunk óráján, akármikor hozod el is azt. Esztendők határán legyen Tiéd a dicsőség a tegnapért és a holnapért. Ámen. nyelven kapja a szimultán tolmácsolási szolgálatot. An­gol, orosz, német, francia, spanyol nyelven lehet felszó­lalni. A bizottsági munkák kisebb termekben folynak, de ott is többnyire működnek a tolmácsok. A nagyteremben a delegá­ciók az angol ABC sorrend­jében nyertek elhelyezést. Így a magyar delegáció vi­szonylag előre került (Hun­gary). Minden delegáció előtt ott áll a tábla, amely feltün­teti, melyik egyházat képvi­seli. Ez mindig arra emlékez­tetett minket, hogy mi a ma­gyarországi evangélikus egy­ház megbízásából, gyülekeze­teink imádságától kísérve ülünk a teremben. Előttünk koromfekete négerek vannak, mögöttünk pedig az olaszor­szági valdens egyháznak a képviselője ül. A háromhetes ülésezésből most csupán KÉT NAGY PILLANATOT emelek ki. Az egyik esemény az, ami­kor 'huszonhárom, új tagegy­ház felvételéről született meg a döntés. Minden tagegyház képviseletének a vezetője ad­ta le titkos szavazatát a fel­vételeknél. A jelenlevők kí­váncsian várták az eredményt. Csakhamar ki is hirdették: óriási többséggel, elenyésző ellenszavazattal és tartózko­dással vették fel az új tag­egyházakat, s köztük min­denekelőtt az orosz pravoszláv egyházat, a ' román, bolgár, lengyel ortodox egyházakat. örültünk, amint megláttuk ezeknek az egyházaknak a képviselőit, amint megjelen­tek az emelvényen, hogy kézfogással is megpecsételjék új tagságukat, mert tudtuk, hogy velük a Prágai Keresz­tyén Békekonferencia szelle­me erősödik az Egyházak Vi­lágtanácsban. Isten általuk is el akar mondatni olyan bi­zonyságtételt, amely a ke­resztyéneknek a békéért, a leszerelésért, az emberiség jövőjéért érzett felelősségéért hangzik. A másik nagy pillanat a Központi Bizottság új tagjai­nak a megválasztása volt. A Központi Bizottság száz tagú testületé a világ különböző pontján évenként ülésezik. A -nagygyűlések közötti idő­ben a. Központi Bizottság az Egyházak Világtanácsa intéz­kedő és irányító szerve. Mi­vel a legközelebbi világgyű­lésre csak hét év múlva ke­rül sor, ezért a közbenső időbál nagy hangsúly esik a Központi Bizottságra. Az Egy­házak Világtanácsának közel kétszáz tagegyháza van. Ez azt jelenti, hogy a tagegyhá­zak több mint felének nem jut képviselet a Központi Bi­zottságban, mert annak száz helyéből a nagy egyházak több személlyel is képvisel­tetik magukat Ez is kiemeli annak a je­lentőségét hogy a magyar protestantizmus két tagsági helyet nyert el, a Központi Bizottság tagjává választot­ták Káldy Zoltán evangélikus és dr. Bartha Tibor reformá­lás püspököket. Megválasztá­suk valamennyi küldött titkos szavazásával ment végbe, s óriási többséggel, csaknem egyhangúlag választották meg őket. Éz a tény a ma­gyar protestáns egyházak és egyházkormányzatunk nem­zetközi tekintélyének emelke­dését is hűen kifejezi. De ez a választás ugyanakkor sze­mélyre' is szól, a püspökök évek óta tartó bölcs, körül­tekintő, egyházias fáradozá­sának eredményét is jelzi. Jó tudni, hogy püspökeink mind itt a hazában, mind a nem­zetközi egyházi életben meg­becsülésnek örvendenek. Ugyanakkor a Központi Bi­zottság tagjaivá lettek azok a testvéreink iá, akik kivették részüket a Prágai Keresztyén Békekonferencia munkájából, mint Nyikodim, Jaroszláv és Rosztov érseket, Alexij, Tal­lin és Észtország püspöke. Joann berlini püspök, Siskin professzor, Borovoj profesz- szoir, Justin romániai met- ropoltita, Binder romániai evangélikus professzor, Hro- mádka prágai teológiai dékán. Jelentős számban kerültek be a Központi Bizottságba a fiatal egyházak képviselői Af­rikából, Ázsiából és a sziget^ világból. Az elnökök sorában ott ta­láljuk dr. Niemöller Mártont, a közismert nyugatnémet evangélikus egyházi elnököt és békeharcost, valamint Ibiam nigériai és Moses indiai test­vérünket. Ezek az új választások so­kat jelentenek. Azt ígérik, hogy az Egyházak Világtaná­csában erősödni fog a keresz­tyén lelkiismeret szava, amely segítő szeretettel kész részt venni az emberiség problé­máinak megoldásában. A nagyteremben az elnök­ség mögött hatalmas betűikkel állt ez a felirat: OIKUMENE, ami a földkerekséget jelenti. Isten nyitogatja a világke­res ztyénség szemét arra, hogy a Jézus Krisztusban hivőle egyek legyenek a lakott föld iránti felelősség hordozásában, segítsenek a világ égető prob­lémáinak megoldásában. Dr. Ottlyk Ernő U NU BURMÁI MINISZTERELNÖK a nem-buddhista vallásúak megnyugtatására kijelentette, hogy a buddhizmus államval­lássá nyilvánítása miatt nem kell aggódniuk, mivel rövi­desen kiegészítő törvényt hoznak. Ennek értelmében az állampolgároknak nemcsak arra lesz joguk, hogy vallá­sukat gyakorolják, hanem ar­ra is, hogy azt hirdessék. A 30 milliós Burmában egyéb­ként 6000 protestáns és 177 000 római katolikus él. ■laaaEaBBaaaaBaaauaaBaaBBaBBrBaaaaaaBaaaaUBBaaa Gf ermekelnk megérik-e a 2000 ©szftendőt ? Ismertettük Fritz Baade könyvét a jövő nagy kérdéséről: Ver­senyfutás a 2000-ik évig. Az új esztendő indulásakor hadd esz­méltessenek bennünket e könyv befejező gondolatai: „A századunk végéig terje­dő alig 40 évben, sőt, tulaj­donképpen ennek a 40 évnek már az első évtizedéiben olyan « forradalmat kell végrehajta­nunk, hogy az méltán kerül­hessen ama nagy forradalom mellé, amelynek lényege a kannibalizmus felszámolása volt. Csakhogy kőkorszakbeli elődeinknek negyvenezer év állott rendelkezésükre, nekünk pedig csupán ez a rövid né­hány esztendő. Meg kell ér­tenünk, hogy az emberiség egy új, további fennmaradása szempontjából döntő szakasz­ba lépett. Ügy látszott, hogy az élelem szükséges mennyisége a döntő tényező az emberek életében, különösen pedig a népek együttélésében. Bizo­nyos, hogy ez sok esetben té­vedés volt. Ha a vadásznépek annak az intelligenciának egy töredékét, amelyet a va­dászterületekért folytatott harcban egymás kölcsönös agyonverésére fordítottak, ar­ra használhatták volna fel, hogy megvalósítsák a vadá­szatról a legeltető gazdaságra való előrelépést, akkor kide­rült volna, hogy a táplálkozási térség hiánya nem más, mint színtiszta őrültség... Az utolsó borzalmas példa arra az őrültségre, amely ezek mögött a dolgok mögött meg­húzódik, Hitler Adolf elkép­zelése, hogy Keleten, példá­nak okáért Ukrajnában kell új életteret hódítania a né­met nép számára. Ez az őrület számtalan év­ezreden keresztül tartott. Van -itt azonban egy alapvetően új mozzanat. Az eddigi évezre­dek során a népek kölcsönö­sen harcolhattak és nagy ará­nyokban mészárolhatták egy­mást ennek az őrültségnek a jármában, az emberiség azon­ban mindezek ellenére élet­ben maradt. Most érkezett el Földünk történetének ah­hoz a pillanatához, amidőn a további ragaszkodás ehhez az őrültséghez, halálos . ítéletet jelent az emberiség számára, mégpedig éppen olyan idő­pontban, amikor az emberi­ség sokkal gyorsabban szapo­rodik, mint történelme folya­mán bármikor. S ennek elle­nére sehol sincs hiány a táplálékot biztosító térségben, ha az emberiség erőit helye­sen mozgósítjuk az éhínség leküzdésére. Megvan a lehetőségünk, hogy a Föld történetének olyan korszakába lépjünk, amelyet nem a szegénység, hanem a bőség, sőt a felesleg jellemez. De csak akkor pillanthatjuk meg ezt a paradicsomot és gyermekeink csak akkor él­hetnek benne, há sikerül kiir­tanunk mipdazt a sok őrült­séget, ami évezredek igazi, vagy elképzelt szegénysége idején fejünkben és tudatunk alatt felhalmozódott... Az emberiség ezzel történe­tének legnagyobb feladatával került szembe... ... honnét vegyék az embe­rek azt az erőt, az ész, de nem kevésbé a szív erőit, amely — a maga ijesztő ■nagyságában feltárult feladat megoldásához szükséges...? ... A Föld semmiképpen sem válik túl népesedetté:... annak a hat és félmilliárd embernek a számára, aki kettőezerben Földünkön él majd, „játszva” szerezhetünk táplálékot, ha az éhség el­leni közös harcra összponto­sítjuk a népek erejét. A Föld táplálék tartalékainak csak egy kis részét kell ehhez igénybe venni. Még ha 2000 után kétszer meg is duplá­zódik a Föld lakossága, ak­kor is elégséges táplálékot termelhetünk, mégpedig a je­lenleg művelhető területeken és a jelenleg ismert módszerek­kel ... ... A világűr. meghódítása, abban az értelemben, hogy más bolygókat hódítsunk meg, semmiképpen sem jelentene hozzáj árulást a Föld lakos­ságának élelmezéséhez, sem ma, sem 2000-ben, de még 2500-ban sem. Feladatunk nem az, hogy más bolygókat hó­dítsunk meg, hanem az, hogy a saját bolygónkon teremt­sünk rendet. Igaz, hogy ez a legnagyobb feladat, amely valaha is két vagy három em­beri generáció osztályrésze lett. Ha ezt megoldottuk — de csak ebben az esetben —, lesz meg tobbé-kevésbé a szükséges erkölcsi bizonyítvá­nyunk, hogy valamilyen Föl­dünkön kívüli égitesthez és esetleg Holdunkhoz közeled­jünk. Van azonban még egy erkölcsi képesítés, amely va­lamennyi, világűrrel kapcso­latos tervhez szükséges. Komo-. lyan foglalkoznunk kell az­zal a lehetőséggel, hogy a naprendszer Föld nevű boly­gója nem az egyetlen égitest, amelyen értelmes lények lak­nak, és amely űrhajózással foglalkozik. Lehetnek nap­rendszerünkön kívül számunk­ra idegen bolygókon is gon­dolkodó lények, mégpedig olyanok, amelyek lényegesen megelőzhették a mi földi fej­lődésünket ... ... Nem volna szabad ki­nevetni azokat, akik ebben hisznek... Az a reménységünk, hogy az értelem és az őrültség pár­viadala, amelynek most ta­núi vagyunk, az értelem ja­vára dől majd el, nagyon gyenge lábon áll, ha a hit erői nem volnáhak szövetség­ben az értelem erőivel. A Ke­resztyén mint keresztyén, ör­vendhet annak, hogy most végre komolyan veheti és kö­vetheti Krisztus tanait úgy, amint a Hegyibeszéd hirdeti, másrészt' viszont ezek a ta­nok döntő segítséget nyújta­nak az egész emberiségnek, amikor választania kell a pusztulás és ama új világ között, amely valóságos földi paradicsommá válhat A legszebb azonban, amit a Hegyibeszéd a ma élő em­berek és a következő generá­ciók előtt álló problémákkal kapcsolatban mond, a boldog­ságról szóló egyik ige: „Bol­dogok a szelídek, mert ők bírják a Földet.” Nem tudjuk — igazán nem tudjuk! —, hogy ez a Föld 2000-ben fennáll-e még, vagy pedig valamilyen gonosz atomjáték ismét életet nem kímél, káosszá változtatja a Föld nevű bolygót. Nem tud­juk — hogy szerényebben fe­jezzük ki magunkat —, vajoo ez a Föld, ha nem is változ­tatják vissza halott őspusz­tasággá, olyan Föld íesz-e 2Q00-ben, amelyen szívesen tartózkodhatunk és amelyen érdemes lesz tartózkodni és élni. Azt meg azután egyál­talán nem is sejthetjük, va­jon lesz-e értelme ezt a Föl­det 2000-ben „bírni”, azaz igazgatósában felelősen részt- venni. De ha van remény, hogy fennmarad a Föld olyannak, amelyen érdemes élni, és vi- lágkormány lesz, amely bír­ja ezt a Földet abban az ér­telemben, hogy kezében lesz a Föld igazgatása, — nos, ha mind ezt remélhetjük, aK- kor egy dolog világos: csak a szelídek bírják majd ezt a Földet. ” *

Next

/
Oldalképek
Tartalom