Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-03-26 / 13. szám

Bach: János passiója

AJÁNDÉKOK. ASZTALA

A nagyheti istentiszteletek kiemelkedő eseménye evangélikus egyházunkban a nagypénteki passió-olvasás. Komoly és szép hagyomány ez, s bár a hozzá hasonló felolvasások — mint amilyen a húsvéti feltámadási történet, vagy a Szentháromság utáni 10. vasárnapon Jeruzsálem pusztulásának története — ma már csak szórványosan szerepelnek gyülekezeteink .gyakorlatában, a passió-olvasás még ma is élő istentiszteleti alkalom.

Elterjedése a középkori egyházban kezdődik. Már ebben a korszakban kísérője a dallam, sőt a drama tizálás első nyomait is itt találjuk. A passiót az oltárnál éneklik, egyre több énekessel, szerepekre bontva a szenvedéstörténetet. A többszólamúság kialakulásának korában, a XV. század vége felé pedig megjelennek a többszólamú passiók. A reformáció újabb lendületet ad a szenvedéstörténet művészi kifejezésének. Már a Bach előtti korokban megszólal az evangélikus gyülekezetekben nagyhét valamelyik alkalmán az ének- és zenekarra írt passió. A magyar egyházban is komoly múltja van a passió éneklésének. Erre mutatnak a XVII. századi magyar nyelvű kéziratos graduálokban ránk maradt kottás passiók.

*

A szenvedéstörténet zenei megfogalmazásának csúcsai Johann Sebastian Bach passiói. A Tamás-templom karnagyának elsőrendű kötelessége volt vasárnapról vasárnapra egy-egy kantáta megszólaltatása, s a nagyheti passió megrendezése. Hagyatékában több vázlatot és másolatot találtak, amelyeknek mindegyikéről még azt sem lehet hitelesen megállapítani, hogy a mester vagy más művész alkotása-e. A Máté- és a János-passiók szerzője azonban minden kétséget kizáróan J. S. Bach. E két mű közül templomban ma többnyire csak az utóbbit szokták előadni. A Máté-passió több mint háromórás muzsikája szétfeszíti az istentisztelet kereteit, kettős kórusainak í.iáliíiása is igen nehéz gyülekezeti feladat. Ez az evangélikus alkotás egyetemes emberi kultúrkinccsé lett.

Az evangélium leírása alapján az evangélista (tenor) énekli el a történteket, ahol pedig idézet szerepel a Bibliában. ott megszólalnak a szólisták: Jézus, Pilátus. Péter. A műben természetesen nemcsak bibliai szöveg szerepel. Ilyenek a bevezető és záró tétel, az áriák és korá- lok.

A hatalmas énekkari nyitótétel Krisztus úr voltát hirdeti, ugyanakkor a zenekari kíséretben már fájdalmas, passiós harmóniák hangzanak.

Az áriák mondanivalója mindig az idézett bibliai helyhez kapcsolódik. Kiemelkedő tétel Péter bűnbánó könyörgése, amelyben a bűn mardosását és a kétségbeesett ember zaklatott lelkiállapotát híven festi elénk nemcsak muzsikája, hanem szövege is.

Bach tudatosan felhasznál minden lehetőséget a legteljesebb zenei megformálásra, amint azt a Péter-ária előtti zenekari hangzás is mutatja. A kakas megszólalását a csellók különös mozgása és az orgona szólama utánozza. A megszégyenülő

A Lutheránia ének- és zenekara 1961. március 26-án, virágvasárnap délután a 6 órai istentiszteleten a Deák téri templomban előadja:

BACH

JÁNOS PASSIÖ-JÁT.

Igét hirdet:

Káldy Zoltán püspök.

Belépődíj nincs Offertóriumot tartunk

Peter sírása pedig az evangélista ajkán zokogássá szélesített recitativóban hallatszik. A Péter-ária mellett a mű másik gyöngyszeme az alt ária. Szövege Jézus utolsó szavát idézi: „Elvégeztetett!” (Nálunk: Betelt imnjár!) Noha a passiónak ez a leg- komorabb része, a tragikus gyászénekböl egészen váratlanul diadalének lesz, amit a hirtelen gyorsuló ritmus érzékeltet énekben, zenében egyaránt. Jelképezve azt, hogy az „Elvégeztetett” nemcsak Jézus halálát, hanem a bűn és halál felett aratott győzelmét is jelenti. Így kerül a passióban egy tételben egymás mellé a legsötétebb gyász és a legíénylőbb diadal.

A következő recitativóban a templom kárpitjának ketté- hasadásáról és a földindulásról szól az evangélistái. A zenei kép itt is érzékelhető. A templomkárpit kettéhasadását sebesen lefutó hangsor, a földindulást a vonósok vibrálása fejezi ki.

*

A kórusnak a műben kettős szerepe van. Egyrészt a tömeg hangja, másrészt a Krisztussal együttérző gyülekezet hangja is. A korátok az egyes részek lezárásaként szerepelnek. Bennük’ a hivő gyülekezet ad hálát Krisztus szeretetéért, értünk vállalt’ szenvedéséért.

A passió lezárása is mutatja, hogy Bach nemcsak művész, de hivő evangélikus is volt. Ha csak muzsikusként gondolkodnék, megelégedne a kar nagy zárótételével, mint a nyitótétel párhuzamával. Bach azonban érzi, hogy a Jézust temető kórus hangjaival nem zárulhat evangélikus istentisztelet. Ezért szólal meg a mű utóhangjaként a diadalmas húsvéti, korái, a keresztyén gyülekezet feltámadásba vetett rendíthetetlen hite.

Így válik Bach János- passiója a feltámadott és élő Krisztusról szóló nagyszerű bizonyságtétellé.

Trajtler Gábo*

Nagy csütörtök az a nap Jézus életében, amikor maga köré gyűjti a tanítványait és a terített asztal közösségében kiosztja nekik és nekünk az éiete nagy ajándékait. Azóta is hivő emberek és keresztyén közösségek a Nagycsütörtökön szerzett Úrvacsoránál telepednek le, hogy az Úrvacsora közösségében gazdagítsák meg hitüket és életüket. Komoly keresztyének úgy vesznek részt az Űrvacsora vendégségében, hogy ez számukra valóban a megtisztulásnak, a megerősödésnek, új erőnek és új szolgálatnak, boldog szeretetnek a helye és forrása.

Az Úrvacsora sok ajándéka közül ma különösen azt lássuk meg, hogy az Úrvacsora — a közösség asztala.

1.

Az Űrvacsora először is az Istennel való közösség asztala. Itt mindenekelőtt a Jézus Krisztussal való találkozásnak az ajándékát kapjuk. Ö van jelen hitünk szerint minden Űrvacsorában. Vele vagyunk együtt és Vele válunk eggyé. Az Ö jelenléte teszi széppé és szentté az Úrvacsora helyét, alkalmát és vendégségét.

Jézus Krisztus azonban az Űrvacsorában a mi bűneinkkel találkozik és így kapjuk meg a bűnbánat ajándékát. Aki Űrvacsorához járul, annak mindenek előtt Önmagát kell látnia és önmaga bűneit. Ez a hely és ez az alkalom elsősorban önmagunk végig- nézése, önmagunk számonkérése és lemérése. Az az állapot, amit úgy nevezhetnénk, hogy az ember a tiszta tükör előtt. Az Űrvacsorát mindig ez előzi meg: őszintén és igazán vallunk önmagunkról. Az igazán komoly keresztyén ember az Igazság tükrébe nézve nem lehet felszínes és nem lehet felületes. Itt végig kell nézni és látni kell minden valóságos hibámat, vétkemet, bűnömet és mulasztásomat. Nem lehet néhány apróság megbánásának hangulatával elintézni a bűnbánat komoly valóságát. Sorra kell venni minden hibát, minden vétket és minden bűnt, sőt minden mulasztást is, amit Önmagam, mások és Isten ellen elkövettem, vagy amit elmulasztottam. Luther úgy mondja, hogy ennek az önvizsgálatnak ki kell terjednie a világ széléig és a szívem mélyéig egészen a megkeseredésig. Mert csak így kaphatja meg a hitem Krisztus kegyelmét és bocsánatát mint az Űrvacsora ajándékát. Mert csak így találhat Istennél irgalomra a szívünk.

Meggazdagodás és boldog dolog a bűnbánat, mert ebből születik megtisztuló keresztyén életünk, kitágult látásunk, új és jó utunk, testvéri szeretetünk és megszentelt szolgálatunk.

2.

Itt érkezünk el ahhoz, hogy az Űrvacsora másik nagy ajándéka az, hogy az Úrvacsora az emberekkel való közösség asztala. — Jézus Krisztus egy asztalhoz ültette le a tanítványokat és egy pohárral érintette meg a tanítványok ajkát. Mindnyájan ugyanabból a pohárból ittak.

Jézus Krisztus ezzel a mozdulatával mindenkinek örökre elmondta, hogy mi emberek szerte a világon egy család vagyunk, összetartozunk és egymásért felelősséggel tartozunk. Testvérek vagyunk minden különbség és minden megkülönböztetés nélkül.

Ez a családi és testvéri vonás olyan viselkedést és olyan magatartást kíván tőlünk, amelyikben meglátszik a Krisztus magatartása, az Ö áldozata, az ö szolgálata és az ö szeretete. Ez a családi és testvéri vonás a Hegyi Beszéd törvénye és a Hegyi Beszéd házirendje.

Egészen egyszerűen szólva ez annyit jelent, hogy aki az Ürvacsorában megbékélt Istennel és Vele rendbejött, az megbékélt és rendbejött az emberekkel is. Aki irgalomra talált Istennél, annál irgalomra, megértésre, testvéri szere- tetre, segítésre talál mindenki, akivel együtt él, aki hozzá fordul, aki valaha is reá szorul. Egyszerűen szólva ez annyit jelent, hogy akinek a legnagyobb életkérdését elintézte Jézus, az nem lehet közömbös, bezártszemű, vagy bezárlszívű ember, amikor bárhol is emberek és világok ügyéről, életéről, békéjéről, vagy boldogságáról van szó.

Az Ürvacsora az emberekkel való közösség asztala. Testvéri asztal és csak akkor lehetek Isten gyermeke, ha testvére lettem minden embernek. Erre is gondolnom kell, amikor közeledni kezdek az Úrvacsora terített asztalához.

3.

Az Űrvacsora végül az élettel való közösség asztala.

Az Ürvacsora vétel nem egyszerűen a hitem ügye, hanem emberi ügy is, az életnek az ügye. Valaki ezt egyszer így mondotta el, hogy „Keresztyénnek lenni kell és nem látszani!”

Az Űrvacsorát a hála asztalának is hívják. De hol mutatkozhatok meg igazán ez a hála, hol mutatkozhatnak meg azok az ajándékok, amiket az Úrvacsorában kapok, ha nem abban az életben, amit mindennap élek. Ha nem azok között az emberek között, akikkel mindennap találkozom.

Jézus Krisztus nem hangulatot adott, hanem életet. Megelevenítő, cselekvő, lendületesen és vidáman előbbre vivő életet. Tóra küldi a tanítványokat, hogy halásszanak és annak, aki az eke szarvára tette a kezét azt mondta, hogy ne tekintsen visszafelé. Jézus Krisztus egész élete cselekvés volt. Ezt mondta mindenkinek, aki valaha is hozzá érkezett és Tőle tanácsot kért: — Menj el és így cselekedjél! Utolsó szava a keresztfán is erről beszél, amikor a megváltás munkáját befejezve felkiáltott: Elvégeztetett!

Az Ürvacsora minden vendégének is megadatott, hogy hálás szívvel, boldog örömmel vállalja és elvégezze mindazt, ami reá bízatott!

Az Ürvacsora az élettel való közösség asztala.

Friedrich Lajos

JERUZSÁLEM

HOSSZŰ ES FÁRASZTÓ volt eddig is az üt. Mindennap óriási szakaszt tettek meg. Az ünnepekre kellett Jelérkezniük a városba, ezért idejében nekivágtak. A Názáreti nevének híre azonban megelőzte őket. így az út is hosszabb ideig tartott, mindenütt időzniük kellett. És megtehette-e a • Mester, hogy ne szakítson időt mindazok számára, akik találkozni akartak vele? Nem azért járta-e Judea, Samária, Calilea falvait, hogy ő maga is találkozzék az emberekkel? A küldetését másította volna meg, ha nem így cselekszik.

Az ünnepek viszont rohamosan közeledtek. Mint mágnes a vasreszeléket, úgy vonzotta az ünnep és a szent város a jámbor zsidókat, hogy együtt emlékezzenek meg Egyiptomból való szabadulásukra, Jahve nagyságára és irgalmára az ő népéhez. Az utak már népesek voltak a buzgóbbak sietésétől, hiszen ilyenkor gond a szállás, az élelmezés, és hiába, „ki korán kel, aranyat lel”. A tanitványi csapat ábrándozva nézte az emberek buzgalmát. Volt valami különös, valami szokatlan a mostani készülődésben. Vagy csak ők érezték ezt, akiknek a tekintete újra. meg újra a Mester szeméből ki akarta olvasni a. végső titkot, az utolsó miértre a feleletet.

JERIKÓ ES JERUZSÁLEM között az ttt. ha kissé megerőlteti magát az ember, egy nap. Ez a nap volt tán a legfárasztóbb. A Timeus vak fiának kiáltozása, Zakeus vámszedő háza, az ott töltött éjszaka, a beszélgetések, kimerítették az amúgyis fáradt tanítványokat. Es a sokaság, mindenütt a sokaság' Az, ami első pillanatban olyan jólesik, fürödni a szemek sugaraiban, a Mester titokzatos hatalmában, a biztonságban, a sikerben, az emberek kérdéseire hivő, lázas feleleteket adni, most mind-mind halálos fáradságot jelentettek az utolsó napokon. Kimerültén rótták az utat és lelkűk is olyan kiszikkadt volt, mint az a vidék, amelyen az utolsó harminc-negyven kilométert kellett megtenniük Jerikó és Jeruzsálem között.

Pedig ezen a napon el kell érniük a várost. Az út egyre emelkedett. Jerikó a Jordán völgyében fekszik, Jeruzsálem pedig fenn van a hegyek között. Karsztos, kopár gúlák emelkednek jobbról is, balról is. Sehol egy fa, egy bokor, sehol egy tenyérnyi árnyék. A sziklák repedéseiben kisült kórók és fűszálak. Csak itt-ott látni egy-egy kaktuszt, bőrlevelű növényt, amelynek poros zöldje, alig töri meg az élettelenséget. Ez a vidék így első pillantásra is félelmet kelt. Rablók húzódnak meg a szakadékok és barlangok mélyén és lesik áldozatukat. Jaj a vándornak, ha az éjszaka itt éri. Most azonban nincs veszély, tele az út emberekkel. Egy-egy csoport közepette szamár, öszvér halad, hátán teher, élelem es víz, mert a víz a legnagyobb érték. A szörnyűség W itt az embert. Sós verejtéket töröl

a kendő és mindannyiszor mohón tapad a kicserepesedett száj a vizes edényre. És se vége. se hossza az időtől és szelektől elkoptatott hegyeknek. Ügy fekszenek egymásra verve, mint őskori szörnyetegek tetemei.

MÁR DÉLUTÁN VOLT, amikor az utolsó magaslaton is áthaladtak. A nap még erősen tűzött, de most már hegynek le mentek. Még az a domb és mögötte — ó, de ismerték ezt a tájat — az élet kezdődik. Bethánia, Bet- fage, Olajfák-ligete és a Kidron völgye és felette a város, a hegyre épített város, Jeruzsálem. Most éppen délutáni napfényben fürdik. A szem a hirtelen támadt sok szépség között nem tud válogatni. Hol a kertek zöldjén pásztáz, hol a tornyok, bástyák, várfalak harmó piáján csodálkozik.

Talán még telt volna az erőből, de a szeretet úgy parancsolta, hogy betérjenek a. be- thániai kedves barátokhoz. A tanítványok egymás után léptek be Mirjam és Márta házába. Az udvaron a háziak kínálására hús vízzel mosták le a verejtéket és a port, azután betértek a hűvös szobába. Sápadt- szürke, fakó színű, magas, szikár ember jön mosolyogva a kertből, gyümölcsöt hoz, fügét. Lázár is letelepszik. Kinn a házak között, mint a tűzmadár, csapkod a hír: itt a próféta! Emberek hagyják abba a munkát, asz- szonyok kapják fel fejüket, gyermekek futnak a hír hallatára Mirjam házához.

Benn, a tágas szobában már oldódik a csend. Az áldást mindnyájan elmondták, vacsorára készülnek. Ekkor Mirjam régen őrzött drága olaját veszi elő és alázatosan megkeni vele az Űr fáradt, feltöredezett lábát. A fáradtság és az olaj illata egyszerre illan el. A ház megtelik a kenet illatával. Kinn újabb vendégek lármás hada érkezik, benn Judás megjegyzése hangzik el:

— Kár ennyi drága olajat elpazarolni.

Tolakodóan feszegeti a kinti hangzavar a

meghitt csend ajtaját. Ismét a népszerűség, a hír és dicsőség útja kínálkozik az alig meg pihent tizenkettőnél és ismét a kiábrándító, mindent lesújtó magyarázat:

— Hagyj békét néki, az én temetésem idejére tartogatta ő ezt.

EGYSZERŰ LELKEK előtt, mint már any- nyiszor, most is összeomlott egy világ. És míg Mirjam, Márta, Lázár a hűség és szeretet melegével veszi körül Jézust, benépesül a hajlék a falucska aprajával-nagyjával. Gyertyákat gyújtanak és a letelepedett emberek az élet igéjét hallgatják, hallgatják.

Ismét elmúlt egy éjszaka. Ezen • eapom

fáradtabban ébredtek, mint máskor. András a lábát húzta, Péter a derekát fájlalta, Tamásnak minden porcikája fájl. A tegnapi megerőltető út, az esti beszélgetés teljesen kimerítette őket. Lopva Jézusra néznek, bírja-e ezt az emberfeletti fáradságot. De Jézus arcáról se fáradságot, se kedvetlenséget nem tudtak lelolvasni, sőt ma szokatlanul ünnepélyes ez az arc.

Betfage felé vették útjukat, egy darabon arra, amerről tegnap érkeztek. Betfage előtt megálltak a dombon. Itt két tanítványt elküldött a faluba egy szamárért és ők mindnyájan a Kidron völgye felett, a hegyre épített városban gyönyörködtek.

ElSttük teljes pompájában, a szikrázó délelőtti napfényben emelkedett a templom. Egyik oldala a város falát képezte. Kissé mögötte, északra a citadella, mintegy hozzáépítve a templomhoz. Ezekben a napokban itt tartózkodik Pilátus is — a rómaiak helytartója — a római helyőrséggel együtt. A templom déli sarkán van a fórum és a színház. Nagy Heródes építette néhány évtizede, tegnap délután a rómaiak és néhány zsidó az előkelőség közül részt vett a helytartó tiszteletére rendezett ünnepségen. A cirkuszra néznek a szinedrium és a Makkabeus-palota ablakai. Az ablakokból jól látszanak az állatviadalok, vagy a katonák tornái.

Néhány házsor ezután csupán, de innen jól látszik a csodás Herodes-palota. Parkja, tornácai, tornyai a szépség oázisa a város nyugati oldalán. Tőle nem messze, kissé délre, az a főpapi palota. Most már tizenöt éve Kajafás lakik itt, Annas neje. Annas is itt él, tanácsaival látja el a már nem éppen fiatal vejét, aki szokatlanul hosszú ideje főpap.

A VAROST MAGAT, a hegy vonulatának megfelelően bástyafal veszi körül. Száz. kétszáz méterenként egy-egy őrtorony és a kapuk körül különösen erős erődítmény. Nincs háborús készülődés, de állítólag így építette már Dávid, a nagy király és Salamon, aki először építette fel a maga gazdagságában a templomot, és Esdrás, Nehemiás. Nem volt talán város, amelyet annyiszor leromboltak, megsemmisítettek, mint ez, de nem volt olyan város sem, amelyet annyiszor újra fel nem építettek, mint éppen ezt, a hitnek, vallásosságnak és a nemzeti öntudatnak szimbólumát: Jeruzsálemet.

Most utoljára, száz évvel ezelőtt, Pompeius rombolta le a falakat, Crassus pedig elfoglalta és feldúlta a várost, a templomot, pedig kirabolta De Herode«, a Nagy. akit gyűlöltek ■

hivő zsidók, újra felépíttette a falakat, mintegy ötven éve. Ez az ember, minden erkölcsi gyengesége mellett, az egész országban szédületes építkezésbe kezdett. A legnagyobb szabású munkája a templom újjáépítése volt. Ahogyan a szemközti hegyen levő kis csoport most látja, az az 6 munkája. Végig minden márvány, a napfénytől tündökölve csillog. Nem is régen adták át rendeltetésének.

SZÉP EZ A VÁROS! Az utcái ugyan görbék, de hiszen hegy hátán nem lehet egyenes utcát elképzelni. Mindenütt pálmák és ciprusok szegélyezik. Kert kevés van, mert ahhoz víz kell, a víz pedig ritka kincs. Arany még csak akad, de víz alig. Mondják, hogy a vízhiány volt rendszerint a végső oka annak, hogy a város behódolt az ellenségnek a századok során. Így csak a palotákat veszi körül csekély kis zöld. A pálma is, a ciprus is, ha egyszer gyökeret ver, megél.

A város északnyugati oldalán — a jerikói útról jól látható — van a koponyák hegye, a Golgota. Kis domb, a többi sziklás domb között. Ettől északra húzódnak a királyok és bírák sírjai, ahogyan a nép emlékszik rájuk. Pilátus várától, a régi citadellától az út jó darabon a templom alatt, a városon keresztül vezet ide, minthogy északon nincsen kapuja a városnak. A vesztőhely felé pedig ezen a nyugati kapun kell áthaladni, nem messze a Herodes-palotától.

Minden igaz izraelitát boldog büszkeség tölt el, amikor Jeruzsálemre tekint. Különösen igy, ha az egész város egyszerre fér el a szem tavában. Náthánáel mélyet sóhajtott, ebben a sóhajban benne volt a múlt minden dicsősége és szomorúsága.

ES AMÍG TEKINTETŰK felölelte a múltat és a tündöklőén szép várost, megérkeztek a tanítványok a szamárcsikóval. Szelíden és mélán tűrte a szürke jószág, hogy a Mester ráüljön és először csak tizenkét ten, de amint a hír futott, egyre több néző és kísérő csatlakozott hozzájuk. Innen is, onnan is, mintha a földből támadt volna a sok nép, jöttek az emberek. A tömegből alig látszott már ki Jézus. Valaki elkiáltotta magát:

— Hozsánna a Dávid fiának, áldott, aki jön az Űr nevében!

Ettől kezdve ütemesen kiáltották ezt és egyre nőtt a lelkesedés. A buzgóbbak köntösüket terítették az útra, aki egy szál ruhában volt, az tördelte a pálma ágait és szórta a földre. Mire a város alá, a kapuhoz értek, tülekedés, gomolygás és fülsüketítő volt a lárma: . — Hozsánna, hozsánna!...

A római őrség értetlenül nézte, hogy mit tudnak ünnepelni egy szamárháton, némán baktató, szelíd tekintetű, jámbor férfiún. De előttük mindig érthetetlen volt ez a lármás, hadonászó, kiáltozó és barbár módra viselkedő nép.

Mtar «*«