Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-03-26 / 13. szám

KT BÉRM. EP. Ti, $:■ ' /"vU’ f—y r* -7 / »•Wig!## £» 1-vO R S Z A G ( l'S®! XXVII. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM 1961. március 26. ARA: 1,40 FORINT Meghálálni nem tudom.,» A NAGYPÉNTEKI KE­RESZT ELŐTT különböző ko­rokban más és más gondola­tokkal álltak meg a keresztyén emberek. Volt idő, amelyben az „emberi szenvedés” szimbó­lumát látták a golgotái ke­resztben. Máskor a „világ és fiz élet megvetésé”-nek pél­dája volt a kereszten függő Krisztus. Ismét máskor a ke­reszt sokakban olyan gondola­tokat ébresztett, hogy a „bűnös világ életén és rendjén változ­tatni úgysem lehet, ezért egyetlen helyes magatartás a változhatatlanba való beletö­rődés”. Állítólag ezt jelképezte volna a magát' sorsának meg­adó, lehajtott fejű Jézus. De akadtak olyanok is, akik Jézus keresztjével összefüggésben „a világtól való elvonulás”-ra serkentettek. Ma egészen világos előttünk, hogy mindezek a gondolatok nem „Isten szerint valók” voltak, mert Jézus egyetlen és páratlan szenvedését — ti. megváltói szenvedését — pro- íanizálták és a kereszt prédi­kációját meghamisították. A kereszt ugyanis soha­sem lehetett és ma sem lehet a fáradtságnak, a le­mondásnak, a beletörődés­nek, a világ: és az élet megvetésének, a világtól való elfordulásnak „jel­képe”. Ellenben a kereszt Jézusnak az életért és a világért folytatott harcá­nak a dokumentuma és eszköze. A kereszt az a hely, ahol Isten és az ö Egyszülött Fia csele­kedett és munkálkodott a vi­lágért, az emberekért és győ­zelmesen harcolt éppen a bűn sorsszerűsége, illetve uralma ellen. Ilyen megvilágításba he­lyezi Krisztus keresztjét a hús- vét felől érkező fény... MIT CSELEKEDETT ISTEN A KERESZTEN? Rajta, az <5 Egyszülött Fiát adta., „hogy valaki hisz Őbenne el ne vesz- szen, hanem örökélete legyen”. Tehát cselekedett az Általa szeretett világ”-ért. Belenyúlt a világ rendjébe és új terem­tést kezdett eL A kereszt által Isten „meg hőkölt” a világgal. Ez a „megbékülés” is Isten ak­tivitásáról beszél a golgotái kereszten. ÉS MIT CSELEKEDETT krisztus a kereszten? Cselekedett! Ami látszólag a legnagyobb passzivitást mutat­ta, az ti., hogy a kereszten maradt, a legnagyobb aktivi­tást igényelte. Hiszen lett vol­na hatalma „leszállni” a ke­resztről, de Ő rajta maradt másokért. Ez az ott maradás cselekvés volt a világért. A kereszten váltságot szerzett a világnak. Ki­engesztelte az Istent az ö vére által. Bűnbocsánatot, életet és üdvösséget aján­dékozott a bűnös ember­nek a kereszt által. A XVIL század közepéről való egyik gyönyörű énekünk­ben (734) az énekköltő meg­ragadó módon írja le Jézus cselekvését a keresztem Szinte kiérezzük az énekből Jézus cselekvésének a ritmusát Fi­gyeljünk csak néhány sorára: „Te, ó Jézus, Te szenved­tél... csakhogy megments bűn láncától. — Hogy én legyek érted áldott... némán viselted az átkot. — Tűrtél minden ha­mis vádat... hogy én vádtól ment legyek. — Keserves ha­lálra mentél... hogy élhessek kedvesen. — Hogy feloldozz sok bűnömtől... nem irtóztál a sebektől. — Alázatosságod vette el az én kevélységem. Halálom halálod ölte ... mind javamra lett nékem.” ÉS MINDEZ A KERESZ­TEN TÖRTÉNIK! Hol van itt a „világ és az élet megvetése”, a „változtathatatlanba való beletörődés”, „a világtól való elvonulás”? Nem inkább azt látjuk, hogy Krisztus harcol a világért, az életért, az em­berért? És ezt a harcot Jézus nem valami „világon túli vi­lágból” folytatja a bűnös vi­lágért, hanem ennek kellős közepén, ott, ahol indulatok viharzanak: a Golgota hegyén. Nem csoda, ha az említett énekköltő versének mindig ez a refrénje: „Soha én ezt nem tudom Meghálálni, Jézusom!” Valóban, Krisztus szeretettől hajtott cselekvése láttán a há­lának kell fakadnia szivünk­ből. A kereszt nem szomorú­ságra, hanem hálára hív! Sza­bad, sőt kell a kereszt előtt bánkódni is — a magunk bű­nei miatt —, de ez csak közbe­eső útszakasz a hálához. Ki kell világosan mondanunk: aki nem hálával áll meg nagypénteken Jézus Krisz­tus keresztje, előtt, az még nem tudja, hogy mit cse­lekedett Jézus a kereszten — érte is. A keresztért való hálaadás­nak többféle módon kell éle­tünkben megnyilatkoznia. Előtörhet ez a hála imádság­ban és énekben. Hálaadásunk azonban nem merülhet ki az imádságban és énekben. A hálaadó imádsá­goknak és énekeknek életté kell válniuk. A hála mindig ösztökél és sürget a cselekvés­re. A hála nemcsak a szivün­ket mozgatja, hanem a kezein­ket is lendíteni akarja. Akinek a szivében nagy­pénteken úrrá lesz a hála, az eszközül adja magát a megfeszített, de feltáma­dott Krisztusnak arra, hogy cselekedjék rajta keresztül az emberekért, a világért. Mert Krisztus nemcsak a kereszten cse­lekedett a világért, hanem a húsvéti sírból kilépve ma is munkálkodik az em­berek üdvösségéért és éle­téért. De Krisztusnak ez a munkája ma embereken keresztül tör­ténik, éspedig ügy, hogy az evangélium hirdetésekor és a szeretetszolgálat végzésekor „együttmunkálkodik velük”: bűnöket bocsát, békességet ajándékoz és életet ment. Mindez azt jelenti, hogy » nagypénteki bálának prédikációvá. kenyérré, szolgálattá, segítséggé kell válnia a világban az em­berek között. A nagypén­teki kereszt megítél min­den passzivitást, önzést, szűkkeblűséget és a világ dolgaival szemben való közömbösséget Ellenben hajt a tág ölelésú és ál­dozatos szeretetre, az em­berek üdvösségéért és ke­nyeréért való felelősségre, a bún rontása elleni küz­delemre a népek és fajok között és a háború rémé­nek megfékezésére a há­borúktól már olyan sokat szenvedett világban. Ha valaki e cikk elolvasása előtt csupán „nagypénteki csendességet” keresett és most úgy érzi, hogy írásommal me­gint kikerült a „világ”-ba, ne feledkezzék el arról, hogy a golgotái kereszt is ezért a vi­lágért ad,atott és a „nagypén­teki csendesség” is arra való, hogy a kereszt előtt önvizsgá­latot tartsunk, hitünkben és szolgálatunkban megújuljunk és még többet dolgozzunk a világért és az emberekért... Hálából! — Mert amit Isten tett Krisztus által a kereszten értünk, arra csak ezt mond­hatjuk: „Soha, soha nem tu­dom meghálálni. Jézusom!" Káldy Zoltán JERUZSÁLEM FELÉ AZ EGYHÁZI ÉV FOLYÁ­SÁBAN Isten igéje újra és újra végigvezeti Krisztus mai tanítványi seregét, az egyház népét, azon az úton, melyen az első tanítványok kicsiny csapata kísérte Mesterét, A „kövess engem” szelíd fel­szólítása után ez az út prófé­ciák valósulása. Egyszer ostor­ként pattogó kemény prédiká­ciókban viharzik, majd csen­des tanításokban simogat, mint szellő a Szentlélek áramlása és mint a mezei virágok tarka csokra, sok színű példázatok­ban bontakozik Isten országá­nak, királyi uralmának rej­lett szépsége és titka. Változa­tos út ez, mint maga az élet, s ezernyi változatosságában nem más, mint Istennek a Jézus Krisztusban, az embert kereső útja. Tehát Isten sze- retetének útja. ÉS MOST ENNEK AZ ÚT­NAK BÖJTI SZAKASZÁN járunk. Az egyházi esztendő­nek ebben az időszakában Jézus azt akarja tudatosítani bennünk, amit annak idején Öt kísérő tanítványainak is ismételten tudomására adott, hogy Istennek ez az embert kereső útja, Isten szeretetének útja, számára kikerülhetetle­nül az áldozatos halál ösvé­nye. Az út végső szakasza előtt annak idején Jézus maga mellé vette tanítványait, be­járta velük a messzi északot, fel egészen a hatalmas, hó­borította Hermonig. Néhány hetet töltött így velük, csak velük, hogy a meghitt együtt- Iét idején, ami után rövide­sen vége szakad rövid földi életének és földi munkálkodá­sának, elmélyítse övéinek ki­csiny seregében mindannak a megértését, amit ezen a vál­tozatos úton Vele együtt át­éltek és felkészítse őket arra, aminek be kell következnie: a Golgota eseményeire. Ezért olvassuk így az igénkben: „Mikor pedig elközelgett az Ö felemeltetésének az ideje, és szilárdan elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe...” (SÍ. vers.) ) Most lép rá tehát Jézus a golgotái útszakaszra. Délnek fordul ismét, Jeruzsálem felé, ahol vár rá a halál. Az idő elérkezett, napjai immár meg­számlált napok. És ő szilár­dan elhatározta, hogy vállalja a halálos utat, nem engedi magát attól eltéríteni. Böjt néhány hetes időszakát azért adja ma is nékünk az Isten, hogy bennünk is mély megértésre találjon mindaz, amit Jézus követésében mind­eddig átéltünk, hogy Jézus szenvedésének, halálának okát megértsük, hogy a szívünk őszinteségéből fakadjon az imádság: „Kérlek, halálod ára, rajtam ne vesszen kárba.” JÉZUS JERUZSÁLEM FELÉ. a Golgota felé tart Nem a Jordán völgyeben halad, ha­nem Samárián át, annak el­lenére, hogy a zsidók és a fél- pogány samaritánus keverék­nép között ősi ellentét feszül. És a samaritánusok most azért nem akarják befogadni Jézust, mert ő is a zsidó ünnepi za­rándokokhoz tartozik. Jézus soha nem igényelt a maga számára senkitől sem valami megkülönböztetett el­ismerést, hiszen ö nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem azért, bogy ő szolgáljon és az életét adja sokakért. Nem a személyi mellőzöttség, nem a sértett hiúság okoz te­hát néki fájdalmakat, hanem az, hogy ember és ember, nép és nép, faj és faj, vallás és vallás gyűlöletben élnek (Lukács 9,51—56. alapján) és ellenségesen fordulnak egymás ellen. Nem a tanítása, nem az elvei miatt, nem amiatt az úgy miatt, amit képvisel, nem io- gadják be Jézust Samáriában, hanem egyszerűen azért, mert O más népnek, más fajnak a fia. Éveken és évtizedeken át, újra ránk köszöntő egyházi esztendőkben, böjti időszako­kon, hányszor jártuk már Jézus kíséretében mi is a Jeruzsálem" felé vezető, Gol­gotára vivő utat. Hányszor kellett volna már Tőle meg- tanulnunk, hogy őnála még- csak árnyéka sem volt soha semmiféle népi, faji, vagy vallási előítéletnek. Soha nem azt nézte, hogy valaki zsidó-e vagy samaritánus, hanem min­dig, zsidóban is, samaritánus- ban is kereste az embert. Ke­reste velük a megértést, a kö­zelséget, amint most is a sa­maritánusok között akart megszállni. Hányszor nyito- gatta szemünket látására, hogy az ember emberséget nem a faji, vagy vallási hova- tartozandóságával, hanem emberséges magatartásá­val keil lemérni. T Hiszen éppen egy samaritá- nusban állítja elénk a fele- baráti szeretet isteni parancsá­nak igazi példaképét, elma­rasztalva ugyanakkor Jeruzsá­lem papjának és levitájának hamis kegyességét. A meggyó­gyított tíz bélpoklos közül — mint tudjuk — csak egyetlen egyet indított a szive hála­adásra — és ez az egy is sa­maritánus volt. Az a Jézus fájdalma, és szenvedése Golgotára tartó nehéz útján, bogy mindig akadtak tanítványai, akik nem tudták tőle megta­nulni, hogy nincs zsidó és nincs samaritánus, csak ember van. ÉS MA, NEM ÉPPEN AZ ÜN. KERESZTYÉN NÉPEK vádolhatok-e elsősorban a fajgyűlölet, a népek közötti ellenségeskedés szitásának bű­nével. Nem ún. keresztyén né­pek talajából fakadt-e és ter­jedt-e el a fasizmus, az ala­csonyabb- és magasabbrendű fajok és népek osztályozásá­nak gyilkos mételye? És nem látjuk-e napjainkban is újra meg újra felbukkanni ennek pusztító jelenségeit éppen ott, ahol pedig előszeretettel hasz­nálják cégérül a keresztyén jelzőt: a „keresztyén” Nyuga­ton? És nem a keresztyén és a fehér ember felsőbbrendű­ségének hazug jelszavával tar­tanak-e ma is országokat és népeket gyarmati elnyomás­ban és kizsákmányolásban? És alkalmazzák ellenük, ha eszmélkedni mernek, a csel­szövést, a megvesztegetést és gyilkosság gyalázatos eszkö­zeit? Erre a keresztyénségre, ezekre a keresztyénekre mu­tat-e rá ma Jézus: eredj el és te is ekképpen cselekedjél, vagy azokra, akik nem hival­kodnak vallásosságukkal, ke­gyességükkel, hitükkel, de akik erőn felül fáradoznak, hogy népek, függetlenül attól, hogy milyen fajúak, milyen társa­dalmi rendszer hívei, béké­sen éljenek egymás mellett; akik bűnnek tartják az em­ber ember általi kizsákmányo­lását, bűnnek tartják, hogy egyik nép elnyomja és kifosz- sza a másikat. Igen, mély szenvedést és fájdalmat, a fizikai kínoknál is mélyebbet okoz Krisztus­nak, hogy az az ember, aki­hez ő Isten végtelen, korláto­kat nem ismerő szeretetével közeledik, akii egész élet­példájával és minden szavá­val ennek a szeretetnek útjára tanítgatott és terelgetett, az magát keresztyénnek vallva, tehát az Ö nevével visszaélve, az ellenségeskedés és gyűlölet útját járja. A MÁSIK, ami golgotái út­ján Néki szenvedést és fáj­dalmat okoz, az néhány tanít­ványának cselekvési szándéka, az, ahogyan ők oldanák meg a vitás kérdést. „Mikor pedig látták ezt az ó tanítványai, Jakab és János, így szóltak: Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: „Szálljon le tűz az égből és eméssze meg őket!?’ (54.vers.) És sajnos, ez sem a múlté. Megismétlődött azóta is nem­egyszer a történelem folya­mán. Nemcsak az első tanítvá­nyok voltak készek .keresztes háborúra”. Viseltek Isten ne­vében keresztes háborúkat azóta is. A második világ­háborúnak is ez volt egyik gyalázatos jelszava, ezt han­goztatták nálunk is, Magyar- országon. És egyre gyakrab­ban hangoztatják Nyugaton ma is. Ma is vannak ún. ke­resztyén államférfiak, és ami a szégyenünk, támogatják őket keresztyén teológusok, akik az égből alászálló tűz, az atom­bomba. gondolatával kacér­kodnak. Figyelemre méltó igénkben az, hogy Jézusnak semmiféle megjegyzése nincs a sanrari- tánusok ellen, akik nem fo­gadják be őket házukba. Na­gyon jól tudta ugyanis, hogy erre nemegyszer okot adtak a zsidók is. Ami őt mélyen megrendítette, az tanítványai magatartása volt Akikről mél­tán hihette, hogy a vele való együttlétük nem volt számuk­ra hiábavaló. És vajon a keresztyénség, az egyház és a keresztyének azóta is joggal elvárhatják-e, h-ogy szélesre tárják előtte a vendégszeretet ajtaját. Nem játszotta-e el történelme folya­mán újra és újra a. becsüle­tét? Olyan volt a magatartása és olyan sokszor ma is, mint­ha mit sem tanult volna Krisztustól. Krisztus maga ál­lapítja ezt meg ma is, mint akkor: „Hát nem tudjátok, hát nem értitek meg, hogy ez a magatartás nem illik hoz­zátok? Hát nem tudjátok mi­lyen lélek van bennetek?” A Szentirásra hivatkoztok, van­nak kegyes idézeteitek, jámbor mondásaitok, magatartásoto­kat bibliai idézetekkel igazol­játok — talán néha jóhisze­műen is — mint a tanítvá­nyok, amikor Illésre hivatkoz­tak. Csak éppen a Krisztustól, az Ö lelkületétöl szakadtatok el. Mert Krisztus, az Ember­nek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az ember életét, ha­nem, hogy megtartsa. Ez a Krisztus lelkülete. János evan­géliuma azt mondja: „Nem azért küldte Isten az 0 Fiát a világba, hogy kárhoztassa a világot, hanem, hogy megtar­tassák a világ Ö általa." (3,17.) Ez a Krisztus lelkülete. És lehet valakinek még olyan nagyszerű teológiai fel- készültsége, idézhet még any- nyit érvei igazolásául a Szent­írásból. ha az a teológia és a be­lőle folyó keresztyénség nem az emberi élet meg­mentését szolgálja, akkor az lázadás az Isten min­dent átölelő szeretete el­len. És mivel ez a min­dent átöleld szeretet az Isten lényege, lázadás — és éppen a magát hivő keresztyénnek tartó em­ber lázadása maga az Isten ellen! (Folytatás a J. oldalon) Bevonulás Jeruzsálembe A virágvasárnap jellegét év­századok óta Jézus jeruzsá- lemi bevonulása adja meg. Jézus bevonni Jeruzsálem­be. Az ünneplő, hozsannázó tömeg pálmaágakat hint Jézus lábai elé, mások felsőruháikat szőnyegül terítik útjára. Mekkora ellentét van Jézus alázata és a virágokat hintő nép tomboló lelkesedése kö­zött. A nép királyt vár, olyan királyt, akinek földi hatalom van a kezében. Jézus azonban minden földi hatalmat elhárít magától és félreérthetetlenül képviseli, hogy a hatalom he­lyett a szolgálat a döntő. A királyi jogar helyett a máso­kat segítő és felemelő szere­tet. A nép képzelete már látja a hatalom aranytrónusát amely büszke csillogással pa­rancsol tiszteletet, Jézus előlit pedig a golgotái kereszt fe­kete árnyéka emelkedik. A virágvasárnap fényes pompájában megvillan néha og.V-egy selyemköntösú fari­zeus arca is. A farizeusok, írástudók félrehúzódva nézik az ünnepi menetben tovább­vonuló Mesteri­Mit kell nekünk ebből a különös, színes képből meg­tanulnunk? Tanuljuk meg ezen a napos jól, hogy Jézus nem azt vár­ja, hogy az emberek külsősé­gek színes virágaival köszönt­sék, előtte a lélek alázata sokkal többet jelent. Nem azt várja Jézus, hogy erőszakkal vívják ki az ő győzelmét, ha­nem az evangélium tiszta és boldog békességét keresi. Jé­zus hétköznap és ünnepnap, munkában és pihenésben, a* élet jóságát, a megtisztult szép­séget akarja látni! Ezen a napon tanuljuk meg jól. hogy egyáltalában nem mindegy, hogyan vagyunk Jé­zus mellett! Jézusban testet öltött a jó­ság, szeretet és irgalmasság. Ügy vagyunk mellette jól és úgy követjük öt helyesen, ha mi is jóságát, szeretetét és irgalmasságát igyekszünk cse­lekedni. Fölöp Dezső IMÁDKOZZUNK Ür Jézus Krisztus, magasz­talunk Téged, hogy Te virág­vasárnapján alázatosan vonul­tál be a szent városba, s így is példát adtál az igazi lelki nagyságra. Köszönjük, hogy ez az utad is a Golgota ke­resztje felé vezetett, ahol meg­váltottál minket, ártatlan szenvedéseddel és haláloddal a halálnak félelmétől, a bűn­től és a kárhozattól. Könyör• günk, adj alázatos hitet irán­tad szívünkbe, hogy amikor mi is éneklcel és hozsannával dicsőítünk Téged, egész éle­tünkkel tegyünk bizonyságot Rólad és arról, amit Te éret­tünk cselekedtél. Hallgasd meg imádságunkat és áldd meg mai ünneplésünket. Vég­telen szeretetedért könyörgünk Hozzád» Ámen,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom