Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-01-08 / 2. szám

Kl*. BfiRM. BP. A

Üjabb rendkívüli államsegély

Az elmúlt esztendő utolsó hónapjaiban a gyülekezeti költségvetések tervezése közben lelkészek és presbiterek egyre többet kérdezgették: vajon államunk az 1961. esztendőre az egyezményszerű államsegélyt fogja-e folyósítani vagy pedig ezenfelül ad még bizonyos összegű „rendkívüli államsegély”-t? Örömmel adjuk hírül gyülekezeteinknek és lelkészeinknek, hogy a forradalmi munkás- paraszt kormány az 1961. esztendőben az egyezményszerű rendes államsegélyen kívül újabb rendkívüli államsegélyt is biztosít egyházunknak.

Közismert tény, hogy az 1948-ban kötött Egyezményben államunk 20 évre szóló államsegélyt biztosított evangélikus egyházunknak azzal a megkötéssel, hogy az államsegély 5 évenként 25°/0-kal fokozatosan csökken. Ennek az összegnek 1953. január 1-ével 25%-kal, 1958. január 1-én pedig 50%-kal kellett volna csökkennie az Egyezménynek megfelelően. Államunk azonban azokat az összegeket, melyekkel kevesebbet kellett volna kapnia egyházunknak, évről évre rendkívüli államsegélyként folyósította számunkra'.

A most folyó esztendőre államunk — szem előtt tartva, hogy gyülekezeteink önálló háztartása még nem épült ki kellő módon — újabb rendkívüli államsegélyt nyújtott, az 50%-os rendes államsegélyen kívül. A gazdásági élet egész területén érvényesülő takarékosság megvalósításával biztosított államsegély államunk őszinte jóindulatáról tanúskodik. Hiszen kormányunk más világnézeti alapon áll, mint egyházunk. Éppen ezért az egyezményszerű és rendkívüli államsegély egyaránt, kormányunk irányunkban megnyilatkozó megértéséről és a vallásszabadság tiszteletbeli tartásáról ad bizonyságot. De jele ez az újabb rendkívüli államsegély annak is, hogy egyházunk és államunk között jó viszony áll fenn, melyből államunk lehetőséget látott újabb segély nyújtására. Egyházegyetemünk Tanácsa államunknak ezért az intézkedéséért egész egyházunk nevében már köszönetét mondott, de érezzük, ezen a helyen is kifejezésre kell juttatnunk gyülekezeteink és lelkészeink háláját. Egyházunk tagjainak munkás hazaszeretettel és népünk egyre szebb életének további elősegítésével kell megmutatniuk, hegy hűséges fiai ennek a drága hazának.

A rendkívüli államsegély felhasználása és elosztása valamennyi jelentős szempont figyelembevételével történt Mivel egyházunk vezetősége már szinte egy évtized óta gondos előretekintéssel az egyházszervezet egyszerűbbé tétele által takarékoskodott, most lehetővé vált, hogy a rendkívüli államsegély elsősorban a kis gyülekezetek és szórványgyülekezetek lelkészi fizetésénél használtassék fel. A rendkívüli államsegély nyújtásával egy időben ugyanis a lelkészi fizetések kiegyenlítődése érdekében fizetésrendezés is történt, melynek következtében az anyagilag gyengébb, kis gyülekezetek lelkészei bizonyos mértékű fizetés- emeléshez jutnak, viszont az anyagilag tehetősebb gyülekezetek lelkészei a rendkívüli államsegélyben valamivel kisebb mértékben részesülnek. Ezt követelte az igazságosság szempontja. Ennek a rendezésnek is valamennyien szívből örülhetünk.

Abban a bizonyosságban vagyunk, hogy minden vonatkozásban megtaláltuk a jó megoldást és így evangélikus egyházunk 1961-ben is anyagi fennakadások nélkül végezheti szent szolgálatát.

EGYÜTT

A legtöbb gyülekezetben ríiar karácsonykor kedves meglepetésként került az iratterjesztés asztalára az 1961-es Evangélikus Naptár.

A szép, szinte reprezentatív kiállítású naptárról érdemes külön szótanunk, bár az szinte az utolsó példányig máris elfogyott, hiszen a gyülekezetek majdnem a teljes példányszámot előre jegyezték.

A naptár kézbevétele is élvezetet nyújtó, gondos és ízléses kivitelezése miatt, de különösen lekötő a belső elrendezettsége. Egyetlen gondolat húzódik át a tartalmán s rendezi az írásokat, mint mágnes a vasport. A gondolat ez: együtt. Istennel való közösségünktől az emberekkel való közösségig keresztyén életünk és mai szolgálatunk döntő tartalma fejeződik ki. Tanító cikkeit ez hatja át: nem egyedül, hanem együtt Istennel, a világ keresztyén- ségével, magyar egyházunknak a gyülekezettel, süt

együtt az egész emberiséggel, a békéért küzdőkkel, az emberért. A visszatekintő írásokat, az emlékezéseket is ez hatja át, amikor az egyházi események krónikáját olvassuk, vagy az elhunytakról emlékezünk, vagy jubileumi dátumokra tekintünk, amikor történelmi események és személyek peregnek előttünk a sorokban. „Együtt az Ige mellett’■ Rázga Pál megrázóan szép imájával indul s a 100-ik zsoltár, majd az efezusi levél folyamatos magyarázatával tágul. Az igen bő olvasmányos anyag, a novellák és versek is együtt állítanak a betű melege köréA szerkesztés Káldy Zoltán püspöké. Az írások klasszikusoké s maiaké egyaránt. A rajzok Mezősiné, Tóth Ágotáé. A naptár maga a miénk. Egészen és mindenestül a miénk. Elégedetten tesszük oda eddigi naptáraink sorába: előrehaladtunk vele.

K. E.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Egyetemes Tanácsának

NYILATKOZATA

Mi, magyarországi evangélikus keresztyének, az Isten szolgálatában állva, a Tőle kapott parancs alapján feladatunknak ismerjük, nemcsak Jézus Krisztus üdvözítő evangéliumának hirdetését — amelyre elsősorban elhivattunk —, hanem az Istentől teremtett világ fenntartásáért és jó rendjéért való fáradhatatlan küzdelmet is. Azt valljuk ugyanis, hogy Isten az Ö Teremtését — melyért Jézus Krisztust halálra adta — a bűn rontása ellenére, hosszútűrő szereteténél fogva fenn akarja tartani. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a teremtett világot és benne az emberi életet korunkban nagy veszedelem fenyegeti. Kötelességünknek tartjuk tehát, hogy Isten fenntartó és gondviselő munkájának eszközeiként síkra szálljunk a világ és az ember jelenéért és jövendőjéért. Meggyőződésünk szerint az egész emberiség kérdéseinek rendezéséért folyó küzdelemben, nemcsak szabad, de kell is együttmunkálkodnunk azokkal, akik velünk ugyan nem azonos világnézetűéit, de az emberiség boldogulásáért és békéjéért munkálkodnak.

Ezért volt számunkra nagy jelentőségű a Moszkvai Kiáltvány, mely egy újabb világháború veszélye ellen, a béke védelmében, felhívással fordul „minden emberhez, függetlenül nemzetiségétől és bőrének színétől, mindazokhoz, akik szeretik a hazájukat és gyűlölik a háborút”. Meggyőződésünk szerint a Kiáltvány szerte a világon valamennyi jóakaratú ember vágyát fejezi ki, amikor a háború és béke kérdésének a béke javára való eldöntésére szólítja fel a népeket. Egyetértünk a Kiáltvány megállapításával: „napjainkban nincs az emberiségnek halaszthatatlanabb feladata, mint az, hogy harcoljon a rakéta és atomháború ellen, az általános és teljes leszerelésért, a béke fenntartásáért”.

Mindezeket a célokat keresztyén hitünk és józan értelmi belátásunk alapján támogatjuk. Valljuk, hogy a drága emberi életet és annak méltóságát, továbbá a népek életét szent kötelességünk megvédeni a pusztulástól és az atomfertőzés nyomán járó eltorzulástól. A háború és a vele járó testi-lelki nyomorúság meggátolja az embereket abban, hogy megélhessék teljes emberségüket, sőt egy atomháború az emberi nem elpusztulását is hozhatná. Ezért meggyőződésünk szerint a ma élő emberiségnek mindenekelőtt álló egyetemes érdeke,, hogy a háború halálos veszedelméből megmeneküljön és béke legyen az egész földön. E cél érdekében azért munkálkodunk, hogy a háború mint a nemzetközi vitás kérdések szabályozásának eszközét küszöböljék ki és a nemzetek valósítsák meg az általános leszerelést, szüntessék meg az atomfegyverekkel folytatott kísérleteket, és a felhalmozódott atomfegyvereket semmisítsék meg. Valljuk azt is, hogy a népek nemzeti értékeiket és sajátosságaikat kötelesek az egész emberiség javára fordítani. Ezt pedig csak békés egymás mellett élés közben tehetik. Ezért tartjuk szükségesnek a népek és különböző társadalmi rendszerek békés gazdasági, tudományos és kulturális versengését és együttműködését. Mivel a szabadság szükséges emberségünk megélhetéséhez és a felelős döntésekhez és mivel egyetemes emberi érdek a népek közötti egyenlőség megvalósítása és a gyarmati népek egyenjogúságának megteremtése, azért azt akarjuk, hogy szűnjön meg minden gyarmati elnyomás, legyenek szabadok és függetlenek a gyarmati népek és légyen vége az egész világon minden faji megkülönböztetésnek.

Fájdalommal látjuk, hogy a béke ügyét ma veszedelem fenyegeti. Az imperializmus fegyverkezési versenyt kényszerít a népekre, nemzetközi feszültségeket és hidegháborút szít, katonai tömböket szervez és támaszpontokat épít ki, atomfegyverekkel látja el a nyugatnémet hadsereget. Ugyanakkor véres háborúban nyomja el a szabadságáért küzdő algériai népet, Kongóban a gyarmatosítás új formáit vezeti be elnyomva a törvényes kormányt, Laoszban pedig békétlenséget és zavart kelt.

Ezért van szükség arra, bogy minden jóakaratú ember szerte a világon összefogjon a béke érdekében és közös erőfeszítéssel hárítsák el a fenyegető háborús veszedelmet. Ebben az összefogásban és közös erőfeszítésben részt kell ven- niök a keresztyen egyházaknak is Keleten és Nyugaton

egyaránt és meg kell találniuk a földi békeszerzéshez szükséges legnagyobb egyházi hozzájárulás módját. E tekintetben igen nagy jelentőségűnek tartjuk a Prágai Keresztyén Békekonferencia eddigi munkáját és örülünk annak, hogy e Konferencia jó szolgálatában magyarországi evangélikus egyházunk is részt vehetett. Minden támogatást meg akarunk adni a jövő esztendő júniusára meghirdetett Keresztyén Béke-Világnagy- gyűlésnek, amely a történelemben első alkalom lesz arra, hogy a világ keresztyén egyházai együttesen foglaljanak állást a háború ellen és a béke mellett,

Tudjuk, hogy a mi magyar- országi evangélikus egyházunk azzal járul hozzá elsősorban a béke kimunkálásának ügyéhez, ha magyar népünk körében elvégzi a ráeső feladatot. A mi evangélikus egyházunk is a maga sajátos eszközeivel segíteni kívánja népünket abban, hogy az élet egész területén előrehaladjon, jóléte növekedjék, virágzó legyen az ipara, fejlett a mező- gazdasága és elmélyülő kultúránk egész népünk közkincsévé legyen.

Mindezeknek a szolgálatoknak a jó elvégzéséhez a kegyelmes Isten megsegítő áldását kérjük.

Első jelentések a délaírlkai egyházi konferenciáról

Lapunk hasábjain ismételten foglalkoztunk a. Dél-Afrikai Unióban uralkodó állapotokkal, a fajüldözéssel, s azzal a felelősséggel, mely mindezekkel kapcsolatban a Dél- Afrikai Unióban s azon túl is, az egyházakra hárul. Az Egyházak Világtanácsa és a Világtanácsnak a Dél-Afrikai Unióban levő tagegyházai e felelősségtől indíttatva délafrikai egyházi konferenciát terveztek, hogy azon valamennyi faji csoport képviselője kifejthesse álláspontját, s így a szabad véleménycsere és kölcsönös megértés útján keressék a dél-afrikai faji probléma megoldásának lehetőségeit. A konferenciát Johannesburgban december 7-től 14-ig tartották.

Az Egyházak ' Világtanácsa genfi központjába érkezett távirati tájékoztató szerint a johannesburgi tárgyalásokat „őszinte véleménycsere és erősödő szellemi egység” jellemezte. „A szorongató és szövevényes helyzet új felmérésére irányuló törekvés, az az elhatározás, hogy magukat Isten utat mutató

zák, az a fáradozás, hogy megértsék azokat, akiknek véleményétől a saját látásuk eltér” — határozták meg a megbeszélések légkörét.

A tárgyalások december

7-én dr. Franklin Clark Fry, az Ökumenikus Tanács Központi Bizottsága elnökének beszédével kezdődtek, aki többek között ezeket mondta:

„Ez nem ítélőszék, amely előtt ezt vagy azt az egyházat arra lehetne kötelezni, hogy adjon számot önmagáról. Ugyanígy az Egyházak Világtanácsa sem akar hét (tagegyháza) képviselőjének kiküldése által a legenyhébb kísérletet sem tenni arra, hogy (ezekre az egyházakra) nyomást gyakoroljon. Mint testvérek jöttünk össze, hogy egy meglevő problémát — annak faji vonatkozásait — közösen megtárgyaljunk s ennél valamennyiünk számára elkötelező az evangélium. Soha nem lehet bármelyik egyházat is kényszeríteni, hogy olyan döntést hozzon, amely saját meggyőződésével, vagy kívánságával ellenkezik”.

igejere bizIMÁDKOZZUNK

Szerető mennyei Atyánk! Az új év kezdetén örvendező szívvel jövünk Eléd. Magasztaljuk szent nevedet, hogy az elmúlt esztendőben velünk voltál és annak minden napján érezhettük atyai szerete- tedet és gondoskodásodat. Köszönjük, hogy minden munkánkban Redd tekinthettünk és Téged szolgálhattunk. Köszönjük, hogy nem volt hiábavaló fáradozásunk. Köszönjük szívünk és életünk békességét, testünk egészségét, mindennapi kenyerünket. Köszönjük Anyaszentegyházunkat és a rajta keresztül nyert ajándékokat: az Igét, a szentségeket, a gyülekezet közösségét és a bűnbocsánat örömét. Kérünk, add nékúmk Igédet,

hogy megújuljunk a hitben, megfrissüljünk a szeretetben és készségessé legyünk a Neked való engedelmességben. Az új esztendő kezdetén ajándékozz meg bennünket az új szív tisztaságával és reménységével. Jézus Krisztus Urunk, csatlakozz hozzánk ezen a mai napon és maradj velünk az előttünk álló esztendő minden napján erőddel, hűségeddel és bölcsességeddel. Szentlélek Űristen, formáld egy gyülekezetté mindazokat, akik városokban, falvakban és kicsi szórványokban a Te Igédet hallgatva indulnak el az új esztendő útján. Kérünk Urunk, hallgasd meg imádságunkat, Jézus Krisztusért, a Te Fiaddéri. Ámen.

KÜLDETÉSBEN

Ha megkérdezzük az embereket, hogy vajon miért élnek, mit tartanak életük céljának és értelmének, akkor kérdésünkre számtalan választ kaphatunk. Lehet, hogy hallanánk a legegyszerűbb választ is: Azért élek, mert megszülettem, de ezen túlmenően bizonyára hallanánk olyan választ is, amelyik azt tükrözi, hogy a válaszadó a családjáért él, a hivatását, a népének, az emberiségnek a boldogulását tartja élete értelmének.

Isten igéje a vízkereszt ünnepe utáni első vasárnapon azt hozza a tudomásunkra, hogy életünk értelmét és célját nemcsak mi tűzzük ki magunk elé, hanem minket Isten is szolgálatra, küldetésre rendelt.

Küldetésünk van. Az evangéliumi szentige ezt így fogalmazza meg: „Ti vagytok a földnek savai... ti vagytok a világ világossága”. ; Ez a tény határozza meg a keresztyén ember egész földi életét. Nem sodródhatunk őszi levelek módjára a világban, senkiről és semmiről sem véve tudomást. Nekünk állandóan arra a Jézus Krisztusra kell néznünk, Aki szolgálatra rendelte tanítványait, s így minket is. Küldetésünk van. Ez a bizonyosság rendel oda minket naponként Isten színe elé, hogy útbaigazítást nyerjünk. Ez a tény ad erőt, s ez a tény vezet oda minket a másik emberhez is.

Küldetésünk legyen nyilvánvaló. A levélbeli szentigében ezt olvassuk: „Mint világosság fiai, úgy járjatok”. Ebből is nyilvánvaló, hogy a keresztyén ember nem rejtheti el hitét és küldetését, mert ha ezt tenné, nagyon messze kerülne Urától.

Isten minket arra rendelt, hogy lássák a mi jó cselekedeteinket. Lássák, hogy mi egyre jobban végezzük munkánkat és hivatásunkat, iLássák, hogy mi nagyon szeretjük a családunkat, hazánkat, népünket. Legyen nyilvánvaló, hogy mi felelősséget hordozunk az emberisig jólétéért, a békéért való munkában. Ügy világítsunk az emberek között, ahogy erre Jézus Krisztus Urunk tanít.

Küldetésünk Isten dicsőségét szolgálja. A mai vasárnapnak ez az üzenete azt húzza alá, hogy nem az a fontos, hogy minket dicsérjenek az emberek, hanem az, hogy Isten dicsősége fényesen ragyogjon. Az ige ezt így mondja: „Lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat”. £s Isten dicsőségének ez a felragyogtatár: felelősséget ró a villáinkra. Ha nem végezzük hűséges': . a küldetésünket, ha erőtlen a szolgálatunk, akkor Isten dicsőségére vet árnyékot az életünk.

Küldetésben járunk. Végezzük küldetésünket úgy, hogy nyilvánvalóvá lenven Istenbe vetett hitünk, az emberek iránti szeretetünk, s Isten dicsőségét ragyogja az életünk. 1 Harkányi László