Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1961-11-26 / 48. szám
RP. BfRM BP. 78. „...hogy bölcs szívhez jussunk!“ Az egyházi esztendő utolsó vasárnapjának neve: az örökkévalóság vasárnapja. Nem véletlen ez a név és nem azért ván, hogy ilyen nevű vasárnapunk is legyen. Gondoljunk az egyházi esztendő üdvtörténeti összefüggéseire, ha csak nagy vonásokban is. Advent: várakozás Krisztusra. Karácsony: az Ige testté lett! Nagypéntek: a Bárány a keresztfa oltárán áldozat. Húsvét: üres a sír! Pünkösd: a Szentlélek egyházat teremt. Szentháromság: bizonyságtétel az Atya—Fiú—Szentlélek csodálatos egységéről. A Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok lépcsőin jutunk el a Tanítás magaslataira, amelyek csúcsán megszólal az utolsó ítélet igeharsonája. A legutolsó vasárnap, tehát éppen az, amelyről most van szó, már túl utal a földi életen, a lelki messzeség végtelenségébe mutat: van örökkévalóság! Nem azt jelenti ez, hogy máskor nem erről az örökkévalóságról van szó, hiszen minden vasárnap minden igéje és minden ünnep gazdag tartalma mélyén ott van a ígéret, a tanítás és figyelmeztetés. De most különösképpen erőteljesen hangzik az isteni szó. Az üdvösségtörténet mélységesen hatalmas sodrásában csak arra felé tarthatunk; jihol feltárul egyszer az örökkévalóság. DE MIT TUDUNK ERRŐL mondani? Az ember szeretne sokat, sőt mindent tudni arról, hogy mi lesz a feltámadás és utolsó ítélet után! Milyen lesz az élet? Hasonló a földi élethez? Megmaradnak-e a közösségi formák, a népek, a fajok és a családok? De hogyan is tudnánk erről az emberi értelem számára bármit is mondani? Hiszen ezt az egy szót: „örökkévalóság", sem tudjuk felfogni, elképzelni, magyarázni! Időtlen idő... — mondjuk, de máris torkunkon akad a szó. Nincs tovább! Nagyobb, mint mi és önmagában, tartalmában, teljességében elhordozhatatlan számunkra. Csak Isten szólhat róla! ö teremtette az örökkévalóságot. Ö uralkodik rajta, és Ő tölti be azt. Nem azt mondja, amit mi várnánk tőle, emberi részleteket, kiszínezve, mint egy mennyei riportot. Csak annyit mond, amennyi elégséges a hit számára. Ami az emberi értelem számára kevés, sőt gyakran semmi, az a hitnek elég. így bizonyos, hogy az örökkévalóság új ég és új föld, tehát ŰJ TEREMTÉS, Csak Isten marad ugyanaz, mint aki ma és tegnap. Minden más átalakul s ez a páratlan változás is csak egy kicsiny szóban van kifejezve — „új" ... A gyülekezet mennyei Jeruzsálemmé változik, szentté és bűntelenné. Isten és az ember közössége magára veszi a tökéletességet, mert az Úr személyesen „lakik" benne. Ahol pedig Isten jelen van, a kezdetien kezdetű és végtelen végű Élet, ott nincs helye bűnnek, halálnak, gyásznak, fájdalomnak, könnynek és panasznak. (Jel. 21. fej.) Csak egy marad — a szeretet. Csak egy akarat — a jó. Nincs szükség a reménységre, mert minden és mindenki célhoz ér. Nem kell a hit sem, mert akkor „látásban járunk, nem hitben". Templom sem kell, „mert az ŰR, a mindenható Isten annak temploma és a Bárány” __ Bi zonyos, hogy ez az új teremtés — kegyelem. Nem az emberi „szentek”, a százszor „megtértek” a mindig „jók", az ájtatos, bigott „kegyesek", a világot utálok, a törvényeken rágódók sokasága előtt nyílik ki szélesre, hanem csak a megkegyelmezett bűnösök előtt, akik megmosattak a Bárány vérében. Legyen ennyi elég! Annál is inkább, mivel Isten mást is mond az örökkévalósággal kapcsolatban. Azt, hogy a mi mai életünk mélységesen összefügg ezzel a titokzatos, szédítő lényegű örökkévalósággal! A földi keresztyén élet FELKÉSZÜLÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA. „Övezzétek fel derekaitokat és lámpásotok égjen’’ (Lk. 12,35). A tíz szűzről szóló példázat félelmetes realitással tárja fel az elalvás, elhidegülés, elfáradás, a készületlenség kísértését és következményeit. (Mt. 25,1—13.) Már „majdnem” találkozott a Vőlegény (Jézus Krisztus!) a násznéppel. Olyan kévésén múlott a várakozásban, az éberségben, az odaadásban és mégis ... A násznép fele előtt „az ajtót bezárták”. Ahol nagyon él a „majdnem”, ott mindig megszületik a „késő" is. Bizony el kell mondanunk mindennap a zsoltáríró rövid, frappáns, gazdag könyörgését: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” (90. zs. 12. vs.) A FÖLDI ÉLET FELADAT és elkötelezés. Nem vagyunk egyedül és nem élhetünk csak magunkért. Az új ég és az új föld jellegzetesen közösségi lelki állapot s a felkészülés is ennek jegyében folyik. A közösség most is áldásra szolgál, a család is, a gyülekezet is, a nép is. Nem válogathatunk és kényeskedhetiink: „itt egy kicsit szolgálok, amabban többet”. Mind Istentől való és neki tartozunk számadással. De a közösségeknek is, amelyek befogadtak és körülöleltek bennünket szeretetükkel. Védelmet adnak, de erőnket és szívünket kérik. Ebben a szolgálatban, is érvényes az a tanítás: nem „majd”, hanem „itt és most”. Az örökkévalóság titokzatos világára váló felkészülés egészen reális körülmények között történik földi életünkben. De ennek keresztyén alapja mindig ugyanaz: a megtérés döntése a kegyelmes Isten mellett. A szeretet döntése a családunk mellett. A szolgálat és felelősség döntése a nép mellett. Ez a döntés azután ezer és ezer formában, ezer és ezer esetben lehet valóságos, életszerű és élet-megőrző. Mert: akár az örökkévalóságról van szó; akár földi időnkről, mind a kettő az ÉLET jegyében áll! Így zengjen az egyházi esztendő végén a 17. század végéről való méltóságteljes ének: „Vigyázzatok, azt kiáltják Az őrállók s zengjen imádság. Sión! Közéig a nagy Király!” Várady Lajos Békefelhívás valamennyi egyházhoz A Prágai Keresztyén Békekonjerencia Munkabizottságának határozata A Prágai Kereszyén Béke- konferencia Munkabizottsága 1961. október 25-től 27-ig ülésezett Prágában. Ez volt az első konferenciája, mióta a Munkabizottságot az Első Keresztyén Béke-Világgyűlé- sen újra választották. Az alábbiakban szemelvényeket ismertetünk a konferencia határozatából: „A Munkabizottság megtárgyalta, hogy az Első Keresztyén Béke-Világg'yűlés milyen hatást gyakorolt és milyen visszhangot váltott ki azokban az egyházakban, melyekhez a Munkabizottság egyes tagjai tartoznak, továbbá nemzetközi és ökumenikus körökben. Megállapította, hogy néhány kritikai hang ellenére az Első Keresztyén Béke- Világgyűlés kedvezően hatott. Az Első Keresztyén Béke- világgyűlés jelentős módon hozzájárult azoknak a csoportoknak és személyeknek kölcsönös megértéséhez, akik azideig idegenek voltak egymás számára. Ennek, a történelemben eddig legnagyobb, keresztyén béke-összejövetelnek eredményei, mint elvi eredmények, helyeseknek bizonyultak. Még erősebb ösztönzésül szolgálnak a munka még intenzívebb folytatásához. Az Első Keresztyén Béke- Világgyűlés Üzenetének alapvető jelentősége érvényes és megszabja a munka további irányát. Mivel a Keresztyén Békekonferencia egyik alapelve, hathatósan tanulmányozni a békefáradozásokra való tekintettel a népek közötti kapcsolatokat, októberi ülésén is megkísérelte a Munkabizottság, hogy a jelenlegi helyzetet alaposan megvizsgálja és közös látásra jusson a további békemunkára nézve. Bizonyosak vagyunk afelől, hogy nem lehetünk olyan elbizakodottak, hogy politikailag felelősöktől átvegyük az ő nehéz feladatukat, és afelől is, hogy a helyzet tényszerű komplikáltságába nekünk még kevésbé adatott betekintés, mint nekik. De tudjuk azt is, milyen nagyon megzavarja az aggodalom, a bizalmatlanság, a nyereségvágy és a hamis propaganda az események és fejlemények helyes látását, sőt, magukat az eseményeket is mennyire kedvezőtlenül befolyásolja. Ezért feladatunknak tekintjük, hogy minden felelősséget érző állampolgárt és politikust ösztönözzünk, hogy minden tömegpszichózison túl és minden propagandisztikus torzításon keresztül és a megbékéléshez, a bizalom újra helyreállításához, a békéhez vezető utat járják álhatato- san. Használjanak fel ehhez minden képzelőerőt és vállaljanak ezért magukra minden kockázatot, mely jobb a háború előkészítésének kockázatánál. Mindenekelőtt az a mi feladatunk, hogy a közvéleményt újra meg újra a jelenlegi legégetőbb problémák békés megoldásának sürgető szükségességére irányítsuk. Már közel három esztendeje áll a német kérdés a nemzetközi tárgyalások előterében és éppígy a .nemzetközi feszültségeknek is a forrása. Hogy ne így legyen, fel kellene számolni a második világháború maradványait és így olyan utat kellene találnunk, mely megfelel a népek békevágyának. Lehetetlen elfelejtkezni az embermilliók Közép- és Kelet-Európábán és az egész világon meglevő sírjairól és visszatérni a régi rendhez, mintha a második világháború meg sem történt volna. A mély történelmi megrázkódtatások teremtették meg azokat a tényeket, melyeket nem lehet tudomásul nem venni. Ügy gondoljuk, lehetséges olyan megegyezést kitűzni célul, mely az egész német népnek biztosítaná az őt megillető helyét a népek közösségében. Anélkül, hogy előre fogalmaznánk politikai döntéseket, és részletekbe bocsátkoznánk, úgy gondoljuk, hogy mindkét német állam létezésének és határainak elismerése — amint azokat 1945- ben ideiglenesen megállapították —, a német kérdés megoldásához éppúgy hozzátartozik, mint mindkét német állam bevonása egy középeurópai atommentes zónába. Ez lehetne az első lépés a teljes leszereléshez: békés megoldása a (Nyugat) berlini-krízisnek és egy német nép tagjai között az emberi közösség helyreállítása, önmagunkkal is és a szomszéd népekkel is. Meggyőződésünk, hogy a mindkét német állammal megkötött békeszerződés nemcsak a második világháborút fejezi be, hanem megbékélést és reális alapot teremt Európában a viszonyok tartós, békés rendje számára. Az emberiséget az új lázas fegyverkezésen kívül nyugtalanítja a nyugat-berlini krízis és tudatára jutott annak, hogy a teljes és ellenőrzött leszerelés a népek biztonsága érdekében nélkülözhetetlen. ... Azt is tudjuk azonban, hogy a mi kérésünknek csak akkor van kilátása eredményre, ha egyúttal komoly tárgyalások indulnak a teljes és ellenőrzött leszerelésről és a függő kérdések békés rendezéséről. Kérve kérjük a kormányokat, haladéktalanul fogjanak hozzá ezekhez a tárgyalásokhoz. Csak így lehet még megmenteni a világban a békét. Tudatában vagyunk azon népek önrendelkezése iránti felelősségünknek, amelyek ma az egykori gyarmat-területeken államiságukat szervezik. Közös felelősséget érzünk velük azért, hogy ne csupán nemzeti, politikai és gazdasági önrendelkezésüket kapják meg, hanem elérjék az emberhez méltó életszínvonalat is. Ebben a vonatkozásban mindent meg akarunk tenni, ami lehetséges számunkra, ázsiai, afrikai és latin-amerikai testvéreink segítségével, akik velünk együtt dolgoznak azért, hogy a kolo- nializmus minden formáját felszámoljuk. Mindezeket a feladatokat csak úgy tudjuk betölteni, ha még valóságosabb lesz és még erősebb lesz hitünk az evangéliumban, és ha a mi hitben, szereteben és reménységben való közösségünk az emberért — különösen is a gyengéért, éhezőért és megalázottért — végzett önmegtagadó szolgálatban termi meg gyümölcseit. Felhívunk minden keresztyént és egyházat, vállalják velünk együtt a békéért a munkát, amint azt mi különösképpen ■ a regionális konferenciákon fogjuk kifejteni. I Az egész lceresztyénséggel együtt tudjuk, hogy hordoz bennünket az apostoli ígéret: „Az Istennek bé’zessége, mely minden emberi értelmet felülhalad, megőrzi szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban!” A jövendő felé Az örök élet reménységét helytelenül értelmezzük, ha azzal át akarjuk húzni a földi reménységeket. Amikor Isten nekünk végső reménységet ad, nem azért teszi, hogy elvegye tőlünk mindazt a szép és jó várakozást, amely itt lelkesíthet bennünket a földön. A keresztyén ember hálásan veszi életének és világának reménységeit. Öt is hevítik a földi célok és vágyak. Szeretne életében boldog lenni. Vágyakozva várja esküvője napját, gyermeke születését, unokája első iskolába menését, hosszú tél után a simogató tavaszi napsugarat, munkában eltöltött évtizedek végeztével a csendes, nyugodt öregséget. Magáévá teszi koráuak nagy, egyetemes reménységeit is. Ilyen általános emberi reménység ma a béke és a jólét. Éhező és kulturálisan ijs elnyomott népek várják az elmaradt országokban, hogy lé- ' gyen mindenkinek kenyere és emberibb élete. És mindenütt a világon vágyakoznak az emberek arra, hogy megszűnjék a háborús feszültség és eljöjjön a tartós béke. A mi nemzedékünk új reménységeihez tartozik az atomkor képe, amikor az atomenergiában rejlő békés lehetőségek kiaknázása ma még beláthatatlan könnyítéseket hozhat az emberi életnek. Amikor a jövendő felé megyünk, ezekkel az egyéni és közösségi reménységeinkkei a szívünkben lépünk előre. Ezeken a földi reménységeken keresztül mi, keresztyének, hitünk szerint, mesz- szebb és még szebb tájak felé tartunk. Számunkra a földi élet boldog érzésein — szereimen, szülői érzésen, hazaszereteten, művészi élményeken — túl még nagyobb öröm várakozik: az örök élet. Mi nemcsak azért teszünk meg mindent, hogy ezen a földön mindenütt növekedjék a jólét, hanem azt is reméljük, hogy a földi élet után, Isten eljövendő országában olyan merőben új életnek leszünk részesei, amelyben nem lesz többé könny, fájdalom, halál, sóhaj, csak örök öröm. Ezt az örök életet még elképzelni sem tudjuk közelebbről. Csak azt tudjuk, hogy Isten a feltámadás napján új teremtő cselekedetével bűn- íclen, örök, mennyei testtel ajándékozza meg gyermekeit. Akkor már nem lesz többé semmi hiányérzetünk, minden vágyunk beteljesült. A teljes megelégedettség és tökéletesség állapota lesz az. Ennek az eljövendő, ma még leírhatatlan életnek döntő alkotórésze az Istennel való töretlen közösség lesz. Ahol pedig Isten van, ott beköszönt a hiánytalan öröm, igazi boldogság. A jövendő felé a keresztyén emberek égy haladnak, hogy közben földi és mennyei reménységeik nem húzzák keresztül egymást, hanem együtt integetnek feléjük a földi és mennyei látóhatárról. í. Lapzártakor értesültünk: Egyházaink küldöttsége megérkezett Hew Qeiiiiise Hírt adtunk arról, hogy az Egyházak Világtanácsa november 18-tól december 6-ig New Delhiben tartja III. nagygyűlését. November 14-én, kedden, a nagygyűlésre egyházaink hattagú delegációja utazott el a Ferihegyi repülőtérről. Egyházaink küldöttsége megérkezett a konferencia színhelyére, New Delhibe. IMÁDKOZZUNK Jel 21,1—5 Istenünk, dicsérünk Téged az örök élet reménységéért. Köszönjük Neked, hogy ezt a reménységet nem a földi élettel szemben kell vallanunk, hanem hálásan élvezhetjük mindazt, amit itt az életben adsz, és örömmel nekidőlhetünk mindannak, ami itt feladatként vár reánk. De magasztalunk Téged azért is, hogy tekintetünk messzebb szállhat, az eljövendő örökkévalóság felé. Különösképpen hálát adunk Neked ezért a reménységért, most, az, egyházi esztendő utolsó hetében. Dicséretedet zengjük azért, hogy szemünk az Általad készített jövendőben merőben újat láthat. Köszönjük Neked, hogy az örök élet nem szellemi árnyékélet lesz, hanem új égen és új földön fog folyni, amelybe Te átviszel mindent mai teremtett világod szépségéből és értékéből. És köszönjük Neked, hogy odafent egyházad is leveti minden mai bűnéi, és a Te megújult néped lesz, amelyben örömödet találod. Tudjuk, hogy mindez Tőled száll alá, a Te csodálatos művedként, a Te akaratodtól megszabott pillanatban. Hálát adunk Neked, hogy ebben a Te egyedülvaló munkádban mégis felhasználod földi egyházadat. Vonj be bennünket is, bármennyire alkalmatlan eszközök vagyunk, az örök jövendő építésébe. Bíztass bennünket arra is, hogy földi országunk, hazánk szolgálatában se fáradjunk meg, hanem Veled való közösségben szolgáljunk az embereknek. Míg majd a feltámadás napján ledől láthatatlanságod korláta, és mi teljes, hiánytalan közösségben örökre Veled leszünk abban a boldog életben, ahol nem lesz könny, halál, gyász, kiáltás, fájdalom, mert mindent újjá teszel, a Te dicsőségedre. Ámen. :
