Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-09-03 / 36. szám

A BÉKE SZOLGÁLATÁBAN Gyülekezeti nyilatkozatok a prágai világgyűlésről A Prágai Keresztyén Béke-VHággyűlés előadásait és beszámolóit lapunk cikkei nyomán nagy érdeklődés és figyelem kísérte gyülekezeteink részéről. Hogy a béke és az emberiség nagy kérdései — melyeket a Prágai Béke-Világgyülés tárgyalt — valóban központi és min­denkit foglalkoztató kérdések, annak bizonyságául az alábbiakban lelkészek, presbiterek és gyülekezeti tagok nyilatkozataiból közlünk. Ezeket a nyilatkozatokat cik­keink visszhangjaként küldték szerkesztőségünkbe. WELTLER ÖDÖN ágfalvai lelkész arról számol be. hogy gyülekezetében bibliaórákon és Istentiszteleten foglalkozott a Béke-Világgyűlés kérdésével. lA gyülekezet állásfoglalását az 'alábbi néhány sorban juttatta fiel lapunkhoz: i,Az ágfalvi evangélikus egy­házközség presbitériuma öröm­énél vette az Első Béke-Világ­gyűlés előkészületeinek és le­jfolyásának hírét. Különös ‘örömmel töltötte el az a tu- 'dat, hogy részt vett a magyar evangélikus egyház küldöttsé­ge is. j Két szerencsétlen és vétkes Világháború után mindannyi- an őszintén vágyódunk az iga­zi és igazságos béke után. Az felső világháborúban gyüleke­ztünk 51 tagja pusztult el, a ^második 115 hívünk életét kö­vetelte. Tisztában vagyunk az- &al, hogy egy esetleges har- Imódik világháború létünket íveszélyeztethetné és kimond- Ihatatlan pusztulást hozna mindnyájunkra. Ezért is azo­Ennek a szolgálatnak ilyen vonatkozásai is vannak: elle­ne mondani minden elnyo­másnak, kizsákmányolásnak, gyarmati függőségnek, impe­rialista hatalmi törekvések­nek, és így tovább. Örömmel vettük, hogy eze­ket a közöttünk felmerült és bennünket létünkben érdeklő problémákat a prágai Keresz­tyén Béke-Világgyűlés üze­nete teológiailag megfogal­mazta, igei alapra helyezte, mindnyájunk nevében a vi­lág lelkiismeretére helyezte és valamennyiünk nevében bi­zonyságot tett arról, hogy a háború ellen és a békéért har­colni hitünkből fakadó keresz­tyén feladatunk éppen annyi­ra, mint józan megfontolá­sunkból adódó kötelességünk. Megelégedéssel vettük tudo­másul azt is, hogy a keresz­tyén világ igen jelentős része nem csak önmaga lelki kér­déseivel tusakodik, hanem vállalja az emberiség sorsával 1 való törődést, kész szolgálni hallgassa meg szívünk fohá­szát, mentse meg ezt a világot, töltse meg az emberi lelkeket szeretettel és adja meg szá­munkra a nagyon drága aján­dékot: az igazi békességet. * Még számos hozzászólás, nyilatkozat hangzott és jutott el hozzánk gyülekezeti tagja­ink és lelkészeink részéről a Prágai Keresztyén Béke-Vi- lággyűléssel kapcsolatban. Sajnos, helyszűke miatt min­det közölni nem tudtuk. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy sok nyilatkozat áthatva a bé­kéhez való belső odaállástól és az elmúlt háborúkban szerzett keserves tapasztala­toktól, hosszúsága miatt tel­jes terjedelmében nem volt közölhető. De olvasóink így is meg fogják érteni és átérzik majd, hogy hittestvéreink mi­lyen nagy horderejű kérdé­sekben szólaltak meg. A sorok mögött a tiszta, becsületes ke­resztyén emberi szívek van­nak, és az a hit, amely Isten felé fordul teljes bizodalom- mal és könyörgéssel a saját és embertársai békéjéért. Ha ezt a hitet szemléljük, akkor szá­munkra tó döntő lesz az apos­toli üzenet: „Egymás hite ál­tal épüljetek!” ^ULfOLdOM W TÖRTÉNT ORTHODOX EGYHAZAK TALÁLKOZÓJA RHODOSBAN Szeptember 24-től október 1-ig Rhodosban pán-orthodox konferencia lesz. A konferen­cia elnöke a konstantinápolyi partriarcha, Athenagoras. A hírek szerint valamennyi orthodox patriarchátus, vala­mint az autokefál egyházak meghívást kaptak. A patriar­chátusok négy lelkésszel és két teológussal, az autokefál egyházak — Lengyelországból, Csehszlovákiából, továbbá Ma­gyarországból és Krétából — két-két személlyel képviselte­tik magukat. Megvitatásra ke­rülnek dogmatikai kérdések, a böjtölési rend revíziója, a papi házasság stb., anélkül azon­ban, hogy szoros tárgyalási sorrendet előírnának. Figyelemre méltó ebben az összefüggésben az. hogy a Vatikán két jelentős személy- lyel képviselteti magát. Gia­como Testa, volt törökországi nuncius, aki a vatikáni zsi­natelőkészítő bizottságnak ke­leti egyházak szakértője, és Raes S. J. páter, aki a kon­stantinápolyi patriarchátus te­rületén szolgált, és jelenleg a pápai keleti intézmények szak­értője és szintén tagja, a zsi­natelőkészítő bizottságnak; A Prágai Keresztyén Bcke-Világgyűlés magyar résztvevői Posztjuk magunkat a Prágai Keresztyén Világgyűlés Üzene­tével, s arra kérjük Istent: Í ’népek, fajok és osztályok el­lentétén felül adja meg ne­künk, s gyermekeinknek azt fáz életet, amelyben mindenki «nyugodtan és hasznosan mun- 1éálkodhatik” REÁNK BÍZATOTT A ^BÉKÉLTETÉS SZOLGÁLATA f Mikor gyülekezetünk élő hi­tte tagjaival való beszélgeté­seink közben keressük a ^mindennapos életünk és szol­B latunk keresztyén felelőssé- t és keresztyén módon tör­ténő teljesítését, mindenkor fbeleütközünk ennek az élet­nek ellenségébe, a háború le­hetőségébe. És ugyanakkor ki­fejeződik az a meggyőződé­sünk is, hogy a háború fenye­gető lehetősége nem történel­mi szükségszerűség, hanem — röviden szólva — a bűn rontó szándéka, sátáni indulatok fe- iülkerekedése. Ebben a felismerésben ta­láljuk meg feladatunkat. Is­ten a halál ellenében az éle­tet munkálja, Krisztus azért jött, hogy a Sátán munkáit lerontsa; Isten békességet szerzett, Krisztus lett a mi békességünk; és reánk bíza­tott a békéltetés szolgálata: nem csak lelki vonatkozás­ban, hanem a világban is: emberek között, népek között. ott, ahol az ember békességé­ről, megélhetéséről, jövendőjé­ről van szó, vagyis kész arra, hogy Ura felhatalmazása sze­rint legyen a világban só, vi­lágosság és hegyen épített vá­ros. Asbóth Lajos lelkész, Kisvárda * VERSÉNYI GIZELLA, A PUSZTAFÖLDVÄRI EGY­HÁZKÖZSÉG JEGYZŐJE ÍGY NYILATKOZIK: A Mindenható teremtette ezt a gyönyörű szép világot, benne az embert, hogy itt a földön békében és boldogan éljen. Ennek az életnek a megmentésére siettek azok, akik a Prágai Békekonferen­cián resztvettek. Ezer köszö­net érte. Kísérje sok áldás e nemes, tiszta szándékot. Hálá­val vagyunk érte Istennek, mert Ö adta lelkűkbe az ér­zést, ajkukra a szót. Nagy értéknek tartjuk ezt. Hiszen még ott reszket szívünkben mint fájó emlék a ll.-ik vi­lágháború minden borzalma. A rettenetes tragédiák a gyászhírek, a sebesültek jaja, az édesanyák fájdalma, gyer­mekek sírása, hitvesek, test­vérek szenvedése. Ma ami­kor ismét sötét vihar borítja az egész világ egét és borzal­mas pusztítással fenyeget ag­godalmunkban Istenhez kiál­tunk. Könyörgő imádsággal sír hozzá a lelkünk, esdve kérjük A NÉMET DEMOKRATIKUS köztársaság SZÉTVERÉSÉT KÖVETELI EGY KATOLIKUS ÜJSÄG Würzburg (NZ/ADN) A ka­tolikus „Deutsche Tages Post” brutális nyíltsággal követeli a Német Demokratikus Köz­társaság megsemmisítését Az NDK kormányának közismert berlini intézkedéseivel kap­csolatban a lap többek között ezeket írja: „Igenis határozottan ki kell mondani... belülről és kí­vülről meg kell semmisíteni ezt a vackot (Német Demok­ratikus Köztársaság)”. Ezeknek az embertelen ter­veknek megvalósítására az újság látása szerint szükség van a „pszichológiai hadvise­lés” NATO-központja intéz­ményére. MINT „LELKÉSZ” GYŰJTÖTT Nürnberg. A Jóléti Szövet­ség számára gyűjtött adomá­nyokat egy 17 éves fiatalem­ber különböző cégeknél, Nyu- gat-Németországban. Eddigi adatok szerint a csaló fiatal­ember, aki magát egy évvel fiatalabb öccsével együtt „lel­késznek” adta ki, 600 márkát gyűjtött. TEMPLOMABLAK művészi készítését, javítását színes és fehér kivitelben vállalja fize­tési kedvezménnyel Kopp Fe­renc, iparművész, Fót, Pest megye, „Süvöltő felhők közt,.* Háromszögben rajzolnám meg az alakját, ha most nem írni, hanem rajzolni kezde­nék. Fejkendőjének kibontott végei úgy lóg­tak le oldalt, mintha kifeszített sátor alsó csücskei volnának. Alacsony zsámolyon ült s a kendő széttartó vonalai szétterpesztett lábai vonalában folytatódtak. Zömökén és sötéten ült. Bő fekete szoknyája szinte a földig fedte szikkadt alakját. Messzi utak porán edzett durva cipője keményen feküdt a kőpadlón, mintha oda lett volna csava­rozva. Könyökével combjára támaszkodott. Bütykös kezében sokat használt könyvet tartott nyitva. A meleg szinte párázott a nyitott fejkendő alól. A párából vékonyan és kúrálva tört elő a hang. Fogatlan szájjal mind csak kanyarítgatta az éneket. Alsó aj­kát kissé félrehúzta a magasabb hangok­nál, — hadd hallják jobban az égi hatal­mak az ő buzgóságát. Ősi melódia szép szárnyain szállt az ének: „Süvöltő felhők közt Nyugodtan tündökölsz.. .* Szűzmáriához szállt ez a dicsérő szó. Per­sze, hogy a süvöltő felhők közt mi történik itt a magas hegyeken, amikor az őszi verő­fény viharokra vált, nem tudta. Nem tudta, hogy a felhők itt nem süvöltenek, hanem lassan ereszkednek le a Tóthegyes felől, be­fedik a völgyeket, elterülnek a sűrű erdők felett s úgy szállanak be lassú terpeszke­déssel a szoba nyitott ablakán, mint a füst. Nem tudta, hogy a felhő, ha rajtunk van: köd, — beeszi magát még a ruha alá is, nyirkossá tesz mindent. Nem tudta, hogy mi az, amikor itt a szél süvölt. Dohogva sű­rűsödnek előtte a köddé terpeszkedett fel­hők s úgy szállanak tova, mint amikor gömbölyűre dagasztott arcokkal gyermekek az asztal síkján vattát fújnak. Nem tudta, mi az, amikor a süvöltő szél hószilánkok milliárdjait vágja megannyi apró tűként az arcunkba s a hótól fedett tájon megzendül a téli szelek orgonája. Nem tudta, mit je­lent nyomvesztő ködben állni a havon a Piszkéstető oldalában s messziről hallani, hogy megindult a szél a Galya felett, egyre közeledik, a köd ijedten mozdul s a tej­fehér úttalanságban égő piros pontocskák bontakoznak ki s csak utóbb vonalasul mö­géjük az ág, a csipkebogyó bokra. A „süvöltő felhőket” csak alulról ismerte tiszántúli otthonában s ide a felhőkkel tár­salgó hegyek közé csak olykor nyarantat vagy inkább verőfényes koraőszön jött fel éneket mondani Máriának s várni csúzos- köszvényes tagjai gyógyulását a csodatevő forrásvízben. A süvöltő felhők közt nyugodtan tündöklő Mária itt virágillattól fülledten állt sápadt gipszarccal az oltáron, amely előtt ő zsá­molyára cövekelve ült s énekelt. A dallam ott keringett a sápadt Mária-szobor körül a legyekkel együtt, amelyek a bódító, pállott illatárban részegen s vadul dongtak sebes cikázással. A kicsiny, alig szobányi kápolna falát kitapétázták az apró márványtáblács­kák, amelyek a hála szavait hordozták s az oltáron, a Mária-szobor mellett odatámasz­tott mankó éktelenkedett. A kápolna előtt, amely szerényen húzó­dott be az erdő alá, betonkávás kút a for­rás. Fallóskút. Kegyhely. Vize Mária vize. Végére ért az éneknek. Halkan elmotyogott még magában egy félhangos imádságot, majd nyögve-sóhajtva, amiből az „ó, Szűz­anyám, segíts!” olykor kihangzott, feltá- pászkodott s kibattyogott. Egyik kezében kicsi zsámolyát, a másikban sokat nyűtt könyvét szorongatta. Nehézkesen, félolda­lazva, csak jobb lábbal lépve előre, leóva­toskodott s néhány omladozó lépcsőfokon a kúthoz. Ivott belőle s tovább ment az apró tavacska mellé. Az erdő szélén, bokrok tövén, füves tisz­táson s a víz mellett zarándokok, hozzá ha­sonló fejkendős idős asszonyok trécseltek, falatozgattak, hevertek s a tavacska mel­lett ülők lábukat áztatták a zavarossá boly­gatott vízben. Oda húzódott ő is. heült a zsámolykára, bő szoknyáját felhúzta térdéig s viszeres, szikkadt, göcsös lábát Szüzmária buzgó szentségelése közben berakta a többi ha­sonló láb mellé a hideg vízbe. Fel is szisz­szent kissé, mire szomszédnője biztatólag szólt rá: — Jó víz ez, leiköm, megtöri a köszvé- nyit! Ezzel megindult a beszélgetés, dicsérték a vizet s Szüzmáriát, eseteket emlegettek csodás gyógyulásokról. Szállt a szó szájról szájra, mindenki igyekezett az előzőnél na­gyobb és csodásabb esetet mondani s a licitáción egyre nőtt a szentség illata. Ügy látszott, Mária nem csak a süvöltő felhők közt, de itt az őszi langymeleg verő- fényben is nyugodtan tündököl a tiszta he­gyi levegő üdítő világában. Az aszott lá­bak inai frissülve húzódtak-nyújtódtak a hideg vízben s a sok taposástót■- edzett bör- keményedések mellett terpeszkedve dagad­tak hólyagokká a gyűrődések. A szentség egyre terjedő illatát azonban megzavarta egy turistatársaság. Botosan-bakancsosan jöttek az út felől. Szerényen benéztek a kápolnába, megnéz­ték a kis harangot s a lábukat áztató asz- szonyokat. Sem zavart, sem feltűnést nem okoztak, sőt inkább tapintatból csak halkan beszélgettek. Az asszonyok persze annál he- gyezettebb füllel fordultak a szóra s fogat­lan szájuk is eltárult a nagy figyelésben. A figyelt szavakat egy-egy halk jézu­som, Szűzanyám”-mai észrevételezték s nem lehetett tudni, hogy szörnyülködés, tagadás, botránkozás, vagy segítségkérés csendült-e benne. Arról beszélt az egyik turista társainak, hogy miért nem lett hivatalosan is kegy­hellyé Fallóskút. Evekkel ezelőtt egy cigánycsoport koco­gott fel zörgő szekérkével és sovány gébé-, vei a hegyek közé. Beteg, idős asszonyt hozr tak a forrásban gyógyítandó, — aki azon-< ban útközben meghalt. Míg élt, a csodás gyógyulások történeteivel próbálták erősít- getni s egyik történettel a másikra dupláz­tak. Már nem is a betegnek, hanem ma­guknak mondták s amikor a vénség kile­helte — talán épp egy hegyi zökkenőn —* a lelkét, a csodás történetek a primitív lel­kekben lehetségessé tették a feltámadást is. Vitték hát tovább a holtat. Mária vize fel fogja támasztani! Sokan voltak már a víznél, amikor fel­értek. Behúzódtak hát az erdő csendjébe s hessegették az „alvó” arcáról az egyre kö- vetelőbben dongó legyeket. Amikor pedig eljött az este s a hold ezüstösen szállt egy­re feljebb a Galya és Kékes fölött, amikor a kirándulók és zarándokok elmentek, vagy némelyek elszunnyadtak a bokrok tövén* előbátorodtak s hozták a holtat a vízhez. Máriogatták benne ■— s hogy közben mi po­gányság lakott a szívükben, azt csak az a Mindenható tudta, aki süvöltő felhők közt nyugodtan tündökölt. Hát ott tündölkölhetett, de amikor elté­vedt gyermekei itt már harmadik éjszakán fertőzték az egyre több bűzt árasztó hullá­val a vizet, megtört a nyugodt tündöklés * kitört a botrány. A holt nem, de az emberi borzalom és indulatok feltámadtak, ami-, kor már nem lehetett kocsiderékágyba rej­teni a titkot és pogány reménységet. Sikoltä szétfutás, rendőrségi vizsgálat lett belőle s az egri érsek lezáratta a kutat. Megszűnt az eljárás, amely gyógyulások adatait gyűj­tötte a hivatalos kegyhellyé nyilvánításhoz Így mondotta el a turista. Az asszonyok hitték-e, vagy sem, ki tudja. A lábak lassan visszahúzódtak a vízből « döcögve bár újra megindult a beszélgetés. — Én két kis fiamat hattam otthon ma-, gukra, csakhogy följöhessek a gyógyító Már- riához — mondta az egyik asszony. Kimon­datlanul ott volt szavában az érv: mégüt kell, hogy gyógyítson! — Akkor mért járnak azóta is ennyien ide! — nyomatékoskodott a másik. Diadal­masan nézett körül s visszadugta lábát a tűzbe. Ügy nekibátorodott, hogy vissza is nézett a turistákra. Majd ő felveszi veink a harcot! De nem voltak már sehol. — Osztán kire háttá ott a gyerökeit? s* kérdezte az elsőtől az énekes vénség. — Hát csak magukra. Hattam nekik két napra valót, amivel ellőhetnek. Ma má’ ott- hun köll lönnöm, mer nincs mit ögyenek — mondta s a másik kettő megértőn bólogatott ekkora szentség láttán, hogy még a gyerme­keit is így ott tudta hagyni, csakhogy fel­jöhessen. A süvöltő felhők közt nyugodtan tündöklő Mária úgy látszik ismét visszakapta tün­döklő fényét bennük idelent is. Délután összeszedték matyójukat a bok­rok alól s leballagtak az országút kanyarjá­hoz, ahol megáll az autóbusz. Gyönyörű lát­vány csendesíti itt a szívet. Ki gondolta volna, hogy csakhamar sü­völtő felhővé válnak. Jött a kocsi. Mint kicsi fényes bogár kú­szott lefelé és megállt ott, ahol az 50—60 asz- szony immár valóban sötét felhővé sűrűsö­dött. A kocsiban csak nyolc hely volt. De az asszonyok mind fel akartak szállni. Amint a fiatal kalauz megnyitotta az ajtót, meg­indult a süvöltés. Tolakodtak, rúgtak, téptek* visítoztak, furakodtak. Kendő repedt, ruha szakadt, bátyú oldódott. Kiabáltak, sivítot- tak, kúráltak, veszekedtek. Méltatlankodtak, szidták egymás anyját, fel- és lemenő rokon­ságát — „Szűzanyám segíts?’ mottóval. Sápí- toztak, jajgattak, ordítottak, szörnyülködtek, követelőztek. — Engedjétek ezt az asszonyt, két gyeröke éhözik otthon, haza köll érnie! — Lekésöm a vonatot, hová legyek itt éjszakára — replikázott a másik s az ele­mek összecsaptak, mint a teremtés hajna­lán a gőz, a gáz, a hamu, és a tűz. A kalauz döbbent csodálkozással állt a nyolc helyért folytatott apokalyptikus harc­ban. Az énekes vénség egyre csak sivított: — Helyet ennek az anyának! Engödjék! Végre törve, zúzva, vagdalózva, karmolva és tépve feljutott a buszra. Köszvényes nyö­géssel zöttyent az egyik helyre. Batyuját, benne zsámolyával, ölébe vette. Visszané­zett a még mindig süvítve örvénylő fekete felhőre s fenséges botránkozással fújta ki magából az erkölcsi világrend sértettségét: — Mint az állatok... Az ajtó becsapódott, a kocsi megindult. A másik, a gyermekes asszony lemaradt. Már az U másik szárának végén jártunk s a kalauz még mindig megigézett döbbe­nettel nézett az oszlani nem akaró, egyre távolodó fekete felhőre, amelyből még min­dig aszott öklök, nyúltak ki fenyegetőzve. Aztán táskájához nyúlt s lassan megszó­lalt: — No, keresztények, Mária nevében leg­alább a jegyüket váltsák meg. Hangjában nem tudom, mi volt az erő­sebb: a gúny, a szomorúság, a vád, vagy a keserűség. Arca borotvált, kedves fiatal arc volt. Bennem indulatok kavarogtak, szé­gyen és harag s lelki szemeim előtt egy tor- zonborz szakállas arcot láttam. A Kereszte­lőét. Hangja úgy zúgott bennem, mint tá­voli hegyek moraja: — A fejsze immár a fák gyökerére vet­tetett. Messze a Tóthegyes oldalának hűs renge- tegében a finoman neszezö őzek mindebből •mit sem hallottak. Koren Emii

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom