Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-09-10 / 37. szám

KP. BÉRM. BP. 12.

XXVII. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM 1961. szeptember 10.

ÁRA: 1,40 FORINT

Józanul, fegyelmezetten, reménységgé I

Az utóbbi hetek nemzetközi eseményei nagyon sűrűsödtek. Ezeknek az eseményeknek a láttán talán sokak szívében szorongás támadt amiatt, hogy merre is megy a világ és mi is lesz a két világháborútól és azok következményeitől már oly sokat szenvedett emberiség sorsa. Kétségtelenül vannak olyan jelek, amelyek azt mutatják, hogy napjainkban a „háború vagy béke” nagy kérdése döntésre-kényszerítőbben lépett az emberiség elé, mint az előző években. Ennek nyomán a Holnapért való aggodalom is kétségtelenül nagyobb lett. Ez a szorongás elfogta a keresztyén emberek szívét is szerte a világban és hazánkban is. Ebben a helyzetben fölvetődik a kérdés, hogy mi evangélikus keresztyén emberek hogyan is nézünk napjaink nemzetközi eseményeire és milyen magatartást tanúsítsunk azok között?

Először is JÓZANUL, kell néznünk a most folyó eseményekre. Világos értelemmel, fel kell mérnünk a jelenlegi nemzetközi helyzetet, annak előzményeit és józan ésszel kell levonnunk a következtetéseket. Minden fajta „rajongás”-t *— amely most lehangoltan és egyoldalúan a „világ gonoszságáról” beszél, vagy azt hangoztatja, hogy „úgyis az lesz, ami meg van írva” félre kell most tennünk. A rajongás elhomályosítja a józan értelmet és meggátolja a szemet a tiszta látásban.

Józanul kell látnunk, hogyan jutottunk idáig? Ha nem is áthatunk mindent egészen tisztán, azt elfogulatlanul látnunk kell, hogy a Szovjetunió az elmúlt években sokat tett a nemzetközi feszültségek enyhítése és a népek békés egymás mellett élésének megvalósítása érdekében. Szünet nélkül hangsúlyozta, hogy a vitás kérdéseket nem háborúval, hanem tárgyalások útján kell megoldani. Javaslatokat terjesztett elő az általános és teljes leszerelésre és mindenfajta atomfegyver betiltására. Három és fél esztendővel ezelőtt egyoldalúan beszüntette a nukleáris fegyverkísérleteket. A második világháború maradványainak felszámolása érdekében javasolta mindkét német állammal való békeszerződés megkötését és Nyugat-Berlin szabad várossá nyilvánítását. Most is, amikor néhány kényszerű intézkedésre szánta el magát saját védelme érdekében, hangsúlyozza, hogy változatlanul a béke fenntartását és megszilárdítását akarja. Ezek tények.

De ezek is tények: ■ Alig fejeződött be a második világháború, a nyugati hatalmak megkezdték az előkészületet egy, a szocializmus elleni kereszteshadjáratra. A Szovjetuniónak az általános leszerelésre, a vitás kérdések megoldására, a két német állammal való békeszerződés megkötésére tett javaslataira a fegyverkezés fokozásával válaszoltak. Siettették a nyugatnémet hadsereg felszerelését. Nyugat-Európában atomfegyverkészletet halmoztak fel. Franciaország atomrobbantásokat végzett. Most pedig, amikor a Német Demokratikusl Köztársaság, — biztonsága érdekében — saját határán intézkedéseket tett, a nyugati hatalmak háborús hisztériát szítanak. iA Német Szövetségi Köztársaságban és Nyugat-Berlinben nyílt provokációk folynak a Szovjetunió ellen. Általában pedig a nyugati hatalmak a tárgyalásokat állandóan halogatták és valami érthetetlen önhittséggel utasítottak el minden kezdeményezést, amely a Szovjetuniótól eredt. Így jutottunk idáig.

Nencsak azt kell józanul látnunk, hogyan jutottunk idáig, hanem azt is, hogy mi a reális helyzet. Nem vitás, hogy Nyugat igyekszik fokozni a háborús idegfeszültséget. Mégis, józanul kell látnunk, hogy nem a háborúnak, hanem a békének van sokkal nagyobb esélye. Igen nagy jelentőségű a Szovjetuniónak az az ünnepélyes kijelentése, hogy változatlanul a béke megőrzését látja legfőbb feladatának és a maga részéről sem atom-, sem más fegyvert nem fog elsőnek használni. Az is tény, hogy Nyugaton is vannak tapasztalt politikusok, akik tudják, hogy egy esetleges nukleáris háború olyan pusztítást okozna, amely az emberiség önmegsemmisítésével volna egyenlő. A szocializmusban élő népek a békét akarják. A nyugati országokban élő emberek túlnyomó többsége is a nyugodt és békés élet híve és ellene van a háborúnak. A Szovjetuniónak az általános és teljes leszerelésre vonatkozó javaslatait a szocialista országokon kívül támogatják a most felszabadult gyarmati népek is. Általában pedig maga az egész emberiség békére, szép életre és boldog jövendőre vágyik és ellene van annak, hogy bizonyos háborút szító körök felforgassák a világot, szétszórják a családokat és elpusztítsák az életet.

A fennálló nemzetközi helyzetben a szocializmust építő magyar népnek és benne evangélikus egyházunk tagjainak nemcsak józanul, hanem FEGYELMEZETTEN is kell élnie. Evangélikus hívő emberek felett semmiképpen sem lehet úrrá valamiféle háborús félelem, vagy aggodalom. Bármilyen háborús hisztériát is vezényelnek Nyugatról, evangélikus ember, aki a hit nagykorúságában él, nem esketik áldozatául ennek a propagandának. De annak a suttogásnak sem, hogy „végül mégis megváltozik a helyzet és a jövőben más helyzetben fogunk élni”. Az evangélikus emberek tudják azt, hogy őket Magyarországon a Történelem Ura helyezte bele az épülő szocializmusba és nekik a jövőben is itt kell elvégezniük szolgálatukat. Most az a feladatunk, hogy nyugodtan, hazafiúi hűséggel, lelkiismeretesen és fegyelmezetten végezzük el mindennapi munkánkat, hogy ' ezáltal is gyarapítsuk és erősítsük magyar népünket. Ezzel segítsük a béke frontjának megerősödését és a békés jövendő kialakítását.

Végül REMÉNYSÉGGEL kell ma élnünk. Reménykednünk kell abban, hogy a népek vezetői le fognak ülni a tárgyaló- asztalhoz és a nékik adott felelőséggel mindent elkövetnek azért, hogy megtalálják a békés kibontakozást, a békés egymás mellett élés és egymás kölcsönös segítésének útját. De ezen túlmenő reménységgel is kell élnünk, nekünk evangélikus keresztyén embereknek. Reménységgel kell néznünk arra az Istenre, Aki „az egész emberiséget egy vérből teremtette” és Aki ezt az emberiséget békére hívta el. Az Ö erejét kell most nekünk imádságainkban kérnünk, hogy adjon békét és szép Holnapot az emberiségnek.

Káldy Zoltán

A keresztyén ember közösségi magatartása

A közösség szó többféle jelentése során számunkra, keresztyén emberek számára, csakis a bibliai közösség fogalma s annak teológiai elágaz tatása lehet döntő. Úgy, ahogy az a keresztyén ember Istenhez való viszonyában és felebarátaihoz való viszonyában a Szentírás útmutatása nyomán jelentkezik.

KÖZÖSSÉG ISTENNEL

A keresztyén ember közösségi magatartása az Istennel való közösségből táplálkozik. A keresztyén élet maga sem más, mint Istennel való közösség. Isten maga hív el a vele való közösségre: „Hű as Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre” (1 Kor. 1,9). A Krisztussal való közösség egyesíti a benne hívőket az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való lelki egyesülésük alapján, így jön létre a híveknek, a szenteknek közössége (2. Kor 8,4; 13,13; Fii. 2,1; Filem 6; 1 Ján 1,3). A Krisztussal való közösségnek s egyben a hívek közösségének munkálója Pál apostol szerint az Úrvacsora: „A hálaadásnak pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közössé- günk-é? A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-é?” (1 Kor 10,16).

A gyülekezet tehát az a hely, ahol az igéből és a szentségekből merítheti a keresztyén ember az Istennel és embertársaival való közösség éltető erejét.

Ennek a közösségnek az alapvető viszonya a szeretet. Ebben a legtisztább és legfenségesebb magának Istennek a szeretete, mert ennek nincs semmi önmagán kívüli oka. Isten maga a szeretet Istene. Ö maga a szeretet (2 Kor 13,1; 1 Jn 4,16).

Szeretete magába öleli az egész mindenséget, de különösképpen az emberiséget. Isten szeretete, de különösképpen is Jézus Krisztusban kiteljesedő szeretetének gazdagsága indítja el az embert a hálaadás útján.

A bűn által megrontott, de

Jézus Krisztus által létrehozott közösség az Isten és ember között, nemcsak az Isten iránt való szeretetet támasztja fel, hanem az emberek egymás iránti, felebaráti, testvéri szeretetét is.

Isten egyetemes szeretete azt kívánja a benne hivőtői, hogy minden embert felebarátjának tekintsen és szeretetébe foglaljon. Az igazi szeretetnek természetesen nemcsak szavakban, hanem cselekedetekben is meg kell mutatkoznia (Gál 5,6; 1 Jn. 3,18). Ezt a szeretetet egyéni, gyülekezeti, társadalmi vonatkozásban

egyaránt a keresztyén ember legfontosabb jellemvonásának tekintik az Újszövetség írói.

Az Istennel való közösség mindig szoros kapcsolatban áll a Szentírásban az emberekkel való egészséges közösséggel.

KÖZÖSSÉG AZ EGYHÁZBAN

A Szentlélek által közösségbe jutunk Jézus Krisztussal s

a hitben részesülünk bűnvált- ságának ajándékában, ugyanakkor szeretetközösséget teremt a Szentlélek az embervilágban is, és munkálja a hit jó gyümölcsöt termő cselekedeteit. Luther szerint: „Amit a szenteken akarsz cselekedni, ne a halottakon vidd véghez, hanem az élőkön. Az élő szentek a te felebarátaid.”

Az élőknek és az életnek a szolgálata a keresztyén ember Istentől kapott munkaterülete

Luthernek „A keresztyén ember szabadságáról” című irata bőséges útmutatást tartalmaz a keresztyén ember felebaráti szeretetének forrásáról, feladatáról és széles távlatáról. Az egyháznak és világnak azonos Ura, az élő Isten, tanítja a keresztyén embert igéje által a nagy parancsolat hűséges betöltésére, az Istennek és embernek szóló szolgálat elvégzésére.

KÖZÖSSÉG A FELEBARÁTTAL

Az ember szeretete Isten iránt a felebaráti szeretetben bizonyul igaznak. Aki Istent teljes szívéből szereti, Isten mesterművét az embert is nagy szeretettel veszi körül. Minden ember tudja, milyen erős tud lenni a szeretet, hiszen legalább is a saját életét szereti.

Jézus nem emel kifogást az önszeretet ellen, csupán azt követeli, hogy az ember felebarátait is, azokat, akik mint ő is, Isten teremtményei és akikhez, mint hozzá is, Krisztus hívása hangzik, ugyanolyan szeretettel vegye körül.

Amikor a keresztyén ember arra törekszik, hogy máson szeretettel segítsen, ahelyett, hogy lebecsülje, kijátssza, kizsákmányolja, emberi méltóságától megfossza, akkor a viszonzás elve, amely a gyűlölet és a bűn lavinájaként vonul végig a világon, erejét veszti. Akkor a béke világa szervesen épülhet fel: az ember megbékélése és egészséges közössége önmagával, béke és jó közösség ember és ember között, nép és nép között. Ilyenformán a földi békesség a társadalmi fejlődés célja. Krisztus akarata - szerint a békének az emberi társadalmat hordozó elvvé kell lennie.

A keresztyénség mindig akkor lett az emberiség számára áldássá és reménységgé, amikor olyan keresztyéneket produkált, akik az emberiséget előbbre akarták vinni, akik bátor hitbizonyossággal vitték elöl a világosság fáklyáját.

De sohasem akkor, amikor Krisztus nevével visszaéltek a telhetetlenség, önzés, társadalmi bűnözés leplezésére. A keresztyének körében nem csupán előre vivő, hanem az emberi társadalom előbbre jutását gátló mozzanatok is érvényesülhetnek.

De minden időben azok a keresztyének szolgálták legjobban az emberiség ügyét, akik bőven merítettek az ige szeretetre indító forrásából, s készek voltak mindent megtenni az emberi közösség

életének javítására és előbbre juttatására. A keresztyéneknek sohasem volt feladatuk, hogy egy felbomló múlt testőrei legyenek.

Amint az első évszázadaiban a megújulás ereje volt a keresztyénség, úgy kell most is és minden időben cselekednie az emberi közösség javára.

KÖZÖSSÉG AZ EMBERI ÉLET ELÖBBREVITELÉBEN

Jézus Krisztus az embert, mint felelős személyt állítja Isten elé. Ez a felelősség pedig nem csupán a lelki élet dolga, hanem a földi világban tanúsított magatartásé is. Mert Isten nem csupán a szivek Ura, hanem az egész teremtett világé. A felelősség annyit jelent, hogy Istennek kell felelnünk, éspedig életünkkel és minden cselekvő síinkkel egyaránt. Isten igéje nem hagyott mindenkit bizonytalanságban afelől, hogy mit vár a felelősségre hívó Isten az embertől. Jézus Krisztus szava kisugárzott az élet minden területére. Az akkor fennálló társadalomra vonatkozó kritikáját az evangéliumok lapjai bizonyítják.

Az Újszövetség közvetve, vagy közvetlenül a nemzetek egyenjogúsága, az emberi élet javítása, a rabszolgák, asszonyok és gyermekek emberi méltósága mellett szállott síkra; Jézus Krisztus az üdvösség evangéliumának hirdetésekor a legteljesebb emberszeretettel fordult a szegények és kicsinyek védelmére, a betegek gyógyítására. Ugyanakkor óvott a Mammon-lelkület veszélyétől, a kufárokat és pénzváltókat ostorral kergette ki a templomból. Keményen szembeszállt a farizeusok, írástudók, főpapok elnyomó magatartásával s végüt is ennek az uralkodó rétegnek a hatalomféltése juttatta a keresztfára.

Mivel Krisztus tanításának minden korra nézve megvan a maga jelentősége — „ég és föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.'

—, magától értetődik, hogy

tanításának korunk nagy szociális és politikai problémáira nézve is jelentőséggel kell bírnia. Krisztus korának szociális kérdéseivel kapcsolatban félreérthetetlen és meghatározott állást foglalt. Ez az állásfoglalás útmutatást jelent arra nézve, hogyan kell a keresztyéneknek az emberi társas együttélés kérdéseit kezelniük, miközben Isten valóságát koruk valóságával szembeállítják, miközben megkérdezik,

mennyiben tettünk ele- ‘ get a felebaráti szeretet parancsának, mennyiben vált a béke az emberi társadalom hordozó elvévé, miközben számot adnak arról, hogy az elnyomás milyen formái léteznek még, vagy újra, és mit kell tenni ahhoz, hogy a felebaráti szeretet elleni vétségek legyőzessenek.

Dr, Otttyk Ernő *

ICiildetésiimk

A keresztyén ember küldetése. hogy hirdesse meg, példát is mutatva rá, hogy több az élet, mint a test] hogy sokkal több az emberiesség, mint a pusztító háború.

A keresztyén ember nem engedheti meg magának, hogy elmenekülve a világtól, bezárkózva szobájába, abbahagyja szolgálatát.

A keresztyén embernek szakadatlanul hinnie kell, hogy szolgálatából erő és győzelem születik!

A keresztyén embert nem babonázhatja meg és nem kötözheti le a pusztítás démoni szelleme. Ezen túl küldetésünk hirdetni, mondani és bizonyságot tenni arról, hogy Jézus hitvallása ez: Vissza a kardot hüvelyébe!

Küldetésünk hirdetni, hogy a háború, a halálfélelem a Sátántól van, de Jézus Ür a halál és halálfélelem felett, _ A keresztyén egyház küldetése a világosság keresése. Nem a sötétség után vágyakozunk, nem a rombolás okozta pusztaság és vakság a célunk, hanem a Jézus által hozott fényt keressük. Ezt a fényt, világosságot a szeretet gyakorlása, küldetésünk hűséges betöltése gyújtja fel!

A keresztyén egyház küldetése őszintén feltárni, hogy a világ komoly feszültséghez jutott, ezt fel kell mérni, meg kell látni, hogy a világ nem rekedhet meg a feszültségben, hanem azt át kell lépnie cs újat, jobbat keresnie!

A keresztyén egyház küldetése világosan, félreérthetetlenül megmondani, hogy a háborúkat nem lehet igazolni, ellenben a segítés, jóakarat, egymás megértésének szándéka a világ minden pontján és a világ minden táborában igazolható! Igazolható politikai síkon is és az egyház imádságába és áldásába is belefér. Sőt csak ez fér beje és nem a háborúk megáldá- sa. A keresztyén egyház küldetése megmondani, hogy a háború lehetőségének kapujánál állunk, de ezt a kaput a különböző politikai látással rendelkezők örökre zárják be.

És örökre nyissák ki a szeretet és megértés kapuját.

Egyik európahírű szállodánkat a közelmúltban nyitották meg. A megnyitó ünnepségen a porta kulcsát a csatornába dobták. Az ünnepi megnyitónak egyik döntő aktusa ez. Annak jeléül dobják el a kulcsokat, hogy a porta ezentúl éjjel-nappal nyitva tart.

A világ tartsa örökre nyitva azt az ajtót, melyen át éjjel-nappal a tárgyalóterembe lehet lépni!

A keresztyén egyház, a mi egyházunk, Jézust követve hirdeti: A fegyvereket vissza! Mi a szépet, a jót, az életet, méltányosságot, szóval az emberiességet felmérhetetlenül többre becsüljük, mint a háborút,

Rüöp Dezső

i