Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-08-20 / 34. szám

KP. BÉRM. BP. 72. Emberi jogaink alapokmánya Népünkkel együtt mi is nemzeti ünnepet ülünk ma. 1949 óta augusztus 20-ika alkotmányunk ünnepe. A mai napon sokat hallhatunk és olvashatunk arról, hogy mit jelent alkot­mányunk népünk számára. Méltatásánál jó abból kiindul­nunk, hogy korábban, tehát 1949 előtt a ,,magyar népnek” soha nem volt ilyen alkotmánya. Arról sokszor volt ugyan szó, hogy például a királynak alkotmányosan kellene ural­kodnia, s különösen hogy az alkotmányt megsértették. De hogy tulajdonképpen alkotmány nem volt, s hogy miben állt volna az alkotmányosság, azt kevesen tudták. Nem tarthatjuk véletlennek, hogy a felszabadulás előtt a „magyar népnek” nem volt alkotmánya. Ez éppen így volt jó a királyoknak s egyáltalán a népelnyomó uralkodó osz­tályoknak. Miért adtak volna például a Habsburg királyok alkotmányt a magyar népnek? Hiszen akármi is lett volna benne, az csak gátolta volna őket önkényuralmukban, királyi *»jogaik” gyakorlásában, a nép elnyomásában és kiszipolyozá­sában. Elnyomott népnek nem lehet és nem ás volt alkot­mánya. Világos, hogy nekünk se lehetett a felszabadulás előtt. Ugyanilyen világos az is, hogy amikor 1945-ben össze­omlott nálunk, Magyarországon is a régi világ s népünk fel­szabadult, hamarosan alkotmányunk is lett. Az emberi jogo­kat valóban biztosító alkotmánya csak felszabadult népnek lehet. Csak szabad nemzet adhat önmagának alkotmányt, hogy szabadságát így is biztosítsa és állandósítsa. Az alkot­mányban a felszabadult nép szabályozza önmaga s tagjai kö­zösségi és egyéni életét. Ez történt tizenkét évvel ezelőtt alkot­mányunkban, mely azóta is népünk legfőbb szabadságlevele. Alkotmányunk a magyar dolgozók államának, népköztár­saságunknak fundámentuma. Egyházunk népe, dolgozó né­pünk egészséges testének értékes része, s magáénak vallja al­kotmányunkat. Nekünk is az 1949. augusztus 20-iki alkotmány ad honpolgári öntudatot és szabadságlevelet a Magyar Nép- köztársaságban. Alkotmányunk biztosítja és védi lelkiismereti és vallási szabadságunkat is, emberi jogainknak ezt az igen lényeges tartalmát. Nemzeti történelmünk sok évszázados szabadságküzdelme mindig a lelkiismereti és vallásszabadságért is folyt. Ha sza­badságharcaink átmenetileg sikerrel jártak, a békekötések legalább papíron a vallás szabad gyakorlatát is biztosították. Persze csak az ún, történelmi egyházak számára, amilyen a mi egyházunk is volt a múltban. Tudjuk, hogy a katolikus hierarchiával szövetkezett Habsburg királyi elnyomás úgyszól­ván soha nem tartotta meg ezeknek a békeszerződéseknek a vallásszabadságra vonatkozó részét. Még a XX. században is tapasztalnunk kellett, hogy a felszabadulás előtti Magyar- országon általában másod- vagy harmadrangú állampolgárok­ként kezelték az evangélikusokat. A fontosabb állami tisztsé­gekbe evangélikus ember nehezen juthatott. Magam tapasz­taltam nemegyszer mint gyártelepi lelkész, hogy a munkás­felvételnél még az akkori napszámos hittestvéreink is hát­térbe szorultak a róm. katolikusok javára. Ha már a történelmi protestáns egyházak tagjai se élvez­hettek teljes vallásszabadságot a múltban, még kevésbé volt meg a lelkiismereti szabadság. Vannak evangélikusok, akik még ma is rosszul értik a lelkiismereti szabadság fogalmát, mégpedig éppen azért, mivel erről régen valójában szó sem lehetett. A lelkiismereti szabadságon egyszerűen a vallás sza­bad gyakorlatát értették. Pedig a lelkiismereti szabadság nem­csak ezt jelenti, hanem a vallástalanság szabadságát is. A val lástalanság és a vallásosság egyformán beletartozik a lelki- ismereti szabadság emberi jogába. Őszintén be kell ismer­nünk, hogy ebben a vonatkozásban egyházunkban is gyakran helytelenül gondolkodtak, római katolikusok módjára. Krisz­tusunk azonban csak azokban és azok által végzi szolgálatát, akik őt szabadon és önként fogadják el s vallják Uruknak és így is követik őt belső engedelmességben. Az egyház és az állam szétválasztása, a vallásszabadság­nak és a lelkiismereti szabadságnak teljes biztosítása együtt jelenti emberi jogaink egészét ezen a területen. Kormányunk ezt példamutatóan így értelmezi, amikor az Egyezményen is túlmenően anyagilag támogatja egyházunkat s a többi egy­házakat és felekezeteket is. Így vált lehetővé, hogy a fel-, szabadulás után szocializmust építő hazánkban egyházunk nemcsak szoros értelemben vett szolgálatát végezhette zavar­talanul, hanem a háborúban megrongált templomait, épületeit is renováltathatta s még újakat is építhetett. Alkotmányunkban biztosított emberi jogainkhoz hálás sze­retettél kell ragaszkodnunk. Ne legyünk azonban csupán arra tekintettel, hogy magyarok és evangélikusok vagyunk. Emberi jogaink hazai alapokmánya tegyen minket öntudatos embe­rekké, az egész emberiség tagjaivá, minden más ember test­vérévé. Keresztyén hitünk, s a hazánkban épülő szocializmus egyaránt fölibe emel minden korlátnak, mely embert ember­től, népet néptől elválaszthat. Alkotmányunk - beleállít ben­nünket az emberiség egész családjába, a népek nagy közös­ségébe, mindenekelőtt azokéba, akik a békét s minden ember boldogulását akarják ezen a földön, az elmaradott, gyarmati sorban sínylődő népekét is. Alkotmányunk születésnapja, 1949 óta beigazolódott, hogy az élen járó népek sorába tarto­zunk, akikkel együtt nemcsak védjük, hanem élvezzük is a békét s a békés munka áldásait, s jogos büszkeséggel tekint- ■ hetünk azokra az eredményekre, melyeket bárhol a betegsé­gek legyőzése, a világűr meghódítása, a népek gyarmati sor­ból való felszabadítása, kirobbant háborúk kioltása terén az emberiség elért. Istennek adunk hálát a sok jóért, amit alkotmányunk­ban népünk kapott s amelyben magunk is részesültünk. Ilyen hálával ünnepelünk alkotmányunk ünnepén. Így is ünne­peljünk. Dr. Vető Lajos A mai napra rendelt példá­zat beszél arról, hogy a gaz­dag ifjúnak egy fogyatkozása volt. A parancsolatok megtar­tásában jól állt, de az anyagi javakról nem tudott lemon­dani. Az anyagi javaktól való megkötözöttség görcsét nem volt hajlandó kioldani. A példázaton át Jézus meg­nyitja szemünket, hogy rálás­sunk életünk fogyatkozásaira. Ha tudunk őszinték lenni, meg kell mondanunk, hogy a fogyatkozások dolgában mi rosszabbul állunk, mint a gazdag ifjú. Pedig a gazdag ifjú egyetlen fogyatkozása miatt nem mehetett be a mennyek országába. Érdemes volna befelé hall­gatózni, nézelődni és rajtakap­ni magunkat, hogy mennyire önzők vagyunk! Magunkra gondolunk elsősorban és nem másokra! Magunk felé mindig vannak felmentő, dédelgető gondolataink, mások felé pe­dig elítélő, szívtelen gondola­tokat hordozunk. A szívből származnak a go­nosz gondolatok! A szív mé­lyén terem meg az önzés. Sok fogyatkozásunkban az alap­vető fogyatkozásunk, hogy ön­zők vagyunk! Önzők vagyunk otthon, a családban, munka­helyünkön, hazánk dolgaiban! Nem szabad elfelejtenünk, hogy a gonosz gondolatoknak félelmetes erejük van. A gon­dolatok szülik a tetteket! Hogy mi lesz ma, vagy hol­nap. az először gondolatokban folyik le. Gondolatok vitáznak egymással. Halál, vagy élet! Háború, vagy boldog béke lesz-e itt a földön? Mindez előbb gondolatok formájában játszódik le! Üj szívet kell kérni Isten­től! Ez az útja annak, hogy minél kevesebb fogyatkozás legyen bennünk! A Szentírás is többször biztat az új szív kérésére. Ez kép, ami mögött az áll, hogy életünk érzéseit Isten által tisztává, széppé, jóvá formáljuk! Le lehet mérni, hogy mikor cserélődik ki a szívünk! Ak­kor, amikor nemcsak az igét szeretjük, hanem embertár­sainkat is. Az ige szeretete az emberek szeretete nélkül semmit sem ér. Amikor nem­csak a gyülekezet lesz kedves előttünk, hanem minden em­bertársunk, akárhova tartoz­nak is. Amikor nemcsak imád­kozni szeretünk, hanem sze­retjük és műveljük a jót is. Amikor nemcsak azzal di­csekszünk, hogy mennyire is­merjük a bibliát, hanem szót­lanul segítünk, ahol arra szük­ség van. Amikor emberi életet kezdünk élni. Az emberi élet az, ha fáj az állatiasság, ön­zés, szeretetlenség! Amikor fa­rizeusi szertartásosság helyett a segítő szeretet útjait járjuk! Ez az igazi keresztyén élet! Még sok a fogyatkozásunk, de új szívet kérünk Istentől! Fülöp Dezső 'OäWH2S<3iaK!äaK*<»KäSOH2Scscssaäü5a<^csöK3caa^ IMÁDKOZZUNK Róm. 9, 15—16. Istenünk, dicsérünk Téged, hogy csupa irgalom vagy. Haragodat messze felülmúlja szereteted. Ez a mi egyetlen re­ménységünk, hogy végül is nem vétkeink szerint ítélsz, hanem kegyelmet gyakorolsz szent Fiadért, Jézus Krisztusért Dicsérünk Téged, hogy irgalmad gyakorlásában szabad vagy. Fenséges akaratodat semmi sem köti meg. Nem az em­beri érdemek szerint osztogatod kegyelmedet. Nem hivatkoz­hatunk hát erkölcsi teljesítményeinkre, sem hitünkre, vallá­sos buzgóságunkra. Egyedül csak azért fohászkodhatunk: kö­nyörülj rajtunk nagy irgalmad szerint. Köszönjük Neked, hogy üdvbizonyosságunk a Te szabad kegyelmeden nyugszik. Ezért tudunk rendíthetetlenül hinni abban, hogy szeretetedet nem vonod meg tőlünk, hanem irgal­mad hűsége elkísér életünk végéig, sőt velünk lesz a halál éjszakájában és az utolsó ítélet napján is. Irgalmad nagysága tegyen bennünket is könyörületes szí- vűvé. Add, hogy megértsük a másik embert és szeressük. Tégy bennünket embertársaink bajában és örömében osztozókká, nehézségeikben segítőkké, bűneikben megbocsátóvá, elhordo- zásukban türelmesekké. Hadd lehessünk így a gyermekeid, aki hasonlóan bánsz velünk végtelen jóságoddal, Ámen, r Uj kenyér Az elmúlt napokban egyre több olyan hírt olvashattunk az újságokban, hogy igen sok faluban és járásban az Alkot­mány megünneplését összekötik az új kenyér ünnepével. így az Alkotmány ünnepe egyre inkább kettős jellegű ünnepévé lesz népünknek. A két ünnep valóban szorosan összetartozik, és amikor népünk a kettőt együtt ünnepli, arról ad bizony­ságot, hogy'jól látja az összefüggést a fejlődés keretét bizto­sító Alkotmány és az új kenyér között. Az új kenyér megint ott van az asztalunkon. Minden ma­gyar család asztalán. Jó illata betölti otthonainkat és jó íze megelégedéssel tölt el bennünket. Valami szent áhítat fog el bennünket, amikor a sütőkemencéből vagy a modern kenyér­gyárakból frissen az asztalunkra kerül. Jó érzéssel vágjuk le az első karéjt és adjuk tovább a megterített asztalnál a család tagjainak. Sok családban az édesanyák a megszegés előtt késükkel még keresztet is rajzolnak rá, jelezve, hogy nem közönséges dolog történik akkor, amikor megszegjük a ke­nyeret. Az új kenyér ünnepén forró hálával kell a szívünknek megtelnie. Luther Márton a „Mi Atyánk” negyedik kérésének magyarázatában hangsúlyozza „hálaadással vegyük minden­napi kenyerünket”. Ennek a hálának természetesen mindenek­előtt Isten felé kell szállnia, és azt kell kifejezésre juttatnia* hogy mindennapi kenyerünket az Ö kezéből vesszük és benne atyai jóságának ajándékát ismertük fel. Mi keresztyének sohasem felejthetjük el, hogy azért kerülhetett asztalunkra az új kenyér, mert Istenünk kegyelmesen meghallgatta imádsá­gunkat, melyben ezt kértük: „a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma”. Ezért a családi otthonokban az édes­anyák és édesapák kenyeret nyújtó kezei mögött a hit szemé­vel fel kell ismernünk a mi szerető mennyei Atyánk kenyeret nyújtó szent kezét. Akkor lesz igazán ízes a kenyér a szánk­ban, ha Isten iránti hálával esszük azt. Hálaadásunkban arról sem felejtkezhetünk meg, hogy Jézus Krisztus egyszer ezt a kenyeret a kezébe vette, és az mondotta: „ez az én testem”. Es azóta is az oltárra került, igével megszentelt kenyérben vehetjük az Ö testét, bűneink bocsánatára. De hálával kell fordulnunk az új kenyér ünnepén állami felsőbbségünk felé is. Jól mondja Luther a Nagy Kátéban, hogy az állami felsőbbség címerébe bele kellene venni a ke­nyeret is, sőt a pénzekre is rá kellene azt verni, hogy az állampolgárokat emlékeztesse: „az ö (ti. az állami felsőbbség) szolgálatuk révén van oltalmunk és békességünk, és nélkülük nem élvezhetnénk és nem tarthatnánk meg a mindennapi ke­nyeret. Méltók is ezért a teljes tiszteletre.” Az új kenyér ün­nepén hálátlanság lenne tőlünk, ha elfelejtenénk, hogy a szo­cializmust építő Magyarország kormánya mennyit fáradozott és fáradozik azért, hogy népünk minden fia asztalára bősége­sen jusson kenyér és azt népünk kevesebb fáradsággal szerez­hesse meg, mint a múltban. A mi hazánkban minden állam­polgár bőségesen ehet az új kenyérből és az édesanyáknak többé már nem kell vékony szeletkéket szelniük gyermekeik­nek, mint az a „3 millió koldus idejében” olyan sokszor meg­történt. Azért is csak hálásak lehetünk népünk vezetőinek, hogy ez az új kenyér becsületes munka gyümölcseképpen ke­rülhet mindenkinek az asztalára, és megszüntetett minden ingyenélést és kizsákmányolást. Valóban mindenki megelége­déssel eheti a magyar földön a jóízű új kenyeret. De az új kenyér ünnepén hálával és meleg szívvel keTl fordulnunk parasztságunk és ipari munkásaink felé is. Pa­rasztságunk a mögöttünk levő évtizedben nem könnyű feladat előtt állott, amikor az évszázadokon keresztül megszokott gazdasági életformát a szebb és gazdagabb élet érdekében fel­cserélte a nagyüzemi gazdálkodás új rendjével. Nem volt könnyű az apák megszokott útjáról lelépni, és egy új úton járni a mezőgazdaságban. Sok látszólagos egyéni érdeket és még több önzést kellett parasztságunknak legyőznie ahhoz, hogy közösen gazdálkodjanak mezőiken és a közösség érde­keinek szem előtt tartásával találják meg saját érdekeiket is. Az új kenyér ünnepén mégis örömmel mondhatjuk el, hogy parasztságunk túlnyomó többsége megtalálta a helyét a nagy­üzemi gazdálkodásban és az idei új kenyér legnagyobb része már a közös gazdálkodás gyümölcseképpen került asztalainkra. Ipari munkásságunk pedig mindent megtett azért, hogy a ter­melőszövetkezetek megfelelő mennyiségű és minőségű gépek­hez jussanak és ezzel megkönnyítsék és eredményesebbé te­gyék földművelő népünk munkáját. Az új kenyér ünnepén nézzünk megelégedéssel és meleg tekintettel parasztságunk és ipari munkásságunk szemébe és szorítsuk meg kérges kezüket. Végül arról sem szabad megfeledkeznünk az új kenyér ünnepén, hogy „a kenyér” — Luther magyarázata szerint — nemcsak az asztalunkra helyezett jóízű karéjokat jelenti, hanem magába foglalja mindazt, ami a földi élethez szük­séges. „Márpedig — mondja Luther — nemcsak az kell az élethez, hogy a testünknek legyen tápláléka, ruházata és egyéb szükséglete, hanem az is, hogy csendben és békében megfér­jünk azokkal az emberekkel, akikkel együtt élünk és érint­kezünk mindennapi munkánk, foglalkozásunk és mindennemű tevékenységünk közben. Ezért hát jól ereszd meg és szárnyal­tasd képzeletedet, nemcsak a sütőkemencéig és a lisztesládáig, hanem a széles mezőre és az egész földre, amely termi és szol­gáltatja nékünk a mindennapi kenyeret.” Mindez azt jelenti, hogy a kenyérrel a legszorosabban összefügg — a béke. Ahol háború van, ott kevesebb a kenyér, ott az éhség sötét árnyai nyomulnak előtérbe frontokon és frontok mögött és az Isten ítéleteképpen el-elmarad a „mindennapi kenyér”. Ezért kell mindent elkövetni a célból, hogy „csendben és békében meg­férjünk azokkal az emberekkel, akikkel együtt élünk”. Arra van tehát a most élő emberiségnek nagy szüksége, hogy ki­alakítson egy olyan világot, amelyben nem fenyeget többé a háború réme, hanem a különböző népek békésen élnek egy­más mellett és egymás javára, és összefognak a sokszor még éhező, gazdaságilag elmaradott népek felemelésére. Igazán jóízűen csak akkor ehetjük kenyerünket, ha tudjuk azt, hogy többé senki nem éhezik ezen a világon, hanem megelégedés­sel eszi az új kenyeret, Káldy Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom