Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-08-20 / 34. szám

Az egyháztörténetből Nieiiiler állapota javúl-visszanyerte öntudatát Püspökeink részvéttávirata Jelentettük, hogy D. Martin Niemöller hesserunassaui egy­házelnököt augusztus 7-én, hétfőn este, súlyos autóbaleset érte Dániában. Most nyert ér­tesülésünk szerint .Niemöller maga vezette autóját, s a ko­csi Apenrade és Hadersleben között egy éles kanyarban az autóút baloldalán egy fának csapódott. Níemöller 71 éves felesége a helyszínen meghalt. (Niemöller maga mondta el annakidején dr. Vető Lajos püspöknek, hogy felesége azért kíséri el őt minden út­ján, mert a koncentrációs tá­bor oly hosszú időre válasz­totta el őket egymástól, hogy ezzel is szeretnék a külön töl­tött időt helyrepótolni.) A ve­lük utazó Dorothea Schulz rö­viddel a szerencsétlenség után belehalt sérüléseibe, míg Niemöller nyolcéves unokája sértetlen maradt. Maga Nié- möller súlyos fejsérüléseket és nagy vérveszteséget szenvedett és elvesztette öntudatát. A dá­niai Apenrade-i klinikára szál­lították, ahol állapota javult, öntudatát visszanyerte és or­vosai tájékoztatása szerint ki­elégítően töltötte az éjszakát, s túl van az életveszélyen. Köztudomású, hogy Níemöl­ler egyházelnök röviddel dá­niai útja előtt tizenhat-napos előadó- és prédikáló- körutat tett a Német Demokratikus Köztársaságban. (Erről legkö­zelebb nyújtunk beszámolót.) Niemöller ezt az útját a leg­szebbnek nevezte, amelyet va laha is tett az NDK-ban. elő­adásait és prédikációit soha annyian nem hallgatták, mint ez alkalommal. A templom nem egyszer szűknek bizo­nyult a hallgatóság számára. Így például Rosslauban a templom előtti téren kellett ezért prédikálnia, Dresdában pedig az egészségügyi mú­zeumban kellett megtartania előadását „Az egyház és a társadalom” címen, s a mű- zeum összes helyiségeiben hangszórók közvetítették tömegeknek az előadást. Még­is százak nem kaptak helyet és csalódottan voltak kényte­lenek távozni. Állandóan fel­hangzott a kiáltás Níemöller felé: „jöjjön el újra! jöjjön el újra!” Niemöllernek ez az utazása egybeesett a berlini Kirchen» taggal, mi sem természetesebb tehát, minthogy nyugatnémet körökben éles kritikával illet­ték. Nagyszerű NDK-beli szolgá­lata után Níemöller Dániában akarta augusztus 6-tól szep­tember 2-íg szabadságát töl­teni. Szabadságénak első he­tében egy dániai népfőiskolán szándékozott több előadást tartani a keresztyének köte­lességeiről a fejlődésben levő országokkal szemben. Augusz­tus 22-én pedig Oslóban akar­ta átadni a németországi ke­resztyén egyházak munkakö­zösségének üdvözletét a me­todista világkongresszusnak. Mindebben megakadályozta őt a váratlanul bekövetkezett autó-baleset. Egyházunk népe személye­sen is, számtalan megnyilat­kozásából is ismeri Martin Niemöllert, a hivő keresztyént, az evangélium hűséges sáfá­rát, a béke és az emberek közötti megértés megalkuvás nélküli harcosát. Magyaror­szági evangélikus egyházunk szíve mélyéből osztozik Nie- möller egyházelnök nagy gyá- j szában és híveinek ezrei ké­rik Istent, adja vissza egész­ségét, hogy tovább végezhesse az evangélium hirdetésének, a békességszerzésnek áldott szol­gálatát. ga. A Habsburg-katolikus elnyomás kezdete Püspökeink az alábbi táv- I és egyházunk népének együtt- iratban fejezték ki a maguk | érzését: NÍEMÖLLER MARTON egyházi elnök úrnak Német Szövetségi Köztársaság Kedves felesége szomorú elvesztése alkalmával kérjük, fo­gadja őszinte részvétünket. Ebben a mély gyászban hálásak vagyunk Istenünknek, hogy ön életben maradt és imádko­zunk az Ön mielőbbi felgyógyulásáért. VETŐ és KÁLDY püspökök Hesseni lelkészek a militarizmus ellen Frankfurt am Main (ADN) Nyolc nyugatnémet lelkész: dr. H. W. Bartsch, H. F. Christ, H, Grisshammer, dr. I, Redhardt, H. J. Schmidt von Puskas, R. Schlink, K. Schieber és' N. Wollrath kö­zös aláírással számos lelkészi hivatalhoz felhívást intézett a szövetségi fegyveres erők­nél való hadkötelezettség megszűntetése, a háborús' szolgálat megtagadása, és a katona-lelkészi szerződés ügyében. „Kérem a belátással bíró lelkészeket, hogy a három mellékletet szószéki hirdetés­ben olvassák fel egyet-egyet három egymásutáni istentisz­teleten” — olvasható az aláírók kísérő levelében. Arról van szó, hogy a Szövetségi Köz­társaságban ne ismétlődhes­senek meg azok a hibák, me­lyek annakidején Hitler ha­talomra jutásához vezettek. A nyugatnémet hivatalos po­litika szükségállapot-rend­szerrel, rendőri — és katonai diktatúrával fenyeget. „Éppen úgy, mint a nemze­ti szocializmusnak, a bonni kabinetnek és a vele érdek- közösségben levőknek szüksé­ge van az egyház és a sajtó alkalmazkodó támogatására, hogy így felelőtlen céljaikhoz közelebb jussanak” — mondja a felhívás. „Akik ma újra olyan „strammul” viselked nek, azoknak nem szabad el feledniük milyen vajpuhákká váltak 1945-ben, mint bizony­gatták ártatlanságukat. és mint nyöszörögtek bocsá­natért. Azok, akik a gazdag­sággal való gátlástalan szö­vetségben mint katona és mint egyház kolaborlálnak meggondolhatják, hogy a ke­vélység a bukás előtt halad”. A hagyományos katona-egy­házi gondolatban elfogult egyházi többség nem képes ellenállni annak a kísértés­nek, hogy paktáljon a nyu gatnémet felfegyverkezéssel a katona-lelkészi szerződés for­májában* — hangzik a kato­na-lelkészi szerződés elleni felhívásban. A hesseni lelkészek szerint „a katona-lelkészi szerződés által a felfegyverzéshez való egyházi segítségnyújtás vég­zetes hiba és veszedelmes engedetlenség a békekészség re hívó evangéliumi megbíza­tással szemben”. Végül megállapítják: „A katonai érdekekhez való al­kalmazkodás az evangélium megtagadását jelenti”. Afrikai lett a Közép-Tanganyikai egyház elnöke Singida (Tanganyika). A Közép-Tanganyikai Lutherá­nus Egyház zsinata legutóbbi ülésén Manase M, Yona lel­készt választotta az egyház el­nökéül. Most történt először, hogy afrikait választottak en­nek az egyháznak elnökévé. Yona lelkész Ruben Pedersen lelkész utóda az elnöki szék­ben, aki ez év júliusában tá­vozik Tanganyikábói. Peder­sen volt ez ideig a Tanganyikai Lutheránus Egyházak Szövet­ségének elnöke. Yonát július 0-én összegyhází ünnepség keretében iktatták elnöki tisztségébe. Alelnökké Howard S. Olson lelkészt választották, aki 1946 óta működik Tanganyikában. Alelnöki teendői mellett dol­gozik az Újtestamentom egyik helyi törzs nyelvére for­dításával. Ez a törzs 180 000 főből áll. A Közép-Tanganyikai Luthe­ránus Egyház a Tanganyikai Lutheránus Egyházak Szövet­ségének tagja, híveinek szá­ma ez idő szerint 21 400, AUSZTRIA A nyugati egyházi sajtót élénken foglalkoztatja az a hír, hogy az osztrák nemzeti tanács az 1861-ben kiadott „Protestáns Patens”, „Protes­táns törvény” érvényét nap­jainkban megszünteti. Kerek száz esztendeig volt érvényben ez a protestáns törvény. A protestánsok száma a katolikus Ausztriában 6,2 szá­zalék és többségükben az evangélikus egyházhoz tartoz­nak. A 16. SZAZAD MÁSODIK FELÉBEN a katolicizmusnak európaszerte óriási veszteségei voltak. Ezeknek hatására Ró­ma egyre jobban kezdett ma­gához térni, s megindította teológiai-vallási és politikai- társadalmi téren egyaránt a restaurációt. Ebben a törek­vésben Róma legerősebb tá­maszai a Jezsuiták voltak. Pá­pai engedélyük volt arra is, hogy a megyéspüspök és a helyi plébános engedélye nél­kül bárhol prédikálhatnak és gyóntathatnak. Szervezetük élén a monarchikus hatalom­mal felruházott generális állt. 15 éves tanulmányi idő után szentelték pappá tagjaikat, s azután is állandóan újabb próbák elé kerültek. A tagok­nak el kellett szakadniuk a világtól, nem ismerhették sem a hazaszeretetei, sem a csa­ládi együvétartozás fogalmát. Gondolkodás nélkül kellett ki­szolgáltok a pápa akaratát. A rend célja a katolikus egy­ház középkori hatalmának visszaállítása volt, s ennek érdekében politikai eszközö­ket is tudatosan alkalmaztak. Pázmány jezsuita kiképzőjé­nek, Bellarminnak a tanítá­sa szerint a pápa egyházi dol­gokban közvetlenül, világi dol­gokban pedig közvetve a leg­főbb hatalom, s ha a királyok nem engedelmeskednek a pá­pának, letehetők, sőt meg is ölhetők. Ugyanekkor a trienti zsinat (1545—63) jezsuita ha­tás alatt nyílt protestáns-elle­nes magatartást tanúsított, s gondoskodott a katolicizmus szellemi, anyagi és politikai erejének visszaállításáról. A katolikus restauráció leg­hűbb szövetségesét a Habs­burgokban találta meg. Míg a katolikus egyház szolgál­tatta az ideológiai fegyvere­ket, addig a Habsburgok ad­ták a politikai hatalomnak a hozzájárulását mindkettejük közös céljának megvalósítá­sára: a régi álLapotok restau­rálására. A Habsburgok célja az abszolút monarchia meg valósítása volt, amelyet Ma­gyarországra is ki akartak ter­jeszteni. A Habsburgokból hi­ányzott minden jóindulat Ma­gyarország iránt. Az osztrák örökös tartományok egyik függvényének tekintették az országot, amely a török há­borúk idején arra volt jó. hogy hadfelvonulási terület legyen, s ezen menjenek vég­be azok az előcsatározások, amelyeknek viszontagságától az osztrák örökös tartományo­kat megkímélhették. Ahogy összefonódott a kato­likus egyház vezetőinek és a Habsburgoknak az érdeke az ellenreformációban, ugyanúgy fonódott össze a magyarság és a protestantizmus érdeke a különféle szabadságharcokban. A reformáció egyházai így ke­rültek szövetségbe a nemzeti függetlenségért is küzdő ha­ladó erőkkel. MAGYARORSZÁGON A KATOLICIZMUS ügye annyi­ra rosszul állt, hogy a római kúriához intézett főpapi je­lentés szerint a Szent Korona egész területén egy ezrelékre becsülte a katolikus hívek arányszámét. Ilyen nehéz kö­rülmények között kellett meg­indulnia az ellenreformáció­nak. Oláh Miklós esztergomi érsek irányította a tervszerű ellenreformáció» hadjáratot. 1559-ben, tehát egy esztendő­ben csupán egyszerre 300 egy­házközségből sikerült kiüidőz­nie a protestáns papokat és tanítókat. Majd betelepítette Nagyszombatba a jezsuita-ren­det, akik később megkapták a nagyjövedelmű túróéi prépost- ságot. Egyre több lett közöt­tük a magyar rendtagok szá­ma, közülük került ki a refor­máció első tehetséges ellen­fele, Telegdy Miklós, majd később a még nagyobb hírű Pázmány Péter is. A magyar jezsuiták a Habs­burg hatalmi törekvések és a római irányítású rekatolizáló tervek kiszolgálása mellett egyúttal a dolgozó nép ellen­ségei is voltak. Taktikájuk ugyanis arra irányult, hogy a földesurakat szerezzék meg a katolicizmus számára, mert ezen a réven a cuius regio, eius religio elvre támaszkod­va, sikerült az áttérített nagy­birtokos jobbágyait is erőszak­kal katalizálni. A protestáns földesúr sem enyhített jobbá­gya helyzetén, de legalább a vallás szabad gyakorlása te­rén kívánta biztosítani jobbá­gyai számára a gyülekezeti is­tentiszteletet. Míg ezzel szem­ben jellemző Pázmány érve­lése, aki a jobbágyok szabad vallásgyakorlata ellen és templomaik elvétele mellett érvelt. Pázmány, Werbőczyre hivatkozva, azt hangoztatta, hogy a jobbágynak nincsen semmi joga a földön, amelyet művel, hanem csak munkája földesúrtól adott jutalmához, béréhez lehet jussa. A föld te­hát nem a paraszté, amelyen saját házát építi, s még ke­vésbé lehet övé a templom, a földesúr birtokán. Hivatko­zik a kegyúri jogra, amely szerint a patronusok, kegy­urak annak adják a papi ja­vadalmat és a templomban való szolgálatot, akinek akar­ják. Bár a római kúria soha­sem helyeselte a földesurak, patronusok rendelkező jogát a templomok és egyházi szemé­lyek felett, a cél elérése ér­dekében a jezsuita Pázmány mégis kész a feudalizmust ki­szolgálni, ha mindjárt ebben az esetben Róma ellen is, csak hogy üthessen a vallás sza­bad gyakorlatán, s ezzel a jobbágyságon is. Legfőbb fel­adatának a katolikus egyházi vagyon visszaszerzését tartot­ta, ezenkívül nagykiterjedésű földeket juttatott a jezsuiták­nak, de saját rokonainak is. UGYANAKKOR MEGIN­DULT A REFORMÁCIÓ bá­zisa, a városi polgárság elleni elnyomás is. A városok or­szággyűlési képviseletét és sza­vazati jogát megszűkítették, s a városok nagy részét a ne­mesi vármegye hatalma alá helyezték. A jobbágy szabad költözésének biztosítását a vármegyére bízták, s ezzel tel­jessé vált a jobbágyság kiszol­gáltatása a földesúri szeszély­nek. Azokban a városokban is, amelyekben nem sikerült a megye hatásköre alá való he­lyezést törvényileg biztosítani, tehát amelyek szabad királyi városok maradtak, fellépett az ellenreformáció, azzal az ürüggyel, hogy ezeknek a vá­rosoknak a Habsburg király a feudális földesura. Jellemző erre a kassai templom-ügy. Az egri püspök, Szuhay István, a törők hódítás miatt székhe­lyét Kassára kényszerült át­helyezni, s így nyomban hoz­zákezdett a Nagy Lajos-kora- beli, gyönyörű kivitelű góti­kus dóm megszerzéséhez. Eh­hez alkalmat az nyújtott, hogy 1603-ban Barbiano Jakab, Bel- giojoso grófja lett a felsőma­gyarországi főkapitány. E mindenre felhasználható, ide­gen zsoldosvezér 1604. január­jában a piacra ágyúkat vo­nultatott fel és zsoldos sere­gének fedezése mellett, késő este birtokba vették a kassai dómot, s a hajnali órákban katolikus templommá fel is szentelték. 1604-ben a pozsonyi ország­gyűlésen, a rendek újból elő­hozták, mint már évtizedek óta olyan sokszor, vallási sé­relmeiket, azonban Mátyás fő­herceg, különféle furfangjai- val úgy tudta megtéveszteni a rendeket, hogy a vallásügyek nem kerültek legális tárgya­lásra az országgyűlés folya­mán. A rendek szétosztásuk előtt a bekövetkezhető zava­rokért minden felelősséget el­hárítottak magukról, ünnepé­lyes óvástétel formájában. Az uralkodásban korlátozott Ru­dolf helyett kormányzó Má­tyás főherceg a 21. országgyű­lési törvénycikkhez önkénye­sen királyi dorgáló parancsot függesztett, 22. te. gyanánt, amelyben egyszer s minden­korra véget akart vetni min­den eretnekségnek és a régi eretneküldöző törvényekkel kívánja sújtani a protestánso­kat. Ezzel aztán a pohár be­telt. Most már minden társa­dalmi osztály elégedetlensége egységes forradalmi hangulat­tá fokozódott, és már csak vezető kellett, aki élére áll az elégedetlenkedőknek, aki meg is jelent Bocskai István sze­mélyében. Dr. Ottlyk Ernő INTÉZKEDÉSEK PALESZTI­NÁBAN A KERESZTYÉNEK ELLEN Menachen Panisch rabbi törvényhozó intézkedést kíván az izraeli ultra-orthodox párt: „Ágúdat Izrael” részéről a parlamentben. Egyik interpel­lációjában a rabbi a parla­ment elé terjesztette, hogy a keresztyén missziók „veszélye­sek az államra”. A rabbi kri­tikája kifejezésre juttatta, hogy a missziói iskolák külö­nösképpen nagy „erkölcsi ve­szedelmet” rejtenek maguk­ban, miután a gyermekneve­lés vonatkozásában egyedülál­lóan leveszik a terhet az anyák vállairól. A külföldi kőnyomatosok egyre gyakrabban hoznak ar­ról hírt, hogy Palesztinában fasiszta módszerekkel keresz­tyén istentiszteletek, gyüleke­zetek megzavarásával, a rész­vevők brutális bántalmazásá­val járnak el az ultra-ortho­dox párt hívei. ■•■•«■■•»■■■■■■■a ■■■■■■■■■aaaauai Kovács először az asszony kitöréseit nem vette komolyan. De az asszony ma véglege­sen nem akart csillapodni. Márpedig meg kell vele értetni, hogy a kardot el kell vala­miképpen adni. Kis idő múlva az ágyból szólt a zokogó asszonyhoz: — Nézd, Mariska, eladjuk ezt a kardot és majd aztán megfelezzük az árát, ha minden­képpen el akarsz hagyni. Tudta, hogy az asszony kijelentése nem végzetes, 6 maga is csak kerékvágásba akar­ta terelni a beszélgetést. Az asszony valóban felhagyott a zokogással, üres tekintettel, bi­zalmatlanul és hitetlenül nézett férjére. Az­tán minden összefüggés nélkül megint kiál- tozóvá vált a hangja: — Nem! — csattant ki. Te már elittad az árát! Boldog, boldogtalan ebből akar része­sedni, Ügy élsz, mint akinek megszámlálha­tatlan a pénze. A szomszédok már arról be­szélnek, hogy neked igazán jól megy, min­dennap a kocsmában ülhetsz. Honnan az a sok pénz? rebesgetik, Mögöttem meg hol itt, hol ott súgnak össze. Nagy baj lesz itt még. Mindezt egy szuszra mondta el. Kovács újra próbálkozott: — Mariska, jöjjön meg az eszed. Holnap el kell vinni a kardot egy helyre, ahol talán előleget is kapok rá. — Hová? — nyílt tágra az asszony szeme. — Nem tudod te azt, engem is Tausz Kar­csi visz el. — Már pedig én nem adom. — Az asszony A KINCS V. folytatás hajthatatlannak látszott. — Ha a fejed tete­jére állsz is, akkor sem adom. — Mariskám! — Neked én már nem vagyok Mariskád. Az asszony már a rendőrséggel fenyegető­zött, Kovács jobbnak látta, ha abbahagyja a beszélgetést. Annak nem jó vége lenne, ha az asszony nyakára hozná a rendőrséget. Nem félt tőle, ő úgy érezte, hogy megillette a kard, hiszen egy életen át úgy élt a mun­kájából, hogy abból telt is neki, meg nem is. A kard mindenhogyan öt illette meg, egy hosszú élet munkája után került a meggaz­dagodás révébe. Meg nem is olyan ez az asszony, aki ezt megtenné. Viszont könnyebb a hétfejű sárkányt most legyőzni, mint az asszonyt elképzeléséről lebeszélni. Befordult és úgy tett mintha aludna. Lassan az asszony is ágynak cihelődött, s ekkor halkan megkér­dezte: — Tényleg gyanús vagyok a szomszédok előtt? Az asszony is már lecsillapodott és egészen nyugodtan így válaszolt. — Főleg a bőrönd miatt. De a barátaid is jártatják a szájukat. — Akkor levesszük majd a markolatot. •— Hogyan? Csak el kell vágni a kard pengéjét a markolattól. Ebben megállapodtak és újra szent volt közöttük a békesség, és álmodtak egy ki­mondhatatlan jólétről, amiről csak szegény emberek tudnak álmodni. Másnap Kovács nem ment munkába. A tűzhelyben hatalmas tüzet gerjesztett. A kard pengéjét odaszorította a parázshoz. Így tüze- sítette az acélt. Amikor fehérre izzott, görbí­teni próbálta. Nehezen ment. Ekkor a padló­ba bökte és teljes súlyával ránehezedett a markolatra. Éppen csak hogy meghajolt. Üjra izzított újra hajlított. Szívós acélból v°lt a penge. Nem akart engedelmeskedni a gazdájának. Dél felé járt már, amikor Ko­vács lakása és főleg a konyha valóságos mű­hely volt. Kalapács, balta, fogó, parázs és füst és verejték. Kovács ingújban tüzesített és hajlított. Végre kettétört a kard pengéje. A markolat alatt rövid fekete csonk ékte­lenkedett, a finoman ívelő penge most ócska piszkavasnak hatott. A markolat most már belefért az aktatás kába. A kard bőrtokját gondosan elrejtet ték, minden reményük a markolatban voh Tausz kora délután megjelent. Ö sem dől gozott. A kiesést busásan fogja pótolni i százalék. Az aranykard. Tausz is ivott előr~ a medve bőrére. Kölcsönt vett fel és hop, odahaza rendezze a szénáját, az asszonynál vásárolt egy szép kötényt. Az asszonynál felettébb gyanús volt a vásárfia és megkér dezte: „Mi lelte Karcsit?” Huszonöt év óti ez az első ilyen természetű meglepetés. — Kapsz még egyebet is, ne félj. — Aztán mi a csodából? Tán meghalt i nemlétező amerikai nagybátyád, aki rád hagyta a gyárát? '— Pszt! — intett csendet Tausz —, soI pénzt kapunk Kovács Feritől. — Ugyan, ugyan. Ha nem ismernélek ben neteket, akkor el is hinném. Nem szereten a tréfát. Azt mondd meg, honnan vetted t pénzt? — tért a lényegre az asszony. — Kölcsön kértem. — Miből adod meg? — Kovácstól kapom — és elmondta a: asszonynak a történteket. Csak azt hallgattc el, mennyit költött italra. (Folytatjuk) Márton Péter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom