Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-07-30 / 31. szám

*Jkt egyháztörténetből! Bátorítsák az egyházak a népeket a béke útján Az Első Keresztény Béke-Világgyűlésen, Prágában, a megnyitó istentiszteletet, Hromádka professzor alap­vető előadása és a korreferátumok elhangzása után a béke kérdését és az azzal összefüggő legfontosabb problémákat tíz albizottságban tárgyalták. A legélén­kebb megbeszélésekre, sőt vitákra, az 5. (a Béke és Németország kérdésével foglalkozó) albizottságban ke­rült sor. Az albizottságok tárgyalásaik befejeztekor jelentést terjesztettek megbeszéléseik és tárgyalásaik eredményeiről a plenáris ülés elé. Az alábbiakban az 5. sz. albizottság jelentésének második felét ismertet­jük. Németország és szomszédai Érthető, hogy Németország közvetlen szomszédainak, akik a háború legsúlyosabb terheit hordozták, legszörnyűbb szen­vedéseit és pusztításait szen­vedték, nagy érdeke fűződik a háború után teremtett té­nyek nemzetközi-jogilag is minden oldalról elismert sta­bilizációjához. Egy békeszer­ződés nemcsak a tényeket Stabilizálja, hanem iránymu­tató a történelmi fejlődés'szá­mára. Ezért kellene a néme­teknek figyelemmel lenni a Szomszédaikat nyugtalanító kérdésekre és kérelmekre. Németország keleti szom­szédai elismeréssel szóltak á bizottságban arról, hogy az NDK lett az első olyan német állam, melynek sem­ini: „Drang nach dem Ostob­áé (Kelet utáni törekvés, Ke­letre nyomulás) nincs. Németországtól elvárják, hogy azokba az ismételten tett javaslatokba, melyek egy új békeszerződésre vezethet­nek, belemegy. Mégha nem könnyű feladat lenne is, még­is, meg kell kísérelni leg­alább lépésenként előbbre jutni. A bizottság legtöbb résztvevője tisztában volt az­zal, hogy az a tény, misze­rint 16 évvel a háború után még semmiféle békeszerződés nem létezik, jó esélyt nyújt a revansizmusnak és a revi- zionizmusnak. Azok a lehetőségek, melyek a feszültség csökkentését eredményezhetik, legyenek a német nép számára a törté­nelem Ura által nyújtott esé­lyek egy hamis útról való visszafordulásra. Elismerésre méltó módon beszéltek Németország keleti szomszédai Németország nagy kulturális teljesítményeiről a múltban. És ehhez azt a kí­vánságot fűzték, hogy egy békés Németország képes lé­gyen, a népek kultúrtörekvé- seivel összhangban, újra és továbbra is, hathatós hozzá­járulást nyújtani a világ szellemi gazdagodásához. NÉMETORSZÁG két Államisága Kifejtették, hogy az a tény, hogy Németország két állam­ra oszlik, nemcsak sorsot, de sokkal inkább feladatot je­lent. A németek feladata kell, hogy legyen mindkét német államban a kölcsönös kapcso­latok kiépítése, a mérgezés és ócsárlás megakadályozása. Egy ilyen szolgálat Német­országon túl is messzemenő jelentőségű lenne a politikai helyzet megbékélése szem­pontjából Európában és a világban. AZ EGYHÁZ FELADATA Az egyház tud a kiengesz­telés erejéről, melyet Isten nekünk Krisztusban ajándé­kozott és mint az emberi együttélés új lehetőségét, na­ponta újból ajándékoz. Ebből származik a keresztyének ere­je, hogy legyőzzék a félelmet, hogy a felebarátban a test­vért lássák és hogy vele be­szélgetést folytassanak, ami előfeltétele az igazi békének. Az egyházaknak — tekintet nélkül népeik politikai kü­lönbözőségeire és ellentétei­re —, intenzívebbé kellene tenniök a kölcsönös látoga­tásokat, és' felsőbbségeiket kérniök kellene, hogy azokat fokozott mértékben tegyék lehetővé. Kezdeményezés történt, hogy létrehozzák a Prágai Keresztyén Békekonferencia „össznémet-Bizottság”-át. Az egyházak feladata a bé­kéért való fáradozásaikban a politikai lelkigoridozás, a po­litikai szeretet-szolgálat, és a politikai prófétai szolgálat, mely által az egyházak a fe­lelős államférfiaknak és a velük együtt felelős állam­polgároknak segítségére van­nak és őket bátorítják, hogy járják a népek bizalommal teljes, békés együttélésének az útját. Afrikai egyházak képviselői az Első Keresztyén Béke-Világ- feyűlés elnökségében. Balról jobbra: Mends Cole lelkész, Liberia, T. A. Ősei, a ghanai egyháztanács főtitkára és J. Stephens, superintendens. Holland bírálat a Kirchentagról Nemcsak Németországban, üe külföldön, sőt nyugaton is égyre többen utasítják vissza a Kirchentagon való részvételt. Az alábbiakban közöljük Hebe Kohlbrugge, az Ökumené is­mert holland (Utrecht) mun­katársának a Kirchentag elnö­kéhez Thadden-Trieglaff-hez intézett levelét: , 5,Kedves Thadden Testvér! , Nagy sajnálatomra meg kell írnom Önnek, hogy kénysze­rítve látom magamat vissza­vonulni a berlini Kirchentagot előkészítő ökumenikus bizott­ságból. Bánt, hogy ezt meg kell írnom önnek és sokáig haboz­tam, mi legyen a helyes. Ezért mégegyszer rászántam magam, hogy Berlinbe menjek és ott kellően informálódjam. Miután különböző emberekkel beszél­tem Berlinben, most már arra a döntésre jutottam, helyesebb, ha az Ökumené távoltartja magát a berlini Kirchentagtól, s ezért legalábbis a magam számára levontam a végered­ményt. Indokaim a következők: 1. Ha a Kirchentag az öku­menikus bizottságtól közre­működést vár egy olyan nehéz döntésben, mint a Kirchentag Berlinbe való összehívása, akkor az elnökség minket kellőképpen tájékoztatnia kel­lett volna. Vogel, Fischer, Kupisch professzorok nyílt leveléről, Niemöller elnök és Wilm präses döntéséről és megadott indokaikról kellett volna az embernek tudomást szerezni, hogy dönteni tud­jon. Nem helyes, mi csak egy­oldalú tájékoztatást kaptunk. Ilymódon a cinkosok és nem a munkatársak cselekszenek. Az is nagy megrendülést jelentett számomra Berlinbe utaztamkor, hogy barátaim, ha ugyan még résztvesznek a I munkában — valamennyien megnehezült szívvel és öröm nélkül, lojalitásból („ha már egyszer így esett” — mondják) vesznek csak részt az előkészí- ‘tésben. És ez a nyugati bizott­ságok tagjaira csakúgy érvé­nyes, mint a keletiekére, Ez nem jó kezdet. ILLOJALITAS sokakkal SZEMBEN 2. A döntés: Berlinbe menni és feladni Lipcsét nem tud meggyőzni engem. Bizonyos, hogy lojalitás kell egymás iránt, és hogy egy keresztyén­nek ki kell állania mások ér­dekében. Most azonban, mert lojálisak akarunk lenni az egyház négy emberével, akik­nek az NDK kormánya nem adott vízumot, illojalisokká kellene lennünk sokakkal szemben, akik jelen lehettek volna Lipcsében, akiknek azonban Berlinbe menni nem áll módjukban. Hálásan vesz- szük tudomásul, hogy a négy­ből három ... önként vissza­vonult. Milyen szomorúság, hogy az elnökséget ez nem bátorította arra, hogy mégis­csak Lipcsébe menjen ... „MAGAS POLITIKA”-I KIRCHENTAG 3. Ezen felül pedig az a lépés, hogy Berlinbe menjek, számomra azért aggasztó, mert bár a legutóbbi ülés al­kalmával Walz és Giesen test­vérek nyomatékosan állították, hogy a Kirchentag teljesen „politikamentes” lesz, valójá­ban le nem tagadható, hogy a Berlinbe menetel „magas politika”. Ha az embernek az egyházban politikai lépéseket kell tennie, — és erről igenis tudunk az ellenállásból és jú­lius 20-ából, — akkor ezt „Isten nevében” kell tennie. Az azonban nem meggyőző, hogy a megtörtént döntés „Isten nevében” történt. A legritkább esetben lehet ugyanis politikamentes Kir­chentagról beszélni. Félni lehet attól, hogy a berlini Kirchen­I tag abban a kétszínű értelem­ben nevezi magát „politika- mentesnek”, hogy arra a ko­rábbi egyháztörténelemben éppen Németországban oly gyakran volt példa. A kívül­állók számára — keleten és nyugaton — az ilyen „politika- mentes” Kirchentag nem szavahihető. A BOTRANKOZÄS ALKALMA Ennek a politikai döntésnek „lelki indoklása” teszi a dol­got nem szavahihetővé ... 4. A Kirchen tagnak a gyüle­kezeti tagok számára felhí­vásnak kellene lennie a Jézus Krisztusról való hitvallásra ... örvendezésre és eszmélkedésre kellene indítania. A berlini Kirchentagnál azonban az a veszedelem, hogy a zavart- keltés, az elkülönítés és a bot- ránkoztatás alkalmává válik. Ennek nem szabadna megtör­ténnie .;; Szívből kívánom, hogy ha már Lipcsét elejtették, inkább egyáltalán ne tartsák meg a Kirchentagot, mert egy botránkoztató gyűlés nem lehet az egyház gyűlése. Mindezek alapján lehetetlen számomra, hollandokat tobo­rozni, hogy Berlinbe menje­nek. Az emberek Hollandiá­ban keveset, vagy semmit se tudnak ezekről a dolgokról. Nem akarok száz cinkost tudni magam mögött, akik közül némelyik, ha majd Berlinbe bepillantást nyert a dolgokba, megrémüljön, mert ezt a lépést megtette. A hol­landok, akik a Kirchentagra utaznak azért jönnek, hogy ott Kelettel találkozzanak; tudni akarják, hogyan élik ott az emberek hitüket; éppen mint ökumenét érdekli ez őket és azt kell majd tapasz- tatotok, hogy egy „nyugati­egyházi” döntésbe kerültek bele, egy döntésbe, mely az nagynémet gondolatot állítja előtérbe és ezzel végsősoron még mindig egy német naci­onalizmust szolgál. Visszaadom hát megbízá­somat a Kirchentagnak. Meg­maradok azonban abban a reményben, hogy a Kirchen­tagot Berlinben nem tartják meg és hogy az elnökség mégis eltökéli magát, hogy a bot- ránkozást eltakarítsa az útból.” Bocskai István szabadságharca műnk legnagyobb erőssége az egyesség” — mondotta. Bocskai serege diadalról dia­dalra ment, Bástát és Selgio- josot legyőzte, elfoglalta előbb Kassát, majd az egész Fel­vidéket. Pozsony és Sopron vidéke is Bocskai csapatainak kezébe került, sőt egyes lo­vashajdú csapatok a Bécs kö­zelében levő császári kerte­ket is feldúlták s Szilézia és Morvaország vidékein is meg­jelentek. De nem vezette hódítási szándék Bocskait, még a tö­rök által néki felajánlott ki­rályi címet sem fogadta el. 1605-ben a Bocskai mellett fegyverre kelt székelyek és erdélyi nemesek erdélyi feje­delemmé kiáltották ki, majd később a szerencsi reformatus templomban tartott országgyű­lés „Magyarország felséges fe­jedelmévé” választotta Bocs­kait. A szabadságharc győzelmei következtében tárgyalásra kényszerült Rudolffal Bocskai megkötötte a bécsi békét 1606- ban, amelyben a király köte­lezte magát a vallásszabad­ság biztosítására, az ország önálló kormányzásának tiszte­letben tartására, elismerte Bocskai fejedelemségét s neki engedte át a Tiszáig terjedő részeket. A kivívott ered­mény azonban nem sokáig tartott. Bocskai még abban az évben meghalt. Halálát való­színűleg mérgezés okozta. A gyanúsítottat. Bocskai Kátay nevű kancellárját a hajdúk felkoncolták. Bocskai halála után a vallásüldözés és az ország kifosztása újból meg­indult. A nép szeretetének számos jelével vette körül Eocskait. Dr. Ottlyk Ernő Hemingway Nagy író volt. Korának ta­lán legkifejezőbb és legnép­szerűbb írója. A bátorság, a férfias erő, az igazságért fé- lelmetlenül síkraszálló, hősi magatartás mintaképe. A le­győzhetetlen küzdőkedv baj­noka. Még a túlerővel szem­beni reménytelen kiszolgál­tatottságában is vakonbízó és az ellenállhatatlan akara­tával diadalmaskodó hős megtestesülése. Kereste, szinte hajszolta a veszélyeket, az izgalmakat, a halállal kacér­kodó kalandokat. A tudós lankadatlan szenvedélyével vizsgálgatta a haláltusa végső vonaglásait, az élet maradék perceiben szinte látóvá, meg­szállottá fokozott éberség rendkívüli hatalmát. Az élet szerelmese volt. De kihívóan, ellenségesen, szemérmetlenül togerkedett, vetélkedett a ha­lállal. Mindenáron, konok kí­méletlenséggel a halál fölé akart kerekedni. Rabja volt a bikaviadalok csillapíthatatlan -zomjúságú látványának. Sen­ki még oly szemléletesen, gyönyörrel, leleményes fantá­ziával nem számolt be a vé­Öiafeíi erőszakosságok üo’umi'iában Az 1600-as évek elején a katolikus főpapság a Habs­burgokkal karöltve, hatalmas támadást indított elvesztett hatalmának visszaszerzésére a protestánsok ellen. Rudolf ki­rály, a jezsuiták neveltje, szö­vetséget kötött a pápával és néhány katolikus fejedelem­mel a protestantizmus meg­semmisítésére. VIII. Kelemen pápa leveleiben újra meg újra tüzelte Rudolfot a magyar protestantizmus ellen. Jellemző erre az időre, hogy a Rudolf körül működő ki­rályi tanács javarészt főpa­pokból állt, 14 püspöktag mel­lett csak hat világi főnemes­tag működött A püspökök közül azonban csak egy-kettőnek volt egy­házmegyéje, míg a többinek a területe török uralom alá esett s így ezek a püspökök az udvar kegyelemkenyerén élve, mindenben kiszolgálták a Habsburgokat. Például a ki­rályi tanács magyar egyházi és világi tagjai 1604. áprilisi nyilatkozatukban korlátlan uralkodónak nyilvánították a királyt, akinek többek között joga van minden templomot elfoglalni a földesúri jog alapján. A nemzeti függetlenség és a vallásszabadság eltiprásá- nak gyakorlati kivitelezője két idegen származású császári tábornok volt. Básta tábor­nok Erdély önállóságát zúzta szét, s hadaival olyan nagy nyomorúságot okozott a nép körében, hogy az emberek ál­tal vontatott szekereket nevez­ték „Básta szekerének” s az emberek által húzott ekét „Básta ekéjének”. — Belgio- joso tábornok pedig a Fel­vidéket sanyargatta. „Ez jó idő a meggazdagodásra, ne pihenjünk tehát!” — mondot­ta. A császári tábornokokhoz hasonlóan lépett fel Szuhay István egri püspök, aki — Illésházi István főnemes írása szerint — „vasiga alá vetette az országot”. Szuhay a török által elfoglalt Eger helyett Kassán telepedett le s Bel- giojoso császári hadaival el­foglalta a félévszázada evan­gélikus használatban levő hatalmas Erzsébet-templomot, majd a város összes templo­mát birtokba vétette azzal a megokolással, hogy a sza­bad királyi városok földes­ura a király, márpedig a földesúr vallását kötelesek követni az alattvalók. Ugyan­akkor Rudolf levéllel for­dult a szintén Felvidéken működő Pethe Márton kalo­csai érsekhez, hogy a felvi­déki városok protestáns lelké­szeit űzze el, a protestán- I sok vagyonát pedig foglalja le. Ilyen körülmények között ült össze 1604-ben az ország- gyűlés, amelyen a nemesek és a városi polgárok egy­aránt panaszt emeltek az or­szág feldúlásáért és a vallásszabadság megcsúfolá­sáért. A válasz azonban az volt, hogy Rudolf — Forgács püspök biztatására — a meg­hozott törvényekhez önkénye­sen hozzátoldott egy törvény­cikket, amelyben eltiltotta a vallási sérelmek országgyűlési tárgyalásának jogát. Ezzel az­tán betelt a mérték. Minden társadalmi osztálynak elege volt a császári önkényből, a főpapok lelkiismereti terror­jából, a császári tábornokok pusztításából és harácsolásá- ból. Bocskai István állt a nem­zeti függetlenség és vallás szabadság védelmezésének élé­re. Bocskai eleinte maga is Habsburg-párti volt, de ami­kor a telhetetlen Belgiojoso őt is kikezdte s vagyonára törve megtámadta, akko. kezdett hozzá serege meg­szervezéséhez. „A szent Isten a magyar nemzetségnek szívét felindí­totta” — írta Bocskai ef”úk levelében. Ennek a mondatá­nak a hátterében a Bocskai szabadságharcához való lelkes csatlakozások állnak. „Az igaz hitért s országunk sza­badságáért” megindult küzde­lemnek a legfőbb támaszai a szegényparasztok, a sokat szenvedett hajdúk és széke­lyek voltak. De nem hiá nyoztak Bocskai táborából a polgárok és nemesek sem. Kiváló politikai érzékkel egyesítette Bocskai Habsburg- ellenes frontba az ország társadalmát. „Minden bizocial­Az utóbbi időben úgy lát­szott, hogy kevesebb zaklatás éri a kolumbiai protestánso­kat. Erre azonban rácáfol a május 17-i incidens. Ennek szerzője egy fanatikus római katolikus lelkész. Repelon város protestánsai istentiszteletre jöttek össze egy magánháznál. Egyszeresek a helyi római katolikus gyüle­kezeti lelkész vezetésével egy sereg iskolásgyerck és serdülő suhanc támadt rájuk. Gyaláz­kodtak és köveket hajigáltak a protestánsokra. Végtilis a polgármesternek kellett be­avatkoznia. Többen megsebe­Balatomnmádiban, az evangé- aaus templomban (Bajcsy-Zsián- szky út 27.) minden vasárnap uél- után 4 órakor, Balatoniüzfőn a református templomban minden hónap első és harmadik vasárnapján, délután 6 órakor. Siófokon (Fő út 93.) minden va­u-nap délelőtt 11 órakor, Balatonvilágoson (Alsőújtelep :i.) minden vasárnap délután 5 órakor a református testvérekkel közösen, Balatonkenesén, a református templomban a hó második és utol­só vasárnapján, délután 3 órakor, Zamárdiban (evangélikus ima­ház) 2. vasárnaponként 11 órakor és 4. vasárnap fél 5 órakor, Egy korabeli ének így szó­lítja meg őt: „A szép szabadságra, Magyarország javára Törekedő jó urunk...” De Bocskai sem feledkezett meg a népről. Nagy érdeme a hajdúk letelepítése. A Habs- burg-időkben oly sokat szen­vedett hajdúknak paraszti munkára adott lehetőséget. A török háborúkban népteienné vált községek újra benépesed­tek általuk. Például a lovas- hajdúkkal betelepített Hajdú­szoboszló lakossága egyszer­re 10 000 főt ért el. A hajdú­városok szabad parasztközös­ségeinek élete továbbra is a munka és a szabadságért való küzdelem jegyében folytató­dott. A magyar protestantiz­mus életében pedig azért ki­emelkedő esemény Bocskai szabadságharca, mert a re­formáció óta a nép szívébe bekerült proiéstantizmus itt bizonyíthatta be először, hogy mennyire egy a nemzet sza­badságharcával. Bocskai, Bethlen, Thököly, II. Rákóczi Ferenc, Petőfi és Kossuth tündöklő nevei jel­zik azt az utat, amelyen el­választhatatlanul eggyé ková- csolódott egyházunk népünk­kel és hazánkkal! Bocskai csapatai sokszor mentek Luther énekének, az „Erős vár a mi Istenünk”- nek éneklésével a harcba, mert jól tudták, hogy ügyük igaz­ságos ügy, „a szép szabad­ság” ügye. A Felvidék evan­gélikusai szívvel-lélekkel vet­tek részt Bocskai támogatásá­ban, mert vallották, hogy küz­delmük nem egyéb, mint harc „az igaz hitért s országunk szabadságáért!” rés arénában felhalmozott, át­éléseiről. A tömeghisztérián messze túlmenően, nem a ki­öntött vér izgalma szédítette. Mindig és állhatatosan, csaki? az élet végső titka érdekelte. Az embertelen erőfeszítés, hogy szembekacagva a halál rémét, ujjongva kiálthassa, hogy nem a kioltott élet a vesztes fél, hanem a gyilkos halál, amelytől immár vég­képp megszabadulva, egyedül és győzhetetlenül hat, szár­nyaló szépségében, az élet. Valami mégis, úgylátszik hiányzott e nagy Íróból, vala­mi, ami csekélynek tűnik ennyi sok erény és kiválóság mellett, amivel méltón dicse­kedhetett, de elengedhetetle­nül szükséges, hogy maradan­dó értéket hagyjon örökségül a következő példaadásával. És ez az alázat. Az engedel­mes főhajtás az isteni szán­dék e’őtt. A rp^tín^ugv-^ a megmásítbatatlanban. Mert r.em a testierőben van az igazi virtus. Hanem a gyengesé­günk bevallásában, hogy a végső szót, a kegyelmet — felülről várjuk. H. I. sültek. A római katolikus lelkész kihallgatása során ki­jelentette: minden erővel, ha kell „vérrel és tűzzel”, szembe akar szállni a protestantizmus elterjedésével. A protestánso­kat minden nyilvános hitmeg­nyilatkozásukban meg kellene gátolni ott, „ahol a római ka­tolikus vallás az állam val­lás”. * tgy fest a római katolikus vallási „türelem” és egység­törekvés a valóságban ott, ahol a római katolikusok van­nak többségben. Balatonszárszó (református temp­lomban minden vasárnap de. 10 órakor, Balatonszeme sen (fatemplom) j minóén hónap második és negye­dik vasárnapján, de. fél 9 órakor, Balaíonlellén (református temp­lomban) 1. vasárnap 7 órakor és 3 vasárnap 9 órakor, Balatonbogláron l. vasárnap fél 3 órakor és 3. vasárnap de. fél 11 órakor. Fonyódon 1. vasárnap fél 10 és 3. vasárnap du. 2 órakor (protes­táns templom), Balatonfenyvesen 1. vasárnap 11 órakor és 3. vasárnap du. 4 órakor tartanak Istentiszteletet. I 11 III! I l;l I! 111I II! I i I i I I i! I! í! - : i;! II II Ii I I:, í 111 {;| líl.l lü i Iit i I |:|J Ilii IM I I 11 j III üft Istentiszteletek a Ualaton-partján

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom