Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-07-23 / 30. szám

A nyolcadik parancsolat durva megsértése Dr. H. Gollwitzér professzor memoranduma a Kirchentag elnökségéhez Memoranduma bevezetésé­ben Gollwitzér a következő megállapítást teszi: „Az össz- Bémet Kirchentag Lipcsében való megtartásának elutasí­tása, az a döntés, hogy a Kir- hen tagot Berlinben tartják, meszehatóbb jelentőségű ese­mény, mint ma annak álta­lában tudatában vannak. A Kirchentag berlini lefo­lyása a már ma előre látható nehézségeivel és csalódásaival nyilván ahhoz fog hozzá­járulni, hogy világosabban meglássák, mi történt ezek­ben a napokban. A döntés jelentősége egyrészt azok­ban a következményekben van, amelyeket a döntés elő­idéz, másrészt egy hosszú útnak a leleplezésében is, melynek végén ez a döntés áll s melynek bűne és hibája ezekben a hetekben leleplező­dik. És mindezt az idézte elő, fcogy vagy már túl sok olyan anyagi kötelezettséget vállal­tak Berlinnel kapcsolatban, bogy nem is gondolhatnak, arra, hogy ezektől a kötele­zettségektől megszabadulhat­nak, vagy az, hogy az egyház egységének megvédését egy nagyon bonyolult különös alapelv érvényesítésével cse­ndítek fel. Egy mozgalom, amely laikus mozgalomként indult d, inkább nem tart semmi­lyen Kirchentagot, (mert az NDK számára egy berlini Kirchentag annyi, mint sem­milyen Kirchentag), semhogy azon egy Miatyánknak, egy püspök általi elmondását le­mondják, és egy püspök uta­zása (Dibelius püspökről van szó. Szerk.) jelentőségtelje- Bebb számára, mint az egy- aeserű gyülekezeti tagok ezrei. A fiaskó Végül ami a leggyaláza- tosabb: mindezt úgy csűrték- ssavarták, hogy a tárgyalások ilyen kimenetelének bűnét a kommunistákra és az atheis- tákra hárítják, noha az egye­dül és kizárólag az egyházat terheli. Ezzel a propagandá­val azt akarják elérni, hogy a gyülekezetek minden ba­jért, ami az egyházat éri, mindig a kommunistákat okolja, és az egyházvezetősé­get ártatlannak tartsa. A nyolcadik parancsolatnak (ne íégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot) ebben a na­gyon kevesek által komolyan vett megsértésében, mely ma­napság állandóan történik, lepleződik le, hogy az egyház á hidegháború békjóiba ke­rült, felfuvalkodott és nin­csen benne készség a bűn- fcánatra”. Ezután Gollwitzér profesz- ézor boncolgatja egész sorát azoknak az okoknak, ame­lyek — mint írja — „a mos­tani fiaskó”-hoz vezettek, fej­tegeti a Kirchentag előadó­inak kiválogatását és abban aegy kicsi, de jelentős jelét” tátja annak, milyen kevéssé voltak tisztában azokkal a követelményekkel, melyeket a Kirchentag helyének megvá­lasztása helyezett rájuk... Már itt lelepleződött az a csak a későbbi tárgyalások folyamán igazán megmutat­kozó hamis felfogás, hogy az egyház szabadságáért való sikraszállás az állammal szemben, és a „tisztán belső egyházi” szempontok szerinti eljárás abban állj hogy a politikai partnerektől megkö­vetelik, hogy minden előter­jesztett javaslathoz hozzájá­ruljon s ugyanakkor nem vesznek tudomást a politikai oldalról várható ellenvetések­ről, hogy aztán azokon mint az egyház belső életébe tör­ténő jogosulatlan beavatko­zási kísérleteken felháborod­hassanak. Az igazi szándékok Azután ezt írja: „Az 1961. január 12-i ADN jelentés már felhívta a figyelmet a „Sonntagsblatt”-nak arra az első oldalára, amelyen a ki­adó: Hans Lilje neve alatt ott ékeskedik a Brandenburgi Kapu, ezzel a magyarázó szö­veggel: „Ha Berlin elesik, akkor az emberek azt Len­gyelországban és Kelet-Euró- pa többi országában mint sa­ját sorsuk megpecsételését fogják érteni”. Lilje püspök ennek az évnek kezdetétől, melyet a németországi Evan­géliumi keresztyénségben a berlini Kirchentagnak kellett volna szentelni, újságjának ilyen megnyilatkozásaival soha sem hagyott fel, és az azokért felelőseket nyilvá­nosan hallható módon soha számadásra nem vonta. Mégis bizonyára túl nagy követel­mény lenne a kommunisták­tól azt kívánni, hogy a Sonn- tagsblattnak ezt az oldalát valamelyik hamburgi szer­kesztő magánügyeként tekint­sék és nem annak a volta­képpeni szándéknak a kife­csegéseként, hogy a Kirchen­tag helyéül Berlint választ­ják.” Ebből vezette le Gollwitzér a következtetést: „Világosan megállapítható volt, hogy az NDK kormány számára a jelenlegi világpolitikai hely­zetben egy Kirchentag Ber­linben való megtartása politi­kailag nem lehet kívánatos ... hogy az NDK kormánynak elégséges oka volt arra, hogy a berlini Kirchentag tervével kapcsolatban negatívan fog­laljon állást... Az NDK-t illetően tehát el kell ismerni, hogy az politikai felelősségé­nek komolyan vételében, nem mehetett bele ebbe a tervbe... Annál nagyobb örömmel kellett volna megragadni az alkalmat, amely egészen vá­ratlanul az által kínálkozott, hogy az NDK-tárgyalópartner megígérte, hogy jóakaratú vizsgálat tárgyává teszi a Kirchentag gondolatát az NDK-ban valamelyik másik helyen __ Az NDK képviselőinek azért nagyon meg kellett 'lepőd­niük, amikor a kijelentések ellenére négy személy kérdé­sén a lipcsei Kirchentag mégis zátonyra futott. Nem gondolhatott másra, mint arra, hogy itt nincs másról szó, mint megtévesztési kísér­letről, az elutasítás indokául utólag felhozott ürügyről. Minden oka meg volt az NDK kormánynak arra a becsületes lelkiismeretre, hogy a maga részéről a vár­ható mértéken felül megtett minden, elképzelhetőt és meg­adott minden engedményt, ami a lipcsei Kirchentag megtartásához szükséges. Hát valahogy így állnak a dolgok. Alig lehet határozott sza­vakkal lefesteni mit jelent­hetett volna egy lipcsei Kir­Á keresztyén szolgálat központi feladata: békeszerzőnek lenni ismeretes, hogy a Német Demokratikus Köztársaság Ál­lamtanácsa 10. ülésén elha­tározta, hogy sürgető távirat­tal fordul a német Szövetségi Gyűléshez és a Német Szö­vetségi Köztársaság kormá­nyához, hogy a béke biztosí­tása érdekében Németország­ban és Európában, haladékta­lanul kezdjenek tárgyalásokat a két német állam képviselői között, hogy megállapodjanak a német kérdés békés rende­zése és az újraegyesítés kér­déseiben. „Az államtanács táviratát a Szövetségi Gyűléshez és a boítni kormányhoz Kelet és Nyugat keresztyén millióinak nevében is aláírták” — jelen­tette ki a CDU Karl-Marx- Stadt-i körzetének elnöke, Gotthard Graupner. „A bonni kormány, mely byakran állította magáról, 600$ keresztyén szellemben munkálkodik, most talán az utolsó lehetőséget kapta, hogy ezt az állítását cselekedettel igazolja. Mi, keresztyének nem szeretnénk még egyszer a mi sok verejtékkel megdol­gozott javainkat megsemmi­sítve látni. Ezért állunk az államtanács távirata mögött.” A Nemzeti Front lipcsei körzeti bizottsága mellett mű­ködő keresztyén munkakör egy nyilatkozatában osztatlan hozzájárulását fejezte ki a távirathoz: „A világban való keresztyén szolgálat központi feladata: békeszerzőnek lenni. Most rajtunk áll, hogy a német kér­dés békés megoldását többé ne lehessen kiszorítani a világpolitika napirendjéből mindaddig, míg egy békeszer­ződés által biztosíték nem születik, hogy német földről soha többé ki nem indulhat egy új háború.” chentag. Az NDK gyülekeze­tei ezzel valóságosan bekap- csalódtak volna a Kirchen­tag előkészítésébe, ez az ő Kirchentagjuk lett volna. Hó­napokon át erre készültek volna... Az egyház a leg- kifejezettebben a maga egye­temességében került volna az elé a kérdés elé, mivel járul­hat ő maga hozzá a világ- politikai (feszültségek legyő­zéséhez, a megértéshez és a békéhez. Röviden: a lipcsei Kirchentag eseményének elő­készítésében csakúgy mint lefolyásában Isten ajándéká­nak kellett volna lennie, amelyért)» mi csak térdre hullva adhattunk volna hálát. Ezt az ajándékot ütötték el az egyháztól. Nem a kommu­nisták, hanem az egyházi képviselők állítottak fel el­fogadhatatlan követeléseket. V ég-hazugsággal A Kirchentag vezetőségének a lipcsei Kirchentagról való tárgyalások provokált tudatos zátonyra futtatása után Goll- witzer professzor szerint már csak egy maradt hátra: „A gyülekezeteket annyira, amennyire csak lehet, zavar­ban kell tartani a lehetőség felől, amelytől itt őket egy senki számára sem meggyőző indoklással (vagy ürüggyel?) elütötték, és azt a benyomást kell kelteni, mintha egy, az NDK részéről támasztott, el­fogadhatatlan követelés lenne a ludas ezeknek a tárgyalá­soknak a zátonyra jutásában. Így végződik a német evangélium Kirchentag 10 éves története olyan tárgyalá­sokkal, melyeknek becsületes­sége egyházi oldalról legalább­is kétséges, egy isteni lehető­ségnyújtás elütésével és a nyolcadik parancsolat durva megsértésével.” Az egyháztörténetbőh KAROL! GÁSPÁR A 16. század második felé­ben egyre inkább terjedt a svájci eredetű reformáció. En­nek a legkiválóbb képviselői voltak Szegedi Kis István, Kálmáncsehi Sánta Márton és Méliusz Juhász Péter. Az evangélikusok és reformátusok közötti számos hitvita után a 16. század végén kiala­kul a két protestáns egy­ház közötti különbség. A két egyház külön-külön szervezkedik. A reformá­tus Károli Gáspár biblia- fordítói életműve azonban az evangélikus egyház szá­mára is igen jelentős, mert évszázadokon át az ő for­dítói munkája révén olvasták az evangélíumosok is a Szent­írást magyárul. Károli Gáspár református esperes külső életfolyásának elmondása kicsi helyen elfér. Születése még majdnem az is­meretlenség homályában vész el. Valószínűleg 1529-ben szü­letett Nagykárolyban. Iskoláit itthon elvégezve, németországi és svájci egyetemeket látoga­tott. Hazajövet itthon lelkész- kedett s mint gönci lelkészt, 1562-ben kassavölgyi esperessé választották. Nagy munkáját, a biblia­fordítást, 1586-ban kezdte meg s már 1590-ben Vi­zsolyban meg is jelent há­rom kötetben a teljes ma­gyar Biblia. Károli előtt is voltak kisebb- nagyobb bibliafordítási kísér­letek. Hálával kell megemlé­keznünk Szilveszter Jánosról, Heltai Gáspárról, Méliusz Ju­hász Péterről ég másokról. Többek ők, mint úttörők. Egyikmásik bibliafordítás-tö­redék igen jó alap volt Károli Adminisztratív fenyegetés A Prágai Keresztyén Béke-VilággyülésrSl nyújtott tájékoz­tatásaink során említettük, hogy németországi lelkésztársaink sok esetben egyházi felsöbbségük tilalma ellenére jöttek el a világgyűlésre. Az alábbiakban erről nyújtunk bizonyítékot. A Németországi Evangéliumi Egyházak Tanácsa Az elnök. Sürgős! Berlin, 1961. május 20. A NÉMETORSZÁGI evangéliumi egyházak , tagegyhazai vezetőségének Tárgy: Prágai Keresztyén Béke-Világgyűlés A Németországi Evangéliumi Egyházak Tanácsa 1961. má­jus 18-i ülésén határozatot hozott, hogy a Tanács részéről megfigyelőként a Prágában 1961. június 13—18-ig tartandó Keresztyén Béke-Világgyűlésre kiküldi 1. dr. Krüger egyházfőtanácsos urat, Frankfurt am Main, a Külügyi Hivatal ökumenikus előadóját, 2. Schmidt egyházfötanácsos urat, Berlin, a Német De­mokratikus Köztársasági Tagegyházak egyházi irodája ökume­nikus előadóját. Tekintettel erre a határozatra, a Tanács azon a nézeten van, hogy a tartományi egyházak részéről megfigyelőt küldeni nem szükséges és nem kívánatos. D. Scharf, prases • Evangéliumi Konzisztórium Berlin—Brandenburg K. I. NR. 8520 61. Berlin, 1961. május 19. Tárgy: Prágai Keresztyén Béke-Világgyűlés Magunkévá téve a Németországi Evangéliumi Egyházak Tanácsának 1961. május 18-i határozatát, a Berlin—branden­burgi egyházvezetőség folyó évi május 18-i ülésén úgy döntött, hogy a Berlin—brandenburgi püspök (Dibelius. Szerk.), ha a Német Evangéliumi Egyházak Tanácsa, az Unió Evangéliumi Egyházai és az NDK-beli evangéliumi püspökök konferenciája határozata értelmében elutasítja a Prágai Békekonferencián való részvétel céljából benyújtott, külföldi szabadságra irá­nyuló kérelmeket, akkor a határozattal összhangban és az egyházvezetőség felhatalmazása szerint jár el. A konzisztórium részéről Jeschke A BERLINI ES BRANDENBURGI EVANGÉLIUMI EGYHÁZ TARTOMÁNYI LELKÉSZ URAINAK ÉS AZ EGYESÜLETI ES INTÉZMÉNYI LELKÉSZEK­NEK. Távirat A BERLIN—BRANDENBURGI EGYHAZVEZlTÖSÉGNEK Berlin—Charlottenburg, Jebenstrasse 3. Essen, 1961. május 28. Látjuk a május 18-i határozatban a szándékot, hogy a Prágára vonatkozó szabadság megtagadásával adminisztratív fenyegetéssel kössék meg a lelkiismeretük szerint eljáró evan­géliumi lelkészeket. Ludwig Müller óta nem hoztak ilyen ren­delkezéseket. Ezért mint összegyházi Testvériségnek (Brit 1 er­schuft) ellenvetést kell tennünk és sürgetően kérnünk, neve­zett rendelkezést tüstént érvénytelenítsék. Ellenkező esetben azt kell tanácsolnunk az érintett lelkészeknek, ne tartsák be a rendelkezést. Egyházi Testvériség Vezetőségi Bizottsága Kloppenburg, Rohkrämer, Bassarak (Megjegyzés. Kelet- és Nyugat-Németországból összesen 160-an vettek részt a Prágai Béke-Világgyűlésen. A Szövet­ségi Köztársaságból 88-an, a Német Demokratikus Köztársa­ságból ~2-en. Szerk.) számára; csak itt-ott változta­tott rajtuk. A magyar reformáció kez­dettől fogva magyarul akarta adni az egész Szent­írást. Akarták reformáto­rok, bibliafordítók, igehir­detők, pártfogók. És vá­gyódtak rá a reformált ke- resztyénység nemzedékei. Ennek az akarásnak a gyü­mölcse a vizsolyi Biblia. Igaz ugyan, hogy egy re­formátus pap nevéhez fű­ződik az általános haszná­latba került magyar bib­liafordítás, de evangéliku­sok ereje is beleépült abba. Amikor Károli Gáspár el­kezdte a teljes Biblia fordítá­sának és a sajtó alá rendezé­sének munkáját, összegyűjtöt­te esperességbeli lelkipásztor­társait és velük együtt kö- nyörgött Istenhez az elkezdett dolog jó kimeneteléért. A bibliafordítás munkájá­ban állandóan társainak segít­ségére támaszkodott. Pontosan nem tudjuk hányán és kik se­gítettek neki. Talán úgy dol­goztak együtt, mint Luther dolgozott tanártársaival a Bib­lia német fordításán. „Bizony, gyakran előfordult — írta Lu­ther —, hogy két, három, sőt négy hétig is kerestünk egyet­len megfelelő szót és néha még akkor sem találtuk meg.” Lu­thernek legerősebb segítője Melanchthon Fülöp volt, a ki­váló tudós. Károlinak ugyan­így segített a gönci iskola rek­tora. Legalábbis Pelei János az egyetlen, akinek a neve fennmaradt a munkatársakéi közül. De a munkatársak közé tartoztak a nyomdászok is, akik nagy nehézségekkel küzd­ve végezték el a hatalmas, 20 cm széles, 30 cm magas és kö­rülbelül arasznyi vastag könyv elkészítését. Miközben folyt a betűsze­dés a vizsolyi nyomdában, nyomtatták a magyar Bib­liát, a király helytartója el akarta koboztatni a nyom­dát s csak a nyomdászok ügyessége mentette meg a pótolhatatlan anyagot. Hadd említsük meg azokat a diákokat, akik a kézirat rész­leteit s az utasításokat vitték Göncről Vizsolyba. Egyikük, Szenei Molnár Albert, a későb­bi jeles zsoltárfordító értékes adatot jegyzett fel az „Istenes vén emberről”; a nyomtatás idején többször hallotta fo­hászkodni: „Csak Isten addig éltesen, míg e Bibliát kibo­csáthassam, kész leszek meg­halni. és Krisztushoz költözni.” Bizony, reformátori meggyő­ződés, lelkipásztori felelősség, az evangélium hirdetésének forró kényszere kellett ahhoz, hogy elszánhassa magát valaki olyan feladatra, amelyet ma­gyar elődei nem tudtak vég­hezvinni. Hit és engedelmes­ség tette erre képessé. A for­dítónak erről a hitéről és en­gedelmességéről ír Reményik Sándor evangélikus költő ab­ban a versben, amelyet Károli Gáspár emlékezetének aján­lott: „ ... Türelmén és alázatán által Az örök Isten beszél — magyarul.” Károli Gáspár tudatosan az egész magyarság számára dol­gozott. A németeknél Luther bibliafordítása megteremtette a német irodalmi nyelvet, ná­lunk Károli fordítása ha nem is játszott ilyen kizárólagos szerepet, de elismert tény, hogy a legfontosabb lépés volt a magyar irodalmi nyelv kialakulása felé. Károli Bibliájának nyelve­zete átment a nép tudatá­ba és gyökeret vert benne. Egyesítő erő volt a három részre szakadt ország magyar­jai számára, összekapcsoló erő volt evangélikusok és reformá­tusok között. Dr. Ottlyk Ernő A százéves Rippl-Rónai megújhodó ifjúsággal éli to­vább életét a műveiben. Nem vénül meg soha. Azokat a re­mekeit, amelyeket kortársai nem értettek még, vagy kine­vették, ma már gyönyörűség­gel szemléli a felnövekedő nemzedék. Természeteseknek, érdekeseknek, moderneknek érzi. A századfordulón, amikor Kaposvár világhírű szülötte a párizsi évei alatt arról ábrán­dozott, hogy lebírhatatlan életszeretetét meg kell oszta­nia embertársaival, széppé kell tennie mindenáron a vi­lágot és ezért minden ember­nek a környezetét kell kor­szerűsítenie, csinosítania, a festészet mellett komolyan foglalkozott iparművészeti kérdésekkel. Abból indult ki, hogy a lakást kell „ember­szabásúbbá”, közvetlenebbé, meghitté, varázslatosan von­zóvá tenni. Ez pedig másként meg nem valósítható, mint egyszerű, harmonikus stílus­következetességgel. Azok a gobelinek, üvegfestmények, majolikák, tányérok, vázák és egyéb szobaberendezési tár­gyak, amelyeket az Iparmű­vészeti Múzeum intim hatású kiállítás keretében állított ösz- sze centennáris megemlékezé­sül Rippl-Rónai iparművészeti kísérleteiből, arról győzik meg az elfogulatlan látogatót, hogy a nagy magyar festő lángel­méje ezen a téren is nagyot, újat teremtett. Szeréncsés öt­let volt közszemlére tenni azokat a levélváltásokat, ami­ket Rippl-Rónai a múzeum akkori igazgatójával folytatott kivitelezési-gyakorlati prob­lémákról. Rippl-Rónai mély­ségesen meg volt győződve arról, hogy a kicsúfolt és el­rettentőnek bélyegzett szecesz- sziós irány alapjában forra­dalmi megmozdulás. Az ása- tag polgári ízlést, a szűkkor­látú szemléletet el kellett már söpörni a haladó világ- szemlélet útjából! Persze, hogy akadtak kontárok a jó­hiszemű fáklyavivők között, akiknek művészi iránytűje ki­bicsaklott és mindenáron újat- akarásukban torzszülötteket hoztak létre. Talán itt kell legjobban csodálnunk Rippl- Rónai tévedhetetlen ízlését, művészi mértéktartását: az újszerűt a régivel összhang­ban létrehozó „szecessziós” megnyilatkozásaiban. Iparmű­vészeti tárgyai javarészben ide tartoznak. Hamisítatlanul szecessziósak ezek a művek, de kiemelve a szecesszióból mindazt, ami benne szép és jó volt, és elvetve, ami rossz és idétlen. Bizonyságul és élő tanulságul, hogy a hivatott, az igazi művész, akármilyen stí­lusban, vagy irányban dolgoz­zék. úját, szépet, maradan­dót alkot. Halts Géza Ny borzban filmezik az európai egyház ik harmadik konferenciája 19ÓL-ben Az európai egyházak kon­ferenciájának harmadik ülé­sét 1962 október 1-től októ­ber 6-ig, újra a dániai Nyborgban tervezik, „Az egy­ház Európában és a modem ember válsága” főtémával. A konferencia elnöksége és ta­nácsadó bizottsága Oegsgeest (Hollandia)-ben tartott együt­tes ülésén a múltévi ülés ha­tározata értelmében meg­kezdte az 1962-es nyborgi konferencia előkészítését. A harmadik nyborgi kon­ferenciára meghívják vala­mennyi európai ország egy­házait. A konferencia három altémája: „Az európai huma­nizmus mérlege”, „Az ember a Krisztussal való találko­zásban”, és „Az egyház új szolgálatra ébresztése”. Az európai egyházak konferen­ciája ügyvezető titkárául Harms utódaként az Egyhá­zak Világtanácsa Egyházközi Segélybizottságának titkárát, dr. Glenn G. Williams-ot hív­ták meg. Az elnökség és a tanácsadó bizottság egyhangú elhatározása értelmében dr. Harm, mint tanácsadó titkár, ezután is résztvesz a konfe­rencia munkájában. TEMPLOMABLAK művészi ké­szítését, javítását, színes és fe­hér kivitelben vállalja fizetési kedvezménnyel KOPP FERENC iparművész, Pót, Pest ra. 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom