Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1961-01-22 / 4. szám
COP. BfiRM. BR Ä BÉKE A FÖLDÖN Az I. Összkeresztyén Béke-Világgyűlés elé NEM TÉVEDÜNK, ha azt mondjuk, hogy az elmúlt 1960. esztendőt a béke hívei táborának hatalmas megnövekedése és megerősödése jellemezte. Így volt ez egyházi területen a Prágai Keresztyén Békekonferencia vonatkozásában is. Bizonyosra vehető, hogy az 1961. esztendő a megnövekedett és egyre céltudatosabbá váló béketörekvések még határozottabb, még céltudatosabb esztendeje lesz. A Prágai Keresztyén Békekonferencia is össze akar fogni és mozgósítani akar minden olyan erőt, amely keresztyén felelősséget érez a háború fenyegetésével szemben a békés egymás mellett élésért, a népek közötti bizalom megerősödéséért, a háborúmentes békés életért. JÚNIUS 13-18. DÖNTÖ JELENTŐSÉGŰ LESZ abban a vonatkozásban, hogyan járulhatnak hozzá a keresztyén egyházak és az egyes keresztyének a háború kiküszöbölhe- tőségének nagy lehetőségéhez és feladatához. Ekkor lesz ugyanis a tervek szerint az I. összkeresztyén Béke-Világgyűlés Prágában. Az egyetemes keresztyénség történetében egyedülálló ez az alkalom, mert a világ keresztyénsége eddig még soha nem fogott össze ilyen szervezetten és céltudatosan az emberiség eme égető kérdése: a béke ügyében. Keresztyén utópia? A FELADAT: keresztyén világkonferencia előkészítése és megtartása önmagában is azt jelenti, hogy számolni kell a valóságos lehetőségekkel és a mutatkozó nehézségekkel. Ha pedig azt nézzük, mi ennek a konferenciának fő témája: Béke a földön, könnyen megszülethet a vád, hogy ez utópia Fantaszták és rajongók álma. Nemigen van rá példa a történelemben, hogy a világ népei között oly nagy lett volna a feszültség, mint napjainkban. Sokszor úgy érezni, hogy a világ eresztékei recseg- nek-ropognak és összeomlással fenyegetnek. De éppen ez a keserű felismerés volt az, amely a Prágai Keresztyén Békekonferencia első főtitkárát, dr. Pospisilt és munkatársait kezdettől fogva lelkesítette: minden lehetséges módon megakadályozni a világban a rombolás gyilkos és öngyilkos erőit. A Prágai Keresztyén Békekonferencia úttörőinek kezdettől fogva az volt a törekvése, hogy éppen a keresztyéneket nyerjék meg e szent cél érdekében minden földrészen. Ez a célkitűzés döntő módon megvalósulását keresi a keresztyén béke-világkonfe- renciában. A célkitűzés mögött a különböző történelmi szituációkban újra és újra megnyilvánuló felismerés áll, hogy a karácsonyi evangélium, éppen az, amely Isten békéjét hirdeti, nemcsak a kegyes belső (lelki) világ egy szektorát, nem is csupán az ember személyiségét öleli magába, hanem az élet egész területét, mert Jézus Krisztus, akinek megjelenésekor hangzott az evangélium: béke a földön, az egész világhoz jött, az egész világ meg- békéltetője és megváltója. De érvényesnek és igaznak tarthatja-e a keresztyénség ezt az evangéliumot, ha ugyanakkor gondolkodásában, beszédében és cselekedeteiben hidegen hagyja őt az emberiség békétlensége, az elnyomásban, kizsákmányolásban élő milliók nyomorúsága és terhe, akikre pedig az evangélium éppen úgy érvényes, mint önmagára. A PRÄGAI KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA ÚTTÖRŐINEK másik felismerése, hogy Ura Jézus Krisztus által a keresztyénség szabaddá lett a minden öndicsőítéstől mentes szolgálatra a másokért élés számára. Felszabadult arra, hogy szolgáljon és odaadja magát a világnak a világért. Ennek az engedelmességnek valóra váltásában, ebben a keresztyén szabadságból folyó és abból természetes szolgálatban valósul ebben a világban a keresztyénség. Politika vagy hit? ERRE A KÉRDÉSRE A FENTIEK már választ is adtak. Sokan foglalják el a Prágai Keresztyén Békekonferenciával kapcsolatban a meg- nemértés álláspontját, és azt mondják, hogy az egy politikai vállalkozás, mert elsősorban a szocialista országok keresztyénéinek vállalkozása. Mintha bizony előirható , lenne Isten Szentlelke számára, hogy mikor és melyik országban támaszt egy lelki mozgalmat és mikor és hol szab annak határt. Persze ez nem jelentheti azt, hogy az egyetemes keresztyénség, valamennyi keresztyén is nem tartozik felelősséggel az iránt, az ügy iránt, amelyért Isten Prágában felelősséget ébresztett: a béke ügye iránt. Amilyen bizonyos, hogy a keresztyénség útja a világon keresztül vezet, éppen olyan bizonyos, hogy a keresztyénség, az egyház számára éppúgy, mint az egyes keresztyén számára különösen nagy veszély, ha az Isten által adott útjáról a világban lekanyarodik. És nekünk, ma élő keresztyéneknek az elmúlt évtizedek keserű tanítást adtak arról, hogy erre különösen is figyelmeznünk kell. Ha pedig erősödik a velünk egyet nem értő egyházi oldalon velünk szemben a politizálásba csúszás gyanúja, akkor a minket gyanúsítókat arra kell kérnünk, hogy elsősorban nézzenek szét a maguk házatáján. NEM KELL TITKOLNUNK, hogy azok a keresztyén emberek, akik a Prágai Keresztyén Békekonferencia mozgalmában mindenestől arra törekszenek, hogy az emberiség jö- 1 vőjéért érzett felelősségükben Uruknak engedelmeskedjenek, örülnek annak is, ha ebből a felelősségérzetükből fakadó fáradozásaikat azokban a politikai körökben, amelyek szántén szent ügyüknek tekintik az emberiség felszabadítását a háború rémének félelmétől, az elnyomástól és nyomortól, elismerik és megbecsülik. Az Ökumené testvéri szolgálata TÖBBSZŐR VETETTÉK FEL a kérdést: hogyan viszonyuk a Prágai Keresztyén Békekonferencia az ökumené- hez, az Egyházak Világtanácsához? Ez a kérdés 1961-ben még hangosabb lesz, ha arra gondolunk, hogy a Prágai összkeresztyén Béke-Világgyűlés éppúgy 1961-ben lesz, mint az Egyházak Világtanácsa Üjdelhi-i nagygyűlése. A Prágai Keresztyén Békekonferencia eleve számolt ezzel a kérdéssel. Legutóbbi 3. ülésszakából annak idején lapunkban is ismeretes írást küldött az Egyházak Világtanácsának. Ebben kifejezésre juttatta, hogy a Prágai Keresztyén Béke- konferenciát mindenek felett és mindenek előtt a béke kérdésének sürgőssége és fontossága — mert ez az egész emberiség életlehetőségének kérdésévé lesz — ösztönözte arra, hogy 1961 júniusára összkeresztyén Béke-Világgyűlést hívjon össze Prágába. Imádkozni kell azért, hogy a Világgyűlés ne kerüljön a „túl későn” veszedelmébe. Hogy senki sem gondolt arra, hogy az összkeresztyén Béke- Világgyűlés valamilyen ellenrendezvény legyen az Egyházak Világtanácsa Üjdelhi-i nagygyűlésével szemben, abból is kitűnik, hogy a Prágai Békekonferencia említett írásában az Ökumenikus Tanácsot és minden tagegyházát is szívélyesen meghívta erre a júniusi Béke-Világgyű- lésre. A két világkonferencia között egyébként a több mint öthónapos időköz is elegendőnek mutatkozik arra, hogy a kölcsönös akadályoztatást kiküszöböljék. MÉGIS TÉNY MARAD, hogy a Prágai Konferencia elsősorban az európai keleti országokból való keresztyének ügyévé lett elsősorban, s ezért merülhetett fel egy új ökume- nére való törekvés gyanúja. Ez a gyanú azonban csakis akkor tartható fenn, ha valaki a Prágai Keresztyén Békekonferencia munkáját már indulásában félreismerte vagy félre- magyaráfta. Ott, ahol Krisztus evangéliumának újabb és teljesebb megismeréséről és annak való engedelmességről van szó, ott ennek az evangéliumnak erői előtörnek s, akkor nem szervezetről, nem intézményről, nem egyházpolitikáról és főleg nem politikáról van szó. hanem arról, hogy az evangélium újra vett és drágának felismert ajándékát tovább kell mondani, tovább kell vinni. Ezért kell komolyan venni azt, hogy Prága' sok olyan kérdésben, melyet egy megmerevedett keresztyénség kifogásol, bátran, szabadon nyilatkozik. Nem arról van szó tehát, hogy akár egyházak, akár egyes keresztyének, akik eddig félreálltak, vagy közömbösek maradtak, egy már mozgó vonat után fussanak, hanem egyedül arról, hogy maguk is megtegyék keresztyén lelkiismeretük indításából azokat a dolgokat, amelyeket Isten és az emberek miatt meg nem tenni nem szabad. A Prágai Keresztyén Békekonferencia állandóan és mindenki felé nyitva tartja az együttmunkál- kodás kapuit. A Prágai mozgalom számít a gyülekezetre A prAgai mozgalom FELISMERTE, hogy a gyülekezetek hordozzák az erőt. Ezért kezdettől fogva számított a gyülekezetekre és a gyülekezeti tagokra a maga munkájában. A gyülekezetek részletes tájékozódást kaptak nemcsak egy-egy ülésszak előkészületeiről, témáiról, hanem mindig hozzá is szólhattak azokhoz. Minden egyes ülésszak után részletes tájékoztató jelent meg az egyházi sajtóban, a gyülekezetek és gyülekezeti tagok számára. Ez is mutatja a fentieken túl, hogy mily távol áll a Prágai Béke- konferenciától valamiféle konkurenciának még a gondolata is, akár az intézmény, de főként a szervezet vonatkozásában. Hogy vannak emberek, akik az egész világon készek arra, hogy az emberiséget megosztó kérdésekben abban a nagy próbában, amely az emberiség feje felett lebeg, Krisztus szeretettben a legkívülvalóbbakig helyt álljanak és a világ békéjéért való fáradozásban az első sorokban akarnak tevékenykedni, bizonyosan a világ- keresztyénség vezető nagy szervezetei számára is csak hálás örömöt jelenthet. Miért kellene ennek a szolgálatnak, mely reménységen felül és szerencsés módon ma már a világot átfogó mozgalommá lett. egy, a másikkal ellentétes, ellen-ökumenének lennie? A Prágai Keresztyén Békekonferencia az Ökumenén belül ökumenikus a béke szolgálatában és így nem az ökumené ellen, hanem az öku- menéért is van. KÖVETKEZIK MINDEBBŐL, hogy az összkeresztyén Béke-Világgyűlés nem tekinti magát egy másik világkonferenciának az Üjdelhi-i egyházi világkonferenciával szemben vagy mellett. Ki is akarná ilyen rövid idő alatt összehozni a világ keresztyénségé- nek síervezett képviseletét? Amennyire örvendetesen szorosak lettek éppen a Prágai Mozgalomban a kapcsolatok az ortodox és az evangéliumi keresztyénség között, ameny- nyire sok evangéliumi hitvallás és testület éppen ebben a mozgalomban találkozott egymással, ugyanakkor fájdalmasan kell megállapítani, hogy az „összkeresztyént” a Prágai Mozgalomban éppen úgy, mint az Egyházak Világtanácsában nem teszi teljessé a római egyház távolmaradása. ** A gyülekezetekre való támaszkodásból következik — mint fentebb szóltunk róla —, hogy összehasonlíthatatlanul több egyes keresztyén személy, mint egyház tartozik a konferenciához. AZ EDDIGI HÁROM ÜLÉSSZAKNAK az a tapasztalata, hogy minden fajból és nemzetből, mégha ellentétes társadalmi rendszerekben élnek is, a legkülönbözőbb keresztyén egyházakból és felekezetekből, mégha teológiájuk különbözik is, egyre többen szánják oda magukat a közös szolgálatra. Reménység az előítéletek ellenére is Bizonyos egyházi körök — enyhén szólva — tartózkodással tekintenek az összkeresztyén Béke-Világgyűlés elé. Kirívó példája ennek E. Wilkens hannoveri egyházfőtanácsos megnyilatkozása a III. Prágai Békekonferencia után. (Ezzel annak idején az Evangélikus Élet hasábjain részletesen foglalkoztunk.) Mégis egyre szélesebb körökben értik meg annak a szolgálatnak jelentőségét, mellyel az összkeresztyén Béke-Világkonferencia a béke megnyeréséhez a maga módján és eszközeivel szeretne hozzájárulni. Erről sok megnyilatkozás tanúskodik, mely már a III. Prágai ülésszak után támadt, nem utolsósorban egy amerikainak az a bensőséges tudósítása, melyet a nemzetközi ügyeket figyelemmel kísérő, az USA-ban megjelenő hetilap: a „The Christian Century” 1960. október 12-i száma több oldal terjedelemben közöl. Ugyancsak erről tanúskodik annak a karácsonyi levélnek egy rész- I lete is, melyet a tengerentúl- I ról írt egy fiatal lutheránus lelkész több németországi barátjának: „Nem szükséges hangsúlyoznom, hogy a távolból is egész szívemmel részt vennék a világkeresztyénség azon felelős embereinek munkájában, akik a Prágai Keresztyén Békekonferenciában fognak össze. Van ugyan egy lutheránus békeszervezet az Egyesült Államokban is, melyhez főképpen azok a lelkészek tartoznak, akik az atom-pacifizmust vallják. Kérem azért, ne azonosítsák a hannoveri tartományi egyház megnyilatkozását a világ valamennyi lutheránusának véleményével!” ÉS MILYEN SOKAT JELENTETT, amikor a konferencián először találkoztak össze teológusok a Szovjetunióból (ortodoxok, lutheránusok, baptisták) és más keleti államokból az USA teológusaival. Milyen jó volt az angol és amerikai teológusok referátumaiból meglátni, hogy az a teológiai munkálkodás, amelyet ml végzünk, semmiképpen sem az egyedül lehetséges teológia a világon. Európa és Amerika AZTÁN MEGTÖRTÉNT AZ EGYMÁSRA TALÄLÄS az evangéliumban (és az együtt- maradás az evangéliumban!). Nem egy kompromisszum által, vagy úgy. hogy félretettük volna az ellentéteket, hogy létrejöhessen köztünk a temetők békéje, hanem az ügyért folytatott kemény vitákban és ugyanakkor mindig új tudakozódásban az ige után, és a testvér meghallgatásában. Különösen is felismerte egymásban az ugyanazon utat járó testvért az a 80—00 részvevő Európából és Amerikából, aki ott volt a Hirosima-napi közös istentiszteleten, amelyen egy amerikai Ezsaiás 6. ((!) alapján prédikált: ugyanígy felejthetetlen marad A. J. Müste (USA) zárószava ugyanennek a napnak befejező ülésén, amikor is a bűnvallásban mindnyájunkat töredelemre vezetett. A Prágáról szóló tájékoztatások, helyesebben mondva, három testvérünk (Ullmann: Nagybritannia; Hromadka és Lochmann: Csehszlovákia) bizonyságtétele tovább hatott az Űj Világban és új barátokat szerzett, amint az már a III. ülésszakon is megmutatkozott. Igen. a Prágában megkezdett úton lehet és kell tovább menni. Az emberek a világban várják ezt a szolgálatot! És minél egyértelműbben történik ez a szolgálat, annál nagyobb az ígérete. És erre reményteljesen jogosítanak az eddigiek. Az esztendő fordulóján szem előtt tartva a világhelyzetet, a legnagyobb komolysággal kell kérni és hívni mindenkit: segítsetek, hogy mi keresztyének valamennyien engedelmeskedjünk a karácsonyi evangéliumnak: béke a földön! Az emberiség arra vár, hogy a keresztyénség szava és cselekedete a valóságban egybekapcsolódjék. (D. Werner Schmauch professzornak a Neue Zeitben megjelent cikke alapján.) A szerétéiből fakadó szolgálat felelőssége Isten világában nincsenek: véletlenek, boldogan hisszük és valljuk, hogy minden, ami csak történik körülöttünk és velünk, benne van Isten terveiben. Istennek mindennel célja van. Ami az életben érthetetlennek és megmagyarázhatatlannak látszik, arra is adottt Isten feleletet Jézus Krisztusban. JÉZUS KRISZTUSBAN I&i MERTÜK MEG AZ ISTENT* az igazit, nem a képzeletünk- alkotta bálványt, hanem azt * teremtő, hatalmas, mindeneken uralkodó, végtelen irgal- masságú Istent, aki „...úgy szerette a világot, hogy az 6 egyszülött Fiát adta érte. (Ja. 3,16.) DE JÉZUS KRISZTUSBAN ISMERTÜK MEG AZ EMBERT IS. Benne Isten nemcsak önmagát ábrázolta ki* hanem azt is, hogy milyen legyen az ember. A Jézus Krisztus szerint való embernek — közhasználatú kifejezéssel „új embernek” — jellemző vonása ugyanaz, ami a Krisztusé: a szeretet. Olyan szeretet, mely nem múló érzelem, nem ellágyuló hangulat, hanem magát odaáldozni kész szolgálat. Aki járt Jézus közelében, aki látta őt a bűnösök és vámszedők asztalánál ülni, aki látta őt sírni a haza- és emberszeretet mély fájdalmában, az örökre megtalálta helyét és szolgálatát az életben. Az megértett valamit abból, hogy mit jelent ma az emberek öntudatraébredése. Az megértette, hogy a világ nem is olyan nagy, mint ahogy gondoltuk, a távolságok megszűntek s az egész emberiség egy nagy sorsközösségben él. Az megértette, hogy ezen a világon nagyon sok a szeretni és szolgálni való ember, és az nem válogatós a szeretetben. Ez azt is jelenti, hogy az életben nincs olyan helyzet és nincs olyan állapot, ahol ne lehetne keresztyénnek lenni. Persze ehhez hit és engedelmesség kell. ISTEN AJÁNDÉKAI AZ EMBERRE MINDIG FELADATOT RÓNAK és jelentenek. Ő megajándékoz bennünket hittel és szeretettel, szolgálatra méltat, de minden ajándéka új meg új munkát jelent. Minél több ajándékot ad az Isten, annál több és súlyosabb felelősséget rak benne ránk. Isten minden eddigit felülmúló ajándékot kínál most nekünk a szeretetből fakadó szolgálat nagyszerű lehetőségében itt egyházunkban, népünk között. Csak az a kérdés, elfogadjuk-e tőle, szolgálunk-e vele új emberként, engedelmes és hálás szívvel, boldogan? iíj. Blázy Lajos
