Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-01-01 / 1. szám

B. M. Rive elbeszélése. Részlet Peter Sulzer „Krisztus megjelenik Kongóban” című né­met nyelvű gyűjteményes művéből. I. Kezdetben volt az Ige és az Ige beleharsogott a sötétségbe. és ember született az Igéből és betöltötte a föld üres arculatát és övét tekert a föld testére és védelmet és táplálékot talált az öv redőiben. Ára az emberrel együtt a bűn is [megszületett, és betegség vett erőt az egész földön és Isten temploma összedőlt, menthetetlenül összedőlt, — Voetsak! Olyan éles volt a szó, mint a poros or­szágúira hajított kő. — Voetsak! Atkozott hottentotta! Az ifjú, akinek a hangja megtörte a va­sárnap délután csendjét, dühödten szorította ökölbe a kezét. — Hogy merészelsz az én ügyembe avat­kozni? — kiáltotta tizenegy évének teljes fel­háborodásával és hozzátette: — Te koszos! A férfi szelíden nézett az út porában me­zítláb álló fehér fiúra. Az októberi napfény bearanyozta az afrikai városkát, amelynek békés csendjét most ismét a fiú hangja verte fel. — Hagyj nekem békét és hordd el magad oda, ahová tartozol! A férfi tekintetében nagyfokú gyengédség tükröződött. Sárgásbarna bőrszíne elárulta, hogy nem európai. Hajlott sasorra és sötét­barna haja volt. Értelmes tekintetében volt valami megkapó. Szeme arcának sötét tó­nusától sajátságosán ragyogott. Előbb a kis felver görnyedt alakjára, majd az ingerült európai fiúra nézett. — Ne üsd őt — szólt neki szelíd, de erős hangon - 5 is testvéred! — Ö, testvérem?! Hottentotta nekem nem testvérem! Voetsak! A fehér fiú elfordult tőle és elsietett. Az út porában ottmaradtak meztelen lábának nyomai. A férfi szemügyre vette a színes gyerme­ket. — Gyere hozzám, kisember* — szólt neki barátságosan. A gyermek bizalmatlan volt. Kicsit oldalt állt s éjfekete szemét hol az idegen alak­jára, hol annak földretett, formátlan batyu­jára emelte. Egyszeresak megfordult és futni kezdett, olyan gyorsan, ahogy sovány lábacskái csak engedték. A férfi lehajolt, fáradtan vállára emelte terhét és elcipelte a legközelebbi házig. Fe- hérremeszelt falán vakított a napfény. Amint vonakodva megállt, hatalmas kuvasz ugrott elébe. Egy asszony nagy zajjal ajtót nyitott. — Na mit akarsz? — kérdezte odavetve. Csak egy korty vizet, nagyságos asz­seony — jött a mélyből a felelet. —* Hát ti nem tudjátok, hogy nektek a hátsó ajtón kell kopognotok? Elöl csak európaiaknak nyitunk. Ne kerülj mégegy- szer a szemem elé, amíg nem tudod, hol a helyed! Dühösen becsapta az ajtót. A férfi meg­markolta bátyúját és továbbindult. Egy ki­rakatnál, amely előtt fehér fiatalok ücsörög­tek, tétován megállt: megszólítsa-e őket? Megvető tekintetekkel találkozott. —* Na, te hottentotta, mit akarsz? A bolt zárva van vasárnap! Hallgatott. — Nyisd ki a szádat, ha fehér ember szól hozzád! — Egy korty vizet kérnék. — A ti agyatok nem fogad be mást, mint bort. Részeg korhelyek vagytok! Miért nem vallód be, hogy bort szeretnél, te átkozott képmutató? Csak bort akartok vedelni. Ilyenre van pénzetek, ti disznók! — Kérem, csak egy korty vizet... — Nézzétek, srácok, ezt a hottentottát, át akar ejteni minkét. Vizet kér bor helyett ez a hazug disznó. Adj hát neki! Itt van, nesze! Egy fonnyadt paradicsom repült nyers hahotézás közben az arcába. Fáradt mozdu­lattal letörölte. —- A vedelő kafferét! Mintha talán vízi- pampák lennénk... — vihogták. A nap forrón tűzött az idegenre, amint Útját a poros utcán folytatta. így szenved az ember, ha nem fehérnek született. El­viselhette volna, mint azelőtt is. Csak olyan szomorú lett, ha erre gondolt... n. A vadonban két hang vitázott: az egyik így kiáltott: „Mellette!” a miisik így kiáltott: „Ellene!” és zűrzavar uralkodott és Isten látta, hogy nem jó a zűrzavar. A férfi nehezen vonszolta magát a félvér- negyed szűk, szegényes utcáin. Por és legyek mindenütt. A levegő fojtott és bűzös. Az egyik sikátorban, egy rozzant viskó előtt megállt és bepillantott a rongyos bejáraton. Bent szegénység uralkodott. Az asztalnál egy asszony ült durva faszéken. Három pók­hasú porontya egy rühös macskával játszott. Halkan bekopogott. Csak egy csepp vizet kérnék. Jöjjön be, — szólt az asszony egyked­vűen. —■ Jannie, eredj, hozz a ház mögül egy korsó vizet. Észrevette, hogy az asszony viselős. Mint egy aggastyán, úgy ült le a rozoga székre és egy üres lábast húzott elő. — Üljön le. Sajnálom, de kávénk nincs itthon. «•ital Mi4»«* bérek. Zavartan hallgattak. — Messziről jön az úr? — Igen. Idegen vagyok itt. Az asszony rápillantott. Hangjában és te­kintetében csakugyan volt valami idegen, amit nem értett. — Mi itt igen szegények vagyunk — mondta bocsánatkérő mosollyal — ezekben a napokban nincs sok ennivalónk. A gyerek egy korsó langyos vízzel tért vissza, amelynek a felét a lábasba öntötte. Az idegen szomjasan ivott. — Mind a saját gyermeked? — Az, van belőlük öt. A férjem nemrég ítthagyott, de mosásból megélek. — Szegény teremtés. Ismét hallgattak. — Hosszú út van mögöttem, de még min­dig soká tart, — szólt, épp hogy valamit mondjon. — Nem is csodálkozom, hogy az úr nem vonaton utazik. Manapság nem tanácsos fél­vérnek sokfelé mutatkozni. Mindenütt kaf- ferek vannak. Egyikükben sem bízom. És a fehérek sem éppen finoman bánnak velünk mostanában. Egyszer cipőikkel majdnem ki­taposták a férjem belét, amiért egy fehér kislányra rá mert nézni. Túl sok a zűrzavar az országban! — Miért tapostak rá a férjedre? Gúnyosan nézett az idegenre. Ritkán ta­lálni színes embert, aki ezeket a dolgokat nem érti. Talán Fokvárosból jött, ahol még úgy látszik nem olyan rossz a helyzet. — Hát nézze uram, a Jóisten mindnyá­junkat olyannak teremtett, amilyenek va­gyunk, és bűn a vérünket idegenekkel ke­verni. A fehér maradjon fehér, a fekete pe­dig fekete. És mi félvérek is maradjunk a magunk fajtájánál. Lenniere is haragudtunk, amikor azzal a szemközti kaffer-tanitóval járt. A kaffer az kaffer. Sohasem lesz olyan, mint mi vagyunk, mert Isten különbözők­nek teremtett minket. Az asszony a mellételepedett gyerek haját vakargatta. Igen, gondolta a férfi, Isten különbözők­nek teremtett minket. Itt ül egy asszony előtte, aki szegénysége ellenére lenéz egy afrikait, csak azért, mert annak sötétebb a bőre, mint az övé. Csakugyan nem könnyű ezeket a dolgokat megérteni. — El szoktál-e járni vasárnap a temp­lomba? — Igen, uram. A mi templomunk ott lent van a töltésnél. Az európaiaknak van egy saiátjuk az országút mentén. Majdnem megkérdezte: miért? — de ta­pintatból inkább hallgatott. Kényszeredetten felállt és bátyúját vállára vetette. — Hálás köszönet. Áldjon meg az Isten. Próbáld meglátni a világosságot. Nem túl nehéz, — csak próbáld meg. III. És kiki a maga nyelvén kiabált még mindig. És ketten kiabáltak, és hárman kiabáltak, és zűrzavar uralkodott a vadonban. És kettészakadt az ember lelke. A pusztában levő gyűlölte testvérét, gyűlölte az ember az embert. És elterjedt a pestis az egész földön. A templom az országút mentén állt. Te­kintélyes, arányos, új épület, amelynek szép­ívelésű tornya merészen emelkedett az égbe. Tölgyfából készült négyrészes főkapuját ke­reszt fogta össze. Bent a gyülekezet énekelt: gyönyörű dallamok hirdették a Mindenható dicsőségét. Az ember megállt és figyelt. De szép len­ne, ha néhány pillanatra bemehetne és él­vezhetné az éneket. De jó volna belülről hallgatni a hatalmas zsoltárokat, amint di­csőítik az ég Istenét. Hirtelen elhatározás­sal felment a lépcsőn, belépett az ajtón és nesztelenül leült az egyik hátsó pádban. Nem vette észre senki. Szemügyre vette az oltár és szószék csodás faragványait, a dísz­keretes, kegyes faliképeket, és a híveket, akik most az ének után feszült figyelem­mel néztek fel a szószéken álló lelkészre. — Szeretett testvéreim a Jézus Krisztus­ban — kezdte a pap — Isten kegyelme le­gyen veletek ... Emlékezzünk meg ma este felebarátaink és államunk iránti kötelessé­geinkről. A ml Istenünk, a bölcsesség és sze­retet Istene küldött ide minket, hogy evan­géliumának tanúi és hatalmas munkájának jelképei legyünk —, hogy a pogányoknak műveltséget, a szegényeknek kenyeret és a testvéreknek segítséget nyújtsunk ... Gyüle­kezetünk jogos büszkeséggel néz a missziós egyházra, amelyet a fél vérek számára szer­vezett. Eközben azonban nem nyugodhatunk babérainkon, hiszen gyülekezetünk bennszü­löttei nem rendelkeznek még saját templom­mal. Szent kötelességünk, hogy erőfeszíté­sükben támogassuk őket. Ne ráncoljuk hom­lokunkat első szárnypróbálgatásaik láttán, ne mondjuk, hogy hiábavaló minden próbál­kozás. Azért vagyunk itt, hogy neveljük a pogányokat, hogy igét hirdessünk a szeren­cse mostoháinak, hogy segítsük a kicsinyt és gyengét... Az idegen a szegény asszonyra gondolt és a missziós egyházra, amelyről beszélt. — ... Nem könnyű a feladatunk. Tanítsá­tok a félvéreket és a feketéket annak meg­értésére, hogy jog szerint hol a helyük a gyülekezetben ... Az idegennek eszébe jutottak a gőgös fe­hér háziasszony szavai: „Ne kerülj mégegy- szer a szemem elé, amíg nem tudod, hol a helyed!” Egy asszony akkor hátranézett a pádból és észrevette őt. Arca hirtelen felháboro­dott« vált. Szomszédjához hajolt és vala­Négerek Észak-Amerikában Dr. H. Hellstern, a Svájci Evangélikus Egyház Segély- szerve vezetője jelenti: Az Egyesült Államokban történt. Középnyugat egyik városában. Élénk beszélgetés­be kezdtem egy presbiteria- nus lelkésszel az ő egyházá­ról. Ez a lelkész tapasztalt egyet-mást. Egyik reggel néhány néger kisfiú jött az ottani vasár­napi iskolába. Erre mi ezt mondanánk: csodálatos. így gondolta a lelkész is. De nem így gondolták a vasárnapi is­kolájának vezetői. Néger kis­fiúk a fehérek vasárnapi is­kolájában! Micsoda probléma! Mit kell most tennünk? El­mentek a gyülekezet presbite­reihez. Ök hasonlóan zavarba jöttek. Gyerünk a lelkészhez. „El kell küldeni ezeket a né­ger gyerekeket. Mondja meg nekik, a néger gyerekek szá­mára tartott vasárnapi isko­lába kell jármok. Ott még sokkal jobban is fogják ma­gukat érezni.” Azt válaszol­tam: „Ezt nem tehetem. Ha ezek a néger kisfiúk hozzánk jönnek, én el nem küldhetem őket. Ha önök így tartják he­lyesnek cselekedjék ezt meg önök velük.” „Hát arra nem gondolnak — mondta az egyik mama —, hogy egyszeresak a néger fiúk feleségül vehetik a lányainkat?” És a gyüleke­zet képviseletében jelen volt fehér asszonyok ehhez buzgón helyeseltek. Ezzel aztán túl is estünk az ijedelmen, ■ ami ilyen beszélgetés során az első öt percben jelentkezni szokott. Nos, a néger kisfiúk ott­maradtak a vasárnapi isko­lában. Senkinek 6incs kedve hozzá, hogy elküldje őket. Ez a történet arra a dilem­mára mutat, melybe az egy­házak Amerikában kerültek. A 20 millió néger nem hajlandó tovább is kisebb értékű ember lenni. Nem hajlandók tűrni, hogy kí- rekesszék ókét a városok nyilvános parkjaiból, ugyanazokban az étkez­dékben akarnak étkezni, ugyanazokban a szállo­dákban akarnak aludni, mint a fehér emberek. Nem akarnak tovább olyanok lenni, akiket a fe­hérek kikerülnek. Eddig csak Délen volt néger­probléma. Ma már lassan ne­hezebb lesz az északi álla­mokban, mint Délen. A mező- gazdaság gépesítése folytán egyre kevesebb mezőgazdasági munkásra lesz szükség Délen. Egy gyapot-farmernek 2000 acres földjéhez korábban 140 néger családra volt szüksége. Ma kijön négy családdal is. A munkanélkülivé vált nége­rek Észak gyárvárosaiba vo­nulnak onnan. Csikágóban ma 850 000 néger él. Ha a né­gerek egy városrészben kez­denek letelepedni, a fehér la­Világ világossága (Vízkereszt ünnepén) „Ismét szólt azért hozzájuk: En vagyok a vttág világos­sága; aki engem követ, nem járhat á sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.’’ in. i , K. A karácsonyfa gyertyacsonkjainak lángja utolsót lobban, a csillagszóró még egyet szikrázik. A karácsonyi fények ki­hunynak. Véget értek az ünnepi hetek. De az igazi karácsonyi fény tovább világít. Napról napra, évről évre, mindörökké! Jézus a világ világossága. Minden karácsonyi fény, láng és szikrácska azért lobban fel, hogy hirdesse az Ö megjelenését a világban. Szentségének fénye, mint reflektor sugórkévéje rávilágít a bűnre. Felismerhetővé, leleplezhetővé lesz a bűn általa. Ahol fénye kigyúl, nem lehet többé igaznak mondani a hamisat, jótéteménynek a gaztettet, tisztának a tisztátalant, békének a háborút. Heródes gyilkos szándékától kezdve napjaink háborús uszításáig leleplező fény vetődik a bűnre. Közösségiekre és egyéniekre egyaránt. Jézus a világ világossága. Ahová szentségének fénye hull, visszatükröződik az, mint ahogy a nap fénye megvillan a tó tükrén, az ablaküvegen, vagy a havas csúcsokon. Emberi lelkek ezrei, sok apró köznapi cselekedet és szó villantja vissza fényét * Jézus a világ világossága. Fénye, mint hajnalcsillag, a nap feltámadó teljes fényének reménységét kelti szívünkben. .Hirdeti, hogy egyszer az Ö fényével fog megtelni minden. A bűn és halál homálya eloszlik teljesen. Fénye bevilágít még a sírok sötétjébe is, hogy elosz­lassa az enyészet sötétségét is és mindenen az élet fénye árad­jon el. Miénk lesz az élet világossága. Ez a reménység élhet sziveinkben. Ez lelkesíthet munkánk jó végzésére, az igazság hirdetésére, a béke munkálására, a szeretet gyakorlására. Mert ezek az ő örökkévaló világosságának örökké megmaradó részei. A karácsonyfa gyertyafényei hadd lobbanjanak utolsót. Az ünnepeket hadd kövessék munkás hétköznapok. De a Kará­csonykor nékünk megjelent Világ Világossága, Jézus — győzze le bűneinket, szentelje meg egész életünket és tartson meg bennünket az örökélet remén stégében. Mezősi György A Sajtóosztály hírei — A Sajtóosztály értesíti az érdekelteket, hogy január 2- től január 7-ig leltári szüne­tet tart. Ez idő alatt mind a készpénzvásárlás, mind a postai expediálás szünetel. A Sajtótanács határozata értelmében a Sajtóosztály lel­kéri a gyülekezeteket, hogy a Naptár és az Útmutató árát legkésőbb január 3l-ig bekül­deni szíveskedjenek. kosségot pánik fogja ei. Ki­vonulnak onnan és áruba bo­csátják házaikat. Így lesznek egész városrészek, amelyek­ben tegnap még fehérek lak­tak, néhány év alatt kimon­dottan néger negyedek. Nagy szerepet játszik itt a kínál­kozó lakásspekuláció is. Egy ház, melyben eddig egy fe­hér család lakott, egyszerre tíz fekete családnak ad szál­lást. Hogy ez a szociális és erkölcsi viszonyokra is kihat, az nyilvánvaló. Ez ellen til­takoznak a világoslátású né­gerek. Nem akarják, hogy em­bereik továbbra is slumban lakjanak. Egyik-másik város nagyszabású lakásépítési prog­ramja nagy figyelemmel van erre a feladatra. És most a négerek is ezért ugyanahhoz a templom­hoz akarnak tartozni és azt akarják, hogy az egy­házi szeretetvendégsége- ken, amelyek Amerikában az egyházi élethez oly ti­pikusan hozzátartoznak, ugyanahhoz az asztalhoz ülhessenek, mint a fehé­rek. Azonban éppen ettől húzódzkodnak a gyüleke­zetek tagjai. Az emberek pompásan meg­vannak a templomban, min­denki mindenkit ismer. A tár­sadalmi szempont nagy szere­pet játszik. Mjár jóval a 11 órakor kezdődő istentisztelet előtt összejönnek, és megisz­nak még egy kávét, vagy coca- colát. És most itt a baj! A hagyományos társadalmi éle­tet egyszeresak megzavarják az ilyen alacsony származású emberek, akik gyakran még viselkedni sem tudnak! Ugye, milyen érthető ez emberileg? De szabad ezt? Hát nem űz­nek egyszerre gúnyt ezzel mindabból, amit a keresztyén gyülekezet jelent? Hát Krisz­tus nem éppen az egysze­rűek, a megvetettek, a kita­szítottak felé fordult? Oly finom volt talán a Genezáreth tavának partján a halászok társadalmi érintkezése, ami­lyet a huszadik század művelt embere megszabott? És a vám­szedők és bűnösök? Mér ak­kor fontosabbnak tartotta Jé­zus az ilyen embereket a tár­sadalmi érintkezésnél. Milyen természetesnek kel­lene lennie az ilyen előnyben részesítésnek, ha az ember az amerikai templomoknak a jó! gondozott gyülekezeteire gondol. Már pedig adatsze­rűén nem minden néger mű­veletlen. Vannak közöttük or­vosolj, ügyvédek, kiváló tudó­sok. Emberek, akik naponta ! négerekkel élnek, megerősítik, hogy különös alapvető kü­lönbségek nem állnak fenn négerek és fehérek között: Azonos nevelés mellett mind­kettőnél ugyanazok a sajá­tosságok találhatók. Mármost, nemcsak a nége­rek vannak ott Nyugaton. Az ázsiaiakkal és indiánokkal szemben ugyanezek a problé­mák jelentkeznek. Délen ott vannak a mexikóiak, és kele­ten a Puerto-Ricoíak. Mennyi megvetett, „műveletlen” em­ber! Mindezek az emberek egyenjogúságot akarnak! A színesek ébredésének kérdése megvan Amerikaszerte; és a jól rendezett egyházak szá­mára súlyos dilemmát jelent, ök is ugyanolyan örömmel vesznek részt az istentisztele­ten. Sokkal komolyabban ve­szik azt, amit mi itt Európá­ban. Nem éppen most ad tán Isten ezeknek az egyházak­nak esélyt arra, hogy valóban Krisztus gyülekezete legye­nek? mit súgott a fülébe. Rövidesen céltáblája lett sokaknak, akik lopva rátekintettek. Ek­kor egy tekintélyes külsejű ember felállt és lábujjhegyen a valamivel hátrébb ülő egy­házfihoz lépett. Suttogva váltottak nénány szót. Az egyházfi aztán felállt és lábujjhe­gyen az idegenhez lépett. Tudjátok, hogy nektek saját templo­motok van lent a töltésnél! Itt tilos tartóz­kodnotok! — Miért? Csak Istennek szeretnék szol­gálni. — De a ti fajtátoknak saját gyülekező­helye van. Ez a templom nem nektek épült! — Krisztus azért jött a földre, hogy min­den embert megváltson! — Na, erről most ne vitatkozz velem. Menj ki minél gyorsabban és minél csende­sebben! — „Aki él és hisz énbennem, soha meg nem hal” — hangzott a szószékről. — Na gyerünk, lódulj! Itt a batyud! Durván kilökték a poros országúira. Ba­tyuja úgy repült utána. Arcán, amelyen valami természetfeletti gyengédség, egy ide­gen és csaknem szent fénye ragyogott, fáj­dalmas megelégedettség volt látható. Mély megértés sugárzott fénylő szeméből, egy olyan ember szeméből, aki sokat szenvedett és most újra szenved. Bátyúját fáradtan vállára vette, — éppen úgy, mint Az, aki csaknem kétezer évet* a Golgotára vivő úton a keresztet felvett»*' S amint a poros úton továbblépdelt, úgy tent, hogy azt a meredek ösvényt járja, amely a mennyei Atyához vezet. Arca átszellemült, szemében égi fény ragyogott — Atyám — mondta — látod, visszatér­tem hozzájuk, de ők megvetettek, mert szí­vük értetlen maradt. Vérzik a szívem a vi­lágért és az emberért. De ismét azt kérem, amit egykor a Golgotán: „ Bocsáss meg ne­kik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Fordította: *. *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom