Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-03-20 / 12. szám

ARCKÉPEK Még egy ecsetvonás Alvinczi Péter arcképéhez Ez évi február 28-i szá­munkban az Arcképek rovat­ban ismertetés jelent meg Al­vinczi Péterről. Egyik olvasónk szóváteszi, hogy nem elég markáns a lapunkban közölt arckép. „A szerző ugyanis el­hallgatja — írja olvasónk —, hogy Alvinczi hitbuzgó ágos­tai hitvallású evangélikus és a kassai ágostai hitvallású evangélikus egyháznak lelké­sze volt — akkor, amikor Kas­sán református egyház még nem volt... A kassai magyar evangélikus egyház pedig épp Alvinczi idejében élte fényko­rát.” Volt idő, amikor kérdésessé tették Alvinczi Péter evangé­likus mivoltát .1940-ben pél­dául a kassai református templomban akartak Alvinczi- nek emléktáblát emelni. An­nak igazolásául, hogy Al­vinczi nem volt evangélikus, ádézik is egyik kijelentését, miszerint Alvinczi maga mondta: „Én sem Luther 11-ánus), sem Calvin (ista) nem Vagyok.” Olvasónk — aki behatóan 'foglalkozott a nagymúltú kas- feai evangélikus egyházközség történetével, megállapítja: „Az igazság az, hogy Alvinczinek, akárcsak Bornemissza Péter- ‘Tiek meg volt a maga hit- ívalláson alapuló erős, hit- tbeli meggyőződése. Alvinczi iaz Ágostai Hitvallást tekintet­te hite zsinórmértékéül, ezt hir- i’flette 27 évig tartó kassai pap-' íságának ideje alatt..: Hitbeli meggyőződését sohasem rej- -tette véka alá. Megrendítő erővel nyilatkozik ez meg vég­rendeletében. Látszik itt, hogy az „ostyás pap” mennyire tö­rekszik arra, hogy bennünket, ’■utódokat se hagyjon kétségben ] afelől, mi volt az ő hitvallása. jHalála előtt, túl minden em­beri hívságokon, emberi ér­dekszempontokon, akkor, ami­kor az igazi hivő lélek min­den gyarlóságát levetne ké­szül az örök hazába, hitbeli meggyőződéséről csak igazat mondhatott... Megindulás nélkül nem olvashatjuk e vég­rendeletből a következő nyi­latkozatot. „Ó, én édes eklézsiám! Kit minden házam népénél in­kább kesergek, féltvén szaka- dozástől; noha vagyon bizal­mam az én Uramban, hogy biában 27 esztendeig nem volt és nem lészen az én munkám haszontalan, ki egyebet sem­mit a Jézus Krisztusnak, apostoloknak, prófétáknak és evangélistáknak igazi egyenes értelmű tudományánál nem tanítottam; melyhez képest így is alkalmaztattam mind magam viselését, s mind taní­tásomat, hogy az kik ke­ménybeknek és vadabbaknak láttatnak volna is, lenni a hallgatóim közül, mind má­sutt s mind itt az én Uram­nak megnyerjem. Noha az em­berek közül ki így, ki amúgy értett felőlem, és emennek, ki amannak nevezett;, holott én senkitől való féltemben meg nem tagadtam ezt, hogy én az egész tiszta és hamisítatlan Ágostai Hitvallást, amelyet nyomtatásban kézről-kézre is adtunk, melyet V. Károly csá­szárnak Augsburgban (= Agos- tában) és azután I. Ferdinánd királynak benyújtottak, véd­tem, vallottam és tanítottam. Aznak okáért a Jézus Krisz­tusnak érdeméért bíró uramat és a nemes tanácsot és az egész nemes községet kérem s intem, vigyázzanak az isten­tiszteletnek igazán való ki­szolgáltatására és akárkire lelkeket ne bízzák; mert ha az istentisztelet megmarad, az Istennek is áldása rajtok lé­szen. Mégis kényszerítem a lelkek üdvösségére, hogy vi­gyázzanak és vegyék elő a szép egyességet és távozt ássák el a sok simultánst, hogy az élet után az én Uram előtt ezen kis sereggel, ó árvaság­ra és csaknem éh-farkasokra elhagyandó juhocskákkal di- csekedhessem és mutathas­sam ott be mindnyájatokat: íme Uram!— ezt mondván — ezeket a te tiszta szent igéd­nek csörgő patakjával legel­tettem és parancsolataid sze­rint tanítottam: add meg im­már az örökkévaló országot, melyet minden benned bízó­nak megígértél, és nekünk is.” Alvinczi Péter e nyilatkoza­tából kitűnik az is, hogy az 1613-ban Kassán latin, német és magyar nyelven megjelent Öt Szabad Királyi Város Hit­vallása (Pentapolitana) kiadá­sában neki is része volt. De tudjuk azt is, hogy Alvinczi lefordította Luther kiskátéját is magyar nyelvre, „Alvinczi­nek ez a mondása: „Én sem Luther (-ánus), sem Calvin (-ista) nem vagyok” azért megtévesztő idézet, mert ki­szakítva közlik Alvinczi Pé­ter egy nyilatkozatából. Ugyanis az úrvacsoráról a városi tanács előtt az 1626. év május hó 11-én Alvinczi így nyilatkozott: „Az úrvacsorában ilyen ér­ielemben voltam, vagyok és tanítok, hogy a vételekor igaz, valóságos, szentséges tes­tét és vérét vesszük, megfog- hatatlanképpen, az ő szent szava szerint és hogy nem puszta jelét, hanem ugyan valóságot veszünk lelkünk üd­vösségére; de hogy amaz Ka- pernaumi evést és azt a vas­kos mindenütt jelenvalóságot nem fogadom el, azzal legyek kálvinista: ítélje meg az Is­ten. Én bizony sem Luther (-ánus), sem Calvin (-ista) nem vagyok, mert megtanul­tam a Szentírásból azt, hogy sem Kéfásról, sem Apollosról nem kel neveztetni, hanem a Jézus Krisztusról.” Hiszen mi is azt valljuk, hogy nem Luther a mi vallá­sunk alapítója, hanem az Űr Jézus Krisztus. Olvasónk megjegyzéseinek készséggel adtunk helyet la­punkban, hiszen bizonyos, hogy ezzel az ecsetvonással valóságosabbá és hozzánk még közelebbállóvá tettük Al­vinczi Pétert, az evangélikus prédikátort. Gondolatok Isten gondolata mindig az, hogy „többet", többet a sze- retetből, többet az áldozatból. A világ keresztyénségének meg kell újulnia, de ehhez az szükséges, hagy kényelmes po­zícióiból az egész világon ki­lépjen. Isten jobban szereti az em­bert, mint a világmindenséget. Isten örömét nem a kegyes­kedéseinkkel váltjuk ki, ha­nem egyszerűen azzal, hogy emberek vagyunk, de ebből az is következik, hogy az a jó, ha az ember igazán em­berré lesz! Isten öröme, ha igazán em­beri életet élünk, de ez egy­ben feladatunk is! Jézus megváltott bennün­ket, de szemléletes oktatást adott az élet leckéinek meg­oldásából is! Közli: Fülöp Dezső Olvasónk írja: Tisztelt Szerkesztő Űr! Nagyon örülök, hogy végre az egyházi sajtóban is helyt adnak a népünket érdeklő fontos kérdésnek, a mezőgaz­daság kollektivizálásának. Dr. Kehn Scherper professzor cik­kében van egy fontos mon­dat: „Szeretném kérni a gyüleke­zetek lelkészeit is, hogy jó tanácsaikkal és cselekedeteik­kel segítsék népünket a helyes oldalra állni.” Ez hiányzott idáig. A papok beszéltek a tsz-ről, de egynek a családjából se lépett be senki. Én még, sajnos, egyé­nileg gazdálkodó szülők gyer­meke vagyok, de már alig várjuk, hogy szülőfalunk is szocialista község legyen és anyám beléphessen pár hold földjével. Én most érettségi előtt ál­lok, a mezőgazdasági techni­kumban. És a Teológiai Főis­kolára szeretnék menni. Bí­zom, hogy kormányunk, amely olyan sokkal támogatta idáig is az egyházat, lehetővé teszi, hogy továb tanulhassak és le­gyek olyan papja a népnek, mint volt Tessedik Sámuel, aki törődött az emberek jólé­tével is. Én is a magyar pa­raszt boldogulásáért fogok harcolni a szövetkezetben és az üdvösségéért a szószéken. Kérem Szerkesztő Urat, to­vább is adjon helyet a közös gazdálkodás kérdésének újság­jában, mint ahogy idén már többször örömmel olvastuk. Én is a nyári szünidőket egy tsz-ben akarom eltölteni, ad­dig is, amíg végleg beléphet anyám is földjével. Erős vá­runk. 1960. II. hó. Tisztelettel: Krimos Márton, Szarvas A SZLOVÁKIAI EVANGÉ­LIKUS EGYHÁZ egyetemes presbitériumának múlt év de­cemberében tartott ülésén el­fogadták a liturgiái bizottság dr. Ján Petrik professzor ál­tal benyújtott tervezetét. A tervezet bizonyos változásokat hoz az istentisztelet rendjében és a liturgia nyelvét a modern irodalmi szlovák nyelvre teszi át. — Az egyetemes presbité­rium örömét fejezte ki a Szovjetunió általános és tel­jes leszerelési javaslatával kapcsolatban. Köszöntő sorai­kat a pozsonyi szovjet követ­ségre juttatták el. „Egynelc tudom magam mindazokkal akik a békéért küzdenek“ Albert Schweitzer levele a Német Béketanács elnökéhez Albert Schweitzert 85. születésnapja alkalmából esy német küldöttség kereste fel lambarenei otthonában. A küldöttség tagjai között volt Gerald Götting, a Keresztyén Demokrata Unió főtitkára, aki a Német Bóké tanács köszöntő levelét vitte magával. Gerald Götting visszatérte után a Német Béketanács elnökének, dr Friedrich professzornak, átadta Albert Schweitzer professzor válaszlevelét. A levél így hang­zik: „Köszönöm a Német Béke­tanács megbízásából 85. szü­letésnapom alkalmából hoz­zám intézett kedves sorait. Lambarenei magányomban már az első világháború előtt foglalkoztam a béke prob­lémájával, amikor a „Kultur und Ethik” (Kultúra és er­kölcs) című munkámon dol­goztam. Nagy élményt jelen­tett aztán számomra, hogy az oslói rádióban teljes szabad­sággal szólhattam az atom­veszélyről és a béke kérdésé­ről. Aztán pedig megélhet­tem, hogy az életnek hódoló eszmém kezdett az emberek számára valamit jelenteni és őket újra annak a kultúrának ideáljához vezette, melyet az emberiesség eszménye keltett életre. És most egynek tudom ma­gam mindazokkal, akik küz­deni akarnak a békéért. A békét nem nyerjük el köny- nyen. Napjaink lelkülete még távolról sincs bizalommal a béke eszménye iránt. És a rendelkezésre álló nukleáris fegyverek következtében órá­ról órára fenyeget az emberi létet pusztulással fenyegető háború váratlan kitörésének a lehetősége. Ezért az az én hitem, hogy a béke megvaló­sítására vonatkozó gondola­tainknak is hangot kell ad­nunk, hogy az emberek azt fontolóra vehessék és alkal­mazhassák. Szép és reményteljes pedig, hogy a béke érdekében min­denütt társaságok létesülnek és jelentőséget nyernek. Sze­retném, ha osztályrészemül juthatna, hogy megérhessem, ha rövid idővel is, a béke valóraválását. Szívből köszönöm önöknek a Béketanács Joliot-Curie kép­mását ábrázoló emlékérmét. Ezzel nagy örömöt szereztek nekem. Kérem, tolmácsolják a Béketanács tagjainak köszö- netemet és legjobb kívánsá­gaimat.” Külföldi egyházi hírek A PRÁGAI KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA legkö­zelebbi ülését ez év szeptem­berében tartják. Az eredetileg- április végére tervezett III. ülés időpontját az államfők májusi csúcstalálkozójára való tekintettel halasztották későb­bi időre, de azért is, mert áp­rilis folyamán sok külföldi vendéget várnak Prágába á felszabadulás 1-5 éves év­fordulója, a „Prágai tavasz” hangversenyei és a II. Sparta- kiád sportünnepségei során. A Keresztyén Békekonferencia munkaközösségei azonban megtartják üléseiket. BILLY GRAHAM nem pré­dikálhat Khartumban. Az amerikai evangelizátor, Billy Graham nem tarthatja meg Khartumban tervezett evange- lizációját, mert a szudáni ha­tóságok az evangelizáció tar­tásához szükséges engedélyt indokolás nélkül megtagadták tőle. Jól értesült khartumi kö­rök szerint arra kell gondolni; hogy az engedély megtagadá­sának oka, hogy Szudánban még tart az elrendelt kivételes állapot, másrészt pedig tekin­tettel a mohamedán Ramad an- ünnepre, az evangelizáció idő­pontja esetleg ezt az ünnepet zavarná. DR. HROMADKA JÓZSEF prágai teológiai professzor dr. Hanfried Krügernek, a német ökumenikus tanács főtitkárá­nak meghívására részt vett a Stuttgart melletti Bad Boll- ban rendezett ökumétlijkus ta­nulmányi konferencián és ott előadást tartott. Németországi tartózkodása alkalmából Düs­seldorfba is ellátogatott Hro- madka professzor, hogy tanús­kodjék a vád alá helyezett nyugatnémet békeharcosok — közöttük evangélikus lelkészek — ügyében. ....................................................................................................................................................................... (F olytatás) Szégyenlősen és alázatosan mondta, akár egy kisfiú ■— bár sok esztendőt élt már át ö is — taníts meg engem gondolkozni, Noé atya. Szemét is lesütötte, míg szólt és várt a Válaszra. S Noé atya nem válaszolt. Jáfet csak nagysokára nézett fel atyjára. Miért nem szól, mondjon igent, vagy nemet, esak mondjon valamit, hiszen úgy kérte. Isten szentje már nem is válaszolhatott. Aludt. Jáfet sokáig nézte még atyját, majd szo­morúan, lábujjhegyen indult el dolgai után. Alig tűnt el az erdő szélső fái mögött, fel­ébredt Noé atya. Tekintetével Jáfetet kereste, S hiába. Szegény Jáfet — dünnyögte szokása szerint hangosan, ha azokra a napokra gondol, min­dig csak a szemeket látja, mindig úgy gon­dolja, senki sem csinálná meg a dolgait úgy, mint ő teszi. És kifárad és a rémült, a riadt, a nyitott, a csukott, a tágult, a szűkült sze­meket látja és idegesítik, őrlik, nyugtalanít­ják a szemek még mindig, mert nem gon­dolkozik jól, nem látja meg a szemek mö­gött: a „Szemet”, a nagy Szemet, az Urat. így nem is nézhet bele még a nagy Szembe. Káin is félt a nagy Szemtől és Jáfet is fél még. De Káin gyilkos volt, Jáfet pedig jó. Ígérete is van. A nemzetsége nagy nem­zetség lesz és mégis fél. Szegény fiam, csak időd lenne a gondol­kozásra. Talán legjobb lenne, ha elkezdenéd a virágokon. Ha elnéznél egy virágocskát, annyi van a mezőn, szakíthatnál és a ke­zedbe vehetnél egyet. És néznéd, soká, na­gyon soká, míg a szirom ki nem nyitja fehér kis ajkát. Míg meg nem fejti előtted élete, szépsége, illata titkát. Igen, ha egyszer szakítanál rá időt, ha soká néznéd, a szirmok is beszélni kezdené­nek. A szép fehér szirmocskák. Hányszor elnézegettem őket. Órákig is. Es a kicsi, fehér szirom mögül mindig előlépett ilyenkor a nagy Fehérség: és ez volt az Űr. Ó, én tudom már, hogy véle van tele a világ, az ég, a föld, a magasság, a mélység, minden. És Jáfet nem látja meg! Szegény fiam... És Séth sem okosabb és Kh&m?... E gondolatokat zárt szemmel élte meg Noé atya. Szeretett hunyt szemmel ülni, szerette a kriptái sötétséget, órákig is elüldögél' hunyt szempillákkal. így is látott! Szerette ha elborítja a külső sötétség, hogy elöntse, elárassza a belső világosság. NOÉ De a fényben fürdő világot is szívesen né­zegette. Szemét kinyitotta ismét, s most szinte va­kította az erős napfény. Letekintett a völgy­be, ahol az édesvízű folyócska mellett sötét­lettek Jáfet családjának sátorai. Látta a fo­lyóban mosó asszonyok hajlongó alakját, s a kicsi unokákat is látta nyüzsögni a sátrak körül. Gyenge szemeivel senkit sem ismert meg ekkora távolságból a nemzetsége közül, de mégis ringatta a ködökben úszó vaksi szem a szívének is annyira kedves képet... Játsszatok csak kicsinyeim, erősödjetek, hiszen ti vagytok az én holnapjaim — szűrte ki fogatlan száján a boldog, biztató szavakat. Ti vagytok a holnap; a holnap, ismé­telgette szüntelenül, majd elkomolyodott. Én a tegnap vagyok! Életében először ütötte szí­ven e gondolat, s most, ami olyan ritkán esett meg vele, el is szomorodott, s ekkor, szinte a pillanat tört részei alatt értette meg, hogy meg kell halnia. Előtte állt a halál és a földöntúli dolgo­kat is érzékelő szemével szinte látta is. Ügy érezte, ha kezét kinyújtja, meg is érintheti. De nem nyújtotta ki... Gondolkozni kezdett még egyszer s utoljára. Szeretett volvji mélyet lélegzeni, mert hitte. hogy a beszívott levegő is élet és erő. de a vén mellkas nem engedelmeskedett most az erős akaratnak. Hát... meghalok, suttogta Noé atya és elmosolyodott. Kis kőkorsója a széke mellett állt a földbe ásott mélyedésben, hogy itala friss maradjon s most lenyúlt érte. Ivott pár kortyot, vizes bor állt a korsó­jában. savanyítás, üdítő. Valamikor víz nél­kül itta a szőlő levét, de amióta megcsúfolta egyszer a sátrában, vízzel kevertette. Kissé meg is lotyogtat.ta a kőkorsót; félig lehet még — dünnyögte maga elé. Ki issza meg, ami benne marad? Senk’ — válaszolt önmagának. Legidősebb fia máj'1 kiönti a maradékot az áldozati oltárra. A ki' kőkorsót meg majd ráállítja a. sátrában állá simalapú kőre, hony emlékeztesse a családé' a hazatért Noé atyára. Idáig érve csapongó gondolatai közt. hátra­dőlt karosszékében és hosszú idő után aty­jára gondolt. Milyen ügyesen bánt. a ball'- vall Senki olyan okosan nem. tudta kidön feni a fatörrseket. mint ö. És müven egye nes gerendákat faragott belőlük. Tőle tanult" meg a fával való bánást. ATYA Jó hasznát is vette. Hány esztendeig is építette a bárkát? Jaj, nem tudja már ezt sem... lassan készült, sok évig, csak arra emlékezett. A bo.lta még ma is megvan. Csak mar néma. De akkor még a balta is beszélt. Emlékszik még ... az emberek naponta áll­ták körül és nevették. Minek a bárka Noé? Hol ereszted vízre? Egyesek szánóan és sokatmondóan mutat­nak a fejükre': szegény, ez megháborodott... Még az asszonynép is gúnyolódott. Talán ebbe bújtok el az édessel, hogy senki ne. lássa szerelmeteket, Noé? Napról napra gorombultak el a tréfák. És ő olyan volt, mint a bárka állatai. Meg- némult a csúfolódók előtt. Régen volt mindez... Még mosolyogni is tudott a durva élceken. A baltát nézte ilyenkor mindig. És milyen biztatóan, bátorítóan nézett vissza rá a fé­nyes szerszám. Repült a forgács és csattogott a vas. S a vas mögött ott állott az Úr, Aki parancsot adott néki a bárka építésére. A csattogásban is az Úr szava szólt. Szegény Jáfet... sokat dolgozik, tért vissza hozzá csökönyösen a gondolat. Sokat doTgöztam én is. de én munka köz­ben is gondolkoztam. S a dolgok mögött akkor is, mindig ott látszott és élt az Úr. Dicsőség néki! S zúdult a víz. A mélység forrásai feltör­tek, s a. magasságból szakadt az ár. A negy­venedik napra felemelkedett a bárka. S úszott a vízen. S milyen könnyű volt a sok-sok állatot be­csalogatni a bárkába. Nem kellett vermet ásni a ragadozóknak, lasszót vetni a zebra nyakába, s nem kellett a fá,k ágai közül aláhozni a madarakat. Jöttek maguktól mind. S akkor is látta, a,mögött az engedelmes •mnulás mögött is látta Noé atya az Urat. Ő volt, aki terelgette őket; a. pásztor: Ekkor már könyörögtek neki a. szomszé­dok, s az ismerősök, s az idegenek is, mert ’ihágott az eső. Engedj be, Noé! — szállt innen is. onnan is felé a kérés, a könyörgés. Be is engedte vMna őket. emlékezett vissza Noé atya, leg­alább is annyit, amennyi csak befér a bár­kába. A csúiolédókat is válogatás nélkül, de or Űr bezárta a bárka ajtaját. És. amint írva vagyon — egyre zúgott és ta{fék~ott az ár. \ O, Ararát, drága Avarát. Megcsókoltan„ a földedet, amikor ismét száraz lett a föld. Fönn, a magaslaton, mert lenn még iszap és láptenger volt az élettelen világ. Áldoztam akkor. Ha fel nem építem az oltárt, talán meghalok. Úgy kellett az imád­ság akkor ... Az áldozat bemutatása titán az én szemem is megtágult, mint az állatoké a bárkában, amint néztem a cuppogó, vég­telen lápot. És gondolkoztam akkor is, talán csak pillanatokig, igen, az hiszem, mert még egész családom mellettem állt a szent he­lyen, amikor felemelt karral mutattam a vég­telen ingovány felé: nézzétek — és vacog­tak fogaim, míg szóltam; ott állt az Űr! Hol; hol? Kérdezgették fiaim, feleségem, menyeim. Egyszerre beszéltek akkor mind. De nem tudtam másodszor szólni. Nyelvem a szájpadlásomhoz tapadt, s nem jött ki hang a számon. Ott, ott, mindenütt, mindenütt ... ismétel­tem volna el akkor, ha tudom. Szegény Jáfet, fiam, gyere közelebb hoz­zám. Meghalok, de nem, nem, addig nem, míg át nem engedem néked a szememet. Jöjj közelebb, már a suttogás is nehéz, meg akarlak tanítani a gondolkozásra. És az a csend, az a végtelen csend az iskola, jöjj és hallgass rám, egyszerre lásd a dolgokét, s a dolgok mögött Öt, aki a minden történések szülője; maga a Gondolat. , Hangja már csak suttogott ... Mert. ez a titka mindennek, a helyes gon­dolkozás ... Jáfet? le kértél — mintha álmomban kö­nyörögtél volna — jer még közelebb . .. így, ölelj is át, jó erős"'; -s melegek a kezeid... sze­retlek s megtanulok most... látni.. . Nr-d jön, itt áll előttem, á11 n hótól meqö't t i’od? A halál mögött is Ö áll. 4 halál is csak gon­dolat s mögötte áll az Ür! Jáfet. ereszkedj térdre, érint bennünket. Itt van! Engem érint, de eljön az idő. amikor, ha jól gondolkozol, a dolgok, a dolgaid mögött meglátod te is. Óh, várd és várjátok minden, csak várjátok.,. Hol a fejed Jáfet? szeretnélek mégegyszer megáldani... motyogta lázban Noé atya s felemelte még egyszer fáradt jobb kezét. De Jáfet akkor messze járt és visszahul­lott a kecskeszőrrel ékes szék kartájára a felemelt kéz. S ahogy visszahullott, hűlni is kezdett. Meghalt Nőé atya. Szeme lezárult a. földi fények, előtt, s rányílt az övnk f ■ „,k- - égre. A napot sötét felhő takarja el e pillanat­ban, s az árnyék ráesett Nőé atyára s elár­vult sátorára is. Jakus Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom