Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-08-21 / 34. szám
A Prágai Keresztyén Békekon ferencia szeptemberi, Prágában tartandó ülésszaka elé K Útban az emberiség békés korszaka felé Szeptemberben Prágában újra ülésezik a Prágai Keresztyén Békekonferencia. Az új ülésszak munkájának eredményességéhez a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsában résztvevő egyházaink — evangélikus egyházunk is — előkészítő jó munkálatokkal szeretnének hozzájárulni. A Prágai Keresztyén Békekonferencia feladatának tekinti, hogy munkája, a kérdések, melyekkel foglalkozik, határozatai, állásfoglalásai minél szélesebb egyházi közvéleményben terjedjenek el, a gyülekezetekben és a gyülekezeti tagok előtt ismeretesek legyenek. Lapunk e helyén azért ismertetjük folyamatosan azokat a hozzászólásokat a szeptemberi ülésszak egyes témáihoz, melyekkel magyarországi egyházaink szeretnék elősegíteni a Prágai Keresztyén Békekonferencia jó munkáját. Mivel Isten nemcsak az egyház Istene, hanem a min- denség Ura is, ezért az egyház sem vonulhat valami világtól elvonatkoztatott elefántcsonttoronyba, hanem eligazító szót kell mondania az emberiség alapvető kérdésedben is. Keresztyéni emberszeretetünk konkrét mai feladatai odavisznek minket azok sorába, akik a világ békéjéért igazi felelősséget éreznek, a békemozgalom világot átfogó tömegerejéhez. Az egyház szolidáris *» világnézeti különbségre való tekintet nélkül — mindazokkal, akik a béke ügyét előbbre viszik. Az atomkorszak az embert a legsúlyosabb felelősség döntése elé állítja. Ez a felelősség azt követeli, hogy a népek megtalálják az igaza, a békés egymás mellett való élést. Isten feltárta az ember előtt a mindenség titokzatos erőforrásait. Kérnünk kell a történelem Urát, tanítsa meg a népeket és az embereket az atomerővel való felelősségteljes gazdálkodásra, a tudás és technika eredményeinek békés célokra való felhasználására. Az atomfelfedezések ugyanis hallatlan lehetőségeket adtak az ember kezébe. Nemcsak olyan technikai eszközökkel rendelkezik, amelyek lehetővé teszik számára a világűrbe hatolást, hanem magát áz emberi életet is soha nem látott virágzás felé tudja vinni, vagy pedig el tudja pusztítani. Az általános és teljes leszerelésnek az ENSZ-ben elmondott programja felöleli az egész emberiség vajúdó kérdéseit. Ha a veszély nagyságát, a fegyverkezés és atomkészültség óriási horderejét nézzük, akkor megértjük, hogy a világ valóban határvonalhoz érkezett. Ma még elkerülhető a katasztrófa. A népek ellenséges szándék nélkül, világnézeti, társadalmi, kulturális, faji ' különbözőségük ellenére egymás mellett élhetnek. Ha a világ nem akarja önmagát elpusztítani és szerencsétlen glóbuszunkon esetleg az életet is kiirtani, egyetlen járható út a leszerelés. Ha ezt az utat választja az emberiség, akkor a kétszer kettő négy igazsága szerint a világ előtt a békés aranylcor lehetősége áll. A béke korszakának nagy élménye: az emberiség összetartozása, a népék közötti barátság és testvériség elmélyülése. Közösek a problémáink, közösek a lehetőségeink. Az egymásrautaltságnak ezernyi szála fűz egybe bennünket. Ebben a korszakban a Jézus Krisztus evangéliumának tisztán és igazán kell hangoznia az emberiség egységéről, az embereket elválasztó tényezők ledöntéséről, az emberi szolidaritás vállalásáról. Ma már érett a 'helyzet az emberiség békés korszakára való felkészüléshez. A béke korszakának tartalmi kidolgozásából Jézus Krisztus egyháza önmagát nem zárhatja ki, hanem az ige világosságával kell szolgálnia szerte a világon, hogy az emberek, látva az egyház biztos útmutatását, dicsőítsék a mennyei Atyát. Az egyház nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy csődöt mondjon ebben a korszakban — hiszen ez éppen elégszer történt meg vele a történelem folyamán —, mert akkor minden hitelét elveszti, megízetlenült sóvá válik. Nem elég, ha csak karácsonykor, vagy az esztendő néhány vasárnapján prédikálunk a békéről. A nép előtt rá kell mutatnunk az igazságra, annak jelentőségéhez képest, hogy a béke minden népet megillet, Krisztus parancsa szerint, tekintet nélkül bőrük színére, nemzetiségükre, vagy világnézetükre. A keresztyén erkölcs felebaráti szeretetről szóló tanítása nem nélkülözheti az igazság követelményét sem. Az igazság nevében kell elítélni minden magatartást, amely az emberiség békés jövendője ellen mesterkedik. A keresztyén erkölccsel semmiképpen sem fér össze sem egyik embernek a másik által való elnyomása, sem egyik országnak a másik által való leigázása. Nekünk, mai keresztyéneknek világosan kell látnunk ezt a nagyarányú és nemzetközi viszonylatban jelentkező bűnt, amely világszerte megszégyenült, de még mindig tevékeny imperializmusban látható. A keresztyén erkölccsel semmiképpen sem fér össze a VII. parancsolat országokra kiterjeszkedő megsértése, amikor a gyarmatrendszer révén egyik ország birtokba veszi és kihasználja a másik területét és annak kincseit. A keresztyén erkölccsel semmiképpen sem fér össze a nemzetközi jog ellen vétő agresszió, amellyel fegyveres erővel elsőnek hatol be valamely hatalom más állam felségterületére. A keresztyén erkölcs szerint az igazság nem a nem>,Cross László, az amerikai magyar disszidensekről is szól. — Én is erről szeretnék, kezemben levő, Amerikából érkezett levelek alapján szólni. Levelezek egy barátommal, aki a munkásosztály gyermeke volt, szülei vendéglátóipari dolgozók, akiket hamar elvitt a kíméletlen hajszában szerzett tüdőbaj. Barátom, kereskedelmi érettségit tett, majd könyvelő lett, de ellene fordult magyar népének 1944- ben, amikor beállt a Hunyadi- páncélgránátos SS kötelékébe. Ezt népbírósági tárgyalás — fiatal korára tekintettel, felmentő ítélet követte. Bűnét megbocsátották és Sztálinvá- ros egy üzemében vezető beosztásba került, itt dolgozott 1956-ig — ekkor ismét szembe került népével, autóval járta az országot és fegyvereket osztogatott. 1956-ban elhagyta az országot. Vártam, mikor látja be, hogy helytelenül cselekedett. Levelét vártam, de ehelyett felesége levele érkezett. — Ebből idézek néhány sort, talán lesz benne tanulságos dolog: „T. már három hete munka nélkül van ... Az üzem leállt és szélnek eresztette munkásait. T. igen sokat panaszkodott az utóbbi időben a szívére. Hiába, nem szokta a cigány a szántást — három évi nehéz fizikai munka eredménye. Két hétig mást sem csinált, mint szaladgált munka után. Tegnap vem jött haza, így biztosra vettem, zetközi jog semmibevevőinek a részén van, hanem azoknak az oldalán, akik komolyan és következetesen küzdenek a nemzetközi feszültség enyhítéséért, a különböző rendszerek békés egymás mellett éléséért. Nem lehet ma már ezen a világon egyházi életet élni anélkül, hogy valamiképpen ne tennének az egyház emberei bizonyságot békés akaratukról. Az egyházi világszervezetek éppen úgy, mint a római pápa, évről évre foglalkozik a béke problémáival. Imádkoznunk és dolgoznunk kell azért, hogy egyházaink jó példaadása, testvéri kérése és tanácsa, intelme és figyelmeztetése a nyugati egyházak felé, további javulást idézzen elő a békéért való küzdelem javára. Az egyházi békeszolgálat fontos eszköze a szóval való meggyőzés. Mégpedig az Isten igéjére alapozott, keresztyén erkölcsi meggyőződésből fakadó testvéri szó, akár a szószékről, akár a hívekkel folytatott beszélgetés során fakad. Az egyházi békeszolgálat fontos eszköze a szeretetben és a békességben való elől- járás. Az egyházból ki kell sugároznia az Isten szereteté- nek és békességének, s ezt kell odaélnie a világ elé. Bocsássa meg Isten mulasztásainkat, amiket közönyösségünkkel, nemtörődömségünkkel, keményszívűségünkkel követtünk el Öellene és az emberiség ellen. Könyörögjünk Istenhez a világért, amelyet a félelem és a bosszúállás, a hatalomvágy és a kapzsiság, az önigazolás és a kétségbeesés gonosz hatalmai fenyegetnek. Könyörögjünk Istenhez, hogy tegye az embert bölccsé, felfedezései nagyságához képest, éretté lehessen azoknak a kincseknek birtokában, amelyeket Istentől kapott. Isten kegyelme a Jézus Krisztusban az egész embervilágnak megjelent. Ennek a kegyelemnek a nevében kell az egyháznak az egész világon segítenie minden erőfeszítést a világ földi javáért is és megmaradásáért is, miközben reménységgel várjuk a végső, a teljes egység hely- reálását Isten Országában. hogy ott fogták és dolgozik. Igen, megjött és kiderült, dolgozik egy vállalatnál. Kérdem, mi a fizetés? S,emmi! — Hogyhogy semmi? Egy hónapig ingyen kell dolgoznia — és ha megfelel, véglegesítik, azaz felveszik .., Ezután újabb levelét kaptam — de ismét a felesége írta. Ebből is néhány dolgot: „T. még mindig munka nélkül ... Idegei lassan kezdik felmondani a szolgálatot (ezért nem ő ír) és még jobban gyűlöli az amerikaiakat, életformáikat, egész beállítottságukat, mint valaha. Hát nevetséges is, hogy valaki, aki utánajár a dolgoknak és akar — képtelen legyen három hónap alatt elhelyezkedni. Furcsán hangzik, de száz százalékig igaz, amit otthon, ezekről a híres emberekről mondanak ... Sok idő kell h.y.zá, hogy az ember bele tudjon helyezkedni az itteni életbe, szokásokba... Az eredeti levelek kezemben vannak — és kívánságra bármikor bemutatom.” * Sándor Zoltán cikkünkhöz írt megjegyzéseiből fentieket azért közöljük, hogy tisztán lássanak azok, akik — egyre kevesebben — még most is az amerikai „mítosz” szemfényvesztésében élnek, Dr. Ottlyk Ernő CIKKÜNK VISSZHANGJA Lapunk július 24-1 számában „Mozaikok az Egyesült Államokról” címen, beszélgetést közöltünk Gross László szolgálaton kívüli amerikai baptista lelkésszel. Cikkünkre Sándor Zoltán (Sződ) többek között az alábbiakat írja: SKunyfjóliés PHLQIMK Augusztusi riport Részlet a Lágymányosi úti lakótelepről Bizonyára Kedves Olvasónkat is érdekli, hogy hogyan születik a riport. Hát valahogy így: lapunk szerkesztőjétől megbízást kaptam, hogy Budapestről készítsek riportot. Budapestről? A „Duna gyöngyéről”? Hiszen fővárosunkat ismeri a közel két milliós lakosa, ismerik azok, akik évente legalább egyszer feljönnek rokoni látogatóba. De még annak sem tudnék sok újat mondani, aki csak a Corvint, Divatcsarnokot vagy éppen a Népstadiont ismeri. Nem?... Itt vagyok fővárosunk egyik legszebb kirándulóhelyén a Hármashatárhegyen. Annak is a vendéglőjében. Este 10 óra. Lent a városban kigyulladt már régen a milliónyi csillag. Hiába, augusztus van, rövidülnek a napok. Megvan! Oda megyek el, ahonnét a legerősebb fény árad a budai hegyek felé. A megtört „csillagfény” térképén fogok utazni! A Nagykörút ostornyeles fényének ma nem adok „randevút”. De mi az ott? Délen, ott lent a Gellérthegy mögött? És az ott Kispest felé? És itt alattunk Óbudán? Mi az a fényözön ott Angyalföld fölött? Mert Budapestnek nemcsak fényes belvárosa van. hanem messze világító külvárosai is. Igen erről kell írnunk! íme máris életrekelnek a riporter tolla nyomán azok az új városnegyedek, amikről még a pestiek is keveset tudnak és amiket a Budapestre látogatóknak is érdemes megnézni. Egri vagy lágymányosi? A dohányosok esküdöznek hogy a Lágymányosi Dohánygyár cigarettái a jobbak. Nem vitatkozunk velük. Talán igazuk is van ... Ahol a pecázók felszállnak a zöld villamosra és ahonnét a borissza emberek vágyódó pillantásokat vetnek a buda' foki borpincék felé: ott keZ' dődik Lágymányos. A dohány' gyára mellett van másik büszkesége is Lágymányosnak. Az új lakótelep. Igaz, ha megkérdezünk egy „bennszülött’ lágymányosit, az nem tekinti hírességnek a lakótelepet. Hiszen itt van és ami itt van az már nem újság, a pesti embernek! Itt sétálok ezek között a vadonatúj 5 emeletes paloták között... Mert paloták ezek! Nagyjából már kész az egész lakótelep, csak egy-két helyen dolgozik még a daru. Ki tudná megmondani, hány család talált itt otthonra? És virág, virág mindenütt... Mintha tündérkertben járnék . .. Félek belépni a házak által körülölelt parkba. Olyan tiszta minden ... Az új iskola előtt utcasöprő ül kis kocsija mellett és uzsonnázik. Tejet vajaskenyérrel. Kényelmesen eszik. Ráér. Itt neki van a legkevesebb dolga! Lehet itt látni félig kész üzleteket, játszadozó gyermekeket, taxiállomás ma még üres hívó fülkéjét, de szemetet sehol... Itt mindenki a magáéra vigyáz! Öszeres jelenik meg a sarkon. „Használt rongyot, bútort, ruhát veszek!” Szegény! Ennek a bátyúja sem fog megtelni! Itt-ott kilépnek az erkélyre, lenéznek erre a múltból itt maradt batyúsra és mennek vissza ... Délelőtt van, takarítanak... Illik nem illik: belestem néhány lakás ablakán. Csillár, rendes bútor, könyvek, vázák, szobrok és virág... Virág mindenütt! új történelem. Vagy már ezek a házak is történelmet írnak? ... Daru és beton. Ez most Óbuda. Gépzúgás és kopácso- lás. Éhes földgépek és mellettük földbemélyedt munkáslakások. De már szól a lélekharang felettük. Ott kongatják abban a lapos épületben, amelynek a homlokán tábla hirdeti, hogy itt kísérleti lakótelep épül. Na nem azért kísérleti, mintha azt kísérleteznék ki, hogy kell-e ilyeneket építeni. Azt már az Idő kikísérletezte ... Öregszik az „öreg” Óbuda. És az élet rendje, hogy az „öreg” átadja helyét, a fiatalnak. A földbemélyedt riun- káslakások az emeletesnek. A Egyik épület kapuján fiatal- rút a szépnek. Az egészségte- asszony lép ki kézenfogva kislányát. Szabad? Mi a férje foglalkozása? Villamoskalauz? Rosszul értettem? Igazgató a villamosvasútnál? Nem! Csak kalauz! Egyszerű, jegyet kezelő kalauz. És itt lakik ... Isten veled Valéria!... Isten veled hazánk szégyene Máriavaléria! Nem sajnálunk és nem sírunk vissza. Tőled örömteli szívvel veszünk búcsút. .. Tudod, ahogy most meglévő házaid tövében búcsút veszek tőled, sok minden eszembe jut... De hagyjuk a múltat... Te magaddal viszed azt és itt marad a jelen és a jövő. Ne sírj Valéria, me-t poraidból 8 emeletes csodaházak épülnek már... És itt veled szemben... Az Üllői út másik oldalán. Nem csodálod meg az ember erejét és munkáját? Hiszen te is elolvashatnád — ha tud nál olvasni — házainak felírását. Épült 1958-ban. Még néhány év és te már csak rossz emlék leszel fővárosunk történetében. Lányom már hallani sem fog rólad ... Búcsúzunk tőled Máriavaléria! Búcsúzunk földbeásott kunyhóidtól, a tüdőbajtól, a nyomorteleptől! S mert itt még sok a törmelék, hiszen egy évszázadot kell eltisztogatni, átmegyünk a túlsó oldalra. És mert jól esik megpihenni, beülünk az ország egyik legmodernebb cukrászdájába. Nem! Ez nem a belvárosban van, hanem itt a haldokló Máriavaléria teleppel szemben ... Csak egy út választ el... Búcsúzik a Máriavaléria ... Isten veled ... Nyugodjál békében ... Halászlé sramrnlisenével Mintha szégyellné magát Óbuda, úgy húzza össze magát régi házaival. Mitől fél? Alit szégyell? Hogy új lakótelep épül a régi téglagyári munkáslakások helyén? Nem, erre büszke ez a történelmi múlttal és romantikával egyformán fűszerezett ősbuda. Hát akkor mitől? Hogy elveszti Krúdy Gyula emlékét és elkerülik a fiatal szerelmesek? Nem kell ezt sem félteni. A 4 és 6 emeletes új házak tövében lesz új romantika és len az egészségesnek ... Tányérjainkban ezután is ott gőzölög a híres óbudai halászlé ... apáink megfáradt lábát még meg fogja mozgatni a srammli... gyerekeink májusi esténként ki fognak járni Óbudára „múltat” keresni... Csak a köntös lesz új, modem, szép és egészséges ... Hajrá Vasas ! A Fáy utcai Vasas sportpálya szurkolóserege nemcsak a mérkőzést láthatja. Hiszen a Rákospatakon túl van hazánk egyik legnagyobb és legszebb új lakótelepe, amit csak úgy ismer az újságolvasó, hogy a Fiastyúk utcai lakótelep. És mindez itt Angyalföldön. A XIII. kerületben. A Béke út és á Váci út között... Valahogy ilyennek képzeltem el gyermekkorom tündérmeséiben a mesebeli várost. Színesnek és hatalmasnak, virágosnak és csodálatosnak... Hát ilyen ez az új Angyalföld! Az ember itt csak felsőfokban beszélhet... Hiszen még a riporter szívét is eltölti valami szorongás, hogy , eddig nem látta... Pedig ha valamit, akkor ezt érdemes megnézni! A színskála különböző színeibe öltözött 5—8 emeletes házakat. A házak között a parkok üde fényét. Az éttermet és kultúrházat. A plakátot, mely hirdeti, hogy szabadtéri hangverseny lesz. Igen. Szabadtéri hangverseny Angyalföldön 1960 augusztusában ... A Rákospatak fölnéz ezekre a már színeiben is mosolygó és örvendező házakra és csodálkozik: ilyet még nem látott... Többet írni erről nem lehet! Ezt látni kell. És érdemes megnézni! Hogy hol szeretnék lakni? A Rózsadombon? Nem! Itt a Fiastyúk utcai lakótelepen a Vasas-pálya mellett! * így születik a riport. Most csak külsőleg néztük meg az új Budapestet. Legközelebb majd bekopogtatunk néhány lakásba is. Mert ez csak néhány fényforrás volt a fénylő fővárosunk életéből... Addig is: Istenem, boldog vagyok, hogy mindez a miénk! Karner Ágoston Egyházi vila az antegyverkezésről Hollandiában egy lelkészcsoport az elmúlt évben egy levélben („Fries levél az atomfegyverkezésről”) „Isten előtti bűn”-nek bélyegezte az atomfegyverek előállítását és az azokkal való fenyegetőzést. E levél aláíróinak tehát az atomkérdésben ugyanaz az álláspontja, mint azoknak, a különböző egyházakból való, teológusoknak és gyülekezeti tagoknak, akik már 1955 óta „Űj politikai erkölcs” kon- ventjében egyesültek, mert nyugtalanította őket, hogy Hollandiában a zsinat mindig kikerülte az atomfegyverkezésről olyan nyílt vita indítását, amilyet nemrégen ennek a konventnek elnöke, Rasker leideni professzor indított Barnig professzorral, a holland református egyház kéthetenként megjelenő folyóiratában, a „Woord en Dienst”-ben. A két professzor most a fries fővárosban, Leenworden- ben egy ülésen folytatta a vitát. Rasker professzor először elmondta, miben ért egyet Barnig professzorral. A je? lenlegi helyzetért egyforma felelősség nehezedik keresztyénekre és nem-keresztyénekre egyaránt. A világbékéért való munkának ma az élvonalban kell állnia. Hiba volna a Kelet-Nyugat viszonyára egyszerűen a feketefehér képet alkalmazni. Barnig professzor a „Fries levél” ■ szerzőinek szemére vetette, hogy ők egy elszigetelt politikai álláspontból, az atomfegyverkezés elítéléséből, hitvallást csináltak, „önök éppenséggel saját álláspontjukat tüntetik fel keresztyén álláspontként. Ezt azonban mint keresztyének nem tehetik, mert ezzel kizárják azokat a keresztyéneket, akik szintén lelkiismereti harcok révén más döntésre jutottak.” Rasker professzor azt válaszolta, hogy a keresztyén hitvallásnak és a politikai döntéseknek feloldhatatlanul egymáshoz kötöttnek kell len- niök. A béke vagy háború kérdésében való döntésnek ma a keresztyén hit próbakövének kell lennie. Manapság több tévtanítás van etikai sí-“ kon, mint dogmatikain.
